K a m a r á s I s t v á n
L E L K I E R Ő M Ű NAGYMAROSON
1
Kamarás István
LELKIERŐMŰ NAGYMAROSON
A szociográfia a Művelődéskutató Intézetben készült, a Ts—4/3 program keretében
A „Családdal az életért, a társadalomért”
alapítvány és a Püski-ISIS Kft. támogatásával
lektorálták:
BOROS LÁSZLÓ TÓM KA FERENC
A fényképeket és a fedéltervet készítette:
Gránitz Miklós
Kiadja a Művelődéskutató Intézet Felelős kiadó az Intézet igazgatója Felelős szerkesztő: Török Gyöngyvér
MűszaTci vezető: Névery Tibor Műszaki szerkesztő: Pálfíy Erzsébet Szedés: Püski-ISIS Kft. fényszedőüzeme Nyomás: Zalai Nyomda, Zalaegerszeg 89 1372 o
Felelős vezető: Gállá József igazgató Megjelent 21,75 (A/5) ív terjedelemben
1989 ISBN 963 521 190 2
KAMARÁS ISTVÁN
LELKIERŐMŰ NAGYMAROSON
(religiográfia)
VITA
Budapest, 1989
Bajcsy Lajosnak, Balás Bélának, Blanckenstein Miklósnak,
Diószegi Lászlónak, Ferenczi Rudolfnak, Hadi Ferencnek, Jávorka Lajosnak,
Kállay Emilnek, Kemenes Gábornak,
Major Sándornak, Neményi Klárának, Opálény Mihálynak,
Sillye Jenőnek, Tomka Ferencnek, Turcsik Györgynek, Zimonyi Jánosnak,
akik a legtöbbek számára szellemei és mozgatói a nagymarosi találkozónak
TARTALOM
Az ügyről (Balás Béla)... 9
A m űfajról... 11
I. ER Ő TÉR ... 13
„Minden testvérnek és testvéri közösségnek” ... 13
„Életegységből születő egység” ... 15
„Tolmácsok vagytok” ... 16
„Ne állj ellen a kegyelemnek!” ... 17
„Örülök ott, ahol boldogok a társak” ... 20
„Egy cipő akkor jó ha a lábhoz idomul” ... 22
„Nagymaros óta egyetemesebben kell gondolkodni” __ 24 „Tetszik, hogy ennyien vagyunk” ... 26
„Jézus EGY házat alapított” ... 28
„Ne strigulázzuk a sérelmeket!” ... 30
„Bennünk kell elkezdeni” ... 31
„Erőtér alakult ki” ... 33
II. TALÁLKOZÁSOK... ... 37
Nagymaros Kismaroson kezdődött... 38
Nyakkendős mise (1976)... 44
Átmenőben Nagymarosra (1978-79)... 47
Kis lépés Nagymaros felé (1980. m ájus)... 53
Színre lépnek a kisközösségek (1980. október)... 58
Kis lépések parázson (1981. május) ... 59
Tízéves évforduló (1981. o k tó b er)... 64
Hökkentés (1982. m ájus)... 67
Hankiss, Balczó, Camus, K őibe... (1982. október)... 73
Szelíden (1983)... 74
Egyeztetni az értékrendet (1984. m ájus)... 77
Válaszlevél (1984. október)... 78
Békességszerzés (1985. m áju s)... 81
„Boldogok, akik üldözést szenvednek" (1985. o któber). . . 83
„Az egyház ti vagytok" (1986. m áju s)... 85
Emmausztól Jeruzsálemig (1987. m áju s)... 91
Mindenféle szerzetek (1987. október)... 95
Zászlóbontás (1988. m á ju s )... 99
III. HÚROK... 103
Előzmények és alternatívák... 103
D a x ... 111
Jenőék... 114
A p e r... 121
Religiozus b e a t? ... 135
IV. É R T É K E K ... 138
Kulcsfogalmak, idézetek, példák, stílusok... 138
Énekelt szövegek... 143
Értékek és arcélek... 146
Bővülő értéktár... 157
Tanúságtételek... 162
Értéktárleltár... 166
Egyházképek... 177
A tág ab b v ilág... 182
V. KISUGÁRZÁS... .*. 186
Hajós ... 187
D ebrecen... 193
Szeged ... 199
Miskolc ... 204
Segesd... 206
M áriapócs... 208
M áriagyüd... 212
VI. ÉLMÉNYLENYOMATOK... 227
H a tó k ö r... 228
Mérlegen a nagymarosi eg ység... 230 6
Nagymaros kívülről... 239
Nagymaros belülről... 272
VII. LELKIERŐM Ű... 276
Elfogulatlanul, vagyis vám osként... 277
M egérkezés... 278
Ráhangolás, előadás, meditáció ... 279
A találkozó z e n é i... 283
V álasztás... 286
K iskörben... 287
A fórum on... 291
Arcok a tö m egben... ... 292
A szervezés... 297
Gyónók és gyóntatok... 298
A mise és a litá n ia ... 299
Epilógus... 302
És így tovább... 308
JEGYZETEK... 311
Angol nyelvű összefoglaló...314
Gránitz Miklós fotóinak tükrében... 317
AZ ÜGYRŐL
Valamikor a hatvanas években történt, valahol Európában... Az egyik bíróság hitoktató papok ügyével foglalkozott. Zárt tárgyalásokat tartot
tak. A vádlottak rokonai és tanítványai nem mehettek be. A folyosón találgatták, hogy mi lehet az atyák ellen a vád, mekkora lehet az érte kiszabható büntetés. Az ítélethozatal előtt, a szünetben váratlan ese
mény történt. Valaki észrevette, hogy nyitva maradt a tárgyalóterem ajtaja, és ekkor jött a nagy ötlet. Pillanatok alatt leszaladtak az utcára.
A sarki virágárus teljes készletét felvásárolták, majd teleszórták virág
gal a vádlottak padját. Ez volt a véleményük az ügyről...
A magyar katolikus egyház legújabb kori szerepét, nemzetmentő munkáját még csak most kezdjük felmérni. Eddig nem lehetett. Min
den zárt ajtók mögött történt. Kamarás István könyve abban a történel
mi pillanatban jelenik meg, amikor az Ajtó éppen nyitva áll és Virág is van bőven. Most nyílik arra lehetőség, hogy számba vegyük, hány- szoros a termése a jó földbe hullott magnak.
Ez a vallásszociológiai tanulmány csak előfutára egyháztörténel
münk egy újabb fejezetének. Ami ugyanis most történik Nagymaroson és szerte a magyar Egyházban, az nem a véletlen műve. Nem is „húrok pengetéséből” született egy új korszak. Nem néhány tehetséges fiatal rögtönzése, és nem is olyan új. Itt mélyebbek a gyökerek és nagyobbak az összefüggések. Ez a mű annak a felismerése, hogy a világ továbbra is egy kézben van. Isten kezében. Égi metronóm diktálja a földi tem
p ó t...
A lelki újjászületés jelei bibliás képekre emlékeztetnek. Azt bizony
gatják, hogy a „zúgó mély vizeket”, a „nádasban tovaharapózó tüzet”, az „égbolton ragyogó csillagokat” vagy az „irgalom tengerét” nem sem
misítették meg a világégések, a rendszerváltozások, az evilági visszaélé
sek és a miattuk elrebegett önkritikák... Ami a háború előtt vagy után érték volt ebben az Egyházban, mindaz a szépség, ami a zsinat előtt
vagy után megjelent a mi világunkban, az összes áldozat, amit valaha meghoztak a kápláni szobák csendjében, a klauzúrák áhítatában vagy a börtönök mélyén, a szellemi-lelki erőfeszítések a katedrákon és a gyóntatószékekben: nem vesztek el. Egy „i” betű, egy vesszőcske sem veszett el. Ami az évtizedek csendjében, többnyire zárt ajtók mögött történt, az mind magvetés volt. S a magnak, mint tudjuk, mindegy, hogy éjszaka van vagy nappal. Kicsírázik és szárba szökken. Ebből látunk valamit Nagymaroson, és erről szól ez a könyv. Aki írta virágnak szánta - egy még le nem zárt ügyben - a vádlottak padjára.
Balás Béla
A MŰFAJRÓL
Többféle olvasója és olvasata lehet ennek a szociográfiának, attól függő
en, mennyit tud a Nagymaroson évente kétszer megrendezendő katoli
kus ifjúsági találkozóról (vagyis lelki napról). A kívülállók (a még kívül maradók) számára persze csak sejttetheti, de nem adhatja vissza ez a könyv az élményt, a találkozókon résztvevők számára pedig azt az él
ményt. A kívülállókat tájékoztathatja, bevezetheti, a körön belülieket pedig emlékeztetheti, és rálátást (áttekintést) nyújthat számukra.
Térkép ez a szociográfia és nem tájkép, de segítségével el lehet jutni az élmény forrásához. Miként egy szép táj, egy költemény, egy szere
lem, a nagymarosi találkozó is alig-alig ragadható meg, a lényeg - akár
hány kamerával is fényképezzük - alig ismerhető fel a lenyomatokon.
És hát joggal kérdezheti az olvasó: tessék mondani, igaz is a térkép, vagy csak pontos? A nagymarosi találkozó - miként egy szép táj, egy költemény, egy szerelem is - tér-időbeli és az ötödik dimenzió találko
zása is, és ennek a csodának csak a visszfényét ragadhatja meg a szo- ciográfus, akkor is, ha religiográfus.
Mindazonáltal a térképre jelek is felkerülhetnek, s a térkép is megin
díthatja fantáziánkat, s elénk rajzolódhat a táj, a tények tanúságtétele is okozhat katartikus élményt. De valóban ilyen a nagymarosi találkozó, amilyennek a szociográfus láttatja? Hiszem - s ebben lektoraim is meg
erősítettek - ilyen is! Kevesebbről és többről is szól ez a „religiográfia”, mint a hetvenes-nyolcvanas években megrendezett kismarosi- nagy
marosi találkozókról. Kevesebbről, mert csak a tények kulcslyukán keresztül enged bepillantani a titokba; többről is, mert a nagymarosi találkozó kulcslyukán keresztül az olvasó bepillanthat a hetvenes- nyolcavanas évek vallási mozgalmaiba, egyháztörténeti jelentősé
gű eseményekbe, megismerkedhet a magyar evangelizációs mozga
lom karizmatikus figuráival, hivatalokkal, közösségekkel, személyisé
gekkel.
Nagymaros a világ számára manapság leginkább egy vitatott vízi erőmű színhelye, ám színhelye egy „lelkierőműnek” is, amelynek ener
giatermelése - ezt tanúsíthatja ez a könyv is - nemzeti jelentőségűnek bizonyult.
12
I
E R Ő T É R
(Pillanatfölvétel 1986 októberében)1
„Itt vagyok végre, jó Uram, Nehéz és hosszú volt utam, Szólnék Hozzád, nem tudok, Szememben látod, mit akarok. ” (Zarándoklat? Tanúságtétel? Nagygyűlés? Lelkigyakorlat? Ájtatosság?
Happening? Liturgia? Lelki nap? Erőpróba? Fesztivál? Hitvallás? Tölte- kezés? Önismereti tréning? Elmélyülés? Találkozó? Az odacsöppenő vél
heti ennek is, annak is. Többféleképpen megélhető, különbözőképp minősíthető. Hivatalos elnevezése: „ifjúsági találkozó”. Résztvevői: el
sősorban katolikus fiatalok. És még sokan mások. Színhelye az ötszáz
éves nagymarosi templom és környéke. Házigazda: a helybéli katolikus plébánia. Szevezői: „lelkes” papok és világiak, akik hiteles hellyé akarják tenni a magyar katolikus egyházat.)
1986-ban a pünkösdi találkozó mottója az volt, hogy „Ti vagytok az egyház!" Ennek a gondolatnak szerves folytatása egy mostani össze
jövetel a reykjavíki csúcstalálkozó és a budapesti Marxista-Keresztény Dialógus hetében, hét nappal az Egység hete előtt (amikor Assisiben a dalai láma és a pápa összeölelkezik) az egység témájának megbeszé
lésére gyűlt össze mintegy háromezer fiatal Nagymaroson.
„MINDEN TESTVÉRNEK ÉS TESTVÉRI KÖZÖSSÉGNEK!”
Ők a címzettjei az ez alkalomra is megjelenő Nagymarosi Levélnek.
(Hosszabb változatát az Új Ember hetilapban, rövidített formáját pe
dig a katolikus templomok előcsarnokában lehetett olvasni.) Úgy tű-
nik, hogy az egység utópia. Hiszen bármerre nézünk, feszültségeket, szakadásokat látunk, a világ és az egyház történelmében éppúgy, mint korunkban: államok és egyházak, népek és közösségek közt, sőt plé
bániákon és a családokon belül is. Ez olvasható a levél elején is, ám így folytatódik: „De az sem kerülheti el figyelmünket, hogy ugyanakkor az egész világ egy soha nem tapasztalt módon vágyik és törekszik a bé
kére, az egységre. A kölönböző keresztény és nem keresztény vallások egy új odaadással keresik az egymásra találás, megbékélés útját. Ha
sonló célokéit dolgozik társadalmi szinten számos nemzetközi vagy kisebb hatósugarú intézmény és szervezet." Ha el akarunk jutni az egységre, meg kell figyelnünk hogyan élte Jézus az egység életformáját, ajánlja a levél. Felkészülésül a találkozóra három témakör átgon
dolására és ezeknek megfelelő cselekvésre hívja meg olvasóit: imára és böjtre, örömszerzésre és a nem katolikus keresztény közösségekkel va
ló kapcsolatteremtésre.
Szép számmal érkeztek válaszlevelek a nagymarosi plébániára úgy
szólván az ország minden részéből. „Imaéletünk elmélyítésében csak részleges eredményeket érünk el. A reggeli imádkozással van közössé
günk tagjainak a legtöbb gondja a lustaság és a rohanás miatt", kezdik levelüket egy Somogy megyei közösség tagjai, aztán arról írnak, teljesen tanácstalanok, hogy miféle programokat csinálhatnának együtt és más felekezetűekkel („mondjuk a jehovistákkal vagy az ortodoxokkal"). Vi
szont örömmel adják hírül, hogy közösségükben előbb egy fiatal pár, aztán hamarosan az egész csoport saját szavaival imádkozik.
Egy budapesti főiskolás lány leírja, hogy ellenérzéseit leküzdve mi
képpen hallgatott meg egy „gyanús külsejű, toprongyos férfit", és azt is, hogyan adott erőt „odafigyelő mosolygással" egy indiainak, aki a budd
hizmusról tartott előadást, „és már nagyon fáradni látszott".
Az -egyik fővárosi hittancsoport beszámolójából kiderül, hogyan tudták a „száj böjtjét" megvalósítani: „Sokan felfedeztük, hogy valóban mindenkiről lehet valami jót mondani." Arról is tudósítanak, hogy felhívták egymást telefonon „Jézus nevében", leveleket írtak távollévő testvéreiknek, s alkalomról alkalomra elmesélték a hittanon történteket azoknak, akiket nem engedtek el a szüleik. Borsodi gimnazisták arról írtak, hogy az egyheti, napi háromszori étkezés önfegyelmi próbája jól sikerült, s egy másik kísérletük is önnevelő hatású volt: megpróbáltak nem enni és nem beszélgetni a tanórákon. „Ezen a héten pedig nyugod
tak és vidámak leszünk", folytatják, s további terveikkel fejezik be:
14
találkozások reformátusokkal, pünkösdistákkah görög katolikusokkal, baptistákkal, evangélikusokkal és a szabadkeresztényekkel.
*
(Kik ők? Cégük reklámjai? A buzgóm ócsingok? Hány százalékát képezik a hívőknek? A templomba járóknak? A találkozó résztvevőinek? Az ez
relék ezrelékét, vagy már kritikus nagyságrendet, szubkultúrát, kontraszt
társadalmat?)
„ÉLETEGYSÉGBŐL SZÜLETŐ EGYSÉG”
A találkozó előkészítése már kora nyáron elkezdődött. Szeptemberben előbb a találkozóra készülő ifjúsággal foglalkozó papok, majd a kis
csoportos beszélgetések vezetésére vállalkozó fiatalok számára szer
veznek egész napos előkészítőt. (Az előbbin félszázan, az utóbbin más
fél százan vesznek részt.) Az előbbin nehezebben rázódnak össze, az utóbbin ritkábban van szükség magyarról magyarra tolmácsolásra.
„Az egység felé mindig csak haladunk” - figyelmeztet az egyháztör
ténész Ferenc atya. „Eléggé vert had vagyunk, ezt kellene valahogy összeszedni” - jegyzi meg egy alföldi plébános. „A híveknek is jólesik együtt látni papjaikat” - teszi hozzá egy belvárosi káplán. „Még Krisztus sem tudott egységet teremteni, sokan ellentmondtak neki. Mi sem a minden áron való egységre törekszünk” - jelenti ki Emil atya.
„Egészséges, természetes alapok is kellenek az egységhez, például időt szakítani egymásra, amikor arról is beszélgetünk, hogy fáj a tyúksze
münk, nemcsak a Szentháromság titkáról” - fortyan fel Márton atya.
László atya azt fejtegeti, hogy „az egyház egysége nem a tanításbeli egységből fog megszületni, hanem az életegységből, abból, hogy elkez
dünk élni”. Felhívja a figyelmet arra, hogy a tavaszi nagymarosi ta
lálkozón sokaknak a kiscsoportos beszélgetés keretében elfogyasztott közös ebéd, a szeretetlakoma volt a legnagyobb élményük, amit ma
gukkal vittek.
Megbeszélik, majd kijelölik a tennivalókat: az egységért való imán kívül más típusú, más stílusú, más felekezetű papok meglátogatását vállalják. A csoportvezetésre vállalkozó fiatalok (akiknek egy része már a tavaszi találkozón átesett a tűzkeresztségen) eligazítása közös énekkel és imával kezdődik, majd egy szociálpszichológus vezeti be őket a kapcsolatfelvétel titkaiba. Példákat, ötleteket sorol fel, hogyan lehet ti
zenöt véletlenszerűen összekerülő emberrel a közösség, az egymásra
figyelés, az egy húron pendülés ízeit megkóstoltatni. Ezután László és Sanyi atya beszélnek az egységről, azzal fejezve be: „Nagymaroson az Úr lesz a sebész, ti meg az asszisztencia.” Következik a próba: tízfős kiscsoportokat formálnak, s az egységről beszélgetnek, majd beszámol
nak egymásnak tapasztalataikról. Az elmenők a kijáratnál Péter atyá
tól a bibliai jelképre utaló egy-egy szem mustármagot kapnak.
„TOLMÁCSOK VAGYTOK”
(M inden változik: ez a filozófiai tétel züm m ög az utazó fejében, miköz
ben elsurrog ablakunk előtt a part menti táj. Vonatunk vízközeiben halad, árral szem ben, s az úticélunk: Nagymaros, Pantha R h e i. . . Megtanultuk:
ugyanabba a folyóba kétszer sohasem léphetünk. Változik a tekintet, az ifjúság, viszonyaink a világhoz. Tűnődhetünk, vajon változott-e a vallás helyzete minálunk? Úgy van-e, ahogy Tomka Miklós látja: „Bomlik, pusz
tul a régi, a hagyom ányos vallásosság. Híveinek száma és társadalmi sze
repe csökken. Úgyanakkor nő a vallás iránti érdeklődés. Új vallási kö
zösségek és nézetek tesznek szert társadalmi jelentőségre." És ha így van, változott-e az egyházak önértékelése? S az értékek, azok most mifélék a tizen- és huszonévesek fejében? Mi változott az elm últ két évtizedben? A kétezer éves tanítás hogyan szólal meg a zenében, a papokban, a magukat bázisnak nevező közösségekben? Ez érdekel, ezt akarjuk megvizsgálni Nagymaroson.)
Megáll a vonat. A templomtorony egy karnyújtásnyira van az állo
mástól. Alámerül a hegy mögött a Nap. A pénteki nap. Az ígéretes nap előestéje. A szürkületben mozdulatlannak tűnik a község. Pár száz méterrel beljebb, a plébánián viszont már minden mozog. Tekergő kábelek és sürgölődő technikusok mögött udvarias, figyelmes szer
vezők. Gyors, ésszerű útbaigazítás. Megkapjuk a helyünket, lepako
lunk és máris indulunk vissza a templomépületbe. A „ráhangolódás”
az esti misével kezdődik. A mise után előkerülnek az elemózsiás zacs
kók, Aztán elsötétül a templom. Hosszas csönd, mintegy főpróbája a holnapinak, csak egyetlen gyertya fénylik. Aztán ismét fénybe borul a tér, s a nevetős szemű, meleg hangú László atyát halljuk: J ó látni ti
teket! Nem akarok semmi különösebbet mondani, csak szemezek ve
letek. Ti is nézzetek körül! Nézd meg a melletted ülőt! De jó volna min
dig tudni, ismerni a másikat, aki a testvéred, aki a tiéd. Jegyezzétek meg a szomszédotok arcát, hogy felismerhessétek egymást az utcán! Vajon
16
elmondhatjuk-e magunkról: aról ismernek meg minket, hogy szeretjük egymást? Tudjátok, már ma este megtörtént a nagymarosi találkozó:
azzal, hogy itt vagytok. Ti tolmácsok vagytok, rajtatok múlik, milyen lesz húsz év múlva Magyarországon a kereszténység. Holnap majd nem kell senkit szólásra kényszeríteni, itt hallgatva is jelen lehet lenni.
Próbáljátok megérteni és megélni, hogy a másik mássága nélkül nincs egység!"
(Az eligazítás után nyolcán kerülünk azonos szállásra. Ismerkedünk. Ter
mészetesen szóba kerül a „felmérés" is. Felvetődik a kérdés, hogy foglal
kozhat-e érdemben Nagymarossal szociológus. Többen úgy gondolják, bizonyára eltorzulna a lényeg, felszínes és negatív maradna a kép. Parázs vita lángol fel. Négyen-öten ezt előítéletnek tartják, azt állítva, hogy fontos a tárgyszerű közvetítés, a pontos térkép. Sőt, ez is a dialógus egyik formá
ja. Érvelnek, cáfolnak, bizonygatnak, s végül többeket sikerül meggyőzni arról, hogy nem lehetetlen az objektivitásra törekvő, tisztességes leírás, elem zés. Végül is érthető a berzenkedők véleménye. Kiderül, hogy ren
geteg negatív tapasztalatot cipelnek. Apjuk, nagyapjuk hit miatti meg
aláztatásait, saját szorongásaikat, iskolai tankönyvek és történelemórák lekezelő félmondatait, s egy-két hétköznapi elszólást: „Jé, te vallásos vagy?
Pedig egész normális, intelligens embernek látszol!" Többen úgy vélik, hogy csak a bizalom és az önbizalom harmóniája teheti a gyanakvó hívőt
„akarata ellenére” elkészülő szociográfia olvasójává.)
„NE ÁLLJ ELLEN A KEGYELEMNEK!”
Csupa szokatlan dolgot hoz a reggel. A Nap pontosan ébreszt, a levegő tiszta és józanító, és a talán legmeglepőbb: a találkozó jól szervezett rendje. Hajnalban minden csoportvezető együtt van a tájékoztatón és a közös imádságon. Megkapják csoportszámaikat, kijelölt helyüket, s a reggel elsőnek érkező vonatoknál már várják a résztvevőket a fogadá
sukkal megbízottak. Hamarosan mindenki tartozik valahová, minden
ki megszólítható. A szívek fölé ugyanis egy szám kerül (a beszélgető csoporté) és egy keresztnév. A papok is keresztnevükön szólíthatok, ugyanis ötven-hatvan Feri, Laci, Sanyi, Bandi előtt egy keresztjei is található, így lesz abból a Ferencből Feri atya. Lecke a demokráciából:
Ági nevet visel a zalaszentlászlói szakmunkástanuló és az óbudai öt
gyermekes családanya is. Több tucatnyian I-betűt viselnek, zömmel nagymarosi „ifjúságisok", akik a tájékoztatók és rendezők többségét adják. Jelük van a technikusoknak, a zenészeknek és az orvosoknak, s
lehetne nekünk szociológusoknak, szociográfusoknak is, akik ez alka
lommal a „Nagymaros-jelenséget" kutatjuk. Vannak itt másféle jelek is:
szabadságos kiskatona egyenruhában, szakállat viselő pap, mozgássé
rültek tolókocsiban, egymást szorító kezek, felebaráti puszik, testvéri
esen összeérintett férfiarcok, meglepődő tekintetek („Jé, ő is?!").
Kilenc órakor felhangzik a taizéi dallam: Veni Creator Spiritus, öt percig egyhuzamban, több szólam ágadzik-bogadzik, elhalkul, s vára
kozó csend következik. Több százan vagy talán félezren is örömmel is
merik fel a megszólalóban „a Jenőt". A tiszta arcú (harmincas? negyve
nes? pap? popzenész?) fiatalembert, úgy tűnik, mindenki ismeri. A dalt is: „Itt vagyok végre, jó Uram! Nehéz és hosszú volt utam. Szólnék hoz
zád. nem tudok, Szememben látod, mit akarok."
(Ki lehet ő? Milyen húrokon játszik? Egyszerűen Illésék köpönyegéből bújt ki. vagy a hitbuzgalmi propaganda bújtatta ebbe a jelmezbe? Hol.
mikor? Kinek a támogatására kezdték el ezt a zenét és hogyan kerülhetett Nagymarosra? Megszelídített rockzenének vagy modernizált vallásos énekeknek érzik a lelkesen éneklő tizen- és huszonévesek ezeket az ural
kodó popzenéhez képest „kellemdús” dalokat?)
Gábor atya egy pillanatra kiszabadul a huzalok közül (a későbbiekben többnyire fülhallgatóval a fején láthattuk), és arra kéri az egybegyűl
teket, hogy tegyék le gondjaikat, lazítsanak. „A Lélek jól dolgozik, ne akadályozzuk munkáját" - folytatja, majd arra kéri a fiatalokat, hogy felemelt karokkal énekeljék, „Jöjj Szentlélek, szállj közénk!" Tenyér
lángok lobbannak fel: óvatosan és önfeledten, tisztességből és fel
vállalva. „Ahol gaz van, tépd a gazt, ami szennyes, mosd meg azt! Tedd termővé életünk, boldog halált adj nekünk!" Kialszanak a tenyérlán
gok, s Jenő most prózában folytatja: „Nem akármilyen egységet aka
runk, nem jópofa társaságot, nem elit csoportot. Jézus komolyan gon
dolta, hogy,Legyetek mindnyájan egyek', mert felvette a keresztet, mi pedig már az ötödik korbácsütés után azt mondjuk, elég." Ezután fel
csendül az erre a napra szerzett új Jenő-dal: „Legyünk mindnyájan egyek! A Lélek éljen bennem és benned! Jézus testében legyünk mind
nyájan egyek. Ahogy az Atya él Fiában, Ahogy a Fiú él a mennyei Atyában." Gitár és fuvola segíti a próbálkozókat, hogy harmadszorra már tűrhetően menjen.
Sokak számára váratlan fordulat következik: Jenő egy tized rózsa
füzér elimádkozását javasolja azzal indokolva, hogy „nekünk katoli
18
kusoknak van egy hatalmas értékünk, Mária". Aztán gyorsan kapcsol, és szeretettel köszönti a más felekezetű fiatalokat. A rózsafüzér el- imádkozása a nagymarosi egység első igazi szakítópróbája: kissé dö
cögve, kissé feszélyezetten, de azért végigmondják. Az énekelt „Ubi ca- ritas et amor, Deus ibi est"* melege viszont, úgy tűnik, mindenkit átjár.
Az „amor" hallatára egy-két újonc elpirul.
Ákos atya következik, a beszélgetésekhez muníciót adó előadás. Ar
ról beszél, hogy az egység nem üres halmaz, hanem valóság. „Nézd meg szomszédod arcát!", szólítja fel az egybegyűlteket. Egy hetven év körüli férfi és egy tizenhat éves szakmunkástanuló egymás felé fordulnak. A lánynak Erzsi a neve, az idős férfinek Feri, de egy kereszt is áll neve mellett, ami azt jelenti: „Feri atya". Ákos atya „Isten szerelmes levelé
ből" - a párok összenéznek -, a Bibliából indul ki, bizonygatva, hogy a nép elsődleges fogalma a Szentírásnak, majd egy meghökkentő ki
jelentés hangzik el: „Nullák vagyunk." És a poén: „De a sok nulla előtt Isten az egyes, és így értékesebbé válunk." „Az egyházban benne élni nem szervezés, nem taktika, nem manőver kérdése, hanem a szenthá- romságos Isten szerelmes szeretete" - folytatja. „Ez már prédikáció", olvasható le többek arcáról, aztán mégis megenyhülnek a tekintetek, mert Ákos atya egy egészen másfajta megközelítéssel érzékelteti, ho
gyan is gondolkodik az egységről. Egy szüretelő gimnáziumi osztályból azzal jelezték egységüket a vallásos fiatalok, hogy megtartóztatták ma
gukat a szőlőevéstől, ám amikor látták, hogy ez megbotránkoztatja a többieket, gyorsan ők is belekezdtek. „Bizony, olykor be lehet csavarod
ni a böjtölés szépségébe", teszi hozzá Ákos atya, majd azt javasolja, hogy mindenki írja fel legalább tíz jó tulajdonságát, mert el
engedhetetlen, hogy magunkkal is megbékéljünk. „A magyar ifjúság egyharmada él, egyharmada van, egyharmada kallódik" - magyarázza.
(A szociográfusnak a szociológus metaforája jut eszébe: Egyhar- madország. Ahol van egy bűvös határ; minden, ami működik, csak egy- harmad részben működik jól. Vajon értenék-e egymást Vitányi Iván és Ákos atya? És egyetértenének-e ebben-abban? Es értenék-e a marxista szociológust az élő egyharmadba tartozó keresztény fiatalok, ha meg
hívást kapna egyszer Nagymarosra?)
* .A hol a jóság és szeretet, ott van az Isten."
Ákos atya a kallódó egyharmadra hívja fel a figyelmünket: bennük is van élni akarás. Hisszük-e, kérdezi, s a bölcs „öreg halászt", XXIII.
János pápát idézi: mindent észrevenni, sok mindent eltűrni, kicsit ala
kítani. A zárókép: egy almamaglánc, amelyet kishúgától kapott.
Következik a második szakítópróba: egy negyesórás CSEND. Senki sem jelenti be, hogy ez következik, csak a beavatottak és az ilyesmire ráhangoltak sejtik meg. A többiek várják, mi lesz, helyreáll-e az üzem
zavar, megszólal-e valami, valaki, aztán lassan rájönnek, hogy ez egy olyan csend, amelybe ők is meghívottak. Lassan azok is, akik eleinte órájukat nézegették, beletörődnek, belefeledkeznek a csendbe.
„Ö RÜLÖK OTT, AHOL BOLDOGOK A TÁRSAK”
Tizenegy óra után megalakultak a csoportok. Közel kétszáz csapat ti
zenkét, tizenöt fővel. Afféle véletlenszerű minták alakulnának ki, ha olykor az egy helyről érkezők nem törekednének arra (olykor ravaszko
dással, akár még a számok átírásával is), hogy együtt maradjanak. Ám ez inkább a kezdőkre jellemző, hiszen akik már tavasszal részt vettek a találkozón, rájöttek, hogy megfelelő keveredés esetében mindegyik cso
port akár egy kis Magyarország is lehet. Ilyesmi a gesztenyésben letá
borozó társaság is. Tagjai: Szombathelyről egy villanyszerelő, egy dí
zellakatos, Budapestről egy műszaki egyetemista, és egy gimnazista, egy asztalos a kiskunsági városból, egy kétgyermekes, gyesen lévő mű
vészettörténész Vas megyéből, egy közgazdasági szakközépiskolás egy alföldi városból, egy műszaki főiskolai tanár ugyanonnan, egy középis
kolás bányászvárosból, egy egészségügyi szakközépiskolás egy Heves megyei városból, egy asztalos a Dunakanyarból, egy géplakatos és egy áruházi eladó Somogyból és egy óbudai egyetemista. Tizenhat és har
minc év közöttiek, tíz fiú és hat lány. (A nemek aránya a csoportok többségében inkább ennek a fordítottja.)
A csoportvezető egy Pest környéki faluban lakó kárpitos, aki az egyik budapesti szövetkezetben dolgozik, és estin végzi a gimnáziumot.
0 nem vett részt az előkészítőn, csak reggel kapott rövid eligazítást; ez meg is látszik működésében. A füzetéből beszél, aztán kikeres egy evangéliumi részletet (Jn 17; 14), s megkérdezi, ki akarja jó hangosan felolvasni. Amikor senki sem jelentkezik, odaadja a szomszédjának:
„Na, akkor olvasd te!" Továbbra is ő beszél, majd harangszókor eszébe 20
jut, hogy elimádkozhatnánk egy Úrangyalát, így aztán már negyven perc eltelt, amikor másvalaki is szóhoz juthat. A kétgyermekes fiatal művészettörténész elmondja, egy fogorvosi váróteremben élte meg, hogy vannak az ember életében váratlan ajándékidők, amikor annyi mindent át lehet gondolni. A Somogyból érkező áruházi eladó azt me
séli el, hogy amikor valamitől kiborul, akkor (egy*atya tanácsára) lebo
rul. Az alföldi szakközépiskolás lány elmondja, hogy az ő közösségük minden csütörtökön az egységért imádkozik, egy szál gyertya mellett. A nagykunsági asztalos pedig arról számol be, hogyan mentették meg közösségüket a szétszakadástól. A csoportvezető most azt javasolja, fogjanak hozzá a „szeretet ebédhez". Arra is akad gondja, hogy az egy városból érkezőket szétültesse. Valamivel oldottabbá válik a hangulat, s az áruházi eladó, egy vékony, izgékony, széles mozdulatokkal gesztiku
láló vörös hajú fiú veszi át a szót: elmondja, hogy náluk névhúzás alap
ján imádkoznak egymásért, majd egy lelkigyakorlatukról számol be, aztán a metodistákról szól elismerően, de még a jehovistákról is lelke
sen beszél. Ezután néhányan a szomszéd csoportból áthallatszó penge
tés dalt kezdik dúdolni, ezt azonban a csoportvezető valahogyan ke
vésnek találja, s egy hasonlattal próbálkozik: a gyufásdoboz a közös
ség, a gyufaszálak a tagok, a dörzspapír Krisztus. Lángot fogunk-e?
Valakinek az az ötlete támad, hogy az egység jeleként vágjanak szét egy almát tizenöt felé. Eközben a csoportvezetőnek eszébe jut a „közpon
tilag előírt" feladat: mindenki szedjen egy levelet, amit majd damilzsi- nórra fűznek, így a kétszáz kisközösség leveleiből óriási füzér lesz. Még valami eszébe jut: mindenki szedjen egy gesztenyét, s vigyük haza em
lékbe. Valaki „továbbragozza": véssenek fel valamit a gesztenyére. Ke
resztény szimbólumokat javasolnak. Előkerülnek a bicskák, majd egy zacskóba rakják a megjelölt gesztenyéket, onnan húz mindenki ma
gának.
A csoportok felében-harmadában hasonlóképpen jellemző volt az óvatos, az el-elbizonytalanodó szerepkeresés, az egymás óvatos kóstol
gatása, ám több csoportban már az első percektől eléggé gördüléke
nyen ment a dolog. Harminc-negyven csoportban végigvették Sanyi atya kérdéseit. Tucatnyi csoportban megrajzolták az egység címerét:
egyik mezejében a „közös nevezőt", a másikba azt a sajátosságot, amit ő jelent az egységben. Tizenöt-húsz helyen „bajgyűjtemények" összeál
lításával kezdték, vagyis lajstromozták az egység akadályait. Több cso
portban „csak" beszélgettek, és egy-egy találó meghatározás tette drá
maivá vagy líraivá a prózát.
A rendelkezésünkre álló „jegyzőkönyvekből” kiderült, hogy jó né
hány társaságban alaposan próbára tétetett az egység: egy-egy erőszak
kal máshová kilyukadni akaró, egy-egy „másként gondolkodó”, egy-egy hangoskodó vagy éppen feltűnően hallgató kihívása több helyen túl erősnek bizonyult. Akadt, aki mindenáron az erőszakmentesség mellé szerette volna felsorakoztatni társait. Akadt egy idősebb tanár, aki er
kölcstanórát kezdett tartani. Akadt egy olyan csoport, amelyben a több
féle „mi”, az egymással ebben-abban rivalizáló lelkiségi irányzatok képviselői lettek az egység megnyilvánulásának akadályai. Olyan cso
port, amelyben azt kellett megélniük, hogy nem jött létre a másságok valamiféle egysége - legalábbis a „jegyzőkönyvek” tanúsága szerint -, nemigen akadt öt-tíznél több a kétszázból. Jó néhány csoportban
„mindössze” annyi történt, amit egy pesti szakközépiskolás lány így foglalt össze: „Hogy miért jöttem ide? Örülök, ha olyan közösségben vagyok, ahol boldogok a társak! Ahol a kedvetlenség megszűnik! Nagy élmény, hogy tartózhatom valakihez.”
„EG Y CIPŐ AKKOR JÓ, HA A LÁBHOZ ID O M U L”
Igen sok csoportban túlléptek az általános benyomások során és hatá
rozottan belementek a „konkrét helyzet konkrét elemzésébe”:
- Falunkban a káplán és a lelkész összejárnak, de a hívek nem. Az Őrségben ezzel szemben a különböző felekezetű hívek járnak össze, a lelkészek rosszalló megjegyzései ellenére.
- Nálunk nagyon jók az evangélikus ifjúsági órák, amelyeket külön
böző felekezetekkel együtt rendeznek. Nagyon fontos a különbségek megfigyelése, és az, hogy nem rendeznek hitvitákat!
- Pesten, a Tómalom utcában rendszeresen ökumenikus össze
jövetelek vannak. Sajnos akadnak néhányan, akik attól félnek, hogy a túl gyakran felhangzó Mária-imák fékezhetik a szépen alakuló egy
séget.
- Nyáron voltunk kirándulni a Bükkben, és mindennap volt szent
mise. A szabad ég alatt volt, s szerintem ott igazán egységet teremtett az Oltáriszentség, mert a hideg ellenére is mindig együtt voltunk.
22
- Az egységet a munkatársammal élem meg. Ő is keresztény. Ő is könyvkötő iskolába jár.
- Nálunk egy remek kis közösséget szétvittek a szektások. Har
mincötből öten maradtak, de nem adták fel.
- Néhány helyen sajnos nagyon kiszúrnak az emberrel, ha tudják, hogy vallásos. Hogyan lehet így az ateistákkal egységet teremteni?
Talán úgy, hogy ennek ellenére sem szabad előítéletekkel közelíteni a másikhoz!
- Ne akarjunk mindenáron térítgetők lenni. Inkább próbáljunk meg először egy emberrel sokat beszélgetni, és megérezni azt, hogy felelősek vagyunk érte.
- A hegyre sok út vezet, de mind a csúcsra visz. A más vallású em
berekben is jelen van az Isten, tisztelni kell a másik vallást, szer
tartásaival együtt. Imádkozzunk velük, mert óriási felelősség a keresz
ténység! Egy-egy keresztény emberről megítélik az egész közösséget.
- Egy cipő akkor jó, ha a lábhoz idomul. Az egység is csak akkor valósulhat meg, ha egymáshoz alkalmazkodunk.
- Szemek böjtje: nem néztem meg a folytatásos filmet. Szájak böjt
je: a főnökömet mindenki szidta, akkor gondoltam, most én jövök, és elterelem a szót róla.
- Közösségünkben az volt a baj oka, hogy túlságosan csak kapni akartunk. Volt, hogy a tagok egy része felállt este nyolckor, a tévéfilm kezdetekor.
- A hovatartozásunkat nem egy külső plecsnivel kell kifejezni, mint egy barátunk, aki „Jézus él” feliratú jelvénnyel járkált. Ha az életé
nek fedezete van, akkor a létével, magatartásával úgyis elmondja a lé
nyeget.
- Ismeritek Kőmíves Kelemen balladáját? Vannak helyzetek, ami
kor az embernek el kell döntenie, hogy az adott közösséggel tart-e, vagy elkülönül. Ilyen például az általános italozás esete.
- A plébános számon tartja, figyeli, de nem támogatja a közössé
günket. Várakozik, „majd meglátjuk” alapon.
- Nem készültünk fel a kevesebb pappal működő egyházra. A jó papot meg kell becsülni. Az emberek pénzt fizetnek a pszichológusok
nak azért, hogy meghallgassák a problémáikat. Pedig egyszerűbb len
ne, ha a paphoz fordulnának, soron kívül, ingyen.
- Alapvető baj, ha egy csoport egyedül a saját szellemiségét kiáltja ki üdvözítőnek.
- Azt hiszem, találtam egy olyan templomot, ahol felnőtt keresz
ténységet élnek meg az oda tartozók. Egész évben teológiai, kulturális, lelki témájú előadások vannak. Ezeket kisközösségekben dolgozzák fel. Nyáron nyitott táborokat működtetnek, meghívott előadókkal. A zárt táborok az összeszokottabb társaságoknak vannak. Ezek havonta szentségimádásra jönnek össze. A csoportvezetőknek külön megbeszé
lésük is van. A templom körül társadalmi munkákat végeznek, házi könyvtárat működtetnek a hit iránt érdeklődőknek.
- Nálunk mindenféle zenei irányzat van. Gregorián, beatmise, gitá
ros énekek, Jenő-dalok. A plébános meghívására színészek vallásos verseket mondanak. Alkalmanként saját vagy külföldi beatmisék dalla
mait tanuljuk be.
- Kis csoportjaink vannak, idősebb vezetőkkel. Egységes a prog
ram, de évente változó. Van énekkar és zenekar. Misztériumjátékokat is adunk elő, több helyen az országban. Nem mesterkélt a hangnem,jó az utánpótlás. Nem új „izmusokkal" kell megújítást hozni, hanem Teréz anyákkal, Roger Schützökkel, Camarrákkal."
(Kik ezek a fiatalok? Hívők? Vallásosak? A hitvallók? A buzgók? A tanú
ságkeresők? A minta keresztények? Az élcsapat? A felzárkózók? Ki hívta, ki küldte őket? Reprezentatív minta vagy a rendhagyók? A kisebbség vagy az ezrelék? Észrevehetők-e városukban, iskolájukban, üzemükben? Mi
ről?)
„NAGYMAROS ÓTA EGYETEM ESEBBEN KELL G O N D O LK O D N I”
Idén először a papok is leülnek a fűre, három, egyenként tizenöt fős csoportban, beszélgetni. Ki reverendában, ki pulóverben, ki zakóban.
Első atya: A tavalyi találkozó, s egyáltalán Nagymaros óta egyeteme
sebben kell gondolkodni. Szükséges, hogy egymás templomait sűrűb
ben látogassuk. Kell a szomszédolás! Nem lehet kibújó egyikünknek sem, hogy „ nem érünk rá, mert adminisztrálni kell!" Nem azt akarta Jézus! Pál sem vitte magával az anyakönyveket Kis-Ázsiába.
Második atya: Ha segíteni kérnek, menni kell! Ez missziós munka, és az az ország, amely erre nem képes, el fogja veszteni egyházát.
Harmadik atya: Úgy van ez nálunk, mint a családosoknál. Az aki
24
mindig csak magával foglalkozik, az sosem ér rá. Viszont, aki mások
kal is foglalkozik, annak érdekes módon, több az ideje!
Negyedik atya: Már négy ifjúsági csoportunk van. Egyre többet ké
rünk tőlük, nem értünk egyet az ál-jószívűsködéssel, miszerint „nem kell olyan sokat tenni rájuk, mert mi lesz, ha nem jön többet?" Igé
nyességre nevelünk, minőséget kérünk.
Ötödik atya: A falum elég nehéz helyzetben van, így vettem át. Ne
kem most az a csúcs, ha van egy család, akivel össze lehet járni. Építem a templomot. Persze pénz nélkül, ismeritek. Nem kérdezem, hogy ti
zenkét öreg néni számára van-e értelme. Ha már belecsöppentem, be kell fejeznem. Az esperesi kerület paptestvéreivel összejövünk havonta.
Jó ez, épp az egység szempontjából. Különben jól elfocizgatok a gyere
kekkel. Szóval, elvagyok.
Hatodik atya: Rendi közösség a közösségem. A gimnáziumban ma
gyart tanítok. A gyerekekkel kirándulásokat, sítúrákat, biciklis túrákat szervezünk, nyáron a Tiszán evezünk, sok a programunk. Ezeken az alkalmakon még közvetlenebbül adhatom át a hitemet. A volt diák
jaimmal nagyon szoros a kapcsolatom, megmaradunk egymásnak. A négyévi küszködés később megtérül, az öreg diákok visszajárnak.
Rendszeres táborozásaink vannak, tábori misével. Most jöttem ide Nagymarosra először egész napra. Örül a szívem, hogy látom ezeket a gyerekeket! Szülőfalumban, Pest mellett azt érzem, hogy a főváros kö
zelsége sok értéket veszélyeztet. Elkallódnak az ottani gyerekek. Pestről múltkor elhívtam néhány fiatalt. Beatmisét rendeztünk. Az ottaniak először nagyon ellenezték, de amikor látták, hogy ezek mind áldozatok, megenyhültek.
Hetedik atya: Úgy hozta az élet, hogy a faluban szinte magam épí
tem a templomot. Ez olyan sok munkát jelent, hogy idén ősszel még nem tudtam elkezdeni a hittant, pénzünk nincsen, nulláról indultam.
Magam szerelem az állványt a tetőn. Csoportom nagyon kitartó, ide is eljött két fiatal és egy anyuka. Hittanos találkozóink is vannak. Leg
utóbb a „szerelem, házasság" témát beszéltük végig. A tapasztalat sze
rint már ötödik hatodik osztályban érdemes ezt végigelemezni. Ha nem
„tan" a kereszténység, hanem mindennapi, élő gyakorlat, akkor ké
sőbb van hátország és megmarad a hit. Az utóbbi idők legjobban sike
rült zarándoklata a tavaszi volt: Magyarország egységéért.
Első atya: Egyedül a szeretettel tudok építeni. A legutolsó állomás
helyemre a feladattól megriadva mentem. De az emberek mellém áll
tak. Nehéz években kezdtük. A dogmatikus időkben lecsukták az atyá
imat. A hetvenes években a szeminárium egészen más volt, mint az élet.
Most változás előtt áll az egyház. Sok keretet szét kell törni, sok idős vezető nem alkalmas a feladatára. Ne elvileg filozofáljunk az egységről, éljük meg közösen a gyakorlat élményét.
(Kik ők? Papok a nyolcvanas évekből? A mozgalom papjai vagy a fiatalok felé forduló intézm ény papjai? Miért vannak egymás között, miért nem el
vegyülve a fiatalok körében? Hogy bizonyítsák a különböző irányzatok, s így az egyház egységét? Vagy egszerűen azért, mert máskor, máshol nem igen van alkalmuk a találkozásra? Ők a nagymarosi találkozó szellem ei, vagy éppen ebben akarnak töltekezni?)
„TETSZIK, H OG Y ENNY IEN VAGYUNK”
Fél kettőtől háromig szünet: alkalom a találkozón belüli találkozá
sokra, ismerősök megkeresésére és felfedezésére. Legalább félszáz vá
rosból és kétszer annyi faluból, valamennyi megyéből, Csehszlová
kiából, Ausztriából, Olaszországból és NDK-ból is érkeztek vendégek.
A katolikusokon kívül itt vannak különböző protestáns egyházak kép
viselői is, valamint néhány száz érdeklődő. Feltűnő, hogy a papok egy része, még ugyancsak keresi szerepét, küszködik az itteni nyelvvel, for
mákkal, jó néhányan eléggé magányosnak tűnnek a tömegben. Még inkább feltűnő a kispapok tanácstalansága, téblábolása. Vagy talán csak megszédültek a szemináriumok zárt világához képest túlontúl is töményen ózondús levegőtől.
Több mint háromezren felvállalták az ittlétet és keresztnevükkel a megszólíthatóságot. s így a megmérettetés kockázatát. A szociográfus- nak azúttal könnyű dolga volt. Mintha csak azért lennének itt, hogy ilyen módon is „tanúságot tegyenek". Egészségügyi szakközépiskolás lány, helybéli, szerepét tekintve a plébánia előtt ajtónálló: „Az összes találkozón részt vettem. Most is segítek a rendezésben: tegnap takarí
tottunk, reggel zsíros kenyeret kentünk, most itt állok. Tetszik, hogy olyan sokan vannak. A legjobb, amit lelkiekben ad, főleg az elmélkedé
sek."
Alföldi fiatalember, sorompókezelő, a helyi kisközösség vezetője:
„Egy-két hetente találkozunk, a miséken énekelünk. Karizmatikus kö
zösség vagyunk, de csak magunktól csináljuk. Nem sok tapasztalatunk 26
l
van még. Több ilyen találkozón jártam már. Hajóson, Gyüdön például.
Nagymaroson most vagyok először. Azért jó, mert itt egység van. Azt szeretném, hogy egy kicsit türelmesebb legyek embertársaimmal, hogy én is tanácsot tudjak adni."
Huszonnégy éves csecsemőgondozó Kispestről, házas, gyermekük még nincs, három éve kisközösségi tag: „Nem is tudom milyen irány
zathoz tartozunk, mert nincs is nevünk. A tavaszi találkozón már cso
portvezető voltam, most csak jegyző, mert egy kicsit elment a bátor
ságom. Ma sem volt könnyű, mert egész délelőtt küzdenem kellett ma
gammal, hogy szeretni tudjak. Nem könnyű, mert gátlásos vagyok, bá
tortalan. Szeretnék nagyon, minden pillanatban élni. Most nem a leg
jobb a lelki közérzetem, el kell felejtenem az otthoni problémáimat. A férjem is hívő, de ettől még lehetnek problémáink, nem?
Huszonkilenc éves villamosmérnök Budáról, két közösségbe is jár, tavasszal is csoportvezető volt: „Nincs értelme különösebben skatu- lyázgatni a közösségeket, úgyis csak egyfajta közösség van a kereszté
nyek körében: az, amelyik elfogadja Istent. Ez a találkozó minden
kinek annyit jelent, amennyit be tud fogadni. Nem azért jöttünk, hogy jól érezzük magunkat, hanem, hogy gazdagodjunk. Főleg olyanok jön
nek ide, akik még nem készek. Nekem például azt kellene megtanul
nom, hogy merjek ráhagyatkozni az Úr vezetésére."
Harmincöt éves vegyészmérnök, férjével vannak itt, mindketten egy karizmatikus közösség tagjai, mindketten csoportot vezettek. Lassan, hosszú szünetekkel beszél, mintha minden szavát „megimádkozná":
„Hogy miért vállaltam ezt a szerepet, amikor eléggé kicsi vagyok?
Éppen ezért fog bennem az Isten ereje kinyilvánulni. Nem akartam semmit sem elérni a csoportommal, csak megélni az egységet. Tenni kell valamit az egyházban, nem várhatunk ölbe tett kézzel."
Huszonnyolc éves néprajzos, Budáról: „Taizében több tízezer fiatal van együtt, mégsem tömeg. A taizéi dalok itt is előfordulnak. Ott ezek főleg az együttes lét kifejezői, itt főleg forrásai. Tudom kisebbségben vagyok véleményemmel, amikor úgy vélem, az egész nagymarosi talál
kozó még most is a „jenő-dalozás" körül kristályosodik ki, ebben érzi magát jól a többség, ez az, ami hangulatot teremt. Behízelgő és szétfo
lyó ez a „jenő-zene", hallatlanul primitív harmonizálással, ötletszerű dallamokkal, sok ismétléssel. Ennek az irányzatnak az a nagy tévedése, hogy azt képzelik: a megkeresztelt szövegek a zenébe is beleviszik a
hitet, a bensőséget, ehelyett azonban csak felületes örömködést hoznak ki az emberekből."
Negyvenéves művészetszociológus Pestről: „A nagymarosi találko
zók a hatvanas-hetvenes évek ifjúsági kultúrájához és az egyházi meg
újuláshoz kötődnek egyidejűleg. Érdekes, hogy - a gitáros misék - első énekesei ugyanannak a generációnak a tagjai, amely a hazai beat- mozgalmat elindította. Tény, hogy ezek a lírai, érzelmes gitáros dalok jól belesimultak az ifjúsági misék szövetébe. A fiatalok teljesen magu
kénak érezték, a nagy történelmi zenei stílusok hívei viszont sokszor élesen bírálták ezt az irányzatot. Nem vették azonban figyelembe, hogy ha ez a beatnemzedék nem hozta volna be az ifjúság köznyelvét az egyházba, akkor ma feleannyian sem lennének a templomokban a fiatalok. Nélkülük talán a nagymarosi találkozó sem született volna meg. Ezek a formák egy kulturális szakadékot hidaltak át, amelyre más nem volt képes. Ezzel együtt megoldatlannak érzem a zenei összhang
zást. Az érzelem kell, de az érzelmeskedés felesleges. Az idejövő fiata
lok a zenében is új egységre vágynak."
Huszonnégy éves óvónő a Palócföldről: „Igen sokan, köztük én is, ezeken az énekeken keresztül kapcsolódtunk első ízben Krisztushoz és az egyházhoz, elsősorban a mélységes hitet, a gyakorló Isten- és em- berszeretetet megfogalmazó szövegeken keresztül."
Tizenhét éves szakmunkástanuló lány: „Állami gondozott vagyok.
Soha életemben nem találkoztam Krisztussal. Ide-oda vetődtem, sok butaságot csináltam, és öngyilkos akartam lenni. Véletlenül egyik este betévedtem egy kis templomba, ahol fiatal srácok Jenő-zenét játszottak.
Dalaik kizökkentettek a semmiből. Közéjük kerültem, szeretettel fo
gadtak, elsőáldozó, bérmáló lettem. És most itt vagyok."
„JÉZU S EG Y HÁZAT ALAPÍTOTT”
A csoportvezetők eközben összeállnak, s beszámolnak a főcsoportve
zetőnek (hamarosan főcsővezető lesz a nevük), akik (most már csak harmincán) Sanyi atyának adják át a legfontosabbnak ítélt tapasztala
tokat. Mindössze ötven perc van arra, hogy a tucatnyi kérdésre vála
szoljanak. Kétségbeesetten veszik tudomásul, hogy mindenkire csak másfél perc jut, ennyibe kell belesűríteni a kétórás beszélgetés tanulsá
28
gait. Találtak jó néhány példát arra, hogy van jogosultsága a „Nézzétek, hogy taszítják egymást!" véleménynek:
- Még itt is meg akart valaki erőszakkal téríteni, hiába védekeztem, hogy már hívő vagyok.
- A városban működő kisközösségek egyikében felbukkant egy fia
tal, aki a plébános számára nem kívánatos lelkiségi irányzathoz tar
tozó közösség tagja volt. Biztos, ami biztos alapon, eltiltotta a plé
bániája fiataljait mindennemű kisközösségtől.
- Egy felvidéki kisvárosban külön alkotnak kisközösségeket a ma
gyarok és a szlovákok.
- Ha igazán el kezd élni egy csoport, a papok egy része elkezdi a homlokát ráncolni.
Arra a kérdésre,, hogy van-e belső igény az egységre, szintén elég sokféle választ kap Sanyi atya:
- Sokak számára még nem világos miféle egységről van szó, sokan csupán az emberiség vagy a nemzet egységére gondolnak, mások meg csak a katolikusokéra. *
- Sokak már éltetőn sugározzák magukból az egységvágyat (papok, gyerekek, kisközösségi tagok, öreg nénik), sőt, ki-ki a maga módján meg is próbálja megvalósítani.
- Még Nagymaroson sincs egység, egy külföldi meg egy református barátunk például minden öröme ellenére sem tudott feloldódni ben
nünk.
- Lehet olyan egységet is létrehozni, ami a személyiség rovására megy.
- Nehezen áthidalhatók a generációk meg a papok és laikusok kö
zötti különbségek is. Nem elég kiírni egy apának, hogy Laci, és egy atyának, hogy Laci atya.
- Lenn, miközöttünk, sokkal nagyobb az igény az egységre, mint fenn, a szervezetek csúcsán.
Arra a kérdésre, hogy mekkora az esélye a felekezetek közötti egység
nek:
- A mi csoportunkban több volt a református és az evangélikus, mint a katolikus, több protestáns testvérünk elmondta, hogy ők kitaga
dottnak érzik magukat a katolikus egyházból.
- Több csoport jelezte, hogy itt, Nagymaroson hitvita nélkül el
fogadták egymást a különböző módon keresztények.
- Sok fiatal egyszerűen nem érti, mi választ el bennünket.
- A mi templomunkba rendszeresen járnak evangélikus teológus hallgatók.
- Arra lyukadtunk ki, hogy Jézus EGY házat alapított, és nem sok házat.
Végül az iránt érdeklődik Sanyi atya, hogy milyen volt a hangulat a kiscsoportos együttléteken. Az derül ki, hogy hatból háromban-ötben jó, termékeny kötetlen élénk, szeretetteljes, az egység levegőjét sugárzó, csodálatos, őszinte, olyan jó, hogy még ebédelni is elfelejtettek. A többi esetben nehezen beinduló, feszélyezett, túlontúl is gyakorlatias, túlon
túl is elméleties, idegenkedő, az egységgel ugyancsak küszködő volt a csoport.
„NE STRIGULÁZZUK A SÉRELMEKET!”
Három órakor kezdődik a délutáni program. A helyi plébános a prí
más-érseket képviselő görögkatolikus püspököt köszönti, majd az ösz- szegezés következik. Sanyi atya azzal kezdi, számára először is az vált világossá, hogy még alaposabb önismeretre van szüksége mind a ma
gyar katolikus egyháznak, mint a keresztény fiataloknak. Jézust („Azért jöttem, hogy életük legyen”), Szent Pált („Élek, de nem én, hanem Krisztus van bennem”) és az akkor éppen végóráit élő Szent-györgyi Albertét („Az élethez is egység kell, a szervezet tagjai nem dolgozhat
nak egymás ellen”) idézi, majd arról beszél, hogy egyes közösségek nem élik át, hogy egy világegyház részei, nehezen teszik túl magukat a személyes, a kisközösségi, a nemzeti, a nemzetiségi érdekeken. Nagyon jól megvannak egymás között, mégsem értik az egység lényegét, amely a sokféleség egysége és nem a vezényszóra történő. Ahhoz azonban, hogy ezt fel tudjuk ismerni, tudni kell feladni önzésünk. Egy élő példa következik most. Sanyi atya egy tizenkilenc éves fiúnak adja át a mikro
font, aki elmondja, hogy a felkészülés során a számára legnehezebbet, a nyelv böjtjét választotta. „Hány balhé alakult ki temiattad?” szegezi a kérdést a hallgatósághoz Sanyi atya, majd egy nagyon magas, de min
dennél hitelesebb mércét ajánl: az utolsó vacsora előtt a tanítványai lábát megmosó, és ezzel velük egységet teremtő Jézust. József Attilával („A mindenséggel mérd magad!), majd Szabó Lőrinccel („Sorsodnak alkatrésze légy!”) támasztja alá a jézusi mércét.
Másik példa következik: egy egyetemi hallgató meséli el, hogy békí- 30
tette össze szüleit azzal a közösséggel, ahová már öt éve tartozik. „Ne strigulázzuk a sérelmeket! Nincs idő arra sem, mert annyi dolgunk van, hogy feletteseink kritizálásával töltsük az időt, és arra sem, hogy a tőlük kapott sebeinket nyalogassuk”, folytatja Sanyi atya, majd Illésék Téli álom című számát idézi fel, mely számára az utolsó vacsora asztalkö
zösségének hangulatát érzékelteti. „Átisteníthetjük közösségeinket, de ne legyen ez kampányszerű, belülről jöjjön. Ne feledjétek, a válaszfa
lakat mi emeltük. Nem sikerülhet a világ evangelizálása, ha a hirdetők közt nincsen egység”, fejezi be VI. Pál szavaival. Jenőék egységdalát énekelve vonulnak ki a templomból azok, akiknek sikerült bejutniuk a mise előtti félórás szünetre.
„BENNÜNK KELL ELKEZDENI”
„Zúgó szél, égi vihar, (Jöjj a Lélek lángjaival!) Szellőztess ki országot, népet, / az egész nagy földkerekséget! / Söpörd el a bűnt, a gyanakvást, / S tedd, hogy végre szeressük egymást!” Ezzel a Jenő-dallal indul a mise.
Csaknem félszáz pap misézik együtt.
Az evangélium utáni elmélkedést Béla atya tartja, emelkedetten, de keményen. Mauriac Viperafészekének képét felidézve beszél az egysé
get átszelő szakadékokról fájdalmasan-dörgedelmesen, majd hirtelen
váratlan belekezd egy mesébe: Az öreg király elmegy a csatába, a boszorka megkérdi a királynőt: hét fia közül melyikre hagyja a palotát.
Amikor a királynő zavarba jön, a boszorka „kisegíti”: hét kaput vará
zsol az egyetlen palotára. A királyné mindegyik fiára ráhagy egy-egy palotát, s amikor ők (abban a hiszemben, hogy hét palota van) megkér
dezik, melyiküknél fog lakni, mindannyiuknak megígéri, hogy nála.
Akkor támad csak hajcihő, de olyan nagy, hogy még össze is vereked
nek az addig világéletükben példásan viselkedő ifjak, amikor megérke
zik hozzájuk a királynő. Béla atya itt félbeszakítja Balás Béla meséjét, s azzal folytatja, hogy „a bajok alapja az a rögeszménk, hogy úgy érez
zük, azt súgja nekünk a Szentlélek, csak nekünk lehet igazunk”, és Weöres Sándort idézi: „Karcsi hülye, Gyöngyi hülye, csak én vagyok okos.” A szubjektivizmus a gonosz mocsár, állapítja meg, s azokról a keresztényekről beszél, akik azzal botránkoztatják meg a „pogányo- kat”, hogy cselekedeteikkel ellenkező dolgokat hirdetnek. „Bennünk kell elkezdeni. Bennünk kell érdeklődésnek, szent felkészültségnek
lenni. Bennünk kell meglenni a felelősség feszültségének. Miért nem tudjuk átadni az örömöt? Mert ha tudnánk, nem lenne sok templom, sok pap, sok keresztény elsötétülő képernyő, nem törne ketté Jákob létrája, nem válhatna világuralkodóvá Heródes. Teréz anya nem mon
datja fel a Hiszekegyet és a Miatyánkot Calcutta szegényeivel, hanem viszi magában a kereszténységet." Most hirtelen vált és befejezi a me
sét: „A hét kapu varázslatával megvert várba visszajön a király. Az atya.
Megdöbben a veszekedésen, a felforduláson. Éppen a legjobbkor érke
zik. A palota táncra perdül örömében, s egyszerre szétfoszlik a varázs
lat: eltűnik a hét kapu, s egy pillanat alatt kiderül az igazság: csak egyetlen kapu van. Az atya rendet csinált a szívekben. Kérjük az örö
möt, fogadjuk el - ha kell - a másikat. S tudjuk, mi az, amiből csak egy van."
A könyörgéseket a mikronfonhoz odalépő fiatalok fogalmazzák meg: arra kérik az Istent, hogy a lényeges kérdésekben őszintén en
gedelmeskedni tudjanak elöljáróiknak; hogy a szeretet kötelékében egyek legyenek a más útátjárókkal, hogy új papi és szerzetesi hivatások születhessenek egy elkötelezettebb nemzedékben. Fölhangzik a dal: „A világnak Krisztus kell! / A világnak kellesz te is, mert Krisztushoz tar
tozol. / Emlékezz, emlékezz, Krisztushoz tartozol" - éneklik magyarul, angolul, lengyelül és németül.
„Engesztelődjetek ki szívből egymással!" szólít fel Emil atya min
denkit. „Legyen békesség köztünk mindenkor!", válaszolja, és kézfo
gással is megerősíti a sok ezer fiatal. Bizalomerősítő kézfogás 1986.
október 11-én 17 óra 40 perckor, amikor a reykjavíki csúcstalálkozó már a vége felé közeledik. Kétezerötszázan áldoznak, majd záródal hallatszik: „Isteni béke, boldog öröm, / Szállj be szívembe isteni csönd." Rövid hálaadás után Keresztes Szilárd görögkatolikus püspök szól az egybegyűltekhez a földi egység többarcúságáról. A keresztet vállaló, fegyelmezett, lemondásra is képes ember magatartására figyel
meztet: „Isten általunk, emberek által szereti a világot." Az ismert befe
jező mondat („A szentmise véget ért, menjetek békével") helyett, a régi latin misék zárszavát mondja magyarul Emil atya: „Menjetek, külde
tésiek van!"
Este 5 óra van, sok százan elindulnak, hiszen Debrecenbe, Szom
bathelyre, Miskolcra, Pécsre kell hazaérkezni, vagy többszörös átszál
lással, hosszadalmas autózással még messzebb, kis falvakba. A meg
ürült helyekre mások nyomulnak be a templomba, hogy még egy órát.
32
talán az eddiginél is felszabadultabban énekeljenek. Legalább ezren még továbbra is a templom körül „zsinatainak” szavakat, kézfogáso
kat cserélnek, búcsúzkodnak és értékelnek.
„ERŐTÉR ALAKULT KI”
(„Miért éljük meg traumákkal a vallásosság terjedését, miért felünk tőle?”
„Bomlás-e, ha az emberek a vallásukon keresztül megtalálják társadalmi hivatásukat? Bomlás-e a belső vallásosság?” kérdezi a politológus2, s ő maga határozott nemmel válaszol, majd így érvel: „Csak akkor tekinthet
nénk annak, ha a vallás szerepét redukálnánk arra a mozzanatra, hogy a vallás külső hatalmak visszatükröződése az ember fejében. Kétségtelen.
Kétségtelen írt ilyet Marx, de jelen körülmények között ez az, ami féligaz
ság.” Megtudhatott-e valamit a szociográfus az igazság másik [az iga- zabb] feléből Nagymaroson, ahol kétségkívül nagy számban [ha nem döntő többségben] olyanok találkoztak, akiket a belső vallásossággal le
het jellemezni?)
A budapesti műszaki egyetemista, huszonkét éves, orvostanhallgató barátnőjét kísérte el. Az esti szentmise alatt eléggé tüntetőén az ut
casarkon állt, a kinnrekedt tömegtől is elkülönülve. „Én ilyenen még sosem vettem részt, de nagyon tetszik. Most jövök rá, hogy ugyanazt akarom, mint ezek. Hogy szeressük és ne vágjuk át egymást. A barát
nőm valami templomi énekkarban énekel, oda is meghívott. Oda is el
megyek, majd megállók hátul valahol. Persze furcsa még az egész, nemcsak a mise, hanem ezek a kisközösségek is. Mire jó az, ha egymás
nak elmondjuk a problémáinkat? Azzal nem lesz könnyebb. Nagyon tetszik, de nem értem.”
Húszéves lány Vas megyéből, idén érettségizett, jövőre is megpróbál
ja a felvételit, addig eladóként dolgozik. Apja párttag, anyja tanárnő:
„A nagymama nevelt vallásosan, de ez tízéves koromban bérmálkozás után megszakadt. Egy barátnőm vitt el egy kisközösségbe, azóta két húgom és édesanyám is jár templomba. Az volt a döntő hatás, amikor a Miatyánk közben megfogtuk egymás kezét. Karácsonykor betlehemes játékokat adunk elő. Először Gábor angyal voltam, legutóbb meg Má
ria. A mostani nyári lelkigyakorlat után teljesen megváltoztam. Már úgy jöttem ide, hogy nem az a fontos, hogy bármit kapjak, hanem az, hogy adjak valamit.”
Harmincöt éves kispesti szakmunkás: „Sosem kaptunk vallásos ne
velést, de azért egy úgynevezett becsületes hatgyermekes munkáscsa
ládban nőttem fel. Tizenkét éves koromban az igazságosság iránti igény be-bevitt a templomba, de aztán kikoptam. Húsz év múlva jutot
tam el megint. Felmerültek a nagy kérdések: mi az élet értelme, mi lehetne a perspektíva. Harmincnégy éves koromban voltam el
sőáldozó. Célja és értelme lett az életemnek. Újfajta kapcsolat a termé
szettel, az emberekkel, új világszemlélet. Sosem volt ennyire megosztott a világ, így aztán ez a mai, nagyon aktuális téma volt. Az egymás előtti megnyílás volt ma a legnagyobb élményem."
Egy másik harmincöt éves férfi, technikus egy déldunántúli város
ban: „Én huszonöt éves koromban lettem elsőáldozó, amikor az egyhá
zi esküvőnk volt, de csak egy évvel utána tértem meg, egy atya segít
ségével. Az ő imaközösségében tanultam meg a Miatyánkot. Próbál
koztam előtte a KISZ-ben, de nem kaptam eleget, sem az ideológiától, sem a programtól, itt meg egyik pillanatról a másikra egy csomó bará
tom lett. Úgy érzem szüksége van rám a közösségnek, így aztán büszke vagyok arra, hogy keresztény vagyok. Ez a mostani találkozó nagyon meg tudott mozgatni mindenkit, közösséggé váltunk. Most azzal me
gyek haza, hogy először a saját személyemet próbálom megváltoztatni, s ha ez sikerült, felveszem a kapcsolatot más egyházak fiataljaival is."
Huszonegy éves joghallgató lány Budapestről: „Hittanos korom óta, ez nyolc éve volt már, nem voltam ennyire őszinte, ennyire jó közösség
ben. Valami fantasztikus módon eszembe jutottak az élményeim. Még
is mindezzel együtt kicsit idegenül éreztem magam közöttük, mert annyi görcs, keménység, előítélet, zárkózottság, elidegenedés halmozó
dott fel bennem, pedig én tudatosan igyekeztem jól és szeretetben élni.
Óriási élmény volt, a csoport is, ahol mindenki nagyon kedves és na
gyon őszinte volt. Fantasztikusan jó volt az esti mise is. Kinn voltam és mégis benn, hiszen együtt énekeltünk, együtt térdeltünk le. Most tulaj
donképpen riportokat készíteni jöttem el, de tavasszal is eljövök."
Huszonkét éves közgazdász hallgató a Hajdúságból: „Élmény volt!
Soha nem vettem még részt istentiszteleten, így ez az első, mindig em
lékezetes lesz. Tetszett nagyon Béla atya beszéde, súlya volt, okosan és szépen szólt. A templom körül is megragadó volt az egység. Leginkább a találkozó tisztasága kapott meg, elsősorban talán a fiatalok pótcselek
vései kísérőinek (alkohol, cigaretta) száműzése, mint forma, és a tiszta
ság a tekintetükben, mint tartalom."
34
