alábbvalóknak tartatja.náloknál, csak a nagyravágyás és az előmenetel vagyon az elméjükben . . . Oh ! Istenem, micsoda élet az ilyen!" (205—206. old.)>
Ugyanakkor MIKES alighanem példát is akart adni a fiataloknak e könyv lefordításával.
Említett.levelében azt írta, hogy nem kíván lehetetlent „a szegény erdélyiektől", de az apák viselik a felelősséget azért, hogy ha „a fiakot nagyobb gondviseléssel nem nevelik, és a nemesi jó erkölcsre nem ingerlik még eleinte; hanem még példát adnak a részegeskedésre, a feslett és tunya életre. Ha a fiakot csak arra'vennék is, hogy a deák könyveket magyarra fordítsák, úgy a tanulásokot a közönséges jóra fordítanák, mivel sokan vannak olyanok, akik arra alkalmatosok volnának. És ha csak egy könyvet fordítana is meg életében, azzal mind magának, mind mások- nak használna . . .".
M É S Z Á R O S I S T V Á N
L O T H A R B I S K Y , W A L T E R F R I E D R C H : I F J Ú S Á G ÉS T Ö M E G K O M - . M U N I K Á C I Ó
Budapest, 1975. Tankönyvkiadó. 180 oldal
A. kommunikációelmélettel, a tömegközlő eszközökkel, azok hatásával, a hatások pedagógiai célra történő felhasználásával foglalkozók nagy örömmel vehették kezükbe Lothar BISKY és Walter E B I K D B I C H könyvét, amely címében azt ígéri, hogy az ifjúság és a tömegkommunikáció- val foglalkozik. Az öröm ebben az esetben egyet jelent a felfedezéssel, hiszen egészen 1975-ig hiába kerestünk könyvesboltjainkban hasonló .témával foglalkozó könyvet. Nagyon sok szín- vonalas kiadványt jelentet meg a Tömegkommunikációs Kutató Központ, de azok csak egy aránylag szűkebb réteghez juthatnak el, bár felhasználhatóságuk szempontjából lényegesen na- gyobb nyilvánosságot érdemelnének. Az évenként megjelent Rádió és Televízió Évkönyv, melyet , az elmúlt esztendőben sokak sajnálatára a Minerva Évköny váltott fel, szintén tartal- maznak a témához kapcsolódó dolgozatokat, bár ezekre sokkal inkább a népszerűsítés jellem- ző, mintsem a tudományosság.
Hazánkban is egyre többen foglalkoznak a kommunikációelmélettel. Egyre több azoknak a pedagógusoknak, szociológusoknak, pszichológusoknak, közművelődésben dolgozóknak száma, akik felismerték a tömegközlő eszközökben rejlő hihetetlenül gazdag kutatási és az eredményes felhasználással összefüggő praktikus lehetőségeket, akik ugyanakkor a saját kutatási eredményei- ken, illetve vizsgálati tapasztalatain túlmenően alig találkozhatnak anyanyelvűnkön megjelent idevágó szakirodalommal. •
, A Tankönyvkiadó Vállalat jogos igényt elégített ki e könyv megjelentetésével, amit az a tény is igazol, hogy szinte napok alatt fogyott el a könyvesboltok pultjairól, bár az igazsághoz tartozik az is, hogy mindössze háromezer példányban jelent meg.
Elismeréssel kell tebát szólni a Tankönyvkiadóról ebben az esetben is, jóllehet értelmetlenül áll az ember a könyvet lapozgatva, hiszen m&st v á r t !
Az első bosszúságot az okozza, hogy a könyv címe kissé megtévesztő, hiszen egy, leginkább szociológiai töltésű vizsgálat kezdetéről szóló beszámolót tartalmaz a könyv, bizonyos átala- kításokkal, amelyek vélemünyünk szerint nem használtak e munkának. A cím feltétlenül többet ígér, mint amit az olvasó kaphat.
A másik probléma forrása könyvkiadásunk szinte általánosnak mondható sajátosságával függ össze. Ennek lényege a késedelem, a szerkesztési, nyomdai átfutási idő rendkívül hosszú volta. E z a könyv mintegy illusztrációja lehet e megállapításnak.
A szerzőpár 1970 júliusában fejezte be kutatásait és tett pontot kézirata, végére. 1971-ben jelent meg Berlinben a magyar fordítással azonos címen. Az előszóból az olvasható ki, hogy az .1972 márciusában íródott a magyar kiadás elé, amely bizonyos változtatásokat kívánt az eredeti- hez képest. Többek között töröltek „néhány dolgot", az első fejezetet átdolgozták, kimaradt az a fejezet, amelyik differenciáltan foglalkozik a polgári tömegkommunikáció kutatással, töröltek néhány bekezdést, amely az N D K tömegközlő eszközeinek sajátos kérdéseivel foglalkozik, el- hagyták az eredeti munka utolsó fejezetét, amire egyébként nagyon kíváncsiak lettünk volna, hiszen a hatáskutatás módszertani problémái a legkevésbé kimunkált területekhez tartozik . . .
E könyv kézirata egy év alatt készült tehát el a magyar kiadó kívánságának megfelelően és ezt követően több mint bárom év telt el a megjelenésig, hiszen 1975 végén találkozhattunk csak vele! E z a késedelem általában megbosszulja magát, de különösen az olyan területeken, amilyen a kommunikáció-kutatás, hol szinte nap mint nap képesek újat produkálni a terület szakemberei.
'451
Nyugodtan mondhatjuk, hogy ez a m ű a megjelenésekor már a múltat tükrözte, közel sem a jelent. Bár a szerzők még arra is vállalkoztak, hogy a szakirodalmat frissebbé tegyék, hogy
•legalább 1971-ig eljuttassák az olvasót, de ez az igyekezet nem járt jelentős fejlődéssel.
A könyv viszonylag elavult voltáért a szerzők nem hibáztathatok, a tartalmáért viszont őket illeti az elismerés, éppen úgy, mint az elmarasztalás.
Feltótlen érdeme e munkának, hogy á szerzők igyekeztek a szakirodalom alapos megismerésé- vel és feldolgozásával szintézist adni a tömegközlő eszközökkel kapcsolatban főleg szociológiai vonatkozásban. Mivel vizsgálódásukat az ifjúsággal kapcsolták össze, így természetes annak pszichológiai és pedagógiai vonzata is.
Lothar B I S K Y és Walter F R I E D R I C H nagy érdeme, hogy a szakirodalomban feltárt problémákat az N D K valóságába ültették át, alapos vizsgálatot indítottak el a lipcsei Központi Ifjúságkutató Intézetben, amelynek funkciója elsősorban a tényfeltárás, helyzetelemzés volt. E vizsgálatnak köszönheti az olvasó, hogy képet kaphat az NDK-s fiatalok kulturális szokásairól, a tömegközlő eszközökkel való kapcsolatról, a meggyőzés társadalomlélektani kérdéseiről,| marxista—leni- nista szempontú.tisztázásáról.
Egyáltalán e könyvnek nagy érdeme, hogy az ifjúságpolitika, az ifjúság nevelése számára szinte felfedezi a tömegkommunikációt. Igaz, hogy ma már a 2 X 2 igazsága az a hipotézis, hogy a tömegközlő eszközök hatnak, hogy nem mindig pozitív irányban érvényesül a személyiségre gyakorolt hatás, hogy a hatást tudatosan is fel lehet használni, hogy a szülőknek, a pedagógusok- nak kötelessége felismerni a sajtóban, filmen, rádióban és különösen a televízióban rejlő lehető- ségeket a felhasználás tudatosítása érdekében, hogy a legnagyobb hatással az ifjúságra vannak ezek az eszközök . . . Igaz az is, hogy számos megállapításuk szinte közhely-szerű, hiszen a szakirodalomban gyakran találkozhatunk Velük, de az is az igazsághoz tartozik, hogy ezek a megállapítások nagyon szerencsések, hiszen alátámasztják a mi vizsgálataink eredményeit, tekintésre adnak módot:
Nem ismerjük a'köny NDK-beli fogadtatását, de itt őszintén kell szólni arról, hogy mi lé- nyegesen többet vártunk ettől a munkától.
Nagyon komoly problémákat jelent mindjárt az aránytalanság. Példaként említem meg, hogy a tartalomjegyzékkel együttesen 180 oldalt kitevő könyvben a beállítódásnak 30 oldalt szentelnek a szerzők. Hiányérzetünket táplálja az a tény, hogy a-pedagógiai vonatkozások leg- feljebb vázlatosnak tekinthetők, jóllehet leginkább ez az a terület, amely hasznosítható lenne a gyakorlatban is. Számos megállapítás túlságosan kategorikusnak tűnik, jóllehet előtanul- mányról, egy hosszabb vizsgálat kezdeti szakaszáról számolnak be a szerzők. Komoly gondot okoz a nyelvi megformálás is, ami nyilvánvalóan összefügg a fordítással is. Nem hisszük el, hogy a tudományosan ható szakzsargon ilyen' mértékben való alkalmazása javára válna bármilyen értékes munkának is.
Sokszor az áz olvasó benyomása, hogy a nem létező mondanivalót akarják a'szerzők valami- féle tudományos mázzal bevonni, s azzal tenni elfogadhatóvá. Néhány példa ide kívánkozik a könyvből: „ ' . . . a magatartási determináció aspektusából vizsgálunk" (55. old.).; ,, .-'. . a vár- ható kommüniké jelentőségéről folytatott kommunikáción keresztül a Ipráekommunikativ szakaszban . . . " (72. old.); „Metakommunikáció á posztkommunikatív fázisban mint a hatásfo- lyamat lényeges változója" (100. old.); „A posztkommunikatív fázisban a perszonális'meta- kommunikáció úgy értelmezhető, mint a magatartási determináció lényeges részfolyamata '; . ' , "
(102. old.). - ' * összességében örülhetünk annak, hogy magyar nyelven is megjelent egy sokat sejtető vizs-
gálat anyagának szakasza az N D K ifjúságkutatóinak tollából, de még nagyobb lenne örömünk, ha a magyar valóság talaján keletkeznének hasonló munkák, hiszen igazán abból meríthetnének áz ifjúságpolitikával, az ifjúságpedagógiával foglalkozók, a tömegközlés kutatói.
A könyvet ajánló fülszövegben olvashatjuk többek között a következő elgondolkodtató mondatot: „Hazánkban ez az első komolyabb publikáció a tömegkommunikációs eszközök (elsősorban a tévé) ifjúságra gyakorolt hatásáról." Szívből'reméljük, hogy ezt az elsőt további,
•de komolyabb inunkák követik. "
• - N A G Y A N D O R
'452
