Mindezeknek felismerése fontos a mai jog szempontjából,
— fontos azonban törvényhozói szempontból is — de lege fe- renda, mert a törvényhozó kimutatható akaratával szemben áll a tényleges szabályozás.
Ezzel kapcsolatosan megállapítandó az is, hogy ezen va- gyonjogi perekben, amelyek a Kftt. törvény rendelkezései sze- rint a törvényszék hatáskörébe és a székhely szerint, illetve cég- bejegyzés szerinti törvényszék kizárólagos illetékességéhez nem 'tartoznak, a hatáskör a Pp. 1. §-ának 2. pont a) kikötés alá eshetik és a járásbíróság hatásköre kiköthető; a Pp. 45. §. sze- rinti alávetésnek helye van és a társasági szerződésnek oly ren- delkezése, mely szerint a korlátolt felelősségű társaságot alkotó tagok alávetik magukat a járásbírósági hatáskörnek és valamely járásbíróság illetékességének, törvényes, helytálló, — természet- szerűleg azon keretben, amennyiben a cégbejegyzés szerinti, tör- vényszék ex lege hatásköre és illetékessége meg nem állapít- ható, amint egyébként is, a kikötés és alávetés mindig csakis a kogens, törvényi korlátozások mellett joghatályos.
Alkalmazható-e a T. E. 12» §»a a
A fizetési meghagyások gyakorlatában igen sűrűn fordul elő, hogy a fizetési meghagyás az illetékes járásbíróság terüle- tén, vagy székhelyén adósnak nem kézbesíthető,. mert az idő- közben onnan — a hitelező tudtán kívül — elköltözött. E tény a fizetési meghagyás kibocsájtása iránti kérelemben megjelölt adósi „lakás", vagy „esetleg tartózkodási hely" szerint eredeti- leg illetékesnek mutatkozó járásbíróság kompetenciáját a to- vábbi eljárásra megszünteti, mert a törvényi konstrukció szerint a fizetési meghagyás szigorúan helyi jogérvényesítési eszköz, mely adósnak csak az iletékes bíróság területén, vagy székihelyén, kézbesíthető (Pp. 589. §. és 594. §. 1. bek.). E tétel a T. E.
életbelépte előtt soha vita tárgya nem volt. Újabban azonban egyre sűrűbben fordulnak a hitelezők azzal a kérelemmel az ere- detileg illetékesnek jelölt bírósághoz, hogy a fizetési meghagyás kibocsájtására irányuló kérelmüket tegye át az adós időközbeni új lakhelye szerint illetékes járásbírósághoz — a T. E. 12. §-a alapján! E kérelemhez legtöbbször hozzáfűzik —- bár kissé bi- zonytalan hangon — a felebbvitelről való lemondás bejelentését is, habár e bejelentésnek felesleges és félszeg voltát rendszerint maga a kérelmező is érzi, A járásbíróságok pedig e kérelemre igen sok helyen azt a gyakorlatot követik, — nyilván az analó- gia alapján —, hogy a fizetési meghagyást a T. E. 12. §-ára hivatkozással valóban átteszik további eljárás végett az illeté- kes'bírósághoz, előzőleg azonban'rendszerint felhívják a felet megfelelő számú újabb, bélyegmentes fizetési meghagyás kiad- mány-tervezet becsatolására. Holott: az áttételi kérelemnek a fi-
lődött gyakorlat törvényellenes. E kérdés rövid megvilágítását célozza e hozzászólás.
Vizsgáljuk elsősorban az áttétel kérdését a peres eljárás körében. Perrendtartásunk illetékesség hiánya miatt áttételt nem ismer. (E szabályt az újabb jogalkotás a T. E.-t megelőzően csak egyetlen vonatkozásiban törte át, nevezetesen a 9180/1920. sz.
M. E. R. 5. §-ának 3. bekezdése munkaügyekben a központi és az Ii.—III. ker. járásbíróság között hatásköri és illetékességi okokból kölcsönös áttételt rendel, E szabály elsősorban a köz- ponti Járásbíróság, mint munkaügyi bíróság különös hatáskörére vonatkozó hatásköri rendelkezés, melynek értelmében a bíróság a helytelenül előterjesztett keresetlevelet hivatalból, a visszauta- sítás mellőzésével köteles áttenni a hatáskörrel biró, illetve ille- tékes járásbírósághoz.) A Pip. szerint a nem illetékes bíróság vagy már a keresetlevelet utasítja vissza (Pp. 141. §.), vagy az illetékesség hiányára alapított pergátló kifogásnak ad helyt (Pp.
180. §. 3. p.), amikor is a pert megszünteti (Pp. 182. §. 1. bek.).
Utóbbi esetben a keresetlevél beadásához, illetőleg a perindí- táshoz kapcsolt magánjogi hatályok fenttartását a Pp. 184. §-a tette lehetővé, de csak azáltal, hogy a felperes az illetékes bí- róság előtt a megszüntető határozat jogerőre emelkedésétől szá- mított 30 nap alatt új keresetet indít. Megjegyzendő azonban, hogy a Pp. 184. §-a általában beszél a permegszüntetésről, sőt ezen felül keresetvisszautasítást is említ, (pl. utólag derül ki oly hiány, mely miatt a keresetlevelet kellett volna visszautasí- tani — pl.: ügyvédi képv. h i á n y . . . ) amit az elmélet nehezmé- nyez is (v. ö. Magyary: Magyar Polgári perjog: 340. old.) s en- nek megfelelően a m'agánjogi hatályok fenntartását a fenti ha- táridőben szabályszerűen benyújtott keresettől, vagy a magán- jogi követelés egyébkénti szabályszerű érvényesítésétől (viszont- kereset, új kereset, fiz. meghagyási kérelem, beszámítási kifo- gás, stb.) tette függővé. Kérdésünk szempontjából a hangsúly azon van, hogy, ha a bíróság hatáskörének, vagy illetékességé- nek hiányát megállapította, felperes a keresetlevelének az átté- telét a Pp. szerint nem kérhette. Az eljárás gyorsítása érdeké- ben a T. E. egy igen hasznos és gyakorlati rendelkezéssel egé- szíti ki a Pp. 184. §-át, mert a 12. §-ában kimondja, hogy: ,,Ha a bíróság a pert hatáskörének, vagy illetékességének hiánya miatt (Pp. 180. §. 3. p.) akár kifogás következtében, akár hiva- talból, bár nem jogerős határozattal megszüntette, felperes a határozat kihirdetése után, de legkésőbb a határozat közlését követő 15. nap eltelte előtt a felebbvitelről való lemondásának bejelentése mellett kérheti, hogy keresetlevelét meghatározott bírósághoz tegyék á t . . ." Ez újítás tehát a Pp. 184,. §-ában fel- ölelt permegszünési esetkörből csak a hatáskör, vagy illetékes- ség hiányának fennforgásakor aktuális (tehát a Pp. 180. §-ának többi pontjai, vagy a „más okból" szükséges kereset-visszauta- sításkor: nem!) s csak akkor alkalmazható, ha az áttételt a meg- szüntető határozat elleni fellebvitelről való lemondás mellett felperes kéri. A gyorsítás végett a T. E. a kérelem előterjesz- tésére a Pp. .30 napi határidejétől eltérőleg rövidebb: a határo- zat közlésétől számított 15 napi határidőt ír elő! (Nyilvánvaló, 2
hogy a T. E. előtt — az indokolásból is kitünőleg — az áttételi kérelem előterjesztési idejének megszabásánál csak az eljárást ítéleti formában megszüntető határozat lebegett, holott a gya- korlatban a felperes az áttételt rendszerint a keresetlevélnek a Pp. 141. §-a alapján való visszautasítása esetén kérelmezi, amely végzéssel történik, ez pedig 8 nap alatt folyamodható fel. Ennek folytán a két határidő között itt oly időhézag mutatkozik, mely alatt elképzelhető, hogy a felperes áttételt kér, holott keresete már jogerősen vissza lett utasítva! Felvethető ezért a kérdés;
vájjon heiyt foghat egyáltalán a keresetlevél viszautasítása ese- tén a T. E. 12. §-ának alkalmazása? Ha igen, úgy a fenti idő- eltolódás igen visszás következménnyel járhat, — evégből kívá- natos lett volna a határidők megfelelő összhangbahozatala!). Az áttétel kérelmezése az eljárás leegyszerűsítése, tehát időnyerés mellett munka és költség megtakarítással jár, mert a kérvény- hez egyfelől csak az eredeti keresetlevél és mellékletei csatolan- dók, másfelől pedig csak újabb kérvényilleték rovandó le.
A perenkívüli fizetési meghagyásos eljárásban a Pp. 184.
§-ában lefektetett elvnek megfelelő lényegileg azonos szabályt mond ki a Pp. 600. §-ának 2. bekezdése, mely á fizetési meg- hagyás illetékesség hiánya miatti visszautasítása esetén (Pp.
591. §.) a beadáshoz kapcsolt magánjogi hatályok fenntartását ugyané 30 napos határidőn belül előterjesztett kereset, vagy szabályszerű (illetékes bírósághoz benyújtott) fizetési megha- gyás kibocsájtása iránti kérelemtől tette függővé. Ez pedig szin- tén annyit jelent, hogy adósnak a járásbíróság területéről, vagy székhelyéről való elköltözése folytán a kezdetben illetékes bíró- ság a kibocsájtott fizetési meghagyást adósnak nem kézbesítheti ki, hitelező tehát követelésének érvényesítésére kénytelen az újabban illetékes bírósághoz új szabályszerű fizetési meghagyás iránti kérelmmel fordulni. A • Pp. e rendelkezése ma is válto- zatlanul hatálybán van, mert a T. E. 52. §-ának utolsó bekez- dése a Pp. 600. >§-ának 2. bekezdését negatíve fenntartja. A T. E.
12. §-a csak a Pp. 184. §-át egészíti ki, arra azonban, hogy ez a §. a Pp. 600. §-a mellett is alkalmazást nyerhet; a T. E. szö- vege semmi támpontot sem nyújt, de nem említi e lehetőséget a törvény indokolása sem,. sőt hallgatnak erről annak magyará- zói is!
A pontos törvényszöveg-magyarázat alapján tehát a fize- tési meghagyásos, perenkívüli eljárásban a T. E. 12. §-a nem alkalmazható, ekként a fizetési meghagyásos kérvényeknek az illetékes járásbírósághoz való áttételére törvényes alap nincs, s ha e kérelmek mégis áthelyeztetnek, ez intézkedés törvényes alapot nélkülöz. Alátámasztja álláspontunkat a T. E. szóhasz- nálata is, mert a 12. §. expressis verbis „per" megszűnésről és
„keresetlevél" áttételről szól, ami e §. értelmezését illetőleg nem hagy kétséget maga után.
E szómagyarázaton alapuló okoskodás mellett' még vitat- ható volna álláspontunk helyessége s felhozható volna ellene, hogy a T. E. szelleme feltétlenül indokolná az eljárás gyorsítá- sát célzó eme rendelkezésnek „contra legem" gyakorlat útján
•azonban a T. E. 12. §-a mögötti legis ratio-t keressük, látni fogjuk, hogy ez újítást, elsősorban és legföképen oly szempon- tok tették szükségessé, melyek a perenkívüli fizetési meghagyá- .sos eljárásban egyáltalán ifel sem merülhetnek. A T. E. életbe- lépte előtt a Pp. 184. §-a szerinti szabályozásnak egyik jelen- tős hátránya volt a felperes szempontjából az a körülmény, hogy mindaddig, mig az illetékesség hiánya folytán pertszüntető határozat jogerőre nem emelkedett, felperes a perfüggőség miatt követelésének az illetékes híróság előtti új keresettel való ér- vényesítésében akadályozva volt. Felperes ugyan követelésének mihamarábbi érvényesíthetése érdekében a megszüntető határo- zat ellen nyilván nem felebbezett, de megfelebbezhette e hatá- rozatot pl. a perköltség viselése, vagy nagysága miatt a másik érdekelt fél s így a jogerő hiányában felperes a perfüggőség kifogása miatt az illetékes bíróság előtt egyelőre nem perelhe- tett. E nehézség a T. E. 12. §-a folytán ki lett küszöbölve,
•amennyiben az áttétel következtében a helytelen perlésből fel- merült költségekben is az ügy érdemében határozó bíróság fog dönteni, ezzel a megszüntető és áttevő határozat felebbezésének alapja elesett. Amennyiben indokolt volt tehát ez akadály elhá- rítása a felperes útjából pernél, annyira felesleges a fizetési meghagyásos eljárásban, ahol a hitelező egyoldalú kérelméről adós egyáltalán nem is tud még s melynek megtámadására ek- ként lehetősége sincs! Ha tehát a bíróság által joghatályosan kibocsájtott fizetési meghagyás adósnak a bíróság területén, vagy székhelyén nem kézbesíthető, úgy hitelezőt semmi sem gá- tolja abban, hogy kérelmét az illetékes járásbíróság előtt nyom- ban meg ne ismételje. Meg kell azonban jegyeznem, hogy a per- függőség akadályának elhárítása nem általános érv á T. E.
12. §-ának szükségessége mellett, mert perfüggőség csak a ke- reset-kézbesítés után áll be, holott az áttétel keresettel megin- duló pernél akkor is kérelmezhető, ha már az idézővégzéssel el- látott keresetlevél sem volt alperesnek kézbesíthető. Sőt ez újítás főleg ily esetekben bír jelentőséggel — figyelemmel a Pp.
49. §-ára (bíróság illetékességére a keresetlevél beadásának idő- pontja döntő!) — amikor viszont nagyon közel állunk a fizetési
•meghagyás visszajelentésekor előálló joghelyzethez! Nem tévesz- tendő azonban szem elől, hogy a Pp. 603. §. 1. bek. értelmében -•a fizetési meghagyással meginduló pererikívüli eljárás, — ha az adós kellő időben ellentmondott — a fizetési meghagyás kézbe- sítésétől kezdődőleg fordul át perré, ami az adós visszajelen-
*tése esetén be sem következhet, — ez időpont előtt viszont a peres eljárás szabályai alkalmazásának helye nincs.
A T. E. 12. §-ának indokául hivatkozik a törvényhozó az áttétellel elérendő munkamegtakarításra és költségkímélésre is!
Meg kell állapítanunk, hogy e szempontok jelentősége is lénye- gesen nagyobb pernél, mint a fizetési meghagyásos eljárásban:
itt az áttételi kérelemmel szemben az új fizetési meghagyások
"kiállításával járó munka-többlet alig számba vehető, a költség- különbözet szintén oly elenyésző, hogy egy törvényellenes gya- korlat kialakítását önmagában nem indokolhatja! A z egyszerű- sítési törvény által megvalósítani kivánt cél: az eljárás gyorsí-
3*
tása pedig egyenesen a fizetési meghagyások áttétele ellen szól, mert nem kétséges, hogy az áttételi kérvénynek hitelező részérőli.
benyújtása és az összes iratoknak a bíróság részéről ezután az illetékes járásbírósághoz való áttétele több időt 'igényel, mint.
a fizetési meghagyásos kérelemnek az illetékes bírósághoz való közvetlen előterjesztése. A kereset-áttétel mögötti törvényhozói gondolat tehát mindenkép alátámasztja álláspontunkat, mely a T. E. szövegében is kifejezésre jut.
Eltekintve azonban a törvénymagyarázat kérdésétől, elvi.
szempontból is kifogásolható a T. E. 12. §-ának per analogiam, kiterjesztő értelmezés révén a fizetési meghagyásos eljárás kö- rében való alkalmazása. Bár a fizetési meghagyásos eljárás az összes perenkívüli eljárások között a legközelebb áll a perhez, a Pp. mégis oly önálló szabályozásban részesíti, hogy egy, a peres eljárásban eszközölt újításnak a fizetési meghagyásokra, kifejezett törvényi utalás nélküli, egyszerű magyarázati úton való érvényesítése ez okból sem helyeselhető. A perrendtartá- sunk, szemben a régi fizetési meghagyási törvénnyel (1893. évi X I X . t.-c.) a fizetési meghagyásban a lokális jogérvényesítés eszközét látja és ezt a gondolatot helyezte e jogintézményre való szabályozásának alapjául. A Pp. egyébként is meglehetősen
•bonyolult illetékességi rendszere a fizetési meghagyásos eljárás- ban újább törést szenved: itt illetékességi okul nem az adós lak, vagy tartózkodási helye van megjelölve, hanem valósággal a fizetési meghagyásnak a járásbíróság területén, vagy székhelyén való kézbesítésének a lehetősége! (Pp. 590. §. 1. bek.) Emellett a bíróság illetékessége a fizetési meghagyásra csak akkor á l l meg, ha az a bíróság területén, vagy székhelyén kézbesíthető
(v. ö. legújabban a Kúria 74. sz. Je. D.). E körülményt egyéb- ként a Pp. oly lényegesnek tartja, hogy kétszer is 'kimondja: az 589. és 594. §§-aiban s ha a bíróság illetékessége okiraton alap- szik, az okiratnak eredetbeni, vagy hiteles másolatbani bemuta- tását követeli (Pp. 590. §. 2. bek.). Mindezen szabályok a fize- tési meghagyás joghatályát annyira hozzákötik a bíróság terü- leti határán 'belüli kézbesítés lehetőségéhez, hogy enélkül a bí- róságnak az ügyben minden joghatósága megszűnik! — legalább is mindaddig, míg a kézbesítés lehetősége fel nem éled. E külön- leges szabályozásban 'kifejezésre juttatott törvényhozói elgondo- lással sem egyeztethető össze a T. E. 12. §-ának e körbeni alkal- mazása, annál kevésbbé, mert eltekintve a már említett és az áttétellel járó időveszteségtől, — a bíróság az áttételi kérelmek folytán mintegy postai, közvetítői funkcióval volna a fél helyett megterhelve, ami éppen bíróságaink tehermentesítését célzó T.
E.-től ¡minden bizonnyal a legtávolabb állt!
Nem hagyhatók azonban figyelmen kívül azok a technikai nehézségek sem, melyek az áttétel folytán egy más bíróság ál- tal már aláírt, 'hitelesített, lebélyegzett és kibocsájtott fizetési meghagyás újbóli kibocsájtásával járnak. E nehézséget egyes bíróságok azzal 'kerülik el, hogy hitelezőt újabb megfelelő számú kiadmány becsatolására hívják fel, ami szintén nem áll össz- hangban a T. E. 12í §-ának hasonló rendelkezésével, — mely a
•csak azért kéri be, hogy az áttevő bíróságnál maradjon nyoma az eredeti keresetnek. Hogy pedig e technikai szempont mennyire nem hanyagolható el, bizonyítja, hogy a gyakorlatban előfor- dult, hogy adós ellentmondását az eredeti bírósághoz adta be, amikor az áttétel folytán a fizetési meghagyást már az újabb bíróság kézbesítette k i !
Nem tévesztendő szem elől az sem, hogy az illetékesség -hiányának megállapítása más körülmények között történik a
pernél, mint a fizetési meghagyásos eljárásban. A perenkívüli el- járás sajátossága e vonatkozásban ott jut kifejezésre, hogy míg a peres eljárásban az illetékesség 'hiányát mindig bírói — meg- szüntető, vagy megszüntető és áttevő — határozat állapítja meg, addig a fizetési meghagyásos eljárásban, ha az illetékesség hiá- nya később derül ki, hitelező eljárást megszüntető bírói határo- zatot nem kap kézhez, hanem egyszerűen csak értesül arról, hogy a fizetési meghagyás az elköltözés okából kézbesíthető nem volt. A kibocsájtott fizetési meghagyás joghatálya a T. E. óta
•emiatt később sem szűnik meg, csak mintegy felfüggesztődik az adósnak a bíróság területére, vagy székhelyére való esetleges visszatértéig. Ez. okból a fizetési meghagyás esetén az áttételi kérelem előterjesztésének határideje is vitás lehet s nyilvánvaló az is, hogy a bíróságnak a fizetési meghagyás hatályát csak az áttételi kérelem előterjesztése után kellene megszüntetni az át- tétel egyidejű elrendelésével, ami ismét lényeges eltérést jelen- tene a T. E. 12. §-ában szem előtt tartott perbeli joghelyzettől.'
A helyes megfontolás alapján voltaképen nincs is mit meg- szüntetni, mert a fizetési meghagyás kézbesítését megelőző elő- zetes eljárás: nem peres eljárás, ekként meg sem szüntethető.
Nincs azonban akadálya annak, hogy alkalmazzuk a T. E.
12. §-át oly esetben, ha a fizetési meghagyással meginduló pe- renkívüli eljárás utóbb peres eljárásra változik. Bekövetkezik ez a réndszerinti esetben, t. i. adós ellentmondása esetén, ami- kor is a fizetési meghagyás kikézbesítésétől kezdve az eljárás perre fordul át (603: §. 1. bek.), — de az esetben is, ha a fize- tési meghagyás visszautasításának oka a „követelésnek, vagy járulékainak csak egy részére, vagy egy adóstársra nézve forog fenn", amikor is a T. E. 51. §-a értelmében a fizetési megha- gyás keresetnek tekintendő. A keresetté való átminősítés első esetében a fizetési meghagyás egyáltalán k i sem lesz bocsájtva, mert a visszautasítás oka rendszerint már a kibocsájtásra irá- nyuló kérelemből kitűnik s így az eljárás nyomban perre fordul át. Az utóbbi esetben azonban előfordul, hogy az adóstársak egyikéről a fizetési meghagyás kibocsájtása után derül ki, hogy
"időközben a bíróság területéről, vagy székhelyéről elköltözött.
Ilyenkor a keresetté minősítés oka csak később merül fel és bár az eljárás fizetési meghagyás kibocsájtásával indult meg, még sincs semmi akadálya — megfelelő előfeltételek esetén — a T.
E. 12. §-a alkalmazásának. A z áttétel azonban itt is csak a peres eljárási szakban foghat helyt, úgy, hogy e jelenség felfo- gásunkkal teljes összhangban áll.
Végeredményben megállapíthatjuk, hogy a fizetési megha- gyásos eljárásban a T. E. 12. §-a nem alkalmazható, ennek foly-
tán az áttételre irányuló' kérelmeket a bíróságnak vissza kelL utasítani. Lényegileg már régóta ezt az álláspontot vallja a- budapesti kir. törvényszék, mint felfolyamodási bíróság is, s leg- újabban egy hasonló áttételi kérelmet visszautasító végzés elleni felfolyamodásnak 51. Pf. 3380/1936/4. sz. végzésében ugyancsak hasonló indokolással nem adott helyt! E sorok megírásánál az a.
cél vezetett, hogy egyfelől a feleket az áttételi kérelem vissza- utasításával járó időveszteségtől megkíméljem, másfelől a bíró- ságok által követendő egyöntetű gyakorlat érdekében rámutas- sak a törvény szerinti helyes felfogásra. Ez a kérdés megvilágí- tása:- de lege lata, — más kérdés aztán, hogy de lege ferenda nem volna-e kívánatos az áttételnek a fizetési meghagyásos el- járásban való engedélyezése? Kétségtelen azonban, hogy a fent- kifejtettek alapján a T. E. 12. §-a per analogiam értelmezésé- nek a fizetési meghagyásokra vonatkozólag nincs helye!
Dr. Rónay Gyula.
bír. fogalmazó gyak.
Per újítási határidő számítása.
A perújító ifél, akinek a harmadbíróság ítéletét május 7-én:
kézbesítették, novumokra alapított perújítási keresetét november 8-án adta be. A budapesti'kir. ítélőtábla a perújítási keresetet, mint elkésettet, hivatalból visszautasította; a kir. Kúria P. IV.
4899/1935. sz. ítélete (Jogi Hirlap 1936. 151. szám) kimondotta, hogy a perújítási kereset elkésés okából nem utasítható vissza.
A z indokolás szerint: ,A perújításra megengedett 6 hónapi záros, határidő kezdőpontja az alapperben hozott harmadbírósági vég- ítéletnek a perújító felperes részére történt kézbesítéséhez iga- zodik, még pedig oly-képen, hogy a kézbesítés nap j a a határidőbe nem számítatik be, — és ekként, az az adott esetben, az 1934.
május 8. napjában, mint a kézbesítést követő napban állapítandó' meg." A két döntés közül szerintem a kir. ítélőtábláé a helyes.
K i kell indulnunk abból a ma már nem vitás tételből, hogy a perújítási ihat hónapos határidő olyankor, amidőn a perújító fél nem hivatkozik később tudomására jutott új tényre vagy bizo- nyítékra, a 'harmadfokú ítélet kézbesítésétől számit. A további kérdés csak az, hogy a Pp. 449. §-ának a határidők számítására vonatkozó rendelkezéseit hogyan értelmezzük. A Pp. 449. §-a máskép számít napokban megállapított határidőket (első bekez- dés) és ismét máskép számít- hetekben vagy hónapokban meg- állapított 'határidőket (második -bekezdés). A z a szabály, hogy a határidő kezdőpontja a-határidőbe-nem számítható be, csak a szakasz első bekezdésében, tehát a napokban megállapított határidő kiszámításánál fontos. A hetekben vagy hónapokban megállapított •¡határidőknél ez a szabály nincs kimondva, de nincs is rá szükség. A hangsúly ebben a, bekezdésben a határidő"
végső napján van; végső nap pedig az a náp, amely elnevezé-
