Egy fogyatékossággal élő emberekkel kapcsolatos komplex szemléletformáló program
hatásvizsgálata G
ULYANikoletta Mária
Eszterházy Károly Egyetem Neveléstudományi Doktori Iskola, Eger nikoletta.gulya00@gmail.com
DOI: 10.18427/iri-2019-0041
A fogyatékossággal élő emberek társadalmi integrációját nagyban hátráltatja, hogy a többségi társadalom nem rendelkezik kellő mennyiségű releváns információval a fogyatékosság témájával kapcsolatban (Connor &
Bejoian, 2014). A közoktatásban tanuló sajátos nevelési igényű tanulók magányosak, beilleszkedésük nehézkes (Szekeres, 2012; Schiemer, 2017); magyar többségi társaik fogyatékossággal élő emberek iránti attitűdje a nemzetközi átlag alsó szintjén van (Pongrácz, 2017).
Az előítéletes gondolkodás, amely sokszor a fogyatékossággal élő emberek társadalmi elszigeteltségének alapját képezi, az emberi szocializáció folyamán alakul ki (Torgyik & Karlovitz, 2006). A közoktatási intézményeknek, amelyek a szocializáció egyik fontos közegét alkotják, jelentős szerepe van a tanulók kisebbségi csoportokról alkotott véleményének formálásában. A fogyatékossággal kapcsolatos tudatosság előmozdítását célozzák az iskolákban szervezett szemléletformáló programok (Tavares, 2011; Williamson, 2014).
Jelen kutatás célja egy budapesti általános iskolában megvalósított, képzési struktúrába épített komplex érzékenyítő program eredményességének, hatásának vizsgálata. A program 2017. április és 2017. június között valósult meg. Célja az volt, hogy az iskola tanulói számára átfogó (elméleti és gyakorlati) ismereteket nyújtson a fogyatékosság témakörében, illetve az, hogy a foglalkozások folyamán pozitív irányban formálódjon a tanulók szemlélete, elősegítve ezáltal azt, hogy felnőve képesek és elkötelezettek legyenek egy fogyatékossággal élő embereket befogadó szociális közeg kialakítására. A szemléletformáló foglalkozások tanórák keretein belül valósultak meg, a helyi önkormányzat támogatásával és két alapítvány tapasztalati szakértőinek bevonásával.
A kutatás mérőeszközeként egy 11 kérdéses attitűdkérdőív szolgált, amely fogyatékos személyekkel kapcsolatos ismereteket, előzetes saját élményt, illetve az elfogadás szintjeit mérte az önkontrollos vizsgálat során. Az iskola tanulói közül a 10-15 éves korosztály vett részt a vizsgálatban (n=278).
Az eredmények rámutatnak, hogy az előmérés folyamán a fogyatékossággal kapcsolatos erősen deficitorientált, medikális szemléletű
tanulói megközelítés a foglalkozások befejeztével az utómérés adatai szerint a szociális szemléletmód irányában változott. Tehát, a tanulók fogyatékossággal élő emberekkel kapcsolatos attitűdjében pozitív irányú változást figyelhettünk meg.
Bevezetés
A sajátos nevelési igényű tanulók inkluzív oktatásának megvalósítása fontos célja a nemzetközi oktatáspolitikának (O’Brien, Kudlacek & Howe, 2009). Az 1980-as évek második felétől számos országban elterjedt az inklúziós szemléletmód, amely a sajátos nevelési igényű gyermekek részvételét hivatott képviselni az oktatásban, képességeik és fejlődési ütemük figyelembe vételével (Kőpatakiné, 2006).
A sajátos nevelési igényű tanulók integrált osztályokba való behelyezése azonban nem garantálja azt, hogy a fogyatékos tanulót az adott közösség elfogadja, értékeli és befogadja. Elméletileg a teljes integráció lehetővé teszi, hogy a többségi és a sajátos nevelési igényű tanulók közötti interakciók révén társas kapcsolatok jöjjenek létre, a nemzetközi kutatások azonban azt mutatják, hogy az integrált intézménybe járó fogyatékos tanulók több mint fele társas kapcsolatok hiányában magányos, nem tud beilleszkedni az osztályokba. Ezek a tanulók nem érzik magukat biztonságban a közösségben, elszigeteltek barátok és segítők nélkül. (McDougall et al., 2004; Szekeres, 2012;
Schiemer, 2017). Ennek tükrében nyilvánvaló, hogy a folyamat során nemcsak a sajátos nevelési igényű tanulók oktatásának kell megvalósulnia a többségi osztályokban, hanem meg kell teremteni elfogadásuknak, befogadásuknak, szociális beilleszkedésüknek lehetőségét is.
A sajátos nevelési igényű tanulók integrációját számos más tényező mellett osztálytársaik attitűdje is jelentős mértékben befolyásolja (Guralnic et al., 1990; Martinez & Carspecken, 2007; Perlusz, 2008;
Szekeres, 2012; Pongrácz, 2015). A többségi tanulók fogyatékos társaik iránti negatív attitűdje olyan akadály lehet, amely korlátozhatja a sajátos nevelési igényű tanuló teljes iskolai és közösségi részvételét. Hátráltahatja a barátságok kialakítását, nehezítheti az elfogadást. Szélsőséges esetben elmagányosodáshoz, kirekesztettséghez is vezethet. Kedvezőtlen hatása lehet az iskolai teljesítményre, lemorzsolódást okozhat, illetve magatartásproblémák megjelenését eredményezheti (Papaioannou, 2014). A közoktatási intézmények többségi tanulóinak sajátos nevelési igényű tanulókkal kapcsolatos negatív attitűdjét nemzetközi szinten számos országban kimutatták (Martinez & Carspecken, 2007; Lindsay &
McPherson, 2012). A kutatások arra is rávilágítanak, hogy a többségi tanulók általában nem kezdeményeznek szociális interakciókat a sajátos nevelési igényű tanulókkal, esetleg azokban a helyzetekben hajlandóak ezt megtenni, amikor „kötelező” számukra (Favazza, Phillipsen & Kumar, 2000).
A fogyatékossággal élő személyek társadalmi integrációját nagyban hátráltatja, hogy a többségi társadalom nem rendelkezik kellő mennyiségű releváns információval a fogyatékosság témájával kapcsolatban (Connor &
Bejoian, 2014). A közoktatásban tanuló sajátos nevelési igényű tanulók magányosak, beilleszkedésük nehézkes (Szekeres, 2012; Schiemer, 2017); magyar többségi társaik fogyatékossággal élő emberek iránti attitűdje a nemzetközi átlag alsó szintjén van (Pongrácz, 2017).
Az előítéletes gondolkodás, amely sokszor a fogyatékossággal élő emberek társadalmi elszigeteltségének alapját képezi, az emberi szocializáció folyamán alakul ki (Torgyik & Karlovitz, 2006). A közoktatási intézményeknek, amelyek a szocializáció egyik fontos közegét alkotják, jelentős szerepe van a tanulók kisebbségi csoportokról alkotott véleményének formálásában. A fogyatékossággal kapcsolatos tudatosság előmozdítását célozzák az iskolákban szervezett szemléletformáló programok (Tavares, 2011; Williamson, 2014).
A szemléletformáló programok
A szemléletformáló foglalkozások célja a fogyatékossággal kapcsolatos ismeretközvetítés, illetve többségi tanulók pozitív véleményformálásának elősegítése, és a fogyatékossággal élő személyek iránti elfogadás növelése (Triliva, 2009; Columna et al., 2009). A fogyatékkal élő személyekkel kapcsolatos nézetek kialakításában három jelentős tényezőnek van meghatározó szerepe: az indirekt tapasztalatoknak (filmek, könyvek, médiaanyagok), a direkt tapasztalatoknak, illetve a többségi társadalmi csoport fogyatékossággal élő személyekről kialakított nézeteinek. Ezt a három összetevőt egészítik ki a fogyatékkal élő személyekről szerzett információk, illetve a velük való kommunikáció és a személyes kontaktus lehetősége (Favazza, Phillipsen & Kumar, 2000). A szemléletformáló foglalkozások a felsorolt faktorok közül többet is használnak módszertani eszközeik között. Információkat közvetítenek, biztosíthatják az indirekt és direkt tapasztalatszerzési lehetőségeket, és megszervezhetik a személyes kapcsolatteremtés feltételeit a fogyatékkal élő személyekkel. Szerepük jelentős lehet a figyelem fogyatékosságra irányításában és a fogyatékossággal élő személyek megértésében, elfogadásásban (Ison et al., 2010).
A kutatás
Jelen kutatás célja egy budapesti általános iskolában megvalósított, képzési struktúrába épített komplex érzékenyítő program eredményességének, hatásának vizsgálata volt.
A vizsgált szemléletformáló program sajátosságai
A szemléletformáló program 2017. április és 2017. június között valósult meg. Célja az volt, hogy az iskola tanulói számára átfogó (elméleti és gyakorlati) ismereteket nyújtson a fogyatékosság témakörében, illetve az, hogy a foglalkozások folyamán pozitív irányban formálódjon a tanulók szemlélete, elősegítve ezáltal azt, hogy felnőve képesek és elkötelezettek legyenek egy fogyatékossággal élő embereket befogadó szociális közeg kialakítására.
A szemléletformáló foglalkozások elsősorban iskolai tanórák keretein belül valósultak meg, a helyi önkormányzat támogatásával és két alapítvány tapasztalati szakértőinek bevonásával. A program kapcsán megrendezésre került egy projekthét, amelynek során a tanulók személyesen is találkozhattak, beszélgethettek, sportolhattak, illetve különböző közösségépítő játékokat végezhettek fogyatékossággal élő személyekkel. A projekthetet megelőzően a tanulók osztályfőnöki órák keretében evidenciaalapú ismereteket sajátíthattak el a fogyatékosság témakörében. Megismerkedhettek a fogyatékosságtípusokkal, gyakorolták a méltányossági kifejezések használatát, ismereteket szereztek a fogyatékossággal élő személyek életkörülményeiről. A projekthetet követően szintén osztályfőnöki órák keretében történt az átélt élmények feldolgozása. A résztvevő osztályok ezután egy általuk választott fogyatékossággal élő személlyel valósíthattak meg egy projektet rendhagyó osztályfőnöki órák keretében.
Eszköz és módszer
A kutatás mérőeszközeként egy 11 kérdéses attitűd kérdőív szolgált, amely egyrészt a tanulók meglévő ismereteit, saját élményeit, tapasztalatait mérte a fogyatékosság relevanciájában, másrészt a fogyatékossággal élő emberekkel kapcsolatos elfogadás szintjeit tárta fel az önkontrollos vizsgálat során. A kérdőívet a korosztályi sajátosságokat és a szemléletformálás fókuszát figyelembe véve készítettük el Magyar Adél Márta, Máténé Homoki Tünde, Meggyesné Hosszu Tímea és Tóthné Aszalai Anett egy 2013-ban szemléletformáló program hatását vizsgáló kutatásában használt kérdőíve alapján.
A kérdőívet a kutatás során a korosztálynak megfelelően adaptáltuk, egyes kérdéseket kihagytunk, illetve átalakítottunk úgy, hogy a tanulók számára minél egyszerűbb legyen az értelmezése. A kérdőív kérdéskörei a következő témákra irányultak:
• milyen fogalmak ismeretek birtokában vannak a tanulók fogyatékosággal élő személyekkel kapcsolatban
• vannak-e a tanulóknak saját élményeik a fogyatékossággal élő személyekkel kapcsolatosan
• beszélgetnek-e otthon a tanulók a fogyatékossággal élő emberekről
• a tanulók fogyatékossággal élő emberekkel kapcsolatos attitűdjére
• az elfogadás szintjeire.
A kérdőív nyitott kérdéseket, feleletválasztós részeket tartalmazott. A 9.
kérdés feldolgozása a metaforaelemzés (Vámos, 2003) módszerével történt. A kérdőívet két alkalommal töltötték ki a tanulók. A bemeneti mérést 2017. márciusában, a kimeneti mérést pedig 2017. júniusában végeztük el.
Minta
Az iskola tanulói közül a 10-15 éves korosztály vett részt a vizsgálatban (N=278). Ez a korosztály az általános iskolai felső tagozatot fedi le. A kérdőívet 136 lány és 142 fiú töltötte ki. A kutatásban résztvevő tanulók életkor és nemek szerinti megoszlását az 1. ábra szemlélteti.
Ábra 1. A tanulók életkor és nemek szerinti megoszlása
Forrás: Saját szerkesztés
Eredmények
Az első asszociáció eredményei
A tanulóknak az volt a feladata ennél a kérdésnél, hogy írják le azt a három szót, amely a fogyatékossággal kapcsolatosan eszükbe jut. A kapott kifejezéseket az elemzés során közös jellemzőik alapján csoportokba lehetett sorolni. Az egyik nagy csoportot azok a kifejezések alkották, amelyek a fogyatékossággal élő személyre, mint egyénre utaltak. Ide tartoztak magára a sérülésre, fogyatékosságra utaló szavak, az egyes fogyatékosságtípusok speciális segédeszközeinek megnevezései, a fogyatékos emberek tulajdonságaira utaló kifejezések, illetve a fogyatékos emberek körülményeit leíró szavak. A másik csoportot azok a kifejezések alkották, amelyekkel a tanulók a fogyatékosságot nem a fogyatékos személy felől közelítették, hanem a saját maguk felől. Ide tartoztak a fogyatékossággal kapcsolatos érzelmeik, véleményeik, illetve a társadalmi felelősségvállalásra utaló kifejezéseik. Az elemzés során összehasonlítottuk a bemeneti, illetve a kimeneti mérés válaszait abból a szempontból, hogy ezek az első asszociációk hogyan tükrözték a tanulók
0 20 40 60 80 100 120
10-11 éves 12-13 éves 14-15 éves
lány fiú
attitűdjét a fogyatékossággal élő személyekkel kapcsolatosan. A bemeneti kérdőív elemzése során 121 kifejezést kaptunk. Ezek vizsgálata során azt az eredményt kaptuk, hogy a tanulói válaszok túlnyomó többségét azok a kifejezések alkotják, amelyek az egyénre utalnak (81 szó) megnevezve a fogyatékosságot, illetve a hozzá kapcsolódó segédeszközöket, illetve gyakoriak a „képtelenségre” utaló szavak is (lásd: 1. táblázat). A használt megnevezések legtöbbször nem a mai korszerű méltányossági kifejezések voltak, gyakran szerepelt a „tolókocsis”, a „baja van” a „nyomorék” a
„nem olyanok, mint mi”, „látásképtelen”, „mozgásképtelen” kifejezés. A fogyatékossággal kapcsolatos leggyakrabban előforduló asszociáció a
„beteg”, illetve a „beteg ember” volt. A bemeneti mérés első asszociációinak elemzésekor szembetűnő volt, hogy a fogyatékossággal kapcsolatos szavak, érzelmek nagy része negatív értelmű kifejezésekben manifesztálódott. A tanulók gyakran használták a boldogtalanság, szenvedés, szánalom, félelem, illetve a nehézség szavakat.
Táblázat 1. A fogyatékos egyénre utaló leggyakoribb tanulói asszociációk Egyénre utaló kifejezések
bemeneti mérés kimeneti mérés fogyatékosságra
utaló szavak
beteg, sérült, baja van, nyomorék, béna, süket, vak, nem olyanok, mint mi,
mások, visszamaradott, mozgáskorlátozott, látásképtelen, tehetetlen,
buta,
vak, siket, mozgássérült, autista, értelmi fogyatékos;
olyan, mint mi,
segédeszközre utaló szavak
vakbot, tolószék, tolókocsi, kerekesszék, fehér bot, hallókészülék, fogyatékossággal
élő ember tulajdonságával
kapcsolatos kifejezések
boldogtalan, korlátozott, fura, nem tehet róla, félelmetes, sajnálatra
méltó, zárkózott, visszataszító,
kedves, barátságos, segítőkész, jó fej, boldog,
kitartó, erős, érdekes, izgalmas, természetes,
közvetlen, Forrás: Saját szerkesztés
Szintén gyakori volt, hogy a tanulók a fogyatékos emberek másságát emelték ki, hangsúlyozva, hogy a fogyatékossággal élő emberek nem olyanok, mint mi, azaz a többségi társadalom. A bemeneti kérdőívek vizsgálatakor kevés olyan kifejezést találtunk, amely a tanulók saját érzéseiről, illetve társadalmi felelősségvállalásukról tanúskodik. A kevés találati alany mindegyike negatív értelmű (lásd: 2. táblázat).
A kimeneti kérdőív kifejezéseinek elemzésekor a tanulók nagy része már a méltányossági kifejezéseket használta a fogyatékossággal élő személyek, illetve segédeszközeik leírásánál. A személyes találkozásoknak, közös tevékenységeknek köszönhetően pedig a fogyatékos emberek tulajdonságait illetően jelentős változás észlelhető a tanulók attitűdjében (lásd: 1. ábra). Szembetűnő volt a változás a
társadalmi felelősségvállalás gondolatának feltűnése, illetve a saját érzelmek megjelenése kapcsán is (lásd: 2. táblázat).
Táblázat 2. A tanulók fogyatékossággal kapcsolatos leggyakoribb érzései, társadalmi felelősségvállalásra utaló kifejezések
A tanulók bemeneti mérés kimeneti mérés
fogyatékossággal élő emberekkel kapcsolatos
érzelmei
szenvedés, sajnálat, szánalom
elfogadás, kíváncsiság, megértés, barátkozás,
szeretet, nyitottság, megismerni akarás, társadalmi
felelősségvállalásra utaló kifejezései
akadályok, nehézség, segítségnyújtás, tanulság, nehézségek,
segítsünk nekik, Forrás: Saját szerkesztés
A különböző fogyatékossággal élő személyek elfogadására irányuló kérdések
A tanulók a bemeneti mérés alkalmával az érzékszervi fogyatékos személyeket tudták a leginkább elfogadni. Legkevésbé az autista, illetve az értelmi fogyatékos személyeket fogadták el. A szemléletformáló program a legtöbb fogyatékossági típust érintette, mind az elméleti, mind pedig a gyakorlati foglalkozások során. A kimeneti mérés eredményei már egy homogénebb eloszlást mutatnak elfogadás tekintetében. Jelentős mértékben nőtt a „mindenkit el tudok fogadni” kategória (lásd: 2. ábra).
Ábra 2. A fogyatékosságtípusok elfogadásának megoszlása
Forrás: Saját szerkesztés
A fogyatékossággal élő emberekhez kötődő érzések- személyes találkozás során
A fogyatékos személyekkel kapcsolatos szemléletet jól indikátora lehet, hogy mit érez a tanuló, ha fogyatékos személlyel találkozik. A bemeneti mérés almintájában a tanulók által leírt érzéseket két nagy csoportba
0 20 40 60 80 100 120
bemeneti mérés kimeneti mérés
tudtuk besorolni. Az első csoportba azok az érzelmek kerültek, amelyek a tanulók félelmét, viszolygását fejezték ki a fogyatékossággal élő emberekkel kapcsolatban (a válaszok 63%-a). „Elfordulok, félelmetesnek találom őket, oda sem merek nézni, inkább átmegyek a másik oldalra, nem nézek rá”- gyakori válaszok voltak a bemeneti kérdőívben. A másik csoport ebben az almintában a sajnálatra, szánalomra utaló érzelmek csoportja. A bemeneti mérés alkalmával a tanulók nagy többsége félelmet vagy sajnálatot érzett a fogyatékossággal élő emberek irányában (a minta 92%-a), és egy esetleges találkozás alkalmával inkább elkerülte volna fogyatékos embertársait.
A kimeneti mérés válaszaiban az elsődleges érzés kifejezéseinek aránya eltolódott a kíváncsiság (a válaszok 42%-a), illetve a segíteni akarás irányába (a válaszok 47%-a). A fogyatékossággal élő emberektől való félelem aránya, illetve a velük kapcsolatos szánakozás, sajnálat pedig jelentősen csökkent. A foglalkozások során a tanulók közösen oldottak meg feladatokat fogyatékossággal élő embertársaikkal, kommunikáltak, megismerték egymást. Ez láthatóan hatással volt a velük kapcsolatos érzéseikre.
A fogyatékossággal élő személyek és társadalmi aktivitásuk
Ebben a kérdéskörben a fogyatékossággal élő emberek életéről, lehetőségeiről kértük a tanulók véleményét. A tanulóknak nyitott mondatokat kellett befejezniük, amelyek arra fókuszáltak, hogy szerintük a fogyatékos emberek élhetnek-e teljes értékű életet. Válaszaikat indokolniuk is kellett. A bemeneti mérés válaszait elemezve leginkább az a deficitorientált szemléletmód rajzolódott ki a tanulók válaszaiból, miszerint a fogyatékos személyek nem képesek teljes értékű életet élni, mert fogyatékosságuk akadályozza őket ebben. A kimeneti alminta válaszai már sokkal inkább tanúskodnak társadalmi felelőségvállalásról, azaz a tanulói válaszok döntő többsége az akadályozottság okát elsődlegesen arra vezeti vissza, hogy a társadalom nem teremti meg a megfelelő feltételeit annak, hogy a fogyatékossággal élő személyek is teljes értékű életet élhessenek.
A szemléletformálás során hangsúlyt fektettünk arra, hogy a tanulókat megismertessük a különböző fogyatékosságtudományi modellfelfogásokkal (Könczei és Hernádi, 2011), illetve a személyes találkozások alkalmával lehetőségük volt a fogyatékossággal élő személyekkel való beszélgetésre, kérdéseikre így válaszokat kaphattak.
A tanulók fogyatékossággal élő személyekkel kapcsolatos metaforái
A tanulói nézetek nagy része rejtett, nem fogalmi szinten reprezentálódik.
A tudatban zajló, az énkontroll miatt nehezen megközelíthető belső világ tartalmainak feltárására a metaforaelemzés (Vámos, 2001, 2003) módszerét választottam, amely módot ad gondolkodás feltérképezésére. A metafora a vizsgálati tárgy megértését egy másik tárgy vonatkozásából
teszi lehetővé, így alkalmat teremt a konvencionális gondolkodás keretei közül való kilépésre (Horváth & Mitev, 2015).
A feldolgozás folyamán a kapott metaforákat különböző csoportokba soroltam. A kategóriákat képi jelentéstartalmuk alapján hoztam létre. A tanulók fogyatékossággal élő emberekről alkotott metaforáit hét kategóriába tudtam besorolni. A metaforák százalékos megoszlását a kategóriák között a 4. ábra szemlélteti.
Ezek között két csoport volt, amelynek metaforái egy tárgy, vagy egy élőlény diszfunkciójára vonatkoztak. A bementi minta metaforáinak nagy része (72%) ebbe a csoportba tartozik. A kimeneti metaforák tekintetében ennek a csoportnak a részaránya jelentősen lecsökkent (19%). A tanulók többsége tehát a szemléletformáló program után már nem elsősorban a fogyatékosságával azonosította a fogyatékossággal élő személyeket.
A következő csoport jellegzetessége az volt, hogy az ide tartozó metaforák mindegyike egy olyan élőlényt írt le (általában valamilyen kis állatot), amely kiszolgáltatott, segítségre, gyámolításra szorult. A bemeneti minta esetén ennek a csoportnak a részaránya 23% volt, a kimeneti minta esetén minimális csökkenést mutatott 19%. Tehát a tanulók véleménye a fogyatékossággal élő emberek kiszolgáltatottságával kapcsolatosan nem változott jelentős mértékben.
A kimeneti mérés eredményei között olyan típusú metaforákat is találtunk, amelyek a bemeneti mintában nem voltak fellelhetők. Ezeket a metaforákat két további csoportba lehetett sorolni. Az egyik csoport a harcos karakterét magában hordozó metaforákat tartalmazza, amelyek a fogyatékosság és a társadalom által állított, el nem hárított akadályok leküzdésének folytonosságára utal a fogyatékossággal élő emberek életében. A másik újonnan megjelenő csoport az átlagember csoportja, amelyben a tanulók elsősorban magukhoz hasonló embernek jelenítik meg a fogyatékos embereket.
Ábra 3. A tanulók fogyatékossággal élő személyekről alkotott metaforáinak jelentésbeni tartalom alapján létrehozott csoportokon belüli százalékos
megoszlása
0 10 20 30 40 50
javításra szoruló tárgy nem jól funkcionáló élőlény különleges, értékes dolog gyámolításra szoruló élőlény a felfedezés lehetőségét magában rejtő
fogalom
átlagember érzelmeket tükröző kifejezés
kimeneti minta (%) bemeneti minta (%)
Forrás: Saját szerkesztés
Míg a bemeneti metaforák nagy része a fogyatékosságra összpontosít, addig a kimeneti minta metaforái sokkal vegyesebb képet mutatnak, több bennük a társadalom diverzitását elfogadó, illetve a segítő szándékot kifejező metafora.
A fogyatékosság témája otthon
A bemeneti kérdőív adatai szerint a tanulók nagy többsége (93%) nem szokott otthon a szüleivel a fogyatékosságról, a fogyatékossággal élő emberekről beszélgetni. A szemléletformáló program után a 87 %-uk válaszolta azt, hogy szüleivel beszélgetést kezdeményezett a témában.
Összegzés
A tanulmány egy budapesti általános iskolában 2017. áprilistól júniusig tartó szemléletformáló program hatásvizsgálatát mutatja be. Célja, hogy feltérképezze a tanulók fogyatékossággal élő személyekkel kapcsolatos ismereteit, nézeteit a programot megelőzően (bemeneti mérés) és közvetlenül a program lezárulása után (kimeneti mérés). Az önkontrollos vizsgálatban az iskola felső tagozatos tanulói vettek részt.
Az eredmények rámutatnak, hogy az előmérés folyamán a fogyatékossággal kapcsolatos erősen deficitorientált, medikális szemléletű tanulói megközelítés a foglalkozások befejeztével az utómérés adatai szerint a szociális szemléletmód irányában változott. A tanulók tudatosan használni kezdték a méltányossági kifejezéseket, érdeklődést mutattak a fogyatékossággal kapcsolatos témák iránt. Míg az előmérés kérdőívei dominánsan a tanulók félelmét, szánakozását tükrözi a fogyatékossággal élő személyekkel kapcsolatban, addig az utómérés kérdőívei már érdeklődést, kíváncsiságot, illetve elfogadást tükröznek. Tehát, a tanulók fogyatékossággal élő emberekkel kapcsolatos attitűdjében pozitív irányú változást figyelhettünk meg.
A szemléletformáló program után a kérdőív adatainak tanúsága szerint a tanulók többsége (87%) szüleivel beszélgetést kezdeményezett a fogyatékossággal élő emberekről.
Az utolsó kérdésre pedig, amely azt firtatta, hogy a tanulók szívesen találkoznának-e ismét fogyatékossággal élő emberekkel, a tanulók 91%-a igennel válaszolt.
Kitekintés
Az iskolában a pedagógusok a bemutatott szemléletformáló programot követő tanévekben is folyamatosan valósítanak meg különböző
tevékenységeket, amelyek célja, hogy a fogyatékossággal élő személyek és a többségi társadalom tagjai közelebb kerülhessenek egymáshoz.
További kutatási lehetőségként szeretném feltárni a programokat megvalósító pedagógusok motivációját, nehézségeit, projektjeit az általuk készített esettanulmányok dokumentumelemzésével. A 2018-2019-es tanév végén ismét szeretném a tanulókkal kitöltetni a kérdőívet-egy longitudinális vizsgálat lehetőségeként.
Irodalomjegyzék
Columna, L., Lieberman, L., Arndt, K., é Yang, S. (2009). Using online videos for disability awareness. Journal of Physical Education Recreation and Dance, 80, 1-60.
Connor, D., és Bejoian, L. (2014). Cripping School Curricula: 20 Ways to Re- Teach Disability. Review of Disability Studies, 3 (3), 3-13.
Favazza, P., Phillipsen, L., és Kumar, P. (2000). Measuring and Promoting Acceptance of Young Children with Disabilities. Exceptional Children, 66 (4), 491-508.
Guralnic, M., Connor, R., Hammond , M., Gottman, J., és Kinnish, K. (1990).
Immediate Effects of Mainstreamed Settings on the Social Interactions and Social Integration of Preschool Children. American Journal of Mental
Retardation, 100 (4), 359-377.
Horváth, D., & Mitev, A. (2015). Alternatív kvalitatív kutatási kézikönyv.
Budapest: Alinea.
Ison , N., McIntyre , S., Rothery , S., Smithers-Sheedy , H., Goldsmith, S., Parsonage, S., & Foy, L. (2010). 'Just like you’: a disability awareness
programme forchildren that enhanced knowledge, attitudes and acceptance: a pilot study findings. Deveolpmental Neurorehabilitation, 30, 360-368.
Kőpatakiné Mészáros, M. (2006). Élethosszig tanulni, de hogyan? Új Pedagógiai Szemle, 56 (10), 87-113.
Lindsay , S., és McPherson, A. (2012). Experiences of social exclusion and
bullying at school among children and youth with cerebral palsy. Disability and Rehabilitatian, 34, 101-109.
Magyar, A., Máténé Homoki, T., Meggyesné Hosszu, T., & Tóthné Aszalai, A.
(2013). A fogyatékos személyekhez kapcsolódó attitűd változása egy tematikus érzékenyítő kurzus hatására. In Bárdos Jenő, Kis-Tóth Lajos, &
Racsko Réka (szerk.), XIII. Országos Neveléstudományi Konferencia: Változó életformák - Régi és új tanulási környezetek (p. 459). Eger: Líceum.
Martinez, R., és Carspecken, P. (2007). Effectiveness of a brief intervention on Latino children’s social acceptance of peers with special needs. Journal of Applied School Psychology, 23 (1), 97-115.
McDougall, J., DeWit, D., King, G., Miller, L., és Killip, S. (2004). High schoolaged youths' attitudes toward their peers with disabilities: The role of school and student interpersonal factors. International Journal of Disability, Development and Education, 51, 287-313.
O'Brien, D., Kudlacek, M., és Howe, P. (2009). A Contemporary Review of English Language Literature On Inclusion Of Students With Disabilities In Physical Education: A European Perspective. European Journal of Adapted Physical Activity, 2 (1).
Papaioannou, C. (2014). The Effect of a Disability Camp Program on Attitudes Toward the Inclusion of Children with Disabilities in a Summer Sport and Leisure Activity Camp. International Journal of Special Education,
29 (1), 121-130.
Perlusz, A. (2008). Látássérültek iskoláztatása és társadalmi integrációja. In C.
Bánfalvy, Az integrációs cunami (pp. 113-129). Budapest: ELTE Eötvös Kiadó.
Pongrácz, K. (2015). Tanulók fogyatékossággal élő társakkal szembeni attitűdjének vizsgálata. Gyógypedagógiai Szemle, 43 (4), 290-304.
Pongrácz, K. (2017). Többségi tanulók fogyatékossággal élő társaikkal szembeni attitűdjének vizsgálata. [PhD Disszertáció]. Budapest: ELTE PPK
Neveléstudományi Doktori Iskola.
Schiemer, M. (2017). Reality Bites: Listening to Children, Parents, Teachers and Other Experts. Education for Children with Disabilities in Addis Ababa,
Ethiopia. Inclusive Learning and Educational Equity, 4, 123-139.
Szekeres, Á. (2012). Integráltan tanuló, enyhén értelmi fogyatékos gyermekek szociális helyzetének felmérése szociometria segítségével. Iskolakultúra, 22 (11), 3-23.
Tavares, W. (2011). An evaluation of the Kids are Kids disability awareness program: increasing social inclusion among children with physical disabilities.
Journal of Social work in Disability and Rehabilitation, 51, 647-653.
Torgyik, J., és Karlovitz, J. (2006). Multikulturális nevelés. Budapest: Bölcsész Konzorcium.
Triliva, S. (2009). The development and evaluation of a program to sensitize Greek Grammar School Students to issues relating to disability. European Journal of Counselling Psychology, 1 (1), 3-18.
Vámos , Á. (2001). Metafora felhasználása a pedagógiai fogalmak tartalmának vizsgálatában. Magyar Pedagógia, 101 (1), 85-108.
Vámos, Á. (2003). Metafora a pedagógiában. Budapest: Gondolat Kiadói Kör;
ELTE BTK Neveléstudományi Intézet.
Williamson, C. (2014). Effects of Disability Awareness Educational Programs on an Inclusive Classroom. Honors Projects, 134.
