A fogyasztói árindex

ÁRVAY JÁNOS:

A FOGYASZTÓI ÁRINDEX

A magyar népgazdaság fejlesztésének második ötéves tervéhez kiadott irányelvek szerint a termelés fő célja —— a következő időszakban nagyobb mértékben, mint eddig — a lakosság anyagi és kulturális szükségleteinek minél teljesebb kielégítése. Gazdaságpolitika'nk, a népgazdaság fejlesztése irányának és ütemének helyessége leginkább azon mérhető le, hogy mikép—

pen alakult a dolgozók anyagi és kulturális helyzete, másszóval kifejezve:

milyen mértékben növekedett a lakosság reáljövedelme, vagyis arányosan tükröződnek—e erőfeszítéseink a népjólét emelkedésében?

A jövőben az eddiginél sokkal nagyobb figyelmet kell fordítani a la—

v kosság anyagi és kulturális helyzetére Vonatkozó statisztikai jelentésekre és számításokra. Sokkal részletesebben kell ismertetni azokat a tényezőket, amelyek a dolgozók megélhetési viszonyaiban változást idéztek elő, sokkal nagyobb nyilvánosságot kell biztositani a reáljövedelemre vonatkozó ada—

toknak. Az életkörülmények javulása ugyanis nem egyforma mértékben és nem egyenletesen következik be minden dolgozónál. Az életszínvonal eme—

lésére hozott intézkedések egyszer a lakosság egyik, máskor másik rétegét érintik, ami az átlagos reáljövedelmet fokozatosan növeli. Csak az átlagszá—

mok ismertetése tehát nem kielégítő, mert a dolgozók egy része saját jöve—

delmeiben esetleg nem tapasztalja az átlagos, változást.

A reáljövedelem alakulására vonatkozó átlagos adatok részletesebb elemzését szükségesé teszi az is, hogy a dolgozók helyesebben és megalapo—

zottabban végezhessék egyéni összehasonlításaikat. Nap mint nap hallhatók egyszerű embereknek olyan kézenfekvő egybevetései, amelyekben megálla—

pítják havi keresetüknek a felszabadulás előtti keresetükhöz viszonyított szorzószámát, és ezzel egyidejűleg kiszámítják a zsír, a hús vagy a ruha árainak szorzószámát. A két szorzószám*összehasonlításából választ kapnak arra, hogy jelenlegi keresetükért többet vagy kevesebbet vásárolhatnak—e, mint a felszabadulás előtt.

Kétségkívül ebben az eljárásban megtalálható a reáljövedelemszámítás lényege: a bérindex és árindex egybevetése. Ott van csupán hiba, hogy az egyes dolgozók számitgatásai rendszerint nagyon leegyszerűsítettek, hiá—

nyosak és mert nem hívjuk fel a figyelmet több fontos körülményre, nem is adnak reális képet. így például a legtöbb ember a jelenlegi fogyasztói

árak átlagos szinvonalát 15—20—szor magasabbnak tartja a felszabadulás előttihez képest, mert a legfontosabb élelmiszerek és ruházati cikkek árai-—

nak összehasonlítása mellett megfeledkeznek a kulturális cikkek és mégin—

ARVAY: A FOGYASZTÓ] ARINDEX 643

kább a szolgáltatások (lakbérek, közlekedés, szinház, mozi) árainak egybe—

vetéséről. De mégha nem is feledkeznek meg erről, akkor smcs modjuk megállapítani, hogy a ruházati cikkek 14—szeres és a szolgáltatasoknak B-szoros szorzószáma együttesen milyen átlagot ad: 12-szeres vagy 6—szoros szorzószámot. Ezt az dönti el, hogy az élelmiszerek és ruházati cikkek mel—

lett mekkora súlyt képviselnek a szolgáltatások. — Az alábbi tábla adatai megmutatják azokat a nagy különbségeket, ame lyek a legfontosabb cikkcsoportok árainak 1938. és 1955. között bekövetke—

zett változásában jelentkeznek. Ennyire eltérő szorzószámok átlagolása ese—

tén az eredmény, a fogyasztói árak főindexe nyilván attól függ, hogy mi—

lyen súllyal vesszük számitásba az egyes csoportok indexeit.

A munkások és alkalmazottak által vásárolt cikkek és igénybevett szolgáltatások _ fogyasztói árainak szorzószáma 1938. és 1955. között

Élelmiszerek ... 1 127

Ruházati cikkek ... MAO Vegyesiparcikkek ... 931

Fűtés-világítás ... 4106 Szolgáltatások ... 3432

Az adatok azt bizonyítják és arra figyelmeztetnek, hogy esetlegesen kiválasztott 2—3 cikk árainak szorzószámával ugyanugy nem lehet reális eredményhez jutni, mint magának a főátlagnak a közlésével. Azzal is szá—

molnunk kell, hogy a fenti adatok sem oszlatnak el minden kétséget. A ru- házati cikkeken belül például a karton és flanellkmagas szorzószáma mellett meg kell mutatni a konfekcionált áruk és gyermekruházati cikkek viszony—

lag alacsonyabb szorzószámát, a vegyesiparcikkeken belül a húsdarálók ár—

alakulása mellett a rádió és a tanszerek szorzó-számát stb. Átfogóbb számi—

tások részleteinek kifejtése nemesek oktatás célját szolgálja, hanem egyút—

tal a meggyőzés fontos módszere is.

*

Fentiek után nem szükséges külön hangsúlyozni a fogyasztói árindexek szerepét és jelentőségét. Ebben a cikkben az árindex elkészítésével kapcso—

latos főbb elvi kérdéseket ismertetjük, és javaslatot teszünk megoldásukra.

A felmerülő problémák két csoportba sorolhatók: 1. az árindex súlyozása és 2. az árindexben szereplő cikkek árváltozásainak (az egyedi árindexeknek) megállapitása.

Mielőtt ezek kifejtéséhez kezdenénk, a fogyasztói árindex fogalmához tartozó néhány alapkérdést ismertetünk.

1. A fogyasztói árindex azon cikkek árainak átlagos, együttes változá—

sát mutatja, amelyeket a lakosság anyagi és kulturális szükségleteinek köz—

vetlen kielégítésére fordít. Benne szerepelnek tehát az élelmiszerek, a ru—

házati és lakberendezési cikkek, továbbá az igénybevett szolgáltatások. Ez-e zel szemben nem tartoznak ide az üzemi célokra (kertre, gyümölcsösre, ál—

lattartásra) beszerzett cikkek, valamint az adók és a tagdíjak.

2. A fogyasztói árindexet a lakosság különböző osztalyaira (rétegeire) vonatkozóan külön—külön ki kell számítani, mivel az egyes osztályok, réte—

ö*

644 ARVAY JANos

gek (például a munkások és parasztok) vásárlásainak összetétele egymástól lényegesen eltér. "

_3. A fogyasztói árindexben nem lehet valamennyi cikk áralakulását számításba venni, hanem csak azokat a cikkeket választjuk ki, amelyek egyrészt a legnagyobb forgalmúak, másrészt jól tükrözik a többi cikk árala—

kulását is.

4. A fogyasztói árindexben a kiválasztott cikkek egyedi árindexeit a lakosság valóságos kiadásaival kell súlyozni.

5. A fogyasztói árindexben árváltozásnak csakis azonos használati el"——

tékű cikk két vagy több időszakbeli áraiban mutatkozó különbséget lehet tekinteni. Nem vehető például áremelkedésnek a cipők értékesítési átlag——

árainak emelkedése, ha az egyes cipőféleségek ára Változatlan maradt, de a fogyasztás a drágább, tehát a jobb minőségű cipők irányába eltolódott. (Fel-—

téve, hogy az olcsóbb minőség is kapható és nem kényszerű okok idézték elő a fogyasztás struktúrájának változását.) Ezzel szemben árváltozásként kell kezelni azonos használati értékek átlagárainak emelkedését vagy csökkené—

sét, ha a piac különböző formáin eltérő az árszint és a vásárlás arányában eltolódás következett be valamelyik piaci forma irányába. Például, ha a tojás szabadpiaci és állami ára két időszakban egyaránt változatlan, de a fogyasztók a beszámolási időszakban több tojást vehettek az olcsóbb állami, , mint a magasabb szabadpiaci áron, akkor a fogyasztók szempontjából ár—

csökkenés következett be.

6. A csökkentértékű, hibás termékek, továbbá az elfekvő áruk kiárusí—

tását és az ezzel kapcsolatos árleszállítást nem tekintjük árcsökkenésnek, mert ilymódon nem változik az általános árszínvonal, hanem csupán bizo—

nyos termékek árainak rendkívüli módosításáról van szó.

[.

Az árindexszámitásoknál felmerülő legnagyobb és tökéletesen meg nem oldható probléma: az egyedi árindexek átlagolására szolgáló fogyasz—

tási adatok megválasztása. Azzal a követelménnyel, hogy ne fiktiv, hanem valóságos arányokkal végezzük az egyedi indexek mérlegelését, éppen kiéle—

ződik az a kérdés, hogy melyik valóságos fogyasztásösszetételt Válasszuk.

Ugyanis az árindex készítése alkalmával mindig legalább két időszak árai és az ezekhez az árakhoz tartozó két vásárlási struktúra adatai állnak ren—

delkezésre. Mivel az árindex arra a kérdésre ad választ, hogy a beszámo—

lási időszakban mennyivel, hányszor több vagy kevesebb pénz szükséges meghatározott árumennyiség és szolgáltatás megszerzéséhez, mint a bázis—

időszakban ——- attól függően, hogy melyik időszak vásárlásait vesszük ala—

pul —— két, egymástól eltérő választ kapunk. Az eredményként kapott mind—

két index egyaránt megfelel annak a követelménynek, hogy 1. a mennyisé—

geket változatlannak kell venni az összehasonlitásra kerülő időszakokban, 2.

a mennyiségek a valóságos fogyasztásösszetételt tükrözzék.

Az a körülmény, hogy egy szabatosan feltett kérdésre két eltérő, de ugyancsak ,,szabatosnak" nevezhető választ lehet adni, arra mutat, hogy a kérdést nem lehet egyértelműen megválaszolni. Csak azt lehet célul tűzni, hogy a valóságot a legjobban megközelítő indexet számítsuk ki. Az esetek

A FOGYASZTÓI ÁBINDEX

többségében a kétféle súlyozású index annyira közel van egymáshoz, hogy a gyakorlati számításokban nem kokoz zavart akár az egyik, akár a másik alkalmazása. Akkor azonban, amikor egymástól távoleső vagy a fogyasztás struktúrája szempontjából lényegesen különböző időszakok között kell az árváltozás mértékét meghatározni, az eltérések már olyan nagyok lehetnek, hogy az egyik árindex alkalmazása esetén a reáljövedelem növekedést, a másiknál csökkenést mutathat. Például a munkások és alkalmazottak által vásárolt cikkek és szolgáltatások árainak átlagos szorzószáma (árindexe) 1955—ben 1938—hoz képest a fent közölt részindexekből kiindulva

a) ha az 1955. évi vásárlási összetétellel számítjuk az árindexet: 8,28, b) ha a felszabadulás előtti évek vásárlásainak összetételét alkalmaz——

zuk a súlyozáshoz, akkor 10,33.

Amelyik néprétegnek forintban kifejezett jövedelme tehát 1955—ben' kilencszer akkora, mint 1938—ban pengőben, annak reáljövedelme az első indexszel számolva kereken 9 százalékkal nőtt, a másikkal számítva 13 szá—

zalékkal csökkent. '

Ez már akkora különbség, hogy felvetődik a kérdés: van—e létjogosult—

sága két egymástól ennyire eltérő időszak — mondhatnánk korszak —— ösz—

szehasonlításának? Altalában tagadó választ kell adni, ugyanúgy, ahogy pél—

dául nem lehet egyetlen mutatószámmal kifejezni az eszkimók és az afrikai négerek fogyasztása (élelmiszer, ruházat, lakás, fűtés, világítás stb.) közti különbséget. A probléma azonban elvileg mindig fennáll, bármelyik két idő—- szak, akár az 1955. és 1956. évek közötti összehasonlításkor is.

A kérdés megoldására a következőkből lehet kiindulni:

1. Az árak változása általában mindig magával hozza a vásárlások ösz—

szetételének módosulását is: a viszonylag olcsóbbá vált cikkek forgalma megnő azon cikkekéhez képest, amelyeknek ára viszonylag drágább lett.

Törvényszerűnek lehet tehát tekinteni, hogy az árak változása a fogyasz—*

tás struktúrájának egyidejűleg bekövetkező változásával megy végbe.

2. Az árindex kiszámításakor változatlannak kell feltételezni a fogyasz—

tás összetételét, holott ismeretes, hogy az megváltozott. A fogyasztás struk—

túrájának változása önmagában azonban csak bizonyos, számszerűen mér—

hető határok között változtatja meg az árindexet. Ezt a számszerű eltérést a kétféle súlyozású árindex közötti különbség mutatja. Ha a fogyasztás struktúrájában kis változás következett be, akkor a két árindex közötti el—

térés' is kicsiny, ha a két időszak vásárlásainak összetételében nagyok az el—

térések, az árindexben is nagyok lehetnek a különbségek. A mi számunkra ' azonban az a leglényegesebb eredmény, hogy az árindex határolt: felső és alsó értéke van. Ha csak egyetlen indexet lehet az áralakulás jellemzésére felhasználni, akkor ennek feltétlenül a felső és alsó határ között kell lennie, 3. Mivel éppen egyforma erősségű érvek szólnak mindkét index mellett vagy ellen, a valóságot legjobban akkor közelítjük meg, ha a két index át—

lagával fejezzük ki az árváltozások átlagos mértékét. Ennek a módszernek a helyességét csak negatív módon lehet bizonyítani. Senki sem állíthatja, hogy a valóságos árindex melyik átlaghoz áll közelebb, egyszerűen azért,, *

mert a ,,valóságos" árindex nem számítható ki. Márpedig a gyakorlati életi— * ben egy kérdésre egymástól eltérő két választ adni, vagy az árváltozások átlagos mérvének mérése elől kitérni nem lehet, minthogy az árak a való—

646 , ARVAYJANOS

ságban egyenként pontosan meghatározhatóan változtak és közgazdasági kihatásuk' több vonatkozásban igen lényeges volt. * * *

A kétféle súlyozású indexből vont mértani átlagot Irving Fisher alkal- mazta először, —— róla nevezték el Fisher-féle indexformulának. Nálunk ez a módszer ezideig nagy ellenállással találkozott, mert azt tartották, hogy ennek az indexnek nincs közgazdasági tartalma. Nem állja meg azonban a helyét, hogy a Fisher—féle indexnek nincs közgazdasági tartalma, sőt állit—

hatjuk, hogy —megfelelőbb és reálisabb eredményt ad, mint akár az ún.

Paasche, akár az ún. Laspeyres—féle index.I Aki a Fisher—féle indexformula közgazdasági tartalmát kétségbevonja, annak tagadnia kell a különböző átlagszámok közgazdasági tartalmát is. A bonyolultabb technikai eljárástól és a nagyobb munkától— sem szabad visszariadni, ha segítségével pontosabb eredményhez jutunk.

all

Miután két év között bekövetkezett árváltozás mérésére fentiek alap- ján megfelelő módszerrel rendelkezünk, el kell dönteni a több egymásután következő időszakra vonatkozó árindex súlyozásának kérdését. Ugyanis hosszabb indexsor esetén elvben minden évről rendelkezésünkre állnak a fogyasztás összetételének adatai, tehát az eddigi kettő helyett már négy vagy akár tíz különböző indexet is kaphatunk attól függően, hogy hány időszakra terjed ki az indexsor. Itt még az a komoly veszély is fenyeget bennünket, hogy valamely (mondjuk a mindenkori beszámolási) időszak melletti döntés esetén az egymást követő években újonnan végzett számíta—

sok a visszamenőleges évekre egyszer már megállapított és felhasznált ada—

tokat is módosítják. Márpedig nyilvánvalóan helytelen, ha például az 1951 és 1952 közötti áralakulás mértékét 19544ben másképp határoznánk meg, mint 1953—ban, csupán azért, mert 1954 folyamán a fogyasztás összetételé—

ben jelentősebb Változás következett be. Az 1954-ben történt eredmények—

nek már semmiképp sem szabad módosítaniok az 1951 és 1952 között vég—

bement változásra vonatkozó adatokat. Ebből következik, hogy a több idő—

szakot felölelő indexsort láncindexekből kell felépíteni: azaz az árindexet mindenkor csak az egymásmelletti két időszakra vonatkozóan kell kiszámí—

tani, és a bázisindexeket (például az ötéves terv első évéhez viszonyított to—

vábbi négy árindexszámot') a láncindexek összeszorzása révén kell megha—

tározni. Ha mondják a fogyasztói árak 1950—ről 1951—re átlagosan 8,2 szá—

zalékkal, 1951-ről 1952—re pedig 252 százalékkal emelkedtek, akkor az árak átlagos szinvonala 1952-ben 35 százalékkal magasabb, mint 1950-ben (1,082 — 1,252 : 135).

Újból felvetődik azonban, hogy az egyes láncindexeket melyik időszak súlyaival mérlegeljük? Ha a láncindexeket sorozatosan akár a mindenkori bázisidőszak, akár a mindenkori beszámolási időszak súlyaival mérlegeljük, a legsúlyosabb hibát követjük el. Könnyen előfordulhat, hogy az árváltozá—

sok átlagos mutatója magasabb vagy alacsonyabb lesz, mint az egyes árvál—

tozások közül a legmagasabb vagy a legalacsonyabb. Az alábbi táblában kö—

zölt valóságos adatok alapg'án végzett számítások igazolják állitásunkat.

1 A Paaschc—iéle indexben ;; bec'zzámolási. a Lnspeyres-íélc indexben ; bázisidőszak súlyával számít- iák ki az árindexet.

A FOGYASZTÓ! ARINDEX , 647

A főbb zöldségfélék áralakulása 1952—1954-ben

1952. 1953. ! 1954,

, E yedi

evben árgxdex:

Megnevezés — a 1954. év

egy főre egy főre egy főre 1952—ban

jutó ár jutó ár jutó ar viszonyítva

fogyasztás (Ft/kg) fogyasztás (Ft/kg) fogyasztás (Ft/kg)

(ki!) (ke) (ki!)

Kelkáposzta ... 2,340 3.57 2,342 2,99 1,899 3,19 89.44

Fejeskáposzta . . . ' 3,860 2,90 8,161 1.23 4322 2,65 9l,4

Zöldborsó ... 1,'770 4,60 2,92O 3,01 2,23l 3,90 85,0 '

§

Fenti adatokból a beszámolási időszak súlyaival számított láncindexek:

1952—ről 195343 ... sam/o 1953-ról 1954—re ... 147,9%

A két index szorzata 84,0 százalék, ami tehát a három cikk átlagos árszín—

vonalát 1954—ben alacsonyabbnak mutatja, mint a legjobban lecsökkent áru áruét (zöldborsó).

Ezzel szemben a mindenkori bázisidőszak súlyaival számított lánc—

indexekből a következő eredményt kapjuk:

1952—1'61 1953-ra ... 61,70,'0 1953—1'61 1954—re ... 156,80/0 a két index szorzata ... 9630,"0

Ez az index viszont magasabb, mint a legkisebb árcsökkenést mutató fejes—

káposzta egyedi árindexe.

A megoldás kézenfekvő: a láncindexeket a Fisher—féle módszerrel kell kiszámítani, a hosszabb idősorokat pedig ezeknek a láncindexeknek az ősz—

Aszeszorzásával kell megállapítani.

Fenti adatok esetén a helyes árindexek:

1952—ről 195343 ... Vmeg"-"61517; o,592

1953—ról 1954—re ... V1,479 — 1568 : 1523 1952-ről 1954—re ... 0592 - i,523 m 0302

Ezek az eredmények arról győznek meg, hogy a mérlegelt láncindexek módszerével fejezhető ki a valóságnak legmegfelelőbben az árak színvona—

lának alakulása és ezért ennek az indexformulának nagyobb a közgazdasági

tartalma, mint a többi index—sémának. _

Teljesség kedvéért azonban rá kell világítani arra, hogy ez a megoldás sem tökéletes. Köves Pál Statisztikai indexek c. közeljövőben megjelenő könyvében olyan példát mutat be, amelyben több időszak után az árak az utolsó években egyenként pontosan visszatérnek a kiindulási pont színvona—

lára, vagyis az egyedi árindex minden cikknél 100, mégis a Fisher—féle in- dexekkel számított árindex 100 alatt van. Természetesen ilyen esetet csak elméletileg lehet létrehozni, és bekövetkezése annyira valószínűtlen, hogy a gyakorlati munka során nem kell tartani tőle. Ahhoz azonban elég meggyő—

ző a példa, hogy ezt az indexformulát sem tekinthetjük minden torzítástól mentes, korlátlan mértékben felhasználható egyedüli megoldásnak. Csak az van módunkban, hogy a valóságtól mindenféleképpen eltérő eredményt

648 ARVAY unos

- nyújtó módszerek közül azt válasszuk ki, amelynél legkisebb a valószínűség a torzitásra. E téren megkönnyíti munkánkat az a körülmény, hogy a Fisher—féle index kialakításához minden évben előzőleg feltétlenül ki kell számítani mind a bázis, mind a beszámolási időszak súlyaival az árindexe—

ket és átlagolásuk előtt az árindexek közötti eltérés mérlegelésével eldönt—

hetjük, hogy az évente felhalmozódó ,,kis" hibák mikor lépik már át azt a határt, amelyen túl összefoglaló árindexet alkalmazni nem lehet.

*

Ezek után felmerül a kérdés, hogy a láncindexek átlagaiból képzett (ár-w indexek alkalmazásával megoldódnak—e a fogyasztás struktúrájában lénye- gesen különböző időszakok összehasonlitásának problémái? Megnyugtató és egyértelmű választ lehet—e adni az árszinvonalnak Magyarországon 1938. és 1955. között bekövetkezett változásáról? Sajnos nem. Ha az árarányok je—

lentős változása mellett a fogyasztás struktúrája is nagymértékben módosul, akkor semmiféle módszerrel nem lehet olyan mutatót kiszámítani, amelyr önmagában helyesen tükrözné a reáljövedelem, azaz a fogyasztás volume—

nének alakulását.

Ilyen esetben le kell mondani arról, hogy az eltérő irányú, különböző jelentőségű folyamatokat egyetlen mérőszámmal jellemezzük. Sorra kell venni a lakosság anyagi és kulturális viszonyait meghatározó főbb területe—

ket, mint például élelmezés, ruházkodás, lakásviszonyok, kulturális szük—

ségletek kielégítése, és külön—külön meg kell állapítani, hogy milyen irányú és milyen mértékű változás következett be az azonos jellegű csoportba tar- tozó javak fogyasztásában. A megélhetési viszonyokban bekövetkezett Vál—

, tozásoknak ilyen részletesebb ábrázolása még nem jelenti azt, hogy felesle- gessé válik egymástól távoleső időszakok között az árindex kiszámítása. Ár—

indexre csak akkor nem lenne szükség, ha az összes vagy legalábbis a fon—

tosabb fogyasztási javakat sorravéve, természetes mértékegységben egyen—

ként mutatnók ki a fogyasztás változását. Ez a mutatószám—tenger —— bár önmagában minden mutató szabatos és pontos ——- éppen tömegénél fogva

nem lenne alkalmas arra, hogy bárki számára is szintetikusan, tömören ki—

fejezze a dolgozók anyagi és kulturális színvonalának változását.

A főátlag helyett tehát több csoportátlagot kell kiszámítani, mégpedig:

1. lehetőleg kevés számú csoportot képezzünk, mert csak így biztosit——

ható a kellő áttekintés és a helyes összkép kialakítása; _

2. a csoportok lehetőleg azonos jellegű javakat öleljenek fel (élelmia szerek, —— ezen belül növényi, illetve állati eredetű cikkek; ruházat, — ezen belül felső-, illetve alsóruházat és lábbeli; lakberendezési tárgyak; kulturá—

lis és egészségügyi cikkek; szolgáltatások);

3. az egyes csoportokon belül az árarányok ne változzanak számotte- vően, mert csak így lehet az egyes csoportokba tartozó cikkek volumenének alakulását együttesen kifejezni.

Mint kőfentiekből kitűnik, ilyen összehasonlitásoknál is szükség van ár—

indexre. Csupán az a különbség, hogy globális árindex helyett részárindexe—

ket kell számítani, amelyek egy-egy csoportba tartozó cikkek árainak átla- gos változását mutatják. A feladat nem az, hogy annyi árindexet készítsünk, ahány csoportot képeztünk, hanem fordítva: annyi —— lehető legkevesebb ——

csoportra kell osztani á lakosság kiadásait, ahány csoporton belül még egy—

A FOGYASZTÓ! ARINDEX 649;

ségesen jellemezhető az áralakulás. Ha például a kiadásokat két csoportra:

anyagi javakra, illetve szolgáltatásokra bontva már két olyan árindexet ka—

punk, amelyek a különböző súlyozások hatására sem ingadoznak jelentő-—

sebb mértékben, akkor a lakosság fogyasztásának alakulását a legszíntetiku—

sabban két volumenindexszel határozhatjuk meg.

A fogyasztói (és általában valamennyi) árindex tehát akkor fejezi ki leghívebben az átlagos árszínvonal változását, ha évenként a Fisher—féle indexformulával láncindexeket számítunk és ezek összeszorzásával képez-—

zük a több időszakra kiterjedő indexsorokat. A hosszabb indexsorok elején álló tagok idővel egyre kevésbé alkalmasak arra, hogy a sor utolsó tagjaival összeláncoljuk. Ezért kiegészítő számításokkal ellenőrizni kell, hogy mikor szükséges az árindexekhez (és ezzel együtt a reáljövedelemindexhez) új, kö- zelebbi bázisidőszakot választani. Az indexsor tehát úgy halad előre, hogy az eleje minden évben egy taggal növekszik, míg a végéről (a régi idősza—

kokra vonatkozó adatokról) szakaszosan úgy hagyunk el tagokat, ahogyan a számításokban új bázisidőszakot kell választani (például öt évenként).

II.

A fogyasztói árindex súlyozásának kérdését fentiekben csak elméletileg tárgyaltuk, amelynek során feltételeztük, hogy az elvi probléma megoldásá—

hoz minden szükséges adat rendelkezésünkre áll. A gyakorlatban az ár—

index elkészítésénél az egyik legfontosabb feladat a mindenkori valóságos súlyoknak, azaz a lakosság egyes rétegei szerint a kiadások megoszlásának megállapitása. Ezeket az adatokat kizárólag a háztartásstatisztika szolgáltat—

hatja. Csakis maguknak az egyes háztartásoknak a megfigyelése útján lehet megállapítani, hogy például a kiskereskedelemben forgalombahozott ruhá—

ból, cipőből, bútorból stb. mennyit vásároltak a munkások, az alkalmazot—

tak, illetve a parasztok, mert egyetlen áruház sem tud választ adni arra, hogy cikkeit kinek adta el. Márpedig a fogyasztói árindexet a lakosság főbb rétegeire külön—külön kell elkészíteni, mivel a különböző rétegek vásárlásai között .más—más súllyal szerepelnek az eltérő áralakulású fogyasztási javak.

Például a munkások és alkalmazottak vásárlásaiban az élelmiszerek rész-—

aránya meghaladja az 50 százalékot, ezzel szemben a parasztság pénzjöve- delmének csak alig 20 százalékát fordítja erre a célra. Mivel például 1949- hez képest az élelmiszerek ára emelkedett legjobban, nyilván a munkások

átlagos árindexe magasabb, mint a parasztoké.

A háztartásstatisztikával szemben a fogyasztói árak alakulásának mér-—

hetősége szempontjából az alábbi követelményeket kell támasztani:

1. A reáljövedelemszámításokban alkalmazott csoportosítással egyezően határolja el a lakosság különböző rétegeit és a háztartási számadásokat en—

nek megfelelően összesítse.

2. A tételes háztartási feljegyzéseket olyan egynemű csoportokba vonja össze, amelyeken belül a cikkek ára nagyjából egyenletesen változik és így kevés számú konkrét cikk árváltozásával az egész csoport áralakulása jól jellemezhető. (Tehát nem lenne kielégítő, ha a háztartásstatisztika például csak ,,felsőruházat" címen vonná össze az idetartozó kiadásokat, hanem kü—

lön kell kimutatnia a gyapjúszövetekre, a konfekcionált férfi, női es gyer-.—

mek öltönyökre, a felsőkabátokra, a női- ruhaszövetekre —— karton, flanell,

" * s50

selyem stb. — fordított kiadásokat, mivel ezek árai egymástól lényegesen eltérően alakulhatnak.)

3. Az összes kiadások közűl pontosan határolja el azokat a tételeket, amelyeket a családok nem fordíthatnak közvetlen személyes szükségletük kielégítésére (adók, államkölcsönbefizetések), mivel —— szintén a reáljöve—

delemszámításokkal egyezően —— a fogyasztói árindexet csak azon cikkekre, illetve szolgáltatásokra szabad vonatkoztatni, amelyeket a dolgozók a nettó nomináljövedelem ellenében szerezhetnek be. (Nettó nomináljövedelmen azt a pénzösszeget értjük, amelyet a lakosság közvetlen anyagi és kulturális szükségleteinek kielégítésére fordíthat, tehát például a munkásoknál a munkabéralapot megnöveljük a családipótlékkal, táppénzzel, államkölcsön—

*nyereményekkel, jutalmakkal stb., ezzel szemben csökkentjük az öregségi és a gyermektelenségi adóval, továbbá az államkölcsönbefizetésekkel.)

4. Nemcsak az árindex kiszámítása, hanem a háztartásstatisztika bár—

mely irányú felhasználása csak akkor lehet megnyugtató, ha az adatszolgál—

tató családok száma kielégítő és a kiválasztott családok helyesen képviselik azt a réteget, amelybe tartoznak.

A háztartástatisztika a vele szemben támasztott igényeknek többé—

kevésbé —— az idők múltával egyre jobban ———- megfelelt. Adatai még az első időkben is —-— amikor kevés volt a megfigyelt családok száma és nem volt kielégítő a reprezentativítás —— nagyon értékesek voltak, mert számos olyan jelenségre vonatkoztak, amelyek fontosak voltak. és semmilyen más hírfor—w

rás nem állt rendelkezésre.

Magyarországon jelenleg 1800 munkás és alkalmazott, valamint 3006 parasztcsaládtól kapjuk meg havonta rendszeresen háztartási feljegyzései—

ket. Ez a családszám messze felülmúlja a legtöbb külföldi ország háztartás—

statisztikájának kereteit, —— kivéve a Szovjetuniót, ahol 52 000 család szol—

gáltat adatot háztartási kiadásairól. (A Szovjetuniónak erre a rendkívüli magas családszámára az adja a magyarázatot, hogy ott a háztartásstatiszti—

kát köztársaságonként külön szervezik és köztársaságonként külön használ—

ják fel.)

A családok viszonylag magas száma önmagában még csak egyik, bár igen fontos feltétele annak, hogy a háztartásstatisztika adatai megfelelőek legyenek. Legalább ilyen mértékben játszik szerepet még két tényező:

1. a megfigyelt családok képviseljék azt a réteget, amelyből kiválasz—

tották, és

2. a beszervezett családok feljegyzései teljesek és pontosak legyenek, Mindhárom területen (a megfigyelés mértéke, a kiválasztás helyessége, és az adatok megbízhatósága terén) lényeges javulás következett be 1955 folyamán. Különösen nagy szükség volt a háztartásstatisztika kibővítésére és a családok kicserélésére a parasztság körében, ahol viszonylag sok volt az olyan földterülettel rendelkező családok száma, amelyeknél a munkabér—

jövedelem volt túlsúlyban és amely családokat ezért a reáljövedelem számi—

tásokban a munkások és alkalmazottak közé sorolunk. Ugyanakkor nagyon kevés volt a középparasztok száma, akiknél éppen a jövedelmek nagy szó—

ródása az átlagosnál nagyobbarányú megfigyelést indokol.

A háztartásstatisztikában megfigyelt családok legfontosabb adatainak (a családok átlagos nagyságának, a családon belül a keresők számának, a

A FOGYASZTÓ! ARINDEX ; , 651 családok átlagos jövedelmének stb.) az országos adatokkal történt egybe—

vetése arra hívja fel a figyelmet, hogy a jelenlegi családszám megtartása mellett elsősorban a reprezentatívitást kell megjavítani, és hogy sok még a tennivaló —— különösen a parasztcsaládoknál —— az adatok teljességének és

megbízhatóságának növelése terén.

A háztartásstatisztika azonban a még most fennálló fogyatékosságok el—

lenére is a fogyasztói árindex elkészítéséhez kielégítő adatokat nyújt, ugyanis az árindex szempontjából nem az egyes cikkcsoportok abszolút sú—

lyának, hanem ezek egymáshoz viszonyított arányának van szerepe.

Természetesen minél jobban képviselik a kiválasztott családok az egész ré—

teget, a háztartásstatisztika szerinti arányok is annál jobban megfelelnek a valóságnak. De amíg például a jövedelmek terén a valóságtól 10 százalékos eltérés mutatkozik, helyesbítés után a fogyasztói árindexben még nagyará—

nyú árváltozás esetén is csak tizedekkel változik az eredmény a 10 száza—

lékkal kisebb vagy nagyobb jövedelem arányaival számított eredményhez képest.

Röviden ismertetni kell még, hogy a háztartásstatisztikai adatok fel—

dolgozása és csoportosítása mennyire alkalmas a reáljövedelemszámításokra, ezen belül elsősorban a fogyasztói árindexek kiszámítására.

A háztartásstatisztika a megfigyelt családok jövedelmeit es kiadásait (tehát fogyasztásának nagyságát és struktúráját) a következő csoportosí—

tásban adja:

]. Munkások és alkalmazottak:

1. az egy családra jutó jövedelem nagysága szerint 5 csoportban;

2. a család keresőinek foglalkozása szerint 3 csoportban:a) munkások, b) műszaki és adminisztratív dolgozók, c) egyéb dolgozók (kereskedelmi, közlekedési, kisegítő stb.

dolgozók).

H. Parasztság:

1. társadalmi rétegeződés szerint 3 csoportban: termelőszövetkezeti családok, kis—

paraszti és középparaszti családok;

2. a jövedelem forrása szerint két csoportban: a) csak mezőgazdasági jövedelem—

mel rendelkező családok, b) mezőgazdasági jövedelmen kívül munkabérjövedelemmel is rendelkező családok.

A családoknak rétegek szerinti ilyen csoportosítása a jelenlegi viszo—

nyok között teljes mértékben kielégíti a reáljövedelemszámításokat. To—

vábbi részletezés már veszélyeztetné a nyert csoportokra vonatkozó adatok megbízhatóságát és felhasználhatóságát.

A fogyasztói árindexek szempontjából legfontosabb egyfelől a munká—

sok és alkalmazottak, másfelől a parasztok vásárlásainak megkülönbözte—

tése. Ezenkivül számottevőbb eltérést találunk az árindexben, ha a bérből élőket az egy családtagra jutó jövedelem nagysága szerint csoportosítjuk.

Hazánkban, ahol 1949—hez képest az élelmiszerek ára emelkedett legjobban az alacsony jövedelmű családok árindexe a legmagasabb, ugyanis a családok jövedelmük túlnyomórészét élelmiszerre fordítják. Az átlagosnál alacso- nyabb és az átlagosnál magasabb jövedelmű családok fogyasztói árindexe

1955—ben 1949—hez képest az alábbi mértékben tér el a főátlagtól.

%,

A fogyasztói árindex alakulása 1949—1955 között

a különböző jövedelmű munkás és alkalmazotti családokban

Családok

1956-ben 1949—ben képest (1949 a 100)

Kis jövedelmű ... 175

Közepes jövedelmű ... . ... 165

Nagy jövedelmű ... 161

Átlagosan ... 168

Viszonylag kicsiny az eltérés a munkás és alkalmazottak főátlagától a foglalkozás szerint csoportosított árindexeknél. A háztartásstatisztika csoportosításainak másik fontos területe az egyes kiadási tételeknek megfelelő össZevonása. A megfigyelésbe vont családok számára a Központi Statisztikai Hivatal havonta ún. ,,Háztartási könyv"—et küld, amelybe a háziasszonyok a család " minden egyes bevételi és kiadási tételét időrendben bejegyzik. Egy—egy Vá— ; sárlás alkalmával nemcsak a számla végösszegét, hanem a vásárolt mennyi— séget és annak értékét cikkenként részletezve írják be. A hónap Végén a háztartásstatisztikai összeírók (átlagban 25 család tartozik egy összeíróhoz) felkeresik a családokat és a feljegyzések számszerű és értelemszerű ellenőr—* zése után ott a családnál ,,Feldolgozási lap'f—ra gyűjtik ki az egyes tételeket. A feldolgozási lapon az azonos cikkeket már egynemű csoportokba vonják össze. A munkás és alkalmazotti családok számára rendszeresített feldolgozási táblán a pénzkiadásokat §153 csoportra kell összevonni. A részletezés a kö— * vetkező: Élelmezés ... 76 csoport Ruházat ... 29 ,,

Lakberendezési felszerelések ... 10 ,,

Egészségápolás, tisztálkodás ... 8 ,,

Művelődés ... 5 ,,

Lakbér, fűtés, világítás, közlekedés ... 8 ,,

Társadalmi, üzemi és egyéb kiadás ... 17 ,,

Összesen ... . ... 153 csoport

Az élelmezésre fordított kiadásokat felölelő 76 csoport közül 68 cikk—

elemekre (kenyér, liszt, sertéshús, cukor, burgonya, zöldbab, alma stb.), 8 pedig összevont cikkcsoportokra (édesség, üzemi étkezés, vendéglői étkezés, készétel stb.) vonatkozik.

A többi főcsoportnál (ruházat, lakberendezés stb.) a feldolgozási lap csoportjai még azonos rendeltetésű, de már minőségileg (használati érték- ben és árban) különböző cikkeket tartalmaznak. Igy például a ,,Férfi fehér—

nemű" csoportba vonják össze az olcsóbb freskó ingeket a drágább selyem—

puplin ingekkel; a ,,Bútor" csoportban mindennemű bútorvásárlás egy ősz—' szegben található stb.

A vásárolt cikkeknek minőség és áralakulás szempontjából való jobb megkülönböztetése érdekében 1955—ben kibővítettük a csoportokat, így pél—

dául a női készruhákra fordított kiadásokat két csoportra bontottuk, asze—

1 rint, hogy drágább szövet— és selyem— vagy olcsóbb karton— és flanellruhát

A FOGYASZTÓ! ARINDEX 653

vettek a családok. A közlekedésre forditott kiadásokat is ketté osztottak:

külön szerepelnek a bérletek és külön a rendes áron fizetett utazási költ—

ségek stb.

A fogyasztói árindex készítése szempontjából a jelenlegi 153 csoport elsősorban a ruházati és vegyesiparcikkeknél még nem kielégítő, mert egy—

egy csoport minőségileg lényegesen különböző mkkekből áll. Különösen szükség lenne részletesebb megkülönböztetésre akkor, amikor jövedelem—

nagyságcsoportok szerint kell árindexet készíteni, ugyanis az alacsonyabb keresetű családok összes kiadásaiból nemcsak hogy viszonylag kevesebb jut ruhára, cipőre, bútorra, hanem ezt a kisebb összeget is az olcsóbb, gyengébb minőségű cikkekre költik.

Ennek ellenére nem lenne helyes célkitűzés, hogy a háztartásstatiszti—

kai feldolgozásban a jelenleginél nagyobb részletezést vezessünk be. Ez túl—

zottan terhelné a feldolgozási munkát, az egyes csoportok közötti határok elmosódnának és az igények teljes kielégítését önmagában a háztartássta—

tisztikából amúgy sem lehet remélni. Sőt indokolt, hogy bizonyos csoporto—

kat összevonjunk, egyes felesleges rovatokat pedig elhagyjunk. Például a zöldség- és gyümölcsféléknél a kisforgalmú cikkeket elég lenne egy—egy cso- portban megfigyelni, a ruházati cikkeknél el lehetne hagyni a mennyiségek kigyűjtését.

A fogyasztói árindexek elkészítéséhez a háztartásstatisztika a külön—

böző rétegek kiadásainak struktúráját csak főbb vonásaiban adhatja meg.

A háztartásstatisztikai adatoknak további részletezését, vagyis az egyes cso- portoknak az idetartozó cikkek minősége szerinti további bontását a keres—

kedelmi szervek segitségével kell elvégezni. A háztartásstatisztika csupán arról nyújthat tájékoztatást, hogy például a munkáscsaládok kenyér és hús vásárlása mellett mennyit fordítottak még férfi felsőruhára, női cipőre, kötöttárura stb., de már a kereskedelmi szervektől nyert adatok alapján kell megállapítani, hogy a női bőrcipők közül a gyenge, közepes vagy jobb mi—

nöségű cikkek árait milyen arányban kell alapul venni.

Ugyanígy a háztartásstatisztika egy-egy csoportba vonja össze a leszál—

lított és a változatlan áron vásárolt gyapjúszöveteket, cipőket, edényeket.

Az árindexben nyilván figyelembe kell venni az árleszállítást, de csak való- ságos mértékének megfelelően. A kereskedelemnek kell tehát megállapíta- nia, hogy például a gyapjúszövetek összforgalmán belül mekkora a leszállí—

tott árú és mekkora a változatlan árú szövetek forgalma. Ennek megfelelő ,,súlyban" kell a csoport átlagos árindexet kiszámítani. (Ez a kérdés szoro—

san összefügg az árindexben szereplő cikkek kiválasztásával amiről alább részletesen szó lesz.)

A háztartásstatisztika tehát a fogyasztói árindexek elkészítéséhez a la—

kosság főbb rétegei szerint tájékoztatást nyújt a kiadásoknak cikkek, illetve cikkcsoportok közötti megoszlásáról, és így lehetőséget nyújt arra, hogy a különböző áralakulású cikkeket, illetve cikkcsoportokat az egyes rétegek vásárlásainak megfelelően mérlegelve, rétegenként helyes árindexet nyer- jünk. Az árindex kiszámításához a háztartásstatisztikai adatokon kívül szük—r ség van a kereskedelem központi szerveinek adataira is, amelyek a háztar—

tásstatisztika által közölt legrészletesebb cikkcsoportokon belüli áralakulás megállapításához szolgálnak alapul.

654 ARVAY JÁNOS III.

A fogyasztói árindex kiszámításának problémái közül eddig csupán azo——

kat az elvi és gyakorlati kérdéseket vizsgáltuk meg, hogy miképpen kell az indexbe felvett cikkek egyedi árindexeit átlagolni. Legalább ennyi nehéz——

ség jelentkezik az egyedi árindexek megállapítása során is. '

Legelőször is felvetődik az a kérdés, hogy a vásárlásokban bekövetke—

zett bizonyos eltolódások esetén mikor kell árváltozással számolnunk. Pél—

dául az egyik esztendőben a vásárolt cipők között nagyobb a drágább cipők részaránya, mint az előző évben, és közben az egyes cipőféleségek ára válto- zatlan marad, a cipők eladási átlagára mégis emelkedik. Más esetekben úgy következik be az átlagárak emelkedése, hogy a vásárlók az olcsóbb és drá—

gább minőségű két cikk közül csak a drágábbat kapják.

A kérdés eldöntésénél a Központi Statisztikai Hivatal az alábbi szem—

pontokat vette figyelembe:

1. A cikkek áralakulásánál általában a cikkhez tartozó különböző minő—

ségű cikkelemek egyedi árait kell alapul venni és nem a cikk átlagárát. Ha a fogyasztók egyik évben több jobb minőségű cipőt vásároltak, mint az előző évben, akkor nem drágább, hanem más cikket vettek. A különböző minő—

ségű cikkek árai közötti eltérés általában a használati értékben (tartósság, fényállóság, kidolgozás szépsége stb.) fennálló különbségeket fejezi ki, tehát aki drágább cikket vásárol, az nagyobb használati értékhez jut.

2. Abban az esetben, ha a fogyasztók kényszerűségből vásárolják a drá—

gább cikket, és ezt ugyanolyan célra használják, mint az olcsóbbat, haszná—

lati értéke közel azonos, akkor árdrágulással kell számolnunk, amelynek mértékét a két időszak átlagára közötti különbség fejezi ki. Természetesen amikor az ilyen kényszerhelyzet megszűnik, és az átlagár süllyed, akkor ár—

' csökkenést kell kimutatnunk.

*

Másik igen gyakran felmerülő probléma -—— különösen egymástól távoli [időszakok összehasonlításakor ——- a cikkek azonosságának biztosítása, hogy az egymással szembeállított két ár pontosan azonos cikkre vonatkozzék. Az élelmiszerek kivételével alig találunk jelenleg olyan cikket, amelyet éppen ilyen anyagból, éppen ilyen kidolgozásban 1938-ban vagy akárcsak 1949——

ben is gyártottak. A divatnak és a szezonális változásoknak kitett cikkeknél még egyik évről a másikra is több—kevesebb nehézséget okoz a cikkek ,,azo—

nosítása".

Kézenfekvőnek látszik az a megoldás, hogy minden cikkcsoporton be—

lül csakis olyan cikkeket válasszunk ki, amelyek az egész vizsgált időszak folyamán változatlan kivitelben készültek. Ezt azonban akadályozza, hogy:

a) több cikkcsoportnál ilyen cikk egyáltalán nem található, vagy ha elő is fordul, az a forgalomnak egész kis hányadát teszi ki;

b) ezeknek a "stabil" cikkeknek áralakulása lényegesen eltérhet a rokoncikkek áralakulásától es így nem használhatók fel az egész cikkcsoport jellemzésére (elavult, divatjamult cikkek).

Megoldásként — a Központi Statisztikai Hivatal által is követett —— az a gyakorlat marad, hogy mindenegyes évben csupán a beszámolási és az előző év között mérjük az árváltozást, amikor kellő számmal találhatók olyan cikkek, amelyek mindkét évben azonos kivitelben készültek és a for—

galomban nagy súlyt képviseltek. ílymódon abból a feltételezésből indulunk

'

A FOGYASZTÓI ARINDEX 655

ki, hogyha az egymást követő években jól lemérjük az áralakulást, akkor a láncindexek segitségével tetszés szerinti hosszabb időszakra is pontos in—

dexet kapunk.

Azonban ez a módszer sem hibanélküli, és bizonyos körülmények kö—

zött jelentős torzitáshoz vezethet. A hibaforrás az újonnan forgalomba ke—

rült cikkek helytelen ármegállapításában (burkolt árváltozásokban) rejlik_

Az utóbbi években nagymértékben megszaporodott az ,,új cikkek" száma.

Új cikken most nem olyan terméket kell értenünk, amilyent az országban először hoznak forgalomba (nylon cikkek, magnetofon, mosógép stb.), ha—

nem lényegében olyan régi terméket, amelyen kisebb-nagyobb változtatást.

eszközöltek. Ha valamely gyárban emelkedett az önköltség, és kevés nye-—

reséggel vagy esetleg már veszteséggel termeltek, akkor előnyösnek bizo-—

nyult a régi terméket ,,újjávarázsolni", — néha esetleg csak egy gomb vagy fogantyú hozáillesztésével — és az előkalkulált önköltség alapján új árat állapítottak meg a cikkre, amely a magasabb önköltségen felül már a ter- melői nyereséget is fedezte. Ennek a folyamatnak csak az vetett volna aka- dályt, ha a vásárlók az üzletekben továbbra is megtalálják a régi cikkeket,.

—— természetesen a régi árakon — és az ,,újító gyár" az új áron nem tudta volna eladni termékeit. Amikor azonban a kereslet meghaladja a kínálatot, a vállalatokat ilyen veszély nem fenyegeti.

Amikor az új cikkek ármegállapitása során ilyen irányú törekvések ér—

vényesülhetnek, akkor a cikkeknek évről évre történő cserélése az árindex—

ben nem juttatja kifejezésre a valóságban végbemenő drágulást. Az áremel—

kedés ugyanis nem azáltal következik be, hogy egyes meghatározott cikke——

két egyik napról a másikra magasabb áron adnak el, hanem szinte teljesen észrevétlenül: az újonnan forgalombahozott _cikk árát valamivel az általános árszint felett állapítják meg, és amíg egyáltalán forgalomban marad, addig nem változik az ára. Ilymódon, ha például 1953 és 1954 között A cikkel mér—

jük az áralakulást, nem tapasztalunk változást, ugyanúgy, ahogy B cikknélf sem változik az ár 1954 és 1955 között. Mivel azonban B cikket újonnan hozták forgalomba és árát esetleg 10 százalékkal magasabban állapították meg, mint amit A cikkhez viszonyítva használati értéke indokolt volna, a valóságban áremelkedés következett be, amelyeket a szokásos módon le—

mérni nem lehet.

Igaz ugyan, hogy érvényben van egy olyan rendelet, amely szerint a—

fogyasztói árakat csak a Minisztertanács változtathatja meg, továbbá, hogy az ármegállapító szerveknek (fogyasztási cikkek tekintetében a Belkereske—

delmi Minisztériumnak) az ,,új" cikkek árát a mindenkor érvényes fogyasz-—

tói árszínvonalnak megfelelően kell megállapitaniok, az iparvállalatok ezt a törekvésüket mégis érvényesíteni tudják. Egyrészt mert a legtöbb esetben nincs semmiféle konkrét összehasonlítási és ellenőrzési lehetőség, másrészt,

mert az ármegállapítások jelenlegi szervezeti rendszere mellett s az új cik—- kek nagy száma miatt, az árhatóságok csak az ármegállapítási kérelmek me—

chanikus jóváhagyására képesek. Nyilvánvaló, hogy ilyen körülmények kö- zött az érvényben levő rendelkezések ellenére —- bizonyos keretek között —-——

maguk az üzemek állapítják meg saját cikkeik árát. "

Az áralakulás mérése terén fennálló bizonytalanságokból eredő hiba—v forrást azonban helytelen lenne eltúlozni. Egyik évről a másikra —— mivel egy—egy év alatt a cikkeknek mégiscsak viszonylag kis része cserélődik ——

az árindexek a fent ismertetett módon kielégítően tükrözik az árszínvonal

656 ARVAY JÁNOS

változását. Ennek ellenére ellenőrző és kiegészítő vizsgálatokra van szükség, amikor hosszabb idősorra készítünk árindexet. Jelenleg az árszínvonal hosz—

'szabb idő alatti változásának pontosabb mérésére —— helyesebben bizonyos korrekciós tényezők kiszámítására —— a következő két módszer alkalmazása lehetséges:

1. Az'árindexbe felvett cikkek közül azokat, amelyeket a beszámolási évben újakkal cserélnek ki, gondos minőségvizsgálattal, szakértőkből álló bizottság becslése alapján össze kell hasonlítani és meg kell állapítani, hOgy az új cikk ára arányos—e a régi cikk árával, illetve milyen irányban és mi—

lyen mértékben tér el indokolatlanul a régi, kicserélésre került cikk árától.

Ennek a módszernek realitását az adja meg, hogy míg a többezernyi cikk minőségét és használati értékét felülvizsgálni és azonosítani nem lehet, ad- dig az árindexben kicserélésre kerülő néhány cikknél ez az elemzés évente egyszer elvégezhető.

2. Az ellenőrzés másik módszere szintén jó áruismerettel és kereske—

delmi gyakorlattal rendelkező szakemberek munkájára épül. Alkalmazása akkor indokolt, amikor egymástól távoleső időszakok között bekövetkezett áralakulást kell mérni. Lényege az, hogy a beszámolási időszakban kiválasz—

tott jelentősebb forgalmú cikkeknek meg kell állapítani a főbb minőségi mutatóit, műszaki jellemzőit és ezek után a szakembereknek meg kell keres—

niök a bázisidőszakban forgalmazott cikkek közül azokat, amelyek minőség, használhatóság stb. szempontjából a legközelebb álltak a jelenleg alapul vett cikkhez. Figyelembevéve az esetleges minőségi eltéréseket, a szakem—

berek azt rögzítik, hogy a beszámolási időszakban forgalmazott cikknek mi lett volna az ára a bázisidőszakban.

A fent ismertetett két módszert egymás kiegészítésére egyidejűleg le- het, sőt szükséges alkalmazni. Mindenesetre a :folyamatos árstatisztikai munkának ilyen időszakonkénti ellenőrző számításokkal történő kiegészíté—

sével viszonylag megbizható adatokat lehet nyerni az árszínvonal alakulá—

sáról.

!

Az áralakulás számbavétele nemcsak a cserélődő termékeknél jár ne—

hézséggel, hanem gyakran még a ,,stabil" cikkeknél is. Ugyanazon termék hosszú időn keresztül forgalomban maradhat, megjelölése (például márkája) végig azonos, ára egyértelműen megállapítható, mégis felmerülhet az a kér—

dés, hogy árának alakulása kifejezi—e a cikk drágulását vagy olcsóbbodását.

A minőségben, illetve használati értékben bekövetkezett változások egy része számszerűen is mérhető, a legtöbb esetben azonban statisztikailag nem fejezhető ki a termékek minőségének romlása vagy javulása. Például az utóbbi években sok vásárló tett észrevételt a kereskedelmi szerveknél, hogy a villanykörték hamarabb kiégnek, a zománcedények rövidebb idő után ki—

lyukadnak, a húsdaráló alkatrészei könnyebben törnek, a vásárolt szövet jobban gyűrődik, gyorsabban kifakul, mint a néhány évvel azelőtt vásárolt azonos cikkek stb.

A fogyasztási cikkek minőségében bekövetkezett változás elemzésekor természetesen nem szabad elfeledkezni arról, hogy a technika általános fej—

lődése következtében hosszabb időszakot tekintve a cikkek minősége javul, amelyet a fogyasztói árindexben nem lehet kifejezni. A technika fejlődésé—

vel elért minőségjavulás a legtöbb esetben új cikk forgalombahozatalával jelentkezik, amely azonos igényeket olcsóbban és jobban kielégít, mint a

A F()GYASZTÓI ARINDEX

657 ;

korábbi cikkek. Legszemléltetőbb példa erre a napjainkban mindjobban el—

terjedő nylon cikkek gyártása és árusítása, amelyeknek ára használati ér— , tékükhöz (tartósságukhoz, tisztithatóságukhoz es szépségükhöz) viszonyitva jóval olcsóbb, mint a pamutcikkeké.

Azzal azonban, hogy általánosságban és hosszabb időszak alatt a cikkek minősége javul és ilyen címen a társadalom egyre újabb és újabb előnyök—

höz jut, nem tekinthető ellensúlyozottnak az a tény, ha az általános fej—

lődés melett bizonyos szakaszokban inkább a minőségromlás dominál, mint a minőségjavulás. Sajnos nálunk az utóbbi évek során — bár egyes te—

rületeken kedvező irányú változás következett be — egyes fogyasztási cik—

kek minősége romlott. Ezt a mindenképpen csak átmenetinek tekinthető visszaesést a fogyasztói árindex elkészítésekor feltétlenül számításba kell venni. (Az előzőkben közölt indexszámok nem foglalják még magukban a

minőségváltozást.) ,, '

Ezzel kapcsolatban két kérdés merül fel: az egyik az, hogy az azonos cikkek minőségében bekövetkezett romlást vagy javulást árváltozásként kell-e kezelnünk, a másik, hogy miképpen lehet számszerűen kifejezni a minőségváltozást. Ez utóbbira mindenféleképpen szükség van, akárhogy is döntünk az első kérdésben, mert ha a minőségváltozás mutatószámát nem építjük be az árindexbe, akkor a lehetőségekhez képest külön kell erről tá—

jékoztatást adni, minthogy a lakosság anyagi és kulturális helyzetének érté- keléséhez ez feltétlenül hozzátartozik.

Véleményünk szerint az azonos cikkek minőségében bekövetkezett vál—

tozást nem célszerű árváltozásként kimutatni, egyszerűen azért, mert a cik—

keknek nem az ára, hanem a minősége változott meg. Arra a kérdésre, hogy például 1956-ban hány százalékkal magasabb a zsír ára, mint 1949-ben, min—

denki egyértelműen a 16 és 30 forintos ár hányadosából indul ki, jóllehet a két időszakban a zsír használati értéke is bizonyos mértékben más volt.

Csakis így lehet a fogyasztói árakat és ezek indexszámait kapcsolatba hozni a termelői árakkal, a kiskereskedelmi forgalom volumenével stb.

Csakis így lehet az árindexek számszerű alapjait rögzíteni. Külön kérdés az, hogy a minőségváltozást a nomináljövedelmek reálértékét növelő, illetve csökkentő tényezőnek tekintjük, tehát végsőfokon a cikkeknek az áralaku—

láson felüli drágulásával vagy olcsóbbodásával számolunk. Célszerű azon- ban, hogy a reáljövedelemre ható e két tényezőt egymástól elkülönítve mu—

tassuk ki, egyrészt tartalmi különbözősége, másrészt a számszerű felmérés megbízhatóságában levő különbségek miatt.

Ezek után vizsgáljuk meg azt a kérdést, hogy miképpen lehet a terme—

kek minőségében bekövetkezett változást számszerűen megállapítani és eze—

ket valamiféle ,,minőségváltozási indexben" összefoglalni. Elöljáróban le kell szögezni, hogy számos esetben szinte semmiféle lehetőség nincs erre.

A szóbajövő termékek további nagy részénél szakértői becslésekre, külön—

böző műszaki jellemző mutatók elemzésére kell támaszkodni és Végül az esetek kis számában könnyűszerrel kifejezhető a minőségi változás. Ez utóbbira példa a háztartási szén, amelynek minőségi változását a kalória—

tartalom egyértelműen meghatározza, és így az árstatisztikusok különösebb külső segítség nélkül kiszámíthatják a minőségi indexet,

Ahol a minőségben bekövetkezett változás mérésére nincs mód, mert az számszerűen nem érzékelhető, ott le kell mondani az ilyen számitásokról.

Például nem lehet meghatározni annak a hatását, hogy a konfekcionált árukra a gombok nincsenek elég erősen i'elvarrva, vagy a varrás hamar feslik,

G Statisztikai S7cmlc

658 ÁRVAY JAxos; '

egyes háztartási cikkek nincsenek olyan szépen kidolgozva és fényezve,

mint korábban stb. -

Nyilvánvaló, hogy ugyanazon összeg ellenében egyik esetben jobbi szebb, kényelmesebb cikket vagy szolgáltatást kapott a fogyasztó, mint a másik esetben, a minőségi indexbe ezek mégsem építhetők be. Ez utóbbiak olyan tényezők, amelyek a lakosság életkörülményeit bizonyos vonatkozás- ban feltétlenül befolyásolják, sok bosszúságot okoznak a vásárlóknak, azon—

ban anyagi helyzetük ennek következtében mégsem lesz jobb vagy rosszabb A minőségváltozási index kiszámításának problémája ezekután arra a területre szűkül, ahol a cikkek használati értékét műszaki és technológiai előirások, továbbá kereskedelmi szabványok többé—kevésbé jól meghatároz—_

zak. Bizonyos cikkek használati értékét esetleg 5—6 mutató hatarozza meg, Ilyenkor előzőleg az egyes jellemzők ,,értékét" kell megállapítani (átlago—

lásnál számitásba veendő súlyarányukat). Ezekután a minőségellenőrző szervek a bázis— és beszámolási időszakban egyaránt megállapítják a kijelölt cikkek minőségi mutatóit és az azokban bekövetkezett változást egy—egy cikkre közös minőségi mutatóba vonják össze. Miután cikkenként ismerjük a minőségváltozási indexeket, azokat az árak alapulvételével egy—egy cikk-—

csoportra vagy akár az egész kereskedelmi forgalomra átlagolhatjuk.2

*

Miután megvizsgáltuk az egyedi cikkek áralakulásának megállapitása——

val kapcsolatos kérdéseket, tisztázni kell még, hogy hány cikket célszerű a fogyasztói árindexbe felvenni. Nyilvánvaló, hogy minél több egyedi ár—

indexszel rendelkezünk, annál megbízhatóbb lesz a fogyasztói árindex. A ,,minél több" azonban "nem lehet valami óriási szám és nem mindenkor szükséges egyforma hibahatáron belül elérendő eredményhez azonos számú cikket kiválasztani. A kérdést az áralakulás egyenletessége dönti el. Ha bi—

zonyos cikkcsoportokon belül az árak többé—kevésbé egyforma mértékben emelkedtek vagy csökkentek, akkor egy-két cikk is jól kifejezheti a cikk—

csoportba tartozó termékek áralakulását. Például, ha a cipőárak a bőr- és talpárak leszállítása következtében egyaránt és egyenletesen csökkennek akkor bármely bőrcipőt vesszük alapul, annak változása valamennyi cipő—

féleségre vonatkoztatható.

Több cikkre van szükség akkor, amikor egy—egy cikkcsoporton belül eltérő módon alakul a különböző minőségű, a.különböző méretű, a külön—

böző fazonú cikkek ára. Például az 1956. májusában végrehajtott árleszálli—

tás a ruházaton belül szinte valamennyi cikkcsoportot érintette, azonban az egyes csoportokon belül általában csak bizonyos termékek árát csökkentet—

ték, míg más termékek ára változatlan maradt. llymódon semmiesetre sem lenne elegendő a háztartásstatisztika által megadott ruházati csoportokhoz csupán egy—egy cikk árváltozását alapul venni. Csoportonként tehát annyi cikket kell kiválasztani, hogy az reprezentatív legyen, és így mind a gyen—

gébb, mind a közepes és jóminőségű termékek áralakulása képviselve legyen.

Ez ideig nagy gondot okozott az egy csoporthoz kiválasztott több cikk egyedi árindexeiből a csoportindex kiszámítása. Vagy a nagykereskedelmi szervek becslésére támaszkodtunk, vagy egyenlő arányban vettük figye—

lembe az egyedi árindexeket. Lényeges könnyebbséget hoz e téren a Bel—

: Bővebben lásd: Balogh Gyulu: ...Xz áruk miiu'isúgulnkulász'mnk slntivlikzxí ii/xgúlzxtti" (x rikkót.

(Sínlisrlilmi Szemle, 1953. 8— 9. sz. 7419 Sz'al. nm

Á FOGYASZTÓ! ARINDÉX

kereskedelmi Minisztériumnak 1956—ban megindított árstatisztikája. A .Mi—

misztérium mintegy 1100 állandó cikkelemre vonatkozóan évente begyűjti , a nagykereskedelmi vállalatok által kiszállított mennyiségeket. Az 1100 _ cikkelem között minden árucsoportban bőségesen van jó, közepes és gyenge minőségű termék is. így, ha az 1100 cikknél mért árváltozásokat a háztartás—

statisztika által közölt szűkebb csoportokra vonjuk össze, akkor a tényleges forgalomnak megfelelően súlyozott csoportárindexeket nyerünk. Ezeket a csoportindexeket azután már a háztartásstatisztika segítségével megállapí—

tott arányokkal lehet a lakosság egyes rétegeire jellemzően átlagolni. A fo—

gyasztói árindexeket tehát lényegében véve az eddigi 150—180 cikk helyett több mint 1000 cikk egyedi áralakulásának fígyelembevételével lehet ki—-

számitani. .

Az árindexekben ezek után sem küszöbölhető ki az a hibaforrás, hogy a különböző rétegek azonos cikkcsoportból történő vásárlásai nem egyformán oszlanak meg a jobb és gyengébb minőségű cikkek között és-mégis minden rétegnél egyformán a kereskedelmi forgalomban számbavett egységes ará—

nyokkal számolunk. A hibaforrást csak úgy lehetne megszüntetni, ha ada-—

tokat gyűjtenénk arról, hogy a kisjövedelmű családok például mennyivel nagyobb arányban vásárolják a leszállított árú cikkeket, mint a nagyjöve—

delmű családok. Ez nyilván irreális célkitűzés. Esetleg addig lehetne el—

menni, hogy egyes jól elhatárolható esetekben becslés útján rétegekre vo—

natkoztatva módosítanánk az országos arányokat.

*

A fogyasztói árindexek elkészítése során igen nehéz elvi és gyakorlati problémák merülnek fel; amelyeknek megoldási módja nagymértékben be—

i'olyásolhatja a nyert eredményeket. Ez a körülmény megköveteli, hogy ezen a fontos területen mindenkor sokoldalú és alapos megfigyelésre, több—

irányú ellenőrző számításra és a gazdasági életben végbemenő folyamatok gondos elemzésére támaszkodva rögzítsük és használjuk fel az eredmé—

nyeket.

Jelenleg az áralakulás elemzésével gazdasági életünk valamennyi főbb szerve sokkal inkább foglalkozik, mint a korábbi években, így az árstatisz—

tikai munka eredményei iránti növekvő igények mellett egyúttal megvan—

nak a pontosabb számítások előfeltételei is. a