Színház
NEM LEHESSEN TUDNI. Komédia négy fel- vonásban I r t a : S h a w B, fordította H e v e s i Sándor dr. Bemutatója a Nemzeti Színház- ban 1912. január 5.
A
z nevet legjobban, aki utoljára nevet. Ezt Shaw előnyére lehet felírni. A felülést színlelő, de valójában felült közönség a darab végén, mintha a Shaw harsogó kacajának hallatára ébrednék arra a tudatra, hogy be- csapták. Shaw célt ért. Becsődítette az embe- reket a színházba, darabot hirdetett, de a cselekménynek még a címét sem mutatta.A francia bohozatirók érdekfeszítő és esz- ményi raffinériával megírt darabjaival őrült ellentétben áll, mint színdarab, Shawnek ez a műve. „Nem lehessen tudni"-nak mindössze annyi köze van a színházhoz, hogy ott adják elő.
„Nem lehessen tudni" ez filozófiája Wil- liams pincérnek, ki miként Moliére szoba- lányai, nagy szerepét — a címszerepet — viszi a darabban. Mister Cranyston és fele- sége között levő ürt, mi tizennyolc évi külön- válásuk után, a találkozásuk első perceiben újra támad, csak pillanatokra sikerül neki, túlfinomodott figyelmességével áthidalni. A darab végén ügyvéd fia is hiába fárad ezen.
Végre is — úgy a hogy — a kajátuló idősebb leány vág bele a gordiusi csomóba, de be- végződik a darab anélkül, hogy szétvágta volna. Sőt még kérdésesebbé teszi a kiegye- zést William pincér filozófiája, ki a fog- orvost, a feminista lánnyal való házasságra
— noha az ő felesége is oly gondolkodású nő lévén, házasságuk nem is sikerült— avval biztatja, hogy: „Nem lehessen t u d n i . . . "
William pincér az egyetlen normális ember a karikatúrák között. Mert itt mindenki kari- katúra. A feminista anya, a feministának nevelt nagyobbik lánya, ki látszólag már homun-
kulusszá lett, mert sem szivet, sem emberi érzelmességet nem érez magában. A szerelem szót megveti s irtózik tőle. A fiú és a kiseb- bik lány, kik egyáltalában szabadon fejlődtek s az ideális vásott gyerekek torzképei. Mister Cranyston, aki nem tudja megérteni, hogy gyermekei, kik közül még a legidősebb s e m tud visszaemlékezni reá, a legkevésbbé s e m respektálják és nem szeretik. A fogorvos udvarló, aki hódító módszerére szabadalmat kérhetne, mert a legfeministább hölgyet is megtudja nyerni tudományos alapon álló sze- relmi vallomásával. A család ügyvéd barátja s a William ügyvéd fia.
Ebben a groteszk légkörben aztán Shaw kitombolja magát. Ez teszi a darabot — né- hány lapos hely leszámításával — értékessé, jobban mondva élvezetessé.
Shaw leteszi darabjában az angolokat, le- sajnálja és kicsúfolja az ügyvédeket, kifiguráz minden emberi nagyságot és gyöngeséget.
Nincs előtte semmi szent. Pl. mikor Williams azt mondja a kisebbik lánynak, hogy Angliá- ban az anglikán egyháznak van legtöbb tagja, ez rögtön azt kérdi, hogy mennyi ott a tag- sági díj? És így tovább. Csak egy szent va- lami van előtte: a szellem. Ezt nagyra becsüli és sokra tartja, de csak a férfiaknál, mert ez a „férfi" tulajdonsága.
A szereplők a torzításban tündököltek s nem voltak shawabbak Shawnél.
Nagyon jó volt Csillag Teréz, úgy ő, mint Váradi Aranka még a ruhájukkal is pompásan illeszkedtek bele az első felvonás díszletébe.
Lenkei Hedda érdekes megjelenésű volt. Na- gyon jól vetette le az anyjától rászabott femi- nista jelmezét s vedlett át igazi nővé. Váradi Arankával együtt kell említeni Mészáros Alajost, mert ez a két alak szinte egybeforr, szerepük is sok helyütt egybeíródott; mindkettő kedves csirkefogó volt. Odry több helyen nyilt szinű
tapsra érdemes, bámulatos közvetlenségéért.
Gál nagyszerű jellemző tehetsége éles reliefet adott a hajóépítő alakjának. Pethes kedves, diszkrét és szépen beszél. Bartos pompásan eltalálja a gyámoltalan ügyvédet s Rajnai ügye- sen fejezi be a komédiát.
Miután mindenkit agyba-főbe dicsértünk, meg kell még emlékeznünk Hevesi Sándor dr. rendezőről a darab pompás menetéért, az összevágó jó előadásért, a legapróbb részle- tek művészi feltálalásáért; nemkülönben a díszletek művészies összeállításáért, melyből csak a második felvonás tenger háttere esik kifogás alá s a negyedik felvonásban a hát- teret megvilágító túlerős kék holdfény tűnik fel természetellenesnek. Ezen, ha ő is úgy találja, könnyű segíteni.
A darabot szintén ő fordította s nem lehessen tudni, melyik feladatot oldotta meg fényesebben.
Szőts András.
©t®®t® ©i@@í© ©t©©*©
A VARSANYI CSATA. Komédia négy felvonás- ban. Irta: F a r k a s Pál. (A Magyar Szín- ház újdonsága.)
N
emrégiben jelent meg a könyvpiacon Farkasnak „Az ö n k é n t e s n a p l ó j a "című kötete, mely hamarosan népszerűvé vált és ha a komoly kritika nem is tartotta érde- mesnek különösebb méltatásra, mégis meg- állapította, hogy a szerzőnek némi érzéke van a humor iránt. Ez tény és elismerjük. De az is bizonyos, hogy Farkas nagyon túlbecsülte, jóindulattal és kollegiálítással elbírált kis- igényű, népszerűséget hajhászó kötetét, mikor színpadi művet gyúrt belőle. A másodszülött már egészen nyomorék lett és azt a kicsinyes célt sem szolgálta, amit az iró kicsinyes eszközökkel el akart érni.
A katona-drámák újabban nagyon sok kevés talentumu szerzőt juttattak sikerhez és az olyan sok balszerencsével dolgozó Farkas is a közönség felületességére akart építeni, ta- pasztalva, hogy a publikum nagy kárörömmel szemléli a kifigurázott mundéros alakokat, akik — antimilitárizmus ide, vagy oda — az
éleiben mégis csak imponálnak a jámbor civileknek. Komédiának nevezi művét és ten- denciózus ezen a címen. De minden tenden- ciája lapos és inkább beillik öngúnynak, mint tanításnak. Például az ő katonái gúnyolják az álszociológusokat és aztán — mikor ők maguk mondanak komolyan, szerzői instrukció szerint szociológiai megállapításokat — kap a kö- zönség olyan banálitásokat, melyek felett csak bosszankodik. Van Farkasnak néhány jó figu- rája, ámde a meseszövés teljes hiánya meg- bénítja. És jó alakjait s e m bírja kellőképpen ér- vényesíteni. Agyának csoroszlyái nem mélyed- nek bele a humor humusába, hanem úgy vergődik, mint egy bogár valami üveggömbön.
Néha megindul, de lecsúszik — s minden jelenete valami nagyon közönséges régi, ósdi csattanóba sülyed. A hipermodern poézist szatirizálja egy költő alakjával, de ez az alak olyan régi, agyonúnt, hogy aki csak vala- mennyire is újságolvasó ember, élvezni már nem tudja. Szatirikus élű jeleneteket csak az állíthat be, akiben eredetiség, igazi irói talentum van, mind ahogy csak az rajzolhat karrikaturát, aki tisztában van a művészi raj- zolással s a normális alakok hű megrögzífé- sével. Felvonásonként akad egy-két jó jelenete Farkasnak, de az egész darab nem ér sem- mit. Hogy műveltebb embert mulattasson, ahoz nagyon sekélyes, hogy a nyers tömeget meg- fogja, ahoz túlságos tendenciózus és okos- kodó.
Dicséretes a szerző buzgalma, mellyel mindenképpen a színpadot akarja boldogítani, amelyhez pedig nincsen érzéke és amelyen írásai hatástalanúl kelnek életre, de csöppet sem dicséretes, hogy a színigazgatók helyet adnak neki. A Magyar Színház már éppen eleget rontott az utóbbi hét esztendőben jó hírnevén. Inkább adjon jó külföldi darabokat, mint hazai önképzököri dolgozatokat.
A színészek minden igyekezete hiábavaló volt. A főpróba közönsége nagyon gyér tapssal honorálta játékukat és szánakozott a jobb ügyhöz méltó búzgóságon. Kitűnő volt M o l - n á r Abelesz alakjában és T ó t h Irma egy bájos bakfis szerepében. Kevés naiva van az országban, még kevesebb jó naiva, de az bizonyos, hogy T ó t h Irma egyike a legjob-
baknak s nagyobb megbecsülést érdemelne.
Ritkán szerepeltetik s akkor sem a legelő- nyösebben.
A VARSANYI CSATA. ( K é z d i kritikája a Pesti Hírlapban.)
A
kritika így kezdődik: „Nálunk egy író- nál eredendő bűnnek tekintik azt, ha az irói pályáját gazdagsággal és képviselőséggel kezdi." S ebből megállapítja, hogy gyakran ez a kritika kiindulási pontja.Ez egy megállapítás, ami nincs beigazolva.
Azért nincs beigazolva, mert igaztalan. Igaz- talan pedig azért, mert az egész megállapítást egyetlen egy író szempontjából irták és ez az egyetlen egy iró éppen A v a r s á n y i c s a t a szerzője. Mert ha valaki gazdag és képviselő, annak nem okvetlen szükséges írónak lennie. Csak annak okvetlen szüksé- ges irónak lenni, aki tehetséges s hogy aki tehetséges az többnyire szegény és nem kép- viselő, arról senki sem tehet, még a kritiku- sok s e m ; viszont arról sem tehet senki, hogy aki gazdag és képviselő, az többnyire tehet- ségtelen (mint iró).
Ez az eset áll fenn most is. A v a r s á n y c s a t a szerzője — isten tudja hányadszor — vesz fel magára irói köntöst s lép a nyilvános- ság elé. A kritika azon kezdi, hogy tehetség- telen és a munkája rossz, a végén pedig azt m o n d j a : Ugyan minek ír az az ember, aki gazdag is, képviselő is és akinek már annyi- szor meg mondták, hogy tehetségtelen? A kritika tehát tényleg megemlíti ezt. De akkor sem a kiinduló, hanem a befejező pontja. S ez természetes. Mit irjon az ember egy be- mondott íróról, aki nem iró, aki képviselő ? Ir a képviselőről s legföljebb megdicséri, mint képviselőt és lehúzza mint irót! Ez az eset azonban egész Magyarországon csak egy emberrel, A v a r s á n y i c s a t a szerzőjé- vel történt meg s éppen ezért ebből az egy esetből, szóval speciális esetből, tömegekre kiható megállapítást nem lett volna szabad Kézdinek leszűrni.
A kritika további fejtegetése így szól: „Pedig tulajdonképen a jó mód és gondtalan meg- élhetés igazi bázisa a komoly és eredményes irói munkának". Hát ez egészen szép volna, ha így volna. Vegye ki azonban Kézdi a világ- irodalomból azokat a munkákat, amiket a nyo- mor vagy legalább is a folytonos gond, foly- tonos kenyérutánfutás és nem a gondtalan megélhetés szült. S nézze meg, megmarad-e a fele az eddigieknek? I g e n ?
A kritikának még csupán egy pontjával akarunk foglalkozni. Azt nem akarjuk emlí- teni, hogy a kritikus maga elismeri, hogy A v a r s á n y i c s a t á t Az ö n k é n t e s n a p l ó j a című kötet szülte s hogy ez a másodszülött kissé vérszegény lett. Mi pedig nagyon jól tudjuk, hogy az elsőszülött is nagyon vérsze- gény. Erre Jókait hozza fel példának Kézdi, akinek szintén nem sikerültek a regényeiből írt színdarabjai. Ugyan kérem! Jókai és Far- kas P á l ? ! Jókainál mindenesetre enyhítő kö- rülmény, hogy a regényeiből lehetett volna színdarabot csinálni. És Farkas Pál regényei ?
Az utolsó pontja a kritikának, amivel fog- lalkozni akarunk ez: El kell ismernünk Far- kas Pálnál azt a férfias bátorságot is, hogy a
„Holnapután" és a „Mához egy hétre"-féle beteg ultra-költészeti irányt kigúnyolja s osto- rozza azt az egészen beteg idegzetű társa- dalmi réteget, mely a nemzeti irodalom és művészet rovására ezt „a hamisan intonált kulturát szinte fanatikusan erőlteti."
Szóval, miután csendesen elismerték, hogy a darab rossz, ezt a „férfias bátorságot" mint a darab egyetlen jó tulajdonságát és legérté- kesebb részét tüntetik fel. Helyes. A férfias bátorság lehet egy darab főjellemvonása és lehet egy darab rugója is. De, hogy miért jó tulajdonsága a darabnak a szerző — tehát a darabon kívül álló egyén — férfias bátorsága, ez érthetetlen. És itt van a baj.
A „Holnapután" és a „Mához egy hétre"- féle ultraköltészet „beteg idegzetű társadalmi réteget" hódított, mely társadalmi réteg fana- tikusan erőlteti ezt a „hamisan intonált kul- turát". Ennek a társadalmi rétegnek a kigú- nyolásához, megtámadásához „férfias bátor- ság" kell. Ez a legnagyobb elismerés, amit az „ultraköltészet" kapott. Az pedig, hogy az
a társadalmi réteg beteg idegzetű, vagy nem, az mindegy. Sokan betegnek, s o k a n egész- s é g e s n e k fogják mondani. Vannak ugyanis betegek, akik nem tudni a betegség önzésé- ből, vagy a beiegségszülte elkeseredésből, az e g é s z s é g e s e k e t mondják betegeknek. Ez az ő szempontjukból helyes eljárás. A közönség- gel ugyanis el akarják hitetni, hogy ők az egészségesek. De vájjon ők maguk elhiszik-e ?
Az egész darab tehát azért ér valamit, mert az „ultraköltészet" betegsége s így az ő egész- ségük mellett bizonyít és ezt a darabot, Kézdi a kritikájában a k ö z ö n s é g n e k b e a k a r j a adni mint vaspilulát, melynek hatása után valószí- nűleg azt reménylik, hogy a vérszegény és
„beteg idegzetű" társadalom megerősödik és elég erős idegzetű lesz Farkas Pál színdarab- ját végig hallgatni.
Hát vegyék be csak ők azt a vaspilulát.
Büky György.
©"©©S© ©¥©©?© ©S©)©?© ©t® ©t® ©<©©?© ©!©©?©
A FARKAS PÁL ESETHEZ.
E
gyáltalán nem tartozom a kabaréskriblerek közé, akik egy groteszk megjegyzésekre alkalmas e m b e r ö s s z e s megnyilatkozásait abból a horizontból nézik, ahonnét a karika- túrára alkalmas félszegségek feltalálhatók, tehát F a r k a s Pálnak hihetetlenül buzgó előre- töréseiben is csak azt keresem, amivel az irodalmi művészete vagy szinikritikának oka és joga van foglalkozni. Fájdalom egy igen okos és tartalmas ismeretterjesztő füzeten kivűl, amelyben n é p s z e r ű és kellemes formá- ban ismertette a „Szociálizmus" lényegét és alapelveit, F a r k a s Pál m é g nem szerzett jogot arra, hogy komoly irodalmi értékelés elemezze irodalmi és művészi céljait, mert „Az Olgá"- tól a „Varsányi csatá"-ig és a közben bűzgón potyogtatott novellás könyvekig és regényekig csak egy önző, kemény, rideg, tűzzel, vassal, politikával ügyes pártállás, zsonglörkedéssel körösztűlvitt társadalmi erőkifejtést látunk meg- valósulni F a r k a s Pál működésében, amely azt eredményezte, hogy Magyarországban szorga- lommal, utánjárással és összeköttetésekkel egy írói tehetségtől teljesen mentes, nagyonképzett, tanult és okos ember olyan terrénu- mokon is befogadást nyert, ahol nem ország- gyűlési képviselőkre, szalon-szociólogusokra, h a n e m csupán írói k é p e s s é g e k s z á m á r a rezer- vál a jó ízlés és a Mester komoly és n e m e s tiszteletben tartása helyet. Nemcsak elhiszem, de szubjektive megvagyok róla győződve, hogy Farkas Pál alapos ismerője a világtörténetnek, a társadalomtudománynak, a joghoz és azt hiszem, szigorlatait kitüntetéssel tette le, egyike a legsikerültebb amatőröknek, foglalkozott a nemzetiségi kérdéssel, a magyar parlament m u n k á s s á g á b a n eminens ügybuzgalmával, szónoki készségével, Tisza Istvánhoz való meg- ható ragaszkodásával tiszteletreméltó pozíciót biztosíthat magának, de az irodalomnak, tiszta lelkiismeretemre mondom, ifj. Hegedűs Sán- doron kivűl nincsen egyénietlenebb, ellen- s z e n v e s e b b és tehetségtelenebb férfia széles e hazában. Farkas Pál nagy k é p e s s é g e k n e k nem is nyomdokain, h a n e m árgotján élősködik.
Történelmi tárgyú novelláin, a régen elfeledett Vilbrandt Adolf psichéje vonúl végig társa- dalmi regényei és novellái, a Herczeg Ferenc rege szalonhistóriának szolgai, beállításbeli mimizálásai, a Herczeg jéggé fagyott szilárd előkelősége hiján. Az önkéntes naplóján Her- czeg, Ambrus Zoltán és Heltai d i c s ő s é g e s e n gazdag irónia készletét önti bele vagy Szoma- házy István divatos tárcaregény formájába és regény, drámaíró, kritikus é s atyaúristen lesz, mert akar és mert gruppirozni tudja az össze- köttetéseit.
Még csak egy tévedésére akarunk reámu- tatni F a r k a s Pálnak és aztán az irodalom s z á m á r a tartjuk fenn ennek az ú j s á g n a k hasáb- jait. Azt hiszi ugyanis, és ezt a „Varsányi csata" zsűrjelenetében ki is fejezi, hogy csak az irodalmi forradalmárok a Nyugat és Hol- napunk gárdájában vannak az Írásainak ellen- ségei.
Nem úgy van, mindenki, aki irodalmat akar látni, i r á s m ű b e n drámai erőt, érzést, drámá- ban komolyságot, igazságot, szilárd, meg nem alkuvó meggyőződést, a kritikában ellensége F a r k a s Pál irodalmátlan, művészietlen é s hit nélküli, szépirodalmi akarnokságának.
Hogy a Singer és Wolfner cégnek, Bothy Lászlónak m á s a véleménye, az a „Kulturát",
az „Irodalmat", a „Művészetet", a „Tudást",
„Ihletet" igazán nem érdekli.
U t ó i r a t . A Magyar Színház kitűnő gaz- dája, élén Gombaszögi Fridával minden lehe- tőt megtett, hogy a „Varsányi Csata" kiállítási költségei valahogy megtérüljenek.
„CSITRI." Első előadása a Vígszínházban 1912. január 5-én. írták: P i e r r e V e b e r és d e G o r s s e H e n r i . Fordította: H e l t a i Jenő.
A
darabbal kellene kezdenem a kritikát de nem tehetek róla, hogy annyira hatása alatt állok magának az előadásnak, hogy nem a darabbal, de a legkiválóbbal, a rendezéssel és szereplőkkel kezdem el. Ha már valamit jobban kell dicsérni, mint valami mást, úgy jöjjön az a legelejére.Amit a Vígszínház rendezője és művészei e darabban produkálnak, arra csak a leg- nagyobb elismerés hangján találni szót. Az a tökéletes ensembleje, az az igazi párizsi levegője a darabnak, amit ez a rendező és ezek a művészek a színpadra hoznak, az igazabb, az párizsibb, mint maga Párizs. Alig hiszem, hogy volna Párizsnak színháza, mely ennél különbet produkálna.
Amint a Vígszínház művészei beszélnek tesznek, járnak, az a természet, az igazság m a g a ; nem színjátszás. Az ember elfelejti, hogy komédiát lát maga előtt, a valóságot hiszi megjelenni a színpadon. Ebbe a szín- házba nem a színdarabot megnézni kell el- menni, hanem a színészek és rendezőjük művészetét megbámulni, azt élvezni kell oda- járni. Mert amit nyújtanak, az művészi, az tökéletes. Én azt hiszem tán a legrosszabb féreművet is képesek volnának megmenteni és avval gyönyörködtetni.
A két legnagyobb szerepnek kreálója He- gedűs és Varsányi emelkednek ki a leghatal- masabban, de nem az egész közül, mert ilyen pompás együttesből nincs kiemelkedés, hanem mert szerepük nagysága már magában ki- emelkedő. Olyan igaz, olyan természetes volt az egyik, mind amint a másiknál ehhez még végtelen b á j o s s á g is járult.
Hosszúra nyúlna egyenként méltatni a sze- replőket, de felesleges is, a már elmondott kritika mindegyikökre egyformán szól.
A diszleíek, ruhák sfb. gyönyörűek. Majd azt mondtam, hogy vígszínháziak, mert ez már erről a színházról elismert tény. A darab maga nagyon bájos, mulatságos. A műteremnek leve- gőjével ép mint a kis város szobájával egy- aránt közel férkőzik lelkűnkhöz, sok derűt és bájt hoz bele. Szerkezetileg azonban egy kicsit laza és a negyedik felvonása már sok, ez elmaradhatott volna. Ez már fárasztott annál is inkább, mert mi sem történik benne az obligát kimagyarázkodáson kívül. Ezt jól tették volna a szerzők, ha valahogyan bele- szorították volna az előbbi felvonásba. Persze kritizálni könnyű! De tenni nehéz! Mert hát erre a kimagyarázkodásra mégis csak szük- ség van.
A fordítása kitűnő.
Aki élvezetes estét akar szerezni magának, nézze meg.
B. B. G.
PAOLO ÉS FRANCESCA. (Dalmű három fel- vonásban. Szövegét irta Á b r á n y i Emil, zenéjét: ifj. Á b r á n y i Emil. Előadta az Opera.)
Q
uesfo giorno non leggiamo piu . . . „nem olvastunk tovább!" így mondja Dante úr Infernóban Francesca szájával. Ebben a mondatban sűrűsödik össze Malatesta Paolo és Francesca da Rimini szerelmi históriája.Ezt dolgozta fel a két Ábrányi operának.
Nem újság, mert hisz H e y s e , R o u d a i n , M a z z o l e n i , U h l a n d , jelen időnkben pedig D ' A n n u n z i o is megtette.
Más a történelem és m á s a költészet! A történelem azt mondja, hogy Guido da Polenta lánya, a Rimini és Malatesta családok közti viszály megszüntetése érdekében Giancotto Rimini herceghez ment nőül, aki csámpás, púpos és lőcslábu volt. Legtermészetesebb tehát, hogy ez az érdekházasság a lányra leg- alább is nem lehetett valami kellemes s a fiatal Francesca csakhamar megtalálta azt, akivel kárpótolhatta magát.
126
1285—1289-ig rakta férje homlokára a szar- vakat, mig egyszer csak a lőcslábu, de szen- vedélyes férj tőre véget vetett a szerelmesek boldogságának.
Ábrányi ezt a dolgot F o s c o 1 o segítségé- vel idealizálja s úgy állítja be a szép Paolót, mint aki hálával tartozik rút unokabátyjának, mert megmentette az életét. Hálája lerovásául igéri meg Giancottonak, hogy megkéri az ő nevében Francescát.
A megkérés meglehetősen bonyolult. Ugyanis Paoló veszi el a lányt s nászéjszakáján át- engedi Giancottonak. Kissé erőszakolt és szín- padi a dolog. Másnap reggel az asszony tudatára ébred a csalásnak s ekkor egy me- rész, de egyáltalában nem indokolt fogással a szerző megbocsájtat a gálád Paolőnak, sőt még bele is szeretteti Francescát.
Giancotto azonban nem vak mint a modern férjek szoktak lenni s mikor észreveszi a Ginevra és Lancelot előadásán, hol Francesca akaratlanul elárulja magát (ez is Ábrányi talál- mánya!) Paolot száműzi, Francesca azonban egyáltalán nem bir uralkodni magán s a bol- dogtalan szerelmest menthetetlenül megöleti, ami is operai szabályok szerint feltétlenül halált von maga után.
Ábrányi verselése tagadhatatlanul rutinos, gördülékeny és művészi. Az egész konstructio azonban széteső, gyenge.
Zenei része sokkal erősebb. Ifjabb Á b r á n y i Emil első operája a ködkirály óta nagyot haladt, sokkal egyénibb, eredetibb lett. De ma sem tudta azonban teljesen levetkőzni Wag- ner, S t r a u s s Richárd és P u c c i n i hatását.
Az olasz tárgyú darabban itt-ott felbukkanó magyar ritmusu zene meg határozottan kelle- metlenül hat.
Nagyon szép azonban és feltétlen elisme- rést követel a második felvonásbeli sanzo- netta, hárfa és gitare kíséretével.
Ez egyedül maga megérdemli, hogy a darab sikert arasson.
Francescát M e d e k Anna adta, bebizonyítva művészi értékét. Kitűnő Paoló volt S z é k e l y - h í d i . Azonkívül A m b r u s n é és V á r a d y Sán- dor érdemelnek említést.
V i d o r Dezső rendezte és K e m é n d y Jenő állította ki a darabot. Mindkettő kvalitásos munkát végzett.
Örömmel konstatáljuk, hogy az Opera vé- letlenül most nem tévedett. Úgy látszik a vak tyúk is talál néha szemet!
H. s.
DIADALMAS AMERIKA.
A
z „Urániá"-nak legújabb darabja a „Dia- dalmas Amerika" Pékár Gyula azon művei mellé sorakozik, amelyek sikerével gazdagí- totta e színház repertoárját. Ismeretterjesztő és társadalmi problémákkal foglalkozó darabjai, hangulatfestő epizódrészleteivel férkőznek oly közel hozzánk. Épúgy, mint legújabb alkotása is. A cézárizmus jelszavában rejlő gigászi erő- nek képviselője a transzatlantika földrésze.„Jöttem! Láttam! Győztem!" találó jelige, hogy mily rohamosan jutott Amerika a gazdasági evolúció piedesztáljára. A felfedezése és el- foglalása történelmének élénk színekben való megrajzolása, a természet szülte gazdasági viszonyok előnyeinek közepette a létfentartás megalapításának kialakulása és a mult tradí- cióit nélkülöző csak a jelen és jövő nimbu- szának élő, egységes, hazafias, független, mo- dern Amerika diadala a kulturált vén Európa fölött, oly plasztikusan van beállítva, hogyha szárnyszegettségünket érezteti is velünk, fájó nyomot nem hagy maga után. Hisz mi modern- ségünk mellett még meg is pihenhetünk kul- turánk mult és jelen művészete, irodalma keblén és érezhetjük a lenyügző anyagiság enyhítő sugarát. Ha sokalnók is tán, ami dimen- zióinkkal szemben ijesztő, amerikai viszonyo- kat jellemző számarányok egybevetését; éber figyelmünk azonban rajta csüng, a leírás köz- vetlen, bájos fonalán, amely stílszerű, hatásos, álló és mozgófényképek során át rúgtatva, kellemes összbenyomást kelt. Pékár Gyulának az Urániában ez a tizedik darabja, melyért a felolvasó szerzőnek a közönség megérdemelt elismeréssel adózott.
Keszler Islván.
127 128
