• Nem Talált Eredményt

„Nem foghat helyt”

N/A
N/A
Protected

Academic year: 2022

Ossza meg "„Nem foghat helyt”"

Copied!
25
0
0

Teljes szövegt

(1)

___________________________________________________________________________

MTA Law Working Papers 2018/10.

_________________________________________________

Magyar Tudományos Akadémia / Hungarian Academy of Sciences Budapest

ISSN 2064-4515 http://jog.tk.mta.hu/mtalwp

„Nem foghat helyt”

Az Alkotmánybíróság az indokolási kötelezettség teljesítéséről

Bencze Mátyás – Kovács Ágnes

(2)

Bencze Mátyás* – Kovács Ágnes**

„Nem foghat helyt” – Az Alkotmánybíróság az indokolási kötelezettség teljesítéséről

A valódi alkotmányjogi panasz bevezetése megteremtette a lehetőségét annak, hogy az Alkotmánybíróság a bírói döntések alkotmányosságának vizsgálata során a rendes bíróságok érvelésének minőségét, azaz az indokolások színvonalát is ellenőrizze. Erre alkotmányos alapot a jogállamiság követelménye, az emberi méltósághoz való jog és az ún. fair trial elv nyújt. Az Alkotmánybíróság a 7/2013. (III. 1.) számú alaphatározatában rögzítette, hogy a tisztességes eljáráshoz való jog magában foglalja az indokolt bírói döntéshez való jogot is. Ennek a jogosultságnak a tartalmát és terjedelmét a testület az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlatában kimunkált standardoknak megfelelően jelölte ki, azaz a strasbourgi fórum jogértelmezését tartotta irányadónak.

A kutatásunk során egy rövid elméleti alapvetés és a rendes bíróságok jelenlegi indokolási gyakorlatának áttekintése után az alaphatározatnak tekinthető 7/2013-as döntés „utóéletét”

kívánjuk nyomon követni. Az elmúlt években számos határozat hivatkozott e döntésre, így érdemes lehet megvizsgálni, hogy milyen alkotmányos követelmények rajzolódnak ki a bírói indokolások vonatkozásában az Alkotmánybíróság gyakorlatából.

A kutatás kérdése tehát a következő: Mi a bírói döntések indokolásának alkotmányossági mércéje? Arra próbálunk választ keresni, hogy melyek a jól megindokolt döntés minimális feltételei, azaz hol húzódik a határ az alkotmánysértően hiányos és a megfelelő bírói indokolások között. Ennek érdekében elemeztük mindazokat a döntéseket, amelyekben a panaszos hivatkozott az indokolt bírói döntéshez való jog sérelmére.

1. Az indokolási kötelezettség alkotmányos jelentősége

Az Alkotmánybíróság döntései nem csupán azokon a jogterületeken gyakorolhatnak hatást a rendes bíróságok gyakorlatára, melyek közvetlen összefüggésben vannak alkotmányos alapjogokkal és alapelvekkel (pl. személyiségi jogokat, politikai szabadságjogokat érintő ügyek), hanem olyan általános követelményeket is megfogalmazhatnak, melyek befolyásolhatják az ítélkezés teljes spektrumát.1 A rendes bíróságok indokolási gyakorlata olyan eleme a bírói tevékenységnek, mellyel szemben – jogágaktól, jogterületektől függetlenül – támaszthatók alkotmányos elvárások.

Mivel a példaként említett személyiségi jogokkal és politikai szabadságjogokkal kapcsolatos ügyekhez képest nem nyilvánvaló, hogy pontosan miben is áll ez a kapcsolat, hasznos, ha a bírói (ítéleti) indokolás alapvető funkciói felől közelítjük meg a kérdést.

A bírói indokolás legnyilvánvalóbb és elsődleges funkciója, hogy a releváns közönség (felek, fellebbviteli bíróság vagy akár a szélesebb érdeklődői kör) számára meggyőzően bizonyítsa az adott ítélet szakmai megalapozottságát és bármiféle önkényességtől való mentességét. E funkció alkotmányos kapcsolódási pontja a jogállamiság elve. A bíróságok működésük során

* Bencze Mátyás egyetemi tanár, DE ÁJK Jogbölcseleti és Jogszociológiai Tanszék; tudományos munkatárs, MTA TK JTI.

** Kovács Ágnes egyetemi adjunktus, DE ÁJK Jogbölcseleti és Jogszociológiai Tanszék és ELTE TáTK Emberi Jogi és Politikatudományi Tanszék.

1 Ez a tanulmány a Kúria és az Alkotmánybíróság felkérésére készült. Kézirat lezárva: 2017. július 31.

(3)

ugyanúgy, sőt deklaráltan, a jogszabályok alá vannak rendelve, mint bármely más szervezet vagy személy, a külvilág ugyanakkor – főként bonyolultabb ügyekben – nem tudja ellenőrizni az ítélet jogszerűségét, ha nem ismeri meg az ügyet eldöntő bíróság érveit. Természetesen egy ítélet lehet akkor is jogszerű, ha az indokolása homályos, ellentmondásos vagy éppen teljesen hiányzik, azonban a megfelelő színvonalú indokolás konkrét garanciát jelent a jogszerűség betartására.

Ez a garancia akként működik, hogy a bíró az eljárás folyamán végig tudja: döntését világosan, mások számára érthetően meg is kell indokolnia. Az indokolásnak jó értelemben vett

„fegyelmező” hatása van, amely segít kizárni az érzelmi elfogultságot vagy a szakmailag átgondolatlan döntéshozatalt. A bírónak nem elég meghoznia az ítéletet, a döntés folyamatában azt is végig tudja, hogy racionális érvekkel meg is kell védenie a határozatát.2

Az indokolási kötelezettség összefüggése a jogállamiság elvével az ítélkezés egységességének törvényi követelményéből fakad (2011. évi CLXI. tv. 25-44. §). Az esetjog egységességét csak úgy lehet biztosítani, ha az egységesítésért felelős bírói testületek számára kiderül, milyen indokok alapján hoztak különböző bíróságok lényegileg hasonló ügyekben eltérő döntéseket.3 Úgyszintén, egy-egy elvi jelentőségű felsőbírósági határozat alsóbíróságok általi követésének elemi feltétele, hogy legyen világos az az elvi tartalom, amelyet az eset közvetít. Ez pedig csak az indokolásban található meg.

Az indokolási kötelezettség azonban közvetlenebb kapcsolatban van egy alkotmányos alapjoggal: a tisztességes eljáráshoz (fair trial) való joggal. Ezen jog nem csupán a jogállami követelményeknek megfelelő eljárási szabályok maradéktalan betartásának terhét rója a bíróságokra, hanem azt is, hogy ezek a szabályok megfelelő hatékonysággal érvényesüljenek.

Ezért nem csupán az lehet alkotmánysértő, ha az eljáró bírónak felróható okból teljesen hiányzik az indokolás, hanem az is, ha az indokolás csupán formális, túl sematikus vagy nagyon általános: a felek vagy a terhelt nem tudja meg belőle, hogy melyek voltak a döntés melletti jogi érvek. Ez adott esetben elzárhatja előlük, de legalábbis jelentősen megnehezíti számukra a jogorvoslati joguk gyakorlását.

Az indokolási kötelezettség megfelelő teljesítésének azonban nem csupán instrumentális értéke van (a jogorvoslati jog gyakorlásának megkönnyítése), hanem önmagában véve is értéket hordoz: az emberi méltósághoz való jogból levezethető, hogy azok számára is érthetőnek kell lennie az ítéletnek, akiknek eljárásjogi okokból már nincs lehetőségük jogorvoslat benyújtására.

Egy demokratikus politikai közösség minden tagjának joga van tudni, hogy a közhatalmat gyakorló szervek milyen indokok alapján hoztak őt érintő döntést (az igazolás kultúrája).4 A

2 Lásd Christoph ENGEL: The impact of representation norms on the quality of judicial decisions (Bonn: Max Planck Institute for Research on Collective Goods 2004) 19–21.

3 Novák István szerint a jogállamiság megvalósulásához ennél is többel járul hozzá a helyes indokolás:

„Érthetetlen, zavaros, fogalmazásában következetlen bírósági ítéletek az állam- és jogrend szilárdságát egykönnyen fellazíthatják. Mert a két- vagy többértelműség – ha többször, több oldalról mutatkozik – mind az állam, mind az államalkotó polgárok jogfelfogását megzavarhatja. Kialakíthat afféle nézetet, amely az »így is lehet - úgy is lehet« szemléletét nem pusztán praktikus életvitellé avathatja, hanem benne és általa a jog- és állambiztonság egészét teheti – katasztrófához is vezethető – hajlékony képletté.” NOVÁK István: „Érthetetlen bírósági ítéletek?” Magyar Jog 2004/8. 466.

4 A bírói hatalom legitimitásához nem elengedő a formális demokratikus felhatalmazás, ahhoz társulnia kell az elfogadásra méltó gyakorlatnak, melynek teljesülése leginkább az ítéletek indokolásából (igazolásából) ellenőrizhető. Lásd Moshe COHEN-ELIYA – Iddo PORAT: „Proportionality and the Culture of Justification”

American Journal of Comparative Law 2011/2. 475., továbbá Mark ELLIOTT: „Has the Common Law Duty to Give Reasons Come of Age Yet?” Public Law 2011/1. 62 – 63.

(4)

szakirodalom az eljárási igazságosság ezen vetületét nevezi „információs igazságosságnak”

(„informational justice”).5

Miért gondoljuk, hogy az Alkotmánybíróság döntései hatással lehetnek a rendes bíróságok gyakorlatára?

Egyrészt, a történelmi közelmúlt egyik jelensége támaszthatja alá feltevésünket. A hozzánk meglehetősen hasonló jogrendszerű és hasonló történelmi fejlődésen keresztülment Csehország jó példát szolgáltat arra, hogy az alkotmánybíróságnak milyen befolyása lehet nem csupán a rendes bírósági ítélkezés tartalmára, hanem stílusára is. A cseh alkotmánybírósághoz 1993 óta lehet valódi alkotmányjogi panasszal fordulni a rendes bíróságok ítéleteivel szemben, és ez a helyzet néhány éven belül empirikus úton is kimutatható változásokat hozott a rendes bíróságok érvelési gyakorlatában. A magyar és lengyel bíróságokhoz képest – az alkotmánybíróság iránymutatásai alapján, amelyek alkotmánysértőnek mondták ki a túlzottan formalista jogértelmezési módszereket – egy kevésbé formalista, az alapjogi érvelés iránt fogékonyabb ítélkezési megközelítés alakult ki.6

A közvetlen iránymutatások mellett a fennálló gyakorlatot indirekt módon is formálhatja a valódi alkotmányjogi panasz bevezetése. Ezzel ugyanis az Alkotmánybíróság és a rendes bíróságok között párbeszéd alakul ki, melyben a résztvevők kölcsönösen tanulhatnak egymástól. Így feltehető, hogy amennyiben az Alkotmánybíróság az ítéletek indokolásának felülvizsgálata kapcsán az eddigiektől eltérő szempontokra helyezi a hangsúlyt, akkor ez közvetett módon hatni fog a rendes bíróságok stílusára is.

Mindezekből következően az első lépés, hogy tisztán lássuk, miként állnak most a rendes bíróságok az eljárási törvényekben megfogalmazott indokolási kötelezettség teljesítéséhez.

Hogyan értelmezik azt, és mennyiben veszik figyelembe a fent részletezett alkotmányos követelményeket?

2. A hatályos törvényi szabályozás és a hazai bírói gyakorlat

A vonatkozó eljárásjogi szabályok meglehetősen tömören rögzítik a helyes indokolás kritériumait:

A Pp. 221. § (1) bekezdése szerint az ítélet indokolásában röviden elő kell adni - a bíróság által megállapított tényállást

- az arra vonatkozó bizonyítékok megjelölésével,

- hivatkozni kell azokra a jogszabályokra, amelyeken a bíróság ítélete alapszik,

- meg kell röviden említeni azokat a körülményeket, amelyeket a bíróság a bizonyítékok mérlegelésénél irányadónak vett, végül

- utalni kell azokra az okokra, amelyek miatt a bíróság valamely tényt nem talált bizonyítottnak, vagy amelyek miatt a felajánlott bizonyítást mellőzte.7

A Be. 258. § (3) bekezdése még ennél is rövidebben rendelkezik e tárgyban: az ítélet és az ügydöntő végzés indokolása összefüggően tartalmazza […]

- a bíróság által megállapított tényállást, - a bizonyítékok számbavételét és értékelését,

- a bíróság által megállapított tényállás szerinti cselekmény jogi minősítését, […]

5 Lásd Laura KLAMING – Ivo GIESEN: „Access to Justice: the Quality of the Procedure” TISCO Working Paper Series on Civil Law and Conflict Resolution Systems 2008/2. 8.

6 Lásd Marcin MATCZAK – Mátyás BENCZE – Zdenek KÜHN: „Constitutions, EU Law and Judicial Strategies in the Czech Republic, Hungary and Poland” Cambridge Journal of Public Policy 2010/1. 93–95.

7 A 2018. január elsejével hatályba lépő „új” Pp. nem tartalmaz érdemben eltérő rendelkezéseket.

(5)

- a határozat egyéb rendelkezéseinek és az indítványok elutasításának indokolását, az alkalmazott jogszabályok megjelölésével.

Mindezt a felmentő ítélet esetében kiegészíti az a rendelkezés, mely szerint az indokolásnak tartalmaznia kell még

„azoknak az okoknak a feltüntetését, amelyek a bíróságot az ítélet kialakításában vezették, különösen a bűncselekmény hiányára, a bűncselekmény bizonyítottságának hiányára, illetőleg a büntethetőséget kizáró vagy megszüntető okokra való utalást.” [Be. 331. § (3) bek.] Az abszolút hatályon kívül helyezési okok között pedig a Be. külön nevesíti az indokolási kötelezettség megsértését: ha az ún. büntetőjogi főkérdések vonatkozásában a bíróság az indokolási kötelezettségének oly mértékben nem tett eleget, hogy emiatt az ítélet felülbírálatra alkalmatlan, vagy az első fokú ítélet indokolása a rendelkező résszel teljes mértékben ellentétes, akkor hatályon kívül helyezésnek van helye. [Be. 373. § (1) III. a) és b) pont]8

Az indokolásra vonatkozó szabályok nem különböznek érdemben a két eljárási törvényben, és az is közös bennük, hogy egyaránt jelentős mozgásteret biztosítanak a bíróságok számára. Az esetjogban és más felsőbírósági iránymutatásokban formálódnak ki azok a standardok, melyek alapján eldönthető, hogy egy-egy konkrét esetben az indokolási kötelezettség mikor tekinthető teljesítettnek (pl. mi tekinthető érdemi „mérlegelési” vagy „értékelési” tevékenységnek, mit jelent az „oly mértékben” kitétel stb.).

Áttekintve az irányadó bírósági döntéseket, az uralkodó felfogásnak az látszik, mely az indokolási kötelezettség kérdését elsősorban jogi-szakmai (sokszor technikai) problémának tekinti, és azt a bíróságok egymást közti kommunikációjaként értelmezi. A lényege, hogy az indokolás legfontosabb funkciója az ítélet ténybeli és jogi megalapozottságának demonstrálása a fellebbviteli fórumként eljáró bíróságok számára. Ebből a perspektívából értelmezik, hogy mit is jelent, illetve mikor sérül az indokolási kötelezettség. A büntető ügyekben alapvetően az 1/2007. BK vélemény jelölte ki ezt az irányt:

„A bíróság köteles az indokolásban számot adni döntéshozatali tevékenységéről, a felülbíráló bíróság pedig ezt jogosult és köteles ellenőrizni. Ha a megtámadott határozat indokolása olyan mértékben hiányos, hogy nem állapítható meg belőle, mire alapította a bíróság a döntését, akkor nyilvánvalóan meghiúsul az érdemi felülbírálat lehetősége, ami hatályon kívül helyezést eredményez.”

„Ha a jogi indokolás annyira hiányos, hogy nem állapítható meg belőle, még jogi következtetés útján sem, hogy milyen jogszabályon alapul valamely büntetőjogi főkérdésben hozott döntés, akkor feltétlen eljárási szabálysértés megállapítható.”9

Nagyon lényeges a ténybeli és a jogi indokolás megkülönböztetése. Mivel az indokolásra vonatkozó gyakorlat a jogorvoslati eljárásban formálódott, és a fellebbviteli bíróságok a jogi indokolás hiányosságait lényegesen könnyebben képesek pótolni, az irányadó határozatok

8 A 2017. június 13-án az Országgyűlés által elfogadott új büntetőeljárási törvény abban tér el a jelenlegi szabályozástól, hogy kimondja: az indokolásnak tartalmaznia kell „azoknak a bizonyítékoknak a megjelölését, amelyekre a bíróság a döntését alapozta, valamint annak rövid indokolását, hogy a bíróság a tényállás megállapításánál milyen bizonyítékokat és miért vagy miért nem fogadott el.” Lásd a 2017. évi XC. törvény a büntetőeljárásról, 561. § (3) bekezdés d) pont.

Az elvárt gyakorlat eddig is ez volt, de – amint arra később kitérünk – a vallomásokat szó szerint idéző, viszont az érdemi bizonyítékértékelést nélkülöző indokolási mód terjedése miatt tarthatta fontosnak a jogalkotó mindezt rögzíteni is. Más pontokon is cizelláltabb lett az indokolás szabályozása, azonban ezek nem érintik témánkat.

A másik lényeges különbség, hogy nem lesz abszolút hatályon kívül helyezési ok az indokolási kötelezettség felülbírálhatatlansághoz vezető megsértése [2017. évi XC. törvény 608. § (1) bekezdés f) pont]. Ez a változás várhatóan dogmatikailag tisztább helyzetet teremt a hatályon kívül helyezések gyakorlatában, mivel eddig a megalapozatlanság és az indokolási hiányosság miatti hatályon kívül helyezési okok közti viszony – amint később látni fogjuk – nem volt egyértelmű.

9 A továbbiakban idézett bírósági döntésekben szereplő dőlt betűs kiemelések a jelen tanulmány szerzőitől származnak.

(6)

zöme a ténykérdések indokolása körül forog. A büntető joggyakorlat ebben a körben szinte egyöntetűen a fenti BK véleményben megfogalmazott szempontokat tartja szem előtt:

„A Be. 258. §-ában írtakra figyelemmel a bíróság indokolásában köteles számot adni döntéshozatali tevékenységéről, a felülbíráló bíróság pedig ezt köteles ellenőrizni.” (EH 2016. 06. B10)

„Az indokolási kötelezettség felülvizsgálati eljárásra okot adó megsértése nem állapítható meg, ha az ügydöntő határozatokból kitűnik az eljárt bíróságoknak a tényállás megállapításával összefüggő tényfeltáró és értékelő tevékenysége, továbbá az, hogy az érdemi döntésben kifejeződő jogi álláspontját – a bűnösséggel, a minősítéssel, a büntetéssel kapcsolatban – mire alapozta.” „Az eljárt bíróságok maradéktalanul és követhetően, azaz számonkérhetően teljesítették a bizonyítékok értékelésével kapcsolatban a Be. 258. § (3) bekezdés d) pontjában meghatározott kötelezettségüket.” (EH 2014. 09. B13, hasonlóan még: EH 2014.09.B13)

„A bíróságnak be kell számolnia arról, hogy egyes bizonyítékok közül melyeket fogadott el, és milyen okból, másokat miért vetett el, az egyes bizonyítékoknak milyen bizonyító erőt tulajdonított, majd a bizonyítékokat egymással is össze kell vetnie, számot adva, hogy a tényállást milyen bizonyítékokra alapította.” (BH 2015.1.3)

Hasonlóan szólnak a gyakorlatot tükröző polgári peres bírósági döntések is:

„Ha az ítélet rendelkező része és indokolása nem áll összhangban és az ítélet nem felel meg a Pp. 206. § (1) bekezdésében, 221. § (1) bekezdésében foglaltaknak, akkor felülbírálatra nem alkalmas” (BH 2010.5.132, hasonlóan: BH+ 2000.1.84, BH+ 2006.9.403. és ÍH 2010. 161.).

„A Törvényszék a felperes érveit nem mérlegelte, nem adott számot ítéletében arról, hogy miért hagyta figyelmen kívül indokait, illetve miért fogadta el lényegében kritika nélkül az alperes álláspontját.”[...] „Ezért megalapozott volt a felperes felülvizsgálati kérelme abban a tekintetben, hogy a Törvényszék ítélete a Pp. 221. §-ába ütközően törvénysértő és megalapozatlan volt, mert az ítélet indokolásában nem tisztázta ezeket a kérdéseket.” (KGD 2015.17.)

Azt a következtetést, hogy az uralkodó felfogás szerint az indokolás valójában a fellebbviteli bíróságnak szól, azaz ezt a fórumot kell az ítélet helyességről meggyőzni, tovább erősíti azon polgári peres esetek érvrendszerének vizsgálata, amelyekben arról kell dönteni, hogy fűzzön-e a fellebbviteli bíróság eljárásjogi következményt az indokolási kötelezettség megsértéséhez, azaz lényegesnek minősült-e az indokolási kötelezettség megsértésében megnyilvánuló eljárási szabályszegés:

„Kétségtelen, hogy az elsőfokú bíróság a felperes által becsatolt szakértői véleményt ítélete indokolásában nem értékelte, bizonyítékként való mellőzését külön nem indokolta. Ezzel a Pp. 221. § (1) bekezdésében foglaltakat részben megsértette. Ezen eljárási szabálysértése azonban nem minősült olyan súlyú lényeges szabálysértésnek, amely az ügy elbírálására kihatott volna, illetve, a per kimenetelét befolyásolhatta volna.” (EH 2006. 1550., hasonlóan: BH 1994.8.405.)

„Ha a fél bizonyítási indítványa a per érdemi eldöntése szempontjából nem volt releváns, annak mellőzése indokolásának elmulasztása nem olyan eljárási szabálysértés, amely az elsőfokú határozat hatályon kívül helyezését szükségessé tenné.” (ÍH 2016.38.).

„A bíróságnak nincs olyan kötelezettsége, hogy minden, a peres felek által fontosnak tartott tényállási elemet is rögzítsen az ítéletében, az indokolásban röviden kell előadni a bíróság által megállapított tényállást.” (BH+ 2014.

2. 78., hasonlóan: BH+ 2011.8.352.)

Amint a példákból látható, a bíróságok arra hajlanak, hogy az eljárási szabálysértés akkor lényeges, ha az a bíróság felülbírálati tevékenységét nehezíti meg. Nincsenek például arra figyelemmel, hogy egy hiányos indokolás a fél számára is megnehezítheti érveinek világos kifejtését.

A szigorúan az eljárásjogi törvények által előírt kritériumokra koncentráló érvelés mellett néhány esetben (mindkét ügytípusban) megjelennek a jogszabályban nem említett belső mércékre történő hivatkozások (pl. „meggyőző erő”, „okszerűség”, „szükséges mérték”, „kellő részletezettség”). Ezek azonban önmagukban nem adnak választ arra, hogy ezeket a kategóriákat kinek a szempontjaira figyelemmel kell értelmezni:

„A[z elsőfokú bíróság a] bizonyítékok értékelése során logikai hibát nem vétett, mérlegelési tevékenysége a tényállás megállapítására vonatkozó részében meggyőző volt.” (Fővárosi Törvényszék, Bf. 6036/2015/15. „Az

(7)

ítélet megfelelő indokolása nem pusztán formális kötelezettség, hanem ezen múlik az ítélet meggyőző ereje.” (BH 2013.10.287)

„[A bíróság] indokolási kötelezettségét a szükséges mértékben teljesítve számot adott arról, hogy a tényállást mely bizonyítékokra alapította. A törvényszék a tényállást a bizonyítékok okszerű mérlegelésének eredményeként állapította meg.” (BH 2016. 4. 75)

„Az elsőfokú bíróság a Pp. 221. §-ának (1) bekezdése szerint ítéletében nem iratellenes tényállást rögzített, logikusan és okszerűen értékelte a rendelkezésére álló bizonyítékokat, részletesen megindokolta a keresetet – bizonyítottság hiánya okán – elutasító döntését.” (AVI 2016.1.2)

Több esetben azonban konkrétabb elvárásokat is megfogalmaznak a felsőbíróságok:

„Az ítéletben pontos tényállást kell megállapítani, az egyes bizonyítékokat részletesen meg kell jelölni és meg kell indokolni részletesen a döntést, annak elutasítását is indokolni kell, a semmis [sommás? sematikus?], általában tett indokolás ellenőrizhető döntés alapja nem lehet.” (BH+ 2015.4.160)

„Kétségtelen, hogy a bizonyítékok nem részletező értékelése, a ténybeli következtetések nem kellő megokolása – amire az indítványozó hivatkozott – az ítélet meggyőző erejét és emiatt annak szakmai színvonalát csökkenti.”

(BH 2011. 9. 245.)

„Indokolási kötelezettség sérül, ha a tényállás és a tényálláson kívüli indokolás között, vagy a rendelkező rész (jogkövetkeztetés) és a tényálláson kívüli indokolás között van ellentmondás, eltérés, kétértelműség.” (BH 2014.4.103)

Néhány ítéletben pedig – bár általában a tisztességes eljáráshoz való jog konkrét felhívása nélkül – megjelenik az a megközelítés, mely az alsóbb fokú bíróság indokolását e szempontra (is) tekintettel értékeli. Ezen döntések során azonban a hivatkozás inkább „didaktikai” jellegű, csupán egy ügyben vezetett (ténybeli megalapozatlansággal együtt) hatályon kívül helyezéshez:

„A vallomások tartalmának felhívott részletezése szükségtelen és megnehezíti az ítélet áttekinthetőségét és az egyébként helyes döntés ellenőrizhetőségét.” (Debreceni Ítélőtábla, Bf. 42/2016/8.)

„Az elsőfokú bíróság által megszerkesztett ítélet ezen jogszabályba foglalt kritériumoknak ugyan alapvetően megfelel (Be. 258. § (3) bekezdés c) és d) pontja), azonban maga a tényállási rész leírása, a bírói mérlegelés, a jogi minősítés indokolása és a büntetés kiszabására vonatkozó rész széttöredezett, vázlatszerű, ez a szerkesztési mód az ítélet megértését, értelmezését megnehezíti.” (Fővárosi Ítélőtábla Bf. 273/2011/17.)

„Az ítéletekkel szemben támasztott világosság, közérthetőség és egyértelműség követelménye e körben a következetes bírói gyakorlat szerint akkor érvényesül kellően…” (Debreceni Ítélőtábla, Bf. 384/2009/5., hasonlóan: Debreceni Ítélőtábla Bf. 292/2009/56.)

„Helyesen hivatkozott az ügyész, valamint a magánfél jogi képviselője a valódi mérlegelés hiányára, kifogásolva azt, hogy a határozat indokolása valójában a bizonyítékok tartalmának a puszta ismertetésére szorítkozik. Ezen túlmenően pedig teljes egészében elmaradt a jogi érvek felsorakoztatása, a szóba jöhető jogi kategóriák – ügyre vetített – értelmezése.” (Pécsi Ítélőtábla Bf. 75/2015/17.)

„Önmagában nem számít ugyan eljárási szabálysértésnek, ha a bíróság az egyik fél tényelőadását, az általa szolgáltatott bizonyítékok alapján a tényállás megállapításánál – az ellenfél által felhozottakkal szemben – elfogadja, e fél jogi érveit magáévá teszi, a határozat indokolásának azonban tükröznie kell, hogy erre a felek által felhozott bizonyítékok értékelésének eredményeképpen megállapított tényállás alapján, a felhozott jogi érvek és ellenérvek mérlegelésével, az eljárási szabályok betartásával került sor. Az adós fizetésképtelensége tárgyában meghozott érdemi döntés indokolása azonban az adott esetben kételyt támaszthat az elsőfokú bíróság eljárásának pártatlanságát, döntési önállóságát, függetlenségét illetően, ezért az indokolás az adott formában lényeges eljárási szabálysértésnek minősül.” (ÍH 2011.43)

Az ellentétes felfogás létezésére utal azonban az EH 2006.1429 szám alatt közzétett elvi bírósági határozat, mely – ugyan egy választottbírósági ítélet kontextusában – explicit módon kimondja:

„Olyan eljárási szabálysértések mint a szakvélemény ellentmondásainak tisztázatlansága, vagy az ítélet indokolásának hiányosságai nem alapozzák meg a pártatlan és igazságos eljáráshoz fűződő alkotmányos alapelv sérelmét.”

(8)

Végül megfigyelhető az a jelenség, amikor is – a ténybelileg helyes ítélet megszületése érdekében – a tényállás tisztázatlanságának orvoslására alkalmazza a bíróság az indokolási kötelezettség megsértésének jogkövetkezményeit:

„[A másodfokú bíróságnak] számot kell adni arról, hogy a bíróság a fellebbezés indokait mennyiben és milyen okból találja megalapozatlannak, vagy egyébként miért hagyja azokat figyelmen kívül. Eszerint hiányzott az elsőfokú ítélet lényeges részének érdemi felülbírálata, amely az ügy érdemében a felülvizsgálati határozat meghozatalának is akadályát képezte.

A Legfelsőbb Bíróság ezért a jogerős ítéletet a felperesnek és házastársának a perbeli ingatlan tulajdonjogára vonatkozó igényeivel kapcsolatban tett nyilatkozatainak a Csjt. 27. §-ának rendelkezéseivel összhangban történő értelmezése érdekében a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte.” (BH+ 2011.4.163).

„[A] másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének a tényállás I/A., I/B., I/C., I/D., I/E, III., IV/A., IV/B., IV/C.

és IV/D. pontjaiban írt részeit a Be.375.§ (1) bekezdése értelmében – az indokolási kötelezettség megsértésének a Be.373.§ (1) bekezdésének III/a. pontjában írt mértéket el nem érő, a másodfokú eljárásban nem orvosolható, lényeges hatással járó eljárási szabálysértés – , illetve a Be.376.§ (1) bekezdése alapján, ki nem küszöbölhető megalapozatlanság okából hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot e körben új eljárásra utasította.” (Pécsi Ítélőtábla Bf. 75/2015/17.)

Ebbe a körbe sorolható még a BH 2010. 4. szám alatt közzétett eseti döntés. Az alsóbb fokon eljáró bíróságok a szakértői véleményekben lévő ellentmondást nem tisztázták, ezért nem lehetett tudni, hogy a vádlottól lefoglalt „lövés leadására alkalmatlan állapotban lévő lőfegyver”

büntetőjogi értelemben lőfegyvernek minősül-e. A Legfelsőbb Bíróság az indokolási kötelezettség megsértése miatt helyezte hatályon kívül az ítéleteket.

3. Szakirodalmi álláspontok és kritikák

A kritikák egy része a bírói érvelés formalizmusa, illetve minimalizmusa ellen irányul. Az időnként megjelenő, túl általános, sematikus vagy nem átlátható indokolások egyaránt veszélyeztetik mindhárom alkotmányos követelmény megvalósulását. Az indokolásokból nem derül ki, hogy mi is az az elvi alap, amely a következetes joggyakorlat biztosítéka lehet (jogállamiság), nem tud belőle az ügyfél tájékozódni az őt illető jogokról (emberi méltóság), és megnehezül számára a jogorvoslati jog gyakorlása (tisztességes eljárás).

A Pp.-nek a Wolters Kluwer által kiadott internetes „nagykommentárja” (szerk.: Kiss Daisy és Németh János) kiemeli, hogy: „rendkívül fontos az indokolás, mert ezen múlik az ítélet meggyőző ereje”, és bírálja azt a megoldást, amikor a bíróság a jogi indokolásban, konkrét döntések felhívása nélkül csupán általában utal a bírói gyakorlatra.

A büntetőeljárást illetően Háger Tamás szerint „kétségtelen, hogy az ítéletek indokolása sokszor nem tükrözi megfelelően az egyébként helyes bírói döntés valós tartalmának objektív okait.”10 Egy hasonló tárgyú vizsgálat arra a következtetésre jutott, hogy több esetben a

„szükséges érvek számbavétele teljesen hiányzott, a lényegi jogi okfejtés egy-két mondatban volt összefoglalva, és azt úgy tüntette fel a bíróság, mint az egyetlen helyes megoldást.”11 Fázsi László és Stál József az „ítéletszerkesztési kultúra” problémáiról ír, de nem csupán technikai és stiláris jellegű, hanem érdemi hibákat is felsorolnak.12 Amíg az indokolási stílus

10 Lásd HÁGER Tamás: „A tényállás megalapozottsága a büntetőperben” Doktori értekezés (kézirat), 131.

jog.unideb.hu/documents/doktori_cselekmenyek/hager_tamas-a_tenyallas_megalapozottsaga_a_buntetoperben.- phd_ertekezes.pdf

11 BENCZE Mátyás: Elvek és gyakorlatok (Budapest: Gondolat Kiadó 2011) 170.

12 FÁZSI László – STÁL József: „Észrevételek a büntető ítéletek szerkesztésének kultúrája körében” Büntetőjogi Szemle 2012/2. 3-14.

(9)

tudálékossága13 vagy a „bizonyítékok zárt láncolatára” történő üres hivatkozások14 inkább az előző kategóriába tartoznak, addig az olyan kijelentések, mely szerint a „vallomás tartalmának értékelését annak ismertetése nem pótolhatja”,15 a „bizonytalan alapokon nyugvó következtetés nélkülözi a meggyőző erőt”,16 vagy az „életszerűségre” való hivatkozás17 nem szolgálhat a bizonyosság pótlására, már érdemi kritikát jelent. Sőt, az is jól kitűnik, hogy az érvelést érő kritika inkább a tényállás-megállapítási folyamat kritikája: azaz az érvelési hiányosságok a tényállás megalapozottságát teszik kétségessé.18 Ficsór Gabriella is úgy látja, hogy a tényállás indokolásának problémái többnyire a megalapozatlanság körébe tartoznak.19

Hasonló az irányultsága Elek Balázs írásának is, amely az előzetes letartóztatások indokolásának gyakorlatát veszi górcső alá az Emberi Jogok Európai Bírósága (a továbbiakban EJEB) döntéseinek fényében. Következtetése, hogy az EJEB gyakorlatát komolyan véve nem lehet általánosságban, sematikusan indokolni az ilyen döntéseket.20 A gondolatmenetéből ugyanakkor az is kitűnik, hogy a legtöbb esetben az érvelési hiányosságok abból fakadnak, hogy a bíróságok nem fordítanak kellő energiát a letartóztatás elrendelését vagy a szabadlábra helyezést támogató érvek feltárására és egymással való összevetésére.21 Így kérdéses, hogy az indokolások színvonalának emelése elegendő-e a problémák orvosolására.22

Nyilvánvaló az összefüggése a tisztességes eljárás kérdéskörével Novák István észrevételeinek, aki a törvényi szabályozás „szikár egyszerűségét” is megemlítve,23 felhívja a figyelmet: bár az indokolást a „szakma” készíti, az nem a „szakma” számára készül, az ítélet pedig „nem szakdolgozat, még kevésbé doktori értekezés”,24 és kifejezetten megemlíti az érthetőség követelményét az indokolással kapcsolatosan.25 A szükséges szakmai szempontok ismertetésen túl ugyanezt az elvárást fogalmazza meg a HVG-ORAC interneten elérhető büntetőeljárási kommentárja (szerk.: Belegi József, az idézet szerzője: Mészár Róza): „Az egész indokolás, de különösen a jogi indokolás megszövegezésére érvényes követelmény, hogy legyen jogilag szakszerű, de mégis közérthető és magyaros.” Tanulságos, hogy ezt a tételt megerősítő bírósági döntést ugyanakkor nem idéz.

Az indokolásokkal kapcsolatban létezik olyan anomália, amely kimondottan a büntetőeljárást jellemzi. Háger Tamás, Elek Balázs és Bencze Mátyás egyaránt arról írnak, hogy a felmentő ítéletek indokolását jóval szigorúbban ellenőrzik a fellebbviteli bíróságok, mint a bűnösséget megállapító ítéletekét.26 Ez a gyakorlat természetesen kihat a tisztességes eljárás jogának érvényesülésére.27

13 (12. lj.) 6.

14 (12. lj.) 7.

15 (12. lj.) 11.

16 (12. lj.) 11.

17 (12. lj.) 11-12.

18 (12. lj.) 12-13.

19 Lásd FICSÓR Gabriella: „A készülő új büntetőeljárási kódex margójára” Büntetőjogi Szemle 2015/1-2. 31.

20 Lásd ELEK Balázs: „Az előzetes letartóztatás indokolása az Európai Emberi Jogi Bíróság gyakorlatának tükrében” Büntetőjogi Szemle 2015/3. 35-37.

21 (20. lj.) 40-49.

22 (20. lj.) 51.

23 (3. lj.) 465.

24 (3. lj.) 467.

25 (3. lj.) 467–468.

26 (10. lj.) 129. ELEK Balázs: A vallomás befolyásolása a büntetőeljárásban (Debrecen: Tóth Könyvkereskedés és Kiadó Kft. 2008) 20–22. BENCZE Mátyás: Nincs füst, ahol nincsen tűz (Budapest: Gondolat Kiadó 2016) 77-134.

27 Egyértelműen erre utal Bánáti János kijelentése a „Vörösiszap-ügy” másodfokú, az első fokon hozott felmentő ítéletet hatályon kívül helyező határozatával összefüggésben (mely ügyben védői szerepet töltött be): „A Győri Ítélőtábla nagyon magasra tette a lécet az ítélet indokolásával kapcsolatban. A mostaninál sokkal részletesebb

(10)

4. A bírói indokolások viszonya az alkotmányosság követelményeihez

A bírói gyakorlat és a szakirodalom ismertetéséből olyan kép rajzolódik ki, hogy az indokolási kötelezettség három alkotmányjogi aspektusából (jogállamiság, tisztességes eljárás, emberi méltóság) a bíróságok – a konkrét eljárási szabályok érvényesítését szem előtt tartva – a jogállamiság követelményére helyezik a hangsúlyt. A felsőbíróságok ügyelnek arra, hogy az alsóbb szintű fórumok az indokolásaikat a bevett szakmai standardok alapján készítsék el. Ez a törekvés „természetes kötelezettsége” is a bíróságoknak, és a kérdéskörhöz kapcsolódó számos iránymutató döntés azt tükrözi, hogy ezt komolyan is veszik. A „bevett szakmai standardokat”

azonban éri kritika a megjelenő formalista és minimalista tendenciák miatt.

A szakmai szempontok döntő hatásának és a rögzült bírói szerepfelfogásnak tudható be az indokolási kötelezettség megsértésének mint hatályon kívül helyezési oknak a „szubszidiárius jelleggel” történő alkalmazása. Előfordul, hogy ha a felülmérlegelési tilalom vagy más eljárásjogi ok miatt nem lehet az alsóbb fokú ítéletet annak ténybeli hiányosságai miatt hatályon kívül helyezni, akkor a tényállásra vonatkozó indokolási kötelezettség megszegésére hivatkozva teszi ezt meg a jogorvoslati fórumként eljáró bíróság. A szakirodalomban is tükröződik a meglátás, hogy a ténybeli indokolás hibája sok esetben valójában a tényfeltárás hibáját jelzi, és nem sui generis probléma.

Észrevehető az is, hogy az ügyfeleknek az indokolással kapcsolatos szempontjai jóval kevésbé jelennek meg a gyakorlatban. Ez magában hordozza annak veszélyét, hogy az indokolások színvonalának kérdése „szakmai belüggyé” válik, a legitim külső igények – az ítéletek érthetősége és az ügyfelekre vonatkoztatott meggyőző erő – azonban nem csatornázódnak be a gyakorlat alakításába. Ezt a kritikát, mely szorosan összefügg a tisztességes eljáráshoz való jog érvényesülésével (informational justice), a szakirodalom szerzői is megfogalmazzák.

A fő kérdés, melyre a következőkben keressük a választ, hogy a meggyőző erő és az érthetőség követelményének megsértése mikor éri el azt a szintet, amely már alkotmányossági aggályokat is felvet. Az alapjogi bíróságok gyakorlatát érintő vizsgálódásoknak az ad külön nyomatékot, hogy a helyes bírói indokolás kritériumait rendkívül tömören rögzítő törvényhelyek jelentős mozgásteret biztosítanak az ilyen fórumoknak a gyakorlat alapjogi kompatibilitásának számonkérésére.28

A valódi alkotmányjogi panasz intézményesítése nyomán kibontakozó hazai gyakorlat szerint az indokolási kötelezettséggel kapcsolatos kifogásokat a tisztességes eljáráshoz való jog

indoklást vár. Gyakorló ügyvédként megjegyzem, hogy első fokon a váderedményesség több mint 90 százalék, tehát sokkal gyakrabban fordul elő, hogy a védő fellebbez és kéri számon az ítélet indoklását. Ilyenkor másodfokon mindig az a válasz, hogy rövid ugyan az indoklás, kissé hiányos is, de a lényeg kiderül belőle. Csak remélni tudom, hogy a mostani határozat lesz irányadó gyakorlat azokban az ügyekben is, amikor első fokon bűnösséget állapít meg a bíróság.” 168ora.hu/elkaszaltak-dicsoseges-iteletet-ujrakezdodik-vorosiszapper/

28 A már említett Csehországban – többek közt – az alkotmánybíróság által kimunkált szempontok kerültek később kodifikálásra a polgári eljárásjogban, így az indokolásra vonatkozó követelmények sokkal részletesebben alakulnak: „...a bíróságnak az indokolásban elő kell adnia a kereseti kérelmet és az alperes védekezését. Tömören és világosan ismertetnie kell, hogy mely tényeket fogadott el és melyeket nem a tényállás megállapításához, valamint az ennek alapjául szolgáló bizonyítékokat és az értékelésük szempontjait; azt is indokolni kell, hogy ha valamilyen bizonyítékot nem vett figyelembe. A tényállás megállapításának és a jogi indokolásnak egyaránt a bíróság saját álláspontján kell alapulnia, nem lehet az indokolásba szó szerint átemelni valamelyik fél előadását vagy valamely bizonyítási eszköz által tartalmazott megállapítást. A bíróság elkötelezett aziránt, hogy az ítéletének indokolása meggyőző legyen. Az írásba foglalt indokolásnak összhangban kell állnia a kihirdetéskor szóban elhangzott indokolással.” [99/1963. törvény (Cseh „Pp.”) 157. § (2)]

(11)

sérelmére hivatkozással lehet érvényesíteni az Alkotmánybíróság előtt. A jelenlegi gyakorlat – kevés kivételtől eltekintve – nem teszi lehetővé, hogy a bírói ítélet ellen benyújtott alkotmányjogi panaszban a jogállamiság megsértésére lehessen hivatkozni,29 az emberi méltósághoz való jog pedig azért nem képezi ilyen tárgyú panaszok alapját, mert az említett alapjog és az indokolások közötti, kétségtelenül létező összefüggés igencsak távoli.

5. Az indokolási kötelezettség alkotmányos tartalma az Alkotmánybíróság gyakorlatában

Az Alkotmánybíróság gyakorlatára irányuló vizsgálódás kereteit, lehetséges ambícióit és korlátait egy általános megállapítás segít kijelölni. Az indokolási kötelezettség megsértésére alapozott indítványokat az Alkotmánybíróság legtöbbször érdemi vizsgálat nélkül visszautasítja. A visszautasítás alapja, hogy a kérelmek nem alkotmányossági problémára utalnak, hanem a támadott rendes bírósági döntések helyességét vitatják, és azok tartalmi szempontú felülvizsgálatát célozzák.30 Emiatt pedig nem teljesül a befogadás egyik feltétele:

az ügyben nem merül fel „a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség, vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés”.31 Az indokolási kötelezettség alkotmányjogi tartalmának feltérképezése során ezért gyakran végzésekre támaszkodunk. A végzések jellemzője, hogy általában csak egy szerény előzetes vizsgálatot tartalmaznak, amely annak megállapítására irányul, hogy felmerül-e komolyabb probléma a támadott döntés indokolásával kapcsolatban. Ebből következően a végzések kevés támpontot szolgáltatnak az indokolási kötelezettséggel összefüggő elvárásokat illetően. Igen alacsony továbbá azoknak az érdemi vizsgálatot felvonultató határozatoknak a száma, amelyek érintették az indokolási kötelezettség kérdését. Ezek a határozatok rendszerint szintén visszafogott következtetéseket rögzítettek, és tipikusan nem vezettek a rendes bíróság döntésének megsemmisítéséhez.

Elemzésünk horizontját azonban nem szűkítjük le az alkotmánybírósági gyakorlatra. Bizonyos pontokon, a lentebb ismertetett okokból, az EJEB gyakorlatára is utalunk majd.

5.1. Az alkotmánybírósági felülvizsgálat alapja és terjedelme

Az Alkotmánybíróság a 7/2013. (III. 1.) AB határozatban (ABH 2013, 293) – amely egyfajta

„alaphatározatnak” is tekinthető – teremtette meg a lehetőséget arra, hogy felülvizsgálja a rendes bírósági döntések indokolását, és ekképpen ellenőrizze a bírói érvelés minőségét. Ennek

29 Az Alkotmánybíróság az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésére, azaz a jogállamiság elvére alapított panaszok közül csak azokat fogadja be, amelyek a visszaható hatályú jogalkotás vagy a felkészülési idő követelményének megsértésére hivatkoznak. Egyebekben a jogállamiság olyan elveket foglal magában, amelyek nem keletkeztetnek alapjogi igényeket, ezért az alkotmányjogi panasz funkciójával ellentétes lenne, ha a testület ez utóbbi rendelkezésekre alapozott indítványokat is tárgyalná. [Lásd: 3033/2013. (II. 12.) AB végzés, ABH 2013, 1285.]

Komolyan vitatható azonban, hogy az Alkotmánybíróság még abban az esetben sem vizsgálta a jogbiztonság sérelmét, amikor az indítványozó a jogalkalmazási gyakorlat súlyos ellentmondásait kifogásolta a Kúria jogértelmezésével összefüggésben. [3195/2016. (X. 11.) AB határozat, ABH 2016, 2249.] Pedig az EJEB álláspontja szerint is sérül a tisztességes eljáráshoz való jog (és ezen keresztül a jogbiztonság) a bírói gyakorlat kirívó ellentmondásai („flagrant inconsistency”) következtében, amennyiben ugyanaz a bírói fórum hasonló ügyekben teljesen eltérő jogértelmezésre támaszkodik, és az ellentétes döntéseket hozó bíróság az adott ügyben végső fórumként jár el, ezért az inkonzisztencia kiküszöbölésére a vizsgált esetben nincs is lehetőség. Lásd Stoilkovska v. The Former Yugoslav Republic of Macedonia, Judgment of 18 July 2013, no. 29784/07)

30 Lásd például: 3190/2013. (X. 22.) AB végzés, ABH 2013, 2301.; 3236/2013. (XII. 21.) AB végzés, ABH 2013, 2641.; 3199/2014. (VII. 15.) AB végzés, ABH 2014, 2304.; 3321/2014. (XII. 10.) AB végzés, ABH 2014, 3094.;

3012/2016. (I. 25.) AB végzés, ABH 2016, 725.; 3107/2016. (V. 24.) AB végzés, ABH 2016, 1568.; 3123/2016.

(VI. 21.) AB végzés, ABH 2016, 1723.; 3179/2016. (IX. 26.) AB végzés, ABH 2016, 2126.

31 2011. évi CLI. törvény az Alkotmánybíróságról, 29. §

(12)

a hatáskörnek az elismeréséhez a felülvizsgálat alkotmányos alapját (alapjogi vonatkozását) kellett megtalálni. Ehhez a feladathoz a segítséget az EJEB gyakorlata biztosította, mivel a strasbourgi fórum már hosszú idő óta gyakorol felügyeletet a nemzeti bíróságok indokolása felett. Ahogy az EJEB számára, úgy az Alkotmánybíróság számára is a tisztességes eljáráshoz való jog (fair trial) jelentette a konkrét alapjogi – emberi jogi – támpontot. A tisztességes eljáráshoz való jog, amelyet az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdése rögzít32, megköveteli, hogy az eljáró fórumok adjanak számot azokról az indokokról, amelyekre döntésüket alapozták.

Ez a kötelezettség, amely valamennyi autoritással rendelkező politikai intézményt terhel, az indokolt bírói döntéshez való jog formájában keletkeztet igényt a peres felek számára. Az indokolt bírói döntéshez való jog szövegszerűen nem szerepel az Alaptörvényben, ugyanakkor az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint a tisztességes eljárás követelményének vannak olyan elemei, amelyek anélkül minősülnek alkotmányi rangú eljárási garanciáknak, hogy azokat az Alaptörvény nevesítené.33 Ezt az értelmezést követi az EJEB is, amely kifejezetten nem említett részjogosítványok széles körét – közöttük az indokolt bírói döntéshez való jogot (right to a reasoned judgment) – vezette le az Emberi Jogok Európai Egyezményének (a továbbiakban EJEE) 6. cikkéből.34

A továbbiakban arra a kérdésre keressük a választ, hogy mi ennek a jognak a tartalma, mennyire szigorú mércét jelent a bíróságok vonatkozásában, így milyen széles felülvizsgálati lehetőséget teremt az Alkotmánybíróság számára.

Az Alkotmánybíróság alaphatározatából következően az indokolt bírói döntéshez való jog egy minimális követelményt támaszt a bíróságokkal szemben, amely követelmény – szerény ambíciói ellenére – mégsem jelent egységes mércét: a mérce tartalmát és terjedelmét ugyanis a jogvita jellege, a vonatkozó eljárásjogi szabályok és az ügy egyedi körülményei, például az ügyben előadott kérelmek, észrevételek és a választ igénylő kérdések határozzák meg és formálják. Ebből is következik, hogy ezt az alkotmányos követelményt csak az eljárási törvényekbe foglaltakra tekintettel lehet érvényesíteni. Az alkotmánybírósági gyakorlat alapján az indokolt bírói döntéshez való jog azt az általános elvárást fogalmazza meg, hogy „a bíróság az eljárásban szereplő feleknek az ügy lényegi részeire vonatkozó észrevételeit kellő alapossággal megvizsgálja, és ennek értékeléséről határozatában számot adjon.”35 Ez az

„alkotmányos minimum” egyben azt is jelenti, hogy az indokolt bírói döntéshez való jogból

„nem következik a felek által felhozott minden észrevétel egyenként való megcáfolási kötelezettsége, különösen nem az indítványozó szubjektív elvárásait kielégítő mélységű érvrendszer bemutatása.”36

A testület már a 7/2013-as alaphatározatában kijelölte az indokolásokat érintő alkotmányossági felülvizsgálat határait a „negyedfokú bíróság doktrínájára” hivatkozással.37 A strasbourgi

32 Magyarország Alaptörvényének XXVIII. cikk (1) bekezdése rögzíti, hogy „[M]indenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat vagy valamely perben a jogait és kötelezettségeit törvény által felállított, független és pártatlan bíróság tisztességes és nyilvános tárgyaláson, ésszerű határidőn belül bírálja el”. Az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdése hasonló rendelkezéseket tartalmaz a hatósági eljárások tisztességes lefolytatását érintően, ezért az indokolást kifogásoló indítványozók egy része ez utóbbi cikk sérelmére támaszkodik az alkotmányjogi panasz benyújtásakor. Ilyen esetekben az Alkotmánybíróság az indítványokban felhívott rendelkezéstől eltérően a XXVIII. cikk (1) bekezdése alapján folytatja le a vizsgálatot, tekintettel arra, hogy a panasz a bírói döntés ellen irányul. Lásd 7/2013. (III. 1.) AB határozat, ABH 2013, 293, 299.

33 Idézi: 7/2013. (III. 1.) AB határozat, ABH 2013, 293, 301.

34 David HARRIS et al.: Harris, O’Boyle & Warbrick: Law of the European Convention on Human Rights, Third edition (Oxford: Oxford University Press 2014) 430-431.

35 7/2013. (III. 1.) AB határozat, ABH 2013, 293, 307.

36 30/2014. (IX. 30.) AB határozat, ABH 2014, 863, 892; 3107/2016. (V. 24.) AB végzés, ABH 2016, 1568, 1574.

37 A doktrínára lásd például a 3268/2012. (X. 4.) AB végzést

(13)

gyakorlatban is alkalmazott „fourth instance doctrine” szerint az emberi jogokra alapozott bírói felülvizsgálat nem jelentheti a rendes jogorvoslati rendszer egy újabb szintjét, ahol az emberi jogi fórum az érintett bírósági döntés megalapozottságát és helyességét vizsgálja.38 Az emberi jogi vagy alkotmányossági szempontú értékelés ugyanis természeténél fogva eltér a hagyományos jogorvoslat keretében végrehajtott felülvizsgálattól, hiszen az előbbi korlátozott, csupán az emberi jogi szempontok érvényesítésére – a magyar kontextusban tehát az Alaptörvény védelmére – irányul, így szűkebb ellenőrzési lehetőséget rejt magában, mint a klasszikus bírósági jogorvoslatok. A „negyedfokú bíróság doktrínája” azt jelenti, hogy az Alkotmánybíróság nem a bírói indokolások tartalmi helyességét vizsgálja, azaz nem arra kérdez rá, hogy vajon megalapozott következtetésre jutott-e a rendes bíróság. Erre tekintettel az eljárás tisztességességének vizsgálata nem a törvényértelmezési kérdések és a jogdogmatikai viták eldöntésének terepe. A testület ehelyett az indokolási kötelezettség teljesítésének formális aspektusaira fókuszál.

A formális szempontok ebben a megközelítésben az eljárási igazságosság követelményéhez kapcsolódnak, és arra utalnak, hogy egy közhatalmi döntés – így egy bírói ítélet – legitimitását, elfogadásra méltóságát nem(csak) a döntés eredménye, azaz annak helyessége, hanem a döntéshez vezető eljárás méltányossága alapozza meg. Ebből következik, hogy vannak olyan, a döntés eredményével kapcsolatos szempontok, amelyeket az Alkotmánybíróság – mivel nem a döntéshez vezető eljárás tisztességességét érintik – nem vizsgál az indokolt bírói döntéshez való jog sérelmére alapozott panaszok esetében. Ide tartozik elsősorban a tényállás megalapozottsága, a bizonyítékok értékelésének és mérlegelésének eredménye, valamint a jogi érvelés megalapozottsága; ezek a kérdések ugyanis a klasszikus jogorvoslati eljárásokra tartoznak.

Az így felfogott tartalmi és formális szempontok elhatárolása azonban számos nehézséget eredményez a gyakorlatban. Ha az EJEB esetjogára pillantunk, láthatjuk, hogy ott sem következetes e fenti elválasztás alkalmazása. Az Ajdaric v. Croatia ügyben például az EJEB az

„adekvát érvelés hiányát” (“the decisions reached by the domestic courts were not adequately reasoned”) valójában a kétséget kizáró bizonyítottság hiányában, így a tényállás megalapozatlanságában látta.39 A három ember megölése miatt negyven év szabadságvesztésre ítélt Ajdaric ügyében ugyanis az eljáró bíróságok érdemben egyetlen tanú vallomására alapozták a döntésüket, és nem tulajdonítottak kellő súlyt a tanú vallomásaiban rejlő nyilvánvaló ellentmondásoknak, valamint a tanú mentális problémáinak, pedig azokra a panaszos kifejezetten felhívta a figyelmet. Az esettel kapcsolatban az EJEB korábbi elnöke is elismerte, hogy a strasbourgi fórum az igazolt hatáskörét túllépve, egyfajta fellebbviteli fórumként eljárva, a tényállásra tekintettel bírálta felül a döntést.40 Ez a döntés két alapvető belátáshoz segít minket hozzá a strasbourgi bíróság felfogásával összefüggésben. Az első, hogy amíg a bíróság a felülvizsgálat alapját képező tisztességes eljáráshoz való jog formális karakterére helyezi a hangsúlyt, bizonyos esetekben mégis tartalmi értékelésbe, a döntés

38 BernadetteRAINEY – ElizabethWICKS – ClareOVEY: Jacobs, White & Ovey: The European Convention on Human Rights, Sixth edition (Oxford; New York: Oxford University Press 2014) 248, 278. A „fourth instance”

doktrína alkalmazási köre, így az EJEB által végzett felülvizsgálat intenzitása igencsak bizonytalan a tisztességes eljárás sérelmére alapozott panaszok esetében. A doktrína elviekben egy korlátozott felülvizsgálatot követel, amely a gyakorlatban akár egy szigorú bírósági kontrollt is eredményezhet. A doktrínához kapcsolódó inkoherens gyakorlat kritikáját lásd: Ryan GOSS: Criminal Fair Trial Rights: Article 6 of the European Convention on Human Rights, (Oxford: Hart Publishing 2014) 42–58.

39 Ajdaric v. Croatia, Judgment of 13 December 2011, no. 20883/09, § 51.

40 Lásd Dean SPIELMANN: The European Court of Human Rights: Master of the Law but not of the Facts? című előadását (British Institute of International and Comparative Law, 2014. november 6.)

(elérhető: www.echr.coe.int/Documents/Speech_20141106_Spielmann_BIICL.pdf)

(14)

helyességének vizsgálatába bonyolódik. A második, ehhez szorosan kapcsolódó megállapítás, hogy a fair trial elv – a formális megközelítés ellenére – „elbírja” a nyilvánvalóan megalapozatlan vagy nyilvánvalóan önkényes döntések kiszűrését is. Vélhetően ebbe a kategóriába sorolható az előbbi horvát eset is. Mindezek a megállapítások a magyar rendes bíróságok gyakorlata szempontjából is iránymutatók lehetnek, amennyiben a magyar bíróságok döntését egyfelől az EJEB, másfelől a strasbourgi doktrínákra gyakran támaszkodó magyar alkotmánybíróság is felülvizsgálhatja.

Ennek az iránynak a lehetőségét hordozza magában a 3173/2015. (IX. 23.) AB határozat (ABH 2015, 2503), amely felvillantja azt a lehetőséget – ismételten a strasbourgi gyakorlatra hivatkozással –, hogy a kirívó jogértelmezési hibára, egyfajta contra legem értelmezésre alapozott bírósági ítéletek a tisztességes eljárás követelményének sérelmét eredményezhetik.

Arra vonatkozóan azonban nem kapunk támpontot, hogy mi minősül ilyen kirívó hibának, a testület ugyanis a szóban forgó esetben nem ment bele az indítvány érdemi értékelésébe, csak egyszerűen deklarálta, hogy a kirívó jogértelmezési hiba vizsgálatának szükségessége nem merült fel.41

Az előbbi példák arra mutatnak rá, hogy a tisztességes eljárás elvére alapozott alkotmánybírósági jogkör határai bizonytalanok: egy elviekben korlátozott, csak a formális szempontokra fókuszáló felülvizsgálat ugyanis a bírói döntések tartalmi felülbírálata felé mozdulhat el. Az alkotmánybírósági kontroll terjedelme és intenzitása tehát esetről esetre változhat, széles mérlegelési szabadságot biztosítva a testületnek.

5.2. Az indokolt bírói döntéshez való jog tartalma

5.2.1. Az alaptörvény-ellenesnek nyilvánított bírói indokolások „tanulságai”

A 2012 óta eltelt időszakban csak két olyan határozatot találtunk, amelyben az Alkotmánybíróság kifejezetten az indokolási kötelezettség megsértésére hivatkozással semmisített meg bírósági döntést. Sajnálatos módon azonban sem a 3007/2016. (I. 25.) AB határozatból (ABH 2016, 697.), sem pedig a 20/2017. (VII. 18.) AB határozatból (ABK 2017.

július, 1121.) nem vonhatunk le érdemi, megalapozott következtetéseket arra vonatkozóan, hogy miként gondolkodik a testület az indokolási kötelezettség alkotmányos tartalmáról, az indokolás részletességének, mélységének minimális követelményeiről.

A parkolási díj és pótdíj megfizetésével kapcsolatos 3007/2016. (I. 25.). számú döntésben a megsemmisítés valódi indoka nehezen azonosítható. A testület érvelése szerint „az ítéletekben felhívott jogszabályokból – illetve ezáltal az ítéleti indokolásból – a jogértelmezés általános szabályainak megtartása mellett nem következnek az indítványozót marasztaló bírói döntések”.

Ez az érvelés egyszerre sugallja az alapügyben eljáró bíróságok téves jogértelmezését és a döntések megalapozatlanságát, amely szempontokra azonban – az Alkotmánybíróság által kidolgozott doktrína szerint – nem alapozható alkotmányossági felülvizsgálat. Úgy tűnik, hogy

41 Ebben a határozatban az alapügyben eljáró felügyeleti szerv, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) ellenőrzési hatásköre volt vitatott, mivel nem volt egyértelmű, hogy azeljárás megindításakor hatályos jogszabály milyen jellegű tevékenységek vonatkozásában tette lehetővé a felügyeleti jogkör gyakorlását a PSZÁF számára. A hatáskör helyes értelmezésére irányuló vita felvetette, de nem válaszolta meg azt a kérdést, hogy milyen fokú jogértelmezési szabadság illeti meg a hatóságokat, valamint a bíróságokat, ahogyan nyitva hagyta azt a kérdést is, hogy hol húzódik a határ az igazolható jogértelmezési szabadság és a contra legem jogalkalmazás között.

(15)

a testület tartalmi szempontból kifogásolta az alsóbb szintű bíróságok döntését, és lényegében felülírta a rendes bíróság érvelését, átlépve a felülvizsgálat saját maga által kijelölt határait.

A vadászható állat és a gépjármű ütközése esetén felmerülő kártérítési igénnyel összefüggő ügyben előterjesztett alkotmányjogi panasz eredményeként megszületett 20/2017. (VII. 18.) AB határozatban a contra legem jogalkalmazás és az indokolási kötelezettség megsértése együttesen eredményezte a tisztességes eljárás olyan szintű sérelmét, amely alaptörvény- ellenességhez vezetett. Azon túl, hogy első olvasásra nem egyértelmű, miként lehet együttesen alaptörvény-ellenes a contra legem jogértelmezés és az, hogy a jogszabály szövegétől való eltérés nincs megfelelően megindokolva, az Alkotmánybíróság nem fejtette ki kellő mélységben azt sem, hogy mi volt a probléma a rendes bíróság érvelésével – azaz a testület maga sem vette komolyan az indokolási kötelezettséget. Az Alkotmánybíróság szerint az eljáró törvényszék azért sértette meg a tisztességes eljárás elvét, mert az alkalmazandó jogszabály helyett az azzal ellentétes bírói gyakorlatra támaszkodott, és nem adott számot arról, hogy miért nem a hatályos jogszabály alapján döntötte el az ügyet. Mi magunk sem vitatjuk, hogy contra legem jogértelmezés esetén különösen komoly indokolási kötelezettség nehezedik a bíróságokra; ilyen helyzetekben az érvelés elmaradása nyilvánvalóan önkényes, de legalábbis annak látszó döntéshez vezethet. Ennek jelzése és nyomatékosítása az alkotmánybírósági határozat fontos eredménye.

Ugyanakkor két alapvető probléma is alaposan aláássa a határozat alkotmányjogi jelentőségét.

A megsemmisített ítélet nyilvánvaló hibája, azaz a téves, contra legem jogértelmezés ténye – amely egyébként megalapozhatja az eljárás tisztességtelenségét – egyfelől kétséges: az eset elbírálásakor irányadó jogszabályi környezet bizonytalan volt, amelyben lehetőség nyílt a törvényszék ítéletébe foglalt következtetéssel azonos, de azzal ellentétes jogértelmezésre is.

Másfelől az Alkotmánybíróság nem indokolta meg, hogy a bírói gyakorlat felhívása miért bizonyult elégtelennek az esetlegesen contra legem jogértelmezés alátámasztásához, tehát a jogszabályi rendelkezések figyelmen kívül hagyásához.

A bíróságok gyakran hivatkoznak a kialakult ítélkezési gyakorlatra, amely legitim jogi indoknak bizonyul, amennyiben a gyakorlat létezését az eljáró bíróság megfelelő módon, korábbi döntések segítségével bizonyítja. Az természetesen problematikus, ha a bíróság – érdemi jogi érvelés nélkül – csupán „odaveti”, hogy „az irányadó bírói gyakorlat szerint”. Az Alkotmánybíróság részéről így érdemi okfejtést igényelt volna, hogy miért nem találta kellően megalapozottnak a bírói gyakorlatra támaszkodó érvelést. A hiányzó alkotmánybírósági indokolás azért is különösen fájó, mert a felülvizsgálatot a törvény a szóban forgó esetben kizárta, így a Kúriának nem volt lehetősége arra, hogy korrigálja a törvényszéki érvelés lehetséges hibáját, és állást foglaljon abban a kérdésben, hogy milyen helyzetekben és milyen formában bizonyul megfelelőnek a korábbi ítélkezési gyakorlat bírósági hivatkozása. Ezt a lehetőséget pedig, amely az alapjogvédelem szempontjából kulcsfontosságú pillanat volt, a Kúria helyébe lépő Alkotmánybíróság csak igen korlátozottan ragadta meg.

Mindkét eset azt a belátást támasztja alá, hogy az indokolási kötelezettség megsértése olyan argumentációs eszköz az Alkotmánybíróság gyakorlatában, mely azokban az esetekben szolgál a megsemmisítés alátámasztásaként, amikor a testület valamilyen okból problematikusnak találja a bírói ítéletet, de nem hivatkozhat nevesített alapjog megsértésére.

5.2.2. Az indokolási kötelezettséget érintő egyéb döntések

Hivatkozások

KAPCSOLÓDÓ DOKUMENTUMOK

Az eljárásújítás pedig éppen arra ad lehetőséget, hogy az alapügyre vonatkozó, utóbb felmerült tény vagy bizonyíték alapján a hibás tényállás és a hibás ítélet

Friss István is példa arra, hogy ne próbáljuk az embereket ilyen egyszerû címkékkel elintézni.” Ez volt Kornai János legfontosabb üzenete, amely az akadémiai falakon

június 28-án tört ki a Lengyel Népköztársaság területén a totalitárius hatalom elleni első általános sztrájk a Sztálin Fémműben (azelőtt

május 9-én kelt, Nemzetközi Vasúti Fuvarozási Egyezmény (COTIF) módosításáról Vilniusban elfogadott, 1999. június 3-án kelt Jegyzőkönyv kihirdetéséről.. Balogh

június 13-án, Fehérváron „Istennek megköszönhetetlen bölcs rendelésébűl nagyobbik Apafi Mihály névű fiam az országtól választatott erdélyi fejedelemségre, kiért

Az új büntetőeljárási törvény és a kapcsolódó ágazati törvények a titkos információgyűjtést és a büntetőeljárási keretek között végzett titkos

A törvényben meghatározott okból és eljárás alapján azonban a terhelt személyi szabadsága korlátozható, illetve elvonható, ez elsősorban a kényszerintézkedéseket jelenti:

gyelország gazdasági fejlődése általános alapvető vonalának és így az e gazdaságot szolgáló statisztika általános, alapvető vonalának is alapjában a Szovjetunió