V E R E S S M I K L Ó S
Oda a botrányhoz
HATLÁBÚ BORJÚ üdvözlégy HATLÁBÚ BORJÚ te múzeumi növényevő fölrepedt bőröd alól szemérmes kukacok bújnak elő
fölfalnak bámulhatod őket üveggé dermedt bársonyszemeddel föl kell hogy faljanak föl kell hogy faljanak ne feledd el
meg kell hogy egyenek nehogy tapétás otthonukba bemássz s hogy maradjon meg üveggömb s kertitörpe A KERT
bizonyossággá bomlasz bennük hogy sohasem hevert asszonyuk széttárt combbal a bokrok alatt és lányuk
aranybibéjű fehér liliom a lányuk kelyhébe nem mászhat darázs Megdöglesz kitömött borjú és nyugalom borulhat végre reájuk hogy nincsenek csak kukacok Mohácstól vissza Pusztaszerig vagy a százlábú isten kinek nevét fölágaskodva tisztelik ahogy a gerincesek közül a csúszómászókat legeslegfeljebb HATLÁBÚ BORJÚ engedd meg hogy rólad utolszor zengjek mielőtt elfogysz egészen engedd meg rólad hadd kiabáljak mert mégis disznóság felfalni egy múzeumi kiállítási tárgyat megáll az ész kereke és az ünnepi óda habozva dadog
hatlábú ne csodálkozz hogy megesznek a lábtalanok galléros mindig-józanok pikkelyes sohasem-mámorosak egyszál bélűek de megemésztik a rozsdát és a vasat
vágtat alattuk a föld hát nyugodtan nyálaznak araszolnak farkukhoz láncolva ketyegő aranyóra a holnap
Miért nem futsz rugdalsz kérődzőnek szánt üvegszemű szétfeslő bőröd alatt ím kivirágzik a nyű
mért nem csapsz'közéjük miért hegyezed csonka füledet vagy tán hallod hogy valahol utódod is megszületett s már körülállják
ahogy ott fekszik esetlenül
hat kis lábára állna nem bírja szálmára visszadűl s panaszos búúú-ra nyitja az árva a száját
és sír szakadatlan míg fejbeverik és kipreparálják Megszületett
akinek botrányul adatott meg a lét széteshetsz ódai hősöm
Én is utolszor harapok tebeléd
Még
Sziszeg az isten körme ég alatta vagyok törmelék csipet por szálka néz e szem elnézi még hogy létezem
12