82 tiszatáj

fényünk tompa a hit is tompa hit lett a virág sem virágosan virágzik rangunk parolink rozsdarojtban ázik s a vér helyett erünkben csupa víz lett a tévé sem üti meg már a

Mamám munkásruhái a radiátoron, vaspor dűnéi a mosógép alján: szombat van, valamikor

Ki szabadságot akar, az szabadságot akar, ha hidat foglal, azzal, ha tiltakozik, azzal, hogy szóvá meri tenni, mi szeretne lenni, vagy, hogy mi a gondja, hirtelen

– Ha pedig van, és az angyalok nem láthatók a dómon, a párkányzaton, a fali fülkékben, a bejárat kapuzatának oszlopain, hiába is magasodik itt s tör az ég felé ez a

míg mindenünk a Semmi Ága, nehéz nekünk a Létnek álma, kell, hogy verssel, zenével, fénnyel,

… Azért ne, mert – most már bevallott tandorológusként kell hozzátennem –, ha másként tenne, ha kimozdulna, ha nem pont ezt, így tenné, – akkor nem lenne

Tisztelgés ez a tapasztaltság előtt? Igen. De valóban dicséret, elismerés ez, vagy inkább elmarasztalás, csúfolódás? Hiszen előtte arról hallhatunk - az egész mű

De ugyanakkor nem igazán nagy írók, nem olyan nagyok, mint mondjuk Cevantes vagy Proust, mert az irodalmat és az életet összetévesztik, nem veszik észre, hogy az irodalom az