É S A
KŐVÁRI LÁSZLÓ
Az utóbbi két évtizedben nagyot fejlődtek az atlétikai ere d mé- nyek. Fontos szerepet játszott e folyamat ban a szervezési és tömeg- nevelési feladatok előtérbe kerülése, másrészt pedig az edzésmódszerek fejlődése. Döntő lökést azonban a testneveléssel és sporttal kapcsola- tos tudományok által f e l t á rt ismeretek alkalmazása adott. Elsősorban az anatómiára, biológiára, élettanra, lélektanra és pedagógiára gondo- lunk itt, de nagy segítséget adott a biomechanikai törvényszerűségek figyelembe vétele is. Az egyes szaktudományok kutatá sai nak és ered- ményeinek felhasználása a testnevelés és sport céljaira még gyermek- cipőben jár, csupán n é h á ny évtizede foglalkoznak tudományos feldol- gozásával.
A biomechanika az élőlények mozgására alkalmazott mechanika.
Ennek része az ún. sportbiomechanika, amelyne k tárgya értelemszerűen a sportmozgásokra alkalmazott mechanika. Egyrészt a sportmozgások térbeli és időbeli viszonyait vizsgálja, másrészt pedig a sportmozgá- sokat előidéző okokkal foglalkozik. Tárgya tehát a külső és a belső erők által az emberi test re gyakorolt hatás vizsgálata.
A testnevelés és a sport a biomechanikai k ut a tások tág lehetősé- gét biztosítja. Nincs is a mechanikának olyan területe, amely n e ker ül- ne valamilyen összefüggésbe sporttechnikai kérdésekkel. A sportbio- mechanika nagy mé r t ék ben segít a sportmozgások kialakításánál és javításánál, de megismertet be nn ünket azokkal a törvényszerűségekkel és oktatástechnikai fogásokkal is, amelyeket érvényesítenünk kell a jó er edmén yek elérése érdekében. Ahhoz pedig, hogy a törvényszerűsé- geket maradéktalanul érvényesíteni is t u dju k , jól kell i smernünk az egyes sportmozgások technikai végrehajtását.
Az alábbiakban a teljesség igénye nélkül a v ág t a f ut ás mechanikai törvényszerűségeit p ró bá lj uk elemezni.
A futás, mi n t sportmozgás, az embe r egyik legősibb és legtermé- szetesebb mozgása. Célja az adott távolság minél rövidebb idő alatt való megtétele. A f u t á st a járás továbbfejlesztésének t eki nt het jük, a ciklikus mozgásokhoz tartozik. Fut ás közben testünk folyamatosan vál-
toztatja helyét, ez a hatóerők bonyolult mechanikai működésén alap - szik. Ezen e r ők meghatározzák a f u t ás minden egyes mozzanatát.
Segítő e r ő k: 1. lendítő erő, 2. elrugaszkodó erő.
Gátló e r ő k: 1. Külső:
a) nehézségi erő, b) tehetetlenségi erő, c) talajellenállás, d) légellenállás, 2. belső:
a test izületeinek és izmainak súrlódásából, illetve az antago- nista izomcsoportok lazításából és feszítéséből származó ellen - állások.
Minden sporttevékenység a külső és belső erők kölcsönhatásaként jelentkezik. A futómozgás töretlen folyamat, mozgáselméleti szemp ont- ból mégis több mozzanatra b o n t h atj uk :
1. holtponthelyzet, 2. lendítés,
3. elrugaszkodás, 4. repülés,
5. talajfogás.
Ezek a mozzanatok mi nd e n futótechnikánál megtalálhatók, t eh át a vágtafutás technikája elvileg nem különbözik a f u t ás általános tech- nikájától.
A futómozgás folyamatosságát mozzanatainak állandóan ismétlődő,, folyamatos és törésmentes egymásba kapcsolódása biztosítja.
1. Az elemzésnél célszerű az. ún. holtponthely zet-bői kiindulni. E helyzetben a f u tó egyik talpával a talajr a nehezedik, csípője, térde és bokája ha j l í to t t. A másik l áb té rdben h aj l í tva kb. egy vonalban v a n a támaszkodó lábbal, alszára fellendül a vízszintes fölé. A kar a test két oldalán könyökben h aj l í t va átlendülőben van.
2. A holtponthelyzetből az előrejutást az ún. lendítőerő i n d í t ja meg. A lendítést már a t a la j érés után meg kell kezdeni. Amikor a len- dítő láb combja eléri a holtponthelyzetet, akkor kell bekapcsolni a t á- maszkodó láb elrugaszkodását. Elrugaszkodás alatt tovább tart a le n - dítés, e két mozgás szervesen fonódik egységbe.
A lendítés irányát a t érd határozza meg. Vágt af utásnál az a cél,, hogy a lendítés minél gyorsab b legyen és a lehetőségekhez képest mi nél hosszabb úton történjék, m e r t hosszabb út on jobban f e l lehet gyorsí- tani a lendítést. Lendítés során érvényesül Newton II. törvénye: A mozgásmennyiség megváltozása arányos a ráható erővel és annak irá- nyában történik (P = m X a).
, 5 2 2
Mivel egy fut óra nézve a láb tömege azonos, ezért, hogy a lendí- tés nagy er őt 'képviseljen, igen gyorsan kell végreh ajt an i. A lendítés körpályán történik, így a láb tehetetlenségét (tömegét) az ún. forgási tehetetlenségi nyomatékával (inercia) jellemezhetjük. Értéke egyenes ar án y b an áll a körpálya su ga r á nak négyzetével: I = 2 m • r2. Tehát a h - hoz, hogy a lendítés gyors legyen, az inercia mértékét kell csökkenteni. Ezt pedig úgy éri el a f u t ó. hogy a térd hajlításával lerövidíti a sugarat, vagyis kisebbíti az ingakart, így a mozgás könnyebben felgyorsul.
Meddig lendítsen a láb, hogy a lehető legjobban segítse elő az elő- rehaladást? A holtponthelyzeten átgördülő test a f u t ás sebességétől függően meghatározott vízszintes energiával rendelkezik. Ugyanakkor hat a súlypont ra a nehézségi erő is. E két erő eredője előre és lefelé mu tat . A lendítésnek és elrugaszkodásnak t eh át felfelé kell hatnia. De figyelmen kí vül hagytuk, hogy a vízszintes energia nagyságát növelni kell, mert csak így t u du n k kellőképpen előrefelé is haladni. így a len- dítésnek felfelé — előre kell irányulnia. Természetesen a láblendítés akt ív ,,megfogása" után (mikor a lendítés gyorsulása megszűnik) a comb tehetetlensége következtében tovább lendül pályá ján és magasabbra kerül.
A kar lendítésére ugyanezen elvek érvényesek. A két kar ellen- tétesen mozog, de ugyanakkor a erővel, mer t csak így lesz a két kar m u n k á j á n ak eredője a vízszintes sebesség növelése szempontjából nul- la. Ez azért fontos, hogy ne késztesse a súlypontot felesleges mozgásra.
A k a r m u n k a jelentősége az alábbiakban foglalható össze:
a) segíti a lendítést,
b) a lendítő lábbal ellentétes mozgása révén segít az egyensúlyo- zásban,
c) A láb és a kar keresztezett beidegzése lehetővé teszi, hogy aka- ratlagosan gyorsított k a r mu n k á v al felgyorsítsuk a l á b mu n ka ütemét.
Kisebb tömeget előbb t u d u n k megmozgatni, ezért a kar m u n k ája mint a lábtempót gyorsító tényező szerepel. Tehát bizonyos hat ár ok között a k a r m u n k a gyorsításával f ok ozhat juk a lábmozdulatok szaporaságát.
Ez az összefüggés különösen a t áv vége f elé jelentős, amikor is az egyre fokozódó fáradtság (oxigénadósság) miatt csökken a f u t ás sebessége.
3. A lendítés mu n k á j á h oz szervesen kapcsolódik a támaszkodó láb elrugaszkodása. Ez a futómozgás legfontosabb mozzanata, mer t megha- tározza a repülés hosszát, másrészt pedig a helyes elrugaszkodás nagy- részt biztosítja a helyes futómozgást is. Akkor jó, ha a megelőző lépés töretlen folytatása. Az elrugaszkodást akkor kell megkezdeni, amikor a test súlypont ja az alátámasztási pont elé kerül és a lendítés során a támaszkodó lábra háruló plusz leterhelés megszűnik. Az elrugaszko- dás csípőből, térdből és bokából fokozatos kinyúlással történik. Az el- rugaszkodásban nagy szerepet játszik a boka. Kísérletileg igazolt tény, hogy h a kikapcsoljuk a boka m u n k áj át, akkor az elrugaszkodás haté- konysága a felére esik. Vigyázni kell azonban, hogy a kinyúlás ne le- gyen túlzottan elsietett, mert. ez a test nagyfokú emelkedését eredmé- nyezné (szökkenő futás).
4. A lendítés és elrugaszkodás után a test repül a levegőben. Ez-
alatt a f u tó erőt f ej t en i , te hát gyorsítani n e m tud, ezért alapvető szem- pont, hogy a f u tó csak annyi időt töltsön a levegőben, amennyi f el tét- lenül szükséges a mozgás összhangja érdekében. Bal lábas elrugaszko- dás során a jobb l áb a következő m u n k át végzi:
A lendítés befejezése után a combhajlító izmok ellazulnak, enn e k következtében az alszár előrecsapódik. Ugyanakkor a combfeszítők tó- nusba n mar ad n ak és t a r t j ák a combot. Később a nehézségi erő, vala- mint a combfeszítők ellazulása mi a tt a l áb közeledik a talajhoz, a talp kissé befelé f or d í t o tt l ábfej jel a kt í van a t a l aj r a nyomódik. Az e l r u - gaszkodó bal láb a t a l aj t ól való elszakadás következtében térdben h a j - lítva előrelendül, a sarok h át ul felcsapódik. A láb részsúlypontja köze- lebb k e r ül a forgástengelyhez, a csípőizülethez. Mechanikailag ez azt jelenti, hogy az i n g ak a r megrövidül, így a következő lendítést gyorsan végre l eh e t hajt ani .
Repülés alatt a mozgás sebessége csökkenő tendenciát mutat . En- nek oka a fellépő légellenállás. A lépéssebesség az elrugaszkodás pilla- n at á ban a legnagyobb és a holponthelyzetbe n a legkisebb. A kettő kö- zötti különbség a n n ál nagyob, minél hosszabb ívű a repülés, m e r t a légellenállás a nnál t o v ább hat, ugyanakkor támaszhelyzet hi ányában a f utó gyorsítani n e m tud . A légellenállás mindannyiszor fellép, vala- hányszor sebességkülönbség mu t a th ató ki a f u tó és a levegő között. S minél nagyobb f e l ül e t et mut a t a versenyző a légellenállással szemben, a nnál nagyobb a n n a k mértéke. Az alábbi táblázatból ez jól kitűni k:
Táv Idő Seb esség E ll e n á ll ás k g
<m) (sec) (m/sec) 163 cm 182 cm
100 10,0 10,0 2,40 3,00
100 10.3 9, 7 2,25 2,80
400 46. 0 8,8 1,80 2,25
Első ránézésre az adatok talán nem látszanak jelentősnek, de le- győzésük mégis t ö bb l et erőbedobást kíván a sportolótól. Mennyi telje - sítménytöbbletet j el e nt a légellenállás legyőzése?
Legyen a f u tó magassága = 182 cm, elért időeredmény = 10,3 sec,
t áv = 1 0 0 m.
A fent i táblázat szerint a légellenállás mér téke 2,8 kg, m u n k á j a: 2.8X100 = 280 m k g: ez pedig t el jesít ményben:
280 = 2 7 j l mkg_ = 0 ; 3 6 L E
10,3 ' sec
Fu t ó nk számára t e h át a légellenállás leküzdése 0,36 LE teljesít- ménytöbbletet j el en tett.
5. Talajfogás: A volt lendítő láb ellazulása ut án közeledik a talajá- hoz és a t al aj r a nyomódik. Az ütközéssel járó rázkódtatás csökkentése érdekében a lá buj j -, boka-, t ér d- és csípőizületben fokozatos u t á n ae n-
, 5 2 4
gedés történik. Ezáltal a f u tó fékezi az ütközést, ami a sérülési veszé- lyen t úl íitmushibákhoz is vezethet. A talajfogás kisfokú kitámasztást eredményez, hatására ún. billentő n yomat ék lép fel, ez pedig f ék ezi a sebességet. Kiküszöbölésére h a j l í t j ák be térdüket a futók. (Megjegy- zendő, hogy a fellépő terhelés is ezirányban hat.)
Az egyes mozgásfázisok folyamatosan kapcsolódnak egymásba, így jön l ét re a f u t ás folytonossága. A hatóerők összműködése következté- ben a f u tó adott sebességre tesz szert. Állandó sebesség esetén a m ű- ködő erők egyensúlyban vannak. Fu t ás közben az ún. dinamikus egyen- súlyi állapot érvényesül. Ez alatt olyan változó testhelyzetsorozatot ér- tünk, mel y lehetővé teszi az egymá sra következő akciók kedvező fo- l yamatát. A dinamikus egyensúly hibáit elsősorban a mozgás törései jellemzik. (Különösen talajfogáskor jelentkezik ez szembetűnően.)
A test mozgását súly pont-jának mozgásával jellemezhetjük, mer t a súly pont a test re ható összes külső és belső erő támadá spont ja. Me- chanikailag az lenne a kívánatos, ha a súlypont a lehető legegyenesebb pályán haladna előre. Ez azonban a gyakorlatban n e m lehetséges, mer t a f u t ás alapjában véve egy sorozatos ugráskapcsolódás, a testnek a ta- lajja l való kapcsolata esetenként megszakad.
A függőleges irányú eltérés a lendítés és elrugaszkodás eredmé- nye. A súlypont legmagasabb a repülési fázisban és legalacsonyabb a holtponthelyzetben, mer t ekkor a támaszkodó láb t ér de hajlít va van.
A súlypont oldalirányú mozgása anatómiai eredetű: a súlypont a tá- maszreakció hatásvonalától befelé (a testtengely felé) található, en n e k következtében jobb lábas támaszhelyzetben balra, bal lábas támasz- helyzetben viszont jobbra tolódik el. Ezek alapján a helyes f u t á s t e ch- nika n e m más, mint e két i rán yú eltérés csökkentésével v ég r eh a j t o tt mozgás.
A súlypont minden mozgása erőt, energiát igényel. Ez az ener gia - igény annál nagyobb, minél hosszabb pályát ír le a súlvpont.
Legyen a f u tó testsúlya = 70 kg,
lépéshossza = 220 cm,
a távolság = 100 m,
a szükséges idő = 10,5 mp,
a függőleges súly pontingadozás = 7 cm.
A lépésenként! súlypont emelkedés 100 méter alatt :
A f en t i érték kereke n 3,3 méte rnek felel meg. Ezt a távolságnövekedést 70 kg X 3,3 m = 231 mkg m un k á v al kell leküzdeni, ami a te lj esí tmény szempontjából:
X 0,07 - 3,285 m.
Te hát f ú t ó n kn ak súlypontja függőleges ingadozása következtében 0,3 LE teljesí tményt kell kifejtenie, vagyis minél jobban növekszik a
függőleges ingadozás, annál több mu n kát kell végezni azonos teljesít- m é ny eléréséhez. A k ap o t t eredményt érde mes összehasonlítani a lég- ellenállási számításnál k a p o t t értékkel.
Vizsgáljuk meg ezek u t án a támaszreakció alakulását! Newton III.
törvénye a l a p j án a támaszreakció nagysága megegyezik azzal a n yo - mással, amelyet a talp a t a l a j r a kifejt, i rá nya pedig ellentétes .azzal.
A test egyes pillanatnyi mozgásfázisainak megfelelően nagyság és i r á ny szerint változó. Függ a test tömegétől, a mozgás sebességétől, az izületek és izmok tevékenységétől, minden kori irányát pedig a támasz- felület és a súlypont pillanatnyi helyzetét összekötő képzeletbeli egye- n es adja. Fu t á s n ál a támaszreakció periodikusan hat, amikor a f u tó érintkezik a tal ajjal.
A lendítés és elrugaszkodás ereje, valamin t a külső er ők együttes fékező ihatása a törzs bizonyos dölésszög-ét 'eredményezi. Vágtafutásnál ez a dőlésszög értelemszerűen fokozott mé r t ék b en jelentkezik, hogy a súlypont mi nél előbb át kerül jön az alátámasztási ponton. A gyakor- latban két jellegzetes hiba szokott előfordulni:
A törzs fokozott m é r v ű előre dőlése kedvező feltételt jelent ugyan az elrugaszkodáshoz, de megnehezíti a lendítő láb előre hozatalát és megrövidíti a lépést. A kisfokú előredőlés pedig a hegyesszögben vég- r eh aj t o t t elrugaszkodást gátolja.
Az egyes mozgásfázisok egymásba kapcsolódása eredményezi a fu- tóritmus-t. A ri tmus elválaszthatatlan a mozgástól, a mozgás végrehaj- tásában jelentkezik. A f u t ás ritmusa azonos szerkezetű szakaszok fo- lyamatos ismétlődéséből áll, a térbeli helyzetek, elmozdulások és azok időbeli lefolyása megközelítően azonos mó don történik, ezért egyen- letes lükt etések jellemzik. A fut óri tmus színezete aszerint alakul, hogy a futólépéseket alkotó mozdulatok között milyen irány-, kiterjedés- és sebességbeli különbségek vannak.
Érdekes, hogy hazai szakirodalmunkban ezzel a fontos kérdéssel alig találkozhatunk, s még kevésbé az edzői gyakorlatban. Pedig érde- m e s vele foglalkozni! Élversenyzőink t ech ni kája táv közben megfelelő- nek, szinte tökéle tesnek mondható, a t áv vége felé azonban komoly ritmuszavarok tapasztalhatók. Ennek fő oka egyrészt a kellő fel ké- szültség hiányában, más részt a technikai v ég reh aj t ásb an keresendő.
Versenyzőinkben ne m a l a k u l t ki egy olyan egyéni technika, amely a t áv végéig hel yes r i t m u sú mozgást eredményezne. A ritmusváltozást a fáradtság okozza. E n n e k következtében a lépésszaporaság csökken. Hogy a futássebesség mégse csökkenjen, a versenyző lépéshosszát igyekszik növelni. Ezt viszont csalk akkor éri el, ha .a technikában bi- zonyos módosításokat alkalmaz. Nem sietteti a n n y i r a .a talaj érést, ugyanakkor törekszik a mi n él gyorsabb lendítésre. A r i tm u s változása t eh át a teöhnikai változás függvénye. Az a rit mi án ak legtöbb esetben az az oka, hogy a comb lendítése későn következik be, de oka lehet az i;s, hogy a f u tó sietteti a talajérést. A ritmuszav arok akadályozzák a gyorsaság kifejtését, ezé rt a v ágt afu tás oktatása elsősorban a megfe- lelő ritmus kialakítása szempontjából t ö r t é n j ék.
Sportbéli gyorsaság alatt az ideg- és izomrendszernek azon képes-
, 5 2 6
ségét ért j ük, amely a sportmozgások gyors végrehaj tását teszi lehe- tővé. A futássebességet a lépések hossza és gyakorisága határozza meg.
A lépéshossz a vágt af ut ásnál a legnagyobb, m er t vá gt afut á snál legin- tenzívebb a lendítés és elrugaszkodás. Magasabb ter metű f u t ó k n ak ál- t al ában hosszabb lépéshossz felel meg, t eh át bizonyos h at ár ok között a lépéshossz alkalmazkodik a testmagassághoz, de ez n e m feltétlenül törvényszerű. Minden vágtázónak egyénileg kell törekednie arra, hogy megtal álja azt az optimális lépéshosszat, amellyel maximális sebességét ta rt an i t u d j a .
A lépéshossz növelését csak akkor t a r t j u k helyesnek és ere dmé- nyesnek, ha azt a lendítés és elrugaszkodás növelése er e dmén yek ént é r j ük el, azzal a megszorítással, hogy a támaszreakció idej ének azonos- n a k 'kell maradni a. Ha a vágtázó talpával a kelleténél tovább támasz- kodik a talajra, hiába növeli lendítését és elrugaszkodását, az ellépés n e m lesz robbanékony, t e h át a sebességet ne m fogj a növelni. A rövid- t á v f u t ó lépésének olyan hosszúnak kell lennie, amilyen csak lehet, anélkül, hogy megzavarná a mozgás ritmusát. Vág tafut ásnál a sebes- ség a döntő tényező, ennek pedig a ri tmus a legfontosabb összetevője és nem a lépéshossz.
* * *
Hogyan vegyük figyelembe ezeket a törvényszerűségeket a vágta- f u t ás oktatásában?
A tanulók f iat a l korban ösztönösen is jól fu tn ak, ezért ilyenkor a vágtatechnika — különösen a lábmozgás szempontjából eredménye- sebben oktatható. Természetesen itt is nagy a különbség a városi és f a- lusi gyerekek között. Az általános mozgáskészség fejlesztése t er én a városias életmód, a lehetőségek hiánya fel té tl enül gátló tényező, amint az t több szerző kimu tat t a má r, és ez a futómozgásra is érvényes.
A f u t ás ciklikus jellegéből következik, hogy a hangsúly a mozgás közbeni oktatáson legyen. Kezdetben f u ss ana k lassú iramb an a tanulók, később át t ér het ü nk a nagyobb sebességű fu t á sr a. A tanulók figyelmet f e l kell hívni a fokozott előredőlésre, A v ág tafut ás helyes v é g reh aj t á- sának oktatására csak akkor k e rü l h et sor, ha a tanul ók m ár jól elsaj átí- t o t t ák a f u t ás általános technikáját, másrészt pedig rendelkeznek kellő izomerővel a nagyobb megterhelés elviselésére.
Az oktatás elején szükségtelen a bemutatás, fussanak a tanulók! Elsősorban a helyes f u t ó r i t mu st kell kialakítani, ehhez pedig ki kell hangsúlyozni a f u t ó r i t mu st és ismételten el kell mag ya ráz nu nk a he- lyes technikai végrehajtást. A f u t ó k b an ki kell alakítani a v á g t af u t ás készségét. Ezt nagyobb sebességű ismételt fut ásokkal é r h e t j ük el. A gyakorlat igazolja, hogy a megfelelő ritmus beidegzésének legeredmé- nyesebb m ó d ja a sokszori ismétlés.
A technikai követelmények elmagyarázása u tán mutassuk is be a helyes végrehajt ást. Utána f u ss ana k a tanulók. Az előforduló hibák javítása a mechanikai törvényszerűségek figyelembe vételével történ- jék. Főleg kezdő fokon azonban ne a törvényszerűségeket magyaráz- zuk, hanem megfelelő irányszavakkal és kifejezésekkel a helyes vég-
r e h a j t á s ra s e r k e n t s ük a ta nu lókat. (Pl.: Emel d j o bb an a combod! N e dőlj a n n y i r a előre! Cs ap ódjon fel há t ul a s a rk ad ! A l á b f ej m u t as s o n el őre és befelé! stb.) Az egyes t ör v én ys zer űs é gek elméleti i s me rt e t é s é- r e pihenők al k al m áv al k e r ü l h et sor, termé szet es en a tanulók f e j l e t t s é- gén ek megfelelő sz i n te n. Ha a hi bák javítása így se m j ár e r e d m é n n y e l, akkor megfelelő cél- és rávezető gy ako rl ato k at al kal mazzu nk. Mindig a hibák okait k e re s s ü k, m e r t a hi bák kiküszöbölése volt akép pen a h i - b ák okain ak meg szü nt etés ét j elent i. Vé g r e h a j t ás s o r án üg y e l j ü nk ar ra, hogy helyesen é r t é k e l j ük az egyéni el téréseket, m e r t az egyes t ö r- vényszerűségek é rv én ye sí t ése mi n d i g az egyéni v é g r e h a j t á s b an j u t n a k kifejezésre.
Döntő j el ent őségű a t a n u l ók viszonyulása, mag at a rt ás a. Jó e r e d - m é n yt csak ak kor é r ü nk el, h a k i a l a k í t j uk t an ul ó i nk b an az önell en őr- zést. A t a n ár vagy ed ző oktató szerepe n agyo n fontos, végső soron a zo n- ban a t el j e s í t mé n yt a versenyző éri el. Az okt ató csak segít az e r e d - m é n y ek elérésében, de a f e n t e b b i k ö v e t e l m é n ye ket a v er s e n y z ő n ek kell telj esít enie a v e r s e n y so r á n. Ilyenkor csak s a j át t ap as z t al at ai t h as zn ál ja f e l a f u t ó, ez ért van n a g y jelentősége az önellenőrzésnek. H a a f u tó t u d j a , hogy m i t mi é rt végez, akko r képes is lesz mozgása ellen- őrzésére.
A mech an ika i s meret e ál tal n y e r t elő ny m i n d nag y obb k ö v e t e l- m é n yt támaszt a felkészül ésben. Nemcsak testi, fizikai edzést, h á r em komoly szellemi el mé l yül ést is me g k í v án a sportolótól. Aki e r r e n e m h ajlan dó, az m e n t h e t e t l e n ül l e ma ra d az e g y r e fokozódó ve r s e n y - ben. Aki viszont i s mer i a m e c h a n i k a i tö rvényszerű s égeket és azt a vég- r e h a j t ás során érvényesiti, az fel t ét l e nül j ob b e r e d m é n yt fog el érni.
1. Balogh L a j o s : A b i o m e c h a n i k a és a s p o r t e r e d m é n y ek f e j lő dé s e. Spoi't és T u - d o m á ny I960, d e c e m b e r .
2. Cooper: L a z án f u s s , h o g y jó v á g t á z ó lehe ss ! S p o r t és T u d o m á ny 1963. m á j u s. 3. Szamcnkov: A t e s t n e v e l és s z o v j e t e l mé l e t e. K é z i r a t. 1950.
4. Angyal V il mo s: H o g y a n segíti a b o k a f u n k c i ó ja a l áb e l r u g a s z k o d á s á t? T F . szakdolgoz at . 1949.
5. Bánfalvi Mikl ós: L é p é s h o s sz a r ö v i d t á v f u t á s b a n. T F . sz ak dolgoz at . 1950.
6. Donszkoj: B i o m e c h a n i k d e r K ö r p e r ü b u n g e n. B e r l in , 1961.
7. Dr. Bácsalmási—Koltai: Az a t l é t i ka o k t a t á s a. Sp o r t 1962.
, 5 2 8
