avagy a magyar KÖNYVISMERTETÉS.

K Ö N Y V I S M E R T E T É S .

Benedek Marcell: Délsziget avagy a magyar irodalom története.

B u d a p e s t , Révai, év. n . K . 8-r. 375 1.

E z a furcsa című könyv, m i n t a szerző mondja, három ,müfaj'-t kever ö s s z e : az irodalomtörténetet, a regényt és a drámát. A drámához csak a n n y i köze v a n , hogy — m i n t a régimódi regényekben is látjuk — a dialógusok élére kiírja a beszélők nevét. A regény pedig a következő:

E g y Délamerikába igyekvő luxushajón megismerkednek egymással E r d y tanár, Szentmártoni M a r i a n n e bárónő és Pongrác .Miklós mérnök. A tanár, a k i eltitkolja bárói rangját (!?), azért megy k i Amerikába, mert tiz év óta n i n c s katedrája (valószínűleg a k o m m u n i z m u s utáni ,fehér terorral' volt v a l a m i baja), és s e h o l s e m m o n d h a t j a e l , a m i t akar. Pongrác .meggyőződéses s z o c i a l i s t a ' , elcsapták a gyárból, tele v a n keserűséggel, ezért vándorol k i . M a r i a n n e már k a p i t a l i s t a ; v a l a m i l y e n örökség kedvéért utazik k i , de nagyon felvilágosult, u l t r a m o d e r n gondolkozású k a p i t a l i s t a . Egyebet sem tesz negyed­

félszáz l a p o n keresztül, m i n t h o g y Dosztojevszkit o l v a s s a , (miért épen Dosz- tojevszkit, miért n e m a legmodernebb külföldieket?) s természetesen lenézi a m a g y a r i r o d a l m a t . — Tyhü, terringettét — gondolja erre a m a r a d i és k o n ­ struktív irodalomlörténetíró — m i lesz i t t ? ! Jaj neked szegény régibb m a g y a r i r o d a l o m !

N e tessék előre m e g i j e d n i , n e m lesz s e m m i baj, m i n t az alábbiakból kiderül.

Érdy m o d e r n gondolkozása és óriási világirodalmi tájékozottsága ellenére (hat n y e l v e n beszél!) rajongója a m a g y a r i r o d a l o m n a k , s j o b b a n lelkesedik érte még, m i n t irodalomtörténetünk atyja, T o l d y Ferenc. M i n d e n törekvése a z , hogy a két íiatal ellenséget i r o d a l m u n k i g a z i barátjává tegye és ezért elkezd n e k i k prelegálni a hajón, majd a hajótörés után egy épen a k k o r keletkezett v u l k a n i k u s s z^;g e t e n , ahová hajójukkal együtt kivetődnek (ezt keresztelik e l Vörösmarty tiszteletére, Délszigetnek), s prelegál m i n d a d d i g , amíg a sziget újra el n e m s i i l y e d s őket a mentőhajó fel n e m szedi.

A regény, m i n t látjuk, alig több a semminél, csak kerete a h a r m a d i k ,müfaj'-nak, a z irodalomtörténetnek.

Lássuk tehát, m i az a sok új gondolat s az eddigi megállapításokat felforgató f o r r a d a l m i átértékelés, amelyekért ezt a derék öreg professzort kiüldözték hazájából.

Itt aztán nagy meglepetés ér bennünket. E r d y irodalomtörténetének k b . a X X . századig terjedő része becsületes, ókonzervatív irodalomtörténet.

A z öreg úr m a j d n e m m i n d e n írónkért l e l k e s e d i k , m i n d e n k i t dicsér, magyaráz, méltányol, s d i a d a l m a s a n v e r i v i s s z a M a r i a n n e gúnyosan fölényes megjegy­

zéseit, s a m i n d e n t m a r x i s t a szemüvegen át néző egyoldalú és i r o d a l m i l a g

műveletlen mérnökét. Valósággal «át v a n i t a t v a irodalommal», m i n t .Marianne mondja róla, s igazán j ó l tudja az irodalomtörténetet. C s a k egy-két a p r ó b b tévedését vettem észre.¹ E z t n e m rójuk föl a szerzőnek, s elismerjük, h o g y K r d y jól i s m e r i i r o d a l m u n k a t és l e l k e s e n beszél róla. A Halotti beszédei meg­

kapó szónoklatnak tartja. Tinódinak elénekli egypár krónikáját, hogy bebizo­

nyítsa hatásos v o l t u k a t , e g y iskolakönyv szárazságával s o r o l j a e l a szép­

históriákat, magasztalja l i a l a s s i t , akit a «hatáshogarászók szétszedlek s n e m raktak megint össze.» Magasztalja a Zringiász kompozícióját és jellemfestö erejét, Pázmány prózáját, a k u r u c költészetet s megvédi B e r z s e n y i t a dagályosság vádja ellen. K i s f a l u d y t leszólja m i n t drámaírót, de különben elismeri úttörő érdemeit. L e l k e s e n szól Vörösmarty «tragikus» lírájáról, bizonygatja, hogy Petöli n e m volt s z o c i a l i s t a (általában igen józanul h a d a ­ k o z i k Pongrác korlátolt és a l a c s o n y s z o c i a l i s t a felfogása ellen), bírálja a z Apostolt, h e l y e s e n értékeli T o m p á t : n e m volt n a g y költő, de allegóriái s egyes más v e r s e i igen szépek stb. H a r c o l az e l l e n a nézet e l l e n , h o g y A r a n y j ó z a n ' költő s rámutat l e l k i küzdelmeire, a lelke mélyén rejtőző titkos tragédiákra. Petöli hozzá képest m e n n y i v e l j ó z a n a b b ! Megvédi Madáchot a Faust-uián/Ás vádja s Jókait k r i t i k u s a i e l l e n , elismeri Kemény formai nehéz­

kességét, de dicséri mélységét stb. stb.

M i n d e z n e m új, véli a z olvasó — és i g a z a v a n . Érdy-Benedek a l i g tér el itt-ott az eddigi irodalomtörténeti kézikönyvek, monograliák és tanulmányok felfogásától. Hogy a középkor szerinte a X V I I . és X V I I I . században is tart, inkább elméskedés, m i n t k o m o l y állítás ; hogy Keménynek o l y a n rettentő rossz v o l n a a stílusa, s ezért «moriezzsigmondi prózává)) kellene átdolgozni, azt a szerző maga sem h i s z i . H o g y folytonosan Ady-párhuzamokkal h o z a k o d i k elő, az A d y n a k nem használ, de I l a l a s s i n a k , Petőfinek s e m árt. H o g y a Halotti beszédet elmondó középkori barát, Szenei Molnár A l b e r t , B e s s e n y e i

«nyugatosok» voltak, olcsó szellemeskedés. A z sem igaz, h o g y Jósika már csak az iskolában él, h i s z e n még a munkások i s olvassák (I. a M a g y a r Szemle idei szeptemberi füzetét). G y u l a i finom novella-stílusa s e m érzik bizony «kopottnak, a v u l t n a k Jókaihoz képest)). — Mindössze e n n y i az E r d y forradalmisága. E z e k m i a t t bujdosott k i Amerikába ?

• A szerző érdeme csak az, hogy a régi igazságokat a párbeszédes for­

mában élénkebben fordulatosabban, helyenként elmésen m o n d j a e l , és hogy i r o d a l m u n k igazi értékeiről szerető megértéssel, melegen beszél.

S o k k a l kevesebb elismeréssel szólhatunk munkájának újabb i r o d a l ­ m u n k a t tárgyaló részéről. Itt k i s i k l i k lába alól a z irodalomtörténet szilárd talaja, egyszerre elveszti biztos látását, s határozott s z e m p o n t o k nélkül, mogbizhatalan esztétikai érzékkel, egyéni szeszéllyel, s a m i a l e g n a g y o b b h i b a , erős elfogultsággal festi meg n a g y o n vázlatos képét. A legvégén pláne

1 A Porából megélemedM Phoenix n e m megélemedett, h a n e m meg- éledett. Úgy látszik Dugonics kiadásának ez a hibája k i i r t h a t a t l a n , épen u g y mint az a közhely, hogy b r . Eötvös regénye, A nővérek neveléstani regény.

Gárdonyi regényének címe n e m a «Lelek rabjai», h a n e m Isten rab.m- Hogy a s z a k i r o d a l o m b a n jártas Érdy tanár Gábor Ignác verselméletéért l e l k e s e d i k , Horváth János legújabb kritikája után, «felette csodáltam)).

c s a k «kapkodva és össze-vissza beszel», m i n t m a g a is e l i s m e r i (34ti). Itt igazán s o k a t m a r k o l s m a j d n e m s e m m i t se szorít.

E z z e l a résszel fölösleges h o s s z a s a b b a n foglalkoznunk, elég lesz j e l l e m ­ zésére néhány példa.

H e r c z e g F e r e n c szerinte c s u p a ész-ember, s e m m i melegség, szeretet s i n c s benne, d a r a b j a i b a n «komoly problémával n e m szeret szembenezni».

Igaz, hogy Molnár Ferencért sem lelkesedik túlságosan: « ö a legpolgáribb író», d e mégis ((csodálatraméltó miivész, ő a k i irodalmivá és magyarrá n e m e ­ sitette (!) a pesti nyelvet», ezért bizonyára rászolgált a r r a az öt l a p r a , melyet a szerző n e k i az igen szükreszabott keretben k i u t a l . S z o m o r y Dezső is két lapot k a p : «öt m i n t elbeszélőt és drámaírót külön fejezetnek k e l l t e k i n t e n i a m a g y a r i r o d a l o m történetében)). (!!) Nyelvét kissé túlságosan egyéninek t a r t j a , de azért a r r a az eredményre j u t , h o g y ((örülhetünk, hogy v a n egy S z o m o r y Dezsőnk, és örülhetünk a n n a k i s , hogy n e m próbálták utánoznia.

E n n e k a kettős örömnek elsejét átengedjük a szerzőnek («legyen neki»), a másodikban l e l k e s e n o s z t o z u n k .

V a r g h a Gyuláról három sort ír, K i s s Józsefről ellenben u g y a n a n n y i lapot, s l e l k e s e n állapítja meg, hogy

.)éhová\ts\

és zsidó-tárgyú balladáit önképzőkörökben és református papi házakban szavalták. «És ezen csak a m a i e l v a d u l t időkben lehet csodálkozni)), mondja a ,keresztény k u r z u s r a ' c é l z ó elkeseredett és ,lesújtó' oldalvágással.

Adyról természetesen csak magasztaló s z a v a i v a n n a k , h i s z e n bármilyen csekély kritikát szentségtörésnek tartana, Babitsot i s csak dicsérni tudja.

E z t az egyoldalúságot még megbocsátjuk n e k i , h i s z e n tehetségekről v a n szó, de azt már n e m , hogy az ,emigráns' Balázs Bélának és Gellért Oszkárnak i s tíz-tíz sort szentel. Kassák verseit n e m érti, a m i megnyugtat bennünket, m e r t m i sem értjük, de azért s z o c i a l i s t a mérnökével egy lapon keresztül magyaráztatja rejtett szépségeiket.

Különben a . b a l o l d a l i ' írók megítélésében sincs kellő mértéke, K a t i k a M a r g i t t a l p l . néhány h i d e g sorban végez, Móricz Z s i g m o n d o t csak bágyadtan dicséri, de Földi Mihály értéktelen fércmunkáját, a

Sándor és Sándori

k i e m e l i é s l e l k e n d e z v e ír Bévész Béláról. H o g y néhány j o b b o l d a l i ' keresztény írónak is juttat egy-két jóindulatú sort, az n e m nagyon változtat az áttekintés egyoldalú és h a m i s voltán.

De bírálatunk máris hosszabb a kelleténél, végeznünk k e l l .

A szerző azért írta könyvét, hogy «az irodalomnak)) forrongó, lüktető, változó «élotét» feltüntesse, « ú g y a h o g y a m a i lelkekben é l » : Helyesebb lett v o l n a azt írnia, hogy egy író- és olvasó-kisebbség lelkében. Bár még így s e m v o l n a igaz, mert ez a kisebbség n e m lelkesedik úgy régi irodalmunkért, m i n t E r d y professzor.

A regényformát, n o h a a szerző francia mintákkal, söt Platón dialógusaival i g a z o l j a jogosultságát, n e m tartjuk szerencsésnek. A k i regényt keres benne, a n n a k u n a l m a s , mert mégis csak irodalomtörténet, a k i meg az i r o d a l o m történetében a k a r k o m o l y a n tájékozódni, a n n a k m e g túlságosan regényes, v a g y m o n d j u k inkább, túlságosan hírlapírói.

S Z I N N Y E I F E R E N C .

Kortársaink.

S z e r k e s z t i :

Hankiss János.

1. s z á m :

Juhász Géza:

Babits Miháli/. 8-r. 47 1. — 2. sz. Szondy György: Csathó Kálmán. 39 1.

— 3. sz. Zsigmond Ferenc: Hervzeg Ferenc. 44 1. — 4. sz. Juhász Géza:

Móricz Zsigmond. 48 1. — 5. sz. Hankiss János: Tormay Cénle. 48 1. —

6. sz.

Ruziiska Mária: Zilahy Lajos.

45 1. — B u d a p e s t , S t u d i u m kiadása.

E z az új vállalat az élő i r o d a l o m felé forduló érdeklődés szolgálatára i n d u l meg, s e g y s z e r s m i n d értékes d o k u m e n t u m o k a t a k a r gyűjteni egy későbbi kor irodalomtörténete számára. Így vesszük k i a szerkesztő elő­

szavából, m e l y b e n a határozott szerkesztői p r o g r a m m s a konkrét célkitűzés némileg e l s i k k a d a slílvirágok közt. Ennél többet k o m o l y számvetéssel a l i g h a várhat vállalatától, és különösen n e m várhatja azt, hogy a z i r o d a l m i köz­

vélemény kialakulását meggyorsítja, s ezzel «kissé hozzájárul az i r o d a l m i élet gyorsabb ütemű kibontakozásához i s » .

Kitűzött célját o l y a n módon a k a r j a elérni, hogy elsősorban kalauzt a k a r az olvasó kezébe a d n i , m e l y n e m ítél, h a n e m megértet; m i n t a baedeker, csak előkészít az élvezetre és megértésre. A h a s o n l a t n e m egészen szerencsés, mert a baedeker olyasmikről ír, amikről már általános értékelés a l a k u l t k i , s már magának a névnek említése lölidézi a köztudattá vált értékelést. A m a íróira vonatkozólag ez hiányzik, s a legtárgyilagosabb ismertetés mögött i s értékelést, Ítéletet keres az olvasó. K i h a n g z i k ez ezekből a füzetekből i s , hozzá még nem is egészen megnyugtató m ó d o n , m e r t ahogy a z ismertetett hat írónak egymáshoz viszonyított értéke a hat füzetből kiderül, az a l i g h a felel meg ez írók objektív értékelésének. Ilyen egyenetlenségek megelőzésére a szerkes/.töi lelkiismeret és tapintat megtalálhatja a kellű útat, de n e m engedhet korlátlan teret munkatársai rokonszenvének, mert különben a füzetekből kialakuló összkép zavaros lesz s kétséget ébreszt a vállalat m e g ­ bízhatósága felöl. H a azt látom, hogy az i r o d a l m i köztudat s z e r i n t igen kiváló íróknak hűvös tárgyilagosságra törekvő elintézésével szemben náluk s e m m i v e l sem nagyobbaknak fogyatkozásaikat is kiválóságokká dicsőítő méltatás j o g t a l a n előnyöket a k a r biztosítani — h o g y a n higgyek én ott k a l a u z o m e l f o g u l a t l a n ­ ságában ? Tanulságos ebből a szempontból összevetni p l . a Csathó Kálmánról irt füzetet a Móricz Zsigmondról írottal.

Érthető, hogy a vállalat a nagyközönségnek mennél szélesebb köreit igyekszik megnyerni a m a g a számára, de sajnálatosnak tartanok, h a ez szolidsága rovására történnék. A szerkesztő előszavából « a k e d v e n c írójáért rajongó olvasó j o g o s és értelmes kíváncsiságának kielégítését)), s a « m a íróiról a m a közvéleményének kikérdezését)) emlegető mondatok, s főként az előkészületben levő füzetekről közölt névsor némi aggodalmat keltenek c tekintetben. N e m a k a r u n k kipécézni egyes neveket ebből a névsorból, de fölöttébb kívánatosnak tartjuk kevesebb melléktekintetnek s több kritikának érvényesítését e tekintetben.

H a céltudatos és l e l k i i s m e r e t e s szerkesztői irányítás érvényesül a vállalat további füzeteiben, j ó hasznát láthatja irodalomtörténetünk i s . A z eddig megjelent füzetekből kitetszöen, szerzőik a z életrajzi- s a müveket magyarázó adatokat maguktól az egyes íróktól szerzik, s így valóban sok érdekes és b i z a l m a s részletet gyűjthetnek össze. E m e l l e t t t a r t a l m i tájékoztatást nyújtanak a tárgyalt írók müveiről, a m i helyes megoldásában igen n a g y ügyességet kíván, s n e m szorítkozhalik a t a r t a l o m lélektelen elmondására,

a m i n t a füzetek nagyobb részében látjuk. Végül összeállítják a tárgyalt íróról szóló irodalmat. N a g y közönségnek szánt vállalatról levén szó, vitatható, h o g y célszerii-e a teljes, nagyrészben semmitmondó hírlapi ismertetéseket tartalmazó i r o d a l o m közlése, vagy helyesebb-e ez irodalomnak csak értékesebb termékeit állítani össze. Előadásban szinességre, elevenségre törekesznek, apró fejezetekre tagolják a n y a g u k a t , s a z egyes fejezetek címéül a tárgyalt író egy- egy munkájának címét v a g y jellegzetes mondását választják. Azelöadás «szines- sége» egyik-másik füzetben rikító színekre, harmóniátlan színfoltokra v i s z .

Keresett, erőltetett, nagyotmondó kifejezések halmozása még nem «szinesseg».

A m i az egyes füzetekot i l l e t i , az 1. számot ISabits .Mihályról Juhász Géza i r t a . M a g a i s b e v a l l j a , hogy a költőt az emberből akarván megmagyarázni, elsősorban B a b i t s világképe érdekelte, s ehhez mérten háttérbe s z o r u l az irodalomtörténet voltaképeni f e l a d a t a : annak a vizsgálata, h o g y a n s minő s i k e r r e l tükröződik e világkép az egyes alkotásokban. T a n u l t , s általán ítéleteiben i s , kifejezéseiben i s jóízlésü író, de hőse iránt érzett szeretete g y a k r a n elfogulttá teszi. B a b i t s b a n a l i g h a láthatjuk'a m a g y a r középosztály, tisztviselő-rétegeink érzésvilágának költőjét s némi ellenmondás látszik a b b a n az állításban i s , hogy B a b i t s A r a n y hagyományait folytatja, de inkább Vörösmartyval r o k o n . V a j d a Jánosról a l i g h a m o n d h a t j u k , «hogy első városi költönk» (hisz egész lelkével a természetben élt) s azt, hogy ö indította meg A r a n y iskolája ellen azt a h a r c o t , melyet Adyék vittek diadalra. Költészete s o k m i n d e n b e n eltérést jelentett A r a n y irányától, de b e v a l l o t t a n h a r c b a n n e m állt vele s z e m b e n . A z túlzás, hogy 1913-ban A n g y a l Bávid megrótta Horváth Jánost, amiért néhány méltányló szót mert ejteni B a b i t s legjava i r o d a l m i tanulmányairól.

A z az elfogultság, m e l y Babitsról szólva n e m lépte túl a r o k o n s z e n - vesség határait, a szerzőnek Móricz Zsigmondról írt füzetében már erös túlzásokba téved. C s u p a s z u p e r l a t i v u s z b a n ír Móricz munkáiról. Egymást érik a z i l y e n kifejezések: monumentális, remekmű, felülmúlhatatlan kedvességü, páratlanul értékes, stb. Mindjárt Móricz jelentőségének megállapítása is mér­

téktelen túlzás. «Sikerült o l y a n egyetemes képet r a j z o l n i a a m a g y a r életről, a m e l y a múlt században nálunk uralkodó esztétikai felfogás miatt meg­

valósíthatatlan lett v o l n a . A külföldi i r o d a l m a k b a n is Shakespeare szabadszájú művészetéig k e l l v i s s z a m e n n i a t r a g i k u m és h u m o r , a féktelen szenvedély é s sokoldalú jellemzés hasonló arányaiért)). E z a mértékegység a z egész tárgyaláshoz. B i z o n y o s ellenmondás látszik abban, a m i v e l Móricz egyéni­

ségének lényegét meghatározza: « a nyugodt humorú szemlélődésbe fojtott lázongás». Szomorú v o l n a , h a T u r i D a n i b a n , a

Sárarany

hősében csakugyan

« k o r u n k Toldiját)) kellene látnunk; az pedig az érzékszervek némi indisz- pozíciójára v a l l , h a Móricz regényköltészetét « a m a g y a r szépliteratúra virágos- kertjé»-ben épen a l i l i o m m a l példázza.

S z o n d y Györgynek Csathó Kálmánról írt füzete egyenletesen, jól folyóan, helyenként érdekesen v a n írva, de a többi füzet hangjához viszonyítva meg­

lehetős hűvösen szól hőséről. E z n e m b a j , de a k k o r a többi se áradozzék.

Értékeléseiben v a n b i z o n y o s egyenetlenség, így p l . értékénél kevesebbre becsüli Csathó Kálmán regénytrilógiáját. A z i l y e n kifejezés, h a nem m a l ' c i a a k a r l e n n i , n e m mond s e m m i t : «Csatho ennek a világnak Dickense, dickensi

•humor és moseszövő-nuivészet n e l k ü l » . H a hiányoznak belőle épen Iegjellem- zetesebb sajátságai, miért m o n d j a a k k o r D i c k e n s n e k ? A z , hogy «Csatho Kálmán nem r o m a n t i k u s , csak szentimentális)) — n e m c s a k merész, h a n e m igazság­

talan általánosítás i s . Legértékesebb a füzetben a Csathó Kálmán munkáiban kimutatható élményi elemek összeállítása — k é i d é s a z o n b a n , m e n n y i r e volt ebben a tekintetben a szerző segítségére Csathó Kálmán.

Z s i g m o n d F e r e n c n e m a k a r t a a terjedelem korlátozott? v o l t a mellett Herczeg F e r e n c művészetét m i n d e n oldalról kimerítően méltatni. E helyett Herczeg tehetségének anyajellegét, erös tudatosságát, vizsgálja, főként három téren: témaválasztásában, alakító-művészetében és stílusában való érvé­

nyesülése szempontjából. N e m egy helyt érezzük, hogy mondanivalóinak szűk térre szorítása m e n n y i r e kényelmetlen a z író számára, s talán e b b e n találja magyarázatát az is, hogy az egyébként lendületesen s színesen író szerző előadása itt g y a k r a n válik pedánsan magyarázgatóvá. A z , hogy «Herczeg írói témái között s a bennük szereplő embertípusok és cselekvénymotívumok között nincs úgyszólván egy sem o l y a n , a m e l y p l . Jókai költészetében elö ne fordulna» — még a z «úgyszólván»-nal kifejezett fenntartás m e l l e t t i s merész általánosítás. Egyébként H e r c z e g alakító tehetségének elemzésében nagy szabatossága mellett sok finomság is v a n .

H a n k i s s János T o r m a y Cécile-röl írt füzetében nagy elmélyedéssel igyekszik megvilágítani tárgyát. Előnyére vált v o l n a , h a legalább ő m a r a d t v o l n a hü a szerkesztői programúinak a h h o z az ígéretéhez, hogy csak i s m e r t e t és nem értékel. Lépten-nyomon a hódolatnak egy-egy virágát ejti a kiváló írónő lába e l é ; n e k i tulajdonítja «az élettelennek nevezett dolgok életé»-nek felfedezését; igazságtalanul s kissé fölényesen s z e l l e m e s k e d i k T h o m a s Mannái, csak azért, hogy a

Régi ház

kiválóbb voltát bizonyítsa. A m i az írónő kezéből kikerül, közvetetlenül és elkerülhetetlenül hat, m i n t egy a n t i k szobor v a g y egy lirenzei ötvösmunka. Nála Petőfi «lázas tekintetének)) említése i s többet megértet, m i n t a m e n n y i t sok finoman elemző értekezés megmagyarázhatna;

egyik alakjánál, Réz Andrásnál a l i g látunk m e s t e r i b b e n rajzolt parasztot.

«Ezzel a keveset beszélő, gesztusokban szegény p a r a s z t t a l többet t u d u n k m e g a m a g y a r alföldi lélekről, mint egy egész c s o m ó adomázó, kacskaringós- nyelvű, agyonkomplikált gondolkozású falusi Rómeóval, Othellóval v a g y pláne Don Juannal». Társalgásban igen kedvesen h a n g z a n a k , de k o m o l y becsvággyal készült munkából kirínak az afféle linomkodó, hasonlításban n e m szerénykedő bókok, h o g y a z írónő készülő munkája s z i n t e michelangelói freskót ígér, vagy hogy egyik mondásának Maeterlinck is örülne. Előadásában sok a kere­

settség, szépelgés vagy képzavar. A n n a k a n e m v a l a m i tapintatosan fogalmazott állításának indokolása, hogy « a z Akadémia eredetileg másnak szánt Péczely- díját ennek a regénynek

(Régi ház)

kellett k i a d n i , a n n y i r a nyilvánvaló volt értéke és jelentösege» — n e m felel meg a valóságnak. A bizottság a z 1913—1914.

évre szóló Péczely-díjra a legérdemesebbnek F e r e n t z i Magda társadalmi regényét ítélte, de m i v e l az Akadémia ügyrendé s z e r i n t társadalmi regény csak a k k o r kaphatja a j u t a l m a t , h a n i n c s jutalmazható történeti regény, a j u t a l o m r a a múltban játszó

Régi háza.t

ajánlotta, de hogy a z értékesebb

regényen ne essék sérelem, azt ajánlotta, h o g y találjon módot az Akadémia Ferentzi M a g d a regényének kitüntetésére. (V. ö . Beöthy Zsolt jelentését,

288 H A J D Ú Z O L T Á N , A N G Y A L D Á V I D , C S Á S Z Á R E R N Ő

A k a d . E r t . 1 9 1 6 : 157—160. 1.) A z Akadémia i l y értelemben határozott. ( L . u . o . 148.1.) Jó lett v o l n a , h a a szerző, mielőtt b u r k o l t a n meggyanúsította v o l n a az akadémikusokat, előbb megnézte v o l n a a forrásokat. M i n d e n k i másnak, k i e témáról ír, furcsa lenézése szólal meg könyvészeti vázlatához írt jegyze­

tében : «megnyugtathat az a tudat, hogy a rávonatkozó c i k k e k legnagyobb részét n e m értékük, h a n e m csak a könyvészeti teljesség kedvéért lesz érdemes számontartania.

Logkevésbbé sikerült R u z i t s k a Mária füzete Z i l a b y Lajosról. Rendszer­

telenül szétterjengö, lényegtelen d o l g o k r a ki-kitéregetö, külsőségeknél maradó, Z i l a h y költészetének lényegéből v a j m i keveset sejtető dolgozat ez. U még inkább beleesik a kritikátlan elfogultságba, m i n t társai. A z t írja egyebek közt, hogy Z i l a h y egynéhány versével is örökre emlékezetessé tette v o l n a nevét, vagy h o g y o l y a n mélyen megrázó színekkel és h a n g o k k a l tudja a s z e r e l m e t megeleveníteni, m i n t előtte és utána (!!) talán egyetlen írónk s e m .

A füzeteket kiadójuk, a S t u d i u m , tetszetős, gondos kiállításban bocsátotta

K Ö Z R E- H A J D Ú Z O L T Á N .

Bariska Mihály: Gróf Széchenyi István és a francia irodalom.

B u d a p e s t 1928. (Bibliothéque de l'Institut Eranoais i i l'Université de Budapest, i.) 98 1.

A fiatal szerző alapossága n a g y dicséretet érdemel. Kitűnően i s m e r i Széchenyi munkáit és a Széchenyi-irodalmat. A legnagyobb filológiai p o n ­ tossággal k u t a t j a k i nemcsak a francia i r o d a l o m , h a n e m a franciaországi élmények hatását i s Széchenyire. Azonkívül igen érdekes fejezetben foglal­

k o z i k a z z a l a kérdéssel, minő hatása volt a francia forradalomnak Széchenyire.

Általában véve finom érzéke v a n o l y kényes kérdések megoldása iránt, m i n t aminők a z i r o d a l m i és lélektani hatások megállapításához fűződnek.

M i n d a m e l l e t t látszik, h o g y még kezdő, s így n e m k e l l csodálnunk, h o g y n e m m i n d i g találja e l a h e l y e s utat.

A 6. l a p o n Széchenyinek a z z a l az 1815-iki naplójegyzetével foglal­

k o z i k , m e l y sorsdöntőnek n e v e z i a naplóíró második franciaországi tartóz­

kodását. Szerzőnk itt elfogadja Z i c h y A n t a l n a k azt a magyarázatát, hogy Széchenyi azért n e m v o l t megelégedve e k k o r franciaországi élményeivel, m e r t «szabadelvü nézetei kevés rokonszenvet gerjesztettek)). Hibás m a g y a ­ rázat. A «sorsdöntö» jelző egészen más belső élményekre vonatkozik.

H i s z e n «szabadelvü nezetei» 1815-ben n e m j u t o t t a k o l y fordulóhoz, melyet döntőnek nevezhetünk.

A 20. l a p o n szerzőnk fejtegeti, h o g y miért szerette Széchenyi M o n - taigne-t. «Mindkettcn» — úgy m o n d — ((szorgalmas elemzői, boncolói a saját lelkűknek. E z a rokonság magyarázza meg, miért lett Montaigne a legked­

v e l t e b b írója». E b b e n v a n v a l a m i igazság, de a magyarázat mégsem elég­

séges. Széchenyi m a g a i s m o r a l i s t a író volt, s így n a g y r a becsülte M o n ­ taigne lélektani és morális elmélkedéseit tartalmuk és formáik miatt. Azuláu a z ö háborgó lelke M o n t a i g n e szkeptikus derültségében vigaszt és meg­

nyugvást keresett. A 25. l a p o n igen is sokat tulajdonít szerzőnk Montes­

q u i e u -hatásának. Széchenyinek az a főelve, hogy « a lehető legnagyobb rész jóléte az országlás tökéletessége)) n e m M o n t e s q u i e u , h a n e m inkább líentham

hálása alatt kelelkezott. A 42. lapon szerzőnk azt tanítja, hogy Széchenyi iróniája «reszben voltaire-i v o n á s » . N e m az. Széchenyi iróniája lelkének saját­

ságaiból érthető meg leginkább és lényegesen különbözik Voltaire-étöl. A z 5 1 . lapon közölt Rousseau-idézet valóban hatott Széchenyire, de még sein mondhatjuk, hogy a közvélemény nagy jelentőségét Széchenyi Rousseau-tól tanulta. Hogy Széchenyit a n e m z e t i érzés és sajátságok megbecsülésében megerősítette m i n d az, a m i t Mme de Stael munkáiban o l v a s o t t , az ismeretes.

De szerzőnk ezt a hatást helytelenül e m e l i k i , midőn a S t a e l idézetek után ezt írja: «Ezekben a francia idézetekben Széchenyi legsajátosabb gondolatá­

nak egyik francia forrására lelünk. A z 1825-iki országgyűlés elején a z o n n a l meglátja, hogy legelső teendő a nemzetiség erösitese» (56. [.). A Széchenyi és K o s s u t h polémiának magyarázatát G i r a r d i n

Etudes Politiques-jfmak

hatá­

sából merítenünk n e m okvetlenül szükséges. (67. 1.) A «betartott igazsag»

nem j ó magyarság (u. o.). A 77. l a p o n szerzőnk T h i e r s - t n e v e z i T h i e r r y helyett a

Histoire á" Attila

szerzőjének. N e m helyes azt m o n d a n u n k , hogy a

Blicknek

kifakadása a D e i g r a t i a m o n a r c h i a ellen a francia forradalom hatására vezethető v i s s z a . (83. 1.) Széchenyiből itt csak az elkeseredés beszél, nem a forradalmi érzés.

E hibák ellenére is B a r i s k a munkája igen sikerült. R o u s s e a u hatását alaposabban fejtegeti, m i n t az eddigi Széchenyi kutatók. Más f r a n c i a írók hatására i s figyelmezteti a z olvasót. A m i t Széchenyi könyvtárának lapszéli jegyzeteiből közül, a n n a k Széchenyi életrajzírója nagy hasznát v e h e t i .

Szerzőnk ez első munkájában o l y lelkiismeretes és élesen megfigyelő kutatónak mutatkozott, hogy még sokat várhatunk tőle.

A N G Y A L D Á V I D .

Lugosi Döme: Kelemen László és az első «Magyar játszó színi társaság."

Makó. Csanád v á r m e g y e Közönsége. 1927. 228. 1.

E z a könyv, az első m a g y a r színész-társulatnak s az első m a g y a r színigazgatónak élettörténete, szokatlan jelenség i r o d a l m u n k b a n : n e m h i v a ­ tásos irodalomtürténetírónak müve, h a n e m egy l e l k e s irodalombaráté, s ezt megítélésénél n e m s z a b a d s z e m elöl tévesztenünk. N a g y ambícióval, nagy s z o r g a l o m m a l készült, de megérzik rajta, hogy szerzőjének n i n c s kellő g y a k o r l a t a . Innen erednek fogyatkozásai. N e m h a l l g a t h a t j u k e l őket, de készen tartjuk számukra a mentséget. Gyarló elsősorban a mű szerkezete.

A z a n y a g elrendelésében merőben az időbeli egymásután a szerző vezető szempontja, s hozzá még n e m i s évek, h a n e m hónapok s z e r i n t csoportosítja az eseményeket. M a g a is érezte eljárása kezdetleges voltát s előre m e n t e ­ geti «kronikaszeni» tárgyalási módszerét az előszóban. A krónikaszerüséget

— helyesebben : annales-szerüséget — még megbocsátanók, h a épen a s z i ­ gorú időrend miatt n e m válnék g y a k r a n a tárgyalás homályossá vagy épen áttekinthetetlenné. Hasonlóképen megérzik a szerző műkedvelő v o l t a a k ö n y v stílusán. A z előszóban ráolvassa B a y e r Józsefre, hogy «hianyzott benne a formázási képesség)) (4. 1.). Valóban B a y e r n e m v o l t írómüvész, de a k i ezt a vádat i l y e n tormában le t u d t a írni, a n n a k n i n c s e n j o g a másnak alakító­

képessége felett pálcát törni, annál kevésbbé, mert könyvében n a g y szám-

lrotlalomtörténeti Közlemények. X X X V I I I . 19

290 C S Á S Z Á R E R N Ő , C S Á S Z Á R E L E M É R

m a i b u k k a n u n k egyéb fülsértő b a r b a r i z m u s r a i s . (((Valószínűsített m o t i v u - m o k » 14. 1.; — «színdarabfordításai azt valószínűsítik* u . o . ; — « a b i b l i o ­ filek grangerizált ritkaságai)) 20. 1.; — «leszerzödtet» 24. és 67. 1.; -

« a d e m o k r a t i k u s eszmék kitolásával közös családokba ölelni a m a g y a r intelligenciát)) S i . 1.; — «elöelettöl eltckinteni» 34. 1.; — ((megjelent egy próbán és hangosan kifogásolta a n n a k levezetését)) 57. 1.; — ((kiadásai foly­

tán ragaszkodott a z igazgatói álláshoz)) 59. 1.; — « e lapvélemény leküz- lésétn 76. 1.; — «az ingóságokról újabb leltárt fektessen fei» 94. 1., stb.)

V a n n a k a z o n b a n L u g o s i Döme könyvének érdemei, még pedig igazi tudományos érdemei. Hősének tragikus pályáját és az első m a g y a r szín­

játszó társaság szomorú sorsát a tárgyra vonatkozó i r o d a l o m gondos fel­

használásával és s z o r g a l m a s levéltári kutatások alapján rajzolja meg, részletesebben és megbízhatóbban, m i n t az e d d i g i pályaképek. A z úttörő kutatóknak, főként Váli Bélának és B a y e r Józsefnek kutatásait számos új a d a t t a l szerzi m e g s i g y K e l e m e n életének és társulata küzdelmeinek sok, eddig homályban maradt mozzanatát megvilágítja. Müve igazi forrásmű, kitölti az i r o d a l o m - és szinészettörténet egy részét: ezért a szerzőt megilleti a tudomány elismerése.

Kár, hogy módszeresen végzett kutatásait n e m tudja époly mód­

szeresen közölni. Kivált forrásai megjelölésével v a n baj. A szövegben pon­

tosan megjelöli az e g y k o r i folyóiratokból való idézetek és k i v o n a t o k helyét, de h o g y egyéb új adatait h o n n a n vette, s hogy általában m e l y i k adata új, arról n e m a d számot. Úgy k e l l kitalálnunk a szövegből, hogy ezek a z új adatok egészen megbízható forrásokból erednek, legnagyobbrészt különböző hatóságok (helytartótanács, vármegyék, városok) jegyzökönyveiből és egyéb iraUiból, de h o g y ezeket az írásokat m e l y i k levéltár, m i l y e n jelzés alatt őrzi, azt a szerző e l h a l l g a t j a . H i s z e n h a a nagyközönségnek szánt, t u d o - dománynépszerüsítö műről v o l n a szó, s e n k i s e m a k a d n a meg a forrásmeg­

jelölés hiányán, de ez a k ö n y v szerkezeténél és előadásánál fogva n e m való a nagyközönség kezébe, c s a k a kutatókéba, azok pedig n a g y o n meg­

érzik a forrás megjelölésének hiányát. N e m a n n y i r a ellenőrzés kedvéért v o l n a rájuk szükség — a m u n k a alapossága és megbízhatósága nyilván­

való — m i n t inkább a további kutatás előmozdítására.

A k ö n y v így i s , hibáival, tiszteletreméltó és h a s z n o s alkotás.

C S Á S Z Á R E R N Ő .

A Magyar Tudományos Akadémia Vörösmarty-kéziratainak jegyzéke.

Összeállította

Brisits Frigyes.

(Budapest.) M . T . Akadémia, 192:4. K . 8-r. 396 1.

N e m volt még a k e z e m b e n megtévesztöbb című tudományos könyv, m i n t ez a z állítólagos

Jegyzék.

A m i t B r i s i t s még a z i g a z i tudósoknál i s s z o k a t l a n u l n a g y szerénységgel jegyzéknek nevez, az valóságban egészen más, s o k k a l több : megbecsülhetetlenül értékes

apparátus criticus

Vörösmarty költői munkáihoz. N e m i s a nagy közönség számára készült, múzeumi k a t a ­ lógusnak, h a n e m a tudósoknak, tudományos segédeszközül.

A könyv, m a i formájában, n e m is sejteti, m i l y e n fáradságos m u n k a eredménye. B r i s i t s n e k először a M . T . Akadémia birtokába került óriási

Vörösmarty-kézirattömeget rendeznie kellett, összefoglalni az e g y ü v é tartozó­

k a t s kiválogatni belőle a z o k a t , a m e l y e k Vörösmarty költeményeinek s z ö v e ­ gét adják, eaész terjedelmükben v a g y töredékesen. E k k o r tűnt k i a kézirati a n y a g rendkívüli gazdagsága. N y o l c n a g y o b b elbeszélő költemény, k i l e n c eredeti és három fordított dráma, hatvanöt kisebb költemény s még tizenhét e p i g r a m m a v a n előttünk, részben c s a k némileg eltérő szövegben, m i n t a h o g y a kiadások adják, részben egészen más szövegben, sőt, kivált a drámák között, ismeretlen fogalmazások v a g y épen ismeretlen drámák is v a n n a k . Igy m e g v a n a következő drámáknak eddig n e m ismert első k i d o l g o z á s a :

Salamon, Zsigmond (Horvát zendülök

^{c. alatt)}

Hábador, Bujdosók, Csongor és Tünde

(három kéziratban;

Csongor

neve eleinte

Divör,

m a j d

Kármány,

Tündéé Himal:

m e n n y i v e l költőibben h a n g z a n a k a végleges n e v e k ! )

Kincs- keresSk, Áldozat, Czilley és a Hunyadiak.

Egyik-másik változat a n n y i r a eltér a végleges szövegtől, hogy a variáns lectiók 4 0 — 6 0 lapot foglalnak l e , a

Salamon,

^a

Horvát

zendülÖK s a

Bujdosók

régi szövegének lenyomatására meg épen n e m futotta a tér. Sőt a m i m i n d ennél érdekesebb, egy egészen új Vörösmarty-dráma is előkerült, a

Hunyady László.

Négy változatban bírjuk, de m i n d e g y i k c s o n k a vagy épen töredék.¹

Ezeknek a változatoknak, s még fokozottabb mértékben a l i r i k u m o k régibb szövegezéseinek, i g a z i jelentőségük a z , h o g y segítségükkel mélyen b e p i l l a n t h a t u n k Vörösmarty alkotó művészetébe, megleshetjük azt a f o l y a m a ­ tot, a m e l y e n át az egyes költői müvek végleges a l a k j u k a t nyerték. E z a folyamat g y a k r a n hosszú és kínos volt, nekilendülések és elernyedések után, akárhányszor négy-öt fogalmazáson keresztül, ért célhoz a költői képzelet

— de a z eredmény megérte a fáradságot. .Megnyugtató és fölemelő érzés kíséretében éljük végig a költővel l e l k i erőfeszítésének egyes fázisait, m e r t látjuk, a m i n t az érzés, a gondolat kifejezése fokozatosan t i s z t u l : egyre határozottabb, színesebb, p l a s z t i k u s a b b lesz, h o g y a legművészibb a l a k b a n kristályosodjék k i . S e m e l i e változatok jelentőségét, h o g y Vörösmarty költé­

szetének majd m i n d e n jelentékeny termékére világot v e t n e k : s z e r e p e l n e k eredetibb szövegükkel többek között a

Szilágyi és Hajmási,

a

Szózat

(két szövegezéssel), a

Merengőhöz,

a

Gondolatok a könyvtárban,

a

Hymnus,

a

Sors és a magyar ember, a Szegény asszony könyve, a Jóslat, a Vén cigány,

s a költő utolsó verse i s , a

Fogytán van napod.

B r i s i t s , tudatos szerénységgel, n e m nyúlt bele a b b a a munkába, amelyet G y u l a i Pál már elvégzett, s a n y o m t a t o t t szövegek egymás közti eltéréseit n e m állítja össze. A z ö célja az volt, hogy megvilágítsa azt a z utat, amelyet a kialakuló vers megtett első alakjától kezdve a d d i g a p o n t i g , a m i k o r a költő méltónak tartotta a r r a , h o g y k i a d j a kezéből és a nyilvános­

ság elé vigye. Hogy a már egyszer magáénak elismert költeményt később, megjelenése után, hogyan változtatta, szépítette a költő, azt B r i s i t s n e m vizsgálja, mert a kiformálásnak erről a végső fázisáról, könnyű tudomást s z e r e z n i G y u l a i kiadásából. A korábbi fázisokat kitűnően megállapítja Brisits könyve.

1 A drámának ezen változatait a z Hí. legközelebbi füzetében k ö z ö l j ü k . 19*

A kötet végén beszámol B r i s i t s a kézirati a n y a g prózai feléről. N e m közli a dolgozatokat, csak a címüket sorolja föl — úgy látszik, sok értékes a n y a g rejlik itt is : G y u l a i kiadásából hiányzó c i k k e k , tanulmányok, kritikák és töredékek. E z utóbbiak sorából különösen érdekes lehet Vörösmarty legkiválóbb tragédiájának, a

Marót bánnak

egy töredéke, a m e l y arra v a l l , hogy a tragédiának volt egy előbbi, ismeretlen kidolgozása.

Külön fölhívom a ügyeimet a kötet előszavára. Brisits itt az

Előszó

igénytelen c í m e alatt, a rideg beszámoló adatai közé egypár igen finom megfigyelést r e j t : a változatok és a végleges szövegek összevetése alapján j e l l e m z i Vörösmarty dolgozó és alkotó módját. Ezek a megállapítások m u t a t , ják, hogy B r i s i t a b e n m e g v a n a z irodalomtörténetírónak egy igen értékes a d o m á n y a : bele t u d j a magát élni a teremtő költő lelkivilágába s be t u d h a t o l n i egyik legnagyobb emberi misztériumba, a művészi képzelet mukájába.

C S Á S Z Á R E L E M É R .

Csahihen Károly: Drámaíróin!;.

Bpest, S t e p h a n e u m , 1927. K . 8-r. 46 1.

Erről a k i s füzetről n e m illenék az 1K. l a p j a i n szólni. Már a cél­

kitűzése fölmentene attól, hogy tudományos bírálatot m o n d j u n k róla : « E n a r r a a kérdésre törekszem megfelelni, hogy a m a g y a r drámaírók 1867 körül a k o r c s , a v a g y a valódi fajok müvelésében buzgólkodtak-e inkább, illetve termékeik által értékben sülyedt, a v a g y emelkedett-e drámairodalmunk ? » (3 1.) Könnyű, de meddő m u n k a v o l n a nagy tudományos apparátussal i g a ­ z o l n i , h o g y a kettős kérdésre adott felelet, maga a kis m u n k a , s e m m i v e l sem a d több tudományt, m i n t a m e n n y i t a célkitűzés alapján várunk. Első fele, tíz l a p o n a m a g y a r dráma története Sztáraitól Madáehig, p u s z t a név­

jegyzék, egy dilettáns írónak sokszor n a i v u l ható megjegyzéseivel fűszerezve;

második fele az 1866-tól 1871-ig a N e m z e t i Színházban előadott m a g y a r drámák t a r t a l m a , m i n d e g y i k egypár k r i t i k a i megjegyzéssel színezve. Ezek a megjegyzések n i n c s e n e k eredetiség hiján, n e m ismert esztétikai ítéletek reflexei, de csak elvétve találók s a lényegre jóformán sohasem v i l l a n t a n a k rá, mert a szerzőnek s e m tudományos iskolázottsága nincs — ez a kisebb baj — s e m ítélöereje. E g y második idézettel lezárhatjuk a kis mű árnyék­

o l d a l a i n a k megvilágítását: «A kevésbé szigorú forma könnyebbsége P . S z a t h - máryt o l y cselekvényhez vezette, m e l y egészen híján v a n a drámaiságnak s o l y hőshöz, k i már alapjában hibás.» (35. 1.)

S hogy erről a pár l a p n y i vázlatról megemlékezünk, azt tesszük első­

s o r b a n szerzője egyénisége iránti tiszteletből. C s a h i h e n Károly n e m tartozik a céhbeliekhez, de n e m együnket megszégyenítő ambícióval és kitartással tör a tudós koszorújára. Megírta két ízben i s az i r o d a l m i k r i t i k a történetét, megrajzolta a m a g y a r líra fejlődését a legrégibb időtől 1 8 6 7 - i g : mindkettő tudomásom s z e r i n t még mindég az asztala fiókjában rejtőzik, de ö azért rendületlenül vágja azt a fát, a m e l y csak n e m a k a r kidőlni, hogy fejére h u l l j o n az a b i z o n y o s koszorú. A z eredménytelen jószándékról két ollenmondó életbölcseleti megállapításunk v a n : Johnsoné — szerinte a p o k o l útja j ó - szándékkal v a n kikövezve — és Propertiusé — n a g y dologban elég a z

akarat is. F.n, h a a szándékot tisztának látom, s Csahihené az, P r o p e r t i u s - s z a l tartok.

De v a n egy érdeme a Drámaíróinknak, s ezért rászolgált a számba- vevésre: fölsorakoztatja hat év m a g y a r dráma termését, 28 müvet. H o g y a puszta időrendnél értékesebb princípiumot n e m talál, azt tudományos miinél hibáztatnék, így a z o n b a n örülünk neki, legalább r e n d b e n m a r a d t a k a drámák.

S hogy röviden beszámol a tartalmukról, az is h a s z n o s . Szóval a szerző mégsem végzett fölösleges m u n k á t : ez az elismerés kijár n e k i .

C S Á S Z Á R E L E M É R .