egyenlőtlenebb és kevésbé egyenlőtlen orszá- gok csoportjára. A különbségek különbsége becslés szignifikáns és negatív előjelű paramé- tert eredményezett, ami megerősíti, hogy a monetáris unió 1999-es indulása tehető a na- gyobb egyenlőtlenséggel jellemezhető orszá- gokban a fizetési mérleg egyenlegek romlásá- nak – vagy másként fogalmazva az egyensúlyi pozíciótól való eltérésének – felelősévé a ke- vésbé egyenlőtlen országokhoz viszonyítva.
Az együttható értéke időben növekedett, és 1999-ben érte el a csúcspontját, ami vélhetően arra a tényre utal, hogy a piaci és adminisztra- tív tőkekorlátok ekkor szűntek meg, és a pénz- ügyi integráció az árfolyamkockázat eliminá- lásával teljessé vált.
A kilencvenes évek elején, a monetáris unió első szakaszában, a magországok relatíve nyitottabb pénzügyi rendszerrel rendelkeztek, így számukra ez a fajta rendszerváltozás ke- vésbé volt jelentős, mint a többi ország számá- ra. A pénzügyi integráció kezdete után az or- szágok egy része viszonylag laza kondíciók mellett jutott hitelhez nemcsak a külföldi pia- cokon, hanem a kevésbé szabályozott hazai hi- telpiacon is, így a belföldi bankrendszer jelen- tős mértékben járult hozzá a hitelpiaci buboré- kok kialakulásához. A becsült eredmények alapján – miközben mind a pénzügyi nyitott- ság és a hitelpiac szabályozottsága pozitívan korrelál a külső pozícióval – a kapcsolat meg- változik a monetáris unió azon országai esetén, melyek nagyobb egyenlőtlenség és magasabb pénzügyi integráltság mellett a fizetési mérleg romlásával jellemezhetők. Ez voltaképpen an- nak az állításnak a megerősítése, miszerint a perifériaországok sokkal inkább ki voltak téve a monetáris unió okozta rendszerváltásnak, mint a többi ország.
Összességében a GMU első évtizede várat- lanul megnövelte a makrogazdasági egyenlőt- lenségeket. A válság korrigálta a fizetési mérleg hiányokat, azonban a többletek aszimmetriku-
san alkalmazkodtak. A közös valutára való átté- rés folyamata tehető felelőssé a túlzott mértékű egyensúlyhiányért. A tőkeáramlási hipotézis ér- telmében az egyensúlyhiány legfőbb oka a ház- tartások eladósodottsága. Ugyanis az eurózóna nagyobb egyenlőtlenséggel jellemezhető orszá- gaiban sokkal nagyobb volt az eladósodásra va- ló hajlam, mivel a lakosság nagyobb része szi- gorúbb fedezeti követelményekkel szembesült, mielőtt a monetáris unió eredményezte pénz- ügyi integráció és a felgyorsult lefelé irányuló kamatkonvergencia ezeket a követelményeket fellazította volna. Az eurózóna válsága ugyan- ezen csoportokban túlzott eladósodáshoz veze- tett, mert az alacsonyabb jövedelmű – vagy ke- vésbé képzett munkaerőt képviselő – háztartá- sok voltak az elsők, akik a válság során kiszo- rultak a munkaerőpiacról, és alig rendelkeztek pénzügyi tartalékokkal. A kialakult helyzetre fogyasztásuk visszafogásával reagáltak, így a sokkal egyenlőtlenebb euróövezeti perifériaor- szágokban a folyó fizetési mérleg hiányok le- épültek. Mivel a tanulmány főként a keresletol- dali jelenségeket vizsgálta, a jövőben érdekes feladat lehet a téma kínálatoldali megközelítése.
Tengely Veronika
E-mail: veronika.tengely@gmail.com
Jansen, A.:
A munkavállalás, nyugdíjazás kultúrája magyarázza-e az európai idôs népes- ség munkaerô-piaci részvételében jelentkezô különbségeket?
(Work-retirement cultures: A further piece of the puzzle to explain differences in the labour mar- ket participation of older people in Europe?) – Ageing & Society. 2017. Vol. 37. Issue 2. pp. 1–29.
A cikk azt vizsgálja, hogy milyen mérték- ben befolyásolja a munkából való kivonulás kultúrája az idősödő népesség munkaerő-piaci
részvételének eltéréseit Európában. A témában elérhető irodalom idáig inkább a gazdasági megközelítést alkalmazta, vagyis gazdasági és szociális okokra fókuszált. A szerző arra tesz kísérletet, hogy pótolja azt a hiányt, amit a kul- turális normák és értékek hatásának figyelmen kívül hagyása okoz az idősek munkaerőpiac- hoz fűződő viszonyában. Az európai országok többségében általánosak a nyugdíjreformok, amelyek a korai nyugdíjazás szigorításával, il- letve a nyugdíjkorhatár emelésével igyekeznek elérni azt, hogy az emberek munkában töltött éveinek száma meghosszabbodjon. Ugyanak- kor széles körű az egyetértés abban, hogy az idős népesség foglalkoztatásban tartása az egyik legfontosabb dolog a demográfiai válto- zások okozta szociális problémák megoldásá- ban. A lakossági felvételek azt mutatják, hogy az egyének többsége a hivatalos nyugdíjkorha- tár elérése előtt szeretne nyugdíjba menni, és visszautasítja a munkában töltött évek meg- hosszabbításának koncepcióját. A cikkíró arra akarja felhívni a figyelmet, hogy nem elég egyedül a nyugdíjazás szabályainak szigorítá- sa, meg kell győzni az embereket arról, hogy érdemes tovább dolgozni. Az 55–65 évesek gazdasági aktivitása tekintetében egyes orszá- gok sikeresebbek, mások kevésbé azok. Az okok vizsgálatára már számos tanulmány szü- letett, amelyek a nyugdíjazás intézményi hatá- sát vizsgálták, de a munkavállalási-nyugdíja- zási kultúra explicit hatásának mérésére még nem került sor. A cikk a jelzett kultúra teoreti- kus meghatározásával, definíciójával indít, majd rátér az empirikus vizsgálat leírására, az eredmények ismertetésére, illetve a következ- tetések levonására.
A tudományos irodalomban a kultúrának három különböző meghatározása ismeretes.
Az első a parsons-i tradícióhoz áll közel; olyan preferenciák, értékek, hiedelmek gyűjteménye, amelyek meghatározzák az emberek viselke- dését. Lényegében a társadalom tagjainak fel-
ismert koherens közös „tulajdona”, amely idő- ben stabil. A másik megközelítés szerint a kul- túra úgy befolyásolja az egyének viselkedését, hogy egy olyan komplex szimbólum-, kész- ség-, gyakorlat-, indoklásgyűjteményt, illetve eszközkészletet jelent, amiből az egyének vá- laszthatnak, ha értelmesen cselekszenek. A harmadik megközelítés a makro- és mikro- jellegű koncepciók kombinálásából született, és többszintűnek értelmezi a kultúrát. A kultú- ra olyan komplex egész, amely magában fog- lalja mindazt a tudást, képességet, hiedelmet, értéket, preferenciát, amit az adott társadalom tagjai szocializációjuk során megszereztek, és lényeges, de nem determinisztikus részét ké- pezik az egyének racionális döntéseinek, cse- lekedeteinek. A szerző ezt a megközelítést al- kalmazta a kutatásnál, eszerint a munkaválla- lási-nyugdíjazási kultúra olyan részkultúra, amely magába foglalja az összes olyan értéket, preferenciát, hiedelmet és felhalmozott tudást, ami a nyugdíjba vonulás időzítésével és az idősebbek munkaerő-piaci részvételével kap- csolatos. Sokan úgy tekintik, hogy a kultúra az intézményrendszer része, de az elemzés érde- kében szét kellett választani a kettőt, ami nem jelenti azt, hogy az intézményrendszer függet- len a kultúrától. A szétválasztás alapja, hogy a formális elemek az intézményrendszerhez, míg az informálisak a kultúrához tartoznak. A kul- túra ilyetén kezelésére alkalmas cselekvési modellt (macro-micro-macro model of actions) Esser alkotta meg 1994-ben, illetve 2009-ben.
E szerint az egyéneket úgy tekintjük, mint akik erőforrásokkal rendelkeznek, bizonyos korlá- tok szabják meg cselekvéseik keretét, elvárása- ik és helyzetértékelő képességük van (RREEMM-model [individual actors are resourceful, restricted, expecting, evaluating, maximizing men – az egyéni szereplők lele- ményes, határok között tevékenykedő, elváró, értékelő, maximalizáló emberek]), valamint úgy cselekszenek, hogy maximalizálják saját
várható hasznukat. A szereplők erőforrásai, korlátozó körülményei társadalmi osztályuktól, nemüktől, kultúrájuktól és más jellemzőiktől függően változnak. A munkavállalási- nyugdíjazási kultúra lehet korlát az egyén számára, de lehet motiváló tényező is. Ennek a kultúrának a hatására, olyan idősebb munka- vállalók is benn maradnak a foglalkoztatásban, akiknek lehetőségük lenne a kilépésre, de mi- vel érzik, hogy ez a társadalmi elvárás irántuk, mégis továbbdolgoznak. A kutatás első hipoté- zise, hogy szignifikáns összefüggés van az idősebb egyének munkaerő-piaci részvétele és a kultúra mint motiváló tényező között. A má- sodik hipotézis pedig az, hogy a kultúrának korlátozó szerepe van a nyugdíjba vonulást il- letően, vagyis másként viselkednek az 55 és 64 év közöttiek egy olyan országban, ahol a korai nyugdíjba vonulás társadalmilag elfogadott, mint ahol a kései munkaerő-piaci kivonulás kultúrája terjedt el.
A használt adatforrás az European Social Survey (európai szociális felvétel) harmadik hulláma. A felvétel 23 európai országban zaj- lott le, és széleskörű információbázist nyújt a munka és nyugdíj közötti átmenet intézményi jellemzőiről. Erénye, hogy az országos adato- kon túl mintegy 200 régióra vonatkozóan is tartalmaz adatokat, megteremtve a lehetőséget arra, hogy többszintű elemzés révén, országon belüli differenciákat is kimutasson. Az e hul- lámon lekérdezett „az élet fordulópontjai”
blokk lehetőséget adott a munkavállalási- nyugdíjazási kultúra nemenkénti vizsgálatára.
Split-ballott technika alkalmazásával, a vála- szolók közül véletlenül kiválasztottak egyik felét a nők attitűdjeiről kérdezték, míg a másik felét a férfiakéról. Mivel egyszeri felvételről beszélünk a nyugdíjazási kultúra időbeli válto- zásáról nincs információ.
A munkavállalási-nyugdíjazási kultúra empirikus méréséhez három kérdésre adott vá- laszból képzett indexet használt a szerző. Az
első az ideális nyugdíjazási korra kérdez rá, ez jelenti az optimális nyugdíjkorhatárt. A muta- tót kritizálók szerint az optimális kor nem kö- tődik szükségszerűen a tényleges követő ma- gatartáshoz, ezért sokkal több értelme van a korsáv megadásának a nyugdíjazással kapcso- latban. A második kérdés az, hogy melyik az a kor, amely felett egy nőnek/férfinak már nem szabadna heti 20 óránál többet dolgoznia. A harmadik kérdés pedig, hogy melyik az a kor, ami alatt egy férfit/nőt nem szabadna öregségi nyugdíjba küldeni. Minden válaszoló vélemé- nyét figyelembe vették az országonkénti aggregált index számításához, ezt a mutatót tekintik az országspecifikus nyugdíjazási kul- túra makromutatójának.
A szerző kétféle statisztikai modellt alkal- mazott az elemzésnél. Először a legkisebb négyzetek módszerével próbálta meghatározni az országok közötti eltéréseket a nyugdíjazási kultúra tekintetében. Független változónak a nyugdíjazási kultúra indexét tekintette. Az elemzést 22 országra végezte el, Ciprus kima- radt a vizsgálatból az alacsony esetszám miatt.
Bár sok kritika illeti azt, hogy a kultúrák kö- zötti különbséget nemzetenként vizsgáljuk, hi- szen az értékek és normák kialakulásában és fejlődésében nemcsak a nemzetállamhoz való tartozásnak, hanem más társadalmi csoportok- hoz való tartozásnak is jelentős szerepe van (családok, foglalkozási csoportok stb.), a leg- utóbbi kutatások mégis azt mutatják, hogy az országok homogén kulturális klaszterekként írhatók le az értékek mérésénél. A másik mód- szer, amit szintén alkalmazott a szerző, a lo- gisztikus regresszió. Ez a modell a nyugdíjazá- si kultúrának az idős egyének munkavállalásá- ra gyakorolt hatását hivatott bemutatni. Általa lehetőség nyílik annak meghatározására, hogy az egyén döntése mennyire függ az országtól, régiótól, ahol él, iskolai végzettségétől és egyéb személyes jellemzőitől. Minél több klasztert vonunk be a vizsgálatba, annál ered-
ményesebb a modellünk. Az elméleti modell- nek megfelelően a kultúra kétféleképpen, mint motiváló és korlátozó tényező is szerepel. A függő változó a válaszoló munkaerő-piaci részvétele. A nyugdíjazási kultúra és a munká- ból a nyugdíjba való átmenet intézményei kö- zötti összefüggés miatt 4 különböző modellt alakított ki a szerző. Elsősorban különbséget kellett tenni nők és férfiak között, hiszen eltérő nyugdíjazási szabályok vonatkozhatnak rájuk a különböző országokban. Másodszor külön modellt alkalmazott azokra az országokra, amelyekben létezik a korai nyugdíjazás egy vagy több formája a népesség jelentős csoport- jainál, és azokra, ahol nincsenek ilyen lehető- ségek. Ebbe az általános vizsgálatba 19 orszá- got sikerült bevonni, Ciprust, Ausztriát, Sváj- cot és Oroszországot adathiány miatt ki kellett zárni. Az életkor, a nyugdíj nagyságával való elégedettség, az egyéni nyugdíjbiztosításokból származó kiegészítő jövedelmek, az egészségi állapot, a krónikus betegség, fogyatékosság előfordulása, a partner munkaerő-piaci helyze- tére vonatkozó információk, az életpálya során 3 hónapnál hosszabb munkanélküliség előfor- dulása, a munkavállalás gazdasági szektora (feldolgozóipar, vagy szolgáltatás), a vállalko- zás nagysága, illetve a foglalkoztatási forma mind, mind független változók a modellben.
Kontextus változóként 4-5 mutatót vett figye- lembe a szerző. Mind a négy modellben szere- pelt a „munkavállalási-nyugdíjazási index”, a
„megfelelő időskori jövedelem”, ami nem más, mint a jövedelmükből nehezen kijövő vá- laszolók aránya azokhoz viszonyítva, akik olyan háztartásban élnek, amelyben a nyugdíj- jövedelem a meghatározó. A szerző intézmé- nyi változóként figyelembe vette a kötelező nyugdíjkorhatárt, illetve a legalacsonyabb nyugdíjazási életkort, ha volt ilyen. Táblázat- ban foglalta össze az egyes modellek kontex- tus indikátorait, illetve azt, hogy az egyes mo- dellekben hány régiót sikerült az elemzésbe
bevonnia. Szintén táblázatos formában adta meg a nyugdíjazási kultúra európai mintázatá- nak leírását, a legkisebb négyzetek módszeré- nek alkalmazásával. Az ideális nyugdíjkorha- tár tekintetében azon válaszolók aránya, akik ezt 60 éves kornál korábbra teszik, a skandináv országokban a legalacsonyabb (kevesebb, mint 10 százalék). A korai nyugdíjazást támogatók aránya a kelet-európai országok többségére jellemző. Oroszországban és Ukrajnában a vá- laszolók 60 százaléka, Szlovéniában és Ma- gyarországon több mint fele vélte úgy, hogy az ideális nyugdíjkorhatár alacsonyabb, mint 60 év. A nyugat-európai országok közül Francia- országban és Belgiumban a legmagasabb a ko- rai nyugdíjazást preferálók aránya, 40 százalék körüli. Hasonló tendenciák figyelhetők meg a nyugdíjazás felső határa tekintetében. A dán, svéd, norvég válaszolók alig egyharmada vagy ennél is kisebb része gondolja úgy, hogy egy maximum 65 éves ember túl idős ahhoz, hogy legalább heti 20 órában dolgozzon, míg az uk- ránok, oroszok, szlovének többsége, több mint 70 százaléka, továbbá a bismarcki országok (Franciaország, Belgium) polgárainak közel 70 százaléka vélekedik ugyanígy. A „túl fiatal, hogy nyugdíjba menjen” életkor tekintetében hasonlóan alakulnak az országok közötti diffe- renciák. A nemek közötti különbség is jelen- tős, a férfi megkérdezettek 17, míg a nők 45 százaléka tartja a 60 év alatti nyugdíjkorhatárt ideálisnak. A vizsgálatba bevont országok át- lagában a munkavállalási-nyugdíjazási index mintegy három évvel alacsonyabb a nőkre vo- natkozóan, mint a férfiaknál.
A logisztikus regressziós módszer alkal- mazásának részletes eredményeit további két táblázat foglalja össze. Az első táblázat azok- ban az országokban mutatja be a nyugdíjazási kultúra hatását, ahol léteznek korai nyugdíja- zási lehetőségek. Itt a férfiak vonatkozásában a kultúra ösztönző hatása jelentkezik, vagyis azok, akik átlag feletti felső korhatárt jelöltek
meg, nagyobb valószínűséggel vannak jelen a munkaerőpiacon, mint azok, akik az átlag alat- ti korhatárt favorizálják. A nőkre alkalmazott modell viszont a kultúra korlátozó hatását mu- tatja inkább szignifikánsnak. Más képet mutat a kultúra hatása azokban az országokban, ahol nem létezik korai nyugdíjazási lehetőség. Az országspecifikus jellemzőknek alig van jelen- tősége a munkaerő-piaci részvétel eltéréseinek alakulásában. Az idősebb férfiak munkaerő- piaci aktivitásában nem játszik jelentős szere- pet a nyugdíjazási kultúra korlátozó szerepe. A nők modelljének eredménye mást mutat, a kul- túra ösztönző és korlátozó hatásának jóval je- lentősebb a szerepe, mint a férfiak esetében.
Összességében a cikk szerzője arra a meg- állapításra jutott, hogy a munkavállalási- nyugdíjazási kultúrának szignifikáns szerepe van az európai idős népesség munkaerő-piaci aktivitásában mutatkozó különbségek magya- rázatában. Ez a megállapítás különösen érvé- nyes azokra a nőkre, akik olyan országban él- nek, ahol nincsenek általános korai nyugdíjazá- si lehetőségek, és azokra a férfiakra, akik olyan ország állampolgárai, ahol legalább egy korai nyugdíjazási lehetőség van. Az eredmények férfiak esetében azt bizonyítják, hogy nagyobb hatása van a kultúrának, ha létezik intézményi választási lehetőség a nyugdíjazás időpontjának megválasztására. A nők esetében a kultúra ösz- tönző hatása akkor érvényesül jobban, ha nincs, vagy csak nagyon korlátozottan van lehetőség a nyugdíjazás időzítésére. Végső soron az ered- mények azt az érvelést támasztják alá, hogy az egyének döntéseit nem kizárólagosan a szociá- lis jóléti politika határozza meg, hanem jelentős szerepet játszanak az eszmények és értékek is.
Az eredmények sajnálatos módon csak ke- resztmetszetiek, mivel panelvizsgálatra alkal- mas adatbázis nem állt rendelkezésre, így a nyugdíjazási kultúra időbeli változását, fejlődé- sét több ország vonatkozásában együttesen nem volt mód górcső alá venni.
A cikk érdekességét az adja, hogy ez az el- ső kísérletek egyike, amely a kultúra autonóm szerepét elemzi az idősek foglalkoztatásában megjelenő jelentős különbségek esetén. A munkával eltöltött évek meghosszabbítása fon- tos európai politikai cél. A kormányok számá- ra tanulságos lehet, hogy nem elég visszafogni a korai nyugdíjazási lehetőségeket, meg is kell győzni az embereket arról, hogy ez számukra is előnyös, nem pedig „anyagi büntetéssel súj- tani” őket. A sikerhez a nyugdíjba vonulás in- tézményi rendszerének átstrukturálása mellett a nyugdíjazási kultúra változására is szükség van. A szóban forgó kultúra hatásának elemzé- sében még számos kérdés maradt, amit a jövő- beli kutatások hivatottak megválaszolni.
Lindnerné Eperjesi Erzsébet, a KSH ny. szakmai főtanácsadója E-mail: lindnerer@gmail.com
Gichohi, B. W.:
Internetes és hagyományos
adatfelvétel Kenya falusi térségeiben (Web surveys for offline rural communities.) – Statistical Journal of the IAOS. 2016. Vol. 32. pp.
627–630.
A TARDA (Tana and Athi Rivers Development Authority – a Tana és Athi fo- lyók Fejlesztési Hatósága) nevű szervezet, együttműködve a fejlesztésben érdekelt szemé- lyekkel, már húsz éve létrehozta az Integrált Regionális Fejlesztési Tervet (Integrated Regional Development Plan) Kenyában a Tana és az Athi folyóvölgyekben. A TARDA ta- nulmányok sorozatát indította el, hogy össze- hangolja a különböző beállítottságú vélemény- formálók fejlesztési prioritásait. A több szek- torra kiterjedő elemzésekben adatokat gyűjtöt- tek a gazdasági, társadalmi-kulturális, termé- szeti erőforrásbeli, infrastrukturális, népességi,
