2010. május 33 technikából, se történelemből nem állok sehogy, ráadásul odakint erősen sötéte- dik, és hideg van,
ellenben fölhúzta a szemöldökét, és csontos mutatóujjával hármat koppantott a vitrin üveglapjára: a gépért jöttünk,
a szmena, tettem hozzá büszkén,
mire a fényképész úr a fejéhez kapott, hogy ó, és hogy pardon, gyönyörűen hul- lámzó, oldalra fésült ősz haja volt, és megnyugtatott bennünket, hogy tudja már, miről van szó, és visszakeringőzött a polcokhoz, leguggolt, és a pult alól elővará- zsolta a gépet, a szmenámat, amit keresztanyáméktól kaptam születésnapomra, pardon, mondta, és az üvegre helyezte a masinát, majd hosszú másodpercekig szemlélte, sem ő, se mi nem nyúltunk hozzá, valahol a függönyön túl konokul kattogott egy falióra, a segédlány kartonlapokkal bíbelődött,
a fényképész úr pedig megvakarta a fejét, s egy mély sóhaj után annyit mondott, kisfiú, amitől egy kicsit kellemetlenül éreztem magam, mert nem szenvedhettem a kisfiúzást, ebben a gépben, folytatta nyájasan és megértőn, és ekkor a segéd- lány elfordult, és mintha zokogna, rázkódott a válla, ebben a gépben, mondta a fényképész úr, nem volt film,
ez, kisfiú, és mutatta a csupasz belsőt, üres.
