6 2 KISEBB K Ö Z L E M ÉNYEÍC 54
»Kitünőek Iskolájacc megfulladt valahol a közömbösség futóhomok- jában. Pedig a miniszterelnök által sürgetett elitképzésnek egy,
el apadhatatlan természetes forrását tárta volna fel a Zilahy-terv megvalósulása.
*
Utóirat. Amikor a fenti cikket megírtuk és lezártuk,* nem ismer- hettük azt az azonos című cikket, amely Baranyai Erzsébet tollából a
Magyar Szemle 1941. febr. sz.-ban (76—79. 1.), megjelent. Közöl- jük belőle a következő figyelemre méltó részleteket, amelyek közül egyik-másik egyezik a mi fejtegetéseinkkel. M í g Zilahy alaptételét
— olvassuk. — hogy t. i. a magyar tehetséget fel kell használni la nemzet jövőjének építésére, fenntartás nélkül elfogadhatjuk, a kü- lönnevelés tételével kapcsolatban több megjegyzést tehetünk. Egy
feltétel, amitől függ, hogy érdemes legyen a tehetségek nevelésévél foglalkozni, a tehetség érvényesülése, amely még előbbrevaló kér- dés, mint magának a. tehetségnek nevelese . . . H!a a tehetségek neve-
lését intézményessé tesszük is, e nevelésnek/cél és módszer, tekin- tetében) nálunk másnak kell lennie, mint máshol. Nálunk ennek különösen személyhez szólónak kell lenni és nem a tömeghez s
• ezért a nevető személye szinte fontosdbb is, mini az egész rend-*
.sder... a tehetség nevelőinek is tehetségeseknek kell lenniök. Az ügy irányítását Zilahy szerint egy bizottságra kellene bízni. A bi- zottság-eszme megint olyan betegség, ami benn van a magyar leve- gőbén. Bizottságot állítunk ott, ahol egy emberre kellene a felelős- séget ruházni. Zilahy a bizottság tagjaiul a közélet, politika, iroda- lom stb. kiválóságait javasolja..,. de hol van a pszichológus és a pedagógus; hogy lehet a kitűnőek nevelését két ilyen szakemben nélkül megoldani ?
Kemény Ferenc.
Régi és új pedagógia.
Amikor 1933-ban Németországban a nemzetiszocialista kor- mányzat és rendszer uralomra jutott és amikor ennek az új beren- dezkedésnek a megszervezői maguknak követelték a jogot a német
ifjúság nevelésére, az egész világ telve volt csodálkozással az érté- kek ilyetén felborításának láttára. Annál is inkább, mert hiszen ab- ban a Németországban történt ez a merész lépés, amely évtizedeken, keresztül az iskolák klasszikus hazája volt. Nem örvendett-e a német iskolarendszer szűkebb hazájában megtámadhatátlan tekin- télynek? Hány és hány európai sőt tengerentúli államnak is §zol- gáltak mintaképül a német iskolák? Voít-e egyáltalán művelt nem- zet Európában, melynek oktatásában a német pedagógia nagymes-
Érkezett 1940. nov. l é n ; közlését anyagtorlódás késleltette. Szerk.
tereinek, egy Herbartnak va_gy egy Hegelnek a pedagógiai elvei nem érvényesítették valami formában a hatásukat? A világ még fülében hallotta csengeni, a híres szavakat, hogy tulajdonképen » a német iskolamesterek voltak aziok, akik Sedan-nál a döntő ütközet- ben győzelmet arattak«. Minek kellett tehát történnie, hogy ezek a német tanítók elveszítették a német ifjúság kegyét, hogy elveszí- tették azt a nimbuszt, amely azelőtt övezte őket? Csak annyi vilá- gos, hogy amikor 1933-ban a Birodalom mostani vezére a kormány- rudat kezébe vette, úgy találtatott, hogy a német ifjúság a politikai mozgalmak, harci szervezetek kereteibe volt csoportosítva, s hogy az addigi érinthetetlen tekintélyű iskola levegője fojtó lett számára, egy szóval a német ifjúság szembekerült tanítóival, akik még [túli- nyomó részben egy, most már letűnő és hitelét vesztett kornak, a weimari alkotmányt létrehozó szellemnek voltak a képviselői es birtokosai. A német fiatalság pedig — miként ismeretes — szaki- főtt ezzel a szellemiséggel és az új rendszer hitvallására esküdött fel.
Kutatva most ennek a nagy változásnak mélyebb okait, rugóit, egyúttal megtaláljuk azokat á nagy ellentéteket, melyek a most m á r letűnő és ma-holnap egészen megtagadott ú. n. liberális világ- nak tanítási elvei és az új, több európai nemzet újabbkeletű iskola- reformjában, illetőleg az azt létrehozó szellemben tükröződő kö- zösségi avagy szociális vagy — ha úgy tetszik — nemzetiszociálista nevelés eszméi között fennállanak.
A fordulat előtti német iskoláknak, a demokratikus szellemű Németország iskoláinak nem volt meg az a művészetük, hogy lelke- sítsék a német ifjúságot. Azok a módszerek, melyeket ez az iskola,
<ez a tanítás alkalmazott, nem voltak alkalmasak arra, hogy az újabb német ifjúságnak a szívét és lelkét megnyerjék. Tovább menve azt mondhatjuk, hogy a 19. század liberális szellemének és peda- gógiai hagyományainak megfelelően a hasonló szellemű német iskolák megvetéssel utasították el maguktól azokat az elveket, módszereket, melyek egyedül lettek volna alkalmasak a mai fiatal- ság szívének megnyerésére s melyek értelmének túlságba vitt és egyedül fontosnak tartott csiszolása mellett egyedül tudták volna lelkesíteni ezt az ifjúságot. Mert a régibb demokratikus nevelés- ben kizárólag szem előtt tartott értelmi nevelés, a tiszta értelmi oktatás (instructio) soha sem tudta igazán meghódítani az ifjú szívét. Már pedig a 19. századi iskolák, melyek szellemiség és pedagógiai nézet tekintetében a XX. század első háröm évtizedé- ben is folytatódnak — különösen Németországban, ahol majd leg- gyökeresebb szakítás következik be — kizárólag oktatási intézmé- nyek voltak, semmi mások; egyedüli és kizárólagos céljuk az érte-
lem csiszolása volt
Magától érthető, hogy ennek a régi iskolafajnak és az |azt éltető nevelési elveknek az elmúlt évtizedekben kezdődő nemzeti-
64 KISEBB KÖZLEM ÉNYEÍC 54
szociális mozgalmak megindulásakor — melyek elsősorban min- d i g az érzelem és akarat dolgai inkább, mint az értelemé — szük- ségképen el kellett bukniok, aminthogy el is buktak akár a fascista Olaszországban, akár a nemzetiszociálista Németországban. Amint- hogy el is kell lassankint tűnniök minden olyan nemzet életéből,
amely az új szellemiség és politikai berendezkedés légkörében i s fenn akar maradni. Soha nem volt annyira igaz a mondás, mint az utóbbi években, hogy »azé a jövő, akié a fiatalság«. Viszont a fiatalságot nem annyira az értelmén, mint inkább az érzelmein ést akaratán keresztül lehet megnyerni, tehát egy olyan nevelési rend- . szernek, mely- ezeknek az ápolását — esetleg megvetéssel — elhárí-
totta magától, az új, főkép a tömeg érzelmeire támaszkodó es annak akarata folytán biztosított nemzeti mozgalmak uralomra- jutásakor el kellett buknia.
A régi, ú. n. demokratikus szellemű nevelésnek főkép k é t nagy hibája miatt kellett elbuknia: egyrészt meghamisította a ne- velést, amikor az egyént kiragadta abból a természetes környezet- ből, melyben pedig nevelni kellett volna és amikor a nevelői hatást az s értelem fejlesztésének javára teljesen elhanyagolta, másrészt ez a régibb nevelés a felelősség reális érzékét nem tudta beoltani az ifjúságba. Ennek a nevelésnek itt felemlített két nagy hibája egyúttal utal már arra is, milyen követelményei vannak az új kö- zösségi nevelésnek.
Az elmúlt évtizedek iskolái át voltak hatva attól a meggyőző- déstől — ez volt egyébként az alapja a demokratikus nevelésnek es még ma is'ez az alapja a demokratikus államok nevelési mód- szerének — hogy a nevelői aktusnak nem a tanár részéről, a tanár személyéből kell kiindulnia, hanem a tanított tárgy, az anyag- részéről. Ha ennek a nézetnek a hívei nem is mentek olyan messzire, mint Rousseau, aki a tanár személyében nem látott mást,, mint a természetnek a gyermek szemei előtti ügyes bemutatóját,, megjelenítőjét, de lelkes hívei voltak Herbartnak, aki azt vallotta,, hogy a tanítás annál tökéletesebb, mennél inkább a tanítandó anyag szolgálatába állítja magát a tanár, mennél inkább alárendeli magát az anyagnak. A nevelői aktust és hatást, mely a tanár részé- ről, annak a személyéből indult ki, mint nagyon károsat és vesze- delmeset elvetette ez a pedagógiai felfogás, mert — így okolták meg eljárásukat — mozgásba hozza a növendékek érzelmeit é s emóciókat vált ki belőlük. Szerintük az igazi és helyes nevelés óvatosan kerüli az érzelmi módszereket és kizárólag az észnek az
»objektiv« módszereit használja fel. Ezért a tanár és növendék közé egy harmadik semleges tényezőt kell beiktatni. Be is iktatták az anyagot, a tantárgyat, amelynek a tanár és növendék is tartozik magát alárendelni. így lett ez a fajta iskola Európa több országá- ' ban — elsősorban természetesen Németországban — Herbart klasz-
sszikiasioskolájásKa, inaily :a daríítand© tárgyat a nevelés középpontjába i áállítofta és mindent annak rendesli alája. A német iskola még
tovább anent:: Lierbart lélektanából kikölcsönözte azt a téves taní- fási,..amely szerint az .anyaggal, a tanítandó tárggyal, mint kiinduló- i pontiéi irányítani fe befolyásollni lehet a nevelendő egyént teljes- . egészében. És amint .Herbart tévesen azt gondolta, hogy »az idea- vcyklus®k« (Geüankenkreis) kiformálása révén az egyén »erkölcsét..
.adó jeJlem-ea-őte Iki Hudja a növendékben fejleszteni, úgy a hatása- . alatt .iálfló iskolák i s meg voltak győződve arról, hogy a növendék : szellemi képességeinek egyoldalú és kizárólagos fejlesztésével egy- ,úttal annak jellemét és akaratát is nevelhetik.
. 'Manapság -ezt ;a -Jelfogást mtelliektualizmusnak nevezik és ú g y ' 'beszélnek róla, mint nagy lélektani tévedésről. Ez a felfogás"abban
;a!helytelen felfogásban gyökeredzik, hogy az akarat automatikusan engedelmeskedik a z .észnek, mint a kutya a gazdájának. Tehát ezek szerint elég volna, ihpgy a növendék értelmével felfogja, mi a helyes- é s jő, "hogy következésképen utána rögtön azt próbálja életében-'
;megválasítani. Az akarat azonban nem az értelem szolgája, mint- fennek ,a letűnő kornak a híveit gondolták, hanem az emberi lélek- tggyilr legfontosabb, alapvető összetevője. Az akarat nevelését tehát icsak ügy lehet elérni, ha a rá vonatkozó nevelés az emberi lélek- utek eme mély és lényeges jegyéhez alkalmazkodik. így jelennek aneg .az igazi akarat- és jellemnevelésben azok a lendületek, melye-
iket a demokrácia korának és világának pedagógiája a nevelés rom- b o l ó eszközeinek tekintett, t. i. amelyek az ember legmélyebb mi- voltából, a lelkéből és szívéből eredeztek. Nagyon jól tudjuk ma mái, hogy minden olyan nevelés, mely az érzelmeket kiűzi az iskolából, kizárja ezzel onnlan a szív megrezdüléseit is.
Lehet-e tehát csodálkozni azon, hogy a régi vágású német iskolák nem tudták többé lekötni, visszatartani, kellőképen lelke- -síteni a német fiatalságot, amikor a mostani vezér és kancellár kö- zel egy évtizeddel ezelőtt felszólította az egész német népet, hogy nyilatkozzék jövő sorsára nézve elhatározó módon. Ilyen elhatározás esak nagy érzelmi megmozdulások révén születhetik meg, ezt pedig a régi szellem iskolái nem tudták kitermelni, tehát bukniok kellett.
itt van az új német nevelésnek első jellemző vonása az intellek-
"tuálízmus korának pedagógiájával szemben: az észnek kizárólagos csiszolása helyébe az akarat egyenes nevelését helyezte.
Ez a felfogás azon a lélektani tanulságon alapszik, hogy ellentmondó az az ember lényegének, há az észen keresztül akar-
ják az akaratát nevelni. Mivel a »jellem« elsősorban mindig iaz.
ember akarati magatartásának a függvénye, azért köyetkezésképen nevelése szükségessé teszi az ember cselekvését, magatartását be- folyásoló érzelmivilág kellő és helyes mértékű ápolását, fejleszté- sét. Nem az értelmi igazságok, hanem elsősorban.a »példa« bír
Magyar Paedagogia L. 1—2. 5
66 KISEBB KÖZLEM ÉNYEÍC 54
valóban nevelő erővel, tehát az lehet az akarat formálója. Az anyag azonban élettelen valami, ami nem szerepelhet példaként. Ezt a szerepet csak a 'nevelő, a tanár töltheti he. Az új felfogásnak meg- felelően tehát a [nevelésben az első és legfontosabb helyre a tanár, a nevelő személye kerül és nem marad többé elrejtve, mint eddig vplt, az anyag és a módszer mögött. Eh a felfogást vallotta, már az elhunyt nagy pápa, X I . Pius is, akinek a nevelésről szóló párat- lan hangú és éleslátású encyklikájában ezeket olvashatjuk: »Nem annyira a (jó módszerek, mint inkább a j ó nevelők és tanárok bizto- sítják a nevelés eredményességét!«
Ez az igazság azután elvezet a második kérdéshez, a felelős- ségérzet nevelésének kérdéséhez. Van egy másik igazság is az emberi természettel kapcsolatban, melyet a világ az elmúlt év- tizedek szellemi spekulációinak következtében szem elől tévesztett, hogy t i. az ember csak olyan mértékben érzi magát felelősnek;
a feladatokkal szemben, amilyen mértékben ezek a feladatok es azoknak megoldása az ő mindennapi életének hatási körébe esnek.
A »kultúráért« és a »humanitásért«, a demokrácia világának eme két dédelgetett gyermekéért valóságban az egyén egyáltalán nem, felelős. A tanár legföljebb csak utalhat a kultúra, a civilizáció ér- tékeire, hogy megmozgassa általuk a tanulók lelkiismeretét, de ezek az utalások soha sem tudnak olyan hatást, visszhangot [ki- váltani, mely cselekedeteikben, magatartásukban visszatükröződnék, pedig csak akkor lehetne igazán felelősségérzés neveléséről beszélni.
Bizonyos továbbá, hogy a felelősség érzésének felkeltése, a jellem- nevelésnek-elengedhetetlen eszköze. Következik, hogy mindén új- szerű pedagógiának oly irányban kell kifejtenie hatását, hogy a növendéket valóban felelősségérző egyénné tegye. Más szavakkal:
nem lehet a (nevelést, mint a régi iskola tette, elválasztani azoktól a reális feltételektől; melyek közt az emberi egyén, jelen esetben az ifjú élete lezajlik.
. A régi pedagógia ott hibázott igen nagyot, hogy a nevelési eljárást úgy tekintette, mint egy kapcsolatot az izolált egyén és az önmagában vett műveltség között. Kettős tévedés jelentkezik itt egyszerre. Egyrészt a növendék nem él izolált állapotban, ha- nem! a (családi, baráti, iskolai, végül a nemzeti keretben, ahová a ter- mészet rendelése'és a történelem őt születésénél fogva helyezte;.
másrészt pedig a [kultúra, amelyhez csatlakozik — bármilyen legyen"
az — nem »absolut« és »objectiv szellemiség« — mint Hegel gon- dolja — hanem nemzeteik és népek életének a kifejezője. Tehát az
új közösségi nevelés itt is csak egy alapvető emberi törvénynek engedelmeskedik; amikor a fiatal egyént abban a környezetben igyekszik nevelni, amelyben él t. i. azok közt a természetes és / történeti feltételek' között, melyeket családnak, csapatnak, nemzet- nek nevezünk. Ebben a keretben azután csak a legközelebbi és legközvetlenebb célokért lehet felelőssé tenni az egyént t. i., melyek
számára elérhetők, ellenben soha olyan célokért, melyek erején és hatási körén kívül esinek. Az újszerű közösségi nevelésnek tehát a régivel ellentétben arra kell irányulnia, hogy az ifjúság meg-
ismerje, mit jelent a felelősség igazi érzése.
Az új nevelési elvek igazolásánál két nagy példára lehet hivatkozni. Ezek a nevelési elvek ugyanis nem légből kapottak.
M é g maga Rousseau is, aki pedig — miként ismeretes — az.
•emberi történetet illetőleg az. érzelmeknek igen.- nagy ellensége volt, elköveti azt a következetlenséget (mert egyébként j ó peda- gógiai érzéke volt), hogy a szerelem, a kegyelet és a szégyen érze- tét igyekszik Emil szívébe beplántálni. Közelebb.' állanak az új
pedagógiai eszmékhez az emberi szív nagy ismerői: Pestalozzi és Frőbel. Ők mindketten világosan hirdették, hogy minden olyan nevelés, amely nem akar emberi lenni az emberrel szemben és nem ragadja meg az érzelmi tehetségeket, eleve bukásra van ítélve. És soha nem tudunk hatni az ember jellemére — hangoztatják egyaránt,
— ha nem kezdjük a »legalapvetőbb és legközelebb álló dolgokon*
és nem azokból a természetes adottságokból, feltételekből indulunk ki, melyek közt növendékeink élnek és dolgoznak. A X I X . század
<ezt a két alapvető igazságot elfeledte: az újfajta közösségi nevelés pedig ezeket igyekszik a nevelés alapjául megtenni.
Az iskolareformok, melyeket az utóbbi, években Európa egyes államaiban megvalósítottak, a fentebbiek alapján könnyen érthető két szempont szerint történtek. Ezek: az iskolának és az életnek szoros kapcsolata és mindlenfajta nevelésnek a népközösség szem- pontjait figyelembe vevő irányulása.
Az elsőn azokat az intézkedéseket értjük, amelyek azt célozzák, hogy az iskolát a »tiszta szellemiség« elvont világából a nemzet életét irányító és kialakító reális viszonyok és feltételek közé, egy
szóval a valóság világába visszahozzák. Ennek megfelelően az új iskolatörvények az anyanyelvet és a történelem folyamán kialakult természetes, nemzeti környezetet a tanulók tapasztalatának első -vonalába helyezik. Az iskolát minden vonatkozásban közelebb hoz- zák a nemzet életéhez, a nemzeti életet biztosító feltételekhez.
A másik szempontot a közösség felé irányuló nevelés meg- szervezése jelenti. — »A németek ledöntötték .a nevelés neutrali- tását, ami pedig a kultúra lényegéhez tartozik* — hangoztatják egyesei: az új nevelési elviekkel szemben. A tapasztalat alapján azonban azt felelhetjük: a közömbösnek, mondott nevelés nem tud.
a fiatalság lelkéhez férkőzni és nem tudja benne felkelteni a fele- lősség érzését. Ezért az elmúlt idő eme pedagógiai eszméinek el kellett bukniok és át kellett adniok a helyüket az ú j idők pedagó-
giai elveinek, melyek a ,nevelést és az oktatást az ember igazi termé- szetével és" a nemzet alapvétő érdekeivel összhangba, igyekeznek hozni.
Terestyéni M'. Ferenc.
