VÁMOS ÉVA
-A „nagy kiállítások” Magyarországon a 19. század második felében
(1842-1885), és megrendezésük céljának változása napjainkig
szerző a 19. század közepén rendezett első m agyar iparkiállítással (1 8 4 2 , Pest), ill. a század m ásodik felében ren ezett négy „országos tárlattal foglalkozik. Ezeket a következő években és városokban rendezték: 1872 Kecs- emet, 1876 Szeged, 1879 Székesfehérvár, 1885 Budapest. A cikk bem utatja a kiállítások egyre bonyolultabbá váló /c r u z é s é t és szervezetét, valam int egyre szélesedő tem atikájukat. R ám utat a kiállítások céljára és szerepének ' a a u.ására a tárgyalt fél évszázadban. Kezdetben a m agyar iparkiállítások célja az volt, hogy hazai termékeket utassanak be a hazai közönségnek. Ebből, a meglévő ipart felmérő seregszemléből a kiállítások az ország, illetve
’ f ac ott tájegység iparát, m ezőgazdaságát, közigazgatását, kultúráját bem utató általános tárlattá fejlődtek.
n ,H ár0m a Shanghai-i világkiállítás bezárása után, melynek tematikája „Jobb város, jo b b e.et címen világméretű problémákat tárgyalt, a nagy kiállítások történetével technikatörténeti szempontból foglalkozó kutató úgy érzi, itt az ideje összefoglalni, hogyan alakultak több mint más te évszázad alatt a nemzeti ipar piacszerzési eszközeiből a világméretű problémák megvitatá
sának színhelyévé a nagy kiállítások.
Nagy kiállításokon értjük a Budapesti Nemzetközi Vásár szakértőinek megfogalmazása szerint a ét világháború közötti iparkiállításokat, gazdasági kiállításokat, országos tárlatokat, világkiál- ítasokat. Magyarországon egyezményesen az 1842. évi Első Magyar Iparműkiállítást tekintjük az ip ar’’állítási mozgalom kezdetének. ( Ko s s u t h La jo s támogatása, a kiállítás elnevezése és az akkor
^ r l!eteU ^ arP^rto^ célkitűzések teszik mérföldkővé ezt a kiállítást, bár a megelőző 20 évben 1 ,',V^r° S0^ an többször rendeztek olyan „gazdasági kiállítást”, amely szintén tekinthető lenne ipar ¡állításnak.) Magyarországon a 19. század nagy országos tárlatai a hazai ipar piacszerzési szín-
C ^ei v°ltak. A hazai iparnak a hazai piacot kellett megszereznie, az idegen gyártókat kiszorítani és nem meghívni szándékoztak. K i ugyan nem tiltották a külföldi kiállítókat, de megjelenésük mar- g na is volt. Az 1885. évi Országos Tárlat céljaiban és tematikájában már a 20. század felé mutatott C Cre> amennyiben nemcsak iparkiállítás volt, hanem országbemutatás is. Gyárakon és mezőgazda
- gi termelőkön kívül kiállítottak minisztériumok, állami, kulturális és oktatási intézmények is.
t -k' e .e.I^an^ tun^; a szazadról szól, így a hazai nagy kiállítások történetét ma 1842-től 1885-ig mtjü. át. Az Ezredéves Kiállítás céljaiban és eredményeiben már nagy lépést tett a 20. századi rántások stílusa felé. Nem a hazai iparnak akarta a hazai piacot megszerezni, hanem jelen - resz *en országpromóció volt a célja. Az ország szépségét, gazdagságát, sokféleségét kívánta be
mutatni, elsősorban a hazai, de külföldi közönségnek is. Mint iparkiállítás is nagyon eredményes , es \ egtelenül sokrétű anyagainak elemzése egyedül is egy könyvtárat tölt meg.
A 20. század első felének nagy kiállításai és vásárai - köztük a Budapesti Nemzetközi Vásár is - az első világháború romjaiból felépülő világban - a hazai ipar számára a külföldi piacok egy- egy szegmensét igyekeztek megszerezni. Ezeknek a kiállításoknak célja a bemutatkozáson kívül az üzletkötés volt, olyannyira, hogy a megkötött üzleteket még aznap be kellett jelenteniük az ipa
rosoknak a vásárirodánál. A Budapesti Nemzetközi Vásárnak - ha országpromóció nem is volt a célja - Budapest-promóció igen.
A 20. század második felében, az 1958-as Brüsszeli Világkiállítástól kezdve a nagy kiállítások célja kifejezetten az egyes országok bemutatása volt; szépségük, csodáik felvillantásával inkább a turizmust segítették, mint az ipart. Az ipari termékek bemutatását már az 1937-es Párizsi Világki
állítástól kiemelkedő művészi alkotások bemutatása vette át, és 1958-tól ez általánossá vált.
A 21. században a nagy kiállítások, és elsősorban a világkiállítások a globális méretű problé
mákra adott nemzeti válaszok gyűjteményei voltak. A világkiállítási téma a víz szerepe, a városok fejlődése. A 20. század végén azt lehetett gondolni, hogy a nagy kiállítások elvesztették jelentősé
güket, hiszen az ipar legújabb termékeiről a nagyközönség a televízió reklámjaiból, a szakemberek zárt körben hozzáférhető honlapokból értesülhetnek.
A világméretű problém ákat megválaszoló nagy kiállításokon kívül egyre több szakma rendez már néhány évtizede szakvásárokat, melyek a lassan félévszázados szakkiállítások hagyományait vették át. Ezek a specializálódott szakmák együttműködési és üzletkötési színhelyei. A közönség ezekről sincs kitiltva, és egy-egy témára elmegy az érdeklődő közönség is. Tavalyi előadásomat a kémia és kiállítások témában ezeknek a szakvásároknak a bemutatásával fejeztem be.
És most térjünk vissza idei témánkra, a 19. századra.
A 19. század magyar iparkiállításainak elsődleges célja az volt, hogy hazai termékeket mu
tassanak be a hazai közönségnek. A magyar iparkiállítási mozgalom az Iparegyesület és a Véd
egylet gondolatkörében gyökeredzett. Az 1848 előtti három pesti iparkiállítás (az Első Magyar Iparműkiállítás 1842-ben, a második 1843-ban, a harmadik 1846-ban volt) minden tekintetben Kossuth Lajos irányítását és támogatását élvezte. Az Iparegyesület „munkálati terve” 5. pontja sze
rint: „Az egyesület honi készítvényekből nyilvános iparműkiállítást eszközlend. Ezen műkiállítások Pesten, egyszer egy évben, az augusztusi vásár alatt történnek. Czéljok: a. eleven képet adni a honi műipar tökélyeinek s hiányainak, b. időszaki előfordultokkal az emelkedést vagy sülyedést szembetű
nővé tenni, c. az iparűzőket s azoknak készítvényeit a kereskedőséggel s általában a közönséggel köze
lebbről megismertetni, s ekkép a jo b b készítvények kelendőségét előmozdítani, d. az iparűzők között nem kevésbé dicséretes, mint hasznos versenyzést ébreszteni, e. a jelesebb technicus készítvényeket kitüntetésekben - s erőhöz képest - jutalm akban részesíteni.”
A fentieken kívül a tanulmányban elemzett további négy iparkiállításról (Kecskemét, 1872;
Szeged, 1876; Székesfehérvár, 1879, Budapest, 1885) sem tiltották ki a külföldi kiállítókat, bár még 1876-ban (Szegeden) is csak egy mellékkiállításon vehettek részt. Ez íGe l l é r i MÓRaz 1876-os sze
gedi kiállítással kapcsolatban a Magyar Országos Ipar-, Termény- és Állatkiállítás Em lékkönyvében így fogalmazta meg: „Még a Bécsi Világtárlaton megbeszéltük az ottani magyar kiállítókkal, hogy a sajátképpeni magyar ipart itthon közelről kellene megismernünk, és így barátainknak, valamint ellenfeleinknek bemutatnunk." A szegedi Országos Általános Kiállításra vonatkozóan a nagybi
zottság egyértelműen kimondta, hogy „csakis a hazában készült, illetőleg termelt tárgyak állíthatók ki. Viszont a kiállítás ideje alatt rendkívüli országos vásárt is tartottak, amely nemzetközi volt.
A külföldiek szereplését hazai országos tárlaton 1885-ben szabályozták először. Ezek szerint kiállíthatok mindazon tárgyak, amelyek „1.) a csoportbeosztási szabályzatban fe l vannak sorolva vagy oda tartoznak; 2.) az egyes csoportok szerint kibocsájtott külön utasításoknak megfelelnek; 3.) A Magyar Korona területén termeltetnek vagy lényeges részeik ebben előállíttatnak.
Ez utóbbi tekintetben kivételnek van helye:
a./ munkagépekre és szerszámokra nézve, mennyiben azok iparcikkeknek előállítására szüksé
gesek, b./ mezőgazdasági gépeknél, melyek lényegesebb javításokat képesek felmutatni, c.l egyéb új találmányoknál, d j magterményeknél általában, e j élő állatoknál, f j külföldön lakó honpolgárok képzőművészeti műveinél. "
Oszességükben ezeket a bemutatókat esősorban nemzetinek tekintették. Jelentőségük az ipar szempontjából talán nagyobb volt mint jelenkorunk szakosított ipati vásáraié.
A HAZAI IPARKIÁLLÍTÁSOK ÉS CÉLKITŰZÉSEIK (1842-1885)
A világon az első iparkiállításnak a londoni Society ofA rt 1764. évi modellbemutatóját tekintik. Az első nemzeti iparkiállítás azonban az 1798-as párizsi kiállítás volt, amelyet azzal a céllal rendeztek, hogy a francia ipar termékeinek piacot szerezzenek. Majd fél évszázaddal később (1842) az Első Magyar Iparműkiállítás szerényebb célkitűzésekkel indult. „Mi azzal bízattunk meg, miszerint ke
resnék fe l a m ár létező honi industriának jelesebb készítményeit, kitalálandók így, mivel bírunk és mi hibázik? Ez némileg el is éretett az első magyar iparműkiállítással. És minthogy ezen egyesület feladatain ak első sorába fo g ja mindig számítani az oktatás, gyám olás és tettleges segédelem mellett a való érdem iránti hódolatot, nem lehet nem örülni, hogy azt ez alkalom m al épen azon érdem ek méltánylatával kezdheti meg, melyek buzdítását megelőzve, csak nemes ösztönök által gyámoltat- tak.”
Az 1876. évi szegedi Országos Kiállításon az ipar feltérképezésén túl a külföldi áruk kiszorítása is megjelenik a célok között. Gelléri Mór ezt utólag így fogalmazta meg: „Az iparosok, kik Szege
den kiállítottak, fe l akarták tüntetni, hogy még élnek és élni akarnak, hogy minden akadállyal és nehézséggel szembeszállva, küzdeni akarn ak nemcsak saját létükért, hanem a nemzeti fönnm aradás egyik leglényegesebb tényezőjének, a hazai iparnak léteiéért is. [...] Reméljük, hogy a szegedi kiállítás hozzá fo g járulni azon vészes nemzeti előítélet eloszlatásához, mely minden külföldiben valami m a
gasabb kitűnőséget lát, s minden hazait csekélylő lenézéssel tekint. Minden szemlélő, ki ez előítéletet levetni képes, látni fog ja a kiállításon, hogy mindazon bajok és nehézségek daczára, melyekkel ipa
runk küzködik, vannak egyes iparágak, melyek a termelés minősége tekintetében a hazai fogyasztási igényeknek minden tekintetben megfelelni képesek.” Szegeden tehát a rendezők célkitűzései szerint a meglévő iparnak kellett termékei versenyképes minőségét bizonyítania. Az értő közönség fel
mérhette, milyen termelési ágak hiányoznak, de azt is láthatta, hogy a meglévő iparágai közül a legtöbb nem termelt elegendő árut az ország ellátásához.
A Székesfehérváron 1879-ben rendezett Országos Kiállítás „úgyszólván útmutató táblája volt a hazai ipar érdekében elkerülhetetlenül szükséges és sürgős intézkedéseknek.” A kortárs úgy látta, hogy az „emberi munkásság, s az iparos termelés m ajd valamennyi ága van máris képviseltetve hazánkban. A termelési minőség itt-ott még nem em elkedik a tökély fokára, de legnagyobbrészt oly mervűnek bizonyul, mely nemcsak a külföld hasonló termelvényeivel versenyezhet, némelyikben le
győzi. A kortársak úgy vélték, ez a kiállítás megmutatta, milyen törvények és állami rendelkezé
sek szükségesek a hazai ipar további fejlesztése érdekében.
Az 1885-ös budapesti Országos Általános Kiállítást az 1883. XII. tc.-kel iktatták törvénybe. A törvénytervezet indoklásában g r ó f Sz é c h e n y i Pá l földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi mi
niszter a kiállítás célját így jelöli meg: „A kiállítás így 1885 tavaszán nyitandó meg, általános jellegét illetőleg szükségesnek tartom, hogy az nem kizárólag iparkiállítás, hanem gazdasági és állatkiállítá
sokkal, úgy nemkülönben közoktatási, művészeti tárgyak kiállításával kapcsolatos legyen.
A SZERVEZÉS ÉS A SZERVEZET
Az Első Magyar Iparműkiállítást a frissen megalakult Iparegyesület kezdeményezte, amely végle
ges alakuló ülését 1842. július 4-5-én tartotta, a „Felszólítás az Első Magyar Iparműkiállítás iránt az Iparegyesület nevében” 1842. június 6-án kelt. A kiállítás megszervezése világviszonylatban is igen gyorsnak számított, a kiállítás 1842. augusztus 6-án a Redoute termeiben meg is nyílt. A korabeli napilapokban aznap mégis a szervezés nehézségeit tükröző hirdetmény jelent meg.
A z 1872-es kecskeméti tárlatot egy 65 helyi tagból és 40 külső tagból álló bizottság szervezte.
Volt egy külön „budapesti” szervezőbizottság, melyben már megtaláljuk azok neveit, akik a ké
sőbbi évtizedekben meghatározó egyéniségei lettek a hazai iparkiállítási mozgalomnak, pl. d r. Sz a b ó k y Ad o l f, Mu d r o n y So m a, Po s n e r Ká r o l y La j o s, Rá t h Ká r o l y, Sc h ö n Ja k a b, Th é k
An d r á s.
Az 1876-os szegedi Országos Tárlat szervezése 1874 novemberében indult meg. Nagy bizott
ságot alakítottak, 160 taggal, valamint egy kiállítási és végrehajtó bizottságot 12 taggal. A kiállítás titkára, Gelléri Mór a szervezési munkára így emlékezik: „egy kiállítás szervezés körül - minden külföldi és hazai mintától eltekintve - egészen eredeti nyomon kellett elindulni.” A rendezők a kiállí
tóknak az átlagnál lényegesen több szolgáltatást nyújtottak. A szabályzat szerint a gépek üzemelte
téséhez szükséges energiát ingyen adták, s a kiállítási asztalok is térítés nélkül álltak rendelkezésre.
Üveges szekrényeket lehetett bérbe venni, ingyen szállásolták el a kiállítókat, a tárgyak szállításá
hoz pedig kedvezményt szereztek a vasúttól. A díjak kiosztására létrehozott bírálóbizottság mellé fölszólamlási bizottságot is szerveztek, amely a kiállított tárgyakkal és a kiállítási körülményekkel kapcsolatos panaszokat és beadványokat gondozta.
A székesfehérvári Országos Tárlatot 1879-ben úgy szervezték meg, hogy működési rendsze
rében, csoportbeosztásában a megelőző szegedit kövesse, így az ipar fejlődése mérhető legyen, és pontos összehasonlításokat lehessen tenni. Ke l e t i Ká r o l y jelentésében erre így emlékezik: „A székesfehérvári kiállítás keletkezésének eszméje elődjeihez fűződött. Gr ó f Zi c h y Je n ő - mint tud
valevő -p en d ítette m eg a legelső fehérm egyei gazdasági egyesület egyik ülésén [...] Később a megye és a város képviselőiből álló gyülekezeten tárgyaltatott az ügy, és elhatároztatván a kiállítás létesítése, bizottság alakult, melynek kifolyása később a végrehajtó bizottság lett, mely a kiállítás összes ügyeit intézte.”
Az így szervezett kiállítás belső arányait a jelentés a következőképpen foglalta össze: „ Vala
mennyi vidék közül az oroszlánrész Dunántúlnak jutott, mi a kiállítás székhelyéből leli m agyará
zatát, ez juttatván a kiállítók közel egy harmadát, vagyis 1036-ot, Fehér megyére ebből 407 kiállító esvén. Fiúméból 5 kiállító vett részt, Horvát-Szlavon társországból 15, Ausztriából 42 s még a külföld is 10 kiállító által volt képviselve
Az 1885-ös Általános Kiálítás szervezetét az 1883. XII. te. megjelenése után nagy lendülettel kezdték el létrehozni. A szervezés magja egy országos bizottság volt 61 taggal, akik között hiva
talból megtalálható volt: 1. az elnök (a Földművelés-, Ipar- és Kereskedelemügyi Minisztérium államtitkára, d r. M a tl e k o v ic s S á n d o r ), 2 . az alelnök (az Országos Iparegyesület elnöke, g r ó f
Z i c h y J e n ő ) , 3. Budapest főváros főpolgármestere (R á th K á r o l y ) , 4. az Országos Statisztikai Hivatal elnöke (K e le ti K á r o l y ) , 5. a fővárosi állami rendőrség főnöke, 5. a kiállítási hivatal igaz
gatója.
Létrehoztak 14 helyi bizottságot is: 1. Arad, 2. Brassó, 3.. Budapest, 4. Debrecen, 5. Fiume, 6.
Kassa, 7. Kolozsvár, 8. Miskolc, 9. Nagyvárad, 10. Péca, 11. Pozsony, 12. Sopron, 13. Szeged, 14.
Temesvár. Ezek feladata volt a kiállítás iránti érdeklődést felkelteni, bejelentési íveket kiosztani, elobírálatot tartani, a tárgyak szállításáról es a kiállítás után visszaszolgáltatásukról gondoskodni.
A KIÁLLÍTÁSOK TEMATIKÁJA
Az Első Magyar Iparműkiállításon az ipar és általában a gazdaság minden területéről fogadtak kiállítókat. A gyors és kissé esetleges szervezés ellenére az 1842. december 26-án a Megyeházán kiosztott díjak az akkori nagyipar teljesítményét híven tükrözték. Aranyérmet kaptak a Munkácsi Vas- és Timsógyár, a Debreceni Salétromgyár, a Pesti Sztearingyár, a selyemgyáros Hoffmann és fia, valamint a festékgyáros Kiessling testvérek.
Az ezüstérmesek között megtaláljuk az összes többi nagy céget, amelyek a korszakból köz
ismertek, így többek között a Gácsi Posztó- és Gyapjúszövetgyárat, a Herendi Porcelángyárat, a Pesti Hengermalmot.
A kecskeméti Országos Tárlaton 1872-ben a tárgyakat négy osztályba sorolták:
1 Általános iparművek
2. Művészeti tárgyak, tudományos művek, tervek 3. Gazdasági termékek és ezzel rokon tárgyak 4. Gazdaasszonyi készítmények, női munkák.
A díjakat viszont ezeken belül 41 csoportban osztották ki. A pesti és budai, összesen 192 díjazott között csupán 7 volt budai. Ez jól mutatja a két város - egyébként ismert - eltérő profilját. A díjak kategóriái a következők voltak: aranyérem (34 db), ezüstérem (63 db), bronzérem (56 db), bronz oklevél (3 db).
Az aranyérmesek között találjuk Th é k En d r é t, „művészi faragványokkal ékesített étszekrényé
ért, mint legkitűnőbb asztalosműért és m ozaik varróasztaláért”; Ko l l e r i c h P.-t „célszerű gazdasági rostái, kitűnő finom ságú mindenféleségben bemutatott saját készítményű fém szövetei és sodrony
fonadékaiért, ezen iparág honosítása és kiv itel-k ép esítéséértaz Első Magyar Bőrgyári Részvény
társaságot „kitűnő bőrkészítményeiért, de különösen jeles gépszíjjaiért”; Vi d a c s Is t v á n t „különféle kitűnő és tökéletesített gazdasági gépeiért, és ezen iparág fejlesztéséért, s jeles gazdasági gépmintá
iért” továbbá még két másik kategóriában kiállított tárgyaiért; Sc h u n d a W. Jó z s e f e t „kitűnő hangszereiért”; a Flóra Gyertyagyárat „díszesen kiállított kitűnő minőségű faggyangyertyáiérf és a Gschwindt-féle szeszgyárat „nagyszerűen kiállított, kitűnő minőségű liqueur-, szesz-, élesztő- és ecetcsoportjáért, mint e téren legjelesebb”.
Az ezüstérmesek között szerepelt Ca l d e r o n i Ná n d o r „különféle dobszitáiért”; az Első Ma
gyar Cementgyár „több rendbeli koczkatalaj és víztartó kiállítmányaiért”; az Athenaeum Könyv
nyomda Rész.-Társulat arany oklevelet nyert „kiállított könyveiért”, valamint „Kecskemét városnak üvegre gyönyörűen festett czímeréért”.
A „Művészeti tárgyak" kategóriában a Knopp és Wirth pesti cég kapott elismerést.
A szegedi Magyar Országos Ipar-, Termény- és Állatkiállítás közel háromszor annyi kiállítóval büszkélkedhetett, mint az azt megelőző legnagyobb országos bemutató. Részletes szakcsoportbe
osztása a tényleges tematikát jól tükrözte, és azt annyira jónak találták, hogy három év múlva, a székesfehérvári tárlaton is ezt alkalmazták.
Tartalmilag az 1876-os szegedi Országos Kiállítást az jellemezte, hogy bár vidéken volt, azon a mintegy 400 budapesti kiállító dominált. A kiállítást az 1. táblázatban bemutatott 17 árucsoportból rendezték meg.
Minden ismertető kiemeli az Osztrák Államvasutak Társaság dél-magyarországi bánya- és ipartelepeinek kiállítási részlegét. Ennek a társaságnak bányái és gyárai voltak Szászkán, Resicán, Aninán, Moldova Dognácskán, Oravicán, Bogsán, Sterdorfban. Gyártmányaik minden munkafá
zisát bemutatták a nyersanyagtól az árjegyzékig.
A II. csoportból a zsoboki márványt és majolikatárgyakat csodálták leginkább. A mezőgaz-
dasági termékek, a félkész termékek, a szesz és a bor, a malomipari temékek és az élelmi cikkek csoportjai (III., IV., V.) ugyancsak osztatlan sikert arattak.
A fonó-, szövőipar (VI. csoport) jórészt „a kiállítás hiányosságai” fejezetbe került, túl szeré
nyen képviseltetve magát. A bútoripar viszont remekelt az akkoriban divattá vált hajlított (Thonet) bútorokkal.
A műipar, zenészeti tárgyak, építészeti rajzok és tervek (XI. csoport) kiállítása a gyufagyárak színes gyufafejekből kirakott képeitől a Dangl-féle óriás orgonáig sokféle tárgyat ölelt fel. Ide tar
toztak: a fényképezés, az óraipar, a könyvnyomtatás, a kötészet, a gyógyszerek és a szappanok is.
A XIII.-XV. csoportokat (gazdasági eszközök, iparos-szerszámok, kézi gépek, gépek gáz-, víz- és lóerőre, halászati, hajózási, vízépítészeti tárgyak) a kortárs így értékelte: „Az ipar ezen ága olyan fejlettséget mutat fel, mely szerint a hazai mezőgazdaság nincs többé arra utalva, hogy korszerű és
tökélyes szerkezetű eszközökért külföldi gyárakhoz kelljen fordulnia.
Az 1885-os Országos Kiállítást tartalmában az jellemezte, hogy bár „általános tárlat” volt, az ipart mutatta be a legrészletesebben. Ezt tükrözi a csoportbeosztás is (2. táblázat).
A kortársak úgy értékelték az 1885. évi általános kiállítást, hogy a mezőgazdasági csarnok nem reprezentálta eléggé a földművelést. Mai szemmel nézve az I-V. csoport is látványos és adatgazdag volt. A mezőgazdasági kiállítás nemcsak terményeket mutatott be, hanem a gazdaságok felépíté
sét, rendszerét, eszközeit is a látogatók elé tárta és emellett sok statisztikai adatot is közölt.
A VI. csoportot a bányászat és kohászat alkotta, ide került a földtan is, bár a képet, amelyet nyújtott, a kortársak nem érezték vigasztalónak: „Egy szóval kimondhatjuk, hogy sem bányásza
tunk, sem kohászatunk nem él derült napokat, ebbeli termelésünk nem fed ezi az ország szükségletét, nem termel többletet, a tőkék gyűjtését nem mozdítja elő.” A földtani kiállítás azonban a drágakö
vekkel, térképekkel, fölvételi rajzokkal - kiemelkedő látványosság volt.
Az ipart a VII.-XXIV. és a XXIX. csoport mutatta be. Ezek az iparágak - a vegyipar, az élelmi
szeripar bizonyos ágai (malomipar), az agyag- és üvegipar - látványos kiállítást tártak a látogatók elé, amely intenzív fejlődésüket is tükrözte.
A vas- és fémipari kiállítás legkiemelkedőbb tárgya a Ganz-gyár híres kéregöntésű vasúti kere
ke volt, viszont már akkor is észre lehetett venni, hogy Magyarországon senki nem gondol szögek és csavarok gyártására.
A faipari kiállításból kitűntek a hajlított bútorok (Thonet), a parketta, a kádáripar. Ugyanakkor a statisztikákból az is kiderült, hogy akkoriban nagyon sok bútort importáltak. A bútoripari kiállí
táson volt érezhető leginkább a vidéki gyártók elmaradottsága a budapestiek mögött.
A bőripari kiállításból azok a tárgyak arattak nagy sikert, melyek a gazdasági fogatok felszere
lésével, a használati és fényűzési kocsizással és általában a sporttal voltak kapcsolatosak.
A papíripari kiállítás minden érdekessége mellett is világossá vált, hogy ameddig az osztrák papír olcsóbb, mint a magyar, nem a hazai áru fogja uralni a piacot. A fonó- és szövőipar látványos kiállítása is - akár csak a ruhaiparé - azt sugallta, hogy ezek az iparágak nagymértékben függnek a külföldi szállítóktól.
A XVIII. csoportba arany- és ezüstműves cikkek, ékszerek, díszművek és apróáruk (pl. játé
kok) kerültek, amelyek arról tanúskodtak, hogy bár a magyar áru szép, megfelelő, a piacot nem sikerül vele ellátni.
A sokszorosító műiparágak (nyomdászat, fényképezés) európai színvonalukkal kivívták a kö
zönség osztatlan elismerését. A tudományos eszközök között számos magas színvonalú mérleget, Süss Nán dor elektrom os-óra csoportját, elektromos és távirdai eszközöket vonultattak fel.
A gépipar igen jelentős kiállítás-csoportot alkotott. Voltak itt Mechwart-gépek, a Ganz-gyár transzformátor-rendszerei, Eis el e Jó zsef kazánjai, a Hö c k er t e s t v é r e k gőzgépei. Mind mű
szaki, mind közönségsiker szempontjából a kiállítás legnagyobb szenzáccióit az elektromos ipar nyújtotta. A kivilágított Stefánia út és a Ganz-gyár újdonságai az érdeklődés középpontjában áll
tak. Az Egger Béla és Társa cég izzólámpáival aratott sikert.
A KIÁLLÍTÁSOK SZEREPÉNEK ÁTALAKULÁSA
A hazai iparkiállítások a 19. század második felében a meglévő ipart felmérő seregszemléből az ország, illetve az adott tájegység iparát, mezőgazdaságát, közigazgatását, kultúráját bemutató álta
lános tárlattá fejlődtek. Kezdeti céljuk a hazai piac megszerzése volt a hazai ipar számára, valamint a külföldi termékek kiszorítása. A szegedi Országos Kiállítással (1876) és a székesfehérvári Orszá
gos Kiállítással (1879) tették meg az első lépéseket az általános tárlattá válás útján, hiszen itt az iparon kívül nemcsak „mezőgazdasági termények és fél-készítm ények”, valamint az élelmiszeripar és a mezőgazdaság számos ága, benne az állattenyésztés és állatkiállítás szerepelt, hanem régészeti tárgyakat és műemlékeket is kiállítottak. Az ország egész életét bemutató valódi általános tárlat az 1885-ös Országos Kiállítás lett, amelyen az ipar és a mezőgazdaság ágain kívül a „zenészei, a tu
dományos eszközök és műszerek, a honvédelmi felszerelések, az egészségügy, a nevelés és közoktatás, valamint a képzőművészet” is önálló csoportot alkotott. Az ipari piacszerzést és az ország gazda
ságának bemutatását célzó törekvések leglátványosabb helyszínei a 19. század végén az általános kiállítások voltak.
FELHASZNÁLT IRODALOM:
A Budapest Országos Általános Kiállítás Közleményei, 1. sz. 1883 ápr. 5.; 17-19; 3. sz. 1883. május 10. 37-72; 5. sz.
1883. szept. 5, 228-232.
Az 1872-diki Kecskeméti Iparműkiállítás alkalmával a következő pesti és budai iparosok lőnek érmekkel és okleve
lekkel kitüntetve. Pest, 1 8 7 2 ,1 -1 5 .
Gelléri Mór: A kiállítások története, fejlődése és jövendőbeli rendszeresítése. Budapest, 1885 96-97, 151, 1 6 3 ,1 6 4 ,1 6 7 . Gelléri Mór: Az 1876-os Magyar Országos Ipar-, Termény- és Állatkiállítás Emlékkönyve. Szeged. 1876.
Keleti Károly: Jelentés a Székesfehérvárott 1879-ben rendezett Országos M ű-, Ipar-, Termény- és Állatkiállításról.
Budapest, 1880, 180.
M udronySom a: Az 1885-ikévi Budapesti Országos Általános Kiállítás Katalógusa. Budapest, 1885. 177-186; 2 18-228;
22 9 -2 3 6 ; 2 3 6 -2 4 1 ; 2 4 2 -2 4 7 ; 27 4 -2 7 8 ; 2 7 8 -2 8 2 ; 2 8 6 -2 8 9 ; 296-302.
Nyárády Gábor: Az Első Magyar Iparműkiállítás. Budapest, 1962. 54, 89, 93, 98.
Vámos Éva: Iparkiállítások Magyarországon a X IX . század második felében. In: A magyar kiállítások és vásárok 150 éve. Szerk.: Kapalyag Imre. Budapest, 1992, 5, 15.
A szerző címe:
Dr. habil. Vámos Éva
Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum evam os@m m km .hu
vamos.eva@chello.hu
Szakcsoportok az Országos Kiállításon Szegeden, 1876
Szakcsoport
szám a K iállított term ékek, ill. tárgyak
I. Erdő-termények és félkészítmények, nehezebb faipar II. Bányatermékek és félkészítmények, nehezebb ércipar,
üveg-, agyag-, kőipar
III. Mezőgazdasági termények és félkészítmények IV: Malomipar és élelmi czikkek
V. Szeszipar, borok s egyéb szeszes italok VI. Fonó-szövőipar, ruházati tárgyak
VII. Háztartási és bútoripar
VIII. Vasipar
IX. Nemes-ércz, nemes-kő és fémipar
X. Bőr, csont és kaucsuktárgyak
XI. Műipar és zenészeti tárgyak, építészeti rajzok és tervek XII. Közművelődési tárgyak, tanszerek, tudományi és
szépművészeti tárgyak
XIII. Gazdasági eszközök, iparos szerszámok, kézi gépek XIV. Gépek gőz-, víz-, lóerőre
XV. Halászati, hajózási és vízépítészeti tárgyak XVII. Régészeti tárgyak és műemlékek
Az 1885. évi Országos Kiállítás (Budapest) csoportbeosztása
Sorszám Szakcsoport Sorszám Szakcsoport
I. Mezőgazdaság és mezőgazdasági
szakoktatás XVII. Bútoripar és decoratív
lakberendezés
II. Kertészet és szőlészet XVIII. Arany- és ezüstműves-czikkek,
ékszerek, díszművek és apróáruk
III. Élő állatok, állattenyésztés X IX . Sokszorosító műiparágak
IV. Állati termények X X . Zenészet
V. Erdészet, erdészeti szakoktatás és
vadászat X X I. Tudományos eszközök és műszerek
VI. Bányászat, kohászat és földtan X X II. Építési ipar
VII. Vegyészeti ipar X X III. Járművek
VIII. Az élelmiszerek, mint iparcikkek XXIV. Gépipar
IX. Bor és egyéb szeszesitalok XXV. Közlekedésügy
X. Agyag- és üvegipar X X V I. Hajózás és tengerészet
XI. Vas- és fémipar X X V II. Honvédelmi felszerelések
XII. Faipar XXV III. Egészségügy
XIII. Bőripar X X IX . Házi-ipar
XIV. Papíripar X X X . Iparoktatás
XV. Fonó- és szövőipar X X X I. Nevelés és közoktatás
XVI. Ruházati ipar X X X II. Képzőművészet
