Magyar-román etnikai együttélési helyzetek a szilágysági Tövisháton

(1)

„Megvagyunk mi egymás mellett…”

Magyar-román etnikai együttélési helyzetek a szilágysági Tövisháton

„Megvagyunk mi egymás mellett…”

Magyar-román etnikai együttélési helyzetek a szilágysági Tövisháton

A Miskolci Egyetem Kulturális és Vizuális Antropológiai Intézetének kutatócsoportja 2009–2012 között az erdélyi Szilágyság peremvidékén etnikailag vegyes (magyar és román) népességű tele- pülések hosszú távú együttélési folyamatait tanulmányozta. Jelen kötet fejezetei az eredménye- ket összegző elemzéseket tartalmaznak, melyek a térségben történetileg kialakult stabil etnikai együttélési helyzet jellemzőit és sajátosságait mutatják be. A szi lágysági Tövishát északi falvaiban tapasztalt figyelemreméltó társadalmi és kulturális gyakorlatok a kiegyensúlyozottan működő et- nikumközi kapcsolatok „jó” példája.

Az Antropos eddig megjelent kötetei:

Biczó Gábor (szerk.): Antropológiai irányzatok a második világháború után

Biczó Gábor–Kiss Noémi (szerk.): Antropológia és irodalom – Egy új paradigma útkeresése Jacques Maquet: Az esztétikai tapasztalat – A vizuális művészetek antropológus szemmel Alfred Reginald Radcliffe-Brown: Struktúra és funkció a primitív társadalomban

Wolfgang Kaschuba: Bevezetés az európai etnológiába Az Idegen – Variációk Simmeltől Derridáig

N. Kovács Tímea: Helyek, kultúrák, szövegek: a kulturális idegenség reprezentációjáról Biczó Gábor–Kotics József (szerk.): „Megvagyunk mi egymás mellett…”

– Magyar-román etnikai együttélési helyzetek a szilágysági Tövisháton

„M eg va gy un k m i eg ym ás m el let t… ” – M ag ya r-r om án e tn ika i eg yü ttél és i h el yz et ek a s zil ág ys ági T öv ish át on

(2)

A Miskolci Egyetem Kulturális és Vizuális Antropológiai Intézete és a Csokonai Kiadó sorozata

Sorozatszerkesztő Biczó Gábor

(3)

„MEGVAGYUNK MI EGYMÁS MELLETT...”

Magyar–román etnikai együttélési helyzetek a szilágysági Tövisháton

Szerkesztette

Biczó Gábor – Kotics József

•

ME KVAI, 2013

(4)

A könyv az Etnikai egyensúlyhelyzetek, lokális együttélési modellek két vegyes lakosságú kisrégióban (Tövishát, Zobor-vidék) OTKA 78618. sz.

kutatási pályázat (2009–2012) keretében jelent meg.

Lektorálta: Czégényi Dóra, Ilyés Zoltán, Pozsony Ferenc Olvasószerkesztő: Magyari Márta

ISSN 1589–9136 ISBN 978-963-358-034-9

A kötetben található fotókat a kutatócsoport tagjai készítették.

Grafika, borító: Dallos Csaba

Nyomdai előkészítés és technikai szerkesztés: Dallos Csaba Nyomta a Kapitális Kft., Debrecen

Felelős vezető: Kapusi József

(5)

5

•

TARTALOM

Biczó Gábor–Kotics József: Bevezető ... 5

ELSŐ RÉSZ: AZ EGYÜTTÉLÉS SZÍNTEREI

Biczó Gábor: A Tövishát északi vegyes lakosságú színterének leírása ...25 Biczó Gábor: Az etnikai együttélési egyensúlyhelyzet elmélete:

a szilágysági Tövishát északi falvainak példája ...53 Kotics József: Divergens megélhetési stratégiák és az értékrend

etnikai dimenziói – A tövisháti példa... 105 Bán András: „Ez itt az én időmből van.”

Vizuális antropológiai kutatás tövisháti román és magyar portákon ... 141 Dallos Csaba: Az elbeszélés és a reprezentáció lehetőségei

a dokumentumfilmben, a szilágysági terepmunka példáján ... 173

MÁSODIK RÉSZ:

ESETTANULMÁNYOK A TÖVISHÁTI ETNIKAI EGYÜTTÉLÉSRŐL Keresztury Ágnes: Változó idők: tradíció és migráció Bősházán ...205 Osgyáni-Kovács Kitti: A közösségi élet vizsgálata Völcsökön

avagy a „hiány” funkciójáról ...227 Mészáros-Nagy Éva: Női normák és életvezetési gyakorlatok

kulturális antropológiai vizsgálata Monón ... 251 Ujhelyi Anna: A magyar–román együttélés vizsgálata

globális-lokális ellenhatások tükrében Bősházán ...273

FÜGGELÉK

„Elkacagott világ” – Portré az etnikai együttélésről a Szilágyságban

dokumentumfilm szövegkönyve (Szilágyi Péter) ...295

(6)

(7)

273

•

A MAGYAR–ROMÁN EGYÜTTÉLÉS VIZSGÁLATA GLOBÁLIS-LOKÁLIS ELLENHATÁSOK TÜKRÉBEN BŐSHÁZÁN

Ujhelyi Anna

Bősháza, 2009

(8)

1. TÉMAFELVETÉS

Egy vegyes lakosságú település asszimilációs és akkulturációs mechanizmusainak vizsgálatára vállalkozom a lokális társadalmi élet különböző színterein. Az elemzés fő csomópontjai a nyelv, illetve nyelvhasználat, a vallás és az életmód, értve ezen a mindennapi élethez kapcsolódó gyakorlatokat. A felsoroltak az együttélés színteré- nek alkotóelemei. A tanulmány az együttélés többféleképpen értelmezhető fogalma köré épül, s törekszik a jelenség minél szélesebb spektrumon történő bemutatására.

Bősháza etnikai összetételének arányai a 19. század közepe óta alapvetően stag- nálnak, ez a tény azonban a térségnek a kutatás során tanulmányozott valamennyi településére igaz (Varga 1998, 6). A falun belül nincs etnikai izoláció, nem figyelhe- tő meg a nemzetiségi alapon történt elkülönülő letelepedés, és az idősebb helyiek- kel készített interjúk amellett érvelnek, hogy ez hagyományosan mindig is így volt.

A szoros együttélés ellenére a lokális társadalmi élet számos meghatározó szín- terén nem történt keveredés. Ilyen például a vallás, amely napjainkban is az etnikai hovatartozás függvénye (a magyarok jellemzően reformátusok, a románok pedig ortodox vallásúak), és az „elrománosodás”, illetve „elmagyarosodás” hiánya a nyelv- használatban, azaz a kétségtelen interferenciális hatások megléte mellett a bősházai közösség domináns egynyelvűvé válásának nem tapasztalhatóak jelei. Összefoglal- va: nem történt (történik) olyan asszimiláció, ami a helyzetben elvileg és a térség- re vonatkozó általános társadalomtudományi tapasztalatok birtokában elvárható lett volna, amikor is „a befogadó, asszimiláló többség áll szemben az idegen asszimilálódó ki- sebbséggel” (Biczó 2009, 133). A kutatás eredményeinek bemutatásakor lényeges kérdés, hogy a kisebbség–többség reláció hogyan értelmezendő, hiszen a tágabb környezet- ben a románság létszámarányát tekintve többségben van, ám lokális szinten (Bőshá- zán) éppen fordított a helyzet.

Hipotézisem szerint az etnikai együttélési folyamatok egyidejűleg függenek a lo- kális gazdasági és társadalmi viszonyokat meghatározó hagyományoktól és az ezzel ellentétes globális hatásoktól, amelyek leginkább az 1989-es „fordulat” után jelentek meg. Ennek értelmében a tanulmány egyik kitüntetett kérdése a két ellenható té- nyező, a globális és a lokális hatásviszonyok, tehát a glokális színtér megszervező- désének alapelveire irányul.

A dolgozat alapvetően terepmunkára alapozott, de szekunder forrásokat is felhasz- náló kutatásra épül. A kezdeti empirikus megfigyelések után egyre hangsúlyosabb szerepet kaptak a kötött beszélgetések, amelyek formájukat tekintve az esetek több- ségében félig strukturált interjúk voltak. A terepmunka szempontjából jelentőséget nyert a terepre való gyakori és rendszeres visszatérés. Az interjúalanyok felkutatása

(9)

A magyar–román együttélés vizsgálata Bősházán | 275

„hólabda módszer”-rel történt, de törekedtünk a település etnikai arányainak a kér- dezett mintában érvényesített reprezentativitására.¹

A dolgozat az asszimiláció és az akkulturáció terminusok értelmezésével alapvetően a modern kritikai antropológiai diskurzus azon irányzatához köthető, amely a szocio- kulturális hasonulást alapvető és természetes társadalmi folyamatként, az „elhatáro- lódás csökkenésének” eseményeként szemléli (Yinger 2002, 25). Ennek értelmében az asszimiláció értelemtartalma nem egyenlő az asszimiláns csoport kultúraveszté- sével, annak inkább egyfajta átalakulásként, átmenetként értelmezhető. Tehát egy kultúra állandóan változik és ennek része lehet a teljes feloldódás is, amely ellen küz- deni tulajdonképpen utópikus törekvés az idő megállításáért (Raz 1997, 182–183). Az asszimilációt, illetve a szociokulturális hasonulás egész jelenségét, ennek tünete- it, valamint Bősháza esetében, mint látni fogjuk, tulajdonképpeni hiányát a globális hatásokra érkező, a lokális hagyományos értékeknek az együttélési tradíció bázisán kidolgozott válaszaként fogjuk fel.

2. BŐSHÁZA

A bősházai lakosok a település történelmét a Kaizler család 18. századvégi meg- jelenésétől tartják számon. A Kaizlerek hosszú éveken keresztül voltak a falu főbir- tokosai, az elbeszélések alapján az ő elmenetelük, azaz elhurcolásuk után ért véget Bősháza „bőség háza” (Petri 1902, 163).² korszaka: „Itt voltak Kaizlerék, vót sok épü- letjük, ki tudja, hány, ...ottan a magyar temető felé. Olyan pince vót, hogy a szekér bement és ökröstűl megfordult benne. Azt mondták, hogy Kaizler tartott egy ezred katonaságot a magyar idő alatt. Annyi gabonát, meg mindent adott. Mikor ők elmentek, a románok le- bontottak mindent.”³

A település lakossága a 2009-es felmérésünk alapján 541 fő, amelyből 67% a magyar, 33%-a pedig román nemzetiségű.⁴ A faluban jelenleg nincs annyi munkalehe- tőség, amennyi a lakosság igénye lenne. Azok, akik mezőgazdasággal foglalkoznak, leginkább önellátóak, csak saját és a család részére termelnek. A rendszerváltást meg- előzően viszont a falu lakosainak szinte egésze a helyi termelőszövetkezetben dolgo-

1 A projektmunka részeként szervezett terepkutatáson kívül többször végeztem átlagosan egyhetes egyéni terepmunkát a helyszínen.

2 Petri Mór monográfiájában a település nevének eredete: bőség háza, vagy másik olvasatban: bi=- kettő és usă= ajtó, tehát kettős ajtó.

3 62 éves férfi, Bősháza. A tanulmányban idézett interjúalanyok egy kivétellel mindegyike bősházai illetőségű, ezért a továbbiakban ezt külön nem jelölöm.

4 Az etnikai arányokkal kapcsolatos statisztikai adatokat lásd a kötet első fejezetében: A kutatási színtér leírása!

(10)

zott. A munkalehetőség hiánya miatt az aktív korúak zöme ingázik, tehát a közeli városok valamelyikében dolgozik.⁵ Sokan vannak, akik Magyarországon, vagy más európai országban, elsősorban a mediterrán térségben dolgoznak, ám eme munka- vállalás fontos jellemzője, hogy átmeneti, az ilyen jellegű munkát végzők rendsze- rint visszatérnek a faluba: „Ők [a románok] elhúzódnak Spanyolba, vagy másik városba.

A magyarság nem. Kimegy, aztán vissza is jön.”⁶ A román lakosság nagyobb mértékű mobilitása a dél-európai országokba a nyelvi akadályok könnyebb áthidalásának és a rendszerváltást követően kialakult tekintélyes kolóniáknak köszönhető.

3. ASSZIMILÁCIÓ ÉS AKKULTURÁCIÓ

Az asszimiláció és akkulturáció fogalmi keretei a bősházai együttélés és etnikus érintkezésben kölcsönösen érvényesülő hatásrendszer leírására korlátozott értelem- ben alkalmas. Az okok ismertetéséhez és elemzéséhez megítélésem szerint legin- kább a yingeri asszimilációelméleti modell rövid bemutatása mentén vághatunk neki (Yinger 1994).

A yingeri elképzelés szerint a hasonulás nem egyirányú folyamat. A többségi és a kisebbségi csoportok interakcióiban egyaránt változást feltételez, viszont a változás nem egyenlő mértékű (Yinger 2002). Eszerint az asszimiláció akkor következik be, amikor etnikai csoportok hosszú távú kapcsolatba kerülnek egymással, amely akár évszázados múltú érintkezési folyamatokra nyúlik vissza.

A yingeri elméletnek tehát fontos jellemzője a hasonulás gyakran megfigyelhe- tő aszimmetrikus jellege. Meghatározása szerint az asszimiláció értékelő típusú, de nem leíró fogalom, amely egyaránt magában foglalhatja a kulturális cserét és a kul- túrák összeolvadását. Yinger modellje szerint fontos megkülönböztetni az asszimi- lációs folyamatokat olyan szempontból is, hogy azok egyéni, vagy csoportos szinten mennek-e végbe. Jelen elemezés az asszimilációs és akkulturációs folyamatok, pontosabban ezek relatív és részleges értelemtartalmával, egyéni és csoportos megjele- nési formáival egyaránt foglalkozik. A hangsúlyt a csoportvizsgálatokra helyeztük, mivel a kutatott településen a szociokulturális hasonulási folyamatok a lokális társa- dalom egészét érintik. Mindez a legmarkánsabban a későbbiekben részletes tárgyalás- ra kerülő nyelvhasználatban jelenik meg: a bősházai románok és magyarok többsége kölcsönösen magas színvonalon ismeri egymás nyelvét. Ugyanakkor a funkcionális és általános kétnyelvűség egyik etnikai közösség esetében sem vezet tényleges asz- szimilációhoz.

5 A munkamigráció céltelepülései leginkább Nagybánya (Baia Mare), Zsibó (Jibou) és Zilah (Zalău).

6 70 éves nő

(11)

A magyar–román együttélés vizsgálata Bősházán | 277 Az akkulturációt a hasonulási folyamatok következményeként értelmezzük: „Az akkulturáció az új vagy megváltozott életkörülményekhez való alkalmazkodás, be- illeszkedés sokszínű folyamatát jelenti, és noha egyéni, szinguláris sorsok, életrajzok esetében is vizsgálható jelenségről van szó, az ilyen tárgyú kutatások mégis túlnyo- mórészt nagyobb közösségekre (pl. faluközösségekre), illetve egész népcsoportokra vonatkoznak és koncentrálódnak” (Erb 2002). Az akkulturációnak fontos tulajdon- sága, hogy az átvétel, vagy az értékek cseréje akkor jöhet létre, ha az egyének, mint az akkulturálódó csoport tagjai képesek azonosulni az átvenni kívánt, másik csoport értékeivel és azokat beillesztik saját kulturális mintáikba. Bősházán az etnikai színezetű konfliktusok hiánya és a nyíltan vállalt kétnyelvűség, valamint a napjainkban egyre szaporodó vegyes házasságok következményei lehetnek a kölcsönös ér- ték-azonosulásnak.

Hipotézisünk szerint a vizsgált falu közösségében a hosszú távú együttélés ered- ményeként leírható szociokulturális hasonulás tünetei nem értelmezhetőek klasszikus asszimilációként. A bősházai lokális modellben a kulturális minták átadása, átvétele és cseréje igen „lassú” folyamat, amely igen hosszú ideje tart. Az okok önmagukban is komplex, több összetevőből álló tényezők, melyek közül megfigyeléseink szerint az egyik legfontosabb, hogy a közösség tagjai elsősorban a falu lokális társadalmá- ba tartozóként ismerik el egymást és nem tesznek olyan különbséget egymás között, ami a fenti alapelvet felülírná. Ezért nem figyelhető meg etnikai stigmatizáció, val- lási intolerancia, vagy a nyelvhasználatot korlátozó normatív intézkedés. Az akkul- turációként felfogható folyamatok működésének manapság kibontakozó szituatív színtere az elmúlt években, leginkább a „fordulat” után, a vegyes házasságok egyre nagyobb arányban elterjedő intézménye.

4. EGYÜTTÉLÉS A TÖRTÉNELEM TÜKRÉBEN ÉS AZ EMLÉKEZET ALAPJÁN

A falu lakosainak kollektív emlékezetében az 1989-es év, azaz a rendszerváltás, a fordulat éve meghatározó jelentőségű, a helyiek gyakran ezt az esztendőt egyfajta

„origónak” tekintik, határozottan megkülönböztetve ezzel az előtte lévő és az utána következő időszakot. A terepmunka során megkérdezett bősházi lakosság alapvetően három részre osztotta a közelmúltra vonatkozó emlékezetet meghatározó történel- mi időt: „magyar idők”, a Ceausescu rezsim, azaz a fordulat előtti időszak, valamint a fordulat utáni évek, a demokrácia, amibe beletartozik a közvetlen jelen is.

A II. világháború idején, 1940-ben a második bécsi döntés rendelkezései alapján Magyarország visszakapta Észak-Erdélyt. A bősházai lakosság legidősebb tagjai erre az időszakra vonatkozó markáns emlékekkel rendelkeznek, ez a korszak az úgyneve-

(12)

zett „magyar idők”. A korszak kitüntetett jelentőségű az egész közösség történetének szempontjából. „Tehát úgy van, hogy valamikor sokkal jobban megértetjük magunkat a románokkal, mint a magyarokkal. [Az idősebb korosztálynál] azért másabb kicsivel, má- sabb volt a helyzet, amikor mondjuk még Magyarországhoz tartoztak, Tatám mesélte…”⁷ Az interjúkból az derült ki, hogy az együttélés a II. világháború időszakában és köz-

vetlen ezután sok problémával járt. Ugyanakkor arra is fény derült, hogy nem a helyi lakosok személyes konfliktusai végett, hanem: „A gyűlölet [volt az oka a konfliktusok- nak]. Ha esetleg magyar idő volt, és nagy ember volt és gyűlölte a románt esetleg akkor az visszaadta neki a gyűlöletet.”⁸ A releváns értelmezésekből kiderül, hogy azok az embe- rek, akik mindvégig a faluban éltek, a különböző politikai eseményeket, intézkedé- seket jellemzően a „nagyok”, a politikai elit hatalomért vívott harcaként konstatálták.

A „magyar időkre” a magyar nemzetiségűek nem nosztalgikusan, vagy revizionista módon gondolnak vissza, hanem úgy, mint egy olyan korszakra, amikor ugyan egy másik állam állampolgárai voltak, viszont a mindennapi élet alapvetően nem válto- zott meg, az együttélés fizikai körülményeire az éppen aktuális politikai rendszer nem gyakorolt befolyást.

A helyi emlékezetben a következő „nevezetes” időszak a II. világháború utáni évek- kel vette kezdetét, amikor Észak-Erdély ismét Romániához kerül és a szocialista ál- lam megalapozása után, majd 1965-től Ceausescu diktatúrájában teljesedett ki. Az interjúkból kiderült, hogy ezek az évek képezik a kollektív emlékezet „legsötétebb”

korszakát. Világossá vált, hogy a bősházai etnikai együttélés közösségi színtereire a

„magas” politika ekkor közvetlenül befolyást gyakorolt a magyarok elnyomásán ke- resztül. „Ceauşescu idejében volt nagyon lesújtva a magyarság, ha egyet szólottak szedték össze őket és vitték is a tömlöcbe.”⁹ A magyar lakosságot az adminisztratív politikai in- tézkedések sújtották. A szituáció értelmezése szempontjából fontos ismételten utal- ni arra, hogy Bősházán a magyar közösség képezi a lakosság többségét.

A bősházai lakosság békés együttélése egy másik megközelítésből, amely nem az erőviszonyok rendszereként kezeli a két közösség kapcsolatait, mint lokális hagyo- mányra is gondolhatunk. Olyan hagyományra, amely nem engedi az éppen aktuá- lis politikai ideológia konfliktusgeneráló hatásait érvényesülni, illetve a gyakorlat szintjén nem vesz ezekről tudomást. A jelenség hátterében álló okok levezethetőek a hosszú távú együttélés tényéből, „ha egy településen az adott nemzetiség tagjai ki- sebbségben vannak, a másság mindennapos tapasztalattá válik, nagyobb teret kap a tolerancia” és „a magyarok között kisebbségként élő románok erősebb fenntartások-

7 23 éves nő 8 82 éves férfi 9 82 éves férfi

(13)

A magyar–román együttélés vizsgálata Bősházán | 279 kal szemlélik a ’románokat általában’” (Csepeli – Örkény – Székelyi 2002, 34). Követ- kezésképpen az etnocentrizmus és az ebből fakadó nacionalizmus, illetve a bősházai faluközösségben élő magyaroktól való elszigetelődésre való hajlam kevésbé jelenik meg a mindennapokban. Az etnikai együttélési közösségek társadalmi távolsága jó- val kisebb, mint az olyan területeken, ahol az etnikai arányok román többséget tük- röznek. A mindennapi élet kölcsönösen nem hajlott az etnikai alapú szegregációra vagy izolációra. Ehhez a földrajzi adottságok is hozzájárultak, hiszen a település re- latíve elszigetelt, nehezen megközelíthető, ami egyfajta peremjelleget kölcsönöz a fa- lunak (Biczó 2008, 282).

5. EGYÜTTÉLÉS MA, AVAGY ÉLET A „FORDULAT” UTÁN

A településen minden megkérdezett arról számolt be, hogy a politikai rendszervál- tást követően megszűntek az elsősorban politikai okokra visszavezethető inzultusok.

Sőt, a község vezetésébe, melynek önkormányzati hivatala Benedekfalván található, magyar alpolgármesterek is bekerültek. Kutatásaink szempontjából fontos kiemelni, hogy Bősháza kisebbségi képviselete a magyar nemzetiségű alpolgármester szemé- lyében pozitív hatással volt a helyi együttélési viszonyokra. A faluban végrehajtott infrastrukturális fejlesztések, a szilárd útburkolat, az iskola és az óvoda felújítása az egész faluközösség érdekeit szolgáló beruházások voltak, melyeket a közvélemény egységesen üdvözölt és támogatott.

A politikai rendszerváltást követően az együttélési helyzet alapviszonyait érintő változások olyan tendenciákban mutatkoznak meg, mint például a vegyes házassá- gok számának növekedése, vagy az egyre gyakrabban hangoztatott érvényesülési elv:

„Van ilyen, hogy azt mondja valaki: román nyelven oktatom a gyerekemet, mert Románi- ában lakunk.”¹⁰ Mindkét jelenség a két etnikai közösség egymással kapcsolatban ko- rábban érvényesnek tekintett értékrendjében bekövetkező változására utal.

A rendszerváltást követő társadalmi változásfolyamatok ráirányítják a figyelmet az identitásalkotókhoz és az etnikai identitáshoz való viszonyulás módosulására. Míg a bősházai románok etnikai identitása egybeesik az államnemzeti identitással, ad- dig a helyi magyarok állampolgársági lojalitása és etnikai identitása eltérő értékmeg- alapozásra vezethető vissza (Csepeli – Örkény – Székelyi 2002, 24).¹¹ A „magyarnak lenni” identitás elsősorban az értékrenden keresztül kifejezésre jutó azonosságta-

10 70 éves nő

11 A jelenséget árnyalja, hogy sok bősházai magyar a magyar állampolgárság lehetőségének felvéte- lével igyekszik élni.

(14)

pasztalat. Az értékrend alapján a bősházai magyarok jellemzően két identitás-típu- sát tudjuk megkülönböztetni.

hagyomány alapú értékrend modern értékrend

– anyanyelv használata és „szeretete” – anyanyelv „szeretete”, de mindennapi használata elhagyható

– az etnikai közösséghez (és valláshoz) való tartozás

fontossága – kevéssé fontos az etnikai közösséghez (és valláshoz) való

tartozás

– a vegyes házasságtól való elzárkózás – mindegy, hogy a házasfelek milyen nemzetiségűek – a gyermek magyar iskolában történő oktatása – a gyermek román iskolában történő oktatása

– ragaszkodás a szülőfaluhoz – mobilitási hajlandóság

„Tudni kell a román nyelvet, kell tisztelni a románokat,

együtt kell velük működni, de nem kell velük keveredni.”¹² „nálunk a magyarok többsége tud románul.(…)Hát azért csak Romániában élünk, azért.”¹³

„Ma már azt hiszem, egyik fiatal sem engedi meg, hogy a szülei beleszóljanak az életébe.”¹⁴

Az egymással szembe állított két értékrend, pontosabban értékhorizont közös vo- nása, hogy mindkettő párhuzamosan kimutatható a lokális magyar etnikai közös- ségben.¹²¹³¹⁴

A hagyományos normákat és szokásokat preferálók értékközösségére jellemző, hogy a csoportba tartozók identitását nagymértékben befolyásolja az etnikai hova- tartozás tudata, és ezt a csoportkohézió fontos elemének tartják. Ők kötődnek leg- inkább a szülőföldhöz, a szülőfaluhoz, ahol már az ősök is éltek, és ezzel igazolják maguk számára ittlétük értelmét. Értékrendjük emocionális karakterű, de jól azono- sítható identitáselemeket tartalmaz. Minden olyan tényezőt igyekeznek megőrizni, amely szerintük méltán fejezi ki magyarságukat, például a magyar nyelv használa- tát, az erőteljesebb vallási kötődést. Etnikai vonásaik megtartása mellett törekszenek megakadályozni a keveredést a románokkal. A kutatások arra engednek következtet- ni, hogy ez a tipikusnak tetsző értékrend az elmúlt másfél évszázadban generáció ról generációra hagyományozódik, és a jelenben is megfigyelhető békés együttélést, valamint az etnikai csoportok arányának stabilitását eredményezi.

A bősházai magyar közösség „hagyománykövetői” igyekeztek identitás-konstitutív alkotóként megőrizni a kulturális örökség elemeit, de ez nem jelentett elzárkózást.

Az együttélésre jellemző, hogy a közös – fizikai és mentális – tereket a magyarság megosztja a románokkal, amíg az érintkezés minősége nem veszélyezteti a két etni- kum közötti világos határok fenntartását. A szomszédság, a barátság, vagy a közös

12 62 éves férfi 13 23 éves nő 14 32 éves férfi

(15)

A magyar–román együttélés vizsgálata Bősházán | 281 munkavégzés alkalom a kooperációra, de a saját etnikai kötődés érvényre juttatásá- ra is. A hagyományos értékközösség hívei identitásukat nem feltétlenül a „románság”

ellenében határozzák meg, hiszen alapvetően tisztelik, elfogadják a falu sorsközös- ségét. Az identitásőrzést inkább olyan értéknek tekintik, amelynek föladása súlyos veszteség lenne, alapozva mindezt – tudatosan, vagy tudattalanul – a sok évszáza- dos közös múltra, amellyel teljes mértékben lehet azonosulni. A kutatási tapasztalatok alapján e csoport jellegzetes személyiségei a hatvan éven felüli magyar férfiak.

A település magyar közösségének másik informális csoportjába a modern érték- renddel, értékválasztással jellemezhető bősháziak tartoznak. A fiatalabb generációk tagjaira a politikai rendszerváltást követően nyitottabbá váló társadalmi környezet nagyobb hatást gyakorolt. Felfogásukban a kollektív csoportérdeket az élet minden területén megelőzik az egyéni érdekek. A modern értékválasztás informális közössé- géhez tartozó bősházai magyarok nem feltétlenül tartják fontosnak az etnikus identi- tástényezőket, mint önreprezentációs eszközöket, sőt, ezekről hajlandóak akár teljes mértékben is lemondani. Az interjúk alapján figyelemreméltó, hogy az etnikai ön- azonosságnál a gazdasági érvényesülés fontosabb és a saját szociokulturális közös- séggel történő érzelmi azonosulás másodlagos. A jelenség logikus folyománya, hogy az érintettek mobilitási hajlandósága nagyfokú, perspektivikusan életüket nem a ha- gyományos „világhoz” kötik.

A modern értékválasztást preferálók gyakori érve, hogy bár magyar többségű te- lepülésen élnek, mégis Románia állampolgárai, ami az egyéni tervek szempontjá- ból megkerülhetetlen tény, ezért nem csak illő, de ajánlatos a román nyelv ismerete.¹⁵ A modern értékválasztással jellemzett „csoport” képes szakítani az évszázados ha-

gyományokkal, amelyeket nem tekintenek magánvaló értékhordozóknak. Az együtt- élési egyensúlyt jellemző disszimilációs törekvések fenntartása már nem lényeges eleme identitásuknak.

Fontos megjegyezni azt, hogy az eddigiekben jellemzett két csoport együtt és egy- másra hatással képezi a bősházai lokális társadalom magyar etnikai közösségét. Az értékválasztás alapján tételezett informális „csoportok”, melyekre strukturális külön- állás vagy csoporttudat nem jellemző, tulajdonképpen a lokális társadalomra kifejtett globális hatások változásokat generáló következményeként írhatóak le.

15 Az állampolgárság e csoport tagjai számára sem jelent többet egyfajta jogi kategóriánál, viszont sa- ját magyar származásukhoz sem kötődnek érzelmileg olyan erősen, mint az előbbi csoport.

(16)

6. AZ EGYÜTTÉLÉS SZÍNTERE 6.1. A vallás szerepe az együttélésben

A vallás a nyelvhasználathoz hasonlóan etnicitást jelöl, hiszen etnikai különbségek- re is rámutat (Hall 1997, 74). A vallás világnézet, értékrend is egyben, ami túlmutat a puszta vallásosságon. E kontextusban tehát az ortodoxia a románság egyik önrep- rezentációs eszköze, a reformátusság pedig a magyaroké. Ezek szerint a vallás cso- porthoz való tartozást jelöl, és szimbolikus elkülönülést eredményezhet (Frida 2002).

Bősházán az etnikai együttélés gyakorlatának része a vallásos élet színtereinek megé- lése, az ezekhez történő kölcsönös viszonyulás. Az etnikai együttélés minőségét vizs- gáló strukturált interjúkérdésekre adott válaszok fontos eleme volt például az, hogy a román pap és a magyar pap együtt van jelen a különböző szakrális alkalmakon. Ta- pasztalataink alapján elmondható, hogy a vallási vezetők együttműködése fontos eleme a lakosság harmonikus együttélésének, ami jól reprezentálja a kölcsönös tiszteletet.

A különböző ünnepi alkalmakkor jellemző, hogy románok és magyarok együtt ünnepelnek, illetve saját ünnepeiket bizonyos mértékig „kiterjesztik” a másik etnikai csoportra is: „És akkor nálunk az a szokás, hogy viszünk piros tojást, viszünk tésztát, meg ezt-azt, a román szomszédokhoz, amikor nekik nincs, és akkor ők is hoznak, amikor nekünk nincs. És így egybe ünnepelünk. Tehát amikor ünnep van, akkor nem dolgozunk mi se. Nem lehet tudni, melyik az igazi [hit]. Ez nagyon rossz, mert hogy így külön tet- ték...”¹⁶ Az idézet jól kifejezi, hogy a bősházai együttélés nem csupán „egymás mel- lett élés”, de tényleges „egymással élés”.

A vallás a nyelv megőrzésének fontos színtere és közege. Éppen ezért lényeges, hogy a liturgia mikor milyen nyelven folyik, hisz a szakrális szövegek egyfajta nyelvi állandóságot képviselnek. Az egyházak – ortodox és református egyaránt – alapvetően konzervatív értékközvetítő intézmények, ily módon a vallásosság a hagyományosnak mondható értékekhez, az etnikai identitástudathoz, a „nemzet” közösség-konstitutív képzetéhez történő kötődést erősíti. Ebben a nyelvnek kitüntetett szerepe van, külö- nösen azért mert, mint az közismert Romániában az ortodoxia és a református vallás etnikai hovatartozást is jelöl. Az ortodoxia a kortárs román társadalomban funkcio- nális kohéziós tényező, mely szorosan kötődik a román történelemhez, nyelvhez és oktatáshoz egyaránt.¹⁷

16 23 éves nő

17 Az asszimilációs folyamatok eredményeként a vallási és nyelvi identitás között történeti léptékben érvényesnek tekintett szigorú megfelelés napjainkban már nem feltétlen általános törvényszerű- ség. Jó példa erre az Arad környéki reformátusok asszimilációja, ami az egyházat arra kényszeríti, hogy a hívek megtartása érdekében az istentiszteleteket román nyelven tartsák.

(17)

6.2. A nyelvhasználat kérdései

A nyelvhasználat gyakorlata – amint erről a vallás szerepét taglaló részben már esett szó – a bősházai lokális együttélés meghatározó eleme, a saját etnikai csoport- tal való azonosságélmény kitüntetett színtere. A nyelvhasználat, és ezzel összefüg- gésben a nyelv állapota reprezentálhatja egy etnikai közösség kulturális működésének alapvonásait. A romániai magyarság szempontjából a nyelvhasználat, illetve az, hogy a mindenkori nyelvpolitikai döntések miként befolyásolják a nyelvi integritás körül- ményeit, mindig kiemelt jelentőségű kérdés volt. A nyelvpolitika a közoktatáson ke- resztül még az olyan elszigetelt együttélési közösségek viszonyaira is képes volt hatást kifejteni, mint Bősháza.

A 20. század második felében a romániai nyelvpolitika igen nagy változékonysá- got mutat. Mint közismert a Ceausescu rezsim éveit általános kisebbségellenesség jellemezte, a kisebbségi nyelvhasználatot adminisztratív eszközökkel igyekeztek erő- teljesen korlátozni. A kisebbségi nyelvhasználati jogok egyértelmű törvényi szabá- lyozására a politikai rendszerváltást követően, csupán 1996 után, a kisebbségi jogok általános rendezésének részeként került sor. Az új helyzet utat engedett a pluralis- ta szemlélet felé mutató nyelvpolitikának. Ennek köszönhetően 2001-től életbe lé- pett az a törvény, amelynek értelmében azon települések közigazgatásában, ahol a magyar népesség aránya meghaladja a 20%-ot, megengedett a magyar nyelv haszná- lata a közigazgatásban és a hivatali gyakorlatban (Szarka 2003 és Horváth I. 2009).

Mivel Bősházán a magukat magyarnak vallók többségben vannak, ezért a diszk- riminatív nyelvpolitikai rendeleteknek itt kevésbé érezhető hatásuk volt. A tapasztalatok és a helyi interjúalanyok beszámolói alapján elmondható, hogy Bősházán az etnikumközi kommunikáció során kettős nyelvhasználat él. Számos esetben megfi- gyelhető, hogy ha egy román és egy magyar beszélgetnek, akkor egyaránt használnak magyar és román szavakat, kifejezéseket is: „Nem is gondolkodik az ember, csakúgy jön.

Ő mond magyarul valamit, én lehet, hogy románul válaszolok. Vagy én mondok valamit románul és ő magyarul válaszol.”¹⁸ Viszont abban az esetben, ha több magyar beszél- get egymással és akár csak egyetlen román személy kapcsolódik be a kommuniká- cióba, mindenki automatikusan átvált a román nyelvre. A helyiek többsége tiszteli, vagy legalábbis elfogadja a másik nemzetiséghez tartozók nyelvét, sőt, büszke arra, hogy két nyelvet is anyanyelvi szinten beszél. Kivételek természetesen akadnak: pél- dául a falu boltjának és kocsmájának román nemzetiségű eladója már több mint tíz éve él a településen, mégse szólal meg soha magyarul, bár mindent megért. Vele el- lentétben a férje, aki szintén román nemzetiségű, anyanyelvi szinten beszél magyarul

18 23 éves nő

(18)

is. A különbség oka, hogy az asszony beköltözőként homogén román környezetből érkezett és nem rendelkezik a törzsökös román nemzetiségűekhez hasonló magyar beszélt nyelvi tapasztalatokkal.

A kölcsönös nyelvhasználati készség terén generációs eltérések is megfigyelhetőek.

A bősházai magyar fiatalok számára már kevésbé fontos kérdés, hogy milyen nyelven szólalnak meg, míg az idősebbeknek még fontos a magyar preferálása. Ennek oka a globális modernizációs minták és normák beszivárgása, amely a fiatal generációk- ra nagyobb hatást gyakorol mint szüleikre vagy nagyszüleikre. A fiatalok többnyi- re praktikus megfontolások alapján döntenek arról, hogy melyik nyelvet használják.

Többségük úgy véli, hogy románul „kifizetődő” megtanulni, mert így a városi mun- kaerőpiacon könnyebb érvényesülni. Az idősebbek is értékelik a román praktikus je- lentőségét, úgy vélik, hogy előnyös, ha az ember mindkét nyelven meg tud szólalni.

A bősházai magyarok nyelvhasználatára jellemző generációközi különbségként leírt tendenciák kétségtelen kapcsolatban állnak a lokális színtérre gyakorolt globális ha- tásviszonyok kérdésével. A lokális faluközösség néhány évtizede még igen zárt világa

„kitágult”, a távolságok – fizikai és asszociatív értelemben egyaránt – egyre kisebb- nek tűnnek, a haza, az otthon fogalma átértelmeződik (Appadurai 2001). Az egyén- nek számos választási lehetősége van arra nézve, hogy mely csoport, csoportok tagja kíván lenni, vagy hol alakítja ki otthonát.

7. A VEGYES HÁZASSÁG INTÉZMÉNYE

„[Yinger] a vegyes házasságot olyan házasságként határozza meg, mely társadalmi- lag jelentős különbségek határán – iskolai végzettség, társadalmi osztály, vallás, etnikai hovatartozás, anyanyelv, szórakozási szokások stb. – keresztül hat” (Gyurgyík 2004). A yingeri modell alapján vegyes házasság a csoport leginkább akkulturáló- dott tagjai körében fordul elő, tehát azon személyek között, akik közt – jelen esetben – az etnikai hovatartozásból fakadó kulturális különbségek kevésbé érezhetőek (Yinger 2002).

Bősházán a vegyes házasság a rendszerváltást megelőzően nem volt elterjedt, az elbeszélésekből kiderült, hogy a családok kifejezetten tiltották az etnikai keveredést.

A hagyományos együttélési modell fontos elemét képezte a lokális etnikai endogá- mia, amibe beleértették a szomszédos településeken élő azonos nyelvű és vallású há- zastárs választását is. A vegyes házasság elkerülésének stratégiája, magyar és román oldalról egyaránt, kizárta az olyan kapcsolatok elterjedését, ahol a család az egyén asszimilációjának színteréül szolgálhatott volna. Természetesen az ún. „régi időkben”

is voltak olyan, eltérő etnikai közösséghez tartozó személyek, akik az általánosan el- fogadott gyakorlattal szemben, ennek ellenére kötötték össze életüket: „Szöktetések

(19)

A magyar–román együttélés vizsgálata Bősházán | 285 voltak régebben, ha a szülők nem engedélyezték a vegyes házasságot, a ma 35–40 éves kor- osztálynál.”¹⁹ A jelenséggel kapcsolatban készült interjúkból viszont az is kiderült, hogy vegyes házasság miatt kialakult családi konfliktusok többnyire nem voltak tar- tósak. A párok általában elhagyták a falut és egy másik településen kezdték el közös életüket, ám a családdal való kapcsolattartás nem szűnt meg, és az idő múlásával a kezdeti feszültségek lecsillapodtak.

A vegyes házasságok ellenzése, esetleges szankcionálása napjainkban kevésbé ér- vényes, ám az ún. konzervatív módon gondolkodók (leginkább az idősebb korosz- tály tagjai) ma is inkább elutasítást tanúsítanak. Az etnikai együttélési helyzetekben a házassági kapcsolat elkerülésének szokása praktikus okokkal magyarázható. „Egy együttélés során anélkül is [vegyes házasság] millió egy probléma van. És amikor erre rá- tevődik még egy plussz...még egy, az etnikai konfliktus...mert nem egy esetet hallottam, amikor a magyarnak mondja [a román házastárs], hogy te csúf bozgor. A bozgor az ha- zátlant jelent, gyökértelent. (…) És akkor a másik meg azt mondja, hogy oláh, akkor még hatványozódik az a sérelem, vagy mi.”²⁰ A szituációban rejlő konfliktusveszély forrása az etnikai pozícióval adott kulturális távolság, a szokások különbsége, melyek áthi- dalása a mindennapi együttélésben bonyolult feladat. Az etnikailag vegyes házas- ságok ellenzése nem csupán a lokális etnikai közösség fennmaradását szolgálja, de abból a megfontolásból is logikus, hogy ha a házasfelek között kevesebb a különbö- zőség, akkor közös életük gördülékenyebb lesz. Az etnikai csoport homogenitásá- nak megőrzésére irányuló törekvés az egész közösség számára „biztonságosabbnak”

tűnik, elkerülve ezzel a „mi-ők” reláció felbomlását, ami egyéni és kollektív szinten is kiszámíthatóbbá teszi a mindennapi életet. A vegyes házasságot elkerülő hagyo- mány „konzerválása” biztonságot ad, a tartós béke záloga a családon belül illetve a zárt etnikai közösség záloga.

Az, hogy napjainkban a vegyes házasságok megítélése már kevésbé negatív, illetve a fiatalabb generációk körében semleges, annak köszönhető, hogy a párválasztási szokásokban az etnikai hovatartozást egyáltalán nem tekintik lényeges tényezőnek.

Bősházán jelenleg hat olyan háztartás található, amelyben a felek vegyes házas- ságban élnek. Két pár van, ahol a férfi magyar és a nő román származású és négy házasságban fordított a helyzet. Közülük egy 2009 őszén megesküdött pár munka- vállalási lehetőség miatt a közeli Szilágycsehbe költözött. A következő fejezetekben az ő házasságuk mikroelemzéséhez kapcsolódva az etnikailag vegyes családi életvi- lágok jellemzőinek bemutatására kerül sor.

19 70 éves nő 20 65 éves férfi

(20)

7.1. A vegyes házasságok és a vallás

A vegyes házasságokban a tövisháti kutatási minta alapján a vallásgyakorlat három modellje írható le. Az első típus, amikor a román fél átveszi a magyar fél vallását, a második, amikor a magyar fél veszi át a román fél vallását, valamint a harmadik eset, amikor mindkét fél megtartja vallását.

Az első típus igen ritka, feltehetően speciális eseti feltételekhez köthető jelenség.

Bősházán egyetlen – a projektben érintett többi vegyes lakosságú településen, külö- nösen Monón több – példát találtunk, amikor egy román származású nő református férje vallását vette át. A kutatásban érintett többi településtől eltérően Bősházán ro- mán férfi vallásváltásáról nem tudunk. A második típus előfordulása már jóval gya- koribb, legalábbis interjúk alapján kiderült, hogy néhány évtizeddel ezelőtt, amikor a vegyes házasságok száma még elenyésző volt, a magyar fél szinte minden esetben átvette a román házastárs vallását. Ennek hátterét nem a személyes érvényesülési stratégiában kell keresnünk, hanem abban, hogy a településen az együttélő etnikai részközösségek közötti határok merevebbek voltak. Ebből következik, hogy az ortodox román házasfelet választó reformátust közössége nem vette szívesen, míg pár- ja oldaláról a befogadó családi közösség részéről elvárásként fogalmazódott meg vele szemben az áttérés az ortodox vallásra.²¹

Napjainkban azonban Bősházán a harmadik modell a legelterjedtebb: egyetlen vegyes házasságban élő lakosa sem váltott vallást csupán a házasságkötés okán.

A házasfél vallásával szemben mutatott nyilvános tolerancia leggyakoribb meg- nyilvánulása, hogy a házasságkötési szertartást az ortodox és a református templomban egyaránt megtartják. Tapasztalataink szerint a felek a mindennapokban felváltva járnak misére/istentiszteletre, vagy külön látogatják saját gyülekezetük szertartásait.

A kutatás eredményeiből kiderül, hogy a harmadik modellt követő vegyes házas- ságokban az érintettek nem a felekezeti hovatartozást, hanem a vallásosságot, az el- kötelezett hitet ítélik fontosabbnak, a másik fél „áttérítésére” irányuló kísérletnél, ami konfliktusok forrása lehet. A felek általában kölcsönösen elfogadják egymás családi és etnikai hagyományaiból eredő vallási szokásait.

21 A jelenség az egyéni életsorsokon keresztül történő részletes tanulmányozása lehetőséget kínálhat a vallási-etnikai közösségét elhagyó fél a vallásban maradó rokonságával és családfelével fenntar- tott kapcsolatrendszerének átfogó értelmezésére, a jellemző gyakorlatok azonosítására és tipizálá- sára.

(21)

7.2. A vegyes házasságok és a nyelvhasználat,

valamint a gyermeknevelés

A vegyes házasságok az etnikai együttélési gyakorlatok valóságos laboratóriumai.

Tapasztalataink szerint a családi nyelvhasználat és a gyermekneveléssel kapcsolatos attitűd között világos kapcsolat mutatható ki. A bősházai vegyes házasságokra a két- nyelvűség a jellemző, mivel legtöbb esetben mindkét fél beszéli a másik anyanyelvét.

Ám a mindennapok nyelvhasználata sok esetben egyfajta asszimetriát mutat a gyermekek születését követően és a gyermeknevelés gyakorlatában. Ennek oka, hogy a nyelv erős szimbolikus önreprezentációs funkcióval bír, illetve az etnikai hovatarto- zás kimutatásának eszközeként működik, ami közösségteremtő és közösségformáló tényező (Szarka 2003). Ezért fontos kérdés, hogy a gyermek melyik szülő hagyo- mányait viszi, majd adja tovább. A tanulmány első felében részletezett modern és hagyomány alapú értékrend közti különbség a vegyes házasságban felnövekvő gyermekek nyelvhasználatával és nyelvválasztásával kapcsolatosan megfogalmazott vé- leményekben látványosan mutatkozik meg. A kutatási tapasztalatok alapján éppen a vegyes házasságok a gyermeknevelés kontextusában megfigyelhető nyelvhasznála- ta mutat rá leginkább arra, hogy a két értékrend milyen vegyesen jelenik meg. A vegyes házasságot elfogadókat és a vegyes házasságra lépőket alapvetően a „modernként”

aposztrofált értékszemlélet jellemzi. Ám a velük és a „falustársak”-kal készült inter- júk alapján elmondható, hogy a vegyes házasságban élő felek legtöbb esetben fontosnak tartják azt, hogy gyermekeik átvegyék a szülői hagyományokat, amelynek szerves részét képezik az etnikai színezetű kulturális elemek. Ennek érdekében kü- lönböző stratégiákat alkalmaznak.

A legelterjedtebb szokás a vegyes házasságok harmadik vallási modelljéhez köt- hető: a szülők megőrzik vallásukat, ami azt is reprezentálja, hogy különböző hagyo- mányokkal és etnikus jegyekkel rendelkeznek. Ennek logikus folyománya, hogy a születendő gyermekek egyfajta „megosztásban” részesülnek: a lánygyermek az anya, a fiúgyermek pedig az apa nemzetiségéhez tartozó kulturális jegyeket sajátítja el és erre irányuló „célzatos” nevelésben részesül. A bősházai gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az egyik gyermek református lesz, és magyar oktatási intézményekben tanul, a másik gyermek pedig ortodox vallású lesz, és román oktatásban részesül. „Úgy voltak elosztva a gyerekek, mindegy…az egyik református lesz, a másik ortodox. J. született előbb, ő ortodox lett, és a fiú pedig református.”²² E családmodellre jellemző, hogy a szülők a gyermeknevelésben arányosságra törekszenek. A gyermekneveléshez kötődő attitű- dök elemzése alapján lényeges, hogy a szülői magatartást sok esetben nem a szemé-

22 32 éves férfi

(22)

lyes meggyőződés, hanem a család és a közösség elvárásai határozzák meg: a család etnikai karaktere tükrözzön egyensúlyt. Ez természetesen majdnem lehetetlen elvá- rás és az elbeszélések alapján a gyermekek általában annak a szülőnek a nyelvét beszé- lik jobban, aki többet szól hozzájuk, több időt tölt velük: „A gyerekek perfekt beszélnek románul… többet vannak az anyjukkal és ezért többet beszélnek románul.”²³ Mivel a falu- si társadalomban a nevelés terén hagyományosan az anya a domináns szereplő, ezért a vegyes házasságokban az anya etnikai-kulturális hatása akarva-akaratlanul hang- súlyosabban érvényesül. A névválasztásnál a legtöbb esetben ügyelnek arra, hogy a gyermeknek adott név könnyedén lefordítható legyen román és magyar nyelvre is.

A faluban általánosan úgy vélekednek a vegyes házasságokról – még azok is, akik et- től elzárkóznak –, hogy az ilyen közegben felnevelkedett gyermekeknek több esélye lesz az életben, köszönhetően a magabiztos kétnyelvűségnek és annak, hogy a román és a magyar kultúrából egyaránt elsajátítanak elemeket. „Mondjuk a K.-éknál ott ve- gyesen vannak, (…)de az biztos, hogy románul is fognak tudni, magyarul is. Több lesz a lehetőség iskolára is.”²⁴ Az ilyen, „differenciált” szemléletű gyermeknevelést alkalmazó családokban a kisgyermek eleve két nyelven beszél, és természetes módon alkalmazza tudását: funkcionális kétnyelvűség jellemzi. „Én beszéltem magyarul, a feleségem romá- nul. Tudom, amikor apám jött egyszer haza, a nagyobbik lány, a K., hát játszott labdával az úton. És a labda legurult a kertbe. Lement érte, jaj szalad a leány tata elébe, mondja:

jaj tata-tata, labda ment coloni [átment másnak a birtokára]. Tehát itt már összekavar- ta. Jött az öreg, azt mondja, hogy fognak ezek beszélni? Na de nincs gond itt. Ha vala- mit mondtam a lánynak magyarul, hogy mondja meg az anyjának, ő odament és románul mondta meg neki. És az anyja mondta románul, nekem mondja magyarul. A gyereknek fog az esze, hamar-hamar...”²⁵ A vegyes házasságok esetében Bősházán az iskolaválasztás a nyelvválasztáshoz hasonló elvek mentén történik.

A plurális szemléletű, az etnikai-arányosság elvű modell ellentettje, amikor csu- pán az egyik szülő kulturális öröksége jut érvényre. Ez a legtöbb esetben akkor fordul elő, amikor a férj román származású. Ennél a típusnál az általános értékszemlélet és a nevelési gyakorlat között olykor diszkrepancia mutatkozik. pontosabban a „modern” értékszemléletű vegyes párok esetében is előfordulhat etnikai-nevelési kizáró- lagosság. Mindkét fél megtartja saját vallását, illetve rendelkezik azzal a szemlélettel, amely alapján a vegyes házasság működtethető. Mégis, alapvetően patriarchális, ha- gyományos gondolkodásmódot tükröz, amikor a családban kizárólag a férj kultúrája érvényesül a nevelésben. Román származású férj esetében a családi életben érvénye-

23 32 éves férfi 24 23 éves nő 25 58 éves férfi

(23)

A magyar–román együttélés vizsgálata Bősházán | 289 sülő apa etnikai-kulturális dominanciája a legtöbb esetben a feleség támogatásával történik és nem kényszerként valósul meg. A gyakorlat mögött az a meggyőződés húzódik, hogy a gyermekeknek mindenképpen jobb, ha nevelésükben a román kul- turális jegyek dominálnak, mert akkor könnyebben integrálódnak és érvényesülnek.

„Van olyan román férj, aki megtiltja a magyar feleségének, hogy magyarul beszéljen a gye- rekével, pedig ő is nagyon jól beszél magyarul. És ha találkozunk, megkérdezi, hogy miért nem beszélek románul a gyerekemmel, hogy jobban megtanulja.”²⁶

7.3. Egy bősházai vegyes házasság esettörténete

A feleség E. 23 éves bősházi, magyar származású és férje M. 26 éves völcsöki, ro- mán származású, a fiatalok 2009 nyarán kötöttek házasságot. E. Bősházán született és nőtt fel, negyedik osztályig ide járt iskolába, majd negyediktől nyolcadik osztályig Szilágycsehben tanult román iskolában. Ezt követően román nyelvű oktatási intéz- ményben ápolónői végzettséget szerzett Zilahon. M. völcsöki származású, iskoláit Völcsökön és Szilágycsehben végezte román nyelven. Esküvőjüket követően Szilágy-

csehbe költöztek saját lakásukba.

E. és M. története jól példázza a tövisháti vegyes településeken a lokális szocio- kulturális viszonyok lassú változásfolyamatait. A házaspár gondolkodásmódja és kö- zösen tervezett életstratégiája szemléletesen mutatja fel a globális és lokális hatások eredőjeként szerveződő értékrend formálódását az együttélési gyakorlatban.

E. és M. a fordulat után felnőtt generáció tagjai. M. egyik völcsöki, magyar szár- mazású barátja mutatta be őket egymásnak. Elmondásuk alapján egyáltalán nem játszott szerepet a kapcsolat kialakításában az etnikai hovatartozás kérdése, kommu- nikációjukat a kettős nyelvhasználat jellemezi: „Magyarul beszélgettetek, vagy romá- nul? Hát, én már nem is tudom. Azt hiszem, magyarul is, románul is, hát vegyesen, mer’

a barátja magyar és akkor így ismerkedtünk meg és akkor azóta...”²⁷ Szüleik viszont fenn- tartásokkal fogadták kapcsolatukat: „Nem volt evvel baj [azzal, hogy román]. Ez csak annyi, hogy...tehát előre gondoltak [a szülők], hogy vajon hogy lesz. Mert így is van na- gyon sok minden gond, meg probléma, ami felmerül egy házasságban. És az, hogy a vallás közötti probléma és a nyelv közötti probléma.nehogy ez is még rátegyen arra, hogy...még több probléma legyen.”²⁸ M. elmondása alapján az ő családja azért tartott a kapcsolat- tól, mert a magyar származású E. személyében egyfajta „csoportidegent” láttak, aki

26 33 éves nő 27 E. 23 éves nő 28 E. 23 éves nő

(24)

megbonthatja a család zárt és homogén etnikai közösségét: „Az a baj, hogy ők mindig románul voltak, és ha van egy magyar, az már olyan külső, olyan gyanús.”²⁹

Az előfeltevésszerűen és kölcsönösen megfogalmazott kezdeti ellenvetéseken túl- lépve mindkét oldalon elfogadták, hogy a fiatal generáció egyfajta új értékrendet kép- visel, amelyet a tágabb környezet közvetít és ez életükre legalább ugyanolyan befolyást gyakorol, mint a saját családban elsajátított hagyományos etnikai-kulturális érték- szemlélet. E. szülei közül édesanyja „békélt meg” előbb a helyzettel: „Itthon is volt úgy, hogy hát mondjuk román...Apukám mondta, hogy hát román? Hát mondom, igen ro- mán. És akkor anyukám mondta, hogy idefigyelj, ebbe nem fogunk beleszólni, ez az ő vá- lasztása. Lehet az cigány is, csak megbecsülje [a lányukat, E-t].”³⁰ Végül E. édesapja is elfogadta kapcsolatukat, tekintettel arra, hogy M. édesapjával már régóta ismerték egymást. Esküvőjüket ortodox és református templomban is megtartották. Fogada- lomtételüket az ortodox szertartáson románul, a református esketésen pedig magyarul mondták el mind a ketten. A lakodalom Bősházán volt, ahol a kétnyelvűség domi- nált minden téren: E. édesapja románul és magyarul is elbúcsúztatta lányát, a zené- szek román és magyar nótákat egyaránt játszottak, valamint a násznép sem különült el egymástól etnikai összetétel szerint. Az esküvő párhuzamosan tartalmazott ro- mán és magyar hagyományelemeket.

A fiatalok esküvőjük után költöztek Szilágycsehbe. A mobilitás, valamint a mindkét szülői háztól való fizikai és szimbolikus értelmű elszakadás jele a fordulat után felnövő generáció körében terjedő szemléletváltásnak. A jelenség következménye, hogy Bős- házán kezd kimenni a divatból a hagyományos, többgenerációs együttélési gyakorlat.

A vallási kötődés E. és M. számára is fontos tényező. Mindketten megmaradtak eredeti vallásukban, ám annak érdekében, hogy a vallási különbségekből ne adód- jon konfliktus, megpróbálják összeegyeztetni a misén, istentiszteleten való részvé- telt: „járunk templomba, én is megyek az ortodoxokhoz. Mikor hogy. Mert van, amikor, most például holnap is dolgozik [vasárnap]. És amikor ő dolgozik, akkor én szoktam jön- ni ide [Bősházára] és akkor átmegyek a templomba [református]. De úgy volt, tehát eddig úgy volt, hogy mondjuk egyik vasárnap voltunk Völcsökön az ortodox templomba és akkor másik vasárnap, vagy azután vasárnap mikor tudtunk jönni, akkor jöttünk ide a refor- mátus templomba. Tehát így felváltva, mikor hogy tudunk.”³¹

Úgy tervezik, hogy gyermekeik ortodox vallásra lesznek keresztelve, valamint ro- mán nyelvű iskolába fognak járni. E. véleménye szerint fontos, hogy a születendő gyermekek tisztában legyenek magyar származásukkal is, ám ennek identitáselem-

29 M. 26 éves férfi, Völcsök 30 E. 23 éves nő

31 E. 23 éves nő

(25)

A magyar–román együttélés vizsgálata Bősházán | 291 ként történő kihangsúlyozásánál fontosabbnak tartja azt, hogy a család egységes legyen, és a gyermekek a társadalom érvényesülni képes tagjai lehessenek. Álláspontja szerint gyermekei sikerének legjobb útja, ha román dominanciájú vallási és kulturális neveltetésben részesülnek. M. hasonlóképp vélekedik gyermekeik jövőjéről.

8. BEFEJEZÉS

A tanulmány hipotézise, hogy a bősházai etnikai együttélés gyakorlata egyidejűleg függ a lokális gazdasági és társadalmi viszonyokat meghatározó hagyományoktól és az ezzel ellentétes globális hatásoktól, beigazolódott. Az együttélés jellegzetességei- nek globális-lokális reláció szintjén történő elemzése hasznosnak bizonyult, hiszen a román–magyar viszony leírása és elemzése így árnyalt összefüggésekre mutatott rá.

Nyilvánvalóvá vált, hogy békés és hosszú távú együttélési helyzetek értelmezéséhez elengedhetetlen a lokális történelmi viszonyok és a jelen folyamatainak párhuzamos vizsgálata. Az együttélés megértése leginkább az ún. „átmenetben”, folyamatszerű eseményként tanulmányozható. Ennek oka, hogy a lokális hagyomány és a globális modernizációs hatások minden Bősházán élő személyt érintenek. Ugyanakkor a ha- gyomány és a „modern” kombinációja és ennek variációi az egyén és a csoport, valamint a generációk szintjén nagyon különböző.

IRODALOM

Appadurai, Arjun

2001 A lokalitás teremtése. Regio 3: 3–31.

Biczó Gábor

2004 Asszimilációkutatás – elmélet és gyakorlat. Budapest, MTA Politikai Tudomá- nyok Intézete

2008 A „hagyomány” rehabilitációja mint a lokális identitás megértésének kulcsa a Kárpát-medence vegyes lakosságú közösségeiben. In Papp Richárd – Szar- ka László (szerk.) Bennünk élő múltjaink. Történelmi tudat – kulturális emléke- zet. Zenta, Vajdasági Magyar Művelődési Intézet 279–286.

2009 Hasonló a hasonlónak. Budapest, Kalligramm Csepeli György; Örkény Antal; Székelyi Mária

1999 Az együttélés reprezentációi Erdélyben. Szociológiai Szemle, 3: 73–95.

2002 Nemzetek egymás tükrében. A Kárpát-medence térségében élő nemzeti többségek és kisebbségek interetnikus viszonyai. Budapest, Balassi Kiadó

Erb Mária

2002 Akkulturációs folyamatok és interetnikus kapcsolatok a magyarországi néme- teknél 1945-ig a magyar jövevényszók tükrében. Kisebbségkutatás, 3: 693–700.

(26)

Frida Balázs

2002 A Másik felé…A közeledés és elkülönböződés szimbolikus stratégiái a gyime- si interetnikus kontaktzónában In Kozma István – Papp Richárd (szerk.) Et- nikai kölcsönhatások és konfliktusok a Kárpát-medencében. Budapest, Gondolat – MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézet 26–39.

Gyurgyik László

2004 Asszimilációs folyamatok a szlovákiai magyarság körében. Budapest, Kalligramm Hall Stuart

1997 A kulturális identitásról. In Feischmidt Margit (szerk.) Multikulturalizmus.

Budapest, Osiris – Láthatatlan Kollégium (Szemeszter Sorozat) 60–68.

Horváth István

2009 Kisebbségi nyelvi jogok és kisebbségi nyelvhasználat Romániában. Magyar Tudomány, 11. szám

Horváth Sz. Ferenc

2007 Elutasítás és alkalmazkodás között: a romániai magyar kisebbségi elit politikai stra- tégiái 1931–1940. Csíkszereda, Pro Print

Iordachi, Constantin

2000 Állampolgárság és nemzeti identitás Romániában. Regio, 3: 27–61.

Petri Mór

1902 Szilágy vármegye monographiája I-IV. Budapest, Franklin Raz Joseph

1997 Multikulturalizmus – liberális szempontból – In: Feischmidt Margit (szerk.) Multikulturalizmus. Budapest, Osiris – Láthatatlan Kollégium (Szemeszter Sorozat) 173–189.

Szarka László

2003 Államnyelv, hivatalos nyelv – kisebbségi jogok Kelet-Közép Európában In Szarka László, Nádor Orsolya (szerk.) Nyelvi jogok, kisebbségek, nyelvpolitika Kelet-Közép Európában. Budapest, Akadémiai Kiadó 15–35.

Varga E. Árpád

1999 Erdély etnikai és felekezeti statisztikája. II. Bihar, Máramaros, Szatmár és Szil- ágy megye. Népszámlálási adatok 1850/1869–1992 között. (Múltunk Könyvek) Budapest–Csíkszereda, Teleki László Alapítvány – Pro Print

Yinger, J. Milton

2002 Az asszimiláció és a disszimiláció elmélete felé. Regio, 1: 24–44.

(27)

Anna Ujhelyi

EXAMINATION OF HUNGARIAN- ROMANIAN COHABITATION IN RELATION TO GLOBAL-LOCAL CONTRA-EFFECTS IN BŐSHÁZA

In my article I focus on the description of assimilative and acculturation mechanisms influencing different aspects of social life in Bősháza. The key aspects in which the analysis is carried out are: the language and it’s usage, religion and life, meaning the everyday practices of living. The article draws upon the diverse understanding of the notion of cohabitation and aspires to describe it in several aspects. The ethnic proportion characterizing Bősháza has not changed significantly since the 19th century. Ethnic isolation, separation in settlement on the basis of ethnic origin cannot be seen. Despite the mixed habitation, in several important aspects of local social life the ethnic division is obvious. Although, based on social scientific data available from the region, assimilation by the majority receiving a minority could have been expected there was not and is not assimilation.

According to my hypothesis the processes of ethnic cohabitation depend on the traditions determining local economic and social relations and on the contrary global effects arising after the regime change in 1989. Pursuant to this the two contrary factors, the global and local effects, are in the focal point of my research on the organization of glocal scene.

In its understanding of the notions of assimilation and acculturation the article joins the discourse of current critical anthropology interpreting the socio-cultural adaptation as natural social process, az the process of “declining separation”.

Accordingly, the meaning of assimilation is not equal to the loss of culture of the assimilated but is a transformation, a transition. The culture is under constant changes the result of which can be total dissolve. To fight against it is a utopian struggle against to flowing of time. Assimilation, the phenomenon of socio-cultural transition, its symptoms and, in the case of Bősháza, the lack of it, is understood as an answer, based on the traditions of cohabitation, given by the traditional local values to the global effects.

(28)