• Nem Talált Eredményt

Tiszatáj Hogy az aratás ideje eljön, várjuk torkig havakban

N/A
N/A
Protected

Academic year: 2022

Ossza meg "Tiszatáj Hogy az aratás ideje eljön, várjuk torkig havakban"

Copied!
1
0
0

Teljes szövegt

(1)

70 éves a Tiszatáj

KISS ANNA

*

Tiszatáj

Hogy az aratás ideje eljön, várjuk torkig havakban is.

És ha a mindenség rendjét nem tükrözik többé a lenti dolgok.

Ez jár a fejemben, hogy a Tiszatáj körül gyorsan terjedt, s megélt ügyekre visszagondolok, a példára, hogy egyetlen ember, a mellette álló kevesekkel merhet hihetetlen dolgot.

Először láthattunk rendszeresen közölt magyar műveket onnan, hol a madár se jár, s ha mégis – sötét mesékben bolyong.

Majd olvashattuk Olasz Sándor levelét, hogy Ilia Mihály leváltása után sem változtatnak semmin, küldjünk írást bizalommal. Mindőnknek írt, a bojkott hát elmaradt.

A leváltók magyarázkodtak, nyitott kapukra hivatkozva az írószövetségben. Válaszolni persze nem tudtak a kérdésre, hogy ha nyitottak, miért döngenek azok a kapuk?

Folyóirat s szerzői közt lehet ilyen kivételes kapcsolat. Nem felejtem el, hogy kezdő ko- romban Ilia Mihály órákig várt rám Mocsár Gáboréknál, kiknél megszálltam vizsgáimkor. Ba- ráti szókkal méltatott, s teszi azóta is, s ezzel nyilván nem állok egyedül.

Úgy tartják, hogy amit ő nem olvasott, azt még nem írták meg. Igaz lehet. Drága, öreg ba- rátom kivételes valaki az Úrban.

Ő az én profán szentjeim közt hajdan megénekelt Szent Mihályom, kissé elváltozva, ahogy szelevert költők tollán megeshet:

„Mihálynak a másik Mihályhoz mindig is nagy köze volt, kondásostor lógott nyakában, ta- risznya, tülök.

Soha nem evett egyet a hasával, kilenc gyerekre kereste a semmit.

Egy délben az történt, hogy felemelkedett, mezítláb, kalapban, fel a disznóganéból.

Percekig úgy maradt, szétnézett a repedezett földön.

Kutya sem ugatta a Mihály-jelenést.

A konda felnézett, rágott tovább.”

(Hogy keveredtem ilyen befejezésig akkor?, vagy hogy ide tartozik-é?, igaz szívvel el nem dönthetem. Hogy a világot szokott természetében mért bolygatom?)

* 1947 márciusában indult útjára a Tiszatáj folyóirat. Története, e küzdelmekkel és eredményekkel te- li 70 év nemcsak a mindenkori szerkesztőség históriája, de főképpen a lapot írással, gondolattal és élettel megtöltő szerzők, barátok és kollégák története. A 70 éves Tiszatájat köszöntő ünnepi sorokat következő számainkban mutatjuk be.

Hivatkozások

KAPCSOLÓDÓ DOKUMENTUMOK

Ehhez a természetes, mesterkéletlen olvasathoz nyújt segédkezet e legújabb magyar kiadás a parafrazeálás és a jegyzetapparátus révén, ami egy kötetlen, oldott, a szó szoros

[r]

Az akciókutatás korai időszakában megindult társadalmi tanuláshoz képest a szervezeti tanulás lényege, hogy a szervezet tagjainak olyan társas tanulása zajlik, ami nem

Nagy József, Józsa Krisztián, Vidákovich Tibor és Fazekasné Fenyvesi Margit (2004): Az elemi alapkész- ségek fejlődése 4–8 éves életkorban. Mozaik

fejezete konkrétan vizsgálja a magyar értelmező szótárakban megjelenő férfit vagy nőt je- lölő szócikkeket, bemutatva azok jelentését szerkesztői példákon,

Leírta, hogy az öregedő tímuszban az adipoid atrófiát a tímusz epitél dedifferenciálódása okozza, amely epitél-mezenchimális tranzícióval és zsírsejtekké történő

anyagán folytatott elemzések alapján nem jelenthető ki biztosan, hogy az MNSz2 személyes alkorpuszában talált hogy kötőszós függetlenedett mellékmondat- típusok

In 2007, a question of the doctoral dissertation of author was that how the employees with family commitment were judged on the Hungarian labor mar- ket: there were positive