A nagy találmány.
I r t a : Orbók Attila
Fantasztikus szatíra, illetve k é t k ö t e t e s regénytéma.
( P r o l ó g u s , előjáték, egy felvonás.)
(Folytatás.) J a c k (hangja kívülről, de m á r k ö z e l e b b r ő l ) :
Bili! Láttad?!
B i l i ( m a g á b a n ) : Csakhogy j ö n . . . Neki is része legyen b e n n e . . . Pár perc és minden e l d ő l . . .
R o c k e f e l l e r (jő balról): Megmentettük Ramzeszí! Mindjárt itt lesz kíséretével! (Bili reá sem hederít. Rockefeller dühösen elfordúl)
Mi baja van e n n e k ?
J a c k , W e l l s , R a m z o n (jönnek a baloldalon).
R a m z o n (izgatottan): Néhány perc és nagy ősömmel szemtől-szemben állok. E pillanat nagyszerűségének súlyát alig birom elviselni.
J a c k : Tehát mi voltunk Ámmon villámai!
R o c k e f e l l e r : Mi voltunk azok az istenek, kik a történelemben, mint Ramzesz megmentői szerepelnek.
W e l l s : Megfoghatatlan. Ha így áll a dolog, nekünk már kellett egyszer itt járnunk.
J a c k : Megőrjítő!
B i l i : Jack, jöjj ide!
J a c k (Bilihez l é p ) : Parancsolj. (Bili élénk gesztus kíséretében súg neki valamit, mire Jack leül é s komoly arccal segédkezik.)
R a m z o n (balra mutat): A nádas partján jő Ramzesz!
W e l l s : Te beszélj velők, Ramzon.
R a m z o n : Ki más, ha én n e m ?
R o c k e f e l l e r (Wellshez): Bili újra elcsípte Jackot. Sérti a szolidáritást nagy titkolódzása.
W e l l s : Ugyan hagyd már őket! Valószínű, hogy nem ok nélkül viselkednek így!
R a m z o n : Mint isteneket, úgy foglak be- mutatni titeket. Emberekként nem szólhatunk hozzájok, mert nem hinnének szavainknak.
Te jobbomra állsz, Wells, (Rockefellerhez) te baloldalamra, öregem. Nem is került olyan sok pénzedbe, hogy istenné lehess. (Követik Ramzon kívánságát.)
W e l l s : Már itt vannak.
R o c k e f e l l e r : Nem lehetne rendjelet kérni ?
923
R a m z o n : Ugyan! (Hátra szól.) Jack, Bili, ide!
W e l l s : Ne zavard őket, Arthur!
R a m z o n : Igaz.
R a m z e s z é s k í s é r e t é n e k (hangja a baloldal felől, e g é s z e n közelről, hosszan, elnyújtva) :
Üdv neked Ámmon! Üdv neked Ámmon!
R a m z o n (int): Jöjj közelebb Ramzesz!
Én vagyok Ámmon, ki megmentettelek az áruló khéták fegyverétől és uralmat adtam néked az ország minden népei felett!
W e l l s : Jöjj bátran!
R o c k e f e l l e r : Méltóztassék ide fáradni!
R a m z o n (Rockefellerhez): Pszt! Most isten vagy.
J a c k : Nézd, jön Ramzesz.
B i l i : Most ne érdekeljen semmi.
(Előbbiek. II. Ramzesz, tizenkét egyiptomi főúr, Pentaur, a költő belépnek é s mélyen meghajolnak az angolok előtt.)
R a m z e s z : Hála neked Ámmon!
K i s é r e t : Hála neked!
R a m z e s z (néhány lépést még előre jő é s újra meghajol): Üdv neked Ámmon!
K i s é r e t (szintén előre jő é s meghajol): Ü d v
neked Ámmon!
R a m z o n : Kelj felj fiam Ramzesz! (Kiséret é s Ramzesz felállanak.) Tudd meg, hogy én vagyok Ámmon, a mindenható úr, ki önmaga- mat teremtem végtelen időktől és soha meg nem szünök lenni. Hármas alakban jelentem meg előtted, hogy hatalmaddal erősbödjék hited is. (Welisre mutat.) J o b b o m o n állok egyik alakomban, kit Oszban tiszteltek s aki, mint Har en chuti született a tehénalakú Hathostól.
W e l l s (magában): Szép megtiszteltetés!
R a m z o n : A világra jött! Gyermek vala és aranysajkában szállt az ég felé. Ő délben Ra, a király és nyugaton leszállva a tenger mélyére Tum, az alkonyat. (Rockefellerre mutat.) Balol- dalamon Ptah vagyok! Ő a demiurgesz, ki a világot ábrázoló tojást kalapácsával széttörte.
R o c k e f e l l e r (magában): Nem is hittem volna magamról.
R a m z o n : Én vagyok a legnagyobb isten- ség, aki Chumzuval a thébei triászt alkotom.
E g y i p t o m i a k (mélyen meghajolnak).
B i l i (Jackhoz, mogorván): Ostoba komédia az egész!
J a c k : Másként nem l e h e t . . .
924
Bili: Különben hagyjuk az egészet!
R a m z o n (hátrafordul é s Bilire mutat): Azok ott a mogorva orvosistenek. íme, Imhotek és társa Chumza.
J a c k : A Timesben tiltakozni fogok! (Nevet.)
E g y e g y i p t o m i f ő ú r (Bilihez megy é s leborul előtte): Hatalmas Imhotek, segits rajtam.
Nyolc holdja kinoz a köszvény.
J a c k : Meg fogsz gyógyulni, öreg!
F ő ú r : Hála neked hatalmas!
B i l i (morogva): Ez már tűrhetetlen . . . W e l l s : Ramzesz! te, ki méltó vagy atyád- hoz, a leghatalmasabb istenhez, tudd meg jövődet is! Hosszasan fogsz uralkodni néped felett és bár a khéták új királyával, Khéía- s z á r r a l . . .
R a m z e s z : A bélit add, oh, u r a m ! W e l l s : . . . tizennégyévig viszálykodsz, el- jön a nap, mikor majd nyugalom honol biro- dalmad minden földjein. Befogod fejezni a luxo i nagy Ámmon templomot, melynek alap- köveit III. Amenhotep rakta le.
R o c k e f e l l e r (súgva): Arthurkám, milyen kár, hogy nem ismerem a történelemnek ezt a részét. Én is jósolnék.
B i l i (Jackhoz): Nos, mit szólsz hozzá!
J a c k : Csodás s z e r e n c s e ! Minden alkat- elem meg van benne!
R a m z e s z : Hatalmas Ámmon, atyám, iste- nek istene, nem birom méltó szavakkal meg- köszönni nagy kegyelmedet, hogy megmentéd életemet s engedtél a jövőbe pillantanom!
Le fogom igázni néped elleneit s idegen feje- delmeket foglyul ejtvén, megtöltöm velők a te szent házadat! Obeliszkeket hozok Elephan- tinéból s örök fákat ültetek számodra. Hatvan- ezer ökröt áldozandok tiszteletedre, fényes ünnepséget ülvén és nagy kőkockákból épitek neved dicséretére templomot. Hála, hála, hála neked Ámmon, ki diadalmaskodói egy ember semmis tervei felelt. (Meghajlás.)
K i s é r e t : Hála, hála neked!
R o c k e f e l l e r : Mondjátok el, hogyan csal- tak tőrbe a khéták!
R a m z o n : Igen, mondjátok, bár mi istenek mindent tudunk, mégis gyönyörűség nekünk hitvány emberi szájból hallani isteni küzdel- mek megtörténtét.
R a m z e s z : Gyenge vagyok még szólani 925
előttetek, hogy fenséges füleiteknek kedvesen hangozzanak szavaim. De itt van költőm, Pentaur. Szólj te, zengzetes szavakkal!
W e l l s : Halljuk Pentaurt!
P e n t a u r (kilép a kiséretből): Bár csak lan- tom ne volna oly silány, hogy illő hangokkal festhetném az istenek jóságát. Majdan epope- ját írok az esetről, most csak silány prózában birja csak lelkem vázolni a nagy fáraó dicső csalájáf, nagy Ámmon kegyét, ki lesújtá villá- maival a gaz khétákat.
J a c k (felugrik és Bili nyakába borúi): Bátyám, meg van fejtve a rejtély!
B i 11 (boldogan): Öcsém, életem legszebb perce!
(Ramzon, Wells é s Rockefeller Jack örömkiáltá- sát hallva meglepődötten hálrafordúlnak. Az egyip- tomiak zavartan mozgolódnak.)
W e l l s : Nos, mi az J a c k ? !
J a c k (boldogan): Oh, ha tudnátok!
B i l i : Mindjárt megtudjátok, csak még egy kicsit hagyjatok zavartalanul dolgozni.
W e l l s : Kérlek, hogyne. (Ramzonhoz és
Rockefellerhez.) Nos, figyeljünk a nagy költőre.
R o c k e f e l l e r : Különös! Milyen hamar megjött Bili hangulata!
R a m z o n : Halljuk énekedet Pentaur!
B i l i (Jackhoz, egy szelencét nyújtva át): E légüres szelencébe gyűjtsd.
J a c k : Biztonság kedvéért segits nekem.
P e n t a u r (szaval): Őszentsége, a harminc- ötéves fáraó, im uralkodása közben meg- zavartatott, mert a gaz khéták szövetkezének ellene s Kádesz körül, az Orontesz partján felvonulának ellenséges fegyvereikkel.
R a m z o n : Tehát Ramzesz most harminc- ötéves és nem huszonhárom, mint a törté- nelem mondja.
W e l l s : Szóval ebben is tévedtetek, tudós egyiptologusok.
P e n t a u r : Ramzesz, ki ötödik éve ural- kodik, nem maradt tétlen, hanem ifjúsága hevétől ösztönözve, felvonultatá hatalmas sere- gét s
a város falaitól kétmérföldnyire csata- sorba állítá fényes hadát. Ő maga kevés, mintegy húsz emberével merész útra indúlt harci kocsiján. Úgy hivé, hogy a várostól nem m e s s z e van az ellen s ki akarta kémlelni sasszemeivel, hogy aztán büszke csatasorai-
val reájok rontson, mint egy hatalmas oroszlán.
De alig ért a vastag falak közelébe, midőn a cselvetö gaz khéták rejtekökből előrohantak.
És megtámadták Őszentsége gyanútlan, ki- csiny csapatját. Egyszerre kétezer csatakocsi vette körül Őszentségét és vezéreit. Minden kocsin három-három gyalázatos khéta me- reszté éles szemeit Őszentségére, ki egy pillanatig megzavarodni látszék.
R o c k e f e l l e r : Micsoda nagyítás 1 W e l l s : A költők évezredes sajátja.
R a m z o n : Legyünk csöndben, urak.
P e n t a u r (folytatja): De csak egy pillanatig.
Aztán segítségül hívta Thébe nagy istenét Ámmont s emlékezteié őt a fényes szertartá- sokra, melyeket tiszteletére rendezett.
R o c k e f e l l e r : Ramzon, te meg voltál vesztegetve!
P e n t a u r : Ámmon visszaadá a mi urunk- nak az ő rettenthetetlen bátorságát. Nekivágott Őszentsége a dárdák sűrű erdejének és meg- rémíté öldöklésével az ellent. A khéták tizével hullottak lova előtt a porba, egy részök pedig nem tudván mit tesz, saját feleit ölte. De hiába lett volna a dicső fáraó hősi küzdelme, ha nem dördül meg az ég és nem jő villá- maival Ámmon, Ptah, a rendező és Ra, a napisten kíséretében. Nektek köszönhetjük létünket, dicső istenek.
R o c k e f e l l e r (tapsol, aztán kezét nyújtja P e n t a u m a k ) : Brávó! Jó riporter vagy. Gratu- lálok.
P e n t a u r (visszahúzódik): Szent borzalom fog el haragod láttára. (Meghajol.) Ne haragudj, nagy isten!
W e l l s : Örvendünk, költő. Jól beszéltél s az istenek nem haragusznak reád!
R a m z o n : Egy kicsit stréber, a költő úr!
W e l l s (Ramzeszhez): Ha készen lesz az udvari poéta eposza, vésesd fel a készülő ipszambuli sziklatemplom kapujára.
R a m z e s z : Úgy lesz, oh, mindenható! Ra, ki világosságot árasztassz a világra.
R a m z o n : Ki hitte volna, hogy nekünk küszönheti korunk a világ egyik legrégibb eposzát, melyet tavaly láttam legutóljára az ipszambuli sziklakapun.
W e l l s : Ne is gondolj reá, kereng a világ, az idő fogalma összevisszaság lesz, ha az 927
agy utói nem éri a véletlenül megfejtett, de nem ismert, nem átlátott problémákat.
R o c k e f e l l e r : Ne törd fejed és élvezd, hogy isten vagyl (Az egyiptomi főurak közé megy é s gesztusaival, magyarázgatásaival, váll- veregetéseivel halálos rémületet kelt körükben.)
R a m z o n (balra mutat): Ah, minő látvány!
Egy csodaszép nő közéig! Gyaloghintója meg- állt és ő kiszállt!
W e l l s : Való, való! Milyen termet! Kibon- tott haj!
R a m z o n : Itt van! Oh, g y ö n y ö r ű . . . Illat- szerei f i n o m a k . . . (Ramzeszhez,) Ki Ő ?
R a m z e s z : Hajadon leányom, Merrisz.
(Előbbiek. Merrisz, két udvarhölgy kíséretében.)
R o c k e f e l l e r : Mily bájos kisasszony!
M e r r i s z (egyenesen Ramzeszhez megy, anél- kül, hogy körültekintene): Atyám! Dicső, nagy Ramzesz! Már azt hittem, hogy a sötét Anu- bisz szegődött melléd kísérőül s ime te élsz!
Élsz, élsz s én boldog vagyok!
J a c k ( B i l i h e z ) : Gyönyörű hölgy! Nézd!
B i l i (feltekint): Igazán csinos. Munkánkat azonnal befejezzük s akkor aztán mi is részt veszünk a szokatlan társaságban.
R a m z e s z : Leányom, köszönd meg a hal- hatatlan isteneknek, hogy életemet megmen- tették. Ők megjelentek s villámaikkal űzték el gyilkosaimat. (Ramzonra é s Wellsre mutat.) Amott atyánk, Ámmon!
M e r r i s z (Ramzon előtt leborul): Hatalmas Ámmon, szolgálóleányod üdvözöl!
U d v a r h ö l g y e k (leborulnak): Üdv neked, hatalmas Ámmon!
R o c k e f e l l e r : Milyenek hozzá képest az én karhölgyeim! Remek n ő !
W e l l s : Kelj fel, szép Merrisz! Keljetek fel.
(A nők felállnak.)
R a m z e s z (meghajol): Jóságtok végtelen, ti hatalmas alkotók! Engedjétek, hogy esdve kérjelek titeket, óvjátok leányomat és vegyétek kegyelmetekbe.
R a m z o n (Merriszhez): Jöjj, leányom, öltsd karomba karodat. Tudd meg, hogy szeretlek s képes lennék emberré lenni érted.
W e l l s (Rockefellerhez): Ki hitte volna, hogy Ramzon így hevülni t u d j o n ? !
R o c k e f e l l e r : Még megesik, hogy szerel- mes lett a tudós agglegény!
928
M e r r i s z : Hála, hála nektek, dicső iste- nek. Hogy hálámat kimutassam, Izisz papnője leszek!
R a m z e s z : Leányom, mily nagy szót ej- tettél ki ajkadon!
W e l l s : Nem, nem! Kár lenne é r t e . . . R o c k e f e l l e r : Dicsőbb pálya a férjhez- menetel. Még gyönyörű pártit csinálhat.
B i l i (a dobozt, melybe a görebből a meg- vizsgált anyagot összegyűjtötték, zsebre teszi):
így ni.
J a c k : Bátyám, végre célhoz értünk!
B i l i : Visszatér lelkembe a régi vidámság és fiatalabb vagyok mint valaha. Keblemre ö c s é m ! (Összeölelkeznek.)
J a c k : Csakhogy újra ilyennek látlak!
R a m z o n (Merriszt gyöngéden átöleli é s a jobboldalra vezeti); Jer Merrisz! Nem birja el gyenge lelked e szokatlan látványt! Jöjj megnyugtatlak. Oly zavart vagy , . . Amott egy árnyas lugas . . . (Ramzon Merrisszel el a jobb- oldalon.)
W e l l s : Jó, hogy elvezeti. Nagyon meg- rettent . . .
R o c k e f e l l e r : Egy gyenge nő . . .
B i l i : Hopp, öcsém, ez elcsípte a szép hölgyet orrunk elöl.
J a c k : Mit törődünk mi most a nőkkel.
B i l i : Ha zavartalanul együtt leszünk bará- tainkkal, meg kell tudják, hogy nem fáradtunk hiába.
J a c k : Felséges meglepetés lesz.
R a m z e s z (Pentaurhoz): Költő, figyelj s halld urad szavát. Felkapsz mennyei paripádra s elvágtatsz seregeimhez, tudtul adván, hogy mily kegyben részesítették a fáraót a halha- tatlan istenek. Én is megyek mindjárt körükbe ünnepelni. Készüljenek a nagy áldozásra s a papok öltsék fel díszköntösüket.
W e l l s : Igen, eredj Ramzesz. Az ünnep- ségre mi is elmegyünk s magunkkal visszük leányodat.
R a m z e s z (kíséretével együtt leborul): Ü d v
nektek, ezerszer üdv, hatalmas istenek!
K í s é r e t : Üdv nektek! Üdv!
R o c k e f e l l e r : A viszontlátásig!
B i l i (Wellshez): Miért küldöd őket el ? W e l l s : Itt tartózkodásra szánt időnk jórésze letelt.
929
(Ramzesz é s kísérete ezalatt eltávozik folytonos
„üdv az isteneknek!" kiáltással. Pentaur helyén marad, figyelve Wellséket, kik nem veszik őt észre.)
J a c k : Derék fiú ez a Ramzesz.
B i l i : Nagyszájú költője nekünk már unalmas.
R o c k e f e l l e r : A leánya . . . Nem megy ki a f e j e m b ő l . . . Ramzon átalakult első látására.
Ruganyosan lépett, szemei csillogtak . . . J a c k : Hisz itt van Pentaur!
W e l l s : Mire vársz még, Pentaur?
R o c k e f e l l e r : Jól esik a társaságunkban lenni. Mindig ilyenek voltak az írók . . .
P e n t a u r : A mennyei paripát várom.
J a c k : Valami gyors, kitűnő mén, úgy-e ? B i l i : Mégis, aligha hagyja el Ramzeszéket.
Messze járnak s ugyancsak vágtat a fáraó harci szekere.
R o c k e f e l l e r : Miért nevezed lovadat mennyei paripának ?
P e n t a u r : Mert egy istentől kaptam, aki nemrégiben jött közénk s most is velünk van.
\ (meglepődve): Kicsoda ? Egy isten ? ! J a c k )
W e l l s : Hogy egy isten él köztetek ? R o c k e f e l l e r : Az valami svindler!
B i l i : Legföljebb olyan, mint mi.
P e n t a u r : Szent istenek, ti ne tudnátok, hogy az elmúlt áradáskor közénk jött a túl- világról Szebek.
W e l l s : Az öröklét istene.
J a c k : Milyen ?
B i l i : Milyennek láttad?
P e n t a u r : Mint ti, egészen olyan, legyőz- hetetlen istenek, de nem oly hatalmas. Túl- világi szemei előtt kristály ragyog, mely minden titkot felfed előtte. (Általános elképpedés.)
B i l i : Ha olyan, mint m i . . . ú g y . . . J a c k : Nem, n e m ! Hihetetlen!
W e l l s : Nincs mit adnunk ennek az ember- nek a szavára. Zavartságában össze-vissza beszél.
R o c k e f e l l e r : Kíváncsi vagyok arra a mennyei paripára.
P e n t a u r : Üdv nektek dicső istenek!
Megyek hirdetni, hogy ünnepeljen az ország, mert lejövének közénk a többi nagy istenek is. Im, itt hozza Szebek papja a mennyei paripát. (A háttér felé mutat.)
930
Előbbiek. Egy pap, majd Fairfax Algernon.
E g y p a p (megjelenik a háttérben villamos motorkerékpárt tolva maga előtt. Meglátva az ango- lokat, a motort egy fának támasztja és leborul):
Üdv nektek, hatamas istenek!
P e n t a u r (a motorhoz megy): Megyek kikür- tölni az istenek kegyét! Üdv! Üdv! (Felugrik a motorbiciklire é s gyorsan ki a baloldalon.)
A p a p : Ü d v ! Ü d v ! (El a fenéken.)
W e 11 s : Mi ez, mi ez?! Jól láttak szemeim?!
R o c k e f e l l e r : Egy motorbicikli! Ki hitte volna?!
J a c k : Valami sötét titok lappang itt! De hol, hol a m a g y a r á z a t ? !
B i l i : Itt a távol múltban a késő jövőnek egy vivmánya!
J a c k : Csak egy módon fejthető meg.
B i l i : Igen, hogy Wells előtt már valaki fel- találta az időgépel és ide utazott vele, épp' ebbe a korba.
W e l l s : Nem, az nem lehet. Kellene, hogy tudjak róla. Elöltem senki, de senki soha nem foglalkozott az időgép gondolatával. Még teó- riák sem létezlek . . .
R o c k e f e l l e r : S ki lett volna ember raj- tam kivül, aki hisz egy ilyen találmányban és milliókat áldoz.
J a c k (látcsővel): Nézzétek, már milyen m e s s z e jár. Elsőrendű gyártmány.
B i l i : Világos, hogy nem lehet ezen korbeli ember munkája a motor.
J a c k : Természetes. A költő maga is mennyei paripának nevezte.
R o c k e f e l l e r : Egy istentől kapta, úgy mondta.
F a i r f a x (megjelenik a jobboldalon. Csupa ridegség, az e g é s z ember. Alig észrevehetőn meg- lepődik.): Itt a többi. Jól láttam hát a lugasban szerelmeskedő honfitársamat. Ezek az új iste- nek, kikről hirt hallottam. Gondoltam, hogy angolok lesznek.
W e l l s (aki még m i n d i g a baloldal felé for- dulva áll a többiekkel együtt): Nem bánom, ha sohasem is juttok vissza Londonba, de nem mozdulok, mig mindent nem látok tisztán.
F a i r f a x (feléjük tart): J ó napot, urak!
W e l l s (megfordul s a fejéhez kap): Szent- s é g e s ég!
931
R o c k e f e l l e r ) , . ,, J a c k )E 9 Y a n 9 0 l !
B i l i : U r a m ? Hogyan?
F a i r f a x : Mindenesetre kissé különös, hogy e korban összetalálkoztunk. (Bemutat- kozik.) Fairfax Algernon vagyok, az angol köz- társaság központi egyetemének fizika tanára.
W e l l s : Uram, b o c s á n a t , . . . nem hallottam ö n r ő l . . .
B i l i : Hogyan került ide?
F a i r f a x : Londoniak önök ? J a c k : Igen.
F a i r f a x : S mégsem ismernek ? Csodálom R o c k e f e l l e r : Egyáltalán nem ismerjük.
Én. Rockefeller vagyok . . .
W e l l s : Kérjük, adja valami magyarázatát ennek a találkozásnak.
F a i r f a x : Most három hónapja jöttem ide Londonból az egész angol nép s mondhat- nám az egész világ feszült érdeklődése kö- zepett.
B i l i : Ön s egyedül?
F a i r f a x : Igen.
W e l l s : Ön találta fel az időgépet?
F a i r f a x : Igen. Hát ki más ?
R o c k e f e l l e r : A mi találmányunk s még elvitatná tőlünk!
J a c k : Érthetetlen.
Bili: Ön előtt már feltalálták m á s o k ! F a i r f a x : Önök hogy' jöttek ide és mikor?
W e l l s : Ma délután Londonból, saját idő- gépemen.
F a i r f a x : Szóval az én gépem alapján készített ön egy másikat. De a tervrajzokat hol kapta m e g ?
W e l l s : É n ? ! É n ? ! A saját eszmém alapján készítettem gépemet s úgy utaztam ide! Ön- ről soha nem is hallottam!
F a i r f a x : Nem értem . . .
B i l i : No, mi s e m . . . Hát nem ön csinálta az időgépet a Wellsé alapján? Mert fordítva nem áll!
F a i r f a x : Sohasem hallottam, hogy valaki foglalkozni mert volna ilyen óriási feladattal...
De i g e n , . . . mégis . . . Egy hatszáz éves kó- dexben olvastam, hogy egy angol mérnök csinált valami gépet, de úgylátszik nem vált be. Elindulása után többé sohasem bukkan- tak nyomára. Kezdetleges alkotmányával való- 932
szinüleg a föld mélyére fúródott, vagy a ten- gerbe fúlt.
J a c k : Hogy' hivták?
F a i r f a x : Valami W e l l s . . . Talán Oszkár, vagy Henrik . . .
W e l l s : Kezdetleges alkotmány volt? Azt irta rólam a hálátlan utókor?! Mert én vagyok Wells!
F a i r f a x : Gratulálok önnek! Hatszáz évvel előzött meg az ön lángelméje!
B i l i : Tehát ön a 2 5 0 0 körüli évekből jött ide!
J a c k : S mi 1921-ből.
W e l l s : ö n tehát hatszáz évvel későbbi kor- nak gyermeke, mint én! Mi van hazánkkal?
F a i r f a x : Az európai nagy békeszövetség kormányzó köztársasága.
W e l l s : S a tudomány?
F a i r f a x : A teljes kommunizmusban kö- zösben dolgozunk. Az egyesek neve ritkán áll a könyvekben külön. A csoportoké i g e n . . . Ez egy kicsit fájdalmas dolog . . .
R o c k e f e l l e r : A világi irodalom nagyjai közül, kik maradtak felszinen?
F a i r f a x : Shakespeare ma is hódit szín- padon s mindenütt. Különösen olvasnak két magyart, Prém Józsefet és Szabolcskát. Ez utóbbiról kisütötte az irodalomtörténet, hogy nem is élt, hanem egy Ady nevű dekadens irta verseit.
B i l i : Csodás játéka a sorsnak!
R o c k e f e l l e r : ö n hozta ide gépjén azt a motorbiciklit, melyen Pentaur nyargalász?
F a i r f a x : Igen. Annak köszönhetem, hogy e barmok elhitték, hogy isten vagyok.
J a c k : Szóval mi is annak köszönhetjük.
B i l i : Milyen gondolat villant meg agyam- b a n ! Az a kódex, mit olvasott, azt irja, hogy nem tudni mi lett velünk?!
W e l l s : Igen, igen! Oh, jaj a visszatéré- sünknek!
F a i r f a x : Önök nem tértek vissza, illetve nem fognak visszatérni, mert ha igen, akkor tudtam volna, hogy már valakinek sikerült a múltba utaznia. S az ön gépje, uram Wells, úgy el lenne terjedve, mint Londonban a villa- mos autobuszok.
R o c k e f e l l e r : Oh. jaj, hát mi itt maradunk!
(Vége következik.)
933
A kifosztott jegenye.
Irta: Majthényi György.
A
tavasszal hegyek között voltam. Már tíz éve készülődtem, hogy megkeresem az apám fejfáját és az én elhullajtott ifjúságomat, amely itt volt eltemetve az apám sírja körül a hegyekben.„No, menjünk" gondoltam, amikor megjöt- tem. És mentem az emlékeim után.
Az apám fejfája keményen állott és hidegen szólt:
„Soká jöttél."
„Soká, apám" mondtam.
Hallgattunk és néztük egymást. Napfény dalolt a régi sirok fölött és a levegő nagyon nehéz volt. Magamban mondtam:
„Jó lehet így feküdni. Csend van s a sír- dombon virágok, a nap meg csak süt, csak s ü t . .
Ránéztem a fejfára. Megint szólt:
„És az anyád?"
„Az anyám, — mondtam. Most jövök tőle.
Nagyon m e s s z e nyugszik innen és régóta már ő is. Azt hiszem, hogy sokat üzenhetett neked, csak elmondani nem tudom. Ide akar jönni melléd, de én nem tudtam elhozni. Tudod, én még mindig a régi szegény vagyok . . . "
Bolond madarak röpködtek a levegőben s egynémelyik úgy vágott neki az égnek, mintha meg sem állana a napig. Részeg lehetett a sok fényes levegőtől. Utána néztem s valami nagyon megsajdult bennem.
„Mozgás, erő, merészség — gondoltam, — ez az é l e t . . . "
„Igen", mondta a fejfa mozdulatlanul.
„Igen," mondtam én is és most még szo- morúbb lettem.
Már a várost néztem, a két lomha tornyát.
Ott van a ház, gondoltam, ahol laktunk. Aztán a többi házakat láttam s az apámat szürke napernyővel, amikor sétáltunk. Emberfejek tűntek elém s az apám a béna kezére akasz- totta az ernyőt és úgy köszönt nekik. Aztán még egy ház . . . Az apám fenyegetett, szidott és kért, hogy ne menjek oda. S én mentem.
A fejfára néztem,
934