• Nem Talált Eredményt

ÖZLEMÉNYEK IRODALOMTÖRTÉNETI

N/A
N/A
Protected

Academic year: 2022

Ossza meg "ÖZLEMÉNYEK IRODALOMTÖRTÉNETI"

Copied!
22
0
0

Teljes szövegt

(1)

IRODALOMTÖRTÉNETI

Ö Z L E M É N Y E K

SZERKESZTI

SZILÁDY ÁRON

A BIZOTTSÁG ELŐADÓJA

TIZENÖTÖDIK ÉVFOLYAM

MÁSODIK FÜZET.

BUDAPEST

A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA KIADÁSA 1905

(2)

4

TARTALOM.

Lap

A Batthyány-codexről. (Első közlemény.) Dr. Horváth Cyrill 129

A Festetics-cod ex bűnbánati zsoltárai. Katona Lajos 149 Gróf Bethlen Miklós bécsi fogságáról. Géber Antal 158 Újabb adatok Kőmives Kelemenné mondájához. (Első közlemény.) Sarudy Gy. 174

Adattár :

Kazinczy Ferencz Diáriuma. (Első közlemény.) Dékáni Kálmán 193 Adatok a Gyöngyösy-család történetéhez. (Befejező közlemény.) Dr. Gyöngyösy

László 206 Szemére Miklós irodalmi hagyatékából. (Első közlemény.) Dr. Perényi József 231

Révai Miklós Eredeti levele Kapuváry Antal Veszprémi kanonokhoz. Jónás

Károly ... 244 A debreczeni Csokonai-síremlék és Péczely József. Dr. Barcsa János 247

Buzinkai György értesíti Apaffi fejedelmet Pósaházi Haláláról 249 Könyvismertetés.

Histoire des littératures comparées des origines au XX-e siécles par Frédéric

Loliée. Téri József 250 Csokonai és a latin költők. Irta Oláh Gábor. D 252

Irodalomtörténeti repertórium. Hellebrant Árpád 254

Az Irodalomtörténeti Közlemények a Magyar Tud. Akadémia irodalom­

történeti bizottságának megbízásából és kiadásában jelenik ugyan meg, de tartal­

máért egyedül a szerkesztő felelős.

Szerkesztő l a k á s a : Halas,

(3)

A BATTHYÁNY-CODEXRŐL.

(Első közlemény.) I.

A renaissance óriási processusának az a része, melyet a világ reformáczió néven ismer, mint a vallásos élet terén mindenütt, az énekköltés terén is hatalmas hatást gyakorolt. A protestáns egy­

házakban lassankint egészen új liturgia fejlik ki, de a mozgalmak ereje meglátszik a kathoíikus egyházon is, mely az új szellem hatása elől szintén nem zárkózhatott el végképpen. A reformáczió után élő kathoíikus pap disciplináltabb életet él, egyháziasabb szellemű, mint elődei; a vitakozasok hatalmas lendületet adtak a theologiának; a dogmák, hagyományok és szókások tisztább világí­

tásba kerültek, rendszerbe foglaltattak, és — a mi már egészen tárgyunk körébe vág — a nemzeti elemek térfoglalása az isten­

tiszteletben, az egyházi éneklésben és zenében mind nagyobb mére­

tekben mutatkozik.

Sokan azt gondolják, hogy a magyar nyelvű és zenéjű éneket qsupán a reformáczió honosította meg az istentiszteletben, ez azonban mindenesetre tévedés. A magyar nép az éneket már pogány vallásában ismerte és később sem mondott le éneklő jogáról.

Az egyháznak, mely a nemzeti elemeket másutt sem irthatta ki egyszerre az istentiszteletből, tűrnie kellett az »abusus«-t, és ha a nép a cultus főrésze, a mise alatt, mint látszik, a középkor végéig, sőt jóval azon innen is, csak imádkozott, de nem énekelt: egyébkor, prédikáczió előtt és után, körmenetek, búcsújárások alkalmával szokásban volt a magyar népének. Az 1629-iki nagyszombati zsinat végzéseiben meg van említve, hogy az iskolamesterek prédi­

káczió előtt és után hazai szokás szerint népénekeket szoktak elő­

énekelni, azaz a néppel együtt énekelni:1 »quoniam ante et post

1 V. ö. Szegedi, Cant. Cath. 1674. »Ez végre jovallotta ngod is, hogy az ének verseit elől mondván egy avagy két kántor, viszont mondják a többi is utána.« A nyomt. aj. 1.

Irodalomtörténeti Közlemények. XV. 9

(4)

130 A BATTHYÁNY-CODEXRŐL.

condones, de more patriae, cantiones vulgares per magistros scholarum praecinuntur.«1 Telegdi Miklós 1577-ben néhány éneket közöl, mint a melyeket szintén hasonló alkalommal szoktak előadni.2

I, Ferdinánd 1564. június 14-én megengedi, hogy a szegény tanu­

latlan község elméjének hálára, isteni dicséretre gyújtása végett communio után is szabad lesz énekelni a nép nyelvén valami hymnust vagy zsoltárt. »Quandoquidem rudes homines mentem a terrenis haud facile amotam habent, ad animos eorum in gratiarum Dei actionem et laudem excitandos posset post communionem hymnus aliquis vei psalmus cum responsorio . . . vulgari lingva decantari.« 3 Semmi kétség, a magyar katholikus népének a XVI.

században már kibontotta szárnyait s élt abban a szűkebb keret­

ben, a melyet részére az egyház hatalma kijelölt; de a »mos patriae« még nem »mos antiquus« egyszersmind. Azonban egyéb adatunk is van: Oláh Miklós 1560. évi esztergomi zsinatának egyik kánona, melyben következő sorok olvashatók: »Cum gravi poena committimus, ne vulgares ullae, aut latináé etiam cantilenae, praeter eas, quas ante centum annos maiores nostros certe approbasse constet, aut praeter eas, quae posthac a nobis fuerint approbatae, in templis maximé admittantur«: súlyos büntetés terhe alatt meg­

tiltjuk különösen az istenházában való éneklését minden olyan nép­

vagy deák-éneknek, a melyről nem bizonyos, hogy vagy eleinktől száz esztendővel ezelőtt jóváhagyatott, vagy tőlünk ezután jóvá nem hagyatik.4 Már ez az adat világosan bizonyít kettőt: hogy Magyarországon a középkorban megvolt az ének-czenzúra intéz­

ménye, és a mi fő: hogy már ugyanekkor van magyar nép­

énekünk, mely az istentiszteletnek — többé-kevésbbé — kiegé­

szítő része.

Azonban óvakodni kell a félreértéstől: ezek az énekek ma legnagyobb részt ismeretlenek, sőt egy-kettő kivételével, alig kihüve- lyezhetők s legkevésbbé azonosíthatók a középkori codexek hymnus- fordításaival. Az, a mi ennek a tételnek alapjául szolgál, nem ama fordítások külső formájának, ritmusának szabatlansága, bár teljesen számon kívül, mint látszik, ez a jelenség sem hagyható. Toldy és követői szeretik a codexbeli hymnusok darabosságát a magyar verselés kezdetlegességének, mintegy gyermekkora gyengeségének róni fel, de ez a hajlandóság nem számol eléggé a tényekkel.

A magyar verselés már a codexek korában sem volt kezdetleges, és olyan darabok, mint az »Ó dicsőséges szent jobbkéz«, »Lengyel László jó királyunk«, Pannónia megvételének páronomasztikus sorai, a pesti gyerekek éneke, vagy a később felfedezett »Hozd el gazda, hozd el«, az »Angyaloknak nagyságos asszonya« és mások tanu-

1 L. Péterffy, Conc. Sacra, II. 254. — Bartalus, Kisf. Társ. Évi. IV. 94.

2 Telegdi, Evang, Magyarázattyának Első Része, 1577. 1. 87. és k. 11.

3 Bartalus, i. h. 91.

4 Péterffy, Conc. Sacr. II. 93. — Bart. i. h. 90.

(5)

A BATTHYÁNY-CODEXRÖL. 131

ságot tesznek fejlettségéről. Nem, nem a verselés éli gyermekkorát, nem a ritmus fejletlen és kezdetleges; csak a fordító szerzetes gyönge verselő — s az se mindig. A codexben ritka a zengzetes, a szabatos vers; sokszor a másolók — mint a Katalin-legendában, az úgynevezett Bernát-hymnusban — a meglevő jót is elrongálják;

de van, és a mi szintén fontos, az anyagnak terjedelméhez képest a formáknak meglehetős változatosságával. És a mi fő : ne feledjük, hogy a codex-író nem műfordító. Ennek az embernek nem az a czélja, hogy formát formával tükröztessen; akárhányszor fordít verset prózával, mert nem az a szándéka, hogy éneket nyújtson, hanem — mint már Volf észrevette — imádságszöveget készítsen olvasóinak; hogy deákul nem vagy csak fogyatékosan értő »húgai«

részére a karban deákul reczitált vagy énekelt darabok értelmét tolmácsolja. Énekbe, cantilenába, mely dalolásra készül vagy köz­

szájon forog, bizonyára kevesebb mindent szúrnának be s fordító

•és másoló egyaránt jobban törődnék a ritmussal. Hiába hozza fel Kardos, hogy a gregoriánus énekben egy szótagot akár tíz hangon keresztül is elhúztak: a codexek fölöslegessé teszik az észrevételt, mely egyébiránt magában véve sem egészen alapos. * Az irodalom­

történetnek számba kell vennie, hogy a codex hymnus-fordítója a mellett, hogy a Nádor-ban kótákkal is elárulja czélját, többször odajegyzi fordításához, hogy az »imádság«, »oratio«, és néha­

napján, hogy »ének«, »cantilena«.2 Ezek az emberek tudják, mit beszélnek: az »imádság« jelzésű darabok között egy sincsen, a mely a későbbi énekeskönyvekbe utat tört volna, még a »Salve mundi salutare« híres átdolgozása sem, holott eredetije, dallamai, újabb fordításai nem hiányzanak; de a Winkler »szent ének «-érői, legalább egy részéről, be lehet bizonyítani, ,hogy valóságos ének volt,3 és az »Angyaloknak nagyságos asszonya« hosszú időn át megmaradt »régi ének«-nek,4 valódi »cantilena«-nak, minek a codex föltüntette.

Azonban azt fogják mondani: lehet, hogy a középkori codexek hymnusai nem készültek a község számára; de a nép mindazáltal

•eltanulhatta őket hallomás útján, föltéve, hogy e műveket a szerze-

1 V. ö. Bartalus, A magjr. egyh. szertart. énekei a XVI. és XVII. század­

ban. Pest, 1870. 61. 1.

2 V. Ö. Winkler, 120: Ez szent imádságokat (Patris sapientia); — Thewrewk, 165 : Ritmusokban foglaltatott ájétatos imádság (Apostolok fejedelme ;)

— Gömöry, 156 : Igen szép imádság szentléleknek ; — Thewrewk, 283., Czech, 4 3 : Szent Bernáld imádsága (Salve mundi salutare); — Festetich, 52., 116 :

»Ének« (mint merő fordítás »hymnus« helyett (v. ö. Fest. 195.) számba nem vehetők); — Peer, 99 : Cantilena (Vásárhelyi A. éneke) ; — Winkler, 338 : Szent ének (Ó kegyösséges szűz stb.). — Teleki, 362 : Imádságot (Ave virgo gloriosa);

Peer, 213 : bodog azzonnak öröméről való imádság ; — Thewr., 88 : áhítatos imádság és igen kedves.

3 L. alább.

i V. ö. Kisdi, Cantus Catholici, 1651. pag. 106. — Cant. Cath. ex editione Szelepcseniana, 1738. pag. 226.

(6)

132 A BATTHYÁNY-CODEXRÓL.

tesek a karban vagy egyebütt az istentiszteleten énekelték. Valóban ama középkori hymnus-fordítások legnagyobb részben és első sorban breviár-jellegű könyvekben maradtak fönn, a Döbrentei-, Apor-, Kulcsár- és Keszthelyi-codexben, a Festetich- és kis mértékben a Czech-codexben: nem kell-e tehát hinni, hogy mindeme fordítások valamikor liturgikus czélra szolgáltak?

Könnyű kérdés. A történelem mit sem tud a magyar szerzetek magyar nyelvű zsolozsmájáról, és ama codexeknek breviár-jellege zárja ki legélesebben szövegeiknek liturgikus használatát. Szó sincs magyar zsoltárok énekléséről, a magyar hymnusokéról sem lehet beszélni. A paulinus, a ki Magyar Benignának Szűz Mária officiumát készít, az apácza, ki az Apor-codexet vagy ennek társait olvas­

gatja, mindnyájan deák textusok éneklésével és reczitálásával telje­

sítik kötelességöket* és legfölebb okulás, magánájtatosság czéljából fordulnak magyar könyveikhez.

»Sebaj, fogják felelni; az ének így is találhat utat-módot, hogy szárnyra keljen és a sokaság közös kincsévé váljék.« Az ilyen »közkincscsé vált« énekek azonban rendszerint különös súlylyal nehezednek a tömegekre. Mindenki örökli és hagyományozza őket, szövegük folyton mintegy a község őrizete alatt áll, mely többé- kevésbbé fejből tudja és a legritkább esetben tár kaput rivális darab­

nak. Változatok támadnak, de egészen új, önálló textusoknak senki sem érzi szükségét. Tegyük fel, hogy a XV. század végének, a XVI. elejének van néhány ilyen éneke: egy Conditor alme, Veni redemptor, A solis ortus, Ave maris Stella, egy Verbum supernum- fordítás, melyet mindenki tud és mindenki használ, a tömegek a búcsúkon és egyebütt énekelnek. És most jönnek a szerzetesek, imádságos könyvet írva »húgaiknak«, vagy éppen világi személyek számára, csupa új, csupa más-más Conditor alme-, Veni redemptor-, A solis ortus-, Ave maris Stella-, Verbum supernum-szövegekkel . . . Nem, ez lehetetlenség. Az egy »Angyaloknak nagyságos asszonya« - ból, melyről tudva van, hogy igazi népének volt, három szöveg maradt hátra:2 és ezek a szövegek nagyrészt egybevágnak:

jele, hogy megvolt a bevett szöveg, a melyre mindenki eszmél;

a Conditor almé-k és társaik pedig szaporodnak tarka össze-vissza- ságban. A középkori jellegű magyar codexekben a Conditor alme, a Veni redemptor gentium három-három, a Sedulius-féle A solis ortus cardine négy, a Vexilla regis, Verbum supernum, De patre verbum két-két, az Ave maris Stella két, illetve három különböző alakban fordul elő, a nélkül, hogy szerzőik tudomást vennének egymás munkájáról, hogy az áhítattal forgatott eredetin és saját tudásukon kívül valami egyébnek a követését elárulnák és műveik amaz esetleges találkozásokon túl, melyek a szószerinti fordítás miatt úgy szólva elkerülhetetlenek, rokonságot éreztetnének.

1 V. ö. Apor, 148—150. 1.

2 Peer, 330—337 ; Thewrewk, 77—82 ; Pozsonyi t. 47—48.

(7)

i A BATTHYÁNY-CODEXRŐL. 133

íme két példa:

a) 1. Conditor alme syderum,

Aeterna lux credentium, Christe, redemptor omnium, Exaudi preces supplicum.

2. Qui condolens interitu Mortis perire seculum, Salvasti mundum languidum, Donans reis remedium, etc.

Apor : 1. Csillagoknak szent szerzője, Hívőknek örök világa,

Krisztus, mendeneknek szabadejtója, Halgass meg könyörgoknek onszolatjokat.

2. Ki bánván ez világnak Halál veszedelmével elvesztet, Megvígasztád a sendő világot, Urvosságot adván méltóknak.

Döbr.: 1. Hugyak felséges szerzője, Hívőknek örök világa, Krisztus, mindennek váltója, Halljad könyörgök kérelmét.

2. Ki halálnak veszélyével Világnak bánád vészesét,

Beteg világot megmentél, Szert tévén az bűnösöknek.

Keszthelyi: 1. Hugyaknak kegyes teremtéje, Híveknek erek világossága, • Krisztus, mindeneknek váltója,

Hallgassad meg ajejtatosaknak imádságát.

2. Ki bánkódván halálnak veszedelmével Ez világot elveszni,

Megszabadojtád ez kór világot, Adván űnekik urvosságot.

b) 1. A solis ortus cardine

Ad usque terrae limitem Christum canamus principem x

Natum Maria virgine.

2. Beatus auctor seculi Servile corpus induit, Ut carne carnem liberans Ne perderet, quos condidit.

1 így is : Christo canamus principi, nato . . .

(8)

134 A BATTHYÁNY-CODEXRŐL.

Apor: 1. Napkelet sarkalatjától És földnek mend végeiglen Énekljönk Krisztus fejedelmnek, Szűz születtének.

2. Ez világnak bódog szörzeje Szolgáló testet vőn ő reá,

Hogy testet testtel megszabadejtván El ne vesztené, kiket szerzett.

Döbr. 1. Napkeletnek kezdésétől Földnek ű véghatáráig

Krisztusnak énekljek fejedelmnek, Szűz Máriának születtét,

2. Öröknek bódog tevője Szolgáló testbe öltözék, Hogy testet testtel váltana, Ne vesztenéje, kiket teremtett.

Fest. 1. Nap támadásának sarkátul Mind ez világnak végéig, Krisztust énekeljük, fejedelmet, Szűz Máriának szülöttét.

2. Bódog ez világnak szerzője Szolgai testet réá vőn,

Hogy testtel testöt megvátván Ne vesztenéje, kiket teremte.

Készt. 1. Naptámadattul fogván Napestig

Dicsérjek istennek fiát, Krisztust, Szűz Máriának fiát.

2. Ez világnak kegyes teremtéje Szolgáló testet reá vén,

Hogy ő testével emberi nemzetet megszabadejtaná, Hogy el ne vesztené, kiket teremtett vala.

Ezek a szövegek világosan megmondják, hogy fordítóik nem eszméltek bevett szövegekre és az irodalomtörténetnek nincs rá oka, hogy az ellenkezőre gondoljon. A középkori codexek anyagátx

1 A solis oriits cardine: Apor 130—1 ; Döbr. 237—8 ; Festetich 352—4;

Keszth. 54—6. | Audi benigne condüor : Apor 131. | Ad coenam agui providi:

Apor 132—3. | Ave maris stella: Apor 133—4; Festetich 117—8+195—7;

Czech 151—3. j Ave salulis hostia: Nádor 695—7. [ Ave vir go gloriosa : Teleki 362—3; Pozsonyi 47—8; Peer 288—9 ; Gyöngyösi 25 ; Lobkowitz 342. | Angyaloknak nagyságos asszonya : Peer 330—7 ; Pozsonyi 47—48 ; Thewrewk 77—82. | Áldott Krisztus keresztfán hét igét megmonda: Peer 194—-9. | Condüor alme' siderum: Apor 128—9; Döbr. 235—6; Keszth. 50—2. | Christe, qui lux es et dies: Döbr. 240; Lobk. 259—60; Thewrewk 132—4. [ De patre verbum prodiens : Döbr. 238—9; Keszth. 56—7. j Dies est laetüíae: Winkler 342. | Enixa est puerpera (v. ö. A solis ortus cardine): Fest. 328—9 -4- 333—

4. | Ex more docti mystico: Döbr. 239—40. ] Emlékezzél keresztyén az áldott

(9)

A BATTHYÁNY-CODEXRŐL, 135

csaknem teljességgel hiába keressük a későbbi hivatalos gyűjte­

ményekben, és a mi fő, teljesen hiába ama codexek breviárumi hymnusait. A »Cantus Catholici« összesen három énekkel vág a

codexek köréhe: Vásárhelyi András cantilenájával, a »Nagy öröm­

nap ez nekünk« és »Dicséretes az gyermek, ki ez nap szülétek«

kezdetű karácsonyi darabokkal, melyeket a Winkler »Dies est laetitiae«-jéhez fűz rokonsági kötelék. Az.egri püspök megbízottai mit sem tudnak róla, hogy ama codexbeli hymnus-fordítások száz évvel azelőtt jóváhagyást nyertek volna, vagy a nép ajkán élnének.

A Fit porta Christi pervia, Audi benigne conditor, Vexilla regis, Veni creator spiritus, Ave maris Stella, O gloriosa domina, a Patris sapientia és Salve mundi salutare egymás után előkerülnek, csak­

hogy új köntösben, merőben más szövegekbe foglalva, mint a középkori codexekben. Pedig ezek az emberek szomjúhozzák a régi­

séget, nem igen hagyják az út porában, a mi bevettnek látszik, buzgal­

muk hevében valódi protestáns eredetű darabokat is fölhasználnak, sőt régiekké avatnak, mint Huszár Gál énekét: »Könyörögjünk az Istennek szent lelkének«, illetve Batizitól a »Jer dicsérjük ez mai napon«, a »Jövel Szentlélek Úristen, lelkünknek vigassága« kezde­

tűeket, melyek kétségkívül nagy népszerűségre jutottak, csupán ama codexbeli hymnusokról nem tudnak semmit, csak éppen ama hymnusokra nincs éppen semmi szükségök.

Aztán jönnek a protestáns gyűjtemények: énekesek, graduá- lok, kivált az utóbbiak, telve régi rituális szövegeknek, hymnu- soknak fordításával. Egy-egy termetes könyv nem egyszer maga többet nyújt ebből az anyagból, mint a középkori emlékek együtt­

véve, s mégis — ama középkori hymnus-fordításokról ép annyit tudnak, mint az előbbiek. Nem, a darabos Veni redemptor-ok, A solis ortus-ok és társaik nem keltek szárnyra, hogy áttörjenek a kolostorok falain, és nem váltak közkincscsé. A tömeg nem ismeri őket és nem hagyja örökségül utódaira. A középkori magyar

Jézusról: Winkler 120—2. 1 Fit porta Christi pervia: Fest. 133—4-J-210—1. | Idvez légy Istennek szent teste: Peer 242—4. | Imperatrix gloriosa: Peer 326—30. | Memento salutis auctor (v." ö. Christe redemptor gentium): Fest. 52—3, 71—2, 82, 93^-4, 276—7. | Miserorum pia adiutrix: Nádor 700—1. | Mind szent apostolokhoz ritm. imádság; Thewr. 165—8. | 0 gloriosa domina (V. ö. Fortu­

natus: Quem terra, pontus, aethera): Fest. 43—4 + 266—8; Lobk. 250; Peer 283.; [ Ó kegyes szűz Mária: Peer 236—40. | ^ dicső Szentlélek: Gyöngyösi 69— ; Gömöry 157—-60. | Fange lingva gl. 1. certaminis: Döbr. 242—3. ] Patris sapientia: Winkler 60—5 + 118—20. | Salve mundi salutare: Czech 4 3 — 6 7 ; Thewr. 283—97. | Salve benigne rex Ladislae: Peer 308—25 ; Gyöngyösi 1 — 2. j Szent ének, ki dicséri szűz Máriát s t b . : Winkler 338—50. | Szűz Mária ez világon: Peer 219. | Te deum laudamus: Apor 1 2 5 — 6 - f - 1 3 4 — 5 + 1 3 6 — 8 ; Döbr. 233—4; Fest. 21—5, 2 4 1 — 5 ; Kulcsár 5 0 - 2 ; Keszth. 49—50. stb. |

Üdvöz légy Istennek szent anyja: Nádor 697—700. | Veni redemptor gentium : Apor 129—30 . Döbr. 236—7 ; Keszth. 53—4. | Vexilla regis : Apor 131—2 ; Döbr. 241. ] Verbum supernum prodiens : Döbr. 2 3 6 ; Keszth. 52. | Veni creator spiritus: Keszth. 432—3. | Regina coeli laetare: Fest. 363. [ Ave regina coelo- rum: Corn. 99. ] Ave flore virginali: Peer 213—9. | Ave rosa sine spinis : Thewr. 88^-91. Pozs. 47. | Hodie intacta virgo: Fest. 354.

(10)

136 A BATTHYÁNY-CODEXRŐL.

nép más énekekben öntötte ki vallásos lelkesedését s talált vigasz­

talódást. Egy darabra Szegedi Gergely énekes-könyve mutat rá 1569-ből a »Hiszünk mint egy istenben« kezdetű dicséret elején,1

megjegyezve, hogy azt az »Ő kegyes szűz Mária« nótájára kell énekelni — és ez az ének valószínűleg azonos a Simon úr imád­

ságos könyvében található »Ó kegyes szűz Mária, Te vagy szép tiszta rózsa« kezdetű csinos versezettel.2 Egy másikra bizo­

nyos 1524-iki esztergomi breviárium táblája 3 tereli rá a figyelmet két bejegyzéssel, melyek közül egyik mint »régi ének« — »Üdvöz légy szent test, szűztől ki születtél» — jutott be a Cantus Catho- iici-ba, míg a másik, melynek szövegét a Peer is föntartotta :4 az

»Idvöz légy Istennek szent teste, — Szent oltáron áldoztatái, — Atyaistentől adatai«, egypár népies gyűjtemény tanúsága szerint a régi bevett énekek tőkéjéhez tartozott. Aztán megint egy 1505-iki nyomású »Expositio missae« 1514-iki bejegyzésében5 találunk egyet: a »Jer mi dicsérjük, áldjuk és felmagasztaljuk« kezdetűt, mely mint »régi ének« ismét bejutott a Cant. Cath.-ba, de a régi protestáns énekeskönyveknek is kedvelt karácsonyi dicsérete.

1577-ben Telegdi Miklós prédikációiban jelenik meg néhány: a

»Dicséretes ez gyermek, ki ez nap szülétek«, »Nagy örömnap ez nekünk«, a »Gyermek szülétek Betlehemben«, »Jer dicsérjük, jer dicsérjük az Krisztus Jézust«, »Nekünk született mennyei király«,6

»Hálát adjunk mindnyájan«.7 Pedig Telegdi tanúságára lehet épí­

teni. Jó mélyen, a század első felében, 1535-ben született és ifjú­

sága emlékei közül csendülhettek fülébe ezek a meleg, egyszerű énekek, amelyeknek nagyrésze mint apai örökség szállott a külön­

böző hitű testvérekre. A komoly tudós és kemény vitatkozó, a reformáczió nagy ellensége, maga is részese az 1560-iki zsinatnak, bizonyára tudta mit beszél s nem jött arra a gondolatra, hogy híveinek ama zsinat világosan kifejezett szándéka 8 ellenére eretnek

1 173. l. <

8 Peer, 236—40. V. ö. Magyar Könyvszemle, 1898. 229—31. 1.

3 Lányi—Knauz, Egyháztört. I. 488—9.

4 Peer 242—4. Későbbről megvan Mihál Farkasnak 1677—1693 között összeírt gyűjteményében, a 84—5. 1. L. a M. N. Múzeumban, 482. Oct. Hung, alatt. Ugyanez a collectio egészen a Nádorral (695—7) megegyezőleg közli az Ave salutis hostiát és fordítását a 89—90. lapokon. Hasonlókép előfordul mind e két darab az 1630—1663 közt kelt Jancsó-codexben. (Nemz. Múzeum kvt.

1395. Qu. Hung.)

5 Lányi—Knauz, i. m. 484.

6 V. ö. Szegedi Gergely Ék. 98. A prot. gyűjtemények csak az első vers­

szakot közlik eredeti valóságában, a többit úgy toldják hozzá. A deák eredetit 1.

a Jancsó-codexben. Kezdete így hangzik: Natus est nobis rex gloriae. | Ab intacta púra virgine, | In anno novo iubilemus, | Parvulum Jesum adoremus. |j Ipsum sequitur Stephanus, | Primus martyr et renatus. | In novo anno etc. |[ Iohannes ut praeelectus [Inter ceteros magis dilectus. | In novo etc.

7 Telegdi, i. m. 87—91., 181. .

s Ne sub specie pietatis (jóvá nem hagyott énekek használatával) hungarus populus, natura alioqui ad divinum cuJtum propensus, in errores inducatur, sicut proh dolor! fieri nostra aetate in pluribus locis vidimus, Péterffy, i. m. II. 93.

(11)

A BATTHYÁNY-CODEXRŐL. 137

énekeskönyvekben kinyomtatott,1 eretnek, származású énekeket ajánljon. Es íme a múlt igazolja: a »Nagy örömnap ez nekünk«, a »Dicséretes ez gyermek« nem csupán a Cant. Cath.-ba jutnak át mint tisztes régiségek;2 kezdő vers-szakaikra már a XVI.

század elején, 1506-ban rá lehet ismerni a Winkler-codex 342—3.

és 344. lapjain.

A Cant. Cath. »régi ének« jelzéseire nem lehet biztosan támaszkodni; de a kinek czéljához, feladatához tartozik, hasonló példáknak egész sorát találhat, és az irodalomtörténet a középkor költészetét a jövőben sokkal gazdagabbnak és fejlettebbnek fogja látni, semmint ezideig. A codexek kezdetleges fordításai kell hogy átadják helyöket a valódi népéneknek, mely az istenházában csak tűrve, a cultusnak fő részéből kizárva tudott élni és maga­

san föléje emelkedett a klastromok többnyire merev, élettelen

»poézis «-ének.

Az állapot egyébiránt nemcsak Magyarországon volt ilyen.

Az egyház a német földön is féltékenyen őrizte conformitasát és csak lassankint s kényszerűségből tett engedményeket. A német népnek a VIII. században még csupán annyi szabad, hogy a doxologiát és Kyrie eleison-t énekelje, és csak a IX. században jönnek arra a gondolatra, hogy a népszerűvé vált Kyrie-dallamokra német szövegeket, ú. n. /e/s-dalokat szerkeszszenek.3 Innen kezdve gyorsan föl virágzik a német népének és számos szép darab támad.

A XIV. században már breviáriumi hymnusokat is fordítottak, sőt egyesek a munkába a világi és a népköltészetet is bevonták azáltal, hogy kedvelt világi dalok melódiáit felhasználták s néha szövegeiket átköltötték (contrafacta). Minél erőteljesebbekké válnak e törekvések, minél inkább nő ekkép a németnyelvű éneklés divata:

annál jobban ostromolja az egyház kapuit. A nép meg-megkisérti, hogy éneke az istentiszteletben jelentékenyebb helyet foglaljon.

Az énekesek meg-megkurtítják a hivatalos choralis énekeket és a támadt hézagok alatt német darabokat adnak elő; azonban az egyház is résen áll; az 1446-iki eichstätti, az 1435-iki és 1492-iki schwerini zsinat keményen kikel a »visszaélések« ellen és csupán a mise első részében, a graduale után hajlandó tűrni a népéneket, a melynek, mint Magyarországon, prédikáció előtt és után, búcsu- járásokon, körmenetekben és mysterium-játékokban az igazi helye.

Azonban Luther és a reformáczió már közeleg, sőt itt van és átalakítja az élet képét. Most már a hatalmas római egyház sem

1 V. ö. Szegedi Gergely, Énekes könyv. Debr. 1569. 87., 93., 98. 11.

2 V. ö. Cant. Caíh. An. 1651. Pag. 13. (Dies est laetitiae) és 14.

A többi szintén u. i. pag. 9—10. (Puer natus in Bethlehem) ; pag. 44. (Nekünk szülétek); pag. 11. (Grates nunc omnes reddamus Domino Deo, qui sua nati- vitate nos liberavit de diabolica potestate. Huic oportet ut canamus cum angelis semper. Gloria in' excelsis Deo. Greg.vMagn.) A »Jer dicsérjük, jer dicsérjük«

azonban következetesen kimarad.

3 Ilyen a következő : Unsar trohtin hat farsalt 1 sancte petre giuualt, ] Daz er mac ginerjan ] Ze imo dingenten man. | Kyrie eleison, Christe eleison. Etc.

(12)

138 A BATTHYÁNY-CODEXRŐL.

lehet olyan kemény és kérlelhetetlen, mint azelőtt; a klérusnak látnia kell, és látja, hogy a protestáns énekek mint hódítják meg és el híveit, a protestáns istentisztelet mily ellenállhatatlan varázst gyakorol az emberekre: ő is népének-gyűjteményeket szerez, hogy az ellenfél hatását ellensúlyozza; és a mi fő, eltűri, hogy a nép­

ének az istentiszteletben az eddiginél nagyobb, jelentősebb helyet foglaljon. Offertorium alatt, átváltozás és communio után már mindenfelé a nép énekel; sok helyen, főkép a hol sok a protestáns, egészen németté válik az éneklés, hogy — mint mondják — ezzel is könnyebbségére legyenek a visszatérőknek, kik »a kár- hozatos éneklést már megszokták« ; míg végre a jozefinizmus, a nemzeti törekvések kora — a püspöki székhelyeket kivéve — mindenfelé véget vet a chorál uralmának . . .

II.

Semmi kétség, a magyar egyházi népének szintén a protes­

tantizmus által nyert különös lendületet. Mi volt a reformáczió ? — a biblia renaissance-a. Az emberek azt mondják: nagyon is eltá­

voztunk az apostoli időktől, térjünk vissza a kiinduló ponthoz, állítsuk vissza az ősegyházat, azt, a melynek körvonalait, egész mivoltát a biblia őrizte meg számunkra. El a tradiciunculákkal, a cerimoniákkal, mindennel, a mi későbbi időknek a hagyatéka; úgy kell gondolkodnunk, éreznünk, berendezkednünk mindenben, a hogy az ősök a biblia szerint cselekedtek. Akármiről van szó, rögtön kinyitják a bibliát és benne keresnek útbaigazítást; ha beszélnek, ha írnak, tele vannak bibliai gondolatokkal és szólásokkal; annál fontosabbnak hiszik, hogy istentiszteletök szintén bibliai nyomon járjon. Innen van, hogy haraggal támadnak a római egyház rítu­

sára. Szent Pál a korinthusiakhoz írt I. levelének 14. részében szó van a nyelvek használatáról és az apostol azt mondja, hogy inkább szól az egyházban öt igét a gyülekezet nyelvén, mint tízezret idegen szólással. — Vájjon nem világos utalás-e ez, hogy az istentiszteletnek a gyülekezet nyelvén, a lingva vulgaris-on kell történnie ?

Azonban még egy dolog hat reájok, mesteröknek, Luthernek példája. Ismeretes, mily sokan mennek Magyarországból Witten­

bergbe, hogy első forrásból merítsék az új tanokat és lássák azt az élénk tevékenységet, melyet a reformáczió odavaló fő tanítói kifejtenek. Mintha még a sors is rá akarna világítani betemetődő nyomukra. Az első magyar protestáns énekeskönyv elkallódott, de az a négy levél, mely megmaradt belőle, két ének fordítását tar­

talmazza, és ez a két ének eredetileg Wittenbergben támadt és a

»mester« szellemének volt terméke. Mert a wittenbergi társaságtól és különösen Luthertől az egyházi ének dolgában is lehet tanulni.

A hatalmas, erőszakos szász jól értett a zenéhez és szerette az

(13)

A BATTHYÁNY-CODEXRŐL.. 13&

éneket, kivált a népéneket. Luther a deák éneklést sem akarta teljesen kiküszöbölni, mint monda, a tanulók kedvéért; de külö­

nösen a népének körül fáradott. Láttuk, nem teremtette azt mintegy a semmiből: »de nihilo sui et subiecti« ; de mindenesetre nagyobb jelentőségre emelte az istentiszteletben, miáltal virágzását minden­

nél hatalmasabban biztosította, s egyszersmind fejlesztése, a protes­

táns dogmákhoz alkalmazása és gyarapítása tekintetében közvet­

lenül is nagy hatást gyakorolt. A történetírók tudják, mint buzdí­

totta barátait énekek szerzésére; de többet tett ennél: maga is tollat ragadt. Már 1524-ben megjelenik tőle egy kisded gyűjte­

mény, melyben mindössze nyolcz ének és öt dallam foglaltatik;

azonban ez a szám gyorsan növekedett és az utolsó énekeskönyv­

ben, a melyet szerkesztett, már 120 éneket találunk, melyek közül 37-nek a szövegét szokás neki tulajdonítani, bár nem mind egyenlő mértékben. Valóban a legkülönbözőbb fajta forrásokból merített;

fölhasználta a meglevő régi népénekeket, meghagyva eredeti mivol­

tukban, ha így is alkalmasak voltak, megváltoztatva, pótolgatva szövegöket, a mennyiben szükségesnek látszott; a régi egyház hymnusaiból többet németre fordított, zsoltárokat dolgozott át, de eredetiket is költött, mint az »Ein feste Burg ist unser Gott«,, mely a 46. (ill. 45.) zsoltárnak két első verséből indul ki, a »Nun freut euch lieben Christen gemein« és egyebek. Dallamnak nem volt szűkében: a régi énekkincs, a chorál nyújtott eleget — még a híres »Ein feste Burg« is tisztán chorális alapú — de ott volt a népköltészet is a saját gazdag termésével: egy sereg világi dal, melynek melódiája alkalmas reá, hogy vallásos szövegekre alkal­

mazzák . . . íme, ily alapon indul fejlődésnek a német protestáns népének s éri el virágzásának tetőpontját. A magyar reformátorok tanúi ennek a processusnak. Nemcsak az istentiszteletnek módját öröklik mestereiktől, az ének szeretete is verőkké válik. Több mint valószínű, hogy a Luther-féle »Gottesdienst«, mely 1523-ban jelent meg, kezökön forog. Az 1545-iki megyesi zsinat már a Luther­

féle liturgiát ajánlja, s viszont ettől fogva minden nagyobb syno- dus foglalkozik az ének kérdésével. Mindenütt elfogadják, hogy a népének az istentisztelet lényeges része; azonban viszont már a század közepén szabályozásáról is gondolkodnak. Az erdődi zsinat XV. szakaszában — 1555-ből — ki van mondva, hogy a könyör­

gésekben, hymnusokban, a lectiókban és prózákban csupán oly szövegeknek van helyök, melyek kanonikus könyvekből vagy bevett szerzők munkáiból vannak merítve.1 Aztán csakhamar szó van bevett énekekről, misemaradványokról, hymnusokról, pápisták énekeiről, melyeket meg kell vetni . . . Valami »megtisztított«, minden ízében eredeti, tősgyökeres protestáns éneklésről álmodoz-

1 Providendum est etiam, ut in Ecclesia nil, neque in precibus, neque in hymnis, neque in lectionibus, neque prosis, quam in Sacris canonicis et receptis authoribus depositum est, recipiatur. — Bod, Hist. Hung. Eccl. Lugduni-Batav.

1888. Vol. 1. pag. 332.

(14)

140 A BATTHYÁNY-CODEXRÖL.

nak, melynek semmi köze többé a katholiczizmushoz. Az álom negyedfélszáz esztendeig, sőt talán tovább is álom marad,1 de a hozott határozatok rámutatnak arra a fontos tényre, hogy a magyar protestáns népének a németéhez hasonló alapon indul fej­

lődésnek. Ha semmi egyéb nem bizonyítaná ezt a jelenséget, maguk ama kánonok tennék előttünk bizonyossá. De van egyéb bizonyság is: egy sereg kéziratos szertartásos könyv a XVI. és XVII. század­

ból, melyek egyező értelelemmel rávallanak, és a mi közöttük is legfontosabb: a Batthyány-codex, a ^^omtatott, az egyházi tekin­

tély bélyegével ellátott »Öreg gradual«-lal egyetemben: a magyar protestáns egyházi ének legősibb állapotának legauthentikusabb tanuja.

III.

Mi a Batthyány-codex ? — karkönyv — szertartásos könyv — gradual, a maga fajtájában legrégibb mindazok között, a melyeket irodalomtörténetünk ismer. Ezt a kort meghatározni nem volt nehéz; már Toldy észrevette, hogy ebben a könyvben a litánia sorai a 45—46. lapon azért imádkoznak, »hogy az mi nyomorult országunkat az pogány kéztől megszabadítsad«, mit a magyar csupán 1541 után imádkozhatott. Aztán Volf György akadt egy másik nyomra a 273. lapon, a szegélyzet kettős vonala között, hová későbbi kéz egypár deák hexametert vetett és utána írta:

1563. Az eredmény világos: a codex nem készülhetett 1541 előtt, viszont 1563-ban már készen kellett állania, tehát a XVI. század közepéből való, melyre írása, orthographiája is vallanak. Aztán következett a második kérdés, a gyűjteménynek felekezeti minő­

ségéről. Toldy a könyv katholicitása mellett emelte föl szavát.

Mi is lehetne más, mint katholikus ez a mű, melynek legelején egy sereg hymnus áll: de adventu Domini, de nativitate Domini nostri, hymnus Epiphaniarum, post Epiphaniam, in Septuagesima, tehát adventi, karácsonyi, gyertyaszentelői, nagyböjti hymnusok;

aztán a derekán jön egy litánia — Litánia maior — s ismét egy sereg ének: hymni quadragesimales, in ramis palmarum, resurrec- tionis, in die ascensionis, pentecostes, in festő sanctae Trinitatis, tehát a negyvennapi böjtre, virágvasárnapra, húsvétra, áldozó csütörtökre, pünkösdre, Szentháromság vasárnapjára szóló hymnu­

sok, köztük egy Pange lingva, Vexilla regis, hymnus ad vesperas,

»Vita sanctorum«, »Salve rex misericordiae.« Majd következik a

»Canticum sanctorum Ambrosii et Augustini«, a teremtésről való hét hymnus, reggeli énekek, köztük kettő »ad primam«, néhány

1 V. ö. a legújabb énekesekben: Örvendezzen már ez világ (== Magn salutis gaudio, hymn, domin. in ramis palm. V. Judocus Clichtoveus, Elucida- torium Ecclesiasticum. Basileae, 1519. fol. 33.) — Krisztus, ki vagy nap és világ ( = Christe qui lux es et dies. Hymn, quadrag. ad completorium. V. Ö. Clicht.

u. o. fol. 26.) stb.

(15)

A BATTHYÁNY-CODEXRÖL. 141

vasárnapi darab, vegyes ének, melyek közül egy a »Corde natus ex parentis«, egy az Oculi-vasárnapra szóló »lam ter, quaternis trahitur«, ismét egy a Laetare-vasárnapi »Jesu quadregenariae«

fordítása, s végül egymás után kerülnek sorra: invocatiók, versi- culusok, antiphonák, zsoltárok, introitusok, prózák, invitatoriumok, a breviáriumban hozzájuk csatlakozó »Venite exultemus Domino«

zsoltárral, passió, lamentatiók. . . jórészt melódiákkal, melyek századok óta kiegészítő elemei a régi egyház rítusának. Semmi kétség, Toldy ismeri ezt a rítust és amaz énekek fő forrását: a breviáriumot, sőt tudja, hogy a szövegek részben a protestáns istentiszteletben is meghonosodtak; de nem kutat tovább, és nem­

csak a sárospataki könyvtár két cpdexét tartja katholikus kar­

könyvnek, gyanúját a Kecskeméti Énekeskönyvl sem bírja föl­

ébreszteni, bár benne »régi katholikus énekek mellett protestánsokat is« talált.2 Az irodalom, a közönség elfogadta és vallotta nézetét.

Hiába hirdeti Bartalus 1870-ben, hogy a Kecskeméti Énekeskönyv, a Patay-, a Csáti-gyűjtemény és a Batthyá^'-codex protestáns szer­

tartásos könyvek,3 mi több, hogy az Öreg Gradual a Batthyány- és a két sárospataki codexből van összeállítva.4 Egy szorgalmas egyházi író 1883-ban mint valóságos felfedező tűnik fel azzal, hogy a Kecskeméti Énekeskönyv, a két sárospataki codex és a

»Batthyányi-hymnarium« református írott graduálok.5 Sőt nem vesz tudomást Bartalusról maga Volf György sem, ki a kérdést a 90-es évek elején végre nagyjában végkép eldöntötte.6 A Batthyány- codex — mondja a Nyelvemléktár — tartalma szerint igazabban mondható katholikusnak, mint protestánsnak, de tényleg református rituális énekeskönyv, gradual, mint Kálmán Farkas állította. Protes­

táns jellegét hihetővé teszi néhány protestáns ének, mely először itt jelenik meg előttünk, megerősíti zsoltárainak számozása és bizo­

nyosságra emeli az a kapcsolat, mely közötte és Gelejí Katona Öreg Graduálja között szembeszökő. Azok a hiányok, melyeket Katona talált forrásaiban, a régi graduálokban, a Batthyánynak is hiányai; az az anyag, mely az »Öreg«-et alkotja, csakhogy más sorrendben, 8/i0-ed részt a Batthyánynak is anyaga. Semmi kétség: e codex az Öreg Graduálnak egyik és mindenesetre leg­

régibb forrása, a legrégibb magyar protestáns gradual és énekes­

gyűjtemény, mely a XVI. századból ismeretes. A korábbi hasonló munkák elkallódtak: Gálszécsi István énekeskönyvéből (Krakkó, 1536) mindössze négy levél került elő: a Perényi Péterhez intézett

1 Akad. Kvt. Magy. cod. ívr. 76.

2 Prot. Egyh. és Isk. Lap, 1883. 40. Toldy, A magy. költ. tört. Pest, 1867., 179—180. 1.

3 A magyar egyházak szertartásos énekei. Pest, 1870. 15., 65—66., 76., 91., 136., 146., 165. 1.

* Kisf. Társ. Évlapjai, 1870. IV. k. 103.

5 Prot. Egyh. és Isk. Lap. — Erdélyi P á l : Énekeskönyveink a XVI. és XVII. században. Budapest, 1899. 60.

s Egyet. Phil. Közi. 14. köt. 174—92. Ny.-Tár., 14. köt, Előszó.

(16)

142 A BATTHYÁNY-CODEXRÓL.

ajánlólevéllel, Luther »Wir gleuben all an einen Gott« kezdetű

•énekének fordításával s az ugyancsak lutheri »Jesus Christus unser Heiland« fordításának egy vers-szakával; Székely Istvánéból {Krakkó, 1538) az utolsó példány is elpusztult a 49-iki enyedi tűzveszedelemben, és a magyar protestáns éneklés legrégibb álla­

potát első sorban és főkép a Batthyány-codexből lehet megismerni.

IV.

A népének fejlődésének a reformáczió adott különös lendü­

letet, viszont a protestáns egyházak éneklésén, kivált kezdetben, -a katholikus énekköltésnek nagy és mély hatása mutatkozik. A gyer­

mek- és ifjúkorát élő protestantizmus kénytelen a régi egyház gazdag énekkészletét közös tulajdonnak tekinteni. Szüksége van

•énekekre és kényszerítve van rá, hogy számoljon a tömegek kon­

zervatív hajlamaival, melyek kivált a ritus és az éneklés terén éreztetik hatalmukat. Több mint valószínű, hogy a nép keveset

törődött a reá nézve nagyon is elvont és nehéz dogmatikus fogal­

makkal ; de a szertartások, az énekek századok alatt szivéhez forrottak és nem volt könnyű őket onnét elszakítani. Innen van, hogy a liturgia csupán lassan és fokozatosan változik, és bár a mise elvész, de a szertartásokból még mindig elég marad és ural­

kodik az egyházakban a XVIII. század elejéig, a graduálok tekinté­

lyének elhányatlásáig. Hiába hirdeti a debreczeni zsinat 1562-ben, hogy a pápista énekek, és 1567-ben, hogy a mise maradványai

•elvetendők: akkor már van elég protestáns eredetű ének, a köz­

ízlés, a szokás mégis életben tartja ezeket az ódon hagyományo­

kat, noha előadásuk, kellően képzett énekesek hiánya miatt, szün­

telen panaszra ád okot és örökös vergődéssel van egybekötve.

A múlttal való ez a mély kapcsolat a maga teljességében tárul föl a Batthyány-codexben. Nem mintha dogmatikája nem fejezné ki eléggé a diakritikus tanokat: e tekintetben valóban csodálatos, hogy protestáns jellegét egy Toldy, sőt még inkább

•annyi régibb theologus közül senki sem vette észre.

A protestantizmusnak mindenütt alapvető eszméje volt az

»emberi szerzés «-éktől való óvakodás. Minden, a mi az egyházban idő folytával keletkezett, tan vagy egyszerű szokás, ritus, dísz vagy intézmény, a miről a bibliában nincs emlékezet, az emberi alkotások körébe utasíttatik és elvettetik. Emberi szerzésnek jelentik ki a szenteknek nem tiszteletét vagy utánzását, hanem segítségül hívását, mivel Szent Pál szerint nincs közbenjárónk az Atyánál, kivéve az egy Jézus Krisztust, kinek áldozata, vérontása a keresz­

ten az embereket megszabadította a bűntől és elrontotta az ördög hatalmát. Az ember üdvözül, csak higyjen erősen Jézus Krisztus­

ban : vallja meggyőződéssel, hogy általa Isten fiává emeltetett.

Semmi ezen az egy hiten kívül az üdvösség elnyerésére nem elég-

(17)

A BATTHYÁNY-CODEXRÖL. 1 4 3

séges, de nem is szükséges. Senki se bízzék a maga jócselekede- teinek érdemében: a cselekedet nem üdvözít, csak állapotunknak folyománya. A gonosz csak gonoszat cselekedhetik, a jót jámbor- ságáról lehet megismerni, mint a jó fát az 6* jó gyümölcséről.

Innen van, hogy a jó cselekedetről mint jelről beszélnek, mint a hit, a kegyelem állapotának a gyümölcséről, mely az Isten iránt való szeretetnek, az üdvösségre való elválasztásnak bizonysága.

Az erdődi zsinat (1545) artikulusai szerint »confitemur . . . Domi­

num Jesum . . . esse . . . unicum Mediator em nostrum inter Deum Patrem et nos peccatores . . . Damnamus itaque eos, qui sanctos carne exutos constituunt Mediatores . . . Iustificationem, h. e. remis- sionem peccatorum conjunctam cum donatione Spiritus sancti, et acceptionem ad vitám aeternam confitemur gratis contigere bomi- nibus fide apprehendentibus misericordiam Dei propter meritum Christi. Damnamus verő homines justiarios, qui operibus . . . tri- buunt justificationem. Etsi autem bonis operibus non tribuimus justificationem, quae solius fidei est, tarnen ea dicimus esse neces-

saria et requiri a renatis; arbor enim bona fructus bonos facit . . . Sanctos carne exutos colimus honore imitationis, h. e. fiduciam cordis non ponimus in illis, nec eorum auxilium imploramus;

imitamur autem eorum fidem, ac hona opera vocationis et charitatis«.1

A Batthyány-codexben meg lehet találni ezeket a tanokat.

A 48-ik lapon szó van az »emberi szerzések«-ről:

Őrizkedjünk az ördögtől, Távozzunk el tévelygéstől, Sok emberi szerzésektől, Melyek elvonsznak istentől.

Volf észrevette, hogy a gyűjtemény, mely egyebekben ragasz­

kodik a kath. rituális könyvek sorrendjéhez, a szentek ünnepeit következetesen mellőzi. A magyar még lelkesedve ünnepli Szűz Máriának szépségét, tisztaságát, kívánja, hogy »legyen a Szűznek élete — mi életünknek tüköré, — hogy követhessük hitiben — és jó cselekedetiben«,2 de nem teszi többé patrónájává és nem vár tőle támogatást. A 348. lapon Abélardus karácsonyi prózájá­

ban az o-ik vsz. eme szavainak helyére: »Secumque faciat matrem participem Patris imperii« az van írva: »És vele országoltasson minket az ő sz. atyjának országában«, utóbb pedig, a 351. lapon eme sorok:

Sed dator veniae, concessa venia, Per matrem gratiae obtenta gratia In nobis habitet,

1 Art. II—VII. Bod., op. cit. vol. I. pag. 323—4.

2 A 11. I. »Imitamur autem eorum fidem, ac bona opera«. Erdődi synod.

Art. 7.

(18)

144 A BATTHYÁNY-CODEXRŐL.

odamódosulnak, hogy »az kegyes Szentlélek bűnünket megbocsássa, hallásnak általa ajándékozzon meg és bennünk lakozzék«. Annál többször fordul elő Krisztusnak mint egyedüli közbenjárónak emlegetése.

Nincs náladnál több zálogunk, Mennyországban több gyámolunk, Kívüled több bizodalmunk (12.) Jézus Krisztus . . . mi fejünk, Egyetlenegy közbenjárónk, Szószólónk és üdvözítőnk (67.) Tekénts reánk az Krisztusért . . . Érdemié ezt az mi Urunk, Mi egyetlen egy érdemünk (125.)

A codex elején olvasható ádventi ének azt kiáltja, hogy Krisztus évszázadokig elrejtőzött a világ elől, mivel emberekben reménykedtünk:

Ezt az mi hitetlenségünk, . . . Érdemlette tévelygésünk, Emberbeli reménységünk;

a 21—3. lapon levő darabba viszont a »sola fides«-ről szúrnak be néhány jellemző sort:

Senki immár az Ördögiül Ne féljen, sem az pokoliul . . , És minden nagy bátorsággal Bízván az Jézus Krisztusban, Bemehet az mennyországban (22.)

melyeknek értelmét utóbb egy, a Pange Íingva fordításába ékelt részlet is hangoztatja:

Bűnös ember, ha ezt hiszed, Hogy teérted született És teérted megöletett, Áldozott és fizetett : Te • az bűntől és haláltul Hát immár megszabadultál (64,).

Végre a hit gyümölcséről szólnak a következő helyek:

Az igaz hitnek gyümölcsét,

• Az szeretet egyességet,

Plántáljad mindenütt jó hírét (89.)

(19)

A BATTHYÁNY-C0DEXR0L. 145

Adjad, az bűnt gyűlölhessük, . . . Hitnek gyümölcsét tehessük, Szent nevedet dicsérhessük (91.) Adjad nekünk életünkben, . . . Élhessünk nagy békeségben És hitnek jó gyümölcsében (127.).

De ezek a dogmatikus vonások csak másodsorban pontosak.

Irodalmi szempontból a Batthyány-codex mindenek fölött anyagával és feldolgozásával érdemel különös figyelmet, mint a Luthertől és társaitól megindított énekszerző munkásságnak egyik terméke abból a. korból, mikor a kálvinizmus Magyarországon csak éppen szárnyát bontogatja és a protestáns rítusban még a wittembergi mester szelleme az uralkodó. A protestantizmus még nem akar elhányni mindent, a mi a középkor hagyatékából csak elhányható; ellen­

kezőleg, az iró minden megtarthatónak a megtartására törekszik.

A Batthyány-nak egész sereg olyan régi szövege van, melynek forrását úgyszólva fáradság nélkül lehet megtalálni. Hét esetben maga a codex utal reájok, megjelölve az illető darab czímét vagy első sorát, mint a 61-ik (Pange lingva), 65-ik (Vexilla regis), 93-ik (Salve rex núsericordiae), a 95-ik (Canticum ss. Ambrosii et Augus­

tini), 153-ik (Corde natus), 154-ik (Iam ter, quaternis) és a 156-ik (Jesu quadragenariae) lapokon. Aztán Volf György számolt be

11 darabbal, a 6—7. (Verbum supernum prodiens), 14—15. (Con- ditor alme syderum), 19—20. (Veni redemptor gentium), 23—27.

<A solis ortus cardine), 67—69. (Aurora lucis rutilat), 79—80.

(Festum nunc celebre), 83—84. (Jesu nostra redemtio), 85—87.

(Veni creator Spiritus), 135—6. (O pater sancte) és 152—3. (Lucis creator) lapokon levő énekek forrásával.1 Azonban a sorozat még most sem vált teljessé, s az adatoknak bizonyára jelentékeny számával növelhető. Meg lehet állapítani, hogy a 3—6. lapokon levő ének Luk. 1, 68—79. verseire, az ú. n. Canticum Zachariae-re, a 7—8. lapokon olvasható a Verbum supernum prodiens, a 11—13.

1. levő a Conditor alme syderum, a 17 —19. 1. található a Corde natus ex parentis kezdetű hymnusra viendő vissza; hogy a 27—29.

1. előforduló darabnak a Hostis Heródes impie,* a 29—30. és 30—31.

lapokon leírtaknak a Deus creator omnium és a Dies absolut!

praetereunt a forrása. A Dicsérjük mindnyájan kezdetű nag}'bőjti ének (49 — 51) az Ex more docti mystico, az Örvendezzen már ez világ (55—57) a Magno salutis gaudio, a Keresztyéneknek serege (70—71) a Chorus novae Jerusalem, az Ez világnak fényessége

1 A 11—13. í. olvasható darabról hibásan mondja s hibásan is írja utána Szathmáry J. is Prot. Szemle, 1892. 341. 1., hogy a Deus creator omniumból készült: ez ének a Conditor alme siderum után van alkotva.

* Utólag látom, hogy a *-gal jelzett eredetiket már Szathmáry József fölfedezte. V. ö. Prot. Szemle, 1. 1892. 3 4 2 - 3 .

Irodalomtörténeti Közlemények. XV. 10

(20)

146 A BATTHYÁNY-CODEXRŐL.

(72—73) a Jesu nostra redemptio, a Szenteknek te vagy, Krisztus, ékessége (76 — 78) a Vita sanctorum, az Oh dicsőséges Szent­

háromság (91—2) az O lux beata Trinitas* a 103—114. lapokon levő hét teremtési ének ismét sorban a Lucis creator optime,*

Immense coeli conditor,* Telluris ingens conditor,* Coeli deus sanc- tissime,* Magnae deus potentiae,* Plasmator hominis deus* és a Deus creator omnium* kezdetű vesperális hymnusokból származtak; míg az Immáron az nap feljővén (115—116,) Immár mostan (116—117), Igaz biró (117—118) és Állatoknak megtartója (118), négy ambrosia- nus darabnak, a Jam lucis orto sydere, Nunc sancte nobis, Rector potens* és Rerum deus tenax vigor * kezdetűeknek fordítása. A »Látod Isten sziveinket« (119—120) a Nox atra rerum-mai, a Könyörög­

jünk az Istennek (128—9) viszont a Lux ecce surgit aureá-val vethető egybe. Az »Atyaistennek egy fia« (130—-132) a Christe redemptor gentiumra támaszkodik, a rákövetkező darab (132—4) viszont a Nox et tenebrae-re. A Prosa in adventu domini (347—öl) Abélard híres Mittit ad virginem-jével azonos; a nyomába került sorok: a »Christus natus est nobis, Venite adoremus« versén kívül a szokásos Venite exultemus domino ( = 94. ill. 95. zsolt.),1 a Prosa Paschatis (356—58) a Victimae paschali, a Prosa ascensionis (362 — 66) és Prosa Pentecostes (367—371) a megfelelő ünnepi katholikus miserészletek fordítása, míg az Urnák végvacsorájára kezdetű ének (385—387) az Ad coenam agni providi kezdetű húsvéti hymnust olvasztja be a protestáns liturgiába. A nép számára írt cantionálékba betódultak a régi népénekek: a szertartásokat, főkép a nagyobb, graduálokkal élő gyülekezetekét, elözönli a chorál, és a mi ezzel szoros kapcsolatban tenyész: a középkori egyház hivatalos énekszövege, a sok századot átélt, fejlődött, lelkesített hymnus. Nem kellett tőle tartani, sőt ellenkezőleg; és senki sem tett miatta szemrehányást. A XVI. században igen kevesen tudják, hogy a Lucis creator szerzője Gregorius Magnus volt, hogy a Veni creator Spiritus és Festum nunc celebre a IX. században élt Rabanus Maurustól, a Chorus novae Jerusalem a X. századbeli Fulbertus Carnotensistől, a Mittit ad Virginem a XI. században virágzott Abélardtól származott, vagy hogy a Victima paschali nem régibb a XI. század első felénél; az ismertebb nevek viselőiről, Ambrosiusról, Prudentiusról, Seduliusról pedig ismeretes, hogy igen régi időkben, a IV. és V. században emelkedtek hírnévre.

Ezek a hymnusok elég sokáig hangzottak már, hogy általában ama kor örökségének tartsák őket, a melynek tiszteletében mindenki megegyezik,2 és katholikus, protestáns egyaránt örökségét lássa bennök s egyforma áhítattal olvadozzék hangjaikra

1 A 352—56. 1. Ugyanígy alább a húsvéti próza mögött (359—62) és az »Invitatorium Trinitatis> szövegében, a 372—6. h

2 E kort általában Gregorius Magnus haláláig számítják. »Ettől (t. i. a 605. évtől) fogva a pápák mind antichristusok és Lucipernek helytartói«, mondja Székely István.

(21)

A BATTHYÁNY-CODEXROL. 147

De vájjon hol szerezték a protestánsok ezt a bőséges magyar hymnus-anyagot ?' Volf szerint igen valószínű, hogy »a Veni redemptor gentium, A solis ortus cardine, Pange lingva gloriosi és több effélék fordítása, a hol föllengős szavakkal van dicsőítve Krisztus anyjának, a »tifzta ízuznek« »fzuz« Máriának szeplőtelen- sége, nem a reformátoroktól ered, hanem régibb időből való és így magyarul is a katholikus ének készletből van átvéve.« Ez azon­

ban bizonyára túlzás. A reformátorok, ha átvették azokat a »föl­

lengős szavakat«, bizonyára ama szók értelmétől sem voltak idegenek, és ha nem osztoznak értelmökben, épp oly kevéssé késtek volna kitörlésükkel, mint sok egyébével, a mi gondolkodásukkal ellenkezett. A protestánsok nem írhattak dicsőítő énekeket a szentek­

ről; de az is bizonyos, hogy azok a »föllengős szavú« hymnusok nem a Szűzanya dicséretére, hanem az isteni megtestesülés magasz­

talására szólalnak meg és egyáltalában nem ellenkeznek a régi protestantizmus erős bibliai szellemével. Mert vájjon mit mondanak ama »föllengős szavak« ? .

Kin ez világ álmélkodék, Hogy szűztől Isten szülétek.

Szűznek méhe megvirágzék.

Szűznek méhe nevekedék, ,i Szüzessége megtartaték,

Tisztaságban építtetek.

Származék ágyas házából,

Az szép szűznek szent méhéből. (V. Ö. Veni red. gent., 19.1.) A tiszta szűznek méhében

Mennyei ajándék beméne, És az szűz leán vi sei e stb.

Szűznek tiszta méhe háza Gyorsan Isten hajléka lőn, És szeplőtelen fogadá Istennek elrejtett titkát.

íme szüle az szűz leán, (V. ö. A solis ortus„ 2 3 — 4 . 1.) Szülétek szűz Máriátul. (V. ö. Pange lingva, a 62. 1.) A hymnusok elmondják, hogy az Üdvözítő a szép, tiszta szűztől csodás módon mint Isten fia született. Azonban mindez az egyetlen »szép« jelző híján a bibliában is — Máté, Lukács I. — előfordul és nemcsak a katholikusoknak, de a protestánsoknak is dogmája. A protestantizmus ragaszkodik az Apostoli Hitvalláshoz,

10*

(22)

148 A BATTHYÁNY-CODEXRÖL.

melyben ez a dogma szintén kifejezésre jut.* Bornemisza Péter szerint »Mária olly szűzen szülhette, szülte is a Krisztust, hogy az ő szüzességének romlása Csak meg sem indulna, hanem az ő teste megszenteltetvén, Szentléleknek cselekedetiből tiszta és szent emberséget véteknélkül fogadna.«2 Félegyházi Tamás szerint az evangélisták azt hirdetik Máriáról, »hogy szűz volt, hogy az Ézsaiás- nak jüvendölése beteljesednék: íme az szűz fogad és fiat szül . . . Annak felette az Isten az ű fiának születését ezzelis meg akarta ékesíteni, hogy az természet folyása ellen születtetet, mely oly titkos csuda, kihez soha hasonlatos nem volt nemis leszen.« 3 Károli Péter írja: »Azt is lássuk meg, miért kellet szűztűi születetni az Jézus Krisztusnak, mert az okosságnak ellene vagyon ez, hogy szűz szülhessen, hogy anyais legyen, szűz is legyen, az mint az meg vakult zsidóknak az pogánoknak lehetetlennek teczik . . . Mind az által bizonságot tesznek erről mind az prophetak és az apostolok írások. Szűztül kellett azért születni . . . Az Jézus Krisztus szűztül születtetik de férfiúi magnekül . . . bűnnekül.« 4

1 V. ö. Félegyházi, Az kereztieni igaz hitnek részeiről . . . Debreczen, LXXXVIH. (1588), 8-ik szmztl. lev.

9 Bornemisza, Első része az Evangeliomokból és az Epistolákból való Tanúságoknak. Sempte, 1573. fol. CLXI.

3 Id. m. 34—4. 1.

4 Az Apostoli Credónak avagy Vallásnak igaz magyarázattya. Debr.

1584. 245—6. 1.

DR. HORVÁTH CYRILL.

<r§*c$&ggn>

Hivatkozások

KAPCSOLÓDÓ DOKUMENTUMOK

A vándorlás sebességét befolyásoló legalapvetőbb fizikai összefüggések ismerete rendkívül fontos annak megértéséhez, hogy az egyes konkrét elektroforézis

this is precisely the proposal Davidson excluded in Solution 1: a semantic theory cannot just be based on true facts of the world that are unrelated to the content of

(Véleményem szerint egy hosszú testű, kosfejű lovat nem ábrázolnak rövid testűnek és homorú orrúnak pusztán egy uralkodói stílusváltás miatt, vagyis valóban

Az akciókutatás korai időszakában megindult társadalmi tanuláshoz képest a szervezeti tanulás lényege, hogy a szervezet tagjainak olyan társas tanulása zajlik, ami nem

Az olyan tartalmak, amelyek ugyan számos vita tárgyát képezik, de a multikulturális pedagógia alapvető alkotóelemei, mint például a kölcsönösség, az interakció, a

A CLIL programban résztvevő pedagógusok szerepe és felelőssége azért is kiemelkedő, mert az egész oktatási-nevelési folyamatra kell koncentrálniuk, nem csupán az idegen

Nagy József, Józsa Krisztián, Vidákovich Tibor és Fazekasné Fenyvesi Margit (2004): Az elemi alapkész- ségek fejlődése 4–8 éves életkorban. Mozaik

A „bárhol bármikor” munkavégzésben kulcsfontosságú lehet, hogy a szervezet hogyan kezeli tudását, miként zajlik a kollé- gák közötti tudásmegosztás és a