Kritika
kritika
R
obert Miller (1926–2009) amerikai énekművész (lírai tenor) és énekmes- ter. Tanulmányait az uSA-n kívül Franciaországban és olaszországban végezte. négy évig a zürichi operaház vezető tenoristája volt, majd jelentős pályát futott be hazájában, opera- és oratórium- énekesként. A Michigan egyetemen kez- dett tanítani, majd több, mint 40 évig az oberlin Konzervatórium tanára volt. Itt megalapította az otto B. Schoepfle Vocal Art center-t, ahol egy akusztikai laborban énekes teljesítményeket vizsgáltak. Világ- szerte tartott tanfolyamokat, kurzusokat.nyolc szakkönyv és több száz tudományos cikk nemzetközileg elismert szerzője.
A könyv tíz fő fejezetre tagolódik. eze- ket értékes függelékek egészítik ki, mint zenei és anatómiai szószedet, magán- és mássalhangzó jelképek négy nyelven, műsorválogatás kezdők számára és válo- gatott forrásmunkák jegyzéke.
A légzés, levegőkezelés kérdésében a szerző a német énekiskolában elterjedt hasfalkitámasztással ellentétben (Bauch- ausensstütz) az olasz iskola (bel canto) támaszelképzelését osztja. ennél a hasfalat nem rántjuk be, nem lökjük ki, hanem a mélylégzéssel bevett levegőt rugalmasan kezeljük, és a belégzési állapotot az éne- kelt szakasz végéig fenntartjuk. ez az uralt, ellenőrzött levegőkezelés a sokat és sokféleképpen értelmezett támasz. A hazai szakmai köztudatban szakmai párbeszéde- im, kurzus- és óralátogatásaim tapasztalata alapján mindkét támaszfelfogás híveivel lehet találkozni. Számomra mindenképpen az olasz megközelítés a rokonszenvesebb.
A levegőkezelés az éneklés során nem lehet külön művelet, hanem a hangadással
és a levegő alulról fölfelé történő mozgásá- val is összehangolt.
A helyes testtartás éneklés közben az, amikor a gerinc, a nyak és a fülek egy ten- gelyre illeszkednek, függetlenül a többi testrész helyzetétől. Így megvalósul az első fejezetben emlegetett tarkó-támasz, amikor is a hátsó nyakizmok nyújtottak, az elülsők összébb húzottak. ez az úgyneve- zett tengelyes-nemes tartás. Ilyen a beszéd közbeni természetes fejtartás is. Se túl- emelve, se leszegve. A nyakizmok erősíté- sére fejbiccentő gyakorlatokat ajánl. A szerző által javasolt testtartással én is egyetértek, sőt nem látok ellentmondást az úgynevezett kilégző-belégző kategóriákkal sem, hiszen a felsőtest enyhe döntésével a nyak és a törzs szöge változatlan marad- hat! (Az említett kategóriák a légzési cik- lus – belégzés, kilégzés, szünet – aktív szakaszáról kapták elnevezésüket. Részle- tesen lásd: Nádor, 2004.)
A gége működéséről szóló fejezetben kifejti, hogy a hang magasságát, lüktetését a hangszalag feszítésében részt vevő izmok és a tüdőből kiáramló levegő nyomásának összehangolt működése hozza létre. Magas hangoknál a hangszalag megnyúlik és elvékonyodik, s így nagyobb sebességgel képes rezegni. Mély hangoknál a hangsza- lag rövidül és megvastagszik. Akkor leve- gős a hang, ha túl hosszan marad nyitva a hangrés, és akkor nyomott, ha túl hosszan zár. Magas magánhangzók képzésénél a nyelv eleje emelkedik, és így a garattér a szájüreggel „bővül”. ekkor magas fel- hangokkal gazdagodik a hang. Mély magánhangzóknál viszont a nyelvhát emel- kedik, és a mély felhangok erősödnek.
Képzett éneklés esetén a gége függesztése
Kézikönyv hangképző tanárok, énekes növendékek részére
Robert Miller Solutions for Singers (Megoldások énekeseknek) című, 2004-ben napvilágot látott műve valódi kézikönyv. Tíz fejezetben
szinte minden kérdést megkísérel nagy szakértelemmel megválaszolni, ami énekes és énektanár mindennapos
gyakorlatában felmerülhet.
Iskolakultúra 2010/10 rugalmas és teherbíró. nem érezhetünk nagyobb feszültséget a gégében éneklés- kor, mint erőteljes beszéd esetén. ezen fejezet állításainál saját kísérleteire hivat- kozik a szerző.
A csengés kiegyenlítéséről szóló fejezet tárgyalja a fedést ami a hangfényesség felhang-dús teljességét jelenti. Formánso- kon felhang-csoportokat, -halmozódásokat ért. A formánsokon belüli eltérő felhang- arányok eredményezik a magánhangzók jellegzetes színét is. A magas felhang-cso- portok felerősítésében a garatüreg, míg a mélyekében a szájüreg közreműködik. A kiegyenlítés (azonos hangszín a teljes hangterjedelmen) eszközei: lágy-szájpad emelés, pontos magánhangzó-ejtés, a felső ajkak és az áll természetes, alkati adottsá- gokhoz illeszkedő, az erőteljes beszéddel megegyező használata, nazális mással- hangzók gyakorlása, a magas és mély mássalhangzók társított használata. A kiegyenlített és felhang-dús hang megszó- laltatása minden énekes és énektanár vágya. A szerző szerint a hang ide-oda (például maszkba, előre, homlok mögé,
„küldje távolra”, „ne nyelje le” stb.)
„helyezése” – ami gyakori igény a hang- képző tanárok részéről – nem lehetséges.
ugyanakkor kifejti, hogy ha egy növendék úgy érzi, hogy „elöl” cseng a hangja, az szerencsés. Az orrüreg és a koponya kap- csolódó üregei – a szerző szerint – nem vesznek részt rezonátorként, csak a nazális hangzók képzésében. A többi hangzónál a koponya-fal csak vezeti a hangot. Az üre- gekre vonatkozó állítások véleményem szerint ellentmondásosak és vitathatók, hiszen ha egy üreg fala rezgésben van, akkor a rezgést a benne lévő levegő is átveszi, és ha a külső térrel kapcsolatban van, közvetíti is azt. A szerző továbbá fel- hívja a figyelmet – szerintem nagyon helyesen –, hogy az áll túlzott leejtése durva nyomást gyakorol a gégére. A garat- fal nem keményedhet meg a hangadás során. A nyelv hegye mindig vissza kell találjon az alsó fogsor metszőfogainak belső oldalához. A túlzott nyelv- és áll- remegés magas hangok éneklésekor előny- telen, és a fejtartás és gégefüggesztés
elégtelensége az oka. A szerzővel egyetér- tésben összegezhetjük, hogy a toldalék- csövön (garat + szájüreg – a hangformálás nyomvonala) belüli mindenféle kemény- ség és renyheség is egyaránt a hang minő- ségét rontja. A keménység a hangot élesíti, a renyheség tompítja.
A helyes hangképzés egyik fő oszlopa Miller szerint is a helyes szövegejtés.
Orrozott hangzók akkor keletkeznek, ha a lágy-szájpad emelése renyhe és az orrjárat bejáratának takarása elégtelen. A magán- és mássalhangzók mindenféle kombináci- ójának ejtését gyakorolni szükséges, hisz egyéni „kedvenceinkre” a zeneszerzők sincsenek tekintettel. A kettőzött mással- hangzókhoz csatlakozó magánhangzókat azonos dinamikával kell megszólaltatni, hogy ne törjön a legato (kötött éneklés).
Túlzott mássalhangzózás ütött, pukkantga- tott ejtést eredményez.
A hanglüktetésről – vibrato – szóló feje- zetben olyan kényes témákat tárgyal igen meggyőzően, amelyek további kutatásokat érdemelnének, mivel több felfogás van forgalomban. A vibrato nehezen megra- gadható jelenség. oka az izom-beidegzési izgalom a gégében. A szerző szerint ez nem jelent hangmagassági különbséget.
Akkor lesz a hanglüktetés tömör, sűrű, ha a hangképzés is jó (fegyelmezett a levegő- kezelés, megfelelő a hangrés-zárlat). A trilla kis föl-le gégemozgással jön létre. A nőknél közép- és magas-fekvésben, míg a férfiaknál beszéd-fekvésben könnyebb elsajátítani. A lebegést – mikor a hanglük- tetés hallható hangmagasság-ingadozással jár – elégtelen légenergia-lendítés okozza.
Hajlékony, rövid, lendületes dallam-sza- kaszokból álló gyakorlatokkal javítható.
A hangfaj-besorolás témájában újszerű vizsgálattal állt elő, amelynek hazai kipró- bálását javaslom. Kezdő férfiénekeseknél szerinte tájékoztató próba a hangfajról, ha kényelmes beszédmagasságról hangcsú- szást (glissando) kérünk felfelé. Ha az első váltóhangot (hangszín-váltási hangmagas- ság) eléri, a jelölt ösztönösen felemeli a fejét és a gégéjét, sőt a rezgést a mellből eltűnni érzi. Az első váltóhang fölött n4-re (3 db egészhang távolság) van a második.
Kritika
Általában a hosszabb hangszalag és a nagyobb gége mélyebb hangot jelent. Ha valaki több ütemen keresztül énekel magas fekvésben, a hangszalagokon átmenetileg duzzanatok keletkeznek, amelyek nehezítik a mély hangok éneklését (a szalagok eny- hébb feszülését). Végre egy tudományos magyarázat arra, hogy a hirtelen hangugrá- sok miért okoznak az éneklésnél nehézsé- get, és miért nem tűnnek az énekhang szá- mára természetesnek! A fejezet további részében olyan fogalmak kerülnek terítékre, melyek hazai értelmezése eltérő (fisztula- hang, tettetett-hang,
üveghang), vagy a szakirodalomból hiányzik. Az öblös, testes tenorhangok magasságai nehezen képezhetők, míg a mély fekvés meghó- dítását a basszus és bariton hangok szá- mára a gége szabad kezelésének elsajátí- tása és az érés segíti.
A szerző utóbbi két bölcs megfigyelése különösen a gyors eredményt váróknak megszívlelendő.
A tartós hang- egészség érdekében Miller szerint az éne- kesnek sportszerű, füstmentes életmódra
és rendszeres gyakorlásra van szüksége, éneklő atlétává kellene válnia. Az „edzést”
a fej- és gégetartó, valamint a légzésben részt vevő izmok bemelegítésével kell kezdeni. A hang saját fizikai adottságain (hangterjedelem, erőltetés nélküli hang- erő) túl büntetlenül nem tágítható, növel- hető. A hangadást kell fölszabadítani, az energiákat mozgósítani, és nem a hang- mennyiséget növelni. Az elhízás, túlsúly nem előnyös, csengési többletet nem ered- ményez. Vannak viszont hátrányai: hangos légzés, frázisvégi légszomj, fegyelmezet- len vibrato, torzult mozdulatok. A gyakor- lást csak akkor szabad kihagyni, ha az
énekes betegsége indokolja. Az itt felso- rolt tanácsok mind megszívlelendők. Az
„éneklő atléta” viszont kötött izmokat ne fejlesszen, mert akkor az egész levegőke- zelése merevvé válhat.
pedagógiai tanácsai meggyőzőek. A magánének tanítása igen összetett, terv- szerű képzési-nevelési folyamat. Mindig a személyes adottságokból kiinduló és sze- mélyre szabott képzés a célszerű, mert a fogékonyság, érzékenység, bírálhatóság, tanulási mód egyénenként változó. A leg- képzettebb hang egyben a legszabadabban
és leggazdaságosab- ban működő. A jó zongoratudás, a szakirodalom isme- rete, felvételek hall- gatása fontos.
Az előadói kap- csolatteremtés a szerző szerint éppen úgy tanítható, mint a hangképzés, hiszen aki énekelni akar, az általában bátor fellé- pésű, jó társasági lény. A gátlások for- rása lehet technikai fejletlenségből szár- mazó önbírálat, vagy az, hogy a növendék még nem élt meg megformálni kívánt érzéseket, indulato- kat stb. A művészi élmény közvetítéséhez elengedhetetlen, hogy a közvetítő eszköz kidolgozott, birto- kolt, uralt legyen. Vajon képes-e valaki hangterjedelme minden állomásán a
„messa di voce” (tartott hang erősségének rugalmas változtatása) kivitelezésére? ez az igazi próbája a jó hangképzésnek. A hamis éneklés (alacsony vagy magas into- náció) forrása leggyakrabban technikai eredetű. A tiszta hangadás biztosítéka, ha van a hang megindítása előtt úgynevezett finom-beállítás, hangelképzelés, hiszen a fül a központi idegrendszer segítségével
„felismeri” az elképzelt hangmagasságot.
ezen fejezet tanácsaival is egyetérthetünk, Az előadói kapcsolatteremtés a
szerző szerint éppen úgy tanít- ható, mint a hangképzés, hiszen
aki énekelni akar, az általában bátor fellépésű, jó társasági lény.
A gátlások forrása lehet techni- kai fejletlenségből származó
önbírálat, vagy az, hogy a növendék még nem élt meg meg-
formálni kívánt érzéseket, indu- latokat stb. A művészi élmény közvetítéséhez elengedhetetlen, hogy a közvetítő eszköz kidolgo-
zott, birtokolt, uralt legyen.
Iskolakultúra 2010/10 egy észrevételt fűznék hozzá csupán.
Tapasztalatom szerint az ihletett művészi előadáshoz elengedhetetlen, hogy az elő- adót is meghassa a zene. Ez az érzékeny- ség véleményem szerint nem tanítható.
Hadd idézzem José carreras (1990) idevá- gó gondolatait: „…az énekes számára ez a logikus út: szív, agy, hang. […] Ha egy hang nem érint meg legbelül, nem is tudom szeretni.”
egy ilyen sokrétű, alapos, bölcsen letisztult szemléletű szakkönyv tanulmá- nyozása kapcsán kívánkozik a hazai szak- irodalommal való összehasonlítás. Két közismert, kiváló művet választottam erre a célra: Kerényi Miklós György (1985): Az éneklés művészete és pedagógiája, vala- mint Adorján Ilona (1996): Hangképzés, énektanítás című művét. A mélylégzés és támasz értelmezésében mindhárom könyv megegyezik, és az olasz „bel canto”
hagyományait közvetíti. A magyar szer- zőkkel ellentétben Miller nem tekinti rezo- nátornak a tüdőt. A gége működésének megítélésében is alapvető az egyezés. A gyerekhang, a változó (mutáló) és a fel- nőtthang működési különbségeire csak a hazai könyvek térnek ki. A tartósan magas- fekvésben történő éneklés esetén jelentke- ző hangszalag-duzzanatok megfigyelése újabb eredmény, és csak Miller írja le.
Komoly eltérés mutatkozik a falzettel (a hangszalag saját izma nem vesz részt a megfeszítésben, ezért testetlen a hang) kapcsolatos elképzelésekben. Kerényi tel- jes hangnak tekinti (a hangszalag teljes hossza rezeg), míg az úgynevezett fisztula (rögzített gégével nem a teljes hangszalag- hossz rezeg) hangot részlegesnek. Miller viszont a falzettet és az üveghangot is részlegesnek ítéli, egyedül az úgynevezett tettetett hangot teljesnek. Az üveghangot és a tettetett hangot a magyar szerzők nem is tárgyalják. Kerényivel ellentétben Mil- ler tagadja a női falzett létjogosultságát. A magán- és mássalhangzók képzésének leírása hangsúlyosabb a hazai művekben, sőt ezek részletesen tárgyalják a nyelv- hegy és nyelvhát függőleges és vízszintes
irányú mozgását, alakváltozását. Jelentős eltérés mutatkozik a rezonátor-üregek megítélésében is. Miller a koponya üregeit csak nazális hangzóknál véli bekapcsolód- ni a hangképzésbe, a többi hangzónál sze- rinte csak a koponyacsontok hangvezetése működik. Kerényi minden hangban – bár különböző arányban – becsengeni látja, sőt kívánatosnak tartja a test összes kap- csolódó üregeit. Adorján Ilona még tovább lép. Gyakorlataiban kifejezetten összpon- tosít a nazo-orális (orr-száj) csengés kiépí- tésére, továbbá az úgynevezett „hortyogó”
üregek (choanen) hozzányitásával a német és az olasz énekiskola eredményeinek szintézisére törekszik. Szándékával egy új közép-európai (magyar) énekiskola alap- jait fekteti le. A legátfogóbb, legsokrétűbb alkotás Kerényi könyve, amely akusztikai, műszaki vizsgálóeszközöket tárgyaló, és történeti áttekintést nyújtó fejezeteket is tartalmaz. Miller műve a gyakorlatban felmerülő kérdések bőséges tárháza, de gyakorlatokat csak szövegesen, elméleti- leg magyaráz. Kerényi és Adorján egy- aránt kidolgozott hangképző gyakorlatokat mutat be, amelyek a közvetlen gyakorlati felhasználáshoz is részletes útmutatásul szolgálnak. Adorján tanulmányának külön értékes fejezetei a gyerek- és felnőttkórus- ok hangképzését tárgyalók. Mindhárom értekezésben közös a természetességre, beszédszerűségre törekvés és az egyedi adottságok tiszteletben tartására építő pedagógiai rugalmasság.
Miller műve rendkívül értékes, kiváló alkotás, amely tudományos ismeretekkel felvértezve törekszik elméleti magyaráza- tokat adni. e szűkre szabott ismertető csak figyelemfelkeltésre vállalkozhatott, a feje- zetekben tárgyalt témákat csupán vázolni tudta. Őszintén javaslom a könyv alapos áttanulmányozását minden hangképző tanár és énekes kollégának.
Miller, R. (2004): Solutions for Singers. oxford uni- versity Press.
Kritika
Irodalom
Adorján Ilona (1996): Hangképzés, énektanítás. Eöt- vös József Kiadó, Budapest.
carreras, J. (1990): Lélekből énekelni. Budapesti Tavaszi Fesztivál, Budapest.
Kerényi Miklós György (1985): Az éneklés művésze- te és pedagógiája. zeneműkiadó, Budapest.
nádor Magda (2004): Nem egyformán lélegzünk!
Liszt Ferenc zeneművészeti egyetem, Budapest.
Altorjay Tamás
Szegedi nemzeti Színház – SzTe, BTK, neveléstudományi Doktori Iskola
A
magyarországi német nyelvű hírlap- és folyóiratirodalom megindításában a pozsonyi Karl Gottlieb Windisch- nek, a város későbbi polgármesterének volt döntő szerepe. A 18. század végi több- nyelvű, többkultúrájú pozsony sorsára döntő hatással volt II. József azon intézke- déssorozata, melynek következtében a Helytartótanácsot és a Királyi Kamarát, vagyis a legfelsőbb igazgatási és pénzügyi hatóságokat 1784-ben pozsonyból Budára költöztették át. A fejlett zenei és színházi kultúrával, nyomdákkal rendelkező város ezután fokozatosan a Habsburg-birodalom földrajzilag közel lévő központjához, az amúgy is kultúraközvetítő szerepet betöltő Bécshez orientálódott.Jozef Tanzer a Preßburger Zeitung két úgynevezett erkölcsi melléklapja, a Der freund der Tugend (1767–1769) és a Der vernünftige Zeitvetreiber (1770) kultúrtör- téneti helyének meghatározására vállalko- zik 2008-ban megjelent kötetében, vala- mint kiadójuk, Karl Gottlieb Windisch könyvtárát ismerteti. A szerző sok aspek- tusból elemzi azt a közeget, amelyben a tárgyalt periodikumok létrejöttek. Bécs és pozsony összehasonlításakor részletesen bemutatja a színházak műsorában fellelhe-
tő azonosságokat, kitér a városi társas élet színhelyeire, a kávéházakra, sétaterekre, egyesületekre, a szabadkőműves páholyok tevékenységére, bemutatja a város kulturá- lis jelentőségét növelő kitűnő iskolákat, gimnáziumokat és bevezetője végén elér- kezik az első periodikumok számbavéte- léhez.
Tanzer európai összefüggésbe helyezve és széles szakirodalmi ismereteket felvo- nultatva mutatja be az észak-, illetve közép-európai országokhoz képest késve, a 18. század 60-as éveitől jelentkező és a felvilágosodás legjelentősebb terjesztőjévé váló folyóirattípus, az erkölcsi hetilap bécsi és pozsonyi elterjedését. ezek után tér rá Karl Gottlieb Windisch tevékenysé- gének méltatására, akiről máig egyetlen, Fritz Valjavectől származó, német külde- téstudattól átitatott, 1936-ban Budapestet kiadott monográfia áll rendelkezésre. A Windischről alkotott ismereteket jelentő- sen árnyalja levelezésének 2003-as kiadása Andrea Seidler által.
Két fő téma köré csoportosítja mondani- valóját, ezek a két folyóirat célkitűzései és kommunikációs stratégiájuk (vagyis hogy milyen rétegeknek készültek az adott lapok), valamint a felvilágosodás általuk elképzelt
Erkölcsi folyóiratok – a felvilágosult Pozsonyban
A felvilágosodás eszméjét a magyarországi sajtóba német nyelvű folyóiratok hozták be. Az újságírás révén a politikai eseményekről
való tudósítás szélesebb körökhöz tudott eljutni, a folyóiratok azonban az irodalmi és tudományos élet újdonságairól is beszámoltak, hosszabb értekezések, esszék formájában, sőt könyvismertetéseket is közöltek, ami persze olvasóként szűkebb
köröket célzott meg.
