Az élelmiszeripar néhány szakmai problémája

KÖVESD ÉVA :

AZ ÉLELMISZERIPAR NÉHÁNY SZAKMAI PROBLÉMÁJA

E cikkben a tejipar és a konzervipar sajátos szakmai kérdéseivel kívá—

munk foglalkozni. Szeretnénk felhívni a figyelmet fenti iparágak szakmai sajátosságaiból adódó egyes olyan kérdések rendezésének szükségességére, melyekkel eddig sem a Minisztérium, sem az egyéb illetékes szervek mélyre-

hatóan nem foglalkoztak.

A szakmai sajátosságok figyelembevételének elmulasztása a statisztikai

utasítások egyes fontos — az ipari termelés fogalomkörébe tartozó —— pont-

jaival sze—mben, helytelen elvi alapon álló gyakorlat kialakulására adott lehetőséget.

A tejipar vonatkozásában az iparban tapasztalható nagymérvű halmozó- dás és a csarnoki eladásnak iptari tevékenységként való elszámolása, s a konzervipar vonatkozásában az átfőzés és a raktári selejt számbavételének

kérdéSe az, amellyel foglalkozunk.

* *

A vállalati szinten mért termelési volumen a tejiparban fennálló nagy- fokú és változékony termelési kooperáció következtében ennek megfelelő változó mértékben halmozódik, s így megtévesztő lehet.

A tejiparban tehát a vállalatok és az ES-ek közötti halmozódás követ—

keztében a vállalati szinten történő tervezés és mérés az ipar termelési volu-

menét nem a tényeknek megfelelően,, hanem annál magasabban állapítja

meg, éspedig a vállalatok közötti forgalom mértékének megfelelően. '

Kétségtelenül megállapítható, hogy az ES vállalatok, valamint az ES-ek

közötti átadások (szállítások) az esetek igen nagy százalékában szükségesek.

Ez a szükségesség feltétlen indokolt például olyan esetekben, amikor az egyik városban begyűjtött tejme—nnyiség olyan kevés, hogy a szükséges városi tejellátás csak máshonnan szállított tejjel biztosítható, vagy ha pl. szüksé- gessé válitk tejszín átadása, mivel a szóbanforgó vállalat nem rendelkezik köpülőgéppel, s így vaj feldolgozására nem képes stb.

Fentieknek megfelelően az átadó vállalat késztermékként veszi számba a végtermék szempontjából lényegében csak félkésznek tekinthető tejet vagy tejszínt, ugyanakkor pedig a feldolgozó vállla'lat ismét teljes értékkel szere- pelteti azt :a késztermék, jelen esetben pasztörizált tej és vaj értékébe—n.

A halmozódás mértéke nem minden esetben tervezhető meg. A meg nem tervezett halmozódások következtében mind az egyesülésnél, mind az ipar- ágnál indokolatlan tervtúlteljesítés jelentkezhet.

Az említett halmozódásnak kihatása van a vállalat teljes termelési érté—

kének alakulására is, így ez az előző időszlakokkal való összehasonlítható- ságot is befolyásolja.

YÓVESD: AZ ÉLELMISZERIPAR NÉHÁNY SZAKMAI PROBLÉMAJA 1009

A teljes termelés nagysága ugyanis —— ha azt vállalati szinten hatá-

rozzuk meg —— attól is függ, hogy a vállalat a nyersanyagokat milyen arány—

ban szerzi be kívülről és milyen mértékben állítja elő saját maga. Abban az

esetben tehát, ha a vállalat a nyersanyagokat (jelen esetben begyűjtött tej

és tejszín) az egyik időszakban maga termeli, a másik időszakban más válla—

lat—tól veszi át feldolgozásra, a teljes termelés egyik időszaktól a másik idő- szakig jelentős mértékben eltérhet a vállalat által ugyanazon időszakban teljesített munka terjedelmének változásától.

Amennyiben tehát a vállalata feldolgozásra kerülő nyersanyagot maga állítja elő, a nyersanyag előállítására fordított munka ellenértékeként jelent—

kező többlet nem jut kifejezésre a teljes termelés értékében. Abban az eset- ben pedig, ha —— visszatérve az előbbi példához —— a tejszínt más vállalattól vásárolja, az az előállított vaj értékében teljes értékkel szerepel.

A szovjet módszer szerint egyes iparágakban a teljes termelési értékbe

a végtermék értékén kívül egyes tipikus félkésztermékek értékét is teljes

egészében beszámítják. Ha tehát a vállalat a feldolgozásra kerülő félkész—

terméket maga állítja elő, a ráfordított munkatöbblet ellenértékének jelent-

kezni kell a teljes termelés értékében.1

Ennek a módszernek .az alkalmazását szükségessé teszi az a körülmény is, hogy a vállalatok összességének teljes termelése az ipar szerkezeti össze—

tételében végrehajtott szervezeti módosítások következtében is megváltozhat.

Ha ugyanis ES alá tartozó vállalatok (vertikális vállalatok) önálló válla- latokká alakulnak, emelkedik az új vállalatok összesített teljes termelése,

mert így az a félkésztermék, amely az előbbiek során mint saját termelésű

félkésztermék került tovább felhasználásra, most mint késztermék kerül ki az átadó vállalattól és tőle a feldolgozó vállalat vásárolja. Több vállalatnak egyesülése egy vállalatban (ES—ben) az előbbivel ellentétes jelenséget von maga után.

A bénalap-felhasználás helyes ellenőrzése is szükségessé teszi a szovjet módszer alkalmazását. A szovjet módszer lehetővé teszi, hogy a teljes ter—

melés mutatószámainak változását megfelelő összhangba hozzuk a vállalat által teljesített munka terjedelmének változásával. A jelenleg alkalmazott 'módszer szerint ugyanis — helytelenül —— ha a vállalat a feldolgozásra kerülő félkésztermékeket nem maga álítjla elő, hanem azt más vállalattól vásárolja, kisebb bérfelhasználás mellett is azonos termelési érték jelent—

kezik. Ellenkező esetben magasabb bérfelhasználás mellett a teljes termelési

érték változatlan marad.

A haimozódás kérdésével kapcsolatban meg kívánjuk jegyezni, hogy nem tartjuk helyesnek a tejiparban még most is fennálló ES szervezetet.

A tejiparblan lényegében azonos termelési egységek pénzgazdálkodási szem—

pontból más-más elbírálás alá kerülnek, egyik megyében vállalatként másik megyében egyesülésként működnek. így pl. ugyanaz a szervezet, ugyanaz a termelési egység Szabolcs-, Borsod-, Hajdú-megyében vállalati cimen, Győr- Sopron-, Baranya-, Csongrád—, stb megyében ES cimen működik.

A másik kérdés, amellyel a tejipar vonatkozásában foglalkozni kívá- nunk, a csarnoki termelésnek az iparban elfoglalt helyzete.

A tejipar sajátos szakmai adottságai következtében a begyűjtéstől a fogyasztóig való továbbításig minden funkciót maga az ipar végez el. Az

1 Lásd: N. Ljubímov: Az iparvállalatok teljes termelésének meghatározása. — Statisztikai Szemle, 1953, lt. száma

,

1010 Kamarai—a,

is; iparban tehát lényegében három funkció kapcsolódik szorosan egymáshoz:- begyűjtés, ipari termelés, értékesítés, E három funkció szoros'kapcsolatar—

folytán bizonyos fogalmakat helytelenül értelmeznek, s így veszélyeztetik az ipari termelés számbavételének realitását. Helytelenül értelmezik pl. az ipari termelés fogalmát. A kereskedelmi forgalom tárgyát képező tejtermékek, melyeken a vállalatok semminemű ipari tevékenységet nem végeznek, ipari

termelésként kerülnek számbavételre, (Úgynevezett külső csarnoki eladá—v

sok.) Azt az árkülönbözetet, mely a tejipar felvásárlási ára és a begyűjtő- hely által helyi fogyasztásra átadott tej ára között fennáll, a begyűjtő válha—

lat a tejipar javára számolja el. Gyakorlatilag ez annyit jelent, hogy a begyűjtő vállalat a tejipari vállalat megbízásából árueladást végez. Az így eladásra kerülő tej, ill. tejtermék a tejipari vállalatok statisztikájában ipari termelésként kerül számbavételre, noha azon semminemű ipari tevékeny-

séget nem végeztek. Helytelen tehát, hogy az iparvállalatok a csarnokok

kereskedelmi tevékenységét (tej közvetlen eladása) az ipari termelésben-

jelentik és, hogy ennek a tevékenységnek a tervezése is a vállalatok ipari

tevékenységén belül történik.

A csarnokok kétségtelenül végeznek ipari tev ékenységet is (hűtés, lefölö—

zés, turókészités stb.), a begyűjtött tej mennyiségének iazonban jelentékeny része közvetlen eladásna kerül. Ez a kereskedelmi tevékenység feltétlenül- elválasztandó az ipari tevékenységtől.

További problémaként vetődik fel az iparban a sajtnak,_ mint készter—

méknek számbavétele.

A sajtgyártás időtartamában a sósfürdőig terjedő szakasz lényegesen.

rövidebb, mint az érlelési idő. Ennek ellenére a vállalatok túlnyomó része a sajtot befejezetlenül, az érlelési folyamat előtt — tehát lényegében, a MEG-átvétel előtt —— tekinti készterméknek. A sajt érlelés előtti időszak-—

ban késztermékként való minősítése azért sem helyes, mert az érés alatt dől el, hogy a sajt maga lesz-e késztermék, vagy esetleg ömlesztett srajt gyártá—

sához kell felhasználni, mert sűrűn előfordul, hogy érlelés közben a termelt.

sajt egy része fogyasztásra alkalmatlanná válik. Ezt a részt átdolgozzák és.

újra termelésként jelentik. Igy lényegében kétszeres számbavétel is történik..

Ezenkívül egyes vállalatok laz érleletlen sajtot más vállalatnak adják át érlelésre. Ugyanazt _a sajtot az érlelő vállalat is termelésként veszi számba,

az érlelési idő elteltével.

Miután a termelt sajt csakis az érlelési folyamat után, tehát az érlelési idő leteltével tekinthető készterméknek, azoknál a vállalatoknál, ahol a sajt—

az üzemet érlelés előtt -— tehát félkésztermékként —— hagyja el, helyes volna az érleletlen sajtot külön cikkszám alatt jelenteni, hogy ezáltal az összesítő—, seknél a halmozódás kiszűrhető legyen. _

Helytelenül és nem egységesen történik az érlelési (beszáradási) vesz—u tes-ég levonása is. Szükséges volna a sajt egységes számbavételének biz—- tosítása céljából egységes irányelv kidolgozása.

4:

A továbbiakban a konzervipar két i gen fontos problémájával, laz átfőzés

és a raktári romlás, illetve raktározási selejt számbavételének kérdésével?

foglalkozunk.

Bevezetőül meg kell jegyeznünk, hogy e két kérdésben nem alakult ki

egységes irányelv az iparban. Az általános iparstatisztikai utasítások nem térnek ki a konzervipar e két sajátos problémájána.

AZ ÉLELMISZERIPAR NÉHÁNY SZAKMAI PROBLÉMAJA 1011

Egységes irányelv hiányában az iparban háromféle gyakorlat alakul ki a raktáron megromlott, átfőzésre kerülő gyártmányok számbavételének tekin- tetében.

A vállalatok egy része helytelenül, megelégszik azzal, hogy az átdolgo—

zott mennyiség a statisztikában nem kerül mégegyszer jelentésre, s ezáltal

nem történik részükről kétszeres számbavétel.

Ez a gyakorlat az alkalmazott eljárások között a leghelytelenebb, mert nem veszi tekintetbe az átdolgozandó és az átdolgozott mennyiség között jelentkező átdolgozási vesztes—éget. Ezaz eljárás tehát kiküszöböli ugyan a kétszeres számbavételt, de ugyanakkor a rendelkezésre álló mennyiségnél többet jelent, mert az átdolgozási veszteséget nem vonja le. Ezt a gyakor- latot alkalmazza, pl. a szegedi, nagykőrösi, paksi, hatvani Főzelék- és Gyümölcskonzervgyár.

' Különös jelentősége van ennek a kérdésnek abban az esetben, amikor

selejtessé vált dobozos konzervet dolgoznak át, s a gyártmányt az átfőzés

után hordóba szerelik ki. Gyakori eset ez pl. a paradicsomkonzervnél, melyet a vállalat először dobozban szerel ki s a kiszerelt paradicsomot természet- szerűleg dobozsúllyal együtt jelenti. A megromlott paradicsomkonzervek átfőzésénél ez a mennyiség nemcsak az átfőzési veszteséggel csökken, hanem.

ezen felül csökken a dobozsúllyal is. Az átfőzött hordós paradicsom tehát egyrészt a dobozsúllyal, másrészt az átfőzési veszteséggel lesz kevesebb,.

mint az eredetileg jelentett mennyiség, s ha az átfőzésnél nem is történik kétszeres számbavétel, az előbb említett súlyhiány sehol sem jelentkezik.

A másik eljárás a termelést csökkenti az átdolgozási veszteséggel, lénye—r gében tehát azzal a különbséggel, amely az átdolgozandó és az átdolgozott mennyiség között jelentkezik. Eza gyakorlat szintén nem tekinthető meg-- felelőnek, mivel ennél a módszernél nem jut kifejezésre az az árkülönbözet, ami a kiszerelési egység megváltozásából adódik, vagy pl. abból, ha kész- termékből az átdolgozás folyamán pulp (íélkésztermék) lesz. Ha tehát csak : differenciát vonják le, az átdolgozott mennyiség ugyanazzal az értékkel szerepel tovább is, mint ami átdolgozás előtti kiszerelési egységének, ili.

jellegének megfelelt. ' ,

Lényegesen helyesebb gyakorlat alakult ki a kecskeméti Kinizsi Kon—

zervgyárnál és az Alföldi Kecskeméti Konzervgyárnál. E gyakorlat szerint ha a kérdéses cikkből a tárgyhóban termeltek, akkor az átdolgozásra kerülő mennyiséggel először csökkentve, majd az átdolgozás után nyert mennyi—

séggel növelve módosul a gyártmány tárgyhónapban gyártott mennyisége.

Ebben az esetben az átdolgozandó mennyiség a gyártásjelentésen a felhasz—

nálások között fog szerepelni a kivételezési jegyek alapján, míg az átdolgo—

zott mennyiség'a ,,termelt készáru" cimű részbe kerül. Ha a kérdéses cikk—

ből a tárgyhóban nem gyártottak, akkor a plusz—, illetve a mínusz-műveleti értékben a félkészállományt módosítja.

Az alkalmazott három eljárás kétségtelenül azt mutatja, hogy a válla—

latok nem kaptak egységes irányelvet, vagy utasítást az átdolgozás számba—

vételét illetően.

Véleményünk szerint az egyetlen járható út az átdolgozási veszteség kifejezésre juttatása, azaz a termék előállításának időpontjától függetlenül a beszámolási időszak termelési értékből való levonása. Az átdolgozási esz- teség levonása a harmadik eljárásnál emlitett plusz—, minusz-művelette tör—n

ténik. ,

1012 , X KOVESD eva-

Ugyancsak helytelen gyakorlatot folytatnak a vállalatok a raktárban megromlott gyártmányok, illetve, a raktározási selejt számbavételének tekin- tetében is.

A konzerviparban a selejtnek igen tekintélyes réSZe raktározási selejt.

A statisztikában ia selejtet —— szemben a könyveléssel, amely ezzel a meny—

nyiséggel a vállalat termelési értékét, ill. a vállalati eredményt csökkenti — nem vonják le, illetőleg ebben a tekintetben a vállalatok nem járnak el egy-

segesen.

, Az iparban a raktározási selejt számbavételét illetően négyféle gyakor—

lat alakult ki.

A vállalatok egy része a könyvelés bizonylatai alapján a raktározási selejtet —— függetlenül attól, hogy melyik hónap termelésének selejtje -——

levonják a tárgyhó termeléséből. A levonást mennyiségben és értékben cikk- elemenként végzik. Abban az esetben, ha a kérdéses cikkelemet a tárgy-

hónapban a vállalat nem gyártja, a levonást a megfelelő cikkből végzik.

A másik eljárás a fent említett gyakorlattól eltér annyiban, hogy az egyes cikkféleségeknél nem jár el egyöntetűen. Pl. a zöldborsónál két—három hónapra visszamenőleg figyelembe veszi a bekövetkezett selejteződést, más cikkeknél a levonást csak akkor végzi, ha annak gyártása a tárgyhót meg—

előző hónapban történi-k. Ugyancsak más gyakorlatot folytat a vállalat abban az esetben, ha a kérdéses cikkelemet, illetve gyártmányt a tárgyhónapban nem gyártja. Ebben az esetben a levonással nem a készárutermelést, hanem a félkészgyártmánykülönbözetet csökkenti értékben.

A harmadik eljárás szerint a vállalat csak abban az esetben végez levo—

nást, ha a kérdéses gyártmányt, ill. ci-kkelemet még gyártja. A visszamenő- leges levonást tehát csak abban az esetben végzi, ha a gyártmányt a tárgy- hónapban is gyártják, ellenkező esetben nem. Ennek .az eljárásnak az a hiányossága, hogy alkalmazásával az utolsó hónap (za kérdéses cikk gyártá—

sának utolsó hónapja) selejtjét, vagy a későbbi időszakban bekövetkezett romlást (mely igen gyakori eset) nem vonják le. Különösen kiéleződik ez a kérdés a panadicsomnál, ahol a termelés ősszel történik, :a kiszállítás azon—

ban tavaszig is elhúzódik s az akkor történő selejtezés seholsem jelentkezik.

A fent'közölt háromféle eljárással szemben a legtöbb iparvállalatnál

_a raktározási selejtet egyáltalán nem vonják le.

Az alkalmazott különféle eljárások feltétlenül szükségessé teszik, hogy a vállalatok egységesen járjanak el a raktározási selejt számbavételének kér—

désében.

A jelenlegi eljárások mielőbbi megszüntetése céljából szükséges tehát, * hogy konkrét, egységes utasítás határozza meg a raktározási selejt számba—

vételét.

A szovjet gyakorlat szerint2 ,,azoknak a termékeknek az értékét, ame—

lyeknek használhatatlanságát a megrendelő állapította meg és amelyeket a

vállalatnak visszaküldött, a vállalatnál annak a hónapnak telje s termeléséből

kell levonni, amikor a selejtet megállapították, függetlenül attól, hogy mikor állították elő a terméket, — :a beszámolási évben vagy korábban". Hasonló- képpen le kell vonni a beszámolási hónap teljes termeléséből ,,lazolmak a ter—

mékeknek az értékét is, amelyeket már régebben beadtak a raktárba és a beszámolási hónapban nyilvánítottak selejtnek".

? Lásd: N. Ljubimov idézett cikkét.—

__ jL—H

az anemrszemmrz NÉHÁNY szawr PROBLEMAM 1013

,,Abban az esetben, ha a régebben értékesített termékeket a vállalathoz beküldött reklamáció miatt leértékelik, sa megfelelő összeget annak a hónap—

nak teljes termeléséből vonják le, amelyben ja reklamációt elfogadták."

,,A vállalat raktáraiban használhatatllanná váltterm-ékek értékét pedig annak

a hónapnak a teljes termeléséből kell levonni, amelyben a termék romlását felfedezték, függetlenül attól, hogy ezt *a termékeket a beszámolási évben vagy korábban állították elő."

A szovjet gyakorlat szerint tehát ,,minden olyan esetben, amikor meg—

állapítást nyert, hogy az a termék, amelyet mint teljes é—rtékiít korábban a

beszámolójelentésbe felvettek, a valóságban azonban rossz minőségűnek bizonyult vagy a készítő raktárában tönkrement, — az összes helyesbítése- ket annak a hónapnak a mutatószámaibra kell bevezetni, amelyben a termék rossz minőségét vagy tönkremenését felfedezték. Ez a módszer az olyan esetekre is vonatkozik, amikor a termelést az előző évben vették számba.

Minden egyéb esetben, amikor az elmúlt időre vonatkozó termelési beszá—

molójelentésekben hibákat fedeznek fel, az új utasításnak megfelelően a helyesbítést annak a hónapnak adataina vezetik be, amelyben ezeket a hibá- klat felfedezték, ha azokat a folyó évben követték el. Ha viszont az előző évben, akkor az előző év azonos hónapjának adataiba, tehát amikor a hiba

történt." — *

A kidolgozandó új utasításnak tehát a fentieknek megfelelően nem 'a

gyártott mennyiséget, hanem a népgazdaság rendelkezésére álló mennyi—

séget kell szemelőtt tartani, amikor a teljes termelési érték meghatározásá-

nál a raktározási selejt levonására kötelezi a vállalatokat.

_ Fentieken kívül feltétlenül szükséges, hogy az utasítás kitérjen a követ-

kez" e: '

Határozza meg, hogy mi tekintendő a konzervipiarban gyártási és mi raktározási selejtnek. Minthogy a vállalatok a gyártási selejtet —— helyte- lenül —— nem aszerint állapítják meg, hogy az a gyártás hibájából keletke—

zett—e vagy sem, hanem aszerint, hogy az hol keletkezett (gyártó üzemben, vagy raktárban) nem kétséges, hogy megvan a— lehetőségea gyártás hibájából eredő selejtnek raktározási selejtként való feltüntetésére. *

A raktározási selejt statisztikai számbavételének a konzerviparban külö- nös jelentősége wan, de a probléma megoldásának szükségessége valamennyi iparágban felmerül. A statisztika jelenleg ugyanis a vállalat által termelt késztermék meghatározásánál a raktárra átadás kritériumát veszi tekin- tetbe, s így igen tekintélyes mennyiségeket jelent azokból a gyártmányok- ból, amelyek a *fogyasztópiiacig, sőt az elosztószervig sem jutnak el, hanem már a Vállalat raktárában selejtessé válnak.

Éppen ezért a közölt szovjet módszer alkalmazása valamennyi iparág-

ban indokolt volna. ,

A két iplarággal kapcsolatosan felvetett problémákból világosan kitűnik, hogy általános íparstatisztikai utasításaink valamennyi szakmai problémára nem adhatják meg a feleletet. Éppen ezért azokban az iparágakban, ahol a szakmai sajátosságok olyan súllyal jelentkeznek, mint pl. a tejiparban és a konzerviparban, nélkülözhetetlen, hogy az általános iparstatisztikai utiasí- tások mellett külön szakmai utasítás térjen ki egységes irányelv megadásá—

val a problémák megoldására.

xi Statisztikai Szemle ." 6—4