MAGYAR JOGÁSZEGYLETI ÉRTEKEZÉSEK.
— - . - /
, - -
XXVIII. KÖTET. 2. FÜZET. / U
A SZABAD AKARAT
A MAGYAR POLGÁRI TÖRVÉNYKÖNYV TERVEZETÉBEN.
IRTA
Dì S Z A K O L C Z A I Á R P Á D
Ü G Y V É D . .
F E L O L V A S T A T O T T A MAGYAR J O G Á S Z E G Y L E T 1 9 0 3 J A N U Á R 1 - ÉN TARTOTT Ü L É S É N .
B U D A P E S T .
FRANKLIN-TÁRSULAT KÖNYVNYOMDÁJA.
1903.
- M ; ¡ j: i l: u
Loît, napló sz.:
_
~tł
mellőzött, negligált elemet visz be a törvényhozásba, az élet fölfogását, kimondván, hogy kétség esetében a szerződésnek az az értelem tulajdonítandó, a mely a jogviszony természe- tének és az élet felfogásának inkább felel meg. Az ezen tör- vény alapján itélő bírónak tehát számolni kell az élettel, az emberrel, a maga fensőbbségében és a maga gyarlóságával.
Nem a paragrafusok alkalmazása lesz tehát a biró feladata, hanem oda kell tennie kezét az élő, cselekvő, tévedő ember üterére, gondolkoznia és éreznie kell egyúttal, a mint hogy gondolkozik és érez az ember a kinek dolgában itólni hi- vatva van.
A szerződós, a jogügylet elbírálása kinő a megszokott sablonból, nem a forma dönt, nem az alakiság dominál, nem a formálisból dedukalt akarat, hanem az emberi akarat, mely összefügg az élettel és csak az élet szerint bírálható el.
Magas és nagy niveaun áll a polgári törvénykönyv ter- vezetének ezen szakasza, és magas niveaun állanak a tervezet azon intézkedései, melyek a szerződés validitását és megtá- madhatóságát tárgyalják és már azzal sem véltem felesleges munkát végezni, hogy a t. jogászegylet figyelmét felhívjam a magyar codifikatió ezen felette sikerült nagyszabású munká- latára.
É n a tervezet ama szövegezésében, hogy egyrészt a szerző- dések értelmezésénél nem annak betűszerinti értelmét, hanem a felek akaratát tartja irányadónak, másrészt az akarat meg- birálásánál az élet felfogására utal, jogéletünk oly haladását látom, mely alapul fog szolgálni azon jogfelfogás felépítésére, a mely a jogot és igazságot egészen közel hozza egymáshoz.
A büntetőjog irodalmában évek óta folyik a harcz az aka- rat theoriája felett.
A classikus iskola a tettből következtet az akaratra, a- Liszt-féle iskola a társadalmat állítja oda, mint olyant, mely szüli a tényeket, mely belesodorja az egyest a cselekvésbe, és a büntettet a társadalom megóvásának czélszerűségi szempont- jából tekinti.
Mindkét felfogás helytelen. Mert emberi akaratnak csak az tekinthető, a mit az ember öntudatosan akart, és az aka- rat fiktióját nem szabad a valódi akarat helyébe supponálni, csak azért, hogy a biró kényelmesen alkalmazhassa a paragra- fusokat, másrészt nem lehet és nem szabad az embert akarat- nélküli bábnak odaállítani, a ki minden ellentállás nélkül en- ged a viszonyoknak, és büntetlen még akkor is, ba ezen viszo- nyok mások jogköreit sértik.
Az emberi akarat létezik és kell, hogy létezzék, és szük- séges, bogy annak consequentiái alól magát senki ki ne von- hassa, de másrészt nem lehet akaratot belemagyarázni, ott, a hol de facto akarat nem volt. Szóval az akarat szüli a jog- ügyletet, dé a jogügylet nem szüli az akaratot, nem bizonyí- téka annak, és nem kötelezhet azért, mert létrejött.
Jogügylet és akarat a váltójogban teljesen fedi egymást.
Az, a ki a váltót aláirta, ezzel már az egész ügylet aka- ratát documentálta. A papiros-akarat kimeríti az anyagit, a váltói akarat a jogügyletit.
Ez a váltójog merev felfogása és így közelfekvő volt a- jogirodalomban azon kérdés, vájjon a váltóképesség ne szorít- t a s s é k m e g oly irányban, hogy csak oly egyének búj anak szen- vedő váltóképességgel, kiknél a váltói akarat tudatos, a kiről fel lehet tételezni, bogy midőn a váltót akarta, akarta azon jogügyletet is, melyen a váltó alapul, de melynek figyelembe- vétele a formális akaratnyilatkozat megtörténte után már nem lehetséges.
És itt reá kell mutatnom azon éles elvi különbségre, m e l y a váltójog és a polgári törvénykönyv tervezete között előáll.
Míg a váltójog minden társadalmi műveltségi különbség nél- kül acceptálja a váltószerződést egy formális akaratnyilat- kozat alapján, addig a polgári tervezet az akaratot az élet fel-
40 '
5
fogása szerint veszi bírálat alá. Amott az anyagi igazság szem- pontjának kizárása, emitt annak diadalrajuttatása a birói mér- legelés legszélesebb megengedésével.
Igaz, a m. kir. Curiának nagy dicsősége, hogy a váltói formalismusba is igyekezett belevinni az anyagi igazság szem- pontjait, de ha a váltó egy jóhiszemű harmadikra forgattatott, a biró tehetetlen a törvény világos rendelkezéseivel szemben és kénytelen a formális akaratot, a. formális jogügyletet, úgy a hogy van, ítélkezése alapjául elfogadni.
Két complexumra esik a magánjog szabályozása. Az egyik complexum a kereskedelem jog viszonyai, a mely a forgalom biztosságát, gyorsaságát tartja szem előtt, mely számol azon elemekkel, a kiknek formális akarata egybevág jogügyleti aka- ratával, a másik complexum azok jogviszonyai, kik ezen cate- gorián kívül esnek, a kik között millió számra vannak olya- nok, kiknek csekély műveltsége, kiknek kicsinyes jogviszonyai sok esetben lehetetlenné teszik azon feltevést, hogy formális akaratuk tényleges akaratuk kifejezője, s kik ezen formális akaratnyilvánítás által tönkreteszik azt a gyenge existentiát, melytől családjuk existentiája is függ.
Természetes, hogy a megoldás leghelyesebb módja itt sem az igazságügy, hanem a közoktatás keretébe tartozik. A rusti- citás, a törvény nem tudása, az öntudatos cselekvés hiányának a helyes közoktatás az orvosa. . '
S itt felvetem újból azon kérdést, melyet évek előtt a Jogtudományi Közlönyben hangoztattam, vájjon nem kellene-e az államhatalomnak gondoskodni arról, hogy jogszabályai szé- lesebb körben ismertté váljanak.
Ma, midőn a polgár nemcsak saját jogainak intézője a bonyolulttá vált életviszonyokban, hanem odaül a birói székbe, hogy Ítéljen mások élete és szabadsága felett, nem lehet megelégedni azzal, hogy a jogtudomány néhány ezer hivatott foglalkozása legyen, hanem el kell terjeszteni a jog tudását a széles milliók rétegébe, hogy az elemi iskolás gyer- mek ne csak azt tudja, hogy nem szabad vágynia másnak ökre és felesége után, hanem már korán megtanulja a jog alapvető elementáris szabályait.
De ha el is tudnék képzelni egy oly ideális társadalmat,
melynek minden polgára kiművelt jogérzékkel bír, nem tudok belenyugodni a formális akarat sancktiójába azon milliók és millióknál, kiknél az életviszonyok oly nyomasztók, bogy ily formális nyilatkozat sobasem bir megnyugvást adni a valódi akarat tekintetében.
A socialis jogba sobasem fog beleilleni a formális akarat korlátlan sanctiója, és a váltói akarat nyilvánítására képesek categóriájának kérdése a jövő törvényhozónak legnehezebb, de leghálásabb feladata lesz.
Kiejtettem a socialis jogszót, és ebből a szempontból kell tárgyalnom az akarat kérdését a polgári törvénykönyv terve- zetében. .
S ha socialis jogról beszélek, meg kell szakítanom a con- tactust azon eszmemenettel, melyet a socialis büntetőjogi iskola követ.
Ismétlem, nem az emberi akaratnak kell alakulni a tár- sadalom áramlatai szerint, hanem a társadalomnak kell átala- kulni az emberek lojális akarata szerint.
Oly emberek és ezek oly akarata szerint, a kik és a mely a jogkörök tiszteletét akarja, a mely akarja a . jót, a tisztessé- gest, s mely üldözi a rosszhiszeműséget.
Nem szabad megengedni, bogy az erős keresztülgázoljon a gyengébb existentiáján, de az existentia gyengesége ne legyen privilégium arra, bogy mentesítsen egy oly akaratnyilvánulás következménye alól, mely nem a gyengeségből ered, hanem tudatosság vagy vétkes gondatlanság szüleménye.
A socialis jog nem zárja ki az akaratot, de követeli az igazi akaratot.
Az a tolvaj, ki napok óta éhezett és bekerített helyre be- mászik, nem akarta a legtöbb esetben azt a minden akadályt legyűrő akaratot, melyet a törvény vakmerősége miatt minő- sítetten büntet, lehet, hogy benne a lopási szándék sokkal kisebb mértékben volt meg, mint az ügyes routinált zsebtol- vajban, de a törvény a tettből supponálja az akarat mérvét és túlszigorú az egyik, túlenyhe talán a másik esetben.
Lehet, bogy a tévedés, csalárd megtévesztés, jogellenes
fenyegetés criterumai oly esetben fennforognak, midőn még
mindig volt az akaratnak oly plussa, mely elégséges volt egy
érvényes jogügyletre és lehet oly jogügylet, melyben sem téve- dés, sem csalárd megtévesztés, sem jogtalan fenyegetés nem volt, és az akarat mégis hiányzott, és a jogügylet formalitá- sainak áldozatul esnek egy egyén legnagyobb érdekei, esetleg existentiája.
Ha az életet mérvadónak vesszük, akkor el kell fogadnunk az élet megnyilvánulását.
És be kell ismernünk, hogy a tévedés, csalárd megtévesz- tés és jogtalan fenyegetésen kívül van egy factor, mely nem engedi az akaratot diadalra juttatni, mely elnyomja, elferdíti azt — a kényszerhelyzet.
Vannak életviszonyok, midőn az egyik szerződő fél ab ovo nem az, midőn két aránytalanul egyenlőtlen factor áll egy- mással szemben, kik közül az egyik akarata a másik fél akaratává válik, visszhangja az erősebb akaratának.
Már említem a műveltség hiányát, kiegészíthetem az üz- leti routin hiányával. Miféle szerződés, miféle akarat az, a hol egy az élet minden viszonyait ismerő és kihasználó egyén, áll egy a legprimitívebb életviszonyokkal járatlan egyénnel szem- ben. S miféle szerződési akarat az, a hol az egyik szerződő fél azáltal, hogy a teljesítést kihúzza, megfosztja a másikat köve- telésének legnagyobb részétől.
A polgári törvénykönyv tervezete nem feledkezett meg ezen esetekről sem.
Példaképen említem a térvezet 1536. §-át, mely hatály- talannak mondja azon kikötést, mely a bérbeadónak a bérbe- adott dolog hiányaiért való szavatosságot kizárja vagy korlá- tozza, ha a bérbeadó a hiányt a bérlő előtt rosszhiszeműen elhallgatta. Ilyen az 1537. §., mely hatálytalanítja azon kikö- tést, hogy a bérlő egészségellenes helyiség bérletét rögtöni ha- tálylyal fel ne mondhassa!
Nagyfontosságú, továbbá a tervezet 1612. §-a, mely hatály- talannak deklarálja azon megállapodást, mely a munkavállaló 1605—1611. §-ban biztosított jogán változtat és hogy a munkavállaló ezen jogairól le nem mondhat.
Ezen jogok, hogy az állandóan alkalmazott munkavállaló
nem veszti el munkadíjhoz való jogát, ha nem hosszú időn át
a szolgálattételben akadályozva van.
Az alkalmazott joga a gyógyítás és ápolás tekintetében.
A munkavállaló testi épsége és egészsége védelme.
A pihenésre engedett idő.
A kártérítéshez való jog a munkaadó védelmi kötelezett- ségének elmulasztása esetére.
Az 1617. §. kimondja, hogy a felek a felmondás idejét és módját szerződésben, a törvénytől eltérően szabályozhatják.
Oly megállapodás azonban, mely a felmondást a munka- vállalóra nézve hosszabb időhöz vagy terhesebb feltételekhez köti, mint a munkaadóra nézve, hatálytalan.
Az 1618. §. kimondja, hogy a ki öt évnél hosszabb időre, vagy valamely személy élete tartamára kötelezte magát szol- gálattételre öt év eltelte után a szolgálati viszonyt hat havi felmondással megszüntetheti. — E jogáról nem mondhat le.
Kétségtelen tehát, hogy a tervezet szem előtt tartotta azon elvet, hogy a formális akarat még nem szül jogérvényes jog- ügyletet, hogy ott, hol a gazdaságilag erős áll a gazdaságilag gyengével szemben ex lege ki kell zárni egy oly akaratnyilvá- nítás hatályát, mely a szabad akarat minden criteriumát nél- külözi. De a tervezet ezen casuistikán nem megy tovább, az elvet magát nem codifikálja. A legszembetűnőbb esetben vétót hangoztat az erősebb jogfosztásának, de az életet nem egyes esetek szabályozzák, csakis elvek codifikálása teszi lehetővé a birónak, hogy az egyes esetben az anyagi igazságot diadalra juttassa. "
A valódi akarat hiánya jogkövetkezményeinek elve pedig ép úgy hiányzik a polgári törvénykönyv tervezetében, mint hiányzott a római jogban. Fel-fel csillan ugyan a modern hu- manistikus irány, de nem mer elvvé tömörülni, elvvé, mely hivatva volna az egész jogfelfogást átalakítani.
Kétféle nyilatkozása van a jogügyleti akaratnak, egyrészt midőn meglevő jogokat szüntet meg, ez a joglemondás, más- részt, midőn jogokat és kötelezettségeket alkot és létesít.
Ha a tiszta szabad akarat tbeoriájából indulunk ki, akkor azt kell vélelmeznünk, hogy a joglemondás akaratos, ha ellen- érték van kikötve és nem akaratosan történik kivéve az ajándékozást — ha ellenérték nincs kikötve, vagy ha az ellen- érték aránytalanul csekély.
252
S bár ide nem tartozik, s az akarat theoriájával nem függ össze, engedje meg a t. Jogászegylet, bogy itt is és ba lebet mindig reá mutassak egy joglemondásra ex lege, egy jogle- mondásra, mely természetesen a jogfosztott akarata nélkül tör- ténik, mely reá nehezedik azután annak egész életére, a törvény- telen gyermek ex lege joglemondására, mely megfosztja őt a természet legprimitívebb jogaitól, bogy gyermeke legyen nem- zőjének, apjának, tagja atyja családjának várományosa azon javaknak, melyek őt apja után megilletik.
Sötét pontja ez a tervezetnek, melyről már a t. Jogász- egyletben sok szó esett, s mindaddig, míg ezen pont kiküszö- bölve nincs, nem ragyoghat ez a tervezet az igazság tiszta
fényében. ' De térjünk át azon joglemondásokra, melyek ugyan nem
ex lege joglemondások, melyeknél azonban a formális akarat nyilvánulása szünteti meg a jogokat, a felek valódi akarata ellenére.
Szintén casuistikóval élek, bogy bebizonyítsam, mikép esetek felsorolása a törvényhozó által fennhagyja a megoldat- lan esetek végtelen számát, s hogy csak az elvnek bátor statu- álása képes kielégíteni az élet minden viszonyait.
Maradjunk pl. a törvénytelen gyermek tartásának kérdé- sénél. A tervezet 355. §-a kimondja, hogy a jövőbeli tartásról való ingyenes lemondás semmis.
Nem veszem-e a gyakorlati életből a példát, midőn azt mondom, hogy a csábító az esetek túlnyomó százalékában reá veszi a nyomorban tengődő anyát, bogy csekély végkielégítés- ért a tartási összegre való jogáról lemondjon. Ezt a tervezet nem zárja ki.
Egy másik esetben az alkalmazást, áhítozó már hónapok óta munkanélküli egyén alkalmazást kap, de csak azon feltétel alatt, hogy rögtöni hatálylyal biró felmondással elbocsátható.
Aláírja. Igaz, bogy ő is bármikor elhagyhatja szolgálatát fel- mondás nélkül, mert ellenkező kikötés hatálytalan. De hol van az egyenlőség, két ily factor szerződési akaratánál, az egyik, a ki választhat tetszése szerint a munkanélküliek százai közt, a másik, a ki sok hányattatás után akadt arra az egy munkaadóra.
252
Ujabb eset. Az ingóságokra árverés van kitűzve, a köve- telést egészen kifizetni alperesnek nem áll módjában, egy rész- letet tud fizetni, alá kell irnia egy okiratot, hogy a fizetett
10 ftból 3 ft erre, 3 erre, 2 erre és csak 2 ft fordíttatik a tőketörlesztésre.
Egy tökével nem rendelkező egyén szerződik egy tőke- erőssel. Követelése már esedékes, de pénzét nem kaphatja meg, számít arra a másik fél, hogy majd kiéhezteti. Számítá- sában nem csalódik, a gyengébb, megpuhul, lemond követelé- sének legnagyobb részéről és elveszi jogos követelésének cse- kély töredékét, csak azért, hogy családjának kenyeret ad- hasson.
A férj, a ki feleségét hűtlenül elhagyta, nem fizeti a nő- tartást. A nő gyermekeivel a legválságosabb helyzetbe kerül.
A legválságosabb situatióban jő az egyességi ajánlat. Azonnal pcnz, de lemondás a iövőbeni jogokról.
Egy száguldó jármű elüti a családfentartót. A vétkesseg kétségtelen. De a per végét bevárni a szűkölködő családnak nincs módjában. Az erősebb ismét győz. Kétségtelen, hogy az özvegy minden tévedés, tévesztés és erőszak nélkül lemond néhány száz forintért összes jogairól.
íme a jogállam. Mely az emberi akarat, a vér és húsból fakadó emberélet! akarat helyett megelégszik a papiros-aka- rattal.
S az akarat, a szabad akarat megnyilvánulása szempont- jából tárgyalandó az a nagy kérdés, melynek hullámai kezdik alámosni a fennálló társadalom alapjait. Ez a munkabér és munkaidő kérdése.
A polgári törvénykönyv tervezete a munkaidő tekinteté- ben állást nem foglal, csak annyit tartalmaz általánossápban, hogy a munkavállalónak pihenésre naponkint annyi időt kell engedni, a mennyi egészségének és munkaerejének fentartá-
sára szükséges. , Az 1884-iki ipartörvény e tekintetben már merészebb volt.
Megállapította, hogy a munkásoknak munkaközben úgy délelőtt mint délután félórai, délben pedig egy órai szünidejük legyen.
A nappali munkát reggeli öt óra előtt kezdeni és esti kilencz órán túl kiterjeszteni nem szabad.
252
A szabad akarat theoriájából kiindulva, fel kell tételez- nünk, hogy a munkás csak oly időtartamra vállal munkát, mely erejének időelőtti felemésztését nem okozza, oly bérért, mely elegendő saját és családja eltartásaért, oly feltétel mel- lett, hogy alkalmaztatásának tartama ne függjön a munkaadó kénye-kedvétől, hogy bérének leszállítását ne legyen kénytelen elfogadni, ha munkakörét alkalmaztatási szerződése értelmé- ben betölti.
Ezen kérdések elől a tervezet nem zárkózhatik el, ha czélja nemcsak a meglevő jog szabályokba foglalása, hanem számol ezen kérdésekkel is, mely a jövő békés fejlődés szem- pontjából kötelessége.
Végre el kell határoznunk magunkat arra, hogy a törvé- nyeink ne csak az uralkodó társadalom jogszabványai legye- nek, melyekből lehull egy-egy morzsa a lent nyüzsgő milliók részére is, hanem oda kell tennie a törvényhozónak kezét a nagy néprétegek ütőerére, s megállapítva a diagnosist, azok bajának orvoslására kell gondolni.
Kétségtelen nagy kérdések a dologjogiak, a superficies, a szolgalom, a hitbér, az örökösödési jog. De ezek a nép millióit csak platonice érdeklik, hiszen az örökjogból nekik csak át- öröklött nyomor joga jut és ebből a nagy magyar földből csak az a kis hely érdekli őket magánjogilag, mely ingyenes sírhelyül jut számukra. A 2043. §-ból reájuk csak néhány sza- kasz bir gyakorlati értékkel. Különben pedig magukra vannak hagyva vértezetlenül, gyengén és elhagyatva, abban az iszo- nyú letérti küzdelemben, melyek a római jogon alapuló mo- dern jogok folytán még mindig az erősebb előnyére vég- ződnek.
Vájjon nem volna-e kötelessége az államnak, a ki saját hivatalnokairól gondoskodik olyformán, hogy elbocsáttatásuk ne függjön az egyes kénye-kedvétől, törvényhozásilag gondos- kodni arról is, hogy a magán alkalmazásban lévők munkabér- szerződésének felbontása ne történhessék hirtelen rázkódással egy egész család existentiája tekintetében, vájjon nem volna-e kötelessége állást foglalni a munkabér-minimum, a munkaidő tekintetében, hogy az erősebb akaratával szemben támogatást nyerjen, a kis existentia különben erőtlen akarata.
47
Eltértem talán egy kissé tárgyamtól, — noha kérem és hiszem, hogy a t. Jogászegylet nem veszi rossz néven, ha ezen díszes helyről ezen kérdést érintettem. Nem véltem véteni a Jogászegylet niveauja ellen, hiszen mint említem, már a ter- vezet is helyet enged az élet felfogásának. És ha ezt az éle- tet úgy akarjuk tárgyalni a mint van, tárgyalnunk kell annak összes szenvedéseivel, tárgyalnunk kell azon nagy nyomor ecsetelésével, mely hogy sötét viharfelhővé ne tömörüljön, szük- sége van erős és bátor törvényhozóra, mely a vészterhes ele- meket igazságos kezével eloszlassa.
Visszatérve tárgyamra, ki kell jelentenem, hogy bár- mennyire is meghajlok a törvénytervezet általam idézett része előtt, azt kielégítőnek a modern jogfelfogás szempontjából nem.
találom.
Az igazi, a szabad, a valódi akarat nemcsak tévedés, nem-, csak uibgúcvcöztcs cs crcczak áits1 nyomni háttérbe és homá- lyosul el. S nem elegendő az, hogy néhány esettel megtoldjuk a hatálytalanság ezen criteriumait. A büntetőtörvény már 25 év előtt ismert egyéb criteriumot az akarat szabadságának megítélésénél.
Nem fűz jogkövetkezményt annak cselekedetéhez, ki nem birt akaratának szabad elhatározási képességével, nem szá- mítja be a végszükség esetét.
Egy törvény jósága attól függ, hogy az a bírónak módot nyújtson, hogy annak alapján az életviszonyok mindegyikét elbírálhassa. A Code Napoleon két szakasza az 1382. és 1383. §., a mely kimondja a kártérítési kötelezettséget arra, ki ténye által másnak kárt okoz, elégséges volt arra, hogy kifejleszsze a franczia bíróságok fényes kártérítési praxi- sát, hogy hathatósabb fegyverül szolgáljon a tisztességtelen verseny leküzdésére, mint a speciális német törvény a maga sok paragrafusaival.
És az a nehezen megoldható kérdés a részletügylet sza- bályozására, hol két érdek egyenlítendő ki, egyrészt a gyenge existentiák megóvása, másrészt lehetővé tétele annak, hogy a részletlizetés, a kis ember gazdasági szükséglete kielégíttessék, csakis úgy oldható meg helyesen, ha az akaratnyilvánítás sza- badsága törvényhozásilag a fentemlített bárom eseten kívül
252
szabályoztatik és ennek alapján a birónak módjában van eset- ről-esetre az ügylet természetét vizsgálat alá venni.
Nézetem szerint a törvénytervezet azon részében, mely a jogügyletek megtámadhatóságát tárgyalja, egy szakaszszal volna kiegészítendő, melynek elvét fentebb kifejtettem, mely- nek szövegezését csak megkísérlem.
« Megtámadható azon szerződés, jognyilatkozat, melynél az, a ki a nyilatkozatot tette életviszonyai, körülményei és kény- szerhelyzete folytán, nem birt akaratának szabad elhatározási képességével, s ha feltehető, hogy azok fennforgása nélkül a jognyilatkozatot nem tette volna.»
Ez az elv, ennek codifikálása kettőt feltételez, hogy a törvényhozó humanismusát, mint említem, a terjedő művelt- ség mindinkább feleslegessé tegye és egy erős, feladata ma- gaslatán álló birói kar.
S csodálatos, hogy az utóbbi tekintetében nem a nép, hanem a törvényhozó bizalmatlan. Míg a nép felfogásában egy institutio sem vert annyira gyökeret, mint kir. bíróságok és a magyar birói kar a maga nagy és nemes traditioival, addig pl. a büntető törvényhozó módot ád a büntető birónak, hogy
15 évi fegyházról hat havi börtönre menjen le, öt évi fogház- ról egy forint pénzbüntetésre, de bizalma ellankad és nem en- gedi lemenni öt évi fegyházról hat havi börtönön és a bör- töntől egy napi fogházon alul.
Pedig az életet csak az élet, az élő joggyakorlat birja elbirálni. Mennél több teret hagyunk a biró mérlegelésének, annál igazságosabban kezelheti az igazságügy serpenyőjét.
A műveltség terjedését említem, a lélek műveltségét is értettem alatta, nemcsak a törvényhozónak kell átalakulni a
modern felfogáshoz, a társadalomnak is. ' Heine azt mondja, hogy wo die römischen .Soldaten
erschienen sind, kamen aucb die römischen Juristen. Die ersteren • übten die rohe Gewalt aus, die Letzteren setzten dieselbe in Paragraphe um.
A római jog nem törődött az erős és gyengével, az igaz- sága a rend volt.
Ha a jogügylet formái be voltak tartva, akkor Pilátus mosta kezeit és kiszolgáltatta a Megváltót üldözőinek.
252
A nagy lélek visszatért missiója után az örök Istenségbe, hátrahagyva örökül a szeretet szent jogát, az ő nevével ala- kult meg egy új világ, de uralkodó ebben a világban az ő el- nyomóinak joga lett.
A kánonjog, mely az Ő joga volt hivatva lenni, simult a római joghoz és mai napig is él és hat ez a jog az ő tanai daczára.
A római jog szabályai örök monumentumai a hidegen
gondolkozó észnek, de szebb jövőt és inspiratiót a szebb jö-
vőre, a törvényhozó azon tanokból fog meríteni, a melyek
az egyedül üdvözítő emberszeretet nevében hirdettettek örök
időkre.
T. teljes-ülés!
Egész rövidre szabandó felszólalásomban azon kérdés tag- lalására leszek bátor szorítkozni, hogy vájjon a t. előadó úr által proponált javaslat az általánosan bevett és a tervezet által is szem előtt tartott elvek szempontjából megvalósítható-e és különösen, hogy vájjon nem fogna-e beleesni ez a javaslat abba a hibába, a melybe az ilyen általános és inkább erkölcsi tartalmú szabályok rendesen esnek, hogy t. i. a legprózaibb ós legpractikusabb kérdésekre alkalmazva, épen ellenkező ered- ményekre vezetnek, mint a melyet a t. előadó úr elérni szán- dékozik.
Ha jól megértettem a t. előadó úr javaslatát, az általa ajánlott intézkedés az volna, hogy meg legyen támadható min- den olyan jogügylet, a melyet valamely fél olyan erős motívu- mok hatása alatt kötött meg, a melyeknek hatása nélkül ő azon jogügyletet semmi esetre sem kötötte volna meg. Ha tehát én pl. nagyon éhes vagyok és egy kenyeret vásárlók: akkor én ezt a vásárt olyan motivum hatása alatt kötöttem meg, a melynek fenn nem forgása esetén azt a kenyeret semmi esetre sem vásároltam volna meg és így ez a jogügylet megtámadható.
(Mozgás.) Ez mindenesetre egy ad absurdum vitt esete a dolog- nak, az elv azonban, a mely ezen absurd eset mögött rejtőz- ködik, az, hogy a magánjog még sokkal kevésbbé alkalmas arra, mint a büntető jog, hogy minden egyes esetben a cse- lekmények, nyilatkozatok mögött rejlő motivumok harczát és küzdelmét vizsgálja. Hiszen tudjuk, hogy a büntető jogban a subjeetiv iskola a szándékot kívánja büntetni egészen tekintet nélkül az eredményre. Ma nem ezen az állásponton állunk még a büntető jogban sem, a hol pedig javulást, a tettes szel-
51
lemi világának megváltoztatását, lebát valami subjeetiv ered- ményt czélzunk. A magánjogban a törvényhozó előtt nem ilyen czélzat lebeg, hanem az a czélzat, hogy a vagyoni és mondjuk általában : a magánjogi viszonyokat rendezze — a mint a terve- zetnek az előadó úr által is helyeselt rendelkezése mondja:
az élet felfogásának figyelembe vétele mellett. Az élet felfogása azonban ma már az, hogy a rengeteg változatosságot felmutató forgalomban nem kutatjuk, hogy mi rejlik a szerződő felek ki- jelentései mögött akkor, ha ezen kijelentések magukban vilá- gosak. Számos példát lehetne felhozni arra, hogy az a felfogás tört magának utat, hogy nem azt keressük, mit akart kifejezni a szerződő fél, hanem azt, hogy mit fejezett ki Ebben határo- zottan ridegebbé válik a magánjog az élet folytonos előhaladá- sával; ridegebbé úgy, hogy a fejlődés épen ellenkező irány- ban történik, mint a hogy azt a t. előadó úr szeretné. De ez nem is lehet másképen. Meg kell gondolnunk, hogy ha a leg- közönségesebb, mindennapi kérdésekben minden egyes esetben a motívumok ezen küzdelmét mérlegelnünk és számba ven- nünk kellene, akkor minden forgalom tökéletesen megakadna.
Ez nem jelenti azt, hogy a törvényhozó az egyéni belső akarat szabadságát ott, a bol ezen akarat olyan, hogy azt a törvény- hozó a legnagyobb mértékben függetleníteni igyekszik a külső behatásoktól, a legnagyobb mértékben érvényre juttatni meg ne kisérelje. Pl. a mint azt számos esetben tapasztaljuk, a nagy részvénytársaságokkal, a nagy vállalatokkal szemben meg- védelmezi a jog az egyént abban az irányban, hogy az a nagy hatalom agyon ne nyomja azt az egyént. Tudjuk, hogy pl. a biztositó társaságok mennyi imperativ rendelkezés uralma alatt állanak stb., s mindez abból a czélból történik, hogy az egyén függetlensége megóvassék. Hiszen a tervezet is igen sok ilyen irányú intézkedést tartalmaz, és én azt hiszem, hogy tovább, mint az egyes esetek szabályozásáig nem is lehet menni. Az eddigiekből kitűnik ugyanis az, hogy ilyen általános elvet úgy formulázni, hogy a forgalom és az ügyletkötés biztossága töké- letesen meg ne rendüljön, teljesen lehetetlen. Ezért csak azt lehet követelni a törvényhozótól, hogy ezen egyes eseteket a legnagyobb gonddal és prsecisitással keresse-kutaBsa fel és iija- körül, a mely egyes esetekben az akarat szabadságának ezen
252
biztosítása szükséges. Például miúdenesetre rendkívül szüksé- ges lesz ennek biztosítása a munkabéri szerződés területén, és nézetem szerint is igen helyesen mutatott rá a t. előadó úr arra, hogy ott ugyanolyan eset forog fenn, a minő fenforog az előbb említett alkalmakkor, a mikor t. i. az egyes egyén áll szemben a nagy vállalatokkal. Hiszen a munkabéri szerző- dés területén legtöbb esetben ugyanezen viszony fog fenforogni.
Itt tényleg a legnagyobb mértékben indokoltak azon rendel- kezések, a melyeket a tervezet e tekintetben megvalósít, és kívánatos is, hogy ezen rendelkezések törvényerőre emel- kedjenek, azonban — és ezzel bezárom felszólalásomat :— az előadó úr által posztulált tételt általános elvül kimondani annyira túlmerész vállalkozás, sőt szinte lehetetlen feladat volna, hogy nem hinném, hogy a t. előadó úrnak különben rendkívül élvezetes előadása e tekintetben practikns eredmény- nyel járhatna. (Lelkes éljenzés és taps.)
225 2
T. teljes-ülés!
A vita mindinkább detail kérdésekre kezd kiterjeszkedni, holott az imént hallott előadás tulajdonképen egy főkérdésnek positiv vagy negatív megoldására vonatkozik. Kérdés vájjon a bírónak a magánjog terén oly általános paragraphus adassék, a melynek segítségülvételével, ha az egyik fél akaratát az adott esetben bármily okból — tehát nemcsak megtévesztés kényszer vagy tévedés miatt — befolyásoltnak tekinti, a szerződést meg- támadhatónak illetve megszűntnek jelentheti ki. Az előadó úr a büntetőjog «modern» irányát akarja a magánjog területére átültetni. Ámde nem szabad szem elől tévesztenünk, hogy a míg a büntetőjog alkalmazásánál a biró előtt csak egy fél áll és
«a megsértett társadalom» érdeke háttérben van, illetve nem lép fel mint alanyi jogát követelő fél, addig a magánjogi vitában két félről van szó s a midőn az a biró az egyik fél iránt enyhe, ugyan- akkor a másik féllel szemben szigorú. A mi az egyiknek aequum, a másiknak lehet injustum és mindig a forgalom érdeke az, a mely itt döntő szempont kell, hogy legyen. A munkabér- szerződést és a felhozott egyes példákat illetőleg szintén csat- lakozom ahhoz, hogy a munkabérszerződésnek cogens szabályo- zása, mint a munkásnak megóvása a munkaadónak indokolatlan követeléseivel szemben, indokolt. Azonban azt hiszem, kijelent- hetem, hogy a mi tervezetünknek bárminő szemrehányást fog- nak is tenni, de azt a kifogást nem lehet emelni ellene, hogy a munkabérszerződés szabályozásában antisociális jellegű, vagyis hogy a munkás érdekeit kellőleg figyelembe nem vette.
És ezzel kapcsolatban rá kell mutatnom arra is, hogy az, a mit a t. előadó úr «szabad akaratnak» és «egyenlőségnek»
nevez, az nem szabad akarat és nem egyenlőség, hanem ezek- #
' 4
nek épen az ellenkezője volna: a szabad akaratnak korlátozása, az egyenlőség megszüntetése, a társadalmilag gyengébbek javára.
Ilyen szempontból tárgyalva a kérdést,, már egy igen népszerű szólamhoz érünk, a mely Németországból útját a szokásos retortákon át megtéve, immár hozzánk' is eljutott és nagyon sok törvényjavaslatban és tervezetben (p. o. utóbb a részlet- ügyletekről szóló javaslatban) kifejezést talált. Ebből a szem- pontból azonban a speciális eset ismét az, a melyben ama bizo- nyos közigazgatási jog — a mint a t. felszólaló úr mondta —, helyén van; de általános magánjogi szabálylyá nem emelhető, így képzelhető és talán helyeselhető is, hogy az akaratszabad- ság elve (p. o. a részletügylet megkötésénél) a gyengébb javára korlátoltassék, de nem helyeselhető az, hogy gazdasági, politi- kai, illetve jogpolitikai indok nélkül általános formula adassék a biró kezébe, hogy az egyszer már megtörtént kijelentést meg nem történtté tehesse. Mert hogyha.egy speciális esetben, pl.
a munkabérszerződés esetében azt mondjuk, hogy a munkás eleve, kezdettől fogva bizonyos kikötéseket nem tehet, a melyek az ő'hátrányára szólanak, ezzel a forgalmat nem gátoljuk, hanem a munkást védjük, a ki ezt előre tudta, ép úgy, mint a munkaadó; a speciális esetben tehát csak egy czélszerűségi, nemzetgazdasági kérdésről van szó. Ha azonban egy általános paragraphus keretébe foglaljuk e kérdést és megadjuk a jogot az egyik szerződő félnek, hogy bármikor álljon ezzel elő, akkor a szerződés megkötésekor erre vagy egyik fél sem fog számítani vagy pedig a szerződés fennállása iránt tulaj donképen soha sem lehet bizonyosságban. Ez pedig nem czélszerű, de nem is eredményre vezető. Nem czélszerű és nem okos azért, mert jobb az ilyesmit minden egyes esetben külön és oly mértékben, mint az illető kor felfogása megkivánja, praacise kimondani úgy, hogy a szerződő felek tudják magukat mihez tartani, és nem eredményre vezető, mert félő, hogy ilyen általános formula használata a mai magánjogi ismeretek és magánjogig felfogás alapján csak nagyon kis körre terjedne és inkább egy igen szép és hangzatos elv volna, a melynek a praxis azonban sokkal kisebb hasznát látná, mint azon fontos sürgős, tételes intézke- seknek, a melyek a gyengét a kizsákmányolás ellen megvédik.
Természetesen ezen intézkedésekkel nem szabad a czélon túl-
lőnni, nehogy a gyengéket agyonvédjék, azaz oly állapotot teremtsenek, mely mellett az ú. n.. erősek azután a szerződést megkötni egyáltalán nem akarják. Ez mindig az a végső határ, ameddig a gyengék érdekei figyelembe vehetők. Ezeknek a jog- politikai czéloknak megvalósítása gondos, detailokra kiterjedő törvényhozói működést igényel és magam is azt hiszem, hogy nagyon hasznos és szükséges volna, ha a ptkv. tervezetének szakaszait, fejezeteit ezen szempontból átvizsgáljuk és meg- jelöljük : mit mulasztott el a törvényhozó ; mit lehet pótolni és mit kell mellőzni. E felett azonban egy általánosságban tartott szabálylyal átsiklanunk nem lehet és azt hiszem, hogy a tör- vényelőkészítés feladata épen ezeknek a t. előadó úr által hangoztatott igen szép elveknek és sok tekintetben üdvös újí- tásoknak a részletekbe menő szabályozásával megpróbálkozni.
(Helyeslés.)
252
T. teljes-ülés!
A t. előttem szóló úr — mint mondja — nem hiheti hogy a t. előadó úr által postulált tételnek általános elvül ki- mondása gyakorlatilag megvalósítható, hogy a forgalmi sza- badság a tervezetben előirt mérletet meghaladó mérvben meg- szorítható, hogy a gyengébbek ellen, a hatalmasok által elkö- vetett visszaélési szabadság jobban megszorítható volna. — Egyúttal czélzott arra, hogy a mi mostani törvényhozá- sunk mily atyailag gondoskodik a polgárról, akkor, a midőn megvédi őt a részvénytársulatok és szövetkezetek, illetve oly következmények ellen, melyek a valódi akaratnak meg nem felelnek. Szerinte ez elég, sőt sok is. Én e felfogással egyet nem értek ha látom, hogy ezek a nagy társulatok, melyek óriási hatalmat tudnak kifejteni nagy tőkéjük utján, kartelekkel, trustökkel vagy tőkésekkel szövetkezve a gyengébbekkel szem- ben, — e gyengébbek, kikről a t. előadó úr szólott — védekezni egyáltalán nem tudnak. — Vájjon az következik-e ebből a mit a t. előadó úr kifejtett, hogy egyenlőség v a n ? Ha a ptkv. tervezetének ama bizonyos §-a szerint a munkabér- szerződésnek a törvénytől eltérő szabályozása megengedtetik, lehet-e, szabad-e azt vitatni, hogy az egyenlőségnek minden- koron és mindenütt fennen hirdetett magasztos elvei itt is érvényesültek? Azt állítom, hogy nem! Mert mi a munkabér a munkaadó szempontjából? Sokszor egyike csak ama szám- talan manipulatióinak, melyekkel anyagi jólétét biztosítja.
Sokszor egyike csak ama számtalan «tett»-eknek, melyekkel kényelmét életének kellemességét biztosítja. És a munkás szempontjából? Az egyedüli fegyver eszköz, mód és út létének és : . . betegségének a biztosítására. No már most a tervezet szerint ez a törvénytől szerződésileg eltérőleg is szabályozható.
57'
Szerződés hijján a törvény, illetve tervezet szerinti ú. n. egyen- lőség áll fenn, különösen a felmondási idő tekintetében. Ez az egyenlőség pedig t. uraim a legnagyobb egyenlőtlenség, mert a munkaadó, különösen a nagy tőkés, — a kis tőkésről most nem szólok — a felmondási idő letelte, illetve a munkásnak munkából való kilépése után nyomban százával is talál mun- kást — ha kell hozat külföldről. Arra való az ő megtakarított pénze. A munkás ellenben, különösen ha nagyszámú a családja, nem rendelkezik annyi pénz fölött, a mennyi az elutazást lehetővé teszi oda, a hol van munka utáni kereslet, de nincsen munkakinálat. Ha tehát fölmondták neki: gyakran hosszú időn által lesz munka, nélkül. A felmondási idő tehát egyenlőtlen- séget jelent t. uraim, nem egyenlőséget! (Mozgás.)
A t. többség, sőt tán az összeség nem fog velem egyet- érteni, a minek azonban daczára merem állítani, hogy a különböző gazdasági helyzetből folyó jogi egyenlőtlenségnek paralysálása, ha egészen nem is, de némileg sikerülne, ha mindenesetre nagyobb volna a felmondási idő, ha a munkaadó mondott föl — ellenben kisebb, ha a munkás akarván kilépni, a munkás mondott föl.
Beszélt a t. előadó úr arról is, hogy csak a valódi öntuda- tos akaraton alapuló szerződésnek szabad hatályát elismerni.
Az én véleményem szerint munkabér szerződésnél nincs bizto- sítva a valódi akarat. A munkaadó diktál feltételt — felmon- dási időt, stbbit — szóval a munkaadó akar, a munkás pedig engedelmeskedik. Akaratát nem igen fogja latba vethetni a a munkaadóval szemben. Ha részvénytársulat vagy biztosítási társaság esetleges visszaéléseiről van szó,-— bárha e visszaélé- sek úgyszólván kizárólag vagyonilag és képzettségét tekintve is erősebb polgárt érhetnek csak a mint ezt a tisztelt előttem szó- lott úr kifejtette, — jön az állam, lásd kereskedelmi törvény, és hathatósan megvéd. Ha iparrészvénytársulat, — de nem is kell oly messze menni, mert a jó oly közel van,-— a nagyiparos vissza- éléséről van szó a munkabérszerződés tekintetében, azokkal szemben, kik sem tőke, sem jogi tudás fölött nem rendelkez-.
nek, de társadalmi intézményeinknél fogva nem is rendelkez- hetnek, jön az állam és úgyszólván teljes szerződési szabad- ságot biztosít.
252
Svájczban 1900-ban életbeléptettek oly törvényt, mely szerint a munkabórszerződés tekintetében munkaadó és mun- kás között fölmerült nézeteltérések a munkaadók és munkások összességének kiküldöttei által szabályoztatnak, ba kell az államtanács közbenjöttével. Nem is igen lebet ott a feltételeket egyszerűen diktálni.
A tervezetben ezen intézkedéseknek nyomát sem találjuk.
Az 1898. évi II. t.-cz. 60. §-a értelmében minden mező- gazdasági munkással szemben, úgyszólván a mindenkori t e t - ' széstől függőleg alkalmazható a karhatalmi segédlet. Ugyan- ezen törvény 65. §-a értelmében nem birnak hatálylyal a mező- gazdasági munkásoknak muhkabérfölemelést munkamegszün- tetés útján czólzó összebeszélései. De sőt! 60 nap és 400 ko- ronával büntethető kihágást képeznek. Munkaadók összebeszé- lései ellen hogyan véd a törvény ?
Tovább megyek. A B. T. IL 170. §-a bünteti a sztrájkot, de csak a munkássztrájkot. A törvény szerint ugyan az is bün- tetendő, a ki a munkás ellen követ el bérleszállítást czélzó erőszakot. Ezt az erőszakot azonban a munkaadó terhére nem lehet megállapítani. A kartellek, trustok, ringek munkabér leszállítását eredményező minden testi erőszaknál hathatósabb visszaélései ellen nem ad büntetőjogi segélyt az állam. Szóval mindig a munkás húzza a rövidebbet. Svájczban, a hol jóval inkább lebet félni munkásforradalomtól, az 1900. évi február 10-diki t.-cz. a sztrájkot kihágásnak minősítette, nálunk hat hónapig terjedhető fogsággal büntetendő vétség. Ugyancsak a svájczi törvény szerint az említettem megállapodás, ba egyszer létrejött és pedig a törvény szerint öt évet meg nem baladó időre, sem munkás, sem munkaadó által meg nem szeghető, mert bárki részéről történt legyen a munkamegszüntetés bér- fölemelés vagy leszállítás czéljából, az egyiránt büntetendő. — Ez t. teljes-ülés egyenlőség! De ez a mi nálunk van, az a mi a tervezetben van, nem az, hanem annak épen megfordítottja.
De méltóztatik talán gondolni, hogy a mit mondtam, a
miről beszéltem, az közigazgatási jog, nem magánjog? Ezen
könnyen lebet segíteni! Vegyék bele a magánjogba és magán-
jog lesz! (Helyeslés.)
T. telj es-ülés! . Én csak röviden arra akarok utalni, hogy voltaképen a
t. előadó úr által contemplált és előterjesztett paragraphus túlnyomó részében benne foglaltatik a tervezetnek egyik §-ában.
Igen csodálkozom rajta, hogy a tisztelt előadó úr nem emelte ki azt a paragrapbust; ez az a hires uzsoraparagraphus.
A tervezet uzsoraparagraphusa szerint tudvalevőleg az uzsorás- szerződés olyan általános keretben, nemcsak megtámadható, hanem egyenesen semmis úgy, hogy igen közel áll a ter- vezet álláspontja a t. előadó úr által contemplált álláspont- hoz. A tervezet szerint semmis minden olyan szerződés — ez lényege az uzsoraparagraphusnak — a mely által valaki aránytalanul károsodik, avagy pedig aránytalan előnyökhöz jut, a mennyiben ennek motívuma az illetőnek tapasztalatlan-
sága, könnyelműsége, szorult helyzete. Ha már most ezzel összevetem a t. előadó úr által contemplált paragrapbust, és kérdem, mit tartalmaz ez és miben különbözik attól: úgy azt látom, csak egy kis quantitativ különbség van közöttük. A t. elő- adó úv szerint megtámadható volna minden szerződés, a mely olyan erős motívumok alapján jött létre, — ő nem részletezi ezen motívumokat, de egy conret szakaszban kétségtelenül részletezné — a melyeknek fenn nem forgása esetén az nem jött volna létre. Nagyon természetes, hogy én ezt nem érthetem úgy, mintha a t. előadó úr ezt akként contemplálná, hogy az ilyen szerződés akkor is semmis, illetőleg megtámadható legyen, ha az semmi károsodással sem jár. Ha akárminő motívum szülte a szerződést, de az az illető szerződő félre kárral nem járt, azon esetre nem hiszem, hogy a t. előadó úr az ilyen szerződés megtámadhatóságát akarná dekretálni. 0 is abból indul ki tehát, hogy megkárosítónak kell a szerződésnek lennie,
57'
és a tervezet szerint is az ilyen motívumok alapján létrejött szerződés, a mennyiben megkárosító, semmis. A quantitativ különbség csak abban van és talán ebben lehet az eltérés, hogy míg a tervezet csak az aránytalan megkárosításhoz köti a semmiséget, addig a t. előadó úr, — meglehet, hogy talán már egy bizonyos, közönségesebb, alacsonyabb mérvű meg- károsodáshoz is ezt a megtámadhatóságot kötné. Ennek a ki- emelését nélkülözöm én az ő előadásának keretében, de ha ezt nem kívánja, akkor megegyezik a tervezettel abban, hogy aránytalan károsodást tételez föl. De ha már egy alacsonyabb károsodást is vitiozusnak tekint, akkor mindenesetre túlmegy a tervezet álláspontján, azonban kétségtelenül deliberátió tár- gyát kell, hógy képezze az a kérdés, hogy elmehet-e a törvény- hozás szemben a fennálló joggal — ha a jog-continuitást szem előtt tartja — tovább, mint a minő végtelen messzire ment már épen a tervezet uzsoraparagraphusa a német kódex vonatkozó uzsoraparagraphusának behatása alapján. En azt hiszem, hogy a jogcontinuitás szem előtt tartásával tovább menni nem lehetséges. Meglehet, hogy valamikor a törvény- hozás talán még tovább megy — ez a jövő zenéje — a quan- titativ különbség eltünetésében, de igénytelen nézetem szerint a tervezet igen helyes álláspontra helyezkedett már akkor, a midőn az ilyen aránytalanul megkárosított szerződésekre ki- terjeszkedett, tekintet nélkül arra, hogy minő ügyletről van szó; pénzkölcsönről vagy adás-vételről, sőt az a szakasz a munkaviszonyokra is alkalmazást fog nyerni és alkalmazást nyert. Ha t. i. valaki szolgálattételre kötelezte magát, és olyan, akár vállalkozási szerződés, akár tulajdonképeni szolgálati szerződés forog fenn, a mely szolgálattétel rá nézve arányta- lanul károsító és a mely az ő szorult helyzetének volt szüle- ménye : akkor ezen szakasz szerint még ezen szolgálati viszo- nyokra nézve is erős orvoslat fog kifejlődhetni. Mondom, oly helyes álláspontra helyezkedett a tervezet, a mely attól tartok, hogy nem kevés, hanem ellenkezőleg túlsóknak fog tartatni.
Csak erre kívántam ráutalni és még egyszer jelzem azt, hogy igen kíváncsi vagyok arra, hogy a t. előadó ür a károsodás tekintetében mennyiben kívánna ezen contemplált szakaszá- ban a tervezettől eltérni? (Helyeslés.)
225 61
T. telj es-ülés!
Arra nézve, a mit dr. Meszlény Artúr t. tagtársunk mon- dott, egyszerűen azzal felelhetnek, a mit most Barna Ignácz táblabiró úr ő nagysága felemlített, hogy tulajdonképen ezek a nehézségek már a ptkv. tervezetének elvei által, a melyeket hangsúlyoztam és kiemeltem, tárgytalanná vannak téve. Hiszen minden egyes elvet lehet ad absurdum vezetni és épen azért lehet még a legkomolyabb dologból is élczet faragni. De hiszen én épen arra mutattam rá, hogy a biró az élet felfogása szerint ítélje meg az egyes eseteket és akkor semmi esetre sem fogja a szerződést megtámadhatni, vagy semmisnek kimondani, hogyha egy éhes ember kenyeret vásárol. De hogyha pl. az a nőtartásra jogosított nő — a mint a felolvasásomban említet- tem — férjéhez megy azért, hogy fizesse meg az esedékes rész- leteket sakkor férje azt mondja neki, hogy «igenis adok neked egy darab kenyeret, de mondj le azon jogaidról, a melyek számodra jogerős Ítéletben meg vannak állapítva», akkor ez az az eset, a melyet én előadásomban contempláltam. A mi pedig az említett utópiákat és a forgalom érdekeit illetik: e tekintetben utalnom kell arra, hogy bizony nagyon veszedelmes dolog és már le lehetne szoknunk arról, hogy az utópiák elvét emlegessük. Nem is olyan régen történt, hogy a haza bölcse:
Deák Ferencz, a midőn arról volt szó, hogy Debreczen és Budapest között vasutat építsenek-e vagy sem, ezt a gondolatot utópiának nyilvánította és évszázadokon át folyt a vita azon kérdés felett, hogy vájjon meg lehet-e szüntetni a rabszolga- ságot a forgalom érdekének szempontjából. A rabszolgaságot megszüntették, de a forgalom érdeke azért nem szenved és lehetséges az is, hogy a jogfelfogás újabb, modernebb és erköl-
62 -
csösebb elvekre tér át, de a forgalom érdeke ezáltal szenvedni nem fog. Én tehát ezt a szempontot az elvek bírálatánál irány- adónak egyáltalában nem tartom. Itt irányadó az a kérdés, hogy vájjon megfelel-e az az elv az igazságnak vagy sem. Ha megfelel, akkor az időszerűség kérdése teljesen háttérbe szorul.
A mi pedig dr. Barna Ignácz kir. táblai biró úr ő nagy- ságának egyenesen hozzám intézett kérdését illeti, erre nézve megjegyzem, hogy én igenis felolvasásomban elejétől végig azt azt az elvet jutattam kifejezésre, a melyet a tervezetben ki- fejezésre jutva látok, hogy minden szerződés, a mely a jó erkölcsökkel ellenkezik; a melyben az erős a gyöngébbnek kényszerhelyzetét kihasználja, megtámadható legyen. Ismétlem:
a fősúlyt azon elvekre helyeztem, a melyeket előadásomban kiemeltem; ezen elvek szerint akarom a modern törvényhozás lejlődését és ezen elvek alapján kívánom a birói jog gyakor tatának fejlődósét is. És ha sikerült ezen előadásommal ezen elveket kidomborítanom; ezekre rámutatnom, és a jövő fejlő- dés irányait megjelölnöm, akkor azt hiszem, nem végeztem felesleges munkát. (Éljenzés és helyeslés.)
252
