SZEMLE 79
A hipotézisvizsgálattal foglalkozó fejezet mér- téktartó módon valóban a legfontosabb próbákra szorítkozik (egy- és kétmintás z- és t- próba, szórás- sal kapcsolatos egy- és kétmintás próba, illeszkedés- vizsgálat, függetlenségvizsgálat és variancia- analízis). Apróbb jelölési következetlenségként em- lítem az eltrésénégyzet-összeg S-sel való jelölését, ugyanis az I. kötetben (148–150. old.), valamint a II.
kötet 9. fejezetében (182–183.old.) a Sum of Squares rövidítésének megfelelően általánosan használt SS jelölés szerepel.
A korreláció- és regresszió-számítást két fejezet tárgyalja. A kilencedikben a kétváltozóst, a tizedik- ben a többváltozóst ismerteti a tankönyv. A többvál- tozós témakör lényegében a háromváltozósra szorít- kozik, ami a tantervi kereteket és a didaktikai szem- pontokat is szem előtt tartva véleményem szerint he- lyes, mértéktartó korlátozást jelent. E fejezetek jelle- gükben, tárgyalásmódjukban eltérnek a többitől. Lé- nyegében mindazokat az elemeket tartalmazzák, amelyek az e témakörben található standard statisz- tikai anyagokban szerepelnek, de az egyes témák között vannak bizonyos egyenetlenségek. A valószí- nűség-számítási háttérre hivatkozás, a ráépülés- megjelenítés végig vonul az egész anyagon, olykor talán túlzott mértéket is ölt. Célszerűbb lett volna in- kább függelékbe tenni a szerző által szükségesnek tartott ilyen jellegű bevezető összefoglalást (143–
144. old.), valamint részben a bizonyításokat is (pél- dául a kovariancia, a rangkorrelációs együttható ese- tében). A jelenlegi számítástechnikai háttért figye- lembe véve célszerűbb lett volna kisebb súlyt adni a különböző számítási módoknak, viszont részleteseb- ben foglakozni az adatbázissal, a változók jellegével, a modellalkotással, a számítógépes háttérrel, számí- tógépes outputok megjelenítésével kapcsolatos kér- désekkel. Apróbb pontatlansággal jelenik meg a 186.
oldalon a determinációs együttható és a lineáris kor- relációs együttható összefüggése, továbbá a 230. ol- dalon elírás van a többszörös korrelációs együttható képletében.
Az utolsó, a tizenegyedik fejezet az idősorok összetevőinek vizsgálatával foglalkozik. Az idősor komponenseinek áttekintése után a determinisztikus idősorelemzést tárgyalja részletesen és az erre épülő előrejelzéssel foglalkozik. Jól összefogott, logikus felépítésű a fejezet, viszont itt is hiányzik a számí- tástechnikai háttér bemutatása, felhasználása. Ennek tükrében az analitikus trendszámításnál alkalmazott
∑t = 0 eljárás és az ehhez tartozó paraméter- értelmezés feleslegessé válik, viszont – hacsak kite- kintő jelleggel is –, de célszerű lett volna szólni a rövid távú előrejelzéseknél használt kisimító mód- szerek alkalmazásáról.
*
A tankönyv összességében szakmai és didakti- kai szempontok alapján is jól megírt és jól használ- ható könyv, a hallgatók eredményesen tanulhatnak belőle. Az anyag a gazdasági főiskolai oktatás céljá- ra készült, de a felsőfokú statisztikusok képzése tan- anyagainak egyikeként is felhasználható, illetve a gyakorlati szakembereknek is ajánlható statisztikai ismereteik felfrissítése, kiegészítése céljából.
Kerékgyártó Györgyné
DR. HAJDÚ OTTÓ:
A SZEGÉNYSÉG MÉRŐSZÁMAI Statisztikai módszerek – Témadokumentáció 22. Köz- ponti Statisztikai Hivatal. Könyvtár és Dokumentációs Szolgálat. Budapest. 1997. 99 old.
Az ismertetők szokványosan közhelyszerű indí- tása a téma aktualitásának említése. A közhelyek ál- talánosan ismert igazságmagva sajnálatos módon esetünkben is érvényes, hiszen a magyar lakosság életszínvonala az utóbbi években csökkent, így na- gyon fontos a szegénység definiálása, megismerése, mérése.
A szerző Kerékgyártó Györgyné professzor által lektorált, nyolc fejezetből álló művének 1. fejezeté- ben történeti áttekintését adva azt a közkeletű véle- kedést cáfolja, miszerint csak az utóbbi évek elsze- gényedési hulláma indította volna el e területen az intenzívebb társadalomtudományi vizsgálódásokat.
Bemutatva a történeti előzményeket utal arra, hogy a szegénység 1981-ig tabu téma volt ugyan, de a Köz- ponti Statisztikai Hivatal 1968-tól folyamatosan vizsgálta a szegénységet, a jövedelmi felvétel alsó decilise alapján, létminimum- és társadalmi mini- mum értékeket is számszerűsítve. E mellett meg kell említeni Kemény Istvánnak és munkatársainak az 1970-es évek elején indított szociológiai–
társadalomstatisztikai jellegű kutatásait, melyek eredményei akkor eleve nem kaphattak nyilvánossá- got. (A szerk. megj.)
A 2. fejezet a szegénység objektív és szubjektív megközelítésével bemutatja a vizsgált kérdéskör ösz- szetett, sokrétű jellegét.
A 3. fejezet pedig a jövedelmi egyenlőtlenségek mérésének általánosan és kevésbé ismert módszerein keresztül közelíti meg a szegénység fogalmát.
A témakör vizsgálatának fejlődését, az eredmé- nyek újszerűségét mutatja be a 4. fejezet, melyben egy új típusú közgazdasági–statisztikai terminus technikust ismerünk meg. A relatív depriváció fo-
SZEMLE 80
galmát Townsend használta először, és Runciman határozta meg a legszemléletesebben. A szerző pon- tosan és szemléletesen ismerteti ugyan e fogalmat, de a későbbi publikációknál egy apró bekezdést, esetleg egy lábjegyzetet megérdemelne például a fo- galomalkotó (Townsend) találó szóalkotásának mél- tatása. A felületes magyar olvasó a fogalomból jobb esetben a privát, privatizáció fogalmakra asszociál (a legrosszabb esetben esetleg eláírásnak tekinti, és helytelenül a deprimáltra gondol), pedig a deprivátio, mely eredetileg kánonjogi, egyházjogi kategória, és egyházi személy javadalmától való megfosztását jelenti, igen eredeti szóhasználat e fo- galomkörben is.
A szerző az 5. fejezetben, szűkítve a kérdéskört, a szegénység mértékének statisztikai megítélését tag- lalja. A szegénység közelíthető ún. parciális muta- tókkal és összetettségében, aggregáltságában is. Az aggregált mutatók tárgyalását és ezek tárgyilagos összehasonlító elemzését tartalmazza a 6. fejezet. A 7. fejezet, tekintettel a kérdéskör összetettségére, to- vábbi szempontokat vet föl a komplex tárgyalás ér- dekében: szegénység és egyenlőtlenség; szegénység és társadalmi jólét. A 8. fejezet alapvetően módszer- tani indíttatású, hiszen a jövedelemeloszlásokat mi- nősíti a szegénység megjelenítésének szempontjából.
A társadalmi szintű szegénység mérésekor egyrészt a
szegények körének elhatárolása, másrészt – e kör ismeretében – a szegénység mértékének aggregát számszerűsítése a feladat. A szerző a második kér- désre összpontosít, melyen belül három komponenst tárgyal:
– a szegények létszámaránya a társadalomban, – a szegények átlagos jövedelmi szintje, – a jövedelem szóródása a szegények körében.
A könyv e három vetületben értékeli és minősíti a szegénységet mérő mutatószám-rendszereket.
Hajdú Ottó írásmódját tömör nyelvezetű, de na- gyon világos stílusú, a szerző más publikációiból már jól megismert pontos tárgyalási mód jellemzi.
Ajánlható a könyv a statisztikusok, szociológusok mellett azoknak a szakembereknek is, akik szociál- politikai kérdések megismeréséhez empirikus ada- tokból kiinduló egzakt módszerekre kívánnak tá- maszkodni, felhasználva a tömör, könnyen értelmez- hető jelzőszámok adta információkat. A könyv mind szakkönyvként, mind egyetemi tankönyvként jól hasznosítható.
A szerző egyetemi oktató és kutató, aki elméleti beállítottsága mellett számos és sikeres gyakorlati kutatást is végzett.
Herman Sándor
