Nagyjában egy évszázaddal ez- előtt egy jeles szakemberekből ver- buvált bizottságot azzal bíztak meg, hogy határozza meg: melyik esztendőben kell (vagy lehet) meg- rendezni a Magyarország ezeréves fennállását ünneplő eseménysoro- zatot. A bizottság elvégezte a mun- káját, 1896-ban lezajlottak a millen- niumi rendezvények, s azóta a hon- foglalás, a magyaroknak a Kárpát-
* medencébe való bejövetele a leg- több ember tudatában a 896. évhez kötődik. Az azóta eltelt évtizedek kutatómunkája pontosabbá, ár- nyaltabbá — bizonyos részletekben pedig kutatónként különbözővé — tejtc a régi képet. Mi Kristó Gyulái, a történelemtudományok doktorát, a szegedi József Attila Tudomány- egyetem tanszékvezető tanárát kérdeztük meg a honfoglalás dol- gáról, legelsőbben annak időpont- járól.
— Abban a kérdésben, hogy me- lyik évben volt a magyar honfogla- lás, lehetetlen teljes bizonyossággal állást foglalni. Mert a honfoglalás — értve rajta a Kárpát-medencének a
magyarok általi birtokbavételét — jelen tudásunk szerint nem egyetlen pillanatnak, hanem egy majdnem egy évtizedes folyamatnak az ered- ménye. A legbiztosabb nyom egy nyugati forrás: 895-ben mond el olyan eseményeket, amelyek a ma- gyar honfoglalás gerincének, törzsé- nek legközvetlenebb előzményei vol- tak. Ebből az következik, hogy a honfoglalás törzseseménye, nagy ma- gyar tömegeknek a Kárpátokon való átkerülése 895-re vagy — kisebb eséllyel, de nem kizárva ezt az esélyt
— 896-ra tehető. Azt tartom kor- rektnek, ha így foglalunk állást: a magyar honfoglalás legfontosabb ese- ménye 895-ben vagy 896-ban, illető- leg más fogalmazásban: 895 896-ban történít. Tudni kell persze, hogy a magyar honfoglalás csúcspontjának van egy előzménye és egy következ- ménye. Az előzmény valószínűleg az
— azért fogalmazok óvatosan, mert saját kutatásaimból levont föltevé- seket foglalok össze —, hogy bizo- nyos magyar seregek (de semmikép- pen sem számottevő magyar töme- gek!) már 892-ben laza fennhatósá- guk alá vonták a Kárpát-medence egy részét, annak a Dunától és a Ga- ramtól keletre elterülő felét.
' 'Ezután következett be a már em- lített törzsesemény. De a 895/896-ban ideérkezők sem vették birtokukba egy csapásra a teljes Kárpát-meden- cét, hanem nagyjából csak azt a föl- det, amely feltehetőleg már 892-től magyar katonai uralom alatt volt. A
Beszélgetés Kristó Gyula történésszel
Duna és a Garam vonalától nyugat- ra elterülő*országrészt csupán évek- kel később, 900-ban foglalták el a magyarok, amikor messzire kiterjesz- tetté^ addigi szállásterületüket.
Vagyis: a honfoglalás 895,896 és 900 között, illetőleg a föltételezett 892.
évi katonai megszállást idevêve 892 és 900 között ment végbe.
— Az Etelközből való elmozdulá- sunknak mennyiben volt oka a ma- gyarok elhatározása, s mennyiben gazdasági vagy katonai kényszerű- ség?
— A magyarok gyaníthatóan jól érezték magukat Etelközben. A Sze- ret, a Prut, a Dnyeszter, a Déli-Bug és a Dnyeper szabdalta területről, „a magyarok országá"-ról egy 880 tá- jékának viszonyait tükröző arab for- rásból kitetszik, hogy az bővelkedik fákban, vizekben és szántóföldek- ben. A szerző azt lis elmondja, hogy a magyarok legyőzik a körülöttük élő szíárokat-(valószínűleg a Kijev környékén lakó földművelő polján szlávokról van szó), súlyos élelmi- szeradókat vetnek ki rájuk, s fo- golyként kezelik őket. Egyebeken kí- vül ez a kútfő is bizonyítja, hogy a magyarok már Etelközben, a hon- foglalás előtti évtizedekben kalando- zó életet éltek, ugyanolyant, mint a honfoglalás után. Vagyis: az Etel- közből való elmozdulásnak nem volt gazdasági oka.
Annál inkább volt katonai kény- szerűsége! Abban az időben Európa középső és déli részét két nagy el- lenségeskedés osztotta meg. Az egyiknek, a frankok és a morvák kö- zöttinek nagyrészt a Kárpát-meden- ce volt a színhelye. No mármost: a még az Etelközben élő magyar törzs- szövetséget eléggé gyakran felkér- ték, hogy hol az egyik, hol a másik ч oldalon avatkozzon be a frankok és a morvák csatározásaiba. (Ezekben a harcokban a magyaroknak nem volt szilárd politikai irányvonaluk, s e hadjáratoknak nem volt olyas- féle céljuk, feladatuk, hogy a leen- dő haza területét cserkésszék be.) Egy 892. évi felkérésének lehetett a következménye az, hogy a magyarok seregei, katonai előnépei ^ n y o m u l - tak a Kárpát-medencébe, s riogy ka- tonai fennhatóságukat kiterjesztették a Duna és a Garam vonalától ke- letre elterülő vidékekre. De ez nem jelenti azt, hogy ezeken a területe- ken már ákkor számottevő magyar népesség ült volna meg.
A másik, a sokkal régebbi gyöke- rű bolgár—bizánci ellentét különö- sen akkor éleződött ki, amikor 893- ban a nagyon tevékeny Simeon lé- pett a bolgár trónra. A bizánciak ha-
marosan felbérelték a magyarokat, hogy támadjanak a bolgárokra. Ez az esemény minden bizonnyal 895- ben történt. Akkor a bizánciak kö- vete, Nikétasz Szklérosz a magyarok fejeivel, Árpáddal és Kuszánnal (más forrásokban ez a név Kurszán alakban szerepel) tárgyalt, s meg is egyezett velük. A bolgárok harapó- fogóba kerültek: délről a bizánciak, északról, az Al-Duna vonaláról elin- dulva a magyarok támadták őket. Az első összecsapások a bizánci—^ma- gyar szövetség sikerével jártak. De a bolgárok bókét kötöttek a déli ellen- féllel, s mindjárt teljes erejükkel északnak fordultak. A magyarok sú- lyos vereséget szenvedtek tőlük.
Nem sokkal azelőtt valahol az Aral-tó vidékén elindult egy óriási népvándorlási hullám. Ennek követ- kezményeképpen az Araitól nyugat- ra élő népek egymásra torlódtak, el- veszítették szállásterületüket, s ez a mozgás egészen Etelközig elgyűrű- zött. Mégpedig oly módon, hogy a rájuk támadó torkok (másképpen úzok) nyomására a Volgától keletre élő besenyők is kénytelenek voltak nyugatabbra mozdulni, a magyarok szállásterületére. Etelköztől távol voltak a 892 óta a Kárpát-medencé- ben tartózkodó céapatok meg a bol- gárok elleni hadjáraton levők, így aztán a legföljebb a határőröktől óvott népességnek — ez javarészt nőkből, öregekből és gyerekekből állt — menekülnie kellett. Amikor a bolgároktól vereséget szenvedő hadak visszatértek az Etelközbe, azt tapasztalták, hogy a területet a be- senyők feldúlták. Követték hát a népesség zömét a Kárpátokon túlra.
— Repülőgéppel átszállva vagy gépkocsin keresztülkanyarogva a Kárpátokon úgy tetszik: egy évez- reddel ezelőtt egy nép — ráadásul a férfiai javát éppen nélkülöző nép — nemigen juthatott át a hegységen . . .
— Rendes körülmények között nem volt túlságosan nagy dolog egy efféle út, ám abban a helyzetben nem is volt éppenséggel egyszerű.
A századokkal az események után íródott krónika szerint eleink há- rom hónap alatt keltek át (más for- dítás szerint: „vergődtek" át) a he- gyeken. Hogy az „átvergődés" szó itt helyén van, azt több forrás va- lószínűsíti. A nehézségeket két dolog is mutatja. Az egyik az, hogy a ma- gyarok Erdélyben megölték Almost.
Ebből az következik, hogy Almos volt a főfejedelem, a szakrális „ki- rály", s hogy súlyos volt a helyzet (hiszen a korabeli szokás szerint vál- ság idején — amiért elveszítette az égi hatalmasságokkal való jó kap-
6
csolatát — megölték a főfejedelmet).
S ez is a nehézségekről árulkodik:
a magyarok — úgymond — Erdély- ben megpihentek és „felújították nyájaikat". E r r e csak a besenyőktől elszenvedett súlyos vereség miatt le- hetett szükség. És szükség volt rá, hiszen amikor 898-ban a morvák és a f r a n k o k között ú j r a fellángolt a küzdelem, a néhány évvel ezelőtt ilyenkor még a Kárpátok túlsó olda- láról is hadba induló magyarok most tétlenek maradtak. Egy év múlva aztán már itáliai kalandozásról szól- nak az adatok, 900-ban pedig a ma- gyarok elfoglalják a Dunántúlt. (És ehhez hozzá kell tennem vala- m i t : a Dunántúl katonai birtokba- vétele után minden bizonnyal még évtizedeket vett igénybe e területnek magyarokkal való benépesülése vagy mondjuk így: „belakása".)
— Eddig főképp arról volt sző, hogy mi történt a besenyők elől a Kárpát-medencébe menekülőkkel.
De vajon mit tudunk a 892-től nyu- gaton levőkről és a bolgárok ellen harcolókról?
— A nyugati előőrs valószínűleg Kuszán serege volt. Ez csak úgy kép- zelhető el, hogy б legföljebb a „hadi fejedelem", а gyula tisztét töltötte be. Más meggondolásból szintén le- hetetlennek tartom, hogy ő lett vol- na a főfejedelem. Hiszen a törzsszö- vetség szakrális vezetője csak szigo- rúan meghatározott alkalmakkor — évenként egyszer — jelent meg a nyilvánosság előtt, s akkor sem kö- zelíthette meg őt senki. Márpedig Kuszán a nyugati határon — a mai Burgenland vidékén — bajorokkal lakomázott. Ezt egy szakrális feje- delem n e m tehette meg.
A bolgárokkal harcolókról sem tu- dunk többet. Az bizonyos, hogy a bizánci követtel tárgyalók nem va- lamelyik törzs, hanem az egész törzs-
szövetség nevében kötöttek egyez- séget. Van olyan nézet, hogy ezt a törzsszövetségi sereget Árpád fia, Le- vente vezette.
— Árpádról eddig nem beszéltünk részletesen. Milyen szerepe volt ne- ki a honfoglalásban, Kuszán hadi fejedelemségének és apja. Álmos megöletésének idején?
— Árpád az erdélyi rituális feje- delemgyilkosságkor átvette a főha- talmat. Bizonyára nem téved a m a - gyar hagyomány, amikor a honfog- lalás (a 895/896. év, valamint a Du- nántúl birtokbavétele) eseményeit nevéhez kapcsolja. Kevéssel a K á r - pát-medence elfoglalása után meg- halt.
— Krónikairodalmunkban alig van nyoma a beszélgetésünkben em- iitett eseményeknek, a krónikák másfajta magyarázatait pedig sok kortársunk is valóságnak fogadja el.
Vajon mi ennek a magyarázata?
— A honfoglalás magyarázatára már a középkorban többféle nézet és elképzelés keletkezett. Közülük négyet említenék. Szerintem az a magyarázat tekinthető a legkoráb- binak, amelyik azt m o n d j a : a m a - gyarokra sasok támadtak rá, s e tá- madás következtében kerültek a Kárpát-medencébe. Ez a leírás ak- kor kap értelmet, ha tudjuk, hogy a sast a régi - magyar nyelv besének nevezte. Vagyis: a sasok — a besék
— támadásában a katasztrofális be- senyő támadás emléke őrződött meg.
A másik magyarázat már az átér- tékelődés nyomait m u t a t j a : a fehér ló m o n d á j a szerint a K á r p á t - m e d e n - cébe bejövő magyarok követe, Künd fia Küsid lószerszámokért földet, f ü - vet és vizet vásárolt Szvatopluktól.
Csak egy marékkal, illetve kulacs- csal — de ez a magyarok felfogása szerint jogcím volt arra, hogy min- den földet, füvet és vizet birtokuk- ba vegyenek. E mondában két hite- les -mozzanat rejtezik. Az egyik az, hogy a mondában szereplő Szvatop- luk valóban létezett, morva uralko- dó volt — de a magyarok honfog- lalását (a törzseseményt) nem élte meg, m á r 894-ben meghalt. A terü- letvásárlás m ó d j a pedig egy olyan pogány szertartású szerződéskötés- nek az emléke, amelyet még közvet- lenül 894 előtt kötöttek meg a m a - gyarok és Szvaiopluk.
Egy harmadik Árpád-kori válto- zatot Anonymus fogalmazott meg 1210 tájékán. Nála találkozunk elő- ször azzal a gondolattal, hogy a m a - gyarok kemény harcok eredménye- képpen, vérük hullatásával jutottak hozzá a Kárpát-medencéhez. Ehhez egyrészt valóságos, név szerint is is- mert honfoglalók kellettek. Az ő hí- rüket még csak-csak őrizte az emlé- kezet — bár a honfoglaló vezérek nála megtalálható sora nem hiteles, hiszen az Álmos, Előd, Künd, Ond,
Tas, Huba és Tétény (Töhötöm) lis- tában olyan is van (például Tas, Árpád unokája), akiről bizonyosan tudjuk, hogy nem a honfoglalás ko- rában élt. De a harchoz ellenfél is kell, ilyenekről pedig n e m m a r a d - tak fenn adatok, s az emlékezet sem őrizte meg a nevüket. Anonymusnak magának kellett ellenfeleket kitalál- nia! A középkorban nem ritka mó- dot választott: helyneveket keltett életre, s az ily módon koholt alako- kat megtette а saját korában Ma- gyarországgal szomszédos népek ve- zérének.
— Hallhatnánk néhány példát?
— Nyitrai hercegnek a csehek élén álló Zobort tette meg. Zobor egy Nyitra melletti hegynek a neve, de Zobor nevű ember n e m létezett (mártsak azért sem, mert a szláv, eredetű szbor köznév eredeti jelen- tése: gyülekezet). Anakronizmus az is, hogy Anonymus a honfoglaláskor csehekről beszél, hiszen a csehek akkor Prága körül, nem pedig a Kár- pát-medencében éltek.
А blakoknak (a mai romának elő- deinek) vezérévé Gyalut tette meg Anonymus. Gyalu egy Kolozsvártól nyugatra megtalálható kisváros ne- ve, belőle keltette életre a szerző a Szamos mellett vitézkedő vezér alak- ját. „ ö t " az előző példához hasonló joggal nevezhette a blakok fejedel- mének, hiszen а XIII. század elején már valóban románok éltek a foga- rasi és a háromszéki területekkel ha- táros vidéken.
Több más vezért is konstruált Anonymus ezzel a módszerrel, de mintha б maga is érezte volna, hogy valamit még kell mondania. Megfogalmazott hát egy negyedik magyarázatot: az Árpádok Attilának, a Kárpát-meden- cét valaha birtokló nagy uralkodó- nak a leszármazottai! De egyetlen szót sem ejtett a hunokról. Hetven évnek kellett eltelnie, hogy Kézai Simon megírja a hun—magyar azo- nosság tanát, s ezzel kialakítson egy máig élő tévhitet: a hun-magyarok Attila k o r á b a n m á r birtokolták a Kárpát-medencét, de kivonultak in- nen, hogy aztán évszázadok múlva visszatérjenek Attila örökéért.
Mindez azt m u t a t j a : a magyaro- kat már az Árpád-korban élénken érdekelte az, hogy miképpen kerül- tek a Kárpát-medencébe. És a leg- többjüknek sértette a hiúságát, a büszkeségét, hogy vert seregként jöt- tek ide. Megpróbálták hát „megma- gyarázni" a dolgot: megfogalmazó- dott a terület megvásárlásának,
harccal való elfoglalásának és az Attilával való rokonságnak a tana.
Ez persze már a hamis tudat jelen- ségének körébe tartozik. Az igazság a besék támadásáról szóló történet- hez áll a legközelebb.
Daniss Győző
