D r E L E K T I B O R alezredes
KÉT 3MÁRCMUS ÜZENETE
1848 március 15-ike és 1919 március 21-ike a magyar nép 1945 előtti történelmének legdicsőségesebb napjai. Ezen a két napon nyilvánult meg a leghatározottabban népünk elszánt akarata, hogy a polgári-demokratikus, majd a szocialista forradalom tüzében megszabaduljon az elnyomás és a kizsákmányolás minden fajtájától: előbb a feudális urak és a német gyar matosítók, később pedig a hazai és külföldi tőkések uralmától.
Nyugateurópa népei már a XVII—XVIII. században megvívták a maguk polgári forradalmát és több-kevesebb következetességgel felszámolva a hűbéri rendet, ráléptek a polgári átalakulás útjára. A forradalmi 1848-as esztendőben Nyugaton már a proletariátus és a burzsoázia osztályharca volt a történelem fő mozgató ereje, Németország és a Habsburg-monarchia népei azonban még a hűbéri zsarnokság ellen, a polgári átalakulás akadály- mentessé tételéért küzdöttek.
A magyar népnek jó oka volt rá, hogy ebben az országhatárok által fel nem tartóztatható forradalmi harcban, a küzdők első vonalába zárkóz- zék fel. Az országot kiszipolyozó Habsburg-uralom és hazai támaszai:
a nagybirtokos főnemesség és főpapság bénító elmaradottságban senyvez- tették népünket. A rendi országgyűlés ellenzéke által vezetett reform-moz- galom egy negyedszázadon keresztül egyhelyben topogott. Ez nem is lehetett másként, hiszen az Ausztriától vailó gyarmati függés következtében nem volt számottevő iparunk és kereskedelmünk, ezért nálunk először a mezőgazdaságba hatolt be a kapitalizmus: a nagybirtokos és középbirtokos nemesség kezdett először árutermelő osztállyá átalakulni. A reform-moz- galom megalkuvóbb irányzatát a főnemesi balszárny vezette Széchenyivel
az élen, a radikálisabb, iparfejlesztést követelő irányzatot pedig a közép- nemesség vezette Kossuthtal az élen. Polgárság és munkásosztály híján
tehát feudális eredetű osztályok vezették a polgári átalakulásért vívott har- cot — a feudalizmus ellen. Ez a körülmény kezdettől fogva rányomta bélye- gét az egész mozgalomra, mint hátráltató tényező.
Az 1848—49-es forradalom és szabadságharc népi szárnyát Petőfi Sándor, a lánglelkű költő vezette, aki, mint tudatos forradalmár, nem becsülte sokra a reform-mozgalmat. „Tenni, tenni! ahelyett, hogy szóval az időt így elharácsoljátok" — így fakadt ki a rendi országgyűlés ellen, majd Dózsa György szellemével fenyegette meg a nép nevében a hűbéri kiváltságairól lemondani nem akaró nemességet. Hogy mennyire igaza
\
3volt Petőfinek, amikor így értékelte a reform-mozgalmat, az 1848 március 15-én fényesen beigazolódott. Huszonöt esztendős szócséplés után is kettős külső lökésre volt szüksége az országgyűlésnek, hogy magáévá tegye a nép két fő követelését: a független nemzeti kormányt és a jobbágy- felszabadítást. Ezt a kettős lökést a párisi és bécsi forradalom győzelme és a pesti nép március 15-i félreérthetetlen, nagyszerű forradalmi meg- mozdulása adta meg.
A polgári-demokratikus forradalom programját tartalmazó 12 pontot már a március 14-i népgyűlés elfogadta és a hozzá fűzött petíció szövege nyomatékosan aláhúzta:
„Magyarország pillanatai drágák. Mi máskor hosszú Időszak alatt fejlődhetett ki, most rövid úton, hala- dék nélkül törvénybe foglalandó. A nemzet nem elégszik meg többé egyes engedményekkel."
A bécsi forradalom hírére azonban még a peticionálás gondolatát is elejtették. A Petőfi-vezette, jobbágyi és nincstelen-nemesi származású forradalmi értelmiségi ifjúság a pesti népet: a kézműipari munkásságot, a diákságot és ai kispolgárságot mozgatta meg a 12 pont azonnali meg- valósítását követelve. Március 15-én a havaseső és a jeges szél ellenére
is tízezerekre menő tömeg kényszerítette ki a> 12 pont és a „Nemzeti dal"
cenzori engedély nélkül való kinyomtatását. A Múzeum előtt tartott nép- gyűlésen hatalmas lelkesedéssel hallgatták meg Petőfi gyújtó szavalatát, utána a városi tanácsot kényszerítették a 12 ponthoz való csatlakozásra, majd a helytartótanáccsal ismertették el a sajtószabadságot és az állam- loglyok szabadonbocsátását. Táncsics Mihályt, a jobbágyfelszabadításért küzdő forradalmi írót, börtönéből kiszabadítva, diadalmenetben vitték végig ai városon.
A pesti események hírére a pozsonyi országgyűlés mindkét táblája nagy gyorsasággal: 24 óra alatt megszavazta a reformokat. Kossuth Lajos nagy érdeme, hogy a megalkuvókkal szemben a néptömegek erejére tá- maszkodott és később is együtt tudott fejlődni a* forradalommal. A honvéd- ség megszervezésével, a szabadságharc folytatásához szükséges anyagi eszközök előteremtésével az egész nemzet vezérévé-emelkedett. Kossuth
Lajos létre tudta hozni a nemzeti egységfrontot a belső és külső ellenfor- radalom ellen és ezzel tette lehetővé, hogy a magyar nemzet egy esztendőn keresztül diadalmasan állhatott ellen a túlerőnek. Ez a nemzeti egység- front azonban nem lehetett tartós. A nemzeti egységfront vezető osztálya:
a középnemesség alkalmatlannak bizonyult arra, hogy következetesen szétrombolja a feudális intézményeket és hogy mindenekelőtt a nagybirtok- rendszer felszámolásával, a parasztság földhözjuttatásával kovácsolja szorosra a nemzeti egységet.
De a középnemesség még arra is alkalmatlannak bizonyult, hogy mint egységes osztály lépjen fel. A középnemesség maga is kettévált egy, a Habsburgokkal megalkuvó, áruló jobbszárnyra és egy meg nem alkuvó balszárnyra. Kossuth ellentéte Görgey Artúrral, a magyar népet aljas módon eláruló fővezérrel, lényegében a középnemesség bal- és jobb- szárnyának ellentétét tükrözte vissza. A két szárny erőviszonyai és a nem-
zeti egységfront gyengesége lehetetlenné tették a belső bitangokkal való leszámolást, akik miatt pedig Petőfi „a vészharangokat is megkondította".
A főnemesség, főpapság és a középnemesi jobbszárny árulásán keresztül a hadsereg tisztikarába is behatolt az árulás szelleme. Görgeynek egyik 4
beosztottja: Molnár Ferdinánd alezredes már 1849 április 27-én azt java- solta, hogy erőszakos államcsíny útján tegyék ártalmatlanná a debreceni kormányt. A Görgey által szervezett központi vezérkari iroda a magyar honvédség legbizalmasabb adatait is eljuttatta az osztrák főhadiszállásra A feltárásra került cári levéltárak anyaga pedig még élesebben világít rá Görgey árulásának hitványságára. Pasklevlcs herceg, a cári intervenciós csapatok vezére, ezt írta 1849 július 24-én a cárnak: „Az egész háború Görgeyn múlik. Méltóztassék megengedni, hogy az ön nevében neki és egész családjának 10 ezer cservonyec nyugdíjat felajánljak."
Mindezeken a belső okokon kívül a nemzetközi viszonyok is jelen- tős mértékben hozzájárultak a forradalom bukásához. A nyugateurópai burzsoá-kormányokat rémületbe ejtette az angol proletárok chartista moz- galma és a francia proletárok 1848 júniusi fegyveres felkelése. A burzsoázia ellenforradalmi osztállyá változott, cserbenhagyta régebbi demokratikus elveit és a nyugati polgári kormányok nem a magyar szabadságharcot, ha- nem a „Szent Szövetség"-be tömörült feudális reakciót támogatták. Lord Palmerston cinikusan jelentette ki az angol parlamentben: „Magyarország függetlensége közszerencsétlenség lenne, mert Ausztria integritása szük- séges Európának" (értsd: az angol burzsoázia érdekeinek). így — az orosz nép akarata ellenére végrehajtott — cári intervenciónak semmi sem állt az útjában és hiába harcolt nagyszerűen Bem József, a hős lengyel forradalmár erdélyi serege, Görgey árulása a világosi fegyverletételhez vezetett.
A Habsburg-diktatúra két évtizede után az osztrák és magyar ural kodóosztály kiegyezése 1867-ben létrehozta a dualisztikus Osztrák-Magyar Monarchiát, a cári Oroszország mellett a népek második számú börtönét.
Noha Magyarország sem kapta meg a nemzeti függetlenségét, a magyar uralkodóosztály részt kapott a monarchia többi nemzetének kizsákmányo- lásából. Kossuth Lajos az emigrációból is jól látta a kiegyezés következ- ményeit: „A közösügyl egyezkedés — mondotta — előbb-utóbb háborúi hoz hazánkra, mégpedig olyat, melyben nemzetünkre úgy a győzelem, mint a megveretés egyaránt halálos veszéllyel jár." A dualisztikus mon- archia már születése pillanatától kezdve halálraítélt, értelmetlen tákol- mány volt. Nem is élte túl az első világháborút: a Naigy Októberi Szo- cialista Forada'.om hatása alatt 1918 őszén kirobbant forradalmi hullám elsöpörte a föld színéről.
Az 1918. októberi magyarországi forradalom feladata az lett volna, hogy továbbfejlessze az 1848/49-es forradalmat oly módon, hogy megoldja az általa megoldatlanul hagyott feladatokat: az ország demokratikus át- alakításának, a féudáiis maradványok — elsősorban a nagybirtokrendszer
— felszámolásának a nemzeti függetlenség kivívásának feladatait, tetézve még a béke azonnali megvalósításának feladatával. Jellegénél fogva tehát szintén nemzeti, polgári-demokratikus forradalom volt. Óriási különbségei jelentett azonban 1848—49-el szemben az, hogy a dualizmus évtizedeiben Magyarországon is kialakult az új forradalmi osztály: a harcos szellemű gyári munkásság és kialakult az új ellenforradalmi osztály is: a gyárak, bankok tőkései, akiket ezer és egy szál fűzött a régi uralkodó osztályhoz:
a szintén kapitalizálódó nagybirtokos arisztokráciához.
Mint már az 1905-ös és az 1917-es februári orosz polgári-demokratikus forradalom is bebizonyította, 1918 októberében Magyarországon is a munkásosztály volt a polgári-demokratikus forradalom vezető osztálya.
szövetségben — habár nem elég szoros szövetségben — a parasztsággal A munkásosztály pártja, a jobboldali munkásárulók által vezetett Szo- ciáldemokrata Párt azonban munkás-paraszt kormány létrehozása helyett a burzsoázia kezére játszotta a hatalmat és mindent megtett annak" az érdekében, hogy a forradalom át ne fejlődjék a tőkés kizsákmányolás ellen
irányuló szocialista forradalomba.
Ilyen körülmények között természetesen a belső ellenforradalmi erők szinte biztatást kaptak arra, hogy még a polgári-demokratikus forradalom sovány eredményeinek, például a köztársasági államformáknak a megsem- misítésére is szervezkedést indítsanak. Ugyanakkor a nyugati imperialista rablók egyre nagyobb területeket hasítottak le az ország testéből. Döntő fordulatot jelentett a forradalom sorsára nézve a Bolsevik Párt útján el- induló Kommunista Párt megalakulása 1918 novemberében.
A kommunisták befolyása a dolgozók minden rétegében rohamosan terjedt, mert a nép legégetőbb követeléseinek adtak hangot. A nagybirto- kok, bankok, gyárak, bányák, közlekedési eszközök kisajátítását, az ellen- forradalmi erők lefegyverzését és a proletariátus felfegyverzését, a tanács- hatalom megteremtését és az antant kegyeinek keresése helyett a Szovjet- országgal való barátságot követelték. Szavaikat az üzemekben, a lakta- nyákban, a falvakban, a munkanélküliek, a leszerelt katonák és az ifjúság soraiban egyaránt úgy fogadták, mint a jobb jövőről szóló régen várt kinyilatkoztatást. A forradalom lángja új erőre kapott: 1919 januárjában Csepelen és a Ganz-, Láng- és Fegyvergyárakban elkergették a reakciós tulajdonosokat és igazgatókat- Veszprém, Zala, Baranya, Somogy, Bereg és Bihar megyékben a parasztok elkezdték a földfoglalásokat. A salgó- tarjáni bányászok elhatározták a bányavidék államosítását, de megmoz- dulásukat a burzsoázia kormánybiztosa: a munkásáruló Peyer Károly vérbefojtotta.
A burzsoázia, szociáldemokrata lakájainak a segítségével kommunista- ellenes terrort akart szervezni, majd be is tiltotta a Pártot és vezetőit február 21-én letartóztatta. A munkásosztály óriási felháborodására azon- ban nem számítottak. A munkások jelszava ez lett: „kiszabadítani a kom- munistákat!" Bebizonyosodott, hogy nem volt véletlen a 100.000 orosz- ország magyar hadifogoly csatlakozása a Nagy Októberi Szocialista
Forradalomhoz.
„Azok a magyar vörösgárdisták — mondotta Rákosi Mátyás —, akiknek csontjai Jakutszk-tól a lengyel ha- tárig vagy a Kreml történelmi falának tövében por- ladnak, arról tanúskodtak, hogy a magyar dolgozó nép legjobb fiai a kommunista eszméknek, megjele- nésük első idejétől kezdve önfeláldozó harcosaivá váltak.
A hadifogoly, a nincstelen földműves, vagy ipari munkás a magyar viszonyokra, az Esterházyak, a grófok földjére, vagy a Weiss Manfréd gyárára gon- dolt, mikor csatlakozott az orosz forradalomhoz. Mert megértette, vagy osztályösztönével megérezte a cári Oroszország és a feudális Magyarország viszonyai közötti hasonlóságot, melyet az orosz forradalom lángeszű vezére, Lenin már 1913-ban aláhúzott."
f>
Március 18-án a csepeli vasa'sok, 20-án a nyomdászok álltak ki nyiltan a letartóztatott kommunista vezetők mellett, de a hadseregben szolgáló munkások és parasztok is megmozdultak: a tüzérek, a páncélvonat és a budapesti helyőrség jó része csatlakozott ahhoz a szervezkedéshez, amely március 23-ra tervezte a kommunisták kiszabadítását.
Erre azonban már nem került sor. Március 20-án az antant átnyújtotta a burzsoá-kormánynak a hírhedt Vyx-jegyzéket, amelyben újabb 80.000 km2-nyi terület átadását követelte a Tisza mentén — olyan városokkal, rnint Debrecen és Makó — azzal, hogy ez lesz a végleges határ. Beigazo- lódott Kossuth jóslása: győzelem esetén a német imperializmus, vereség esetén az antant-imperializmus jelentett nemzetünkre halálos veszélyt.
A nagybirtokosok és a tőkések a szakadék szélére taszították az országot.
A burzsoá-kormány beismerte, hogy nem talál kiutat és a proletariátusnak adta át a hatalmat. Szociáldemokrata küldöttség kereste fel a letartózta- tott kommunista vezetőket, a két párt egyesült és kikiáltották a Tanács- köztársaságot.
így szerezte meg történelme folyamán először a hatalmat 1919 már- cius 21-én a magyar dolgozó nép. A győztes munkásosztály forradalmi úton kisajátította a nagybirtokot és a nagytőkét és szétzúzta — habár nem elég következetesen — a burzsoá-dzsentri államapparátust. Magyarorszá- gon először vezették be a 8 órás munkaidőt, 30%-kal emelték a munka- béreket és megvalósították az „egyenlő munkáért egyenlő bér" elvét. Nem értették meg azonban a munkás-paraszt szövetség döntő jelentőségéről szóló lenini tanítást és az elkobzott földesúri földeket nem osztották fel, nem adtak időt a dolgozó parasztság önkéntes szövetkezeti mozgalmának.
Még súlyosabb hibának bizonyult a Kommunista Párt beolvadása a szám- szerűleg jóval nagyobb és opportunista fertőzéstől terhes Szociáldemokrata Pártba. Ez azt jelentette, hogy a munkásosztály éppen akkor maradt .for- radalmi párt nélkül, amikor átvette a politikai hatalmat és taimikor olyan harcok előtt állt, mint még soha.
A harc nem váratott magára sokáig. A román és cseh burzsoázia had- seregei április 16-án, az antant imperialistáinak megbízásából három- szoros túlerőben indították meg támadásukat a Magyar Tanácsköztársaság ellen, ö t nap mülva elfoglalták Debrecent és egyesültek egymással, május 1-én pedig az ellenforradalmi „székely hadosztály" tisztjeinek árulása folytán Szolnokot is elfoglalták.
A magyar munkásosztály megértette a kommunisták felhívását és tízezrével jelentkezett a Tanácsköztársaság Vörös Hadseregébe, hogy meg- védje a proletárhazát. Két nap ataitt 90.000 munkás és paraszt lépett be a hadseregbe, amelynek fő szervezői Szamuelly, Landler és Rákosi elvtár- sak voltak. A magyar Vörös Hadsereg május 10-én ellentámadásba ment át a Felvidéken és Miskolc, Kassa, Eperjes, Bártfa elfoglalása után elérte a lengyel határt. Azonnal segítséget nyújtottak a felszabadított szlovák népnek, hogy létrehozhassa a Szlovák Tanácsköztársaságot. A román bur- zsoázia hadseregeit is visszavetették a Tiszántúlra és több belső ellenforra- dalmi puccskísérletet is levertek. A magyar Vörös Hadsereg hősi harcát végül éppen úgy árulás buktatta el, mint az 1848-as honvédségét. A jobb- oldali szociáldemokraták tervszerűen bomlasztották a hadsereg szellemét és Julier Ferenc, a hadsereg vezérkari főnöke aljas módon kiszolgáltatta a
7
románok elleni támadás terveit az imperialistáknak. Az első magyar pro- letárdiktatúra 4V2 hónap után elbukott és a dolgozókat véresen elnyomó Horthy-fasizmus 25 esztendeje következett, amelynek uralma alól 1945 áp- rilis 4-én szabadította fel egész népünket a hős Szovjet Hadsereg.
A magyar nép büszkén tekint vissza forradalmi múltjára. Büszkék vagyunk arra, hogy 1848 és 1919 márciusában a szabadságukért küzdő népek első vonalába nyomultunk fel és egyik esetben sem adtuk fel köny- nyen a harcot. Büszkék vagyunk arra, hogy 1919.-ben a szovjetellenes inter- venciós erők egy részének lekötésével erőnkhöz mérten segítségére voltunk a nehéz harcokat vívó fiatal szovjet hatalomnak. Büszkék vagyunk arra, hogy az emberi haladás lángeszű vezetői: Marx, Engels, Lenin és Sztálin
nagyra értékelték a magyar nép forradalmait.
„A magyarok ügye korántsem áil olyan rosszul, mint ahogy a fizetett feketesárga lelkesedés elhitetni sze- retné — írta 1849 januárjában Engels Frigyes. —
Ok még nincsenek legyőzve. Ha azonban elbuknak, dicsőségesen, mint az 1848-iki forradalom utolsó hő- sei buknak el és csak rövid időre."
Ugyanaz a forradalmi optimizmus csendül ki Lenin elvtárs 1919 augusztus 6-án mondott szavaiból:
, „A legutóbbi magyarországi események, bármily sú- lyosak Is . . . a munkások újabb százezreinek nyitják fel a szemét... Semmiféle Időleges sikertelenségek, mint amilyenek a legutóbbi magyarországi esemé- nyek is, bennünket nem zavarnak meg... A vltág- töke döglődő fenevada utolsó erőfeszítéseit teszi, de mindenképpen meg fog dögleni!"
1920 február 14-én pedig azt emelte ki Lenin elvtárs, hogy az első el- veszett Magyar Tanácsköztársaság után jönni fog a győzelmes második!
Sztálin elvtárs 1921-ben, mint a Magyar Tanácsköztársaság bukásának egyik tanulságát, a következőket szögezte le:
„A történelem megmutatta, hogy amennyiben egye- dülálló népeknek sikerül megszab aduintok nemzett burzsoáziájuktól, éppúgy, mint az idegen burzsoáziá-
tól, azaz amennyiben megteremtették maguknál a szovjet-rendszert, nem képesek egyedülállóan fent- maradni és eredményesen megvédeni különállásukat az imperializmus jelenléte esetén, a szomszédos Szov- jetköztársaságok gazdasági és katonai segítsége nélkül."
Sztálin elvtárs szaval megmagyarázzák nekünk, hogy ha joggal va- gyunk is büszkék forradalmi multunkra, ugyanakkor fel kell ismerünk, hogy a magunk erejéből nem lettünk volna képesek kivívni szabadságun- kat! A magyar nép megszívlelte két elveszett hősi forradalmának tanul- ságait, megértette a két március üzenetét. Az évszázados forradalmi harcot a hős Szovjet Hadsereg juttatta győzelmes befejezéséhez és a felszabadí- tott magyar dolgozók nagy Pártunk és Rákosi elvtárs vezetésével meg- mutatták és nap mint nap újra megmutatják, hogy tudnak élni a szabad- sággal Befejeztük 1848—49 és 1918—19 félig megoldott polgári-demokra- tikus feladatait: a nagybirtokok földjét a dolgozó parasztság kezére adtuk.
8
Létrehoztuk a dolgozók szilárd nemzeti egységfrontját, amelynek alapja a munkásosztály megbonthatatlan szövetsége a dolgozó parasztsággal.
Végrehajtottuk 1919 szocialista átalakulásának legfőbb feladatait is: létre- hoztuk a munkásosztály marxista-leninista alapon álló erős, egységes párt- ját, államosítottuk az ipart, a nagykereskedelmet, a hiteléletet, megindítot- tuk a mezőgazdaság szocialista átalakítását. Felszámoltuk a tőkés anarchia okozta létbizonytalanságot és a szocialista tervgazdálkodás útján népünk soha nem látott jólét felé halad. Idő előtt befejezett hároméves ter- vünk eltüntette a fasiszták bűnös háborújának pusztításait, ötéves tervünk- ben pedig már új, szocialista országot építünk. A munkásosztály a Párt vezetésével meghódította és szilárdan a kezében tartja az államhatalmat:
a dolgozók'legjobbjai elfoglalták az őket megillető vezető helyeket a gaz- dasági, kulturális és állami élet minden területén, nem utolsó sorban a Néphadsereg tiszti és tábornoki karában. Könyörtelenül leszámoltunk és le fogunk számolni a jövőben is a belső bitangokkal, az imperialisták aljas ügynökeivel, köztük a Görgey Artúrok és Julier Ferencek áruló utódaival:
a Pálffy György-féle fasiszta katonatisztekkel és azokkal, akik az ő útján akarnának járni.
Azt is megértettük a két március üzenetéből és Sztálin elvtárs 1921- ben mondott szavaiból, hogy a magyar szabadság ügye elválaszthatatlan a világszabadság ügyétől, a Szovjetúnió vezette hatalmas béketábor ügyé- től. Az orosz nép legjobbjai már egy évszázaddal ezelőtt, életük árán is kiálltak a magyar szabadságharc ügye mellé, a cári intervenció ellen.
Unokáik és dédunokáik: a hős szovjet harcosok a nagy Sztálin vezetésével visszaadták népünk szabadságát és visszaadták szabadságunk jelképeit:
1848-as forradalmi lobogóinkat is. A Szovjetúnió adott otthont 1919-es forradalmunk emigránsainak, a szovjet kormány mentette meg Pártunk és a magyar nép számára bölcs és szeretett vezérünk: Rákosi elvtárs életét.
A két. magyar március, a/két magyar forradalom azt üzeni nekünk, magyar dolgozóknak és a magyar nép katonáinak: életünknél is jobban szeressük szocializmust építő hazánkat és minden dolgozó hazáját: a nagy Szovjet- úniót! Gyűlöljük határtalanul a frissen megszerzett szabadságunkat el- tiporni akaró amerikai-angol imperializmust és Néphadseregünk katonai és politikai színvonalának szakadatlan emelésével mutassuk meg: a legyőz-
hetetlen Szovjet Hadsereg oldalán helyt tudunk állni évszázados forradal- munk győzelméért!
„ A m a g y a r k o m m u n i s t a m o z g a l o m b e c s ü l e t b e l i t a r t o z á s a , hogy a k o m m ü n e m l é k é t m e g s z a b a d í t s a attól a m o c s o k t ó l és r á g a l o m t ó l , m e l y e t a z e l l e n f o r r a d a l o m oly s z í v ó s a n s z ó r t r á s k i j e l ö l j e helyét a m a g y a r t ö r t é n e l e m l e g f é n y e s e b b e s e m é n y e i k ö z ö t t . "
R á k o s i M á t y á s
