A GA'ZDÁLKODÁS
SZINVONALA AZ ALLAMI GAZDASÁGOKBAN
KERÉKGYÁRTÓ GYÖRGYNÉ—MUNDRUCZÓ GYÖRGY—SUGÁR ANDRÁS A mezőgazdasági vállalatok méretének és hatékonyságának összefüggésével, a vállalati szintű, ún. globális hatékonysági mérőszám képzésével, hatékonyság szerinti rangsorok készí- tésével az 1970-es évek közepén kezdtünk el foglalkozni ((4), (5), (6)). Az egyes vállalatok értékelésére, gazdálkodásuk eredményességének minősítésére évenként kerül sor. Rangsorok készülnek a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium STAGEK és az Állami Gaz- daságok Országos Egyesülése (ÁGE) értékelésében, és megjelenik az ún. toplista is. Meg- lehetősen nagy érdeklődés kíséri ezeket a rangsorokat a gazdaságok, illetve az agrárszakem—
berek részéről, jóllehet a szakmai közvélemény — maguk a rangsorok készítői is — az eredmé- nyek felhasználóit óvatosságra intik.
A statisztikai szakirodalom a rangsorolási eljárások igen széles választékát kínálja.
A rendkívül egyszerű eljárások mellett vannak bonyolultabb módszerek is. A megfelelő módszer kiválasztása a felhasználási céltól és a konkrét szakterület sajátosságától függ.
Fontosnak és módszertanilag érdekesnek, az oktatás és a gyakorlat szempontjából is hasz—
nálhatónak találtuk a Vállalati összehasonlítás és rangsorolás statisztikai eljárásainak kutatását.1 Kutatásunk célkitűzése volt, hogy módszertani eredményeinkkel segítsük a gaz—
daságok sok szemponton (több mutatón) alapuló összehasonlítását. Ezen belül a gazdaságok működésének eredményességét kétféle szemléletben, önmagában és feltételeik tükrében is vizsgáltuk, továbbá kritikailag értékeltük a gazdaságok eredményességének vizsgálatára, a gazdaságok rangsorolására a jelenlegi gyakorlatban alkalmazott eljárásokat. Kutatásunk néhány eddigi eredményét szeretnénk jelen tanulmányunkban összegezni.
A KUTATÁS ADATBÁZISA
A gazdaság alapvető tényezője, fő meghatározója a vállalati szféra működése. Fontos, hogy jó kritériumok legyenek az egyes vállalatok, vállalatcsoportok megítéléséhez, értéke—
léséhez, összehasonlításához. Hiszen az összehasonlítás, értékelés minősége függ az össze- hasonlítás alapjául kiválasztott mérőszámoktól, az adatok pontosságától és a felhasznált módszerektől. A kutatás kiinduló adataiként az 1986. és az 1987. évet vettük alapul. 1986- ban az ÁGE keretébe tartozó 125 gazdaság közül 118 gazdaság adatait használtuk fel, 7 gaz- daságot (TEHAG, Fertői Nádgazdaság, Pálhalma, Állampuszta, Annamajor, Balaton Hal- gazdaság, Hortobágyi Halgazdaság) szakértői vélemények alapján különleges sajátosságaik miatt kihagytunk avizsgálatból. 1987—ben az ÁGE keretébe tartozó 127 gazdaság közül az előzőkön kívül nem vettük figyelembe a Kiskunhalasi Farmer és Borászati üzemeket.
' Az OTKA-kutatás keretében erre további lehetőséget kaptunk. A téma kutatásában e cikk szerzőin kívül részt vesz Mádos Gyula és Sebestyén Katalin.
A rangsoroláshoz, illetve a csoportositáshoz 11 mérőszámot használtunk fel. A kivá- lasztott mutatószámok a gazdálkodás feltételrendszerének, valamint eredményességének mutatószámai. A feltételrendszer ismérvei a termelési erőforrásokat mennyiségi és minőségi szempontból jellemzik, illetve a tevékenységi struktúrát és a vállalati méretet fejezik ki.
Az eredményességi mutatók részben parciális, egy-egy erőforrásra vetített fajlagos mérőszámok, részben átfogó jellemzők. Kiválasztásuknál az elemzés céljával összefüggésben a gyakorlatban használt mérőszámokat vettük alapul.
A feltételrendszert jellemző mutatószámok (X—mutatók):
] . az üzemi termelési érték, millió forint (a vállalati méret) (TERERT),
2. az egy főre jutó nagyüzemi földterület, hektár (a gazdálkodás intenzív vagy extenzív jel- lege) (TERFO),
3. az egy főre jutó állóeszközérték, ezer forint (az állóeszköz—felszereltség) (ALLFO), 4. földminőség, aranykorona-érték (FMIN),
5. az alaptevékenység aránya, százalék (termelési szerkezet) (ALAR).
A gazdálkodás eredményességét jellemző mutatószámok (Y-mutatók):
. az ezer forint eszközértékre jutó eredmény (ERESZK).
. az ezer forint költségre jutó eredmény (ERKTG),
. az ezer forint üzemi termelési értékre jutó eredmény (ERÚZER), . az ezer forint nettó termelési értékre jutó eredmény (ERNET), . az egy főrejutó eredmény (ERFO),
. az egy főre jutó bruttó jövedelem (BRJFO).
OKMAWN'N
A kiemelt mutatók minden nehézség nélkül hozzáférhetők a felhasználó számára az ÁGE, valamint a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium STAGEK által összeállított füzetekben. A nagyobb részletezettséget, mélyebb átvilágítást jelentő mérőszámok viszont csak bizonyos aggregáltsági szinten jelennek meg a statisztikai kiadványokban. Az adatbázis szélesítésében ez utóbbi korlátozó tényezőként szerepel. Az elemzés alapjául szolgáló válto—
zók fő statisztikai jellemzőit az l. táblában mutatjuk be.
Az 1. tábla adataiból látható, hogy a nagyüzemi mezőgazdaság állami szektorán belül is igen jelentős különbségek vannak a vállalatok között, és ezek a különbségek 1986—tól 1987-re többségükben erőteljesebbé váltak. A gazdálkodás feltételrendszerének jellemzői közül az üzemi termelési érték nagyságával kifejezett vállalati méretben mutatkozik a leg- nagyobb szóródás. A vállalati méreteloszlás fő jellegzetességét a kevés számú kiugróan nagy gazdaság adja. Az egy gazdaságra jutó termelési érték 700-800 millió forintos átlag értéke mellett a tipikus gazdaságméretek igen széles határok között változnak, a legnagyobb és a legkisebb gazdaságok mérete között 1986-ban 88—szoros, 1987—ben lO9—szeres a különbség.
A relatív szórás 126, illetve 134 százalékos értéket mutat. Mindez azt is jelzi, hogy a nagy- üzemi mezőgazdaság állami szektorában igen jelentős az üzemi termelés vállalati koncent—
rációja.
A gazdálkodás feltételrendszerének jellemzésére kiválasztott további mérőszámok minő—
ségi jellegűek, természetesen a méretjellemzőhöz képest mérsékeltebb, de a gazdálkodás ered- ményessége szempontjából ugyancsak jelentős szóródást mutatnak. A gazdaságokban az átlagos földminőség 7,5 és 48,3 aranykorona-érték között, az egy főre jutó területnagyság l,4 és 22,1 hektár között, az egy főre jutó állóeszközérték pedig 255 000 és 1 026 000 forintos érték között ingadozik.
A termelési struktúra egyik fő jellemzője az alaptevékenység aránya. Az állami gazdasá- gok, kombinátok a mezőgazdasági tevékenység mellett jelentős ipari, kereskedelmi és szol- gáltató tevékenységet végeznek. A mezőgazdaságon kivüli tevékenységek alapvetően a ter- melés vertikális láncának kiépítésével kapcsolatosak, illetve az egyenletesebb foglalkoztatást, profiljuknak rugalmasabb, jövedelmezőbb vállalkozásokkal való kiegészítését célozzák.
A vizsgálatba bevont állami gazdaságok és kombinátok termelési értékének 1986-ban
A GAZDÁLKODÁS sthvo NALA — ; 1073
32,6 százalékát 1987—ben 44,2 százalékát e tevékenységek adták. Az egyes gazdaságokban más és más súllyal szerepel a mezőgazdasági tevékenység, arányuk a vizsgált években 12,1 és 97,3 százalék között változott.
!. tábla
A I 1 változó főbb jellemzői
Legnagasabb lealacso- Relatív
n bb
(3335 Év Átlag ———————————--——ya Szórás %
érték lék)
X, Územi termelési érték
(millió forint) ... 1986 717,2 8 497,0 97.0 903,4 126,0
1987 760,9 9 783,6 90,l ] 022,4 134,0
X2 Földminőség
(aranykorona) ... l986 19,5 48,3 7,5 7,2 36,5
1987 19,5 48,3 7,5 7,l 36,8
X3 Egy főre jutó terület
(hektár) ... 1986 8,8 22,l l,4 3,9 44,3
1987 8,6 18,9 l,l 3,8 44,2
X. Egy főre jutó állóeszköz—érték
(ezer forint) ... 1986 575,2 1 026,0 255,0 l47,5 25,6
1987 610,4 1 081,6 244,7 150,5 24,6
X5 Alaptevékenység
aránya (százalék) . . . . 1986 67,4 97,3 13,7 22,6 33,6
1987 55,8 93,0 12,l 23,6 42,3
Y, ERESZK (forint) . . . 1986 76,4 282,0 —— 54,0 57,5 75,3
1987 78,0 358,0 — 219,0 71,4 91,5
Y2 ERKTG (forint) ... 1986 69,5 258,0 —52,0 50,0 719
1987 65,0 300,0 —— 100,0 55,9 86,0
Y3 ERÚZER (forint) . . . . 1986 64,0 l95,0 —56,0 41,9 65,9
1987 63,0 187,0 — 213,0 55,0 87,3
Y, ERNET (forint) ... 1986 270,0 907,0 —- 302,0 172,6 63,8 1987 304,4 1 229,0 —— 611,0' 259,6 85,2 Y§ ERFO (forint) ... 1986 40 922,0 134 809,0 — 25 995,0 31 566,0 77,l 1987 47 589,0 186 076,0 — 104 27l,0 42 901,0 90,l Y8 BRJFO (forint) ... 1986 107 333,0 210 217,0 " 41 656,0 34 929,0 32,5 1987
13l 650,0 371 065.0
32 373,0 57 357,0 43,6 A gazdálkodás eredményességének jellemzésére kiválasztott hat mutató közül őt az eredményt viszonyítja részben az erőforrásokhoz (állóeszközérték, létszám) részben a költ- ségek összegéhez, illetve a termelési értékhez (az üzemi és a nettó termelési értékhez). Mivel a leggyengébb gazdaság veszteséges volt, az eredményt tartalmazó mérőszámok legalacso—
nyabb értéke rendre negatív előjelűvé vált. Az eredményt viszonyító fajlagos mérőszámok közül az egy főre jutó eredmény mutatja a legerőteljesebb szóródást, amelynél az egyes gaz- daságokra számított érték átlagosan 1986-ban 77,1 százalékkal, 1987-ben pedig 90,l száza—
lékkal tér el a gazdaságok összességére számított átlagos értéktől. Hasonlóképpen nagymérvű ingadozást mutat az ezer forint eszközértékre, valamint az ezer forint költségre jutó ered- mény is. A többi mérőszámra mérsékeltebb szóródás jellemző, a legkiSebb relatív szórást az ezer forint nettó termelési értékre jutó eredményre kaptuk. Azt is meg kell jegyeznünk, hogy 1986-ról 1987-re a gazdaságok eredményességi mutatói erőteljesebb polarizációt mutatnak, mint a feltételváltozók.
Az egy főre jutó bruttó jövedelem lényegében termelékenységi mérőszám. A kiválasztott eredményességi mutatószámokat nézve e mérőszám szerint vannak legközelebb egymáshoz 2
a gazdaságok. A kiválasztott ll mérőszám összefüggését lineáris korrelációs együtthatókkal iellemeztük. A korrelációs mátrix elemei l986—ról 1987-re nem változtak számottevően.
A feltételváltozók egymás közötti korrelációs együtthatói többségükben nem szigni- fikánsak, illetve igen gyenge korrelációt mutatnak. A legmagasabb értéket (közepes erősségű kapcsolatot) - várakozásunknak megfelelően —- a földminőség és az alaptevékenység aránya változók között észleltünk. Az eredményességi mérőszámok egymás közötti, páronkénti korrelációját jellemző lineáris korrelációs együtthatók mindegyike szignifikánsnak bizonyult.
A korrelációs együtthatók szoros pozitív kapcsolatot jeleznek, értékük 1986-ban O,715 és 0,987; 1987-ben pedig 0,802 és 0,986 között ingadozott. Legerősebb összefüggés a költségre és az üzemi termelési értékre vetített eredmény (Yg; Ya), valamint az egy főre jutó eredmény és az egy főre jutó bruttó jövedelem (Yő; Ya) között észlelhető. A leggyengébb korreláció pedig az ezer forint eszközértékre jutó eredmény és az ezer forint nettó termelési értékre jutó eredmény (Yl; Y,) összefüggésére jellemző.
A gazdálkodás feltételrendszerét és eredményességét jellemző változók páronkénti ösz- szefüggéseit jellemző korrelációs együtthatók fele részben korrelálatlanságot mutattak, fele részben pedig igen gyenge korrelációra utaltak. A földminőség (X2) és az alaptevékenység aránya (X5) nem mutatnak korrelációs összefüggést egyetlen eredménnyel sem. A többi fel- tételváltozó (X,; X 3; X.,) általában szignifikáns kapcsolatban áll a vizsgálatban szereplő eredményváltozókkal, de a kapcsolat intenzitása közepesnél gyengébb.
AZ ÖSSZEHASONLíTÁS MÓDSZEREI
A vállalati közgazdasági elemző munkában fontos szerepe van azoknak az elemzéseknek, amelyek a gazdaságok egymás közötti összehasonlítását, a gazdaságok viszonylagos hely- zetének a megítélését célozzák. Egyik módszertani tanulmányunkban (8) bemutattuk azokat a statisztikai módszereket, amelyek a többszempontú rangsorolások, csoportosítások, érté- kelések esetében használhatók. Ezeket a módszereket az alábbi sémában rendszereztük.
I . ábra. Az összehasonlítás módszereinek rendszere ó'akszempan/u' össze/Jason/l'lás módszerei
F————L—_—_—l
Hagyamanyasjvóámu/a/os Ússzagaző nem asszegezi
I
( ]
Defznm/niszfm/s .S'z/ac/mszf/kus
]
' l l l !
. ., kappan/ós
Gázi/5521 fanpsam/ás/ mddszep fákampana/Js— Kenan/kus K/á'sz/EP—
fáő'űí' f/fáf'á—YUÁ' (ft'f'WF/ÉSI' E/amzés kama/árú aaa/fm függvények)
Az alábbiakban röviden vázoljuk az egyes módszercsoportok főbb jellemzőit.
A hagyományos (tőbbmutatós, nem összegező) eljárások olyan értékelési módok, melyek az agrárökonómiai, statisztikai, számviteli elemzésekben egyaránt megtalálhatók. A vizs—
gálati szemponthoz rugalmasan alkalmazkodnak, a mérőszámok megválasztása nem alkot egységes rendszert. (Részterületekre vonatkozó, illetve a vállalati szintre vonatkozó parc1ális és átfogóbb mérőszámokat használnak.) A mérőszám-kiválasztás teret enged bizonyos szub—
jektivizmusnak is. A kiválasztott jellemzők arányskálán mért mutatószámok, és abszolút értékükkel vagy az átlaghoz viszonyított nagyságukkal jelennek meg. Az eljárás nem ad egyetlen számba sűrített összegezést.
A GAZDÁLKODÁS SZíNVONALA 1075
Az összegező eljárások közös jellemzője, hogy a parciális mérőszámok információit egyetlen eredménybe tömörítik. Az így képzett jellemzők szintetikus mérőszámként kezelhe- tők. Az összegező eljárásoknak két fő csoportját különböztettük meg: a determinisztikus módszereket és a sztochasztikus módszereket.
A determinisztikus módszerek esetében a szintetikus és a parciális mérőszámok függ- vényszeríí összefüggésben állnak egymással. A parciális mérőszámokból megfelelő súlyrend- szerrel összegezés vagy átlagolás útján származtatjuk az indexjellegű összehasonlításokat és a rangsorolási eljárásokat. Az indexjellegű összehasonlítások elsősorban naturális hozam- mutatókból építkeznek, a mezőgazdasági tevékenység két fő ágazatáról (növénytermesztés, állattenyésztés) és a mezőgazdasági tevékenység egészéről adnak szímortal-összehasonlítást.
A különböző indexmódszerek a súlyozás kérdésében (súlyozott, súlyozatlan, súlyozásnál milyen struktúrát használ), a viszonyítás alapjában, az átlagolás jellegében (viszonyszámokat vagy indexeket átlagol) térnek el egymástól. Az indexmódszerek arányskálaszintű adatokat használnak fel, és az összehasonlítás végeredménye is arányskálán jelenik meg.
A rangsorolást" eljárások általában a különböző parciális mutatókból készült rangsorok—
ból indulnak ki, és ezekből súlyozatlan vagy súlyozott összeget vagy átlagot számítanak, amely a végső rangsor elkészítésének az alapja. E módszer velejárója, hogy az arányskálán mért parciális mérőszámok már az első lépésben alacsonyabb mérési skálára, ún. ordinális skálára transzformálódnak, és a végeredményt is ordinális skálán kapjuk. Az alacsonyabb szintre történő skálatranszformáció természetesen információveszteséggel jár. A rangsoroló eljárásoknak igen sokféle változata ismert. A gyakorlati alkalmazásoknál előnyös tulajdon—
sága az egyszerűség és a könnyű interpretálhatóság. Továbbá azt is megemlítjük, hogy ez az eljárás az adatsorokban előforduló kisebb — a valós sorrendet nem érintő— mérési, megfigye—
lési hibákra nem érzékeny.
A sztochasztikus módszerek esetében a parciális mérőszámok és a szintetikus mérőszám közötti összefüggést matematikai statisztikai, valószínűségi modell fejezi ki. Kutatásunk cél- kitűzését ügyelembe véve az alábbi sztochasztikus eljárások felhasználását javasoljuk:
regressziós módszer, főkomponens módszer, kanonikuskorreláció-számítás, klaszteranalízis.
E módszerek intervallum- vagy arányskálaszintú adatokat igényelnek, nagyobb információ- tartalmú adatoknak megfelelő eljárások. A regressziós módszert az adott vizsgálatoknál első- sorban a gazdálkodási eredmény (output) és az erőforrások, ráfordítások (input) összefüg- gésének modellezésére használhatjuk. A többváltozós regresszió (termelési függvény) lehe- tővé teszi az erőforrások, ráfordítások szintjére hozott ún. normatív eredmény meghatáro- zását, amelytől való eltérés képezi a gazdaságok minősítésének alapját. E módszer tehát figyelembe veszi a gazdaságok feltételrendszerét, és annak tükrében értékeli az eredmé- nyességet.
A főkomponens módszer alkalmazásánál parciális eredményességi mutatókból indu- lunk ki. Segítségével a parciális mutatószámokból létrehozunk olyan hipotetikus változókat (ún. főkomponenseket), amelyek a gazdaságok minősítésére, rangsorolására szolgálnak.
Az elemzés során arra is választ kapunk, hogy hány fontos mutatószámcsoport létezik, azaz hány olyan változócsoport alakítható ki, amelyek a parciális mérőszámokban levő infor- máció nagy részét megőrzik. A gazdálkodás eredményességét ebben az esetben önmagában (a feltételektől függetlenül) a parciális eredményességi mérőszámok bázisán vizsgáljuk. Arra is van lehetőség, hogy a feltételváltozók csoportjára is alkalmazzuk a főkomponens mód- szert. A kétféle vizsgálat végeredményének egybevetése alapján minősítjük a gazdaságokat.
Ez utóbbi eljárás már a feltételrendszert is bekapcsolja az összehasonlításba.
A kanonikuskorreláció-számításnál az eredményességi mutatószámok mellett a gazdál—
kodás feltételeit jellemző mérőszámokat, az ún. feltételváltozók csoportját is felhasználjuk az értékelés során. A feltételváltozók és az eredményváltozók olyan lineáris kombinációit keressük, amelyek mellett a változók közti korrelációs együttható maximális. Az eredmény-
2*
változókat kifejező kanonikus változó értékét minden gazdaságra meghatározva olyan ered- ményességimutató-értéket kapunk, amely a lehető legszorosabb kapcsolatban áll a feltétel—
változókkal. E változó alapján olyan normatív szemléletű sorrend készíthető, amely arra ad választ, hogy milyen eredményességet várhatunk a gazdaságtól az adott feltételek között (normatív sorrend). A ténylegesen elért eredményességi és normatív szemléletben várható eredményesség egybevetésével elemezhető, hogy az egyes gazdaságok mennyire használják ki adottságaikat eredményeik létrehozásakor. A kanonikus változót valamelyik eredményességi változó dimenziójában képezhetjük.
A gazdaságok összehasonlitását célszerű kiegészíteni a klaszter-elemzéssel is. E mód- szerrel nem rangsort származtatunk, hanem csoportképzésre használjuk. Előfordulhat ugyan- is, hogy a rangszámokban megmutatkozó különbségek mögött nem valós, nem szignifikáns eltérések vannak. Ilyen esetekben a hasonlóságuk és nem a különbözőségük a lényeges a vizsgálat szempontjából. A klaszteranalizis módszerével a gazdaságokat hasonlóságaik és különbözőségeik alapján objektív módon csoportosíthatjuk, és a kiválasztott mutatószámok alapján homogén csoportokba rendezhetjük. A csoportok elemzése, fő jellemzőiknek fel- tárása, a tipizálás hasznos információt nyújt a vállalati összehasonlításokhoz.
Tanulmányunk további részében a sztochasztikus módszerekkel végzett elemzésünkről, a gyakorlati alkalmazás tapasztalatairól adunk áttekintést.
FÖBB EREDMÉNYEK
Kutatásunk során az állami gazdaságok 1986. és 1987. évi adatai alapján sokféle empi—
rikus elemzést végeztünk többváltozós matematikai statisztikai módszerekkel. Jelen cikk keretében csak azokat a főbb eredményeket mutatjuk be, amelyek a gyakorlati szakemberek érdeklődésére tarthatnak számot, és segítséget nyújthatnak a gazdaságok minősítési, rang—
sorolási módszereinek ünomításához. Az alábbiakban a főkomponens—elemzés, a kanonikus—
korreláció-számítás és a klaszter-elemzés főbb számítási eredményeit ismertetjük. (A reg- ressziós módszert külön nem alkalmaztuk, mivel a kanonikuskorreláció-számítás speciális esetének tekintjük.)
A főkomponens-elemzés
A főkomponens-elemzést két változatban mutatjuk be, először a hat eredményváltozót vizsgáltuk, majd az eredmény- és a feltételváltozók együttes halmazán (11 mérőszám) alkalmaztuk. Az alábbiakban az ezzel kapcsolatos számítási eredményeket közöljük.
Az 1986. és az 1987. évre egyaránt azt tapasztaltuk, hogy az első komponens kie—
légítően megmagyarázza a teljes szórásnégyzetet, és ezzel az első konponenssel mind a hat változó szoros lineáris kapcsolatban áll. Mindkét évben a hat eredményességi válto- zót helyettesíthetjük első komponensükkel, amely a szórásnégyzet 87 százalékát megma—
gyarázza, azaz az eredeti változók információtartalmát nagy részben tartalmazza. Ez az első komponens az eredeti változók lineáris kombinációja. Skálatranszformáció nélkül kap- tunk egy eredményességet mérő szintetikus mutatószámot, amely szerint elkészítettük az állami gazdaságok rangsorát.
A főkomponens-elemzésnél ugyanazokat a mutatószámokat használtuk, amelyek alap- ján az ÁGE rangsorolja a gazdaságokat. Az ÁGE-rangsor úgy készül, hogy minden mutató alapján külön rangsorolják a gazdaságokat, majd a rangszámösszegek alapján újra sorba rendezik őket, és ezt a sorrendet tekintik az eredményességi rangsornak. Vizsgálataink során az általunk kapott sorrendet összevetettük az ÁGE rangsorával. Az első komponens értékei alapján kapott sorrend az ÁGE rangszámösszegein alapuló sorrendjével nagy hasonlóságot mutat. A Spearman-féle rangkorrelációs együttható értéke 1986-ban 099, 1987-ben O,98.
A GAZDÁLKODÁS SZíNVONALA 1077
Ez várható eredmény volt, hiszen már a változók közötti korrelációs mátrixból látszott, hogy a hat változó szoros lineáris kapcsolatban van egymással, azaz az általuk felállított sorrend sem különbözhet egymástól lényegesen.
2. tábla
A hat eredményváltozóra vonatkozófőkomponens—elemzés fontosabb eredményei
Az 1986. Az 1987.
Megnevezés ———-—————————
évben
Az első komponenshez tartozó sajátérték ... 5,221 5,211 Sajátérték megoszlása (százalék) ... 87,015 86,9 Az Y változók és az első komponens közti
korrelációs együtthatók:
Y1 (ERESZK) ... O,9l7 O,925 Y2 (ERKTG) ... O,948 O,94l Ya (ERÚZER) ... 0954 0958 Y. (ERNET) ... O,86 O,94 Ys (ERFO) ... 0968 095 Y., (BRJFO) ... 0,046 0,87
Illusztrációképpcn bemutatjuk, hogy az ÁGE 1986-es rangsorának első tíz és utolsó tíz állami gazdasága milyen rangszámot kap számításaink szerint az első komponens értékei alapján.
3. tábla
A z ÁGE rangsorának össze hasonlítása az első komponens szerinti rangsorral
Első
méga, Gazdaság aaa?
rangszám
] . Dalmandi Mezőgazdasági Kombinát 2.
2. Békéscsaba ] .
3. Hódmezővásárhely 4.
4. Bólyi Mezőgazdasági Kombinát 5.
5. Herceghalom 6.
6. Hejőmente 8.
7. Tata 9.
8. Bábolnai Mezőgazdasági Kombinát 7.
9. Bácsalmás 10.
10. Környei Mezőgazdasági Kombinát 3.
109. Füzesabony 109.
110. Kisalföld III.
I I I . Kemecsc 110.
I 12. Nyírlu gos I 12.
113. Bárdibükk 113.
114. Kiskunhalas 114.
115. Városlőd 115.
116. Szentlőrinc 116.
117. Bodrogköz 117.
118. Veszprém 118.
A 3. táblában látható, hogy globálisan a két sorrend megegyezik, az első tíz gazdaság mindkét sorrend szerint vezet, ugyanígy, az utolsó tíz is mindkét sorrend szerint utolsó.
Apró különbségek vannak a két rangsor között, amelynek elsősorban az az oka, hogy a főkomponens-elemzés arányskálán kapott outputja alapján készült sorrend csak az utolsó lépésben transzformálta alacsonyabb szintűre a mérési skálát, és bizonyos értelemben reáli- sabb képet is mutat. Hangsúlyozzuk, hogy mind a rangszámösszegeken, mind a főkompo—
nem-elemzésen alapuló sorba rendezés csak akkor tekinthető helyesnek, ha a változók össze- függnek egymással, vagyis az általuk kialakitott rangsorok hasonlók. A rangszámösszegek mechanikus képzése során azonban előfordulhat, hogy ez a feltétel nem teljesül. (Természe- tesen ellenőrizni lehet a sorrendek egyezőségét is (8).)
A feltétel- (X) és az eredményváltozók (Y) közti kapcsolatokat is vizsgáltuk főkompo- nem-elemzéssel. Ebben az esetben is azt tapasztaltuk, hogy az 1986. és az 1987. évi eredmé- nyek nagyon hasonlók. Mindkét évben négy komponens kielégítően megmagyarázza a teljes szórásnégyzetet (1986-ban 86,4 százalékát, 1987—ben 89,2 százalékát), és hasonló a változók kapcsolódása is az egyes komponensekhez. A főbb eredményeket a 4. és az 5. tábla tartal- mazza.
4. tábla
A II változó első négy komponensének jellemzése
. . S 'áé ék S 'a ' 'k
Salátéftek száuiiktoítértéke [ kumufsilttgtziáezaléka
Kompo-
nens az 1986. az 1987. l az 1986. az 1987. az 1986. az 1987.
évben
1 ... 5,498 5,416 49,98 49,2 4998 492 2 ... l,9ll 2,l 19 l7,37 l9,3 6735 685 3 ... l,097 l,283 9,98 ll,7 77,33 802
4 ... O,998 O,995 9,07 9.0 86,4 89,2
5. tábla
A változók és a komponensek ( 1 — 4) közti korrelációs együtthatók
Komponens
Változó 1. 2. 3. 4.
1986 1987 1986 1987 l986 1987 1986 1987
!
Y; (ERESZK) . . O,905 O,912 — O,169 — O,15 — O,245 0,22 O,142 0,06 Y, (ERKTG) . . . O,928 O,921 O,157 0,215 ——O,255 0,201 0,047 —0,03 Y, (ERÚZER) . . O,931 0942 0.154 0,l73 — O,251 0,l 72 — 0,017 0,012 Y. (ERNET) . . O,855 O,922 O,152 O,237 0,076 O,21 0,l46 ——0.01 8 Y; (ERFO) . . . . O,978 O,966 0,007 ——0,09 0,077 —- 0,ll 0,037 0,073 Y, (BRJFO) . . . . O,961 0,897 0,009 —0,22 O,121 ——O,l8 0,001 0,002 XI (TERERT) . . O,146 0,376 —- O,347 —- 0,511 0,626 —— 0,578 O,240 0,229 X, (TERFO) . . . ——0,137 —0,001 O,88 O,89 0,008 —O,l7 O,106 0,ll X3 (ALLFO) . . 0,27l O,288 0,4Sl 0,252 O,687 ——0,81 —O,320 —0,01 X, (FMN) ... —-O,274 O,179 —0,3ll —0,28 —0,061 —-0,12 ——0,870 —0,92 Xs (ALAR) . . . . --0,044 0,03 O,789 0,84 —0,126 —-O,3 —-0,159 ——0,257
!
A főkomponens-elemzés alapján megállapítható, hogy mindkét évben az eredményes- séget mérő hat Változó a többi szemponttól független komponenst alkot, hiszen mind a hat Y változó az első komponenssel mutat szoros összefüggést, míg az X változók és az első
A GAZDÁLKODÁS SZINVONALA 1079
komponens közti korrelációs együtthatók csak gyenge lineáris kapcsolatot mutatnak. Ebből arra a következtetésre juthatunk, hogy mig az eredményességet mérő változók szorosan összefüggnek, ugyanazt a ,,fogalmat" mérik, csak más-más szempontból, addig az eredmé- nyességet mérő és a feltételt mérő változók lineáriSan függetlenek egymástól. A feltételek Önmagukban is több szempontot jelentenek. A második komponenshez szorosan kapcsoló- dik az egy főre jutó földterület és az alaptevékenység aránya, míg a többi változó csak gyen- gén kapcsolódik ehhez a szemponthoz. A harmadik komponenst az állóeszköz-ellátottsággal, a negyediket pedig a föld minőségével lehet azonosítani. Érdekes eredmény, hogy a termelési—
érték—változó (amellyel a gazdaságok méretét próbáltuk közelíteni) egyik komponenshez sem kapcsolódik szorosan, és ezen további komponensek figyelembevétele, illetve a négy kom—
ponens rotálása sem változtat. Ezt az a tény magyarázhatja, hogy a termelési érték önmagá- ban mind az eredményt, mind a feltételeket megjeleníti.
A 11 változóra végzett főkomponens-elemzés eredményei arra utalnak, hogy nem cél- szerű az eredményváltozók és a feltételváltozók együttes szerepeltetése a gazdaságok rang-
sorolásánál.
A kananikuskorreládd-számítás
A feltételek és az eredményesség kapcsolatának mélyebb vizsgálatát kanonikuskorrelá—
ció-számítással végeztük. A kanonikuskorreláció-számítás alkalmazásának előfeltétele, hogy az Y változók száma nem haladhatja meg a feltételváltozók számát, ezért a további vizsgá- latokból a nettó termelési értékre vonatkozó eredménymutatót ( YA) elhagytuk. Mindkét évre meghatároztuk a kanonikus változópárokat, amelyek közül csak az első változópár közötti kapcsolat bizonyult szignifikánsnak.
A főbb eredményeket a 6. és a 7. tábla tartalmazza.
6. tábla
Az első kanonikus változópa'r közötti kapcsolat erőssége
É Kanoníkus Willis-féle .
" korreláció lambda 1 mp
!
I
1986 0.7 O,18 188
1987 .. . . O,83 0.14 214
l
7. tábla
A kanonikus változók és az eredeti változók közötti kapcsolat erőssége
Az Az
Változó 1986. ! 1987. Változó 1986. ! 1987.
évben __7 évben ——
Y1 (ERESZK) ... O,16 ) 0,2 XI (TERERT) ... 059 ( O,7
Y2 (ERK_TG) ... 0,2 0,2 X2 (TERFO) ... 0,13 0,2
Y,, (ERUZER) ... O,16 0,2 X3 (ALLFO) ... O,86 O,87
Y5 (ERFO) ... 0,57 0,6 X. (FMIN) ... 0,l4 O,l
Y,, (BRJFO) ... 0,6 O,6 X,, (ALAR) ... 1 0,06 0,03
a) u: X :: kanonikus változó b) v: Y ;? kanonikus változó
Az elemzés segítségével két olyan szintetikus mutatót hoztunk létre, amelyek között elég erős összefüggés van, és amelyek kapcsolatban állnak az eredeti feltétel— és eredményválto—
zókkal is. Ismét szembetűnő, hogy mennyire hasonló eredményeket kaptunk a két évre vo- natkozóan.
2. ábra. A változók szerkezete
író.? kamra/af
_ .. .. - lrizepas kapcso/af ... Gye/lya kapcso/af
Már a főkomponens-elemzés során is kiderült, hogy határozott ok-okozati kapcsolatra nem számíthattunk a két változócsoport között. A kánonikuskorreláció—elemzést nem is első—
sorban ilyen kapcsolatok kimutatására használtuk fel, hanem a v kanonikus változó felhasz- nálásával érdekes, újfajta rangsorolást készítettünk. Ha ugyanis meghatározzuk az ered- ményváltozók kanonikus változójának értékeit minden egyes gazdaságra, akkor olyan ered- ményességimutató-értékeket kapunk, amelyek a lehető legszorosabb kapcsolatban állnak a feltételváltozókkal. E változók alapján olyan normatív szemléletű sorrend készíthető, amely a változók közti kapcsolódásokat figyelembe veszi, és arra ad választ, hogy milyen eredményességet várhatunk el az adott feltételek között gazdálkodó állami gazdaságoktól.
A feltételváltozó létrehozásában mind az öt X változó részt vesz, de legnagyobb súllyal az egy főre jutó állóeszköz-állomány és a vállalati méret szerepel. ,
A 8. táblában bemutatjuk az állami gazdaságok 1986. évi "normatív" és AGB-rangsor rangszámait.
8. tábla
Az első kanonikus változó szerinti rangsor összehasonlítása az ÁGE rangsorával
Kagonizláus Á B-
;zei'ciiiti Gazdaság rangzám
rangszám
] . Bábolnai Mezőgazdasági Kombinát 8.
2. Herceghalom 5.
3. Bólyi Mezőgazdasági Kombinát 4.
4. Csákvár 12.
5. Izsák 25.
6. Hódmezővásárhely 3.
7. Szekszárdi Mezőgazdasági Kombinát 35.
8. Környei Mezőgazdasági Kombinát 10.
9. Komáromi Mezőgazdasági Kombinát 15.
10. Gorzsa 22.
(A tábla folytatása a következő oldalon. )
A GAZDÁLKODÁS SZíNVONALA
1081
(Folytatás. )
x%??? ÁGE—
:zerinti Gazdaság rangszám
rangszám
má. Öreglak 25.
110. Kertészeti Egyetem Tangazdaság 53.
1 I I . Szerencs 38.
112. Pilishegy ] I .
113. Nyírtass 42.
114. Felsőbabád 40.
115. Törökbálint 33.
116. Mátraalja 51.
117. Debrecen 23.
118. Alag 16.
!
A ,,normatív" és az ÁGE-rangsor közt már csak közepes erősségű kapcsolat van (9 : O,5). A sorrendek érdekessége, hogy míg az első 10 helyre sorolt gazdaságok általában eredményesen működő gazdaságok, az utolsó 10 helyre soroltak rendre sokkal eredménye—
sebbnek bizonyultak az ÁGE-rangsorolás szerint. A ,,normatív" és a tényleges eredményes—
séget abszolút számokkal is összehasonllthatjuk, ha a kanonikus változót valamelyik ered—
ményességi változó dimenziójában fejezzük ki. A v kanonikus változót az egy főre jutó jövedelemben fejeztük ki, ugyanis ez a változó kapcsolódott legszorosabban a v kanonikus változóhoz. A 9. táblában az első 10 gazdaság egy főre jutó bruttó jövedelmének tényleges és normatív értékét vetjük össze az 1986. évre vonatkozóan. A két rangsor egybevetésével elemezhető, hogy a gazdaságok mennyire használják ki adottságaikat eredményeik létre- hozásakor.
9. tábla
Az 1986. évi tényleges és normatív értékek összehasonlítása
Az egy főre Az egy főre A tényleges
ÁGE— jutó bruttó jutó bruttó és a normatív
Gazdaság jovedelem lovedelem ertek
ggg; tényleges értéke normatív értéke különbsége
forint
]. Dalmandi Mezőgazdasági Kombinát 411 571 153 014 258 557
2. Békéscsaba 191 741 122 672 69 069
3. Hódmezővásárhely 185 546 169 122 16 424
4. Bólyi Mezőgazdasági Kombinát 186 288 204 505 —— 18 217
5. Herceghalom 202 403 220 712 -—— 18 309
6. Hejőmente 210 217 126 264 83 953
7. Tata 159 740 95 492 64 248
8. Bábolnai Mezőgazdasági Kombinát 145 152 246 699 —- 101 547
9. Bácsalmás 209 251 133 669 75 582
10. Környei Mezőgazdasági Kombinát 172 893 164 546 8 347
A klaszteranalízis
A főkomponens—elemzésre és a kanonikuskorreláció-számításra épülő vizsgálatainkat az állami gazdaságok különböző szempontok szerinti csoportosításával egészítettük ki.
A klaszteranalízisselZ a következő kérdésekre kerestük a választ:
— az eredményváltozók alapján milyen homogén csoportok különülnek el egymástól;
— mi jellemzi az eredményváltozók értékei alapján elkülönült csoportokat a feltételek szem—
pontjából;
— mely gazdaságok ,,lógnak ki" egy vagy több változójuk alapján, vagyis melyek az ún. out- lierek?
A fenti szempontok szerint l986-ra és l987-re is elvégeztük a számításokat. Az első két szempont szerinti elemzések eredményei nagyfokú hasonlóságot mutatnak, jelentősebb elté—
réseket csak az outlierek körében tapasztaltunk. Az alábbiakban az 1986. évi eredményes—
ségi mutatók alapján készült klasztereket mutatjuk be vázlatosan. Öt viszonylag homogén csoport alakult ki a hat eredményváltozó együttes figyelembevételével.
Az első csoport a kiváló gazdaságokat tartalmazza. Ide 9 gazdaság került, eredmé—
nyességi mutatóik meghaladják az átlag kétszeresét. A második csoportba a jó gazda- ságok jutottak be. Huszonkét gazdaság alkotja e csoportot, eredményességi mutatóik 50 számlákkal az átlagos értékek felett vannak. A harmadik csoportban 46 gazdaság talál- ható. Eredményességi mutatóik átlagos színvonalúak. A negyedik csoport 35 tagja gyenge eredményt ért el, és valamennyi eredményességi mutatójuk alapján az átlagos színvonalnak csak egyharmadát érik el. Az ötödik csoportba a veszteséges gazdaságok (két gazdaság) tartoznak. Négy gazdaság egyik csoportba sem került, önmaguk alkotnak egy-egy csoportot.
Az outlier gazdaságok: Kutas, Alag, Környe, Bácsszőlős. Az outlier gazdaságokat az jel- lemzi, hogy valamely eredménymutatóban kiugróan másképp viselkednek, mint az a többi alapján elvárható lenne.
Ill
Kutatásunk eddigi eredményei azt mutatják, hogy a jelenlegi gyakorlatban használt egyszerűbb rangsorolási eljárások lényegében reálisan minősítik a gazdaságokat. Lehetőség van e módszerek további finomítására is, esetenként azonban szükség van igényesebb, sok- változós matematikai statisztikai módszerek alkalmazására is.
A jelenleg használt sorolási eljárás továbbfejlesztéséhez az alábbiakat javasoljuk.
a) A skálatranszformációból adódó információveszteség elkerülésére javasoljuk, hogy az egyes eredményességi mutatókat saját átlaguk százalékában fejezzék ki, és az egyes gazdaságokra kapott százalékos értékek mutatók szerinti összegét használják a gazdaságok rangsorolására.
A javasolt eljárás a Bennett-féle módszer speciális változataként is interpretálható.
b) Szükség van normatív szemléletű rangsorolásra is. Erre a legalkalmasabb módszernek a kanonikuskorreláció—számítást tekintjük. Mód van azonban egyszerűbb eljárások alkalmazására is. Egy ilyen lehetséges eljárás az eredményességi és a feltételváltozókra külön-külön készített Bennett-féle arányszámok egymáshoz történő viszonyításán is alapulhat.
c ) A rangszámok alapján célszerű klaszterek kialakítása is. Egyrészt a gazdasági vezetés számára informatív lehet a klaszterek közötti átrendeződések, mozgások figyelemmel kísérése, másrészt egymáshoz közel eső rangszámok nem feltétlenül jelentenek valós különbségeket is a gazdaságok eredményessége, gazdálkodása tekintetében.
Végül arra is utalnunk kell, hogy az összehasonlítás minőségének alapvető kritériuma a kiinduló mutatószámrendszer megválasztása. Ugy gondoljuk, hogy célszerű mind az eredményváltozók, mind a feltételváltozók körének újragondolása.
IRODALOM
Az állami gazdaságok fontosabb gazdálkodási adatai, mutatói 1986. évben, 1987. évben.
Dr. Csete László: Az állami gazdaságok fejlődési irányzatai. Budapest. 1987. 91 old.
' A McGueen-féle nem hierarchikus k középpontú klaszterező eljárást használtuk fel.
A GAZDÁLKODÁS SZíNVONALA 108 3
Dr. Ferenczy Zoltán: A mezőgazdasági termelőszövetkezetek hatékonyság szerinti sorba rendezése. Statisztikai Szem- le. 1988. évi 4. sz. 341—349. old.
Kerékgyártó Györgyné—Mundmczó György: Gazdasági szintű hatékonysági mutató képzése a mezőgazdaságban.
Statisztikai Szemle. 1976. évi 7. sz. 713—725. old.
Kerékgyártó Györgyné—Mundruczo' György: Az állami gazdaságok méretének és hatékonysági mutatóinak öszefüg—
gése. Statisztikai Szemle. 1978. évi 6. sz. 565—575. old.
Kerékgyártó Gyórgyné—Mundruczó György: Rangsorolasi eljárások a vállalatok gazdasági tevékenységének minősí—
téséhez. Megjelent: ,,A statisztika szerepe a népgazdaság fejlesztésében" tudományos konferencia előadásai c. kötetben.
MKT Statisztikai Szakosztály. Budapest. 1980. 99—109. old.
3 ággá/ágyú? Gyórgyné—Mundruczó György: A mezőgazdasági termelés szinvonala. Statisztikai Szemle. 1985. évi . sz. —— 6. 0 d.
Kerékgyártó Györgyné—Mundruczó György—Sugár András: A vállalati fejlődés és fejlettség elemzése sokváltozós sta- tisztikai módszerekkel. I—II. OTKA-tanulmány. (Kézirat)
Dr. Leszák Ferenc: A tizek és a százak. Figyelő. 1986. 29. sz. 9. old.
Rott Nándor: Vállalati tőkeszerkezet és pénzügyi struktúra. (Kézirat)
Dr. Szász Kálmán: A mezőgazdaság nemzetközi összehasonlitásának módszerei. Statisztikai módszerek — Tc'madoku—
mentáeió. 18. KSH Könyvtár és Dokumentációs Szolgálat. Budapest. 1986. 96 old.
TÁRGYSZÓ: Mezőgazdaság. Matematikai módszerek.
PE3IOM E
Ilenuo owepxa HBJIRBTCH oxasaune merononornuecxoro coneücrami cpasnenmo xosxücrs na ocnonarmn necxonsxux TO'ieK sperma (pxna nonasareneü). B paMKax erore aBTOpr HCCJIelIYlOT peaynsramanoc'rb nexrenbnocm xoanücra B nnyx acnerrax — caMy no ce6e 14 a seprane csonx ycnosnü, a sareM nonaepraio'r Kpmmecxoü ouenxe npnmenxeMsie B HLIHellII-Ieü npaKTHKe cnocoőu hccnenonannx pesynb'ramanocm u panxcuposxn xosnüch.
111151 cpasnermx xosnücrs asropu 143 tmcna MHOFOMCDHLIX meronon npnmenaror ananns mamam: xomnonenroa, Kanonmecicnü Koppenxnnonnbrü pacser n Knacrepubiű allamra. C no- MOILIbIO omenbnmx MS'IOHOB npouanomr pammponxy xoasiücre a B paMIcax cpaenarenbnoro anamea yraamnaror na Baxcneümne ormonem—m.
B sarcmowteime aB-ropm anocnr npezmoxcenne omocurenbno nonbnuenm TO'IHOCTH cnocoőon, npnMenxeMer Ha npaic'rmce panxczposlm.
SUMMARY
The aim of the study is to provide methodological help to the comparison of state farms based on several criteria or indicators respectively. Within this the authors analysed the performance of farms in two aspects: in itself and as compared to their conditions. The procedures used nowa- days for analysing the performance and for ranking of farms were critically evaluated.
For comparing state farms the authors used multivariate methods, as for instance the prin- cipal component analysis, the canomcal correlation and cluster analysis. The farms were ranked by means of the various methods used, and the main differences were pointed out in a compara—
tive analysis.
Finally, the authors made a proposal to the improvement of the ranking procedures used in practice.
