• Nem Talált Eredményt

Egy jelentéktelen hang

N/A
N/A
Protected

Academic year: 2022

Ossza meg "Egy jelentéktelen hang"

Copied!
1
0
0

Teljes szövegt

(1)

Az utolsó oldalon

SZÍV ERNŐ

Egy jelentéktelen hang

Hogy fogalmaztam éppen valamit. Nem is tudom, mit, nyilván fontosat. Elfelejtettem. Vi- szont én csakis fontos dolgokról írok, ó, hát minek a lényegtelenről. Semmi értelme szó- longatni a semmit, a ködöt, a sötét seholt. A fontos dolgon az embert értem, természete- sen. A nőt. A férfit. Gyermek! Istent is értem alatta, annak hiányát, a túlzásait. Persze még a lélek is. Fontos. A szív, hát hogyne. Szerelem, lalala. Sokat írtam az égről, a földről, a hazáról. Vagy arról, hogy meg fogok halni, mi erről a véleményem. Kifejtettem részle- tesen, dideregve. Mi a véleményem mások haláláról. Tehát valami ilyesmiről írhattam, amikor meghallottam. Egyetlen pici hang volt. Olyan semmiség, hogy szinte nem is volt, egy aligtörténés semmise hangi jelenése, egy nesz. Az az igazság, ismertem már ezt a neszt. Megtanultam, mint a fontos dolgokat, ahogy megtanultam a nőről, hogy nem ta- nulható, istenről meg hogy bárhol és bármikor kereshető, hogy nem érdemes gazdagnak lenni, és hogy a hazám egyre kevésbé hasonlít rám, és ezen sehogyan sem segíthetek.

Megtanultam félni, nyitott szemmel aludni, vagy aludva is írni. Ez mind megy nekem. És hát ezt a kis neszt is megtanultam. Elutaztam ősszel két hónapra, egy nagy városban időztem, igazából ott is csupa fontos dologgal foglalkoztam. Egy regény az, nem? Egy jó nagyregény. A magyarság sorsa, a zsidóság sorsa, Don-kanyar, gettók, Auschwitz, nem hinném, hogy bárki kétségbe vonhatná, hogy ezek nem fontosak. Mielőtt repülőre ültem volna, lerendeztem a virágjaimat. Megvagdostam, átültettem, jól megtápoztam őket. Az- tán még kint voltam, amikor szóltak, baj van, Ernő. Hohó, lényeges? Hát talán az, a virá- gok. Neked a virágok fontosak, nem? Igen, nekem a virágjaim nagyon fontosak. Ernő, sárgulnak. Komolyan sárgulnak. A futók! A két fikusz. A pozsgás levelűek. A dália. Bete- gek a virágok, Ernő.

Mire hazaértem, majd nem elpusztultak. Metszés, műtét, gyökereztetés. Egy dzsun- geles futót, ami benőtte az ablakot, tövig kellett visszavágni. Meghaltak a lila futók. Most lassan ébredeznek a többiek, azt hiszem, túltápoztam őket. Elmegy az ember két hónap- ra, lelkiismeret furdalása lesz, többet ad, annyit ad, amennyibe bele is lehet halni. De most már rendben lesz minden. Túlélték a háborút. Most már én is dolgozom, folytatom a fontos dolgokról való gondolkodást.

De akkor, amikor azt a neszt hallottam, abbahagytam a gépelést. Nem tudtam foly- tatni. Nem tudtam továbbhaladni, megakadt a mondat, megfagyott a gondolat. Néztem magam elé. Lassan fölálltam, az ablak előtti komódhoz léptem, ahol a fikuszok, a brazil virág, az aloe vera meg jukka a birodalmához. Hiába foglalkoztam addig az élet alapvető kérdéseivel, valami eltérített. Tudtam is, micsoda. A bonsairól, amit most kaptam Kará- csonyra, megint lehullt egy levél. Azt hallottam meg. Mert tudom, hogy hangzik egy effé- le esemény hangja. Rettenetesen. Nagyon fájdalmasan. Pedig csak egy levél. Ahogy meg- üti magát, már holtában, a kiskomód halálfehér hátán.

Hivatkozások

KAPCSOLÓDÓ DOKUMENTUMOK

Egyik végponton az Istenről való beszéd („Azt írta a lány, hogy Isten nem a Teremtés. Isten az egyedüli lény, aki megadja az embereknek a meghallgatás illúzióját. Az

Bónus Tibor jó érzékkel mutatott rá arra, hogy az „aranysár- kány”-nak (mint jelképnek) „nincs rögzített értelme”; 6 már talán nem csupán azért, mert egyfelől

Ahogy a fürdőszobaszekrényt kinyitottam most az előbb, láttam, ott a pohár – ilyesképp jöttem rá, hogy álmom, gyötört kis mozzanat, becsapott, a' vagy épp boldogított

Te tarts Tibernek, menj Aradra, és nézd, hogy változik a táj, mert lustán rajta is maradva, a fürge Föld meg úgysem áll!. Belehalni, mint Csoma Sándor, csak ne ragadj

Volt abban valami kísérteties, hogy 1991-ben ugyanolyan módon ugyanoda menekültek az emberek, mint az előző két háború során; azok az ösvények most is ugyanarra kanyarodnak..

tusa, magatartása, s az a — jobb szó híján — önpusztítónak nevezhető élet- vitel, mely sajnos már jóval az általam ismert korszaka előtt jellemezte őt.. Tudni lehetett, hogy

De a bizonyos levéltári anyagok, a számtalan szemtanú vallomása, akik a táborokban és kórházakban voltak, teljesen ele- gendőek annak megállapításához, hogy több

dúskálkodó dúsgazdagok vérét visszafizethették szaunáját szülőútját bársonnyal beboríthatták nékem nincsen bátyám egy se nincsen nékem néném egy se anyám tejét