Nyugat-Európa államai és az Egyesült Államok belpolitikája 1945–1990
Készítette: Bencsik Péter
Jelen tananyag a Szegedi Tudományegyetemen készült az Európai Unió támogatásával.
Projekt azonosító: EFOP-3.4.3-16-2016-00014
Nagy-Britannia 1945 után
• A parlamenti váltógazdaság és a konszenzus-politika
– 1945: Munkáspárti választási siker, Attlee a min.eln.; államosítások és a jóléti állam intézményeinek kiépítése (társ.biztosítási és egészségügyi reform); sokáig jegyrendszer és hiány –» a Marshall-segély révén lassú kilábalás
– 1951–55 Churchill és 1955–57 Eden tory kormánya, külpol.-i hangsúlyokkal – 1957–63 Macmillan „tory demokráciája”: dinamikus életszínv.-emelkedés, de
csökkenő versenyképesség, alacsony termelékenység; dekolonizáció
– 1964: újabb Labour-győzelem, H. Wilson (1964–70, 1974–76) cél az új ipari forr.; pénzügyi válság –» font leértékelése, bérstop; jelentős kiadások az oktatás fejlesztésére; a gazdasági növekedés nem indul be, magas infláció
– eközben Heath tory kormánya: északír válság; reformok; EK-csatlakozás – 1976–79 Callaghan nem tud megküzdeni a súlyos pénzügyi válsággal
• A Thatcher-kormány és a neokonzervatív fordulat
– a jóléti állam lebontása, állami beavatk. helyett a piaci mechanizmusok szerepe, kemény monetáris pol. –» sikerült stabilizálni a gazdaságot, bár súlyos áron:
– sok munkanélküli, óriási sztrájkok, szakszervezeti jogok megnyirbálása – a munkáspárti ellenzék belsőleg megosztott és nem talál választ a helyzetre
• Az északír (= ulsteri) válság és a terrorizmus problémája
– protestáns többség, de 35% katolikus kisebbség (de facto háttérbe szorítva) – az Ír Republikánus Hadsereg (IRA) «–» Ulsteri Védelmi Szövetség (UDA)
összecsapásai egymással és a rendőrséggel 1968-tól; zavargások és rendőri brutalitás, sortűz (véres vasárnap, 1972)
– IRA-terrormerényletek Angliában is, rendezés csak az ezredfordulón
Franciaország 1945 után
• Újjászerveződés 1944-től és a Negyedik Köztársaság, 1946–58
– De Gaulle ideiglenes kormánya (államosítások, társadalombizt. reform), majd az ellenállásban szereplő 3 párt (ker.dem., szoc., komm.) koalíciója (1946–47)
– 1946 új alkotmány – pártpol.-i egyensúly víziója –» sok erős párt, megosztott parlament, gyakori kormányváltások
– súlyos infláció, újjáépítés a Marshall-terv révén; Tervezési Tanács (Monnet) – eur.-i integráció kezdeményezése, de gyarmati kudarcok (Algéria) –» bukás
• Az Ötödik Köztársaság létrehozása és a gaulle-izmus, 1958–69
– De Gaulle visszahívása, új alkotmány (1958) – elnöki rendszer bevezetése (a Nemzetgyűlés és a kormány jogait korlátozzák, 1962 stabil parl. többség bizt.) – gazdasági intervencionizmus, jelentős állami tulajdonrész
– 1968-as diákmozgalmak + sztrájkhullám –» új választásokon de Gaulle pártja győz ugyan, de egy népszavazáson elszenvedett kudarc után lemondott
• A „liberális jobboldal” (Pompidou, Giscard d’Estaing) korszaka
– a túl merev és archaikus korábbi vonal kiigazítása és modernizálása
– Giscard alatt (1974–81) számos liberális szociális és gazdasági intézkedés
– az ezzel szembenálló Chirac új jobboldali pártot alapít, de együtt indulnak 1978
• Szocialista vezetés alatt (Mitterand, 1981–95)
– cél a változás a társadalmi, gazdasági és mindennapi életben egyaránt – széleskörű reformok: decentralizálás, államosítások, erősebb újraelosztás
– gazd.-i válságjelek után mégis kénytelen szigorú modernizációs programot ind.
– 1986-tól az első „társbérlet” (szoc. elnök+jobboldali kormány – Chirac) –» alk.- viták, működésképtelenség veszélye. Privatizáció, munkanélküliség, botrányok
Az NSZK belpolitikája
• Adenauer (1949–63) és Erhard (1963–66) kancellársága
– 1949: alaptörvény és az NSZK megalakulása, CDU-CSU + liberális koalíció – cél a szuverenitás visszaszerzése, nyugati (gazd. és kat.-i) integráció
– 1954 párizsi szerződésekkel ez 1955-re megvalósul (a Saar-vidék is visszatér) – Marshall-terv –» gazdasági csoda, példátlan növekedés, szociális piacgazdaság
kiépülése (piaci folyamatok, de állami szociálpolitika – Erhard gazd. min.) – támogatott lakásépítés, üzemi tanácsok, népi részvényes privatizáció
– 1962 Spiegel-botrány, Strauss védelmi min. lemond – 1963-ban Adenauer is
• Kiesinger és a ker.dem.–szoc.dem. nagykoalíció, 1966–69
– pénzügyi és stabilitáspolitikai reformok; szükségállapot-törvények
– ifjúsági mozgalmak: a kapitalizmus és a háborúk bírálata –» újabb reformok
• Brandt és Schmidt kancellársága (szociálliberális koalíció, 1969–82)
– „több demokrácia” jelszóval számos (jogi, oktatási stb.) reform
– Ostpolitik: (a kapcsolatok rendezése az NDK-val, szoc. államokkal)
• ENSZ-tagság; az ellenzék támadásait a parl.-ben és a választásokon is túlélik (1972)
• Guillaume-ügy (Brandt titkára a keletnémet Stasi ügynöke) –» a kancellár lemond
– 1974-től Schmidt folytatja elődje munkáját, gazd.-i modernizáció
– Rote Armee Fraktion (RAF) terrorcsoport aktivitása – merényletek, főleg 1977 – alternatív (pl. zöld) mozgalmak megjelenése a politikában
• A Kohl-kormány (keresztény-liberális koalíció, 1982–98)
– a lib.-ok a CDU-hoz átállva új választás nélkül buktatták meg Schmidtet – magas munkanélküliség, a gazd. szerkezeti problémái –» kiadáscsökkentés – politikai botrányok, gazd. visszaélések –» 1987: a Zöldek 8,3%-t kaptak – 1989: a berlini fal leomlása, német újraegyesítés 1990-ben
A II. világháború utáni Ausztria
• Négyhatalmi megszállás alatt, 1945–55
– néppárti, szoc.dem. és komm. Ideiglenes Kormány; függetlenségi nyilatkozat – No.-gal szemben a négyes megszállás nem okozott szakadást a tart.-k között – néppárti győzelem 1945-ben; államosítások; 1947: a KP kiválik a korm.-ból – hiú remény Dél-Tirol visszaszerzésére, de jugoszláv területi igények is
– 1966-ig nagykoalíciós (népp.–szoc.dem.) kormány, gazd. fellendülés
– 1955 osztrák államszerződés: a semlegesség fejében a szovjetek kivonulnak
• Au. a vh.-ban nem üzent hadat, így békét sem lehetett kötni vele; nem is csatlós állam volt
• Anschluss tilalma, Habsburg-trónfosztás megerősítése; ENSZ-tagság kezdete is
• A semleges Ausztria néppárti kancellárok alatt
– 1956-ban 150ezer magyar menekült fogadása, ellátása
– feszültségek a nagykoalíción belül (pl. vita a reprivatizációról, a tisztségek arányos elosztásáról, Habsburg Ottó hazatelepedéséről [éveken át elutasítják]) – 1966-tól tisztán néppárti kormány; megegyezés Rómával a déltiroli auton.-ról
• Szociáldemokrata vezetésű kabinetek 1970 után
– a szoc.dem. B. Kreisky kisebbségi, majd abszolút többségű kormányt alakít – jelentős reformok, modernizálás, szociális–jóléti intézkedések, német tőke
beáramlása –» gyors fejlődés –» 1983-ig tiszta szoc.dem. kormány
– 1983: az absz. többség elvesztése, Kreisky lemond –» kiskoal. a Szab.párttal – 1986: a Szab.párt élére a nagynémet szélsőjobboldali Haider került –»
előrehozott választások, ami után új kancellárral nagykoalíció jött létre – 1995 EU csatlakozás; a 90-es évek végén a pártrendszer válsága
Kisebb nyugat- és észak-európai államok
• Belgium
– flamand–vallon ellentét –» regionalizálás (1970), majd föderalizálás (1993) – megosztottság a királykérdésben és gazdasági téren is
– liberális, katolikus és szocialista pártok, majd nemzeti alapú átalakulás
• Hollandia
– jelentős ipari (kőolajfeldolgozás) és szolgáltatóipari fellendülés (kikötők)
– katolikus, protestáns, munkáspárti, liberális erők; előbbi kettő később fúzionált – Belgiumhoz hasonló válság a dekolonizáció miatt + jelentős bevándorlás
• Svájc
– négypárti konszenzusdemokrácia, gyakori népszavazásokkal
– évente új köztársasági elnök, aki egyúttal a Szövetségi Tanács (kormány) elnöke
• Skandináv államok
– zömmel szociáldemokrata kormányok, jelentős állami újraelosztással
– stabil parlamentáris kormányzás, államformától függetlenül (dán, svéd, norvég királyság, finn és izlandi köztársaság)
– Dánia 1973, Svédo. és Finno. 1995-ben csatlakozik az EK-hoz, illetve EU-hoz;
Norvégia az 1972-es népszavazással elvetette a belépést
– Svédország: Tage Erlander (1946–69) idején megvalósul a nagy reformkorszak, a „svéd modell” – gyors modernizáció és növekedés; katonai semlegesség
– utóda, Olof Palme 1986-ban merénylet áldozata lett
– Finnország: különleges viszony a Szovjetunióval (finlandizálás), de nyugati gazd. és társ. rendszer; Urho Kekkonen erős kezű államfői hatalma (1956–82)
Olaszország 1945 után
• Átfogó demokratizálódás a háború után
– antifasiszta egységfront: ker.dem., szoc. és komm. párt; min.eln.: A. de Gasperi – 1946 népszavazás –» köztársaság, a vál.-okon a ker.dem.-k győzelme
– békeszerződés 1947 – teljes szuverenitás; 1948 új, dem. alkotmány
• A kereszténydemokrata (DC) hegemónia korszaka (1948–1990)
– a ker.dem.-k 1948-ban is győznek, 1953-ig de Gasperi kormányoz
– tömegmozgalmak, felkelések, kemény rendőri fellépés; de gazdasági csoda – gyenge végrehajtó hatalom, gyakori kormányváltások; 1956 után a baloldal
távolodik a SzU-tól; a kormány ua. fokozza az állami beavatkozást a gazd.-ban – 1946–87 közt minden vál.-t a DC nyert; 1952–87: az OKP (komm.) a második
• Középbal kormányok és a terrorizmus kihívásai
– ker.dem.–szoc. közeledés; Aldo Moro (DC) koalíciós kormánya (1963–68) – 60-as évek: terrorakciók a déltiroli osztrák autonómia rendezetlensége miatt – 1968: diáklázadások, 1969: hatalmas munkássztrájkok –» kormányválságok – olajválság –» az OKP befolyása csúcsán (34%), de nem kerül kormányra
– a szélsőbalos Vörös Brigádok terrorakciói: Moro elrablása és megölése (1978) – az OKP bevonása a kormányba felmerült, de a „tört.-i komprom.” nem jött létre – korrupciós botrányok miatt a DC átengedte a kormányfői posztot a kis Republ.
pártnak, majd a szoc. B. Craxi lett a min.eln. (1983–87) (pedig pártja 11%-os) – az infláció leszorítása, a jóléti állam expanziója jellemző
– 1990 után az OKP és a DC is válságba kerül – részben világpol.-i okokból, de gazd.-i válság és a pártrendszer egészére kiterjedő súlyos korrupció miatt is
Dél-Európa diktatúráinak demokratizálása
• Spanyolország: Franco évtizedei és az átmenet
– 1947 újra monarchiává válik, de államfője haláláig (1975) Franco tábornok – a falangisták lassú háttérbe szorulása; súlyos sztrájkok, tüntetések
– amerikai támaszpontok nyílnak; gazd.-i segítség is –» fellendülés
– 1973 után válság, féllegális ellenzéki csoportok szerveződnek; baszk terrorizmus – 1969 Franco kijelölt utóda János Károly hg. (a Caudillo halálakor trónra lép) – lassú liberalizálódás: amnesztia, pártok engedélyezése, többpárti választás 1977 – 1978 új alkotmány, népszavazás erősíti meg; az ország regionalizálása
– 1982–96 között szoc. kormány (Felipe González), teljes demokratizálás
• Portugália: az Estado novo és bukása
– Salazar marad a diktátor-min.eln. (1932–68), korporatív (tanácsadó) parlament – több jelölt az elnökválasztásokon; a 60-as évektől tüntetések, sztrájkok
– a diktátor szélütése után Caetano lett az utód, kezdődő liberalizálódás
– 1974: a szegfűk forradalma – katonai puccsal induló demokratikus fordulat – további puccskísérletek; tábornok-köztársasági elnökök 1986-ig
– 1975: többpárti választás balközép győzelemmel; 1976 új alkotmány
• Görögország: rendszerváltások sora
– 1949-ig polgárháború, komm. vereséggel; 1955-ig liberális, majd konz. kormány (Karamanlisz) 1963-ig, utána J. Papandreu szocialista kormánya
– 1967: katonai puccs, az ezredesek katonai juntája 1974-ig (pártok betiltása, tisztogatások, erőszak; a király száműzése, 1973: köztársaság kikiáltása) – 1974: a junta bukása, új alkotmány és pártrendszer. A kormány élén újra
Karamanlisz (1974–80), majd az ifj. A. Papandreu (1981–89) állt
Az USA a háború után
• Harry S. Truman (DP) és a Fair Deal (1945–53)
– konfliktusok éleződése a Republikánus (RP) és a Demokrata Párt (DP) között – 1949 gazd.-i gondok –» Fair Deal (méltányos alku, szociális stb. program) – a kongresszusi többség szembeszáll a reformokkal –» kevés siker
– McCarthy szenátor antikomm. boszorkányüldözési kampánya (mccarthyzmus)
• Dwight D. Eisenhower (RP) és bőség kora (1953–61)
– fellép a „lopakodó szocializmus” (állami beruházások, szociális kiad.-k) ellen – nagy gazd.-i növekedés, alacsony infláció és munkanélk. –» fogyasztói állam – a katonai–ipari szféra jelentős növekedése és hatalma
– Truman reformjainak folytatása; a fekete polgárjogi mozgalom első sikerei
• John F. Kennedy (DP) és a faji egyenlőség (1961–63)
– alacsony infláció, adócsökkentés, piacbővítő állami beruházások
– a feketékkel szembeni diszkrimináció felszámolása (polgárjogi tv., csak utóda alatt fogadták el 1964-ben, mert JFK 1963 végén merénylet áldozata lett)
– a feketék önszerveződése: Martin Luther King erőszakmentes és Malcolm X radikális, szeparatista mozgalma (MLK-t 1968-ban egy merénylő lelőtte)
• Lyndon B. Johnson (DP) és a „nagy társadalom” (1963–69)
– az utolsó liberális elnök: harc a szegénység ellen, a New Deal továbbfejl.-ért – szociális törvények, feketék pozitív diszkriminációja, nők egyenlő fizetése – ifjúsági lázadás: drogozás, szabadosság, beat/rock/hippy mozgalom, 1968 a
diákmozgalmak csúcspontja, tiltakozás a háború (Vietnam) ellen
Az USA az 1970–80-as években
• Richard Nixon (RP) és a Watergate-botrány (1969–74)
– progresszív koalíció (a csendes többséget képviseli)
– gazdasági válság, növekvő infláció, sikertelen beavatkozás miatt a növekedés is leállt („stagfláció”), központi ár- és bérszabályozás, 1973 olajár-robbanás is
– az 1972-es elnökvál. idején emberei lehallgató-berendezést akartak telepíteni a Dem. P. székházába az elnök tudtával; vád alá helyezték, lemondott
• Gerald Ford (RP) rövid elnöksége (1974–77)
– mély gazd.-i recesszió; karizma hiánya jellemzi; de fontos külpol. események
• Jimmy Carter (DP) és az emberi jogok (1977–81)
– újabb olajsokk –» magas infláció és munkanélk., súlyos költségvetési hiány
– populista fordulat;az emberi jogok és a világproblémák felé fordul, de erőtlenül (saját pártja szenátoraival sem ért szót; számos intézk. visszaütött az USA-ra)
• Ronald Reagan (RP) és neokonzervatív fordulat (1981–89)
– racionalitás helyett a hitre, a vallásra hivatkozik (Isten, haza, család)
– új közgazdaságtan: „az állam nem a megoldás, hanem maga a probléma” – leszámolás a New Deallel, a szabad piac támogatása, adócsökkentés, szociális kiadások megvágása, de nagy katonai kiadás-növekedés –» gazd.-i növekedés, csökkenő infláció, de súlyos költségvetési és külkereskedelmi hiány
– utóda alelnöke, id. George Bush: adókat emel, kábítószer-elleni háborút indít
