Victor R. Fuchs:
A nemek közötti gazdasági egyen- lôtlenségekrôl
Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2003. 236 old., 2990 Ft
Az utóbbi években mind a társada- lomtudományi szakma, mind a mé- dia komoly érdeklôdést mutat a nôk gazdasági hátrányával kapcsolatos té- nyek és magyarázatok, a nemi szere- pekben bekövetkezô – valóságos vagy kívánatos – változások, valamint a ne- mek egyenlôségét elômozdítani szán- dékozó kormányzati javaslatok iránt.
Fuchs könyve a szakirodalmi átte- kintés mûfajához áll a legközelebb.
Emiatt valószínûleg kevés újdonság- gal szolgál a nemek közötti egyen- lôtlenségek kutatóinak. Viszont talán ez az elsô magyar nyelvû bibliográfia, amely közérthetôen és olvasmányo- san, a felesleges szakmai zsargont mellôzve fogalja össze a specialisták által felhalmozott ismeretanyagot.
(Ugyanakkor az érvelés megértéséhez az olvasónak feltétlenül el kell sajátí- tania néhány alapvetô közgazdasági és statisztikai fogalmat és összefüg- gést.) Használhatóságát az sem csök- kenti, hogy nem a magyarországi, ha- nem az 1950 és 1990 közötti ameri- kai tapasztalatokat ismerteti (az ame- rikai kiadás 1990-ben jelent meg).
Fuchs könyve, mely a Nemzeti Tan- könyvkiadó gondozásában elindított közgazdasági kiskönyvtár sorozatban jelent meg, kitûnô választás a témával elôször ismerkedô laikusok számára.
Ráadásul jól használható tananyag- ként mind a társadalmi nemek szocio- lógiájával foglalkozó, mind az alkal- mazott közgazdaságtani kurzusokon.
Célja a nemek közötti egyenlôtlen- ségek érzelmi szempontból semleges leírása és magyarázata. Elsô fejezeté- ben ismerteti a nemek közötti gazda- sági egyenlôtlenségekkel kapcsolatos téziseit. Elsô tétele, hogy a nemek kö- zötti gazdasági egyenlôtlenségek alapvetôen nem csökkentek. Termé- szetesen számos megfigyelés utal ar- ra, hogy a nôk munkaerô-piaci hely-
zete javult az 1960-as évek óta. Ám a nôk még mindig az alacsonyabb kere- setet biztosító foglalkozásokban kon- centrálódnak, és rájuk hárul a háztar- tási és a gyermekneveléssel kapcsola- tos feladatok zöme. A második tétel szerint a nôk hátrányos helyzetét nem lehet a munkaadók viselkedésének – a diszkriminációnak vagy a kizsákmá- nyolásnak – tulajdonítani; a harma- dik tétel pedig azt állítja, hogy hátrá- nyos helyzetük oka a karrier és a csa- lád közötti konfliktus. A szerzô végül megvizsgálja, milyen kormányzati in- tézkedésekkel lehet hatékonyan csök- kenteni a nemek közötti gazdasági egyenlôtlenségeket. Második és har- madik tézisére támaszkodva amellett érvel, hogy egy racionális szakpolitika nem a munkaadók viselkedését, ha- nem a családoknak a gyermekgondo- zással kapcsolatos döntéseit próbálja befolyásolni.
A második fejezet (A forradalom és gyökerei) elôször a nôk gazdasági helyzetében bekövetkezett változáso- kat részletezi. A nôk foglalkoztatásá- ban számos kedvezô tendencia érvé- nyesült: ma már nagyobb arányban állnak újra fizetett munkába a gyer- mek elsô születésnapja elôtt, és nagy- mértékben nôtt az arányuk a diplo- mát és doktori fokozatot újonnan el- nyerôk között is. Ezzel párhuzamosan viszont csökkent a termékenység.
Ugyancsak csökkent a házasságköté- sek száma, viszont nôtt a házasságon kívüli születéseké és a válásoké. A vál- tozások okait keresve, Fuchs elôször két gyakori hipotézist vizsgál meg. Az egyik szerint a nôk „tartalék” munka- erôt jelentenek: nagy munkaerô-ke- reslet esetén igénybe veszik, de gaz- dasági hanyatlás idején elbocsátják ôket. A másik azt állítja, hogy a nôk akkor állnak munkába, ha romlanak férjük kereseti lehetôségei. Fuchs sze- rint az elsô hipotézisnek ellentmond az, hogy 1947 és 1985 között minden évben nôtt a nôk foglalkoztatottakon belüli aránya. Ráadásul a növekedés gyorsabb volt azokban az években, amikor a munkanélküliség a legjob- ban növekedett. A második hipotézis számos tényt képtelen megmagyaráz- ni. Például nemcsak a házas, hanem a nem házas nôk foglalkoztatottsága is javult. Továbbá a hatévesnél kisebb gyermeket nevelô anyák foglalkozta-
tottsági esélye különösen azokban a családokban javult, ahol a férj magas jövedelmû.
A nôk javuló munkaerô-piaci esé- lyeire Fuchs szerint nehéz egyetlen átfogó magyarázatot kidolgozni, mert nem mindig egyértelmû, milyen sor- rendben követik egymást a munka- vállalással, a gyermekvállalással és a családi állapot megváltoztatásával kapcsolatos döntések. Fuchs három elméleti lehetôséget vizsgál. Az elsô szerint a kedvezôbb munkalehetôsé- gek hatására a nôk csökkentik mind termékenységüket, mind házasodási hajlandóságukat. Ennek oka az, hogy reálbérük emelkedése megdrágítja a szabadidôt és a háztartási munkát, különösen akkor, ha a pluszjövedel- met fogyasztásra költhetik. Ha vi- szont a nôk „kivonulnak” a háztartás- ból, csökkentik termékenységüket (vagy késôbbi életkorra halasztják a szülést), és a családon belüli konflik- tusok is nagyobb eséllyel végzôdnek válással.Ténylegesen ez történt a má- sodik világháború után: elôször a há- zas nôk foglalkoztatása kezdett növe- kedni (az ötvenes években), majd (a hatvanas években) csökkent a termé- kenység. Ez a magyarázat viszont nem kielégítô a hetvenes és nyolcva- nas évekre, mivel ekkor a nôk reálbé- re stagnált, viszont foglalkoztatottsá- guk továbbra is nôtt. Továbbá végig a XX. század során a termékenység csökkenése rendszerint megelôzte a nôk foglalkoztatottságának javulását.
A második lehetôség tehát az, hogy a termékenység csökkenése befolyásol- ja a nôk munkavállalási döntéseit. Ezt az elméleti lehetôséget támasztja alá beáramlásuk a szolgáltatási szektor- ba, amely a lakóhelyhez közeli álláso- kat kínál, és lehetôvé teszi a rugalmas munkaidôt vagy a részfoglalkoztatást, amitôl vonzóvá válik a gyermekes nôk számára. Van egy harmadik le- hetôség, amelynek elemzésével Fuchs adós marad, nevezetesen hogy a nôk növekvô válási esélyekkel szá- molnak, ami alacsonyabb termékeny- ségre és erôs munkaerô-piaci részvé- telre ösztönzi ôket.
Mindhárom magyarázat standard közgazdasági módszerekkel elemzi a nôk viselkedését: az adott és változat- lan preferenciákkal rendelkezô nôk viselkedésének változását a munka-
erôpiacon vagy a házassági piacon bekövetkezett változások idézik elô.
Közös hétköznapi tapasztalataink vi- szont azt sugallják, hogy a nôi mun- kavállalás növekedése és a nemi sze- repek változása nem mehetett volna végbe a nemi szerepekkel kapcsolatos nézetek, ideológiák változása nélkül.
Ezek bevonása elsô látásra szétfeszíti a közgazdasági elemzés kereteit, hi- szen az ideológia változása preferen- ciaváltozásnak tûnik. Fuchs állás- pontja az, hogy a nemi ideológiák vál- tozása felerôsítette a munkaerô-piaci és/vagy a házassági piaci lehetôségek- ben bekövetkezett változások hatását.
A kompetitív médiapiacon minden médiumnak érdekében áll a kereseti lehetôségek javulását bemutató hírek szerepeltetése. A lehetôségek javulá- sáról szóló médiatartalmakban talál- ják meg a nôk azokat az érveket, ame- lyekkel meg tudják indokolni maguk- nak, miért növelik munkaerô-piaci részvételüket a család rovására (a kognitív disszonancia csökkentése).
A harmadik fejezet (Minél inkább változnak a dolgok) a nôk hátrányos gazdasági helyzetének változatlansá- gára utaló tényeket ismerteti. A fog- lalkozási szegregáció stabil maradt, különösen az iskolázatlan vagy az idôs populációban. A nôk sokkal na- gyobb arányban dolgoznak részmun- kaidôben, mint a férfiak. A gyermek- gondozási és a háztartási munkák zö- me még ma is a nôkre hárul. Habár a nôk 1986-ban nagyobb valószínûség- gel dolgoztak fizetett állásban, mint 1960-ban, a részmunkaidôben foglal- koztatott nôk aránya állandó maradt.
S noha bérhátrányuk az utóbbi évszá- zadok során csökkent, 1980-ban még mindig csak a férfiak bérének 60 szá- zalékát keresték.
Hogyan magyarázható a nôk mun- kaerô-piaci hátránya? Fuchs számos magyarázatot említ. Érdemes két hi- potézist közelebbrôl is megvizsgálni.
Az egyik közismert magyarázat sze- rint a munkaadók elôítéleteik miatt alacsonyabb bért fizetnek vagy rosz- szabb állást kínálnak a nôknek. A diszkrimináció-hipotézis azonban el- lentmond néhány fontos ténynek. Ha igaz volna, akkor a nemek közötti egyenlôtlenségek ugyanolyan stabilak lennének, mint a fehérek és feketék közötti egyenlôtlenségek. A rasszok
közötti egyenlôtlenségek – a faji szeg- regáció és a feketék bérhátránya – azonban látványosan csökkent az Egyesült Államokban. Ha a munka- adók diszkriminálnak, miért nem diszkriminálják a feketéket? A másik kézenfekvô magyarázat az, hogy a foglalkozási szegregáció a kizsákmá- nyolás eszköze: ha a munkaadók csak nôket foglalkoztatnak, akkor lenyom- ják a nôk bérét, és ezáltal több profit- hoz jutnak. Ez a hipotézis akkor értel- mes, ha egy-egy foglalkozáson belüli szegregációval van dolgunk. Viszont képtelen megmagyarázni azt a tényt, hogy a szegregáció inkább az ágaza- tok között figyelhetô meg, hiszen „az acélipari munkáltatók például [...]
aligha nyernek azon, hogy kiszorítják a nôket a ruházati iparba” (60. oldal).
A hipotézist közvetlenül cáfolja az a megfigyelés, hogy nincs pozitív kap- csolat a szegregáció mértéke és a pro- fit között. Mindkét magyarázat azt feltételezi, hogy a nôk gazdasági hát- rányáért a munkaadók viselkedése fe- lelôs. A munkaadói viselkedéssel kap- csolatos hipotézisek képtelenek meg- magyarázni, miért erôsebb a nemi szegregáció 1980-ban, mint a faji, hogy a faji szegregáció miért csökkent nagyobb mértékben, mint a nemi!
Fuchs szerint a részmunkaidôs foglalkozás a nôk választását tükrözi, illetve a családoknak a gyermekneve- léssel kapcsolatos megfontolásait mutatja. A foglalkozási szegregáció és a nôk bérhátránya végeredményben annak tudható be, hogy a nôk (pon- tosabban az anyák) inkább a rész- munkaidôs és a rutin jellegû foglal- koztatást keresik.
A karrier és a család közötti konf- liktust egy egyszerû alkumodellt ala- pul véve elemzi a negyedik fejezet (Átváltások és feszültségek). Az alku tárgya a családi kötelezettségek elosz- tása férj és feleség között. Tegyük fel, hogy egy gazdaságban a férfiak töb- bet keresnek a nôknél, vagy a nôk számára fontosabb a gyerekkel való törôdés.Valószínû, hogy e két feltevés közül az egyik érvényes. (A férfiak ke- reseti elônye könnyen dokumentálha- tó, az viszont kevésbé, mennyire fon- tos a gyermekekkel való törôdés a fér- fiak és a nôk számára. Fuchs szerint a válás utáni gyermekelhelyezés elosz- lása, valamint néhány feminista író
vallomása azt igazolja, hogy a nôk na- gyobb értéket tulajdonítanak a gyer- mekekkel való törôdésnek.) Ilyen fel- tevések mellett az alku során inkább a férjek karrierszempontjai érvényesül- nek – hiszen ez maximalizálja a csa- lád anyagi jólétét. A nôkre hárul vi- szont a háztartási és a gyermekneve- lési munkák zöme. Ez magyarázza, miért olyan magas a nôk aránya a részmunkaidôben foglalkoztatottak között. Az alkumodell továbbá ma- gyarázatot kínál a nôk foglalkozási szegregációjára és (órabérben mért) bérhátrányára is. A foglalkozási cso- portok rendszerint heterogének a munkakör szempontjából. Például a könyvelôk között egyaránt találhatók pénzügyi tanácsadók és rutinszerû számviteli feladatokat ellátó alkalma- zottak. A nôk az alacsonyabb kereset- tel járó, rutinszerû munkakörökben koncentrálódnak. Ennek oka egysze- rû: az anyaszerepre készülô nôk szá- mára nem éri meg a karrierépítés, hi- szen a szüléssel megszakadó foglal- koztatás nagy valószínûséggel a karri- ert is megszakítja. Természetesen úgy is lehetne érvelni, hogy a munkaadók nem szívesen vesznek fel nôket egy felfelé ívelô karrier kezdô állásába.
(Ez azonban nem diszkrimináció a szó szigorú értelmében.) Ezt a ma- gyarázatot támasztja alá az a megfi- gyelés is, hogy az anyák alacsonyabb órabért kapnak, mint a gyermektelen nôk. Sôt minél több gyermeke van valakinek, annál kisebb az órabére egy azonos iskolázottságú és életko- rú, gyermektelen nôhöz képest. A nôk nem szívesen választanak olyan (például orvosi, jogi, üzleti) hivatást, ahol a gyakornoki és a teljes státusú állás megköveteli a túlórázást. Végül az alkumodell arra is magyarázatot ad, miért nôtt az utóbbi évtizedekben a válások aránya, és miért csökkent a termékenység, különösen az iskolá- zott nôk körében. Ha a karrierre vá- gyó partnerek nem tudnak megálla- podni a háztartási és a gyermekneve- lési feladatok elosztásában, akkor nô a házasságon belüli erôszak vagy a vá- lás elôfordulási valószínûsége. Nyil- vánvaló, hogy az iskolázott nôk ra- gaszkodnak inkább a karrierhez, te- hát jobban ki vannak téve a gyermek- telenség és a válás kockázatainak. Az amerikai nôk között kizárólag a fehér,
25–44 éves, nem házas, iskolázott nôk gazdasági helyzete javult je- lentôsen a férfiakéhoz képest.
Az ötödik fejezet (A gazdasági jólét mérlege) a férfiak és a nôk gazdasági helyzetét veti össze. A pénzjövedelem a nôknél 140, a férfiaknál csupán 25 százalékkal nôtt 1960 és 1986 között.
A gyermekgondozásra fordított idô mindkét nemnél csökkent, a háztar- tási munkára fordított idô pedig egyik nemnél sem változott lényege- sen. A nôk munkára fordított ideje majdnem megduplázódott, míg a fér- fiaké lényegében változatlan maradt.
A nôk pénzjövedelmének növekedése mögött tehát a munkaidô növekedése áll. A férfiakhoz képest jelentôs javu- lást értek el a fehér, 25–44 éves, nem házas, iskolázott nôk. Más nôi cso- portok helyzete viszont romlott.
Fuchs nagy figyelmet szentel annak a kérdésnek, hogy a szegénység a nôk körében koncentrálódik-e (a szegény- ség feminizálódása). Úgy látja, hogy csak a feketék körében figyelhetô meg a szegénység koncentrációja. A fehér nôk szegénységi kockázata sokkal kö- zelebb van a fehér férfiakéhoz, mint akár a fekete férfiakéhoz, akár a feke- te nôkéhez. A szegénység feminizáló- dásának oka az egynemû háztartások (a keresôképes férj hiánya) elterjedé- se, ami a feketéknél gyakoribb: míg a fekete nôknél 15-rôl 24 százalékra, a fehér nôknél 3-ról 7 százalékra nôtt 1960 és 86 között a gyermeküket egyedül nevelô nôk aránya.
A hatodik fejezet (Senki sem sziget) azt mutatja be, milyen költségeket ró az egész társadalomra a karrier és a család közötti konfliktus. A nôk gaz- dasági egyenlôségre törekvésének egyik nem szándékolt következménye a termékenység csökkenése. A termé- kenység csökkenésének van egy kol- lektív, avagy társadalmi költsége: a társadalombiztosítási befizetések csökkenése. A termékenységcsökke- nés ugyanis csökkenti azok számát, akik húsz-harminc év múlva a társa- dalombiztosítás nettó befizetôi lesz- nek. A karrier és a család konfliktusá- nak hatására a gyermekekre fordított gondoskodás ideje és minôsége is csökken. Fuchs számos statisztikával – iskolai teljesítmény, elhízás, gyer- mekszegénység, öngyilkosság – mu- tatja be a gyermekek jólétének csök-
kenését, ami szintén költséges lehet a társadalomnak, ha a szülô csökkenô figyelme hozzájárul a bûnözés növe- kedéséhez.
A hetedik fejezetben (Mit tehe- tünk?)vizsgálja Fuchs a nôk helyzeté- nek javítását célzó kormányzati intéz- kedések eredményességét, megkülön- böztetve a munkaerô-piaci és a gyer- mekközpontú kormányzati progra- mokat. A munkaerô-piaci programok legtipikusabb eszközei a diszkriminá- cióellenes és a pozitív diszkriminációt elôsegítô intézkedések – azon feltevés alapján, hogy a nôk problémája elsôsorban a munkáltatók elôítéletes vagy kizsákmányoló magatartása.
Fuchs egyértelmûen hatástalannak tartja a diszkriminációt tiltó jogsza- bályalkotást. Számára az a megdöb- bentô, hogy a diszkrimináció évtize- deken át tartó tilalma ellenére a bíró- ság elôtt milyen ritkán lehetett bizo- nyítani a munkaadók diszkrimináló viselkedését.
A diszkriminációs jogalkotás ku- darca egy másik munkaerô-piaci esz- közre, az összehasonlítható érték el- vének jogi kikényszerítésére hívja fel a figyelmet. Ez a béreknek az állások jellemzô objektív ismérveihez (példá- ul iskolázottsági követelmény, fe- lelôsség mértéke) igazítását jelenti.
Az összehasonlítható érték elvét szá- mos kritika érte. A közgazdász szá- mára alapvetô gyengesége az, hogy a munkaerô-piaci kereslet és kínálat fi- gyelmen kívül hagyására kényszeríte- né a munkaadókat, ami viszont az erôforrások nem hatékony allokáció- jához, azaz az egész társadalmat ter- helô költségekhez vezetne. A feminis- ta számára az elv hátránya az, hogy nem ösztönözné a nôket arra, hogy jól fizetô, „férfi” foglalkozást keresse- nek. Végül kétséges, megállapítha- tók-e azok az objektív munkaköri jel- lemzôk, amelyek a bérezés alapjául szolgálnának. Fuchs szerint az össze- hasonlítható érték elvének kritikája nem teljesen megalapozott. A közgaz- dászoknak igazuk van abban, hogy a kereslet-kínálat elhanyagolása költsé- geket ró a társadalomra. Az igazi kér- dés azonban az, hogy ezek a költségek nagyobbak-e annál a haszonnál, ami- vel az összehasonlítható érték elvének alkalmazása jár. Fuchs az objektív munkaköri jellemzôk mérési problé-
máit is eltúlzottnak tartja. Számos nagyvállalat alkalmaz munkaköri jel- lemzôkön alapuló értékelési szabá- lyokat, és sikeres tanácsadó cégek is foglalkoznak ilyen bérezési rendsze- rek kidolgozásával.
Fuchs mégsem jelenti ki, hogy a hatékony kormányzati politikának az összehasonlítható érték elvét kellene követnie, hiszen hiányoznak az empi- rikus bizonyítékok, amelyek alapján hatása megítélhetô lenne. Minden- esetre szkeptikus: az amerikai gazda- ságra kidolgozott szimulációs modell azt sugallja, hogy az összehasonlítha- tó értéket alkalmazó programok ko- moly társadalmi költségekkel járnak.
A munkaerô-piaci programok át- tekintését Fuchs a munkaidô megvál- toztatásával kapcsolatos intézkedé- sekkel zárja. Érdekes az a gondolatkí- sérlet, melyben a hivatalos munkaidô harminc órára csökkenne, és a továb- bi munkaórákért túlóradíj járna. Ek- kor a nôk helyzete javulna, hiszen megérné nôi munkával pótolni a túl- órában foglalkoztatott, ezért drága férfi munkát. Egy másik eszköz a munkaidô rugalmassá tétele. A ta- pasztalatok azt mutatják, hogy a munkaadók nem szívesen kísérletez- nek rövidebb munkahéttel és rugal- mas munkaidôvel. Ez utóbbi érthetô, hiszen a rugalmas munkaidô költsé- gesebbé teszi a munkások koordiná- lását, vagy pedig csökkentheti a szol- gáltatás színvonalát.
Ezután Fuchs három gyermekköz- pontú megoldást – szülési szabadság, gyermekek után járó pénzbeli támo- gatás, gyerekfelügyelet – vesz szem- ügyre. A szülési szabadság bevezetése társadalmi költségekkel jár. A mun- kaadókat arra ösztönzi, hogy kevésbé foglalkoztassanak nôket, különösen jobb pozíciókban (ahol a szülési sza- badság ideje komoly profitcsökkenést jelenthet), kis cégeknél, illetve a tipi- kusan nôket foglalkoztató iparágak- ban (ahol komoly költség a szülési szabadság). A nôket is viselkedésük megváltoztatására készteti: késôbbi idôpontra idôzítik az elsô szülést (hi- szen csak a foglalkoztatott nôk kap- hatnak szülési szabadságot), és mun- kakínálatuk csökken, vagy a szabad- ságot kínáló cégek felé fordul.
A magyar olvasó valószínûleg a gyermekek után járó támogatások ér-
tékelése iránt érdeklôdik. Itt a fô kér- dés az, kik jogosultak a támogatásra.
Fuchs szerint csak azok az intézkedé- sek lehetnek hatékonyak, amelyek az egyének által nem megváltoztatható jellemzôktôl függôen nyújtanak vala- milyen juttatást. Ebbôl logikusan kö- vetkezik, hogy a gyermektámogatás nem köthetô például a családi ál- lapothoz. Érdekesebb az a kérdés, függhet-e a támogatás a családi jöve- delemtôl, hiszen – túlórázással vagy állásváltoztatással – a jövedelem is megváltoztatható. A társadalmi igaz- ságosság azt diktálná, hogy a támoga- tás legyen progresszív, azaz kevesebb támogatást kapjanak a gazdagabb családok. Egy ilyen program azonban nem segítené a nôket a gazdasági egyenlôség elérésében. Képzeljük el egy anya helyzetét, akinek lehetôsége van arra, hogy jobban fizetett állás- ban dolgozzék. A jobb állásból szár- mazó nettó jövedelem és a jelenlegi nettó jövedelem között kicsi lesz a különbség, hiszen a bruttó jövedel- mek közötti viszonylag nagy eltérést számottevôen csökkentheti a prog- resszív jövedelemadó és a progresszív gyerektámogatás. A progresszív gye- rektámogatás tehát nem vagy csak kismértékben ösztönzi a nôket arra, hogy többet dolgozzanak vagy jobb állást keressenek.
Ilyen ösztönzést a regresszív támo- gatások – tipikusan az adóalap-csök- kentô kedvezmények – nyújthatnak, hiszen a magasabb bruttó fizetést ter- helô magasabb adót ellensúlyozná az adóalapból leírható, növekvô pénz- összeg. A regresszív támogatások azonban társadalmilag nem igazságo- sak, hiszen a gazdagabb nôket vagy családokat támogatják. A gazdasági egyenlôség és az igazságosság dilem- májából akkor lehet kitörni, ha a tá- mogatás nem függ a családi jövede- lemtôl. Ez a támogatás anyagi helyze- tük javítására ösztönzi a nôket, hiszen nem csökkenti mesterségesen az adó- kulcsot, és igazságos is, amennyiben a támogatásokat a szokásos progresszív jövedelemadókból finanszírozzák.
Ekkor ugyanis a szegény nôk a támo- gatási rendszer haszonélvezôi, hiszen ôk kevesebb jövedelemadót fizetnek be a gazdag nôknél, mégis ugyan- olyan nagyságú támogatásra jogosul- tak, mint azok.
A harmadik elemzett gyermekköz- pontú eszköz a gyermekfelügyelet ki- terjesztése. Fuchs szerint lehetetlen alacsony költségû színvonalas gyerek- felügyeletet biztosítani („a gyerekfel- ügyelet vastörvénye”). A gyermek- gondozás költsége igen erôsen függ a gondozó bérétôl, ezért alacsony költ- séggel csak akkor lehetséges, ha egy gondozó sok gyerekre felügyel. Ekkor viszont gyenge a felügyelet minôsége.
A könyv utolsó fejezete az empiri- kus eredmények összefoglalásán túl néhány társadalompolitikai elvet is megfogalmaz. Álláspontja az, hogy a gyermekközpontú politikák kívánato- sabbak a komoly eredményt felmu- tatni nem képes vagy még nem kipró- bált munkaerô-piaci programoknál.
Szerintem Fuchs túlságosan optimis- ta. Vajon igazán segíti-e a nôk gazda- sági hátrányának mérséklését a gyer- mekek után járó támogatás? Fuchs egyik fô tézise az, hogy a nôk gazda- sági hátrányáért a karrier és a család konfliktusa a felelôs. A nôk egyen- lôsége akkor reális, ha a gyerekgon- dozásra és a háztartási munkára keve- sebb idôt kell fordítaniuk. A gyerek- felügyelet „vastörvénye” alapján a gyermekgondozásra fordított idôt csak bôkezû gyermektámogatási rendszer csökkentheti. De valóban le- hetséges-e a teljes munkaidôs foglal- koztatás, ha a gyermektámogatási rendszer bôkezû? Fuchs itt elfeledke- zik a harmadik fejezetben említett példáról. Svédország messzebbre ju- tott a nôk egyenlôségét elômozdító programok kidolgozásában, mint az Egyesült Államok: a svéd nôk kerese- te közel áll a férfiakéhoz, magas a nôk foglalkoztatási aránya és bôkezû a gyermekgondozási támogatás, a rész- munkaidôben dolgozók között a fér- fiak aránya mégis alacsonyabb, mint az Egyesült Államokban! Tehát nem bizonyos, hogy a bôkezû gyermek- gondozási programok csökkentik a nôk részmunkaidôs foglalkoztatását.
Az olvasó bizonyára felteszi a kér- dést, érvényesek-e a Fuchs által is- mertetett tények, magyarázatok és társadalompolitikai javaslatok a rend- szerváltás utáni Magyarországra. Ha belelapoz a releváns irodalomba – például a Szerepváltozások 2001címû kötetbe –, minden bizonnyal arra a következtetésre jut, hogy igen. Szá-
mos hazai kutatás mutatta ki a nôk gazdasági hátrányát a foglalkozási szegregáció, a bérek és a foglalkozta- tás terén. Ha a foglalkoztatottságot és a béreket nézzük, viszonylag kedvezô a kép. A teljes munkaidôs foglalkozta- tottságban a nôk helyzete a férfiaké- hoz viszonyítva nem romlott (azaz a transzformációs válság és a kilencve- nes évek végén kezdôdô konjunktúra a két nemet hasonlóan érintette), ke- reseti hátrányuk pedig csökkent 1992 és 1996 között. A nôk gazdasági hát- rányáról alkotott képet azonban ko- molyan rontja az a tény, hogy ala- csony az anyák foglalkoztatottsága – különösen a kettônél több gyermeket nevelôké. Legalább két tény szól amellett, hogy a legfôbb ok a karrier és a család konfliktusa. Egyrészt a rendszerváltás után beszûkültek és megdrágultak a korábban nemzetkö- zi összehasonlításban is páratlanul nagyvonalú gyermekgondozási le- hetôségek. Másrészt Magyarországon szinte ismeretlen a részmunkaidôs foglalkoztatottság. Az olcsón elérhetô gyermekgondozás és a részmunka- idôs foglalkoztatottság lehetôségei- nek együttes hiánya komoly dilemma elé állítja a nôket. Ezt mutatja, hogy 1992 és 2000 között jelentôsen csök- kent a foglalkoztatott nôk gyermek- vállalási kedve. Érdemes megjegyez- ni, hogy a gyermeküket egyedül ne- velô nôk között a leggyakoribb a tel- jes munkaidôs foglalkoztatottságba való visszatérés a szülés után – ám ennek oka minden bizonnyal a gazda- sági kényszer (a keresô férj hiánya).
A kormányzat diszkriminációelle- nes jogalkotásának fényében különö- sen aktuálisak Fuchs társadalompoli- tikai ajánlásai. Mind az ismertetett amerikai, mind pedig az imént emlí- tett magyarországi tapasztalatokból az következik, hogy ez a kormányzati intézkedés érdemben nem fogja mér- sékelni a magyar nôk gazdasági hát- rányát. A karrier és család konfliktu- sára vonatkozó ismeretek alapján ta- lán eredményesebb lenne a részmun- kaidôs foglalkozás kiterjesztésének ösztönzése és/vagy a gyermekgondo- zási lehetôségek fejlesztése (böl- csôdei, óvodai férôhelyek bôvítése és igénybevételük bôkezû támogatása).
Nem nehéz azonban belátni, hogy a Fuchs által ajánlott társadalompoliti-
ka sokkal költségesebb a kormányzat számára, mint az antidiszkriminációs törvényhozás.
A fordító (Varga Júlia), a szakmai lektor (Semjén András) és az olvasó- szerkesztô (Patkós Anna) kitûnô munkát végzett. Az olvasó nem talál- kozik nyakatekert vagy értelmetlen mondatokkal. A fordítással kapcso- latban azonban van három kritikai megjegyzésem. A társadalomtudo- mányok mûvelôit talán meglepetés- ként éri a munkapiac terminus hasz- nálata. Sosem számoltam még össze a munkaerôpiac és a munkapiac sza- vak elôfordulási gyakoriságát, mégis az elôbbit érzem elfogadott és bevett szakszónak. (Például a Munkaerôpiaci tükörcímet viseli az az immár negye- dik köteténél tartó sorozat, amelyet a munkagazdaságtan legjobb hazai mûvelôi írnak a széles közönség szá- mára.) Másodszor, mivel a könyv mûfaja nem politikai publicisztika, jobb döntés lett volna a nemzet szó helyett az amerikai társadalom hasz- nálata. Nehezen illenek bele egy szi- gorúan tudományos munka nyelveze- tébe az olyan mondatok, mint „A nemzet gazdasági és társadalmi szer- kezetében végbement... átalakulá- sok” (40. oldal), vagy a „Nemzetünk történetében elôször van jelen egy olyan fiatal generáció, amely nem reprodukálja önmagát” (135. oldal).
„Az amerikai gazdaság és társadalom szerkezetében végbement... átalaku- lás”, illetve „Az amerikai társadalom történetében elôször van jelen egy olyan fiatal generáció, amely nem reprodukálja önmagát” mondatok jobban érzékeltetik, hogy a könyvben az amerikai társadalomról van szó, nem pedig a magyarról. Utolsó meg- jegyzésem a táblázatokkal kapcsola- tos. A táblázatok fordításakor és átné- zésekor mintha lankadt volna a figye- lem. A 3.4. táblázat jegyzetében talál- ható „képviseleti minta” kifejezés he- lyett a reprezentatív minta jobb fordí- tás – de ez sem lenne pontos, hiszen valójában 1 százalékos véletlen min- táról van szó. Az 5.2. táblázat szerint a férfiak évi átlagos pénzjövedelme 1960-ban 10 273 dollár volt, a táblá- zatot értelmezô szöveg (116. oldal) alapján itt 20 273 dollárnak kellene szerepelnie. Ez a hiba az eredetiben is szerepel, mégis, a szerkesztôknek fel
kellett volna tûnjön. Ezek a kritikai megjegyzések azonban nem módosít- ják véleményemet: A nemek közötti gazdasági egyenlôtlenségekrôl igényes fordítás, amely nem hiányozhat a té- ma iránt érdeklôdô magyar olvasók könyvespolcáról.
BARTUS TAMÁS
Zsadányi Edit:
A csend retorikája
KIHAGYÁSALAKZATOK VIZSGÁLATA HUSZADIK SZÁZADI REGÉNYEKBEN Kalligram, Pozsony, 2002. 206 old., 1600 Ft
Zsadányi Edit kutatói munkásságát eddig különbözô, magas színvonalú folyóiratokban publikált írásaiból is- merhettük, amelyek alapján úgy látszott, érdeklôdésével elsôsorban a XX. század angolszász írónôit (Djuna Barnest, Gertrude Steint, Kathy Ackert, Joyce Carol Oatest, Margaret Atwoodot) tünteti ki. Ezen szerzôk, bár a nyugati egyetemeken nemcsak a gender studies-nak, ha- nem a klasszikus irodalmi képzésnek is kanonizált szereplôi, Magyarorszá- gon kevésbé ismert és elismert figu- rák, sôt bizonyos tekintetben az iro- dalom lesajnált, figyelmen kívül ha- gyott határterületét alkotják. Ebben a vonatkozásban a szerzô vállalkozása egyfajta misszióként fogható fel, ha- sonlóan bármely hazai kisebbségi ügyben elkötelezett mozgalmáréhoz, ami természetesen maga után vonja a társadalmi felelôsségvállalás és a mû esztétikai hatásával számolás egyszer- re nem teljesíthetô feladatait.
Zsadányi kutatói módszere a szö- vegértelmezésen alapul; tanulmánya- ival ismerkedve leginkább az irodalmi szöveg erôteljes jelenléte tûnik fel, elsôsorban a szokásosnál terjedelme- sebb idézeteknek és a kötelességtudó tartalomismertetésnek köszönhetô- en. Zsadányit olvasva szinte mindig kedvet kap az ember Djuna Barnes vagy Margaret Atwood olvasásához, a társadalmi felelôsségvállalás szem- pontja tehát kipipálva. Csakhogy ép- pen a túlzásba vitt idézés és a tartalom-
ismertetés az az eljárás, vagy hogy ne mondjam, „rossz szokás”, amelyrôl az irodalomtudós-jelöltet az egyetemi oktatásban elôször „lebeszélik”. Ezen ellentmondásos eljárások – amelyek egyrészt az értelmezôi alázat kife- jezôdései, másrészt a kutatói dilet- tantizmus ismertetôjegyei – Zsadányi új könyvében különös házasságra lépnek egy átfogóan érvényesíteni kí- vánt koncepcióval: az elhallgatásalak- zatnak, kihagyásalakzatnak vagy iro- dalmi elhallgatásnak nevezett feno- ménnal.
Már a cím olvastakor kissé zavarba jöhetünk a csend, hiány, hallgatás sza- vak jelentésmezejének átláthatatlan gazdagságától: olyan metafizikus hí- vószavak ezek, amelyeknek nemcsak az értelmét lehetetlen pontosan meg- határozni, hanem az általuk felidéz- hetô tradíciók is mind nagyságuk, mind régiségük okán bénítóan fensé- gesnek tûnnek. Az ebbôl következô szükségszerû fogalmi homályosság fo- lyamatosan a kudarc és a módszerta- ni paródia közelében tartja a szerzô értelmezési kísérleteit, amelyek vi- szont mindezek ellenére sem marad- nak abba. Például a könyv elsô fejeze- tében az elhallgatásalakzatok „szak- irodalmát” találjuk, amely öt rövidke, egyenként fél-egy oldal terjedelmû, tartalmilag egységes blokkra osztható:
a mû befogadása során kitöltésre váró helyek problematikája (Ingarden, Iser, Leona Toker), klasszikus narra- tológiai bevezetô (Genette, Prince, Booth), a hiány a formalizmusban és a strukturalizmusban (Jakobson, Lot- man, Barthes), a modernitás és a ne- gativitás (Culler, Moses), valamint Umberto Eco és a nyitott mû. De va- jon mi lehet a funkciója egy ilyen kur- ta áttekintésnek? Formailag biztosan nem felel meg a tudományos érteke- zésekben szinte kötelezô szakirodalmi bevezetônek, mivel ahelyett, hogy szûkítené és lefedné a problématerü- letet, olyan heterogén érvhalmazt hoz létre, amelybôl egy egységes problé- ma képe egyáltalán ki sem alakul.
Elsôsorban persze az kelt gyanút, hogy a felsorolt „szakértôk” megkere- sése a témában járatlan olvasó számá- ra sem okoz semmiféle nehézséget:
Ingarden, Iser, Lotman és Jakobson elôcitálására egy letett irodalomelmé- leti szigorlat feltétlenül kiképez, s ha
