FORRAI JU D ir
Célszerűség és esztétikum, fejezetek a z orvosi műszerek
fejlődéstörténetéből
A sebészet m egszületésének kiindulási feltételezését He ist e r úgy véli: az ember m ár a legkorábbi időkben ki volt téve olyan külső sérüléseknek, amelyek a sebészi kéz segítségét igényelték ... ezek lehettek balesetek következményei, m int a vadállat harapása, vagy az elesés és a csonttörés, a
Természet utasítása szerint fokozatosan valami fa jta szerszám kellett.”
M ielőtt bárm ilyen szerszám kialakulhatott volna, bárm ilyen beavatkozásra az ősem bernek a kezét és a száját kellett használnia. Egyik erős ösztön, a szívás segített a fullánkok, vagy a sebbe került méreg, vagy az idegen tárgy eltávolításában. Ez a m ozzanat sokáig m egm aradt a gyógyítás történetében, a m últban a hivatásos sebszívók keresettek voltak a csatatereken e feladatok ellátá
sára. Do m in iq u e An e l (1679-1730) francia sebész és szemész műve, m elynek tém ája és címe „A kiszívás m űvészete” annyi m ódosítást javallt, hogy ellenezte a közvetlen szívást a sebtől a szájig, helyette azt ajánlotta, hogy a gennyes ürítést fecskendővel, csöveken keresztül végezzék el. A fogak éles széle alkalm asnak bizonyult vágásra, szakításra, tépésre, de bebizonyosodott, hogy az állati fog jobban szolgál vágószerszám ként, m int az em ber saját foga, és erre a célra tövis, nád-, bam busz- és csontékek ugyanúgy megfelelnek. Sokkal később a fogak m űködésénél megfigyelt tevékenységek, m in t a csiszolás, az őrlés és a szorítás, m egragadás ösztönözhette a fűrész, a csontvéső és a csuklós kam pók feltalálására, készítésére.
A vérzés hüvelykujjal való visszaszorítása szintén kényszerm egoldás, m anapság sem helyette
síthető mással. H asonlóan a m utatóujj vagy a kisujj hegyét vagy körm ét a mai napig is használják idegen test eltávolítására, koponyatörés diagnosztizálására, bár ezeket a palpációs vizsgálatokat m a m ár kesztyűben végzik. A korai periódu sban az érzékeny ujjak rövidnek bizonyultak a vizsgá
latokhoz, így azokat hosszú botokkal, később csonttal, elefántcsonttal és fém m el helyettesítették.
Számos szerző hangsúlyozza e tevékenységet, He ist e r a puskagolyó sérülésnél írja könyvében:
„Az idegen test eltávolítását, ha lehetséges, kézzel végezd”. A hüvelyk- és a m utatóujj összecsip- pentése, am it a két egym ásra tett kanál utánoz, végeredm ényben a csípő- vagy rugós fogók kiala
kulásához vezetett, amelyek két szára ezeknek az ujjaknak a m eghosszabbítása. A hüvelykujjtól függetlenül a hajlékony ujjak egyesével vagy csop ortban horogként m űködtek, míg az „erős fogás”, a m egm arkolás egész kézzel a kam pózóhoz hasonlítható, a zárt ököl (singcsont) ulnáris felülete pedig a kalapácshoz. A körm ök, amelyek gyökerek ásására és az ellenség m egm arkolására ed ző d tek, erősek voltak és bizonyára elég hegyesek elcsípni például a köldökzsinórt, vagy körülm etélni az újszülöttet, esetleg felnyitni egy tályogot.
S em m elw eis E gyetem K özegészségtan i Tanszék, O rvostörtén eti T anszéki C soport; forjud@ net.sote.hu
AZ ORVOSI ESZKÖZÖK KIALAKULÁSA
Az eszközök m egkönnyítik az em ber m unkáját, gyorsabban és ügyesebben tudja elérni célját, legyen az a háztartás valamelyik feladata, vagy a gyógyításban alkalmazva. A jó eszközök igen r it
kák, nem terem nek, hanem el kell készíteni, így az em ber rákényszerült, hogy ne csak használja, h anem saját m aga szám ára készítse el ezeket az eszközöket. M egtapasztalta, melyik form a m ire jó, m ire nem , milyen anyag m ire használható, m ire nem . Kivitelezésben a term észetes form ákat
próbálta m eg utánozni.
A sebészet nagy kézügyességet igénylő m anuális tevékenység. Erre utal latin neve is, am ely a chirurgia szó, a görög kheir (kéz) és ourgos (művelet) szavakból származik. A m in denn api gya
korlatban ism ert, kézm űvességben használatos szerszám okat és m űszereket fejlesztették tovább, hogy segítségükkel kiterjesszék és finom ítsák a m űveleteket olyan esetekben, ahol a kezek és az ujjak egym agukban m ár nehézkesnek és elégtelennek, eredm énytelennek bizonyultak. Feltételez
hető, hogy az első sebészi szerszám okat a háztartásból, m űhelyekből, vagy katonai felszerelésből kölcsönözték.
A KEZDETI SZERSZÁMOK ANYAGAI Szerves anyagok
Bár a tövis, bam busz, kagyló, az em beri fognak és kéznek m ár korai helyettesítői voltak, arche
ológiái felfedezések bizonyítják, hogy a késő kőkorszak végén (i. e. 15 000) m ár általánosan hasz
náltak voltak, bár anyaguk term észeténél fogva könnyen törtek és nem voltak olyan tartósak, m int a vésett csontok, agancsok és agyarszerszám ok, beleértve a varrótűket, bár hogy az utóbbiak elég finom ak voltak-e em beri sebek varrásához, kétséges. A középkorig nagyjából csupán Hip p o k r a-
t é s z, Ce l s u s, Ga l e n u s műveire tám aszkodhatunk, amelyek nem tartalm aznak illusztrációt. Fel
tételezhető, hogy a szerves anyagokkal végzett vizsgálat, am elyhez bizonyára állati vagy növényi term ékeket használtak, megelőzte a fém ből készült szondákat. H asználatos volt a disznósörte, a fából készült szondák, növényszárak, amelyeket nem csak vizsgálatra, hanem gyógyításra is alkal
m aztak: végy egy friss fokhagym aszárat... nyom d be, amilyen mélyen lehet, és általa m érd le a gyulladás mélységét”.
Kőszerszám ok
300-400 ezer évvel ezelőtt elkészültek az első pattin to tt kőszerszám ok. Ezek a term észetben is m egtalálható, lepattant szélű kövek m intájára készültek. Két követ addig ütögettek egym áshoz, am íg a kem ényebb kő a m ásikról le nem választott egy darabot Ezt a m űveletet addig ismételték, am íg a kész form át el nem érték a kőszerszám ok m egm unkálásának kifinom ult technikájával.
M aguk készítette fegyvereikkel ezek az em berek nagy em lősöket is el tu d tak ejteni. Az őskőkor folyam án (paleolitikum , i. e. 600 000-i. e. 10 000) az első hatékony, borotvaéles kőszerszám okat obszidián, vagy kovakő pattintásával állították elő, eredetileg állati bőrök és húsok vágására. Ilyen
fajta, vágásra alkalm as régi leletek ellenére ezek sebészeti alkalm azása csak feltételezés, bár tu d o tt dolog, hogy kovakő szikét A laszkában még 1880-ban is használtak érvágásra, míg az újkőkorban (neolitikum , i. e. 8000-2000) használt kovakő fűrészekről, vágókról és fúrókról feltételezik, hogy a koponyatrepanálás első szerszám ai lehettek, ha ilyen eljárásra vállalkoztak egyáltalán abban az időben.
Fémszerszámok
A fegyverek és szerszám ok készítését i. e. 4000 táján forradalm asította a réz és a bronz felfede
zése. Ezek m egm unkálása fokozott ügyességet igényelt a tartósabb, hatékonyabb és erősebb felsze
relések elkészítésekor. A fém ek használata ösztönözte az új form ák kialakítását. M egtervezték és m egöntötték például a csipeszt, vagy a rugós fogót, m erev csöveket, a kanülök és katéterek előd jeit, az első hatékony fűrész is elkészült, és talán a legjelentősebb orvosi szerszám is: a forgócsapos fogó, am elyben a két szárat középpontján csavar tartja össze. A forgócsapos fogó talán a kovácsok fontos szerszám a lehetett eredetileg, ezzel foghatták m eg az izzó fém et m egm unkálás közben. E b
ből a korszakból adataink nem m eghatározóak, de m ajdnem bizonyos, hogy a szonda, a tű és a kés megelőzte a csipeszt és a csövet, am i m egterem tette a forgócsapos fogót, és ez volt az utolsó a hat alapform ából, am iből a további sebészeti m űszerek fejlődtek. Ebben az időben a fém szondák többsége bronzból készült, beleértve a spatulát, kanalat, m erítőt vagy horgot, de használtak más fém ötvözeteket is, amelyek tartalm aztak ezüstöt, ólm ot, rezet, ónt és aranyat. Az orvosi szerszá
m ok legnagyobb kincsestára, Su sr a t a orvosi eszközei. I.e. 600-ban m ár kiváló esztétikai érzékkel készített fémfogói voltak, 20-féle éles és 101 egyéb m űszert ír le könyvében.
A MŰSZEREK KIALAKULÁSA, FEJLŐDÉSTÖRTÉNETE
Az első, sebészeti célra használt rézcsipesz egyiptom i volt, i. e. 3300 tájáról szárm azik. I. e. 400 körül Hip p o k r a t é s z az akkor létező összes sebészi form átum ú eszköz használatát m egem líti, de illusztrációk nélkül. Egyedüli kiindulási p o n t az i. sz. 79-ben elpusztult Pompejiben m eg m aradt leletek az orvos lakóházából.
Kora középkor
A tours-i zsinat 1163-ban m egtiltotta az egyházi végzettségű személyek seborvosi tevékenysé
gét, s kijelentette „Ecclesia abhorret a sanguine”, azaz: „az egyház irtózik a v é r t ő lEzzel évszázadok
ra m egpecsételte a sebészet helyét és rangját a gyógyító m űvészetben. A véres beavatkozásoktól undorodva és elutasítva fordultak el a m agukat orvosnak valló egyházi gyógyítók. A kézügyes
séggel rendelkező sebgyógyítók, borbélyok, sebészek, kőm etszők stb. által nyújtott szolgáltatás al- sóbbrendűvé, lenézetté vált. A sebészet elvált az akadém iai orvoslástól és an nak szigorú, Ga l e n u s
által alkotott teóriáitól.
E nnek ellenére - vagy éppen em iatt - a salernói iskola részéről a m edicina és a term észettud o
m ány filozófiai stúdium aitól függetlenül fontos sebészeti könyvek jelentek meg (13-14. század):
Ro g e r iu s Fr u g a r d ivagy Gu g l ie m o d e Sa l ic e t o (1210-80) és He n r i de Mo n d e v il l e (?1260- 1320) Chirurgia cím ű m unkája; Gu yd e Ch a u l ia c (1300-1368) tudom ányos értékű könyvében a Chirurgia m agna-bán új m űszerekről és m ódszerekről ír.
A z eg yes írásokban k ü lö n b ö z ő eljárások olvashatók, p éldáu l Jo h n Ar d e r n e (1307-1380) le írta a sip o ly m ű tétet, és a m ű szerek k ezd etleg es lerajzolásával új seb észeti irányt szabott. A z, h o g y n éh á n y m ű szer e k orb ól fen n m arad t és a m ú ze u m o k b a n látható, részb en an nak k ö szö n h e tő , h o g y a vasat, fém et és a fát az inkább k o rró zió á lló b ron zzal h elyettesítették . Th o m p s o n szerin t a szik ék fa- és cso n tn y ele m ár m agától ér tő d ő lett a 14. században, bár Al b u c a s is leír eg y fafogós fűrészt, és feltételezh ető, h o g y fával szigetelték a forró va sk iég ető t (kautert), am ely a k özép k ori s e b é sz e t
b en általán osan h aszn ált m ű sze r v olt (bár m ár a g ö rö g -ró m a i id ők b en is ism erték ).
Reneszánsz
Az ókori klasszikus szerzők újrafelfedezése m ellett m eghatározó, hogy az új típusú harci sé
rülések, nevezetesen a puskagolyó okozta lőtt sebek új m ódszerek bevezetését igényelték. Ezért speciális m űszereket fejlesztettek ki a golyó kihúzására, és a baleseti am putáció általánossá váló technikája is változásokat hozott. Am b r o is e Pá r é (1510-1590) a francia udvar első sebésze (Pre
m ier Chirurgien du Roi) volt, a m o d ern sebészet atyjaként tisztelik, mivel új alapokra helyezte ezt az orvosi tudom ányterületet.
Fontos felismerést tett a sebfertőzés kezelésével kapcsolatban, sikerrel alkalm azta az erek el
kötését a végtagok csonkolásakor, tökéletesítette a törések és a ficamok gyógyítását, valam int a koponyalékelés technikáját. M indezekhez m űszereket fejlesztett ki, például a m erevítős k o ro nafű részt. Fogászati tevékenységét kevéssé ism erik, pedig ezt a területet is újdonságokkal gazdagította.
Könyvében több fejezetben csak fogászati tém ákkal foglalkozik, m int például a fogak an ató m i
ájával és morfológiájával (a felső m oláris fogak gyökérszám a nagyobb az alsókhoz viszonyítva), a m andibulával, a fogakba m enő idegekkel, a fogak beszédben játszott funkcionális szerepével.
Anélkül, hogy szerkezetileg ism erte volna a fogszöveteket, a fogakat a csontszövetek speciális for
m ájának tekintette. A lágyrészek betegségei közül az epulisról és annak kauterizációval történő gyógyításáról is ír.
Szájsebészeti kázusokat is tárgyal, például a m andibula fraktúrát, az egy- és kétoldali m andibula luxaciót, a fogfájást. A fogínygyulladás etiológiáját tekintve nem tért el elődei fogkukac-elm éle- tétől, de a gyulladásra lokálisan hideget ajánl, általános gyógyeljárásokat - a szokásos érvágást, purgációt, köpölyözést, vénás véreztetést a nyelv alatt - , gyógyszerként a bort, ecetet, ópium ot, fokhagym át, kám fort és egyéb gyógynövényeket (m indazokat az eljárásokat, melyeket Ga l e n u s a görög-róm ai m edicinára alapozott).
Szájsebészeti szem pontból nagyon fontos volt az a tanítása és gyakorlata, hogy azokban az esetekben, am ikor a páciens trau m a következtében elveszítette a fogát, azonnali visszahelyezéssel reim plantációt kell végezni. (Igaz, hogy m in t sok felfedezés, ez is a véletlen m űve volt, a jó fog véletlen kihúzása után azonnal visszahelyezte a szájba a fogat, és meglepetéssel tapasztalta, hogy a fog rövid időn belül elhalás nélkül fixálódott.) A foghúzást csak nyugalm i és luxált állapotban ajánlotta. A foghúzáshoz használt m űszerei a pelikánok voltak, illetve speciális vésőfejű lazítok.
Kétnyelű pelikánja tám asztóvége konvex form ájú és sű rű n rovátkolt a tám asztás stabilizálása ér
dekében. A tám asztó- és m unkavég két szára forgógyűrűvel kapcsolódik egym áshoz. Fogpótlást ligatúrákkal végzett.
H. Br u n s c h w ig a Buch dér Chirurgie (1497) könyvében m integy 25 darabból álló m űszer
gyűjtem ényt m utat be. Láthatjuk a m űszerek első átfogó kollekcióját, és fogalm at alko th atun k azok egymással összehasonlítható m éreteiről. Több szerző is illusztrálta a m űszereket: Ge r s d o r f f
(1500), F e r r i (1500-1580), C r o c e (1500-1575), R y f f (1500-1562); B o t a l l o (?-1564) b em u tatta az ujjhoz hajlított nyelű papagáj- és varjúcsöves gyökérfogóját. Két karom m al rendelkező pelikánja segítette a különböző form ájú fogak kihúzását, illetve inkább kitörését. M indkét m ű szer karjának vége osztott csőrben végződik. A szár, a nyél díszített volt. Pa r é legjobb tanítványa G u i l l e m e a u , akinek La chirurgie Françoise (1594) cím ű m unkája az első, az operatív sebészetről szóló könyv, am elyben szerepelnek a m űszerek rajzai, hogy azokat, am int a szerző m ondja, az ügyeskezű kovácsok pontosan lem ásolhassák. A papagájcsőrű és varjúcsőrű fogót a szerző gya
korta használta foghúzásra.
Gir o l a m o Fa b r iz z i páduai orvos szerint a papagájcsőr fogó nem más, m in t egy egyszerű laposfogó, melyet történetesen foghúzásra alkalm aznak. Saját fogóját úgy fejlesztette tovább, hogy a fogó két szára közé egy csavart helyezett el, amely a nyom ást szabályozta. Term észetesen önálló fogászati m űszerekről itt m ég nincs szó. Valóban csak néhány, kezdetben m ás területeken alkal
m azott m űszert, de leginkább fogót alkalm aztak a fogfájások gyógyítására. E kezelések - foghú
zások - vásári szenzációszám ba m enő színjátékok voltak. A falvakban a sürgős kezelések a kovács
m űhelyekben o ld ódtak m eg a patkolószerszám ok segítségével.
A M ODERN KOR ORVOSI MŰSZEREI
M ár korábban is sok m űszert készítettek a fegyvergyártók, bronzm űvesek, kovácsok, tű- és borotvakészítők, de a 17. században az ónöntők, ezüstm űvesek és késkészítők kerültek előtérbe.
Fontossá váltak a díszítőelem ek, és az ébenfa, elefántcsont és teknősbékapáncél fokozatosan kiszo
rította a fát, a csontot és a szarut. K atéterhez, szondázáshoz, punkcióhoz, légcsőm etsző csövekhez m ár általában ezüstöt használtak.
Em lítésre m éltó illusztrált m űvek a 17. századból például Hil d a n u s (1560-1634), Wo o d a l l
(1569-1640) m unkái, aki a koponyalékelés m o d ern form áját m utatta be. Sc u l t e t u s (1655) A rm am entarium chirurgicum cím ű ragyogó könyve volt az első, amely illusztrálta valam ennyi is
m e rt m űszert és operációs jelenetet, bem utatta a m űszerek egym áshoz viszonyított m éretét is, to vábbá a m űtéteket lépésről lépésre, ahogyan az a m o d ern könyvekben látható. Pie rr e Fa u c h a r d
a pelikán használatakor a beteg lágyrészének védelm ét úgy oldotta meg, hogy a tám asztórész alá b ő rt vagy rongyot tett. A fogkulcsok is igen kedvelt m űszerek voltak a foghúzásnál. F orm ájuk a használatban lévő nagy kapukulcsokéra hasonlított. A szakirodalom ban, m in t angolkulcs szere
pel, Al e x a n d e r Ma u r o em líti 1742-ben a Médical Essay and. Observation cím ű m unkájában.
1757-ben Bo u r d e t m in t franciakulcsot m utatja be.
Az em elő a század m ásodik felére a foghúzás elterjedt eszköze lett. Az erős m arkolat, jó tá- m asztási lehetőség, nagy erőkifejtés, és a vékony, a fogantyúhoz kepest gracilis m unkavég belefér az alveolusba, és egy jó m ozdulattal az egész fogat ki tudja em elni. L o u is Le c l u sekifejlesztett egy új típusú em előt, mely a m ai napig használatban van. A 18. század egyik fontos szerzője P. Dio n is
volt, aki Cours d ’opérations de chirurgie (1708) című m űvében elsőként ábrázolta az összes m ű téthez használt valam ennyi m űszert. He ist e r (1683-1750) és Pe t it (1674-1750) szintén fontos táblázatokkal szépen ellátott tankönyveket írt és sok új m űszert m utato tt be. Végül 1782-ben J. A.
Br a m b il l a virtuálisan összegyűjtötte valam ennyi ism ert felszerelést, és egy nagy fóliókötetben, az Instrum entarium chirurgicum-ban jelentette meg. Újfajta m űszert dolgozott ki a fogkitörésre:
vastag nyélben csavarm enettel rögzített kam pós szárat tervezett, amely korrigálni tu d ta a fogak m éretkülönbségét.
A 18. század utolsó negyedére a m űszerek száma és kom plexitása is növekedett, ösztönözve a sebészeti m űszerkészítők első katalógusának megjelenését. Egy korai jelentős publikációjában J. J. Pe r r et (Párizs, 1772) m űszereket m utat be m ind en m éretben, leírja előállításuk m ódját és szerkezetüket is. 1798-ban Londonban J. H. Sa v ig n y sebészeti m űszerkészítő elsőként állít össze katalógust.
Funkciók és felhasználás
A görög-róm ai idők óta gyakran m in dk ét kézre szükség volt a m űszerek használatához. Kettős vagy többszörös funkciójú m űszereket alkottak, m in t például a kom binált rugós fogó és ércsipesz, kom binált olló és tűtartó; kom binált kötszercsipeszek; puskagolyófogó; és egy Ch a r r ie r e által tervezett forgócsapos fogó, am elynek négyféle funkcióját hatfélére terjesztette ki egy állrögzítővel, egy zsigerkapoccsal és egy polipszerű sebkampóval.
A sebészeti eljárás során a m űszerek kontrollra szorulnak - akár egykezi (pl. szike), akár k ét
kezi (kapcsolás vagy tágítás), akár kétszeresen egykezi eszközökről van szó, vagy am ikor m indkét kéz egy-egy m űszert ta rt egyidejűleg (pl. boncolófogók és tűk).
A m últban a m űszereket kézi erővel m űködtették. M anapság külső energiát is használunk, am ikor is például a fűrészt vagy a fúrót, depurálót légnyomással vagy elektrom os áram m al hajtjuk.
A rögzítés, vágás, fűrészelés, kam pózás, vagyis m ind en invazív beavatkozás m egkívánja egyrészt a m űszer fogását egy speciális pozícióban, m ásrészt az ujjak m űködését és a kéz, csukló, alsókar, könyök és váll közrem űködését.
A MŰSZEREK ANATÓMIÁJA M unkafej
A műszereket a célnak megfelelő form ájúra alakítják, attól függően, hogy milyen feladatot kell elvégezni. Egyenes, hajlított, éles, tom pa stb. alakjuk lehet. A m unkarész soha sincs közvetlen kap
csolatban a kézzel, egy nyéllel áttételesen köti össze a kezelt területtel érintkező munkafejet a kézzel.
Nyelek, foga ntyúk
Kevés kivétellel a nyél form ája alapvető és fontos része egy m űszernek, m elynek segítségével a beavatkozást végző a kézügyességét egy, a m unkától távol eső p o nton fejti ki. A nyél szerkezete segíti a precíz m unkát, m ásodsorban a sebész kényelm ét szolgálja, harm ad so rb an a beteget védi, biztonságot ad, negyedszer a csomagolás, szállítás, tisztítás és sterilizálás szem pontjából fontos.
Persze ezek a szem pontok a történelem során hosszú kísérletezések után és a megfelelő tu d o m á nyos ism eretek révén kristályosodtak ki. A nyelek vagy rögzítettek, vagy leválaszthatók.
A nyelek külső m egjelenésüket tekintve sokfélék, form ájuk, kom pozíciójuk, anyaguk, fajsú
lyúk és m inőségük eltérő. M íg m a hasznosságuk a legfontosabb, a régi időkben a m esterem berek szeszélye és képzelőereje is hozzájárult a végső form a művészi díszítéséhez. A nyelek kezdetben sima felületűek voltak, göm bölyűek vagy egyenesek, de különösen azokat, amelyekkel erőt kell kifejteni, vagy a sebész hosszú ideg tartja a kezében, több szögletes felülettel (6-8 oldal) látták el, és a felületeket rovátkolással érdesítették vagy durva szemcsés felszínnel látták el.
Rögzített nyelek
Ezek lehetnek egyedülállók, osztatlanok vagy két részre osztottak, m íg a kétszárú m űszer hosz- szának megfelelően többféle ízesüléssel egym ásba bújtatva, egy-vagy két füllel, csuklóval vagy csa
varral egybedolgozva funkcionálnak.
A m űszernyelek anyagai
A z ébenfa a nevében is „kő kem énységére utal, a görög „ebenos” és a héber „eben” szavakra vezethető vissza. A 12 m éterre vagy m agasabbra megnövő fa kérge fekete, levele 5 cm hosszú,
bőrnem ű, virága fehér, bolyhos, bogyója az olajfáéhoz hasonló. K elet-Indiában, C eylonban és a maláj szigeteken honos. G yüm ölcse alm aform a (lisztalm a), a húsa sárga, nyálkás, savanyú. A fa fi
nom , egyenletes szerkezetű, az évgyűrűit nem könnyen látni, hom ogén szerkezetű. Az igazi ébenfát késsel vágni nagyon nehéz. M ár a régiek ism erték, ebenosnak, m elanoxylonnak és ebenastrum nak nevezték. Az Ószövetség is említi. A régiek legbecsesebb fája az ébenfa, nagyon kemény, tartós. A 20. század elején m ég divatban voltak az ébenfa nyelű fogászati m űszerek.
Gyöngyház. A gyöngyház nyél anyagát tengeri vagy folyami kagylóhéjból készítették. A kagy
lókat fűrésszel vékony szeletekre, lapocskákra vágták, vagy m ozsárban összetörték porították.
Szarunyél készítésénél pedig a szarut láng fölött m eglágyították, m ajd két vaslap között laposra préselték, és reszelővei készítették el a különböző nagyságú betéteket. A gyöngyház nyél finom m á, törékennyé teszi a m űszert, így az nagy erőkifejtésre alkalm atlan. G yöngyház nyéllel főleg fogápo
lási, női szépségápolási eszközöket készítettek.
Elefántcsont nyelet a 18. század végén és a 19. század elején használtak. A m ikor a holland, ném et és angol gyarm atokon tevékenykedő elefántvadászok zsákm ánya elöntötte Európát, a m ű szerek és használati tárgyak nyelét, fogantyúit elefántcsontból készítették. A Josephinum sebész
m űszereinek egy része is elefántcsont nyéllel készült.
A fé m b ő l készült nyeleket együtt öntötték a m űszerek munkafejével. A nyél lehetett hajlított és egyenes. A legellenállóbb, hiszen sem forrasztási rész, sem a m ásik típusú anyaghoz való illesztés (szegecselés stb.) nem gyengíti. Persze a fémnyelű m űszereket nem lehetett forrósítás, hevítés után használni, m e rt a fém jól vezeti a hőt, tehát csak ún. „hideg eljárás” alatti m űveletekre alkalm asak.
Az elefántcsont, ébenfa nyelek szigetelőfunkciót is elláttak.
MÜSZERTARTÓK: LÁDÁK, DOBOZOK, K ITTEK
A m űszereket általában ládákban vagy dobozokban tárolták. A 17. század közepét m egelő
zően kevés inform ációval rendelkezünk a katonai és tengerészeti gyógyászati ládákról. A legelső darabok a 18. századból m arad tak meg. Ezeket a ládákat a sebészek m agukkal vitték az utazásaik
ra. Voltak két-három szintesek is, a m űszerek m ennyiségétől és nagyságától függően. Például d r. Th o m a s Pr u je a n (1653, Londoni Királyi Orvosi Társaság) ládája kétszintes fenyőfa doboz, amely
104 eszköznek ad ott helyet. Ezt a nehéz ládát persze két em bernek kellett cipelnie.
Ezen időszak sebészei általában egy dobozt ta rto ttak a szikék részére és a suturáláshoz tűkkel együtt eg) megfelelő tartób an, egy m ásik dobozt a kötözésre szolgáló tapaszoknak, és még egy m en tő do bo zt a kenőcsöknek (hét vagy nyolc seb ellátásához). A felszereléshez tarto zo tt borotva, olló és kisebb m űszerek a borbélyt igénylő esetekre, m int beretválás, hajnyírás, köröm - és ty ú k szemvágás, továbbá fülpálcika és term észetesen foghúzó.
Az apró m űszereket elegáns sagrin vagy bo rjúb őr táskába pakolták. A sagrin elnevezés a török sagri szóból szárm azik, amely a lóbőr háti részét, a hátát jelenti. Eredetileg a törökök, perzsák állították elő ezt a du rva tapintatú bőrféleséget a lóbőr háti részének széléből, oly m ódon, hogy a frissen cserzett, m ég Duha bőrbe a fehér libatop (Chenopodium album ) gyom növény kem ény m agvát tip o rták bele. Az ilyen különlegesen kezelt b ő rt azután késnyelek, kardm arkolatok stb. be vonására használták. Csak később alkalm azták ezt a nevet a cápa ugyancsak durva bőrére. A ngli
ában a finom angol sagrin nyeregbőrt sokáig úgy készítették, hogy a cserzett b ő rt nyers cápabőrrel préselték össze, am inek következtében a cserzett finom b ő r is d urva tapintatú lett. A 18. században a sagrint m ár kecskebőrből állítják elő, oly m ódon, hogy finom an fogazott rézlemezzel préselik a bőrt, hogy érdes legyen. A sagrin előállítására m a is fogazott fém lem ezeket, fém hengereket hasz
nálnak. Tehát a sagrin szó sem m iképpen sem jelenti bizonyos állatfajnak a bőrét, hanem az érdes tapintásúra kidolgozott - a cápabőr esetén term észetnél fogva érdes - bő rre vonatkozik. A cserzett cápabőröket csak aránylag későn, a 19. században kezdték használni m arkolatokra.
A 18. században divatba jöttek a felszerelés tárolására szolgáló ügyes és csinos, finom bőrhu-
zattal ellátott dobozok, a m űszereknek megfelelő mélyedéssel, am it bársonnyal béleltek. Továbbá kom plett zsákok speciális operációkhoz, m in t trepanálás, am putálás, lithotóm ia, szájsebészet és szem m űtét. A 19. században kom plett fém pántos m ahagóni dobozokat készítettek m in d a n a gyobb, m in d a kisebb m űszerek részére, és a m űszercsoportokat eleinte bársonyszalag, később a gőzsterilizáláshoz alkalm as m ozgatható nikkel fémrács fogta össze. A lovat vagy öszvért igénybe vevő hadseregben fonott kosarat, gyógyszeres kosarat, bőrt, vitorlavásznat és fémet használtak a szállításra, m ég m a is összecsavarható, ponyva m űszerzsákokat alkalm aznak a fegyveres egységek m obilizációja esetén.
A dobozok készülhettek más anyagból is, például a 17. és 18. századi finom bőr-, vagy halbőr fedelű dobozok az ezüst-, vagy fém m űszerek részére, vagy a divatos, elegáns form ájú és a felsőka
bátban h ord ható bőr-, elefántcsont, teknőc- és ezüstdobozkák. A 20. században a nikkelborítású rozsdam entes fém dobozok jö ttek divatba, m ajd a m o d ern plasztik és m űb őr anyagok kerültek forgalom ba a tárgyak sterilizálása és szállítása miatt.
MŰSZEREK TÖM EGES GYÁRTÁSA
A nnak ellenére, hogy a Közel-Keleten m ár i. e. 1300 körül felfedezték a vasat, a bronz helyette
sítése nagyon lassú folyam at volt, m ert a vasat kizárólag pengék, fűrészek és m aratás vagy kiégetés céljára hasznosították a pom peji leletek szerint. A N yugat-róm ai Birodalom pusztulása után a 6.
században az ásatásokból a bronz eltűnt, és kovácsoltvas helyettesítette, esetleg acél, m indkettő a szétm állásig m egrozsdásodott. A középkorból kevés régészeti nyom a m aradt. Bár az acél a 19.
században a legjobb m inőségnek bizonyult, a korrózió problém ája m egm aradt, m ert ki volt téve a sterilizáció gőzének. 1918-ban a liverpooli Blair Beit gyár képviseletében a Do w n testvérek b em u tatták a rozsdam entes acélt. A m űszergyártás egészen a 20. századig m ajdnem teljesen a szakszerű kézi m esterségre épült, a legbonyolultabb, legjobb m inőségű m űszerek és a kis szériák m ég m a is kézzel készülnek.
