ügyminiszter is beismerte, hogy az átalányrendszer jobban megfelel az illeték természetének és hogy a felekre nézve is kényelmesebb, a rendszer behozatalát mégis mellőzte abból az okból, hogy ez a rendszer a pénzügyi kincstárra hátrányos, a bíróságokra nézve pedig igen terhes lenne. E két ok mai napság fokozott mértékben fennáll.
Az közigazgatási illetékekről és a dijakról eddig tervezet nem készült, illetve ilyen előmunkálatról a szakköröknek tudomása nincsen.
A bélyeg- és illetékek iránt hozott számos törvények és rendeletek számát az utolsó hat év alatt, 1920-tól kezdődöleg 35 pénzügyi törvény és kormányrendelet szaporítja. Ezen felül a költségvetési és indemnitási törvényekben is szép számmal találunk ide vonatkozó jogszabályokat. Egyes nem financialis törvényekben is elhelyezkednek bélyeg- és illetékügyi rendel- kezések. így például az iparosok országos központi szövetke- zetéről és az ipari anyagbeszerző, termelő és értékesitő szö- vetkezetekről szóló 1924. évi XVIII. t.-c. 2. és 3. §-ai csupa illetékkedvezményeket tartalmaznak. Ily körülmények között elképzelhető az a nehéz feladat, mellyel a pénzügyi közigaz- gatásnak és a biráskodásnak küzdeni kell. Ebből a szempont- ÍDÓI is kívánatos és sürgős, hogy a tervbe vett négy illeték- ügyi kódex mielőbb elkészüljön és törvényerőre emelkedjék.
Magától értetik, hogy ezt az uj törvényalkotást a pengő értékre kell fektetni, minthogy a pengő értékben való számitás az 1927. évtől kezdve már kötelező.
A mérleg valódiságáról és ennek adóügyi következ- ményeiről.
Irta: Dr. Baumgarten Nándor.
Az 1925. május 16-i 4200/1925. sz. rendelet tudvale- vőleg a mérlegvalódiságot a koronákban való kötelező uj ér- tékeléssel kivánta megoldani és ezért csak részben érte el azokat a célokat, melyek az aranymérleg rendeletek megal- kotására vezettek. E rendelet mellett továbbra is fennmarad- tak, sőt még jobban eltorzultak volna az eredeti érték tizen- négyezred részére sülyedt valutánk óriási számai és elmaradt volna az aranymérlegnek az az üdvös hatása is, hogy a pa- pirpénziníláeióval együtt a részvényinfláció is megszűnjék, ami csak a kis névértékű részvények megfelelő összevonása utján lehetséges. Az uj, 1925. december 22-i, 7000/1925. sz. ren- delet mind e követelményeknek megfelel, midőn az uj érté-
kelés mellett a pengő értékre való átértékelést irja elő, midőn az ilykép megállapított tisztavagyon megoszlásáról rendelkezik a részvények névértékének minimumát meghatározza, az eset- leg szükséges részvény összevonásokat és az egyes részvényesek, valamint a hányadrészvénytulajdonosok jogállását és megtá- madási jogát szabályozza.
A rendelet a mérleg valódiság elvét kivánja megvalósítani, ez a törekvés azonban csak ugy vezethet sikerre, ha a mér- leget készítő társaság tiszta képet alkothat magának az uj értékelés acló és illetékügyi következményeiről és biztos meg- nyugvást talál az iránt, hogy az uj értékelés ujabb terheket és bizonytalanságokat előidézni nem fog. A 4200/925 sz. ren- delet e tekintetben az eredeti tervezet homályos és bizonyta- lan szövegével szemben, mely ellen az összes érdekeltségek kifejezték aggodalmaikat (1. a Közgazdasági Társaság ülésén tartott előadásomat és az e kérdésben benyújtott memoran- dumot) az adókincstár szempontjából is arra az egyedül he- lyes álláspontra helyezkedett, hogy a megnyitó leltár és mér- leg adatait a múltra vonatkozólag semmiféle jogcímen (tehát megrövidítés, eltitkolás cimén sem; 40. §. 1. bek.) sem sza- bad uj adóztatásra felhasználni. Kimondja a 40. §. 3. bekez- - dése, hogy a megnyitó mérleget megelőző záró mérleg alap- ján történő adóztatásnál a megnyitó leltár és mérleg adatait, viszont a megnyitó mérleget követő első záró mérleg alapján történő adóztatásnál a megnyitó mérleg előtt készitett záró leltár és záró mérleg adatait felhasználni nem szabad.
E tekintetben tehát a rendelet sokkal helyesebben és méltányosabban járt el, mint a német aranymérleg rende- let, mely e kérdést homályban hagyta és mint az osztrák rendelet, mely komplikált adóztatási alternatíváival már eddig is oly sok bizonytalanságot és kétséget idézett fel, mely nagy mértékben hozzájárult ahhoz, hogy az osztrák társaságok még mindig nem kezdhették meg aranymérlegeik közzétételét. Az uj rendelet majdnem szóról szóra átveszi a 4200/925. sz. ren- delet intézkedéseit. (Uj a rendelet 40. §. 5. és 6. bekezdése.)
Mégis a mérleg megállapítás következményeinek szem- pontjából aktuális és fontos ezeket a rendelkezéseket és kü- lönösen ezeknek összefüggését az 1925. augusztus 15-én meg- jelent a társulati adóra vonatkozó 400/1925. sz. Hivatalos Összeállítással kapcsolatban újból áttekinteni. Ebből a szem- pontból utalunk arra, hogy a mérlegvalódiságról szóló rende- let nem is kivánja az adóztatást szabályozni, hanem csakis bizonyos alapelveket fektet le, melyek azután az idézett 400/925. • 'sz. rendelet érdemleges intézkedéseivel kapcsolatban nyernek
konkrét tartalmat.
Minthogy az utóbbi intézkedés az 1924.: IV. u. n. sza-
nálási törvény folytán ugyancsak törvényerejű, ez a két ren- deletben való intézkedés tulajdonképen csak forma kérdésnek látszik, mégis, minthogy a mérlegvalódiságot megvalósitó ren- delet és az abban lefektetett alapelvek állandó jellegűek, mig az adótörvények az eddigi tapasztalatok szerint változó, sőt gyak- ran igen gyorsan változó rendelkezéseket tartalmaznak, kivánatos lett volna ezeket az összes alapelveket a mérlegrendeletben is lerögzíteni, hogy ezeknek állandóságára a mérleget megál- lapító kereskedők és társulatok egész biztosan számithassanak, így, hogy csak egy „példát említsek: az értékelésnél döntő fon- tosságú lesz a H. Ö. 13. §. 15—16. pontjában lefektetett az a kedvezmény, mely az u. n. „törzsállag fentartás rendszere"
neve alatt ismeretes, és lényegileg annyit jelent, hogy a vál- lalatok a megelőző évi leltárban és mérlegben szereplő érté- keket a következő évben ugyanazzal az értékkel vehetik fel, mint az előzőben, illetőleg az áru és anyagkészletek összeha- sonlításánál ezen készletek aranykoronában kifejezett értéke vétessék figyelembe.
Minthogy ezt azonban az uj rendelet nem tartalmazza, kivánatos, hogy ez a kérdés a 40. §. 2. bekezdése alapján kibocsátandó külön rendelettel megfelelően tisztáztassék.
Az idézett 2. bekezdés ugyanis kijelenti, hogy a meg- nyitó mérlegben kitüntetett értékek a további adóztatás során beszerzési, illetőleg előállítási árnak tekintendők. Ennek követ- kezménye, hogy az emiitett előző években a társulati adótör- vény értelmében megengedett, vagyis esetleg még 1922. ja- nuár l.-e előtti időbői származott titkos tartalékok továbbra is fenntartassanak, illetve az akkori, alacsony értékben legye- nek az ujabb mérlegekbe átvihetők. Ha már most az idézett 2. bekezdés megengedi, hogy ezek az értékek is beszerzési árnak tekintessenek, ebből nyilván csak az következhetik, hogy a H. Ö. 13. §. 16. pont 12. bekezdése alapján a társaság a megnyitó mérlegbe felvette a ezt „fiktív" beszerzési árat atár- sálati adó törvény intézkedései értelmében az 1925. decem- ber 31.-i mérlegben és a következő években is ugyanazon ér- tékben változtatlanul fenntarthatja.
Minthogy azonban a 15. bek. a beszerzési ár megálla- pításánál, illetve felülvizsgálatánál a pénzügyi hatóságoknak részletes utasításokat ad („Szigorúan ügyelni kell arra, hogy a vállalat beszerzési vagy előállitási ár gyanánt oly árakat ki ne mutasson, melyeken az év folyamán árut beszerezni vagy előállítani nem lehetett") kívánatosnak tartom, hogy az em- iitett külön rendeletben ez kellőképen tisztáztassék, illetve ki- jelentessék, hogy az 1926. évi társulati adó megállapításánál az összehasonlítás alapjául ne az 1924. december 31-i és 1925.
december 31-i mérlegekben foglalt külföldi pénznemre szóló
követelesek és készletek vétessenek, hanem az 1925. január 1-i leltárban és az 1925. évi dec. 81. záró leltárban fog- lalt anyagok mennyisége.
A 40. §. 2. bek. alapján kibocsátandó külön rendeletnek részletes szabályokat kell megállapítani arra, hogy az esetben midőn a megnyitó mérlegben foglalt vagyontárgyak a beszer- zési árnál alacsonyabb értékben vétettek fel és később a be- szerzési áron vagy azon felül adatnak el, adóköteles összeg- nek ne az az összeg tekintessék, mely az aláértékelt meg- nyitómérlegtétel és a tényleges eladási ár között mutatkozik, hanem csakis az az összeg, mely a kimutatható beszerzési értéket túlhaladja. Ezért a kibocsátandó külön rendeletnek a feladata, hogy ezt az eljárást részletesen szabályozza, illetve egyrészt megadja a vállalatoknak a jogot arra, hogy a beszer- zési értékét lerögzíthessék, másrészt a pénzügyi hatóságoknak is módot nyújtson arra, hogv ezen tárgyak beszerzési árát ellenőrizhessék és megállapíthassák.
E célra mindkét rész érdekében kívánatos, hogy az uj mérleg állításával egyidejűleg a pénzügyminisztériumhoz inté- zett, az üzleti titoktartást megóvó beadványban minden tár- sulat már eleve megállapíthassa azokat a vagyontárgyakat, melyeknek értékelését a beszerzési áron alul eszközli, ugy hogy e tekintetben a jövőben mindennemű kétely és vita ki legyen zárva. Nem lehet szó ugyanis jogosulatlan felértéke- lésről akkor, ha a társaság oly vagyontárgyakat vesz fel ké- sőbbi időpontban is a beszerzési értéken, melyeket a mostani abnormális és bizonytalan közgazdasági helyzet folytán kény- telen volt a beszerzési értéken alul feltüntetni.
Ha a társaság pld. igazolja, hogy berendezéseit, a mai viszonyok között természetszerűleg igen alacsonyan értéklendő értékpapírjait, ingatlanait (különösen házait) a beszerzési áron alul értékelte és igazolni tudja, hogy azokat elidegenítésükig változatlanul birtokában tartotta, ugy az ebből a műveletből folyó nyereség ismét csak látszólagos nyereség, sőt valóságos veszteség megadóztatását jelenthetné, midőn pld. a társaság a felsorolt vagyontárgyakat az 1925. évi megnyitó mérlegnél magasabban, de a beszerzési árnál jóval alacsonyabban volt kénytelen eladni. Kifejezetten ki kell itt tehát mondani, hogy az abnormális viszonyok folytán mutatkozó alacsony értékelés esetén a társaság bejelenthesse az eredeti beszerzési árakat és igazolhassa a később értékesített tárgyak azonosságát és állandó birtokban tartását. Csupán ezzel a kiegészítéssel ke-
rülhető el az a hiba, melybe az 1922. XXIV. t.-c. esett és
•csak igy maradhatunk összhangban az idézett, sokat kifogá- solt törvény amaz intézkedésével, mely az 1921. évi december
hó 31-ig létesített titkos tartalékok adóügyi szempontból vál- tozatlan fenntartását megengedi.
Végül még néhány szót arról, hogy milyen vagyontár- gyakra vonatkozzék e külön rendelet.
A ingatlanok és értékpapírok lesznek elsősorban azok, melyeket a mai abnormális viszonyok között jóval' a beszer- zési áron alól kell értékelni, nehogy a rendelet maximális értékhatárai tullépéssenelc. Vonatkozik ez azonban egyéb . vagyontárgyakra is, így épületekre, gépekre és berendezésekre, végül követelésekre is. Igaz, hogy a 400/1925. szám H. Ö.
13. §. 16. pont 1." bekezdésének kedvezménye a valutákra, devizákra és külföldi pénznemre szóló követelésekre ezt már magában foglalja, de a fent kifejtett okokból célszerűnek tar- tanám a társaságoknak az ez intézkedésen alapuló szerzett jogát az uj mérlegrendeletben is kimondani, nehogy az adó-
törvények esetleges változása folytán illuzoriussá váljanak.
Megfelelő formában ugyanez áll az árukészletekre is. Minthogy azonban folytonos változásuk és kicserélődésük folytán —
ezeknek azonossága nem konstatálható, itt inkább az alapelv lefektetéséről, illetve a H. Ö. 13. §. 15. pontjára való uta- lásról lehet szó.
Külön szabályozást igényel az az eset, midőn külföldi értékpapírok ugy kerültek a társaság tárcájába, hogy az elsza- kított területen levő üzemeit volt kénytelen nacionálizálni és ezeket veszi fel megnyitó mérlegébe. A H. Ö. 4. §. 3—5. be- kezdése ezeket a vállalatokat külön adó kedvezményekben kívánta részesíteni, hogy lehetővé tegye, hogy a vállalátok régi érdekeltségüket fenntarthassák. E helyes közgazdasági intenció megvalósítására szolgálna, ha az emiitett rendeletben kimond- hatnák, hogy ezen elszakított telepekből alakitott társaságok részvényei vagy az ezeket birtokában. tartó társaságok rész- vényei (4. §. 5. bekezdése) beszerzési értékének az az ér- ték tekintessék, mellyel e telepek eredetileg (aranyértékben)
az illető társaságok könyveiben szerepeltek. A valutaromlás folytán teljesen aránytalan és speciális viszonyok következtében a nacionálizásnál esetleg tul alacsonyra megszabott névérték e tekintetben irányadó nem lehetne, hanem az eredeti be- szerzési érték volna megállapítandó.
Ugyané szémpontból kívánatos volna, ha a rendelet a kétes követelésekre és a valorizáció bizonytalanságainak ellen- súlyozására tartalékok alakítását megengedné, minthogy a tőke- tartalék a rendelet 5. §-a értelmében csak taxativ felsorolt
célokra használható fel. Oly helyzet állhatna tehát elő, hogv az a társaság, mely künnlevőségeit óvatosan értékeli, ezek teljes összegben való behajtása esetén nyereséget volna kény- telen kimutatni, ha csak az egész évet veszteséggel nem zárja.
Ugyanez a helyzet az oly követeléseknél, melyeket a társaság csak koronaértékben állit be, de melyek valorizálva folynak be, vagy viszont, oly tartozásoknál, melyeket a társaság óva- tosságból valorizálva állit be, de később papírkorona értékben, valorizálatlanul nyernek kiegyenlítést. Amennyiben ezek nem tekinthetők a 40. §. 2. bek. értelmében aláértékelt vagyon- tárgyaknak, ugy az e célra alakiiható külön tartaléknak kellene biztosítani azt, hogy látszólagos nyereségek adóalapul ne szolgáljanak.
Mint a fentiekből látható, a 40. §. 2. bekezdésében emiitett pénzügyminiszteri külön rendelet mielőbbi megjele- nése kivánátos, hogy a mérlegek elkészítésénél ennek intéz- kedéseit tekintetbe lehessen venni.
Ennek megjelenése előtt is tisztába kell jönni azonban azzal, hogy mily előnyei vannak a magas és mily előnyei az alacsony értékelésnek. Természetes, hogy- a maximális hatá- rokat, melyeket a rendelet 2. §-a tartalmaz, az aktiv oldalon a forduló napon fennálló érték, a passzív oldalon legalább is a tartozás összegének megfelelő érték, tul nem léphetők és a fentiek szerint ez a túllépés nem is szükséges, ha a minisz- teri rendelet a törvény intenciójának megfelelően a látszóla- gos nyereségek megadóztatását mellőzi.
Áttekintve a részvénytársasági mérleg egyes tételeit, a városi ingatlanok mai, úgyis eléggé redukált forgalmi értékük- ben veendők fel. Ugyanez áll az értékpapíroknál is, ha a ren- delet az eredeti beszerzési ár igazolását lehetővé teszi. A be- rendezések a rendelet 2. §. 2. bekezdése értelmében érték- csökkenési tartalékalap beállításával értékelhetők, aminek kö- vetkezménye — esetleg előnye, esetleg hátránya, — hogy az illető társaság értékcsökkenés cimén nagyobb összeget helyez- het, illetve az alapszabályok rendelkezései szerint köteles évenkint tartalékba helyezni. Az adósokat célszerű teljes érték- ben felvonni, mert különben teljes értékben való behajtás esetén igazolatlan nyereség áll elő, melyet a 7000/1925. sz.
rendelet szerint a tőketartalékkal ellensúlyozni nem lehet.
A külföldi pénznemre szóló adósoknál az adótörvény fentemiitett 13—15. bekezdése folytán módjában van a rész- vénytársaságnak alacsonyan értékelni, különösen akkor, ha arra számithatnak, hogy a jövő évi mérlegben ugyanoly ér- tékű követelést tud kimutatni még akkor is, ha nem ugyan- arra a külföldi pénznemre ($, £ stb.) szólnak is. Ugyanígy a részvénytársaság árukészletét is alacsonyan állithatja be anél- kül, hogy látszólagos nyereség megadóztatásától kellene tar- tani, ha kilátása van arra, hogy aránykészletét az év végén ugyanabban az aranyértékben megtarthatja.
Különös óvatossággal kell eljárni a társulatoknak az
esetleg valorizálandó követelések és tartozások értékelésénél.
Ha a követeléseket mai korona értékben állítják be és később azok valorizálva folynak be. a látszólagos nyereség megadóz- tatásával számolni kell. Ha viszont magasabb értékben állít- ják be a követeléseket, mint azok tényleg kiegyenlitést nyer- nek, az az illető év eredményét és az állandó osztalékpolitika
következetes keresztülvitelét veszélyezteti. , Hasonló meggondolások alkalmazandók a tartozási olda-
lon foglalt, esetleg valorizálható tartozásokba. Itt a tulalacsony beállítás okozhat váratlan veszteségeket, a tulmagas értékelés pedig látszólag nyereség megadóztatását eredményezheti.
Mindezeken az igazságtalanságokon csakis valorizációs tartalék beállításával lehetett volna segiteni.
Egyéb tartozások, valamint külföldi pénznemekre szóló tartozások legalább is teljes értékükben veendők fel és ennél magasabb ériekben csak akkor, ha a részvénytársaság a tar- tozik oldalon is kiván titkos tartalékokat létesíteni, aminek hátránya azonban, hogy a követeléseknek a felvett tulmagas értéknél alacsonyabb értékben való kiegyenlítése ismét adó- köteles, látszólagos nyereséget fog előidézni.
Általában véve a részvénytársaságoknak az értékelésnél mindenesetre tekintetbe kell venniök a vállalat jövedelmező- ségét és igy a saját vágyódnák tulmagas összegben való meg- állapítása, ha az elérhető jövedelem ennek nem felel meg, a társaságra hátrányos lehet, mert beállhat az az eset is, hogy a részvény tőzsdei jegyzése a névérték (pari) alá sülyed, ami az alaptőke emelését és uj részvények kibocsátását nehezíti, különben a rendelet 5. §-a megengedi, hogy a tőketartalék- ból az üj részvények névértékének legfeljebb 30 százaléka fedeztessék.
• A saját vagyon tulalacsony értékelése azzal a hátrány- nyal jár, hogy a társulat a progresszív adóskálának tulmagas fokozatába esik. A 42. §. 5. bekezdése szerint ugyanis a meg- nyitó mérlegben kimutatott alaptőke és tőketartalék a társu- lati adóra vonatkozó törvényes rendelkezések hivatalos össze- állítása tárgyában kiadott 1925. évi 400 P. M. számú rende- let 20. §-ában körülirt saját tőke jellegével bir, amely ugyan- ezen szakasz 10. bekezdésének, szempontjából „a megnyitó mérleg fordulónapjával befizetettelek tekintendő." Külföldi vállalatoknál a saját tőkét a nyersbevételek arányában kell megosztani. (H. Ö. 20. §. 2. bekezdés, 7000/925. sz. rendelet 42. §. 6. bek.)
A megnyitó mérleg alkalmat ad tehát a vállalatoknak arra, hogy saját tőkéjüket a jövedelem, rentabilitás és adóz- tatás szempontjából fodrozzák és ha a társulat tulalacsony saját tőkét mutat ki, annak szükségképen következménye az, hogy társulati adója magasabb fokozatba esik.
9
Mindezek a megjegyzések elsősorban a részvénytársa- ságokra vonatkoztak. A közkereseti és betéti társaságokra, valamint szövetkezetekre nem alkalmazhatók teljes egészük- ben. Itt különösen azt kívánjuk kiemelni, hogy a külföldi pénzemberekre szóló követeléseknél, valamint az árukészle- teknél történő alacsony értékelés kedvezménye a közkereseti és betéti társasagokat nem illeti meg, hanem ezek a kereseti adóra vonatkozó Hivatalos Összeállítás értelmében mindeze- ket á beszerzési árban tartoznak felvenni, tehát legcélszerűb- ben akkor járnak el, ha azokat magasan, vagyis a tényleges értéknek megfelelően tüntetik fel. A közkereseti és betéti tár- saságoknál a tulalacsony értekesités ellen szól az értékesítés- nél előálló adóköteles látszólagos nyereség, a tulmagas értéke- lésnek pedig az lehet a következménye, hogy ezáltal a tár- sasági tagok betétje, mely az egyes tagok vagyonadójának alapjául szolgál, esetleg aránytalanul magasra emelkedhetik.
A megnyitómérleg adókövetkezményeivel kapcsolatban rá kell mutatnunk arra, hogy a társulati adó progresszív adó- kulcsa következtében a rész vény társulatokra nehezedő adp- terhek, melyek eredetileg a koronaromlás idejében és erre való tekintettel nyertek megállapítást, a mai körülmények kö- zött aránytalanok. A Wekerle-féle adóreform szerint a rész- vénytársaságok 10 százalékos állandó kulccsal, az ipari tár- sulatok 7 százalékos állandó kulccsal lettek volná megadóz- tatandók, melyhez az igen mérsékelt progressziót tartalmazó jövedelmi adó járult volna hozzá. Az 1916 : XXXIV. t.-c.
10—18 százalék, az 1222 : XXIV. adótörvény már 16—30 százalékos progresszív kulcsot tartalmaz, 27. §-ában azonban kijelentette, hogy ezen adók után az útadón és kamarai ille- téken kivül semmi pótlék ki nem vehető. Ezt a rendelkezést, az 1924 : IV. t.-c. eltörölte és minthogy Budapesten a pótadó 60 százalékot, az útadó V/2. százalékot, a kamarai illeték 5 százalékot tesz ki és a vidéken is megközelítik ezek a pót- lékok a 70 százalékot, az eredmény az. hogy tényleg a mini- mális kulcs 27 százalékra, a maximális 50 százalékra emelkedett.
Ha meggondoljuk, hogy a mai gazdasági viszonyok kö- zött a társaságoknak az uj mérleg felállításánál óvatos eljárást kell követniük, aminek folytán a magasabb rentabilitási kulcsba jutnak és az uj törvény szerint a jövőben semminemű tarta- lékolásnak helye nincs, végül a jövedelemnek osztalék alakjában kifizetett részét 172%-os osztalékilleték, tantiemekben kifizetett részét pedig a magas tantiemeadó is terheli, ugy nyilvánvaló, hogy a társulatokra nehezedő terhek meghaladják azt a határt, mely mellett gazdaságos termelés és jövedelem emelkedés vár- ható. Az egyoldalú, adókincstári érdek keresztül vitele tehát végeredményben kevésbé gazdaságos termelést és az adóalap
C
•csökkenését fogja eredményezni, holott az adókincstárnak érdeke az, hogy állandó pénzérték mellett a társulatokat több- termelésre buzditsa, ahelyett, hogy azt ujabb adóval büntetné vagy lehetetlenné tenni. Ez a belátás a külföldön már mind több teret hódit; ami részben az adókulcs leszállításában, részben egyéb intézkedésekben nyilvánul. Ausztriában pd. az a javaslat is felmerült. (L. szerzőnek a Magyar Közgazdasági- Társaság 1923. december 20-i ülésén tartott előadását, meg- jelent Budapest 1924.), hogy a termelés növekedése esetén
az adótétel ugyanoly arányban leszálljon. E javaslat szerint a kedvezményes adóttétel: az eredeti adótételhez — az eredeti termelés : az uj termeléshez. Kétszeres termelésnél p. o., ha a nyereség ezzel lépést tart, az adókulcs felére
•csökkenne és amellett az állam ugyanoly összegű adóbevételt
•érne el.
Jelenlegi adóskálánk két szempontból kifogásolható : elő- ször a 16°/o-os minimum tul magas és itt vissza kellenne térni a Wekerle-reform, de legalább is az 1916. t.-c. rendelkezésére.
(10%-os minimum), másodszor a maximum, mely a pótlé- kokkal együtt 50°/o-ra .emelkedik, aránytalanul magas.
„ Végül megfontolandó volna, hogy azok a társaságok, melyek az előbbi éveknél lényegesen többet termeltek és többet kerestek, a saját tőke bizonyos °/o-át meghaladó jöve- delem után degressziv adókulcsot vehessenek igénybe, hogy
•ezáltal a többtermelésre ujabb impulzust nyerjenek.
Illetékrendszerünk mai állása.
Irta: Andreánszky István dr. pénzügyminiszteri titkár.
A háború elvesztését követő zűrzavaros idők a pénzügyi közigazgatásnak már előbb is nehéz helyzetbe került szerve- zetét annyira megviselték, hogy a pénzügyi kormány az illeték- rendszernek a háború alatt elhatározott és meg is kezdett gyökeres újraalkotását egyelőre nem folytathatta és a reform teljes keresztülvitelét elsősorban az igazgatási szervezet teher- viselőképességére való figyelemmel hosszabb időre el kellett halasztania.
így a magyar illetékjog jelentős része még ma is az 1868-ban recipiált osztrák „illetékszabályok" és „illetékdij- jegyzék (tarifa)'' rendszerének keretében él, amely rendszer az illetékek név alatt egymástól igen elütő jellegű közszolgál- tatásokat foglalt egybe. E szolgáltatások között a valóságos illetékek a pénzügyileg kevésbé jelentős csoport, mig a jóval
9*
