A FILOLÓGIA FOGALMA

ÉRTEKEZÉSEK

A NYELV- É S S Z É P T U D O M Á N Y I OSZTÁLY K Ö R É B Ö L KIADJA A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA

AZ I. OSZTÁLY RENDELETÉBŐL

S Z E R K E S Z T I

N É M E T H G Y U L A

OSZTÁLYTITKÁR

XXV. KÖTET — 12. SZÁM

A FILOLÓGIA FOGALMA

ÍRTA

F Ö R S T E R A U R É L

R. T A G

FELOLVASTA AZ 1940. J A N U Á R 8 - 1 OSZTÁLYÜLÉSEN

B U D A P E S T

KIADJA A MAGYAR T U D O M Á N Y O S AKADÉMIA 1940

A FILOLÓGIA FOGALMA

ÍRTA

F Ö R S T E R A U R É L

R. T A G

FELOLVASTA AZ 1940. JANUÁR 8 - 1 OSZTÁLYÜLÉSEN

B U D A P E S T

KIADJA A MAGYAR T U D O M Á N Y O S AKADÉMIA 1940

Felelős kiadó: Förster Aurél.

FRANKLIN- T Á R S U L A T N Y O M D Á J A .

Á FILOLÓGIA FOGALMA.

Nemcsak az egyes emberre, hanem a tudományokra is fönnáll az önmegismerés erkölcsi követelménye. Honnan jöttél és ki vagy? mik a céljaid és milyen utakon, milyen eszközökkel akarod azokat megközelíteni? -— olyan kérdések, amelyeket minden módszeres és öntudatos ismeretrendszer- nek, vagyis minden tudománynak, fejlődése különböző szakaszaiban fel kell vetnie önmaga előtt. Kettős haszna lehet az ilyen megfontolásnak : egyfelől elméleti, tudomány - bölcseleti vonatkozású, másfelől gyakorlati, a kérdéseket felvető kutató szempontjából. A tudomány önmegismerése szükségképpen fogalmának tisztázásában jut kifejezésre, amihez főképpen k é t út vezet : az egyik az elvont, determi- nativ módszer, amely a tudomány általános fogalmából kiindulva folytonos megkülönböztetések során j u t el a szóban- forgó tudomány meghatározásához, -—• a másik a történelmi módszer, amely a tudomány különéletének, fejlődésének vizsgálatából szűri le a fogalmat.

Ha a következő fejtegetéseimben általánosságban filoló- giáról szólok, mindig az ú. n. classica philologia lebeg sze- mem előtt.1 E n n e k a megszorításnak, mint fejtegetéseim- ből remélhetőleg kiderül, mélyenfekvő tárgyi okai vannak.

Említenem is fölösleges, hogy a tudományok két nagy birodalma, a természettudományok és az ú. n. szellem- tudományok közül a filológiának melyikben van otthona.

Az is kétségtelennek látszik, hogy a filológia a történet- tudományok csoportjába tartozik s a lényegének meghatá- rozására irányuló kísérletek, legalább az utolsó félszázad alatt, kénytelenek tisztázni v a g y legalább is érinteni a

530 l *

18

história és a filológia viszonyának kérdését. Nem lehet tehát közömbös előttünk a történettudomány fogalmának meg- határozása sem. Döntő fontosságú volt itt a természet- tudományok rendszerező és törvényalkotó tudományeszmé- nyének kiküszöbölése s a történelem egyénábrázoló (idio- graphikus) jellegének felismerése. Míg a természeti jelen- ségek nem mint egyedi folyamatok, nem esetleges mivoltuk- ban tárgyai a tudománynak, hanem csak állandó és tipikus elemeikben, addig a történelem eseményei, állapotai, cselekvő személyei éppen egyéni, soha meg nem ismétlődő jellegükkel kötik le elsősorban a kutató figyelmét. Míg tehát az előbbi esetben a megismerés annál tökéletesebb lesz, minél inkább sikerül az ismerettárgyat minden egyszeri, esetleges vonásá- tól megtisztítani, addig az utóbbi esetben, a történelmi meg- ismerésnél, minél több jellemző egyéni vonást iparkodunk teljes képpé egyesíteni. A nehézségerő és a szabad esés jelen- ségeinek egyéni körülményei n e m érdeklik a fizikust ; a Newton kertjében lehulló alma azonban, mely a hagyomány szerint az i f j ú tudós lelkében megindította azt a gondolatsort, amely a gravitáció törvényének megállapítására vezetett, a tipikus fizikai jelenségen felül velejáró körülményeinél fogva történelmi folyamat.

Nem lehet e felfogás ellen azzal érvelni, hogy a természet- tudomány is olykor egyszeri folyamatok megismerését tűzi ki célul, pl. a geológia földünk kialakulásával kapcsolatban.2

Mert itt egyfelől csak emberi gyarlóságunk akadályoz meg abban, hogy az idő és tér korlátain felülemelkedve földünk genezisét ne úgy tekintsük, mint a világmindenségben az örökkévalóság során előálló hasonló tünemények egyikét, másrészt — s ez a fontosabb — a történelem jelenségeinek jellemző vonását nem egyszeri, hanem egyéni voltukban keressük, egyéni vonások pedig csak az etikailag vagy esztéti- kailag értékelhetők, vagyis az ember cselekedeteivel és alko- tásaival kapcsolatba hozhatók.

Az egyénit csak a különleges útján lehet megismerni.³ A történetírásnak az egyéniség kutatására irányuló ez a törekvése a mult idők történelmi hagyományával szemben azt a feladatot jelenti, hogy mennél részletesebb és mennél

5 3 1

18 megbízhatóbb ismereteket szerezzen ennek a hagyománynak egész köréről. A források természete szerint különböző alakot ölt a történelmi kutatás is. Minden történettudomány ugyan a mult eseményeinek, állapotainak, alkotásainak rekonstruá- lását tűzi ki célul, de milyen más a k u t a t ó helyzete az ú j a b b és legújabb korok forrásbőségében, amely sokszor valósággal elárasztja a k u t a t á s területét, mint az ókor gyér és töredékes, nem egyszer csak merész kombinációval életrekelthető hagyo- mányával szemben! Ez a különbség egészen más lelki maga- tartást kíván az ókor kutatójától, mint az újkorral foglal- kozó társától és mélyreható szerkezeti és módszertani eltéré- seket von maga után. Az ókor-kutató számára a forrás maga is probléma, már anyagi összetételében, nyelvi formájában is ; az emlékeket gyakran a szó szoros értelmében hamu és tör- melék alól, vagy homoktól eltemetett városok szemétdomb- jairól kell előkotorni s puszta kibetűzésük is tudományos teljesítmény lehet. Nemzedékek tapasztalatait kell itt latba vetni, hogy e forrásokat elolvassuk, t a r t a l m u k a t megállapít- suk és értelmezzük, szóval elvégezzük mindazokat a műve- leteket, melyeknek összeségét szoros értelemben filológianak nevezzük.

Filológia ezek szerint a történelmi megismerésnek az a formája, amely a m u l t ismeretének forrásaira, mint olyanokra, vonatkozik. Vagy más fogalmazásban : a filológia a történettudománynak az az ága, amelynek szemében a mult megismerésének forrásai egyszersmind a megismerés tárgyai is. Thukydides m u n k á j a a szűkebb értelemben v e t t históriai szemlélet számára legfontosabb kincsesbányája a peloponnesosi háború eseményeinek, ilyen szempontból történt kiaknázásán túl azonban n e m terjed a történetíró érdeklődése ; viszont a filológus vizsgálódásának előterében maga a mű áll, szövegének megállapítása, szerkezete, keletkezésének története, alaki és tartalmi interpretatiója. Filológia és história az ókori történelem tudományának két különböző szemlélet-

módja, aspectusa.

Nem szabad azonban azt hinnünk, hogy ez a két szem- léletmód, história és filológia, szöges ellentétben áll egymással.

Ellenkezőleg: sokfélekép egymásba fonódnak és kiegészítik

18

egymást. Azt sem lehet mondani, hogy az egyik csupán segéd- tudománya volna a másiknak, mint azt historikusok szokták állítani a filológiáról. «Ti sütitek a beefsteak-et, melyet mi megeszünk», vágta oda Wilamowitznak egy historikus kollé- gája.4 A filológusok viszont hajlandók a klasszikus ókor-tudo- mány egy disciplinójaként tekinteni a görög és római törté- nelmet. Igen élesen állítja szembe egymással a két tudományt Beloch : «A filológiának elsősorban szavakkal van dolga.

Innen van a neve is. A történelem a dolgokról tárgyal. Ez alapvető különbséget jelent a módszerben. A filológus azt kérdi: mi áll a forrásokban? a historikus: helytálló-e az, ami a forrásokban áll? A filológus kimerítette feladatát, ha lehetőség szerint tisztán állítja helyre a szöveget s ezt a szöveget interpretálta ; a historikus feladata ott kezdődik, ahol a filológusé végződik.»5 De kénytelen azonnal engedmé- nyeket is tenni. A historikusnak filológiai ismeretekre van szüksége, hogy az előmunkálatokat ellenőrizze s ott, ahol kell. maga végezze el, a filológusnak szakismeretekre, adott alkalommal pl. államtudományi vagy katonai tudásra. Ha pedig a gyakorlatot tekintjük, azt látjuk, hogy maga Beloch is éppen történelmi főművében egész sorát adja a filológiai jellegű részlettanulmányoknak, amilyenek pl. az olympiai győztesek listájának hitelességéről, Alkaios és Sapplio korá- ról, a vasnak a homerosi költeményekben való előfordulásá- ról szólók stb. Másfelől Wilamowitz, miután Kaibel társa- ságában kiadta Aristoteles Athenaion Politeia című mun- k á j á t , az Aristoteles und Athen című kétkötetes nagy mű- vében az aristotelesi mű elemzésén kívül fontos történelmi és alkotmányjogi kérdéseknek adja beható tárgyalását.

Mindebből láthatjuk, hogy7 a válaszfal filológiai és históriai k u t a t á s között éppen nem áthatlan, s mindegyik terület művelését külön iparengedélyhez kötni nem indokolt szűk- keblűség.

Eddigi fejtegetéseink látszólag paradox eredményre vezettek : egyfelől azonosítottuk a filológiát a történet- tudománnyal, másfelől különválasztottuk tőle. Előbb adott ideiglenes definíciónkban egyesíteni próbáltuk e két törekvést,

amely végigvonul a filológia történetén.

5 3 3

18 Bár a filológia fogalmát a históriáéra vezettük vissza, a történelmi tényállásnak megfelelően meg kell állapítanunk, liogy a két tudomány külön gyökerekből eredt. Az európai történettudomány a pelopormesosi háború fegyveresörgése között Thukydidesszel veszi kezdetét, mint a közelmúlt legnagyobb ókori historikusa, Meyer Ed. is megállapítja.⁶ A filológia viszont a Ptolemaiosok tudománykedvelő udvará- nak közelében az alexandriai museion könyvtárában lát nap- világot. A könyvtár gazdag anyaga számtalan problémát vet felszínre. Százféle Homeros-arc t e k i n t e t t a papyrustekercsek- ről az olvasóra ; melyik a legrégibb, az igazi? Nagy számmal akadnak olyan sorok, melyek a kéziratok nagy részéből, esetleg többségéből hiányoznak, t e h á t gyanúsak ; mások tartalmi vagy nyelvi szempontból adnak okot arra, hogy a szövegből eltávolítsák. Számtalan az olyan szó, kifejezés, fordulat, amelyet magyarázat nélkül már nem ért meg a hellenisztikus kor embere. Mindez a költő nyelvének pontos vizsgálatára készteti a könyvtár tudósait. Ezzel párhuzamo- san vizsgálják a homerosi hősök életmódját, a kor művelődési viszonyait, de foglalkoznak a költő célkitűzésével, eljárása módjaival, technikájával is. Jogos büszkeséggel tekinthetünk tudományunk úttörőire, akik egyszersmind első virágzásá- nak hordozói is, Zenodotosra, Aristophanesre, Aristarchosra, bár tudományos hagyatékuk, úgyszintén a munkájukat foly- t a t ó császári kor grammatikusaié, ismételten kivonatolva és összezsugorodva végül is csak középkori kéziratok lapszéli és sorközi jegyzetei alakjában kerülte el a pusztulást.

Ilyenféle filológiát t a r t szem előtt az ókori technikai, vagyis elméleti irodalom is. Maga a neve is — •(pa|j.ij.ax'.xfⁱ, ami nyelvtant és filológiát egyaránt jelent •— az írott szóhoz kapcsolja. Dionysios Thrax «Techné»-jének hatos felosztása olyan ténykedésekre is kiterjed, amelyeket a filológia feladatai közé kell sorolnunk, mint pl. a 'J\U>AAÜ>V xoú íatop'.wv ^CLKÓOOW;

és főkép a xpíat? 7iot7]|j,oraüv. A pergamoni iskola hagyomá- nyait őrző myrleai Asklepiades elképzelésében sem alakul lényegesen más képe a filológiának : a három főrész reyviy.áv, toTOpixóv, Ypajj.[i.attxóv az antik filológus három fő tevékeny- ségének felel meg. Egy másik filológiai rendszer, mely

5 3 4

Usener megállapítása szerint⁷ amisosi Tyrannionra. Cicero kortársára megy vissza, a filológiát négy főtevékenységének megfelelően négy részre osztja : avatva) cmxóv, s^rjYYjttxóv, Siopfhotoióv, xpitixóv (a szövegrész értelmes és művészi felol- vasása, szószerinti pontos értelmezése, a szövegmegállapítás, végül a tárgyi és esztétikai méltatás). E tevékenységekhez négy ípfavov, eszköz, szolgáltatja a szükséges tárgyi tudást : -(XwmjiAauxóv, (otop'.xóv, gsrpixóv, xs/vtxóv (nyelvismeret, törté- nelmi tudás, metrika és nyelvtan). Igazat kell adnunk Usenernek, mikor hangsúlyozza, hogy egy ókori elmélet sem illeszkedik annyira az antik filológia tényleges körvonalai-

hoz, mint ez az utóbbi.

A filológiának ilyetén elképzelését sem a görög, sem a római tudomány nem lépte túl. Még kevésbbé várhatjuk ezt a középkortól, melynek főérdeme, mind a keleti, mind a nyugati művelődés területén, a régi örökség megőrzése volt.

Az olasz rinascimento lelkesedése esztétikai és általános emberi vonatkozásban gyökeresen átalakította az ókorhoz való viszonyunkat, de a filológia mint szaktudomány to- vábbra is a hagyományos módszer keretei közt marad.

Tudományunk újjászületése a XVI. sz.-ban francia földön megy végbe, ahol a Stephanusok kiadói és lexikográfiái munkálatai után Josephus J u s t u s Scaliger fogalmazza meg először az antik emberi művelődés minden ágára kiterjedő ókor-tudomány gondolatát.

Nem lehet feladatom itt, hacsak vázlatos formában is, filológia-történetet nyújtani. Csak arra akarok rámutatni, hogy a klasszikus ókor-tudomány egyetemes ideálja és a végső elemzésben alexandriai szövegértelmező és szövegmegállapító

•fpc.[igaTt/Tj eszménye a két pólusa annak a tengelynek, mely körül az újabbkori filológia képe kialakul. A fejlődés ú t j a határozottan a szövegértelmezésből az öncélú ókortudomány felé vezet, szinte azt lehetne mondani, hogy a filológia asszi- milálódott a históriához. Ez utóbbi állítás azonban félrevezető volna, mert hiszen a filológia ókortudományi koncepciója megelőzi a modern értelemben vett ókori történelem kialaku- lását. Az antik életet, mint egységet, minden nyilvánulásá- ban vizsgálni, ez a célkitűzés a filológia talaján termett, bár

18 a napsugár, amely életrekeltette, nem az irodalomból, hanem a képzőművészetek felől érkezett : Winckelmann művészet- története, amely a művészet fejlődését a nemzet életének nyilatkozásaként fogta fel, nemcsak az archaeológiára, hanem a filológiára is korszakalkotó volt.

Míg Winckelmannal az ókori műemlékek közvetlen szemlélete éreztette meg az antikvitás élő erejét, addig Boeckh Ágostont, Wolf F. A. legnagyobb t a n í t v á n y á t , a filozófiai gondolkodás absztraháló és rendszeralkotó készsége t e t t e képessé a filológia lényegének újszerű meghatározá- sára és rendszerének sokoldalú kiépítésére. Meghatározásai :

«Wiedererkenntnis des Erkannten» és «Reproduktion des Produzierten» a szellemi alkotásnak gondolatban való újra- alkotásában l á t j á k a filológia lényegét.⁸ Működésében nagy- szabású módon h a j t o t t a végre a Wolf-féle gondolatot,⁹ hogy a filológia nem más, mint «die Kenntnis der altertümlichen Menschheit selbst» s a szervesen fejlődött nemzeti műve- lődés minden maradványának megismerése és feldolgozása által valósítja meg célját. Pindaros kiadásával s a kardalok metrikájának megvilágításával éppen olyan alapvető műkö- dést fejtett ki, mint a görög feliratok Corpusának szerkesz- tésével, a görög időszámítás, mértékrendszerek felderítésé- vel vagy az athéni államháztartásról írott úttörő munkájával.

Tanítványán, Miiller K. O.-on, a vallástörténelem jeles mű- velőjén s Festus-kutatón és kiadón keresztül tovább ter- jed az iskola hagyománya; J a h n 0 . szerencsésen egyesíti a filológiát az archaeológiával, s végül a mult század utolsó negyedében Wilamowitz-Moellendorff viszi diadalra a filo- lógiai univerzalizmus gondolatát. A filológiát tárgya hatá- rozza meg : a görög-római kultúra a maga lényegében és minden életnyilvánulásában. Ez a kultúra egység ; ezt az elmúlt életet kell a filológiának a tudomány erejével feltámasz- tania . . . Minthogy az élet, amelynek megismeréséért küz- dünk, egység, ezért tudományunk is egység.10

A Boeckh-féle ideálnak és gyakorlatnak azonban kez- dettől fogva erős ellenzéke akadt a Hermann G. irányzatá- ban, amely a filológia célját elsősorban szövegértelmezésben és kritikában l á t t a s melynek legkimagaslóbb képviselői a

5 3 6

18

X I X . század elején Bekker J . és Laclimann Károly, majd Ritschl Frigyes, a század vége felé pedig Vahlen János voltak.

Nyelv- és stílusérzéket, a szövegrecenzió biztos módszerét tőlük tanulhatták a filológusok nemzedékei.

Feltűnőnek találhatjuk, hogy a filológiának Boeckh-féle koncepcióját olyan tudós is elvetette, aki a mult század 80-as éveiben érdeklődésének sokoldalúságával s munkásságának gazdagságával talán minden kortársánál jobban közelítette, meg az egyetemes ókor-tudomány eszményét. Usener H., e kor

«princeps philologorum»-a, Comte és Spencer pozitivizmusá- nak s a nyelvészet és etnológia területén érvényesülő össze- hasonlító módszernek hatása a l a t t a történelem terén is az egész emberiségre érvényes törvények megállapításában látta a tudomány feladatát.1 1 A Boeckh-féle filológia történelmi disciplinái beolvadtak ebbe az egyetemes történettudományba s ebből az összefüggésből az egy népre vonatkozó filológiai vizsgálódás nem választható ki a tudományos megismerés követelményeinek feladása nélkül. A filológia tehát nem önálló tudomány, hanem tanulmánykör. Tudománynak csak addig tűnhetett fel, míg a történettudomány modern (értsd 1880 körüli) fogalma ki nem fejlődött. A tudomány haladása folytán egyik disciplina a másik után vált le a Boeckh-féle filológiáról s más, tágasabb összefüggésbe kapcsolódott be.

Megmaradt a szövegmagyarázat és kritika, ez pedig Usener szerint nem tudomány, hanem művészet. Virtuozitás a nyelv kezelésében, ami a filológiai szövegértelmezést megkülönböz- teti más tudományok (jogtudomány, teológia) hasonló irányú tevékenységétől. Minden történelmi megismerés alapja az írott szó, az a művészet pedig, mely ezt megállapítja és magyarázza, a történettudománynak is létföltétele. A filológia tehát a történetírás egyik alapvető módszere, a hagyomány helyes megértésének biztosítója.

Usener mélyenjáró fejtegetései már azért sem tekint- hetők a kérdés megoldásának, mert a históriáról vallott fel- fogása ma már nem tekinthető helytállónak. A Boeckh—

Wilamowitz elképzelése szerint való ókor-tudomány eszméje azonban, úgy látszik, szintén nem elégíti ki maradéktalanul a tudományos köröket. Abban mindenesetre igaza van az

5 3 7

18 elhangzott kritikának, hogy az ókortudomány egyetemes-

ségének hangsúlyozása nem oldja meg a filológia fogalmának kérdését. Helyesen emeli ki ezt Jaeger W. V.,12 s hozzáteszi, hogy a filológia csak testvér tudományaival szemben határol- ható el, ami nemcsak az anyag és módszer alapján, hanem a szempont szerint is történik, melyből anyagát tekinti. Hely- teleníti azt a megkülönböztetést, hogy a filológia tárgya az állapotszerű, míg a történettudományé a fejlődés (Meyer E.),13

továbbá azt, amelynek értelmében a filológia a szavak és betűk, a história a tények tudománya (Beloch).14 Egy tárgya a filológiának kétségtelenül nem közös a történelemmel : a a nyelv. Ez az ős sejtje a mai történelmi ókor-tudománynak.

A nyelvhez és írásműhöz való különböző beállításukban tértek el egymástól a közös anyag és módszer ellenére filológus és történész. A filológus ereje a nyelven való uralmában gyökerezik. Egyébként nem mint különböző módszerek és kutatási területek, hanem mint két eltérő életfelfogás fogja majd a két tudomány igazi arculatát megmutatni. A história a megtörténtre, a filológia a megalkotottra vonatkozik. A po- litikai alakulatok és események a viszonylagosnak és ideig- lenesnek világát adják, ebben a környezetben azonban diadalmasan áll egy másik világ, a szépnek, a tudásnak, a szabadságnak a világa, melyet a görögök fedeztek fel és al- kottak meg számunkra . K é t útja van a kutatásnak : arcö T(üv ápywv és síri mc, apyá?, az elvek felől jövő s az elvek felé haladó. Az «elvek» itt a hagyományt jelentik. A historikus az elvektől indul el, melyek számára a meg ismerés segéd- eszközei. A filológus viszont az elvek felé törekszik és ezek számára a megértés céljai. A megismerés okozati és időrendi összefüggésekre vonatkozik, a történés reális kapcsolataira ; a megértés szellemi adottságokra és értékekre, amelyeket ilyenekül elismerünk.

Nem folytatom tovább Jaeger fényes antithesiseit, melyek fontos pontokra árasztanak világosságot. Végül is Jaeger erélyes fordulattal a filológiát a humanizmus medrébe tereli

«Nem, hogy egy távoli múltról tegyen tanúságot , -— úgymond hanem, hogy az emberiség ősi, példaszerű alkotásait, melyeket a görögök alakítottak . . . jelen életükben megerősítse, arra

18

való a filológus.» Bármennyire elismerjük és értékeljük is a filológiának ezt az erkölcsi és nevelő hatását, fogalmának meghatározásába mégsem vehetjük be, éppoly kevéssé, mint ahogy az orvos emberbaráti és szociális tevékenysége nem foglalható bele pl. a belgyógyászat meghatározásába.

A filológia lényegét fogalmilag megragadni legjobban keletkezése körülményeinek figyelembe vételével lehet. Az írott hagyomány szövegének megállapítása, mint láttuk, már az ókorban is tudományos probléma volt s az azóta elmúlt, viszontagságos századok ezt a feladatot még sok- szorosan megnehezítették számunkra. Nem ülhetünk bele Attalos király névtelen örököseiként az ősi vagyonba, minden talpalatnyi földért harcolnunk kell. Modern írók művei szer- zőik szeme alatt készült kiadásokban látnak napvilágot, ellenőrzésükre igen sokszor a szerzők kéziratai is rendel- kezésünkre állnak, szövegük tehát adva van és állandó, statikus természetű : antik szövegekben a szóelválasztástól kezdődőleg minden ingadozó, a hagyomány változatai között sokszor nehéz eligazodni, romlott helyek gyakran akasztják meg az értelmi összefüggést, szóval a hagyomány állandóan cseppfolyós, dinamikus jellegű. A filológusnak a homerosi Menelaos módjára vasmarokkal kell fognia a keze között Proteusként vergődő szöveget, míg az végre értelmesen szólal meg. Jóvá kell tennie, ami kárt a századok folyamán az idő vasfoga s az emberi értelmetlenség a hagyományban t e t t , mintegy újjá kel! azt teremtenie. Újjáteremtő megértés, .nachschaffendes Verstehen' e két szóval Schwartz E. kö- tetekre menő fejtegetéseknél találóbban jellemezte a filológai tevékenység legbensőbb lényegét.14

Nem csodálkozhatunk azon, hogy ez a szövegmentő és újrateremtő tevékenység nemzedékeken át uralkodott minden nemzetek klasszikus filológiai irodalmában, sokszor a mélyebb tartalmi megismerés rovására is, mely pedig nélkülözhetetlen alapja a szövegkritika eredményes gyakorlásának. Az ókor- tudománynak számtalan területe és problémája fekszik előttünk, ahány oldala csak van az antik életnek : ezeknek kutatása filológiai marad mindaddig, amíg megtartjuk a

kapcsolatot forrásainkkal és számot t u d u n k adni annak a

5 3 9

I I S

hagyománynak teherbírásáról, amelyen az emelendő tudo- mányos épület nyugszik. Az ókor-tudomány nem mindig tényleges, aktuális, de mindig lehetőség szerinti, potenciális filológia, vagyis mindig azzá kell tudnia válni. Ha ez a képes- sége megszűnik, akkor — ha nem is szűnik meg tudomány lenni — nem lesz többé filológia ; akkor sajkája más vizeken evez, ahol más csillagok után hajóznak.

A filológiai megértéshez mindenekelőtt a nyelv művészi, virtuóz bírására van szükségünk. Hosszú ideig úgy látszott, hogy a nyelv életének öncélú vizsgálata, a nyelvészet műve- lése is a filológia feladatai közé tartozik ; a tájékozatlan köz- vélemény ma is filológián valami nyelvészetfélét é r t ; az angol tudomány szóhasználatában a «philology» egyenesen a nyel- vészetet jelenti, míg a «classica philologia» megjelölésére a

«classical scholarship» kifejezést próbálták forgalomba hozni.¹⁶ A nyelvtudomány leválása a filológia testéről nem ment végbe minden megrázkódás nélkül ; amióta azonban diadal- maskodott a belátás, hogy a nyelv tenyészéletét csak össze- hasonlító alapon lehet tárgyalni, a filológia illetékessége ezen a téren megszűnt, s közreműködése inkább csak az anyag- gyűjtésre korlátozódott. Bár a két tudomány a legszorosabb együttműködésre van utalva, lényegét tekintve nagyon különbözik egymástól. A nyelvtudomány talán valamennyi szellemtudomány között legközelebb áll a természettudomá- nyoknak megfigyelésen alapuló, rendszerező és törvényalkotó módszeréhez. A filológia viszont a nyelvet, Jaegerrel szólva, nem mint valamely nyelvcsalád huszonötödik tagját tekinti, hanem élő, egyéni szervezetnek, amely kifejezője valamennyi, egy nemzet műveltségéiben ható és kifejlésre j u t o t t erőnek.

A filológiának azért kellett az ókor egyetemes tudományává válnia, Jaeger szerint, mert a nyelvnek és irodalomnak tudo- mánya.¹⁷ Vagy szerényebb fogalmazásban : a nyelvész a nyelvet önmagáért, a filológus az általa közvetített szellemi tartalom kedvéért vizsgálja, vizsgálatának tárgya, ha sza- bad így mondanom, az alkalmazott nyelv, az írásmű ren- deltetése vagy az író egyénisége által meghatározott beszéd- mód, stílus.

A legoktalanabb megkülönböztetések egyike, melyek

5 1 0

18

a filológia fogalma körül elhangzottak, a szó-filológia és tárgyi, vagy reál-filológia szembeállítása. Szó-filológiát a tartalomba való elmélyedés nélkül nem lehet űzni; ez tiszta dilettantizmus vagy éppenséggel szemfényvesztés volna. Szövegértelmezés és szövegmegállapítás, vagy hogy a hagyományos műkifejezéseket használjam, hermeneutika és kritika, elválaszthatatlan egységben szolgálja a tartalmi és formai megértést. Ennek a megértésnek más módszerei és célkitűzései vannak, mint a modern irodalmi termékek- nél. Egy ókori irodalmi emlék a mi életünktől erősen külön- böző világ mikrokozmosza. Az ókori élet egyszerűbb, átte- kinthetőbb s főleg szervesen egységesebb volt a mainál s még Alexandria vagy Róma világvárosi tülekedése sem tudta fe- ledtetni ezt az egységet, amely főleg a műveltség különböző ágainak szakadatlan egymásra hatásában nyilvánul. Ezért pl. egy horátiusi óda megértése és magyarázata nem intézhető el pusztán esztétikai vagy irodalomtörténeti síkon ; benne az élet «totalitása» nyilatkozik m e g : költő és társadalom, poli- tika és esztétika, örök érzések és múló szenvedélyek, termé- szet és művészet, história és mitológia, a mindezeket átjáró filozófia, szavak zenéje és gondolatok harmóniája. Mindez és számos más együtthatója a szellemi életnek hozza létre az egyéni, soha nem ismétlődő műveltségi termékeket.

Ebből a megállapításunkból két következmény folyik.

Egyfelől a filológiának természetes törekvése egy egyetemes ókor-tudomány felé ; másfelől a filológiának, mint a történet- tudomány egyénítő természete legtisztább képviselőjének, létjogosultsága. Ha Aristoteles azt állítja a költészetről, hogy filozófikusabb a históriánál. (piXooofptórspov iotopíac, akkor — legalább ebben az egy vonatkozásban — azt állíthatjuk a filológiáról, hogy történelmibb a történelemnél, íazopixmepov íatopía?, mert hatványozott mértékben van meg benne az idiografikus jelleg.

A történelem körén belül megvan a hajlandóság a műve- lődés különböző ágai szerint való specializálódásra : beszélünk politikai történetről, gazdaságtörténetről, irodalomtörténet- ről, művészettörténetről, bölcselettörténetről stb. A filológus mindezeket a szempontokat a magyarázandó emlék természete

16

15 szerint szükség esetén egyszerre és egymás mellett is köteles figyelembe venni. Bizonyára nehéz feladat, melyre ráillenek a hippokratesi aforizmusnak az orvostudományra vonatkozó szavai : az élet rövid, a tudomány hosszú, a pillanat gyors, a próba kockázatos, az ítélkezés nehéz. De még ha nem sikerül is neki feladatát eszményi módon megoldani, mégis elérte azt, ami a tudomány mai felaprózódásának korában már maga is érdemnek számít : vallomást t e t t az emberi szellem egysége mellett.

5 t 2

JEGYZETEK.

1 N e m m a r a d i s á g b ó l t a r t o m meg t u d o m á n y u n k r é g i . p a t i n á s n e v é t , h a n e m elvi m e g f o n t o l á s o k a l a p j á n . «Klasszikus »-nak v a l l j u k ezt a filológiát n e m t a l á n a z é r t , m e r t m á s filológiákat «infra classem»

á l l ó k n a k t a r t a n á n k , s e m p e d i g a z é r t , m e r t a z «örökké m i n t a s z e r ű » f o g a l m á t a g ö r ö g - r ó m a i szellem t e r m é k e i r e a k a r n ó k k o r l á t o z n i ; m é g k e v é s b b é l e h e t s z á n d é k u n k t u d o m á n y u n k illetékességét az a n t i k v i t á s t e r ü l e t é n b e l ü l s z ű k e b b i d ő h a t á r o k közé s z o r í t a n i és e l s ő s o r b a n a virágzás k o r s z a k a i r a v o n a t k o z t a t n i ; ezt a «humanisztikus» szem- p o n t o t , k i f e j t e n d ő á l l á s p o n t u n k é r t e l m é b e n , n e m t a r t h a t j u k d ö n t ő - n e k a t u d o m á n y körének e l h a t á r o l á s a k o r . A «klasszikus» jelző r é s z ü n k - ről n e m i g é n y b e j e l e n t é s e g y m a g a s a b b r a n g s o r o z á s r a , h a n e m t ö r t é - n e l m i t é n y m e g á l l a p í t á s k é t i r á n y b a n : egyfelől a görög-római k u l t ú r a az e u r ó p a i m ű v e l t s é g f e j l ő d é s é b e n s z á z a d o k o n á t t é n y l e g m i n t a k é p és t á p l á l ó f o r r á s v o l t . m á s f e l ő l a vele f o g l a l k o z ó t u d o m á n y is elindí- t ó j a és k ü l ö n ö s e n m ó d s z e r t a n i t e k i n t e t b e n s o k á i g ú t m u t a t ó j a volt a h a s o n l ó c é l o k a t k ö v e t ő i f j a b b t u d o m á n y o k n a k .

A z o n b a n egy m é g f o n t o s a b b s z e m p o n t is j a v a s o l j a a «classica philologia» e l n e v e z é s m e g t a r t á s á t : a benne k i f e j e z é s r e j u t ó m ű v e l ő d é s - t ö r t é n e t i f o g a l o m . Sehol a v i l á g t ö r t é n e l e m b e n nincs p é l d á j a két g o n d o l a t v i l á g , elsősorban k é t i r o d a l o m , o l y a n ö s s z e o l v a d á s á n a k , m i n t a g ö r ö g - r ó m a i ó k o r b a n . R ó m a i a k v e s z i k á t és f o l y t a t j á k t ö r t é - n e l m ü k s o r s d ö n t ő k o r s z a k á b a n a görög s z e l l e m m u n k á j á t , s görögök á l l n a k s z o l g á l a t á b a , ö r ö k í t i k m e g t e t t e i t a r ó m a i i m p e r i u m n a k .

A r ó m a i i r o d a l o m legszélesebb t e r ü l e t e i n a z a l k o t á s o k m e g é r t é s é n e k k u l c s á t a g ö r ö g szellemiség, a z e x e m p l a r i a G r a e c a i s m e r e t e szolgál- t a t ja, m á s f e l ő l a görög szellemi h a g y a t é k n a g y veszteségeit a k á r h á n y - szor a r ó m a i t a n í t v á n y o k és u t á n z ó k f e n n m a r a d t m u n k á i p ó t o l j á k .

E z é r t e l m é l e t i s z e m p o n t b ó l h e l y t e l e n , a t u d o m á n y o s g y a k o r l a t b a n p e d i g a k u t a t á s e r e d m é n y e s s é g é t v e s z é l y e z t e t ő v o l n a e n n e k a m ű v e - l ő d é s t ö r t é n e l m i e g y s é g n e k p u s z t á n a k i f e j e z ő eszköz, a n y e l v a l a p j á n v a l ó k e t t é s z a k í t á s a . A k i C i c e r ó t a görög r e t o r i k á t ó l és filozófiától.

L u c r e t i u s t E p i k u r o s t ó l , H o r a t i u s t a görög l í r i k u s o k t ó l k ü l ö n v á l a s z t v a a k a r n á t á r g y a l n i és é r t é k e l n i , — h o g y a p é l d á k b e l á t h a t a t l a n sorából csak n é h á n y k ö z i s m e r t e s e t e t e m l í t s e k — a z eleve l e m o n d a t ö r t é n e l m i m e g i s m e r é s lehetőségéről. A l a t i n és g ö r ö g i r o d a l m i és m ű v e l t s é g i

5 4 3

1 ?

h a g y a t é k k ü l ö n t á r g y a l á s a c s a k a t t ó l az i d ő p o n t t ó l f o g v a indokolt és lehetséges, a m i k o r a r ó m a i b i r o d a l o m s vele a k u l t ú r a egysége m e g s z ű n i k s n y u g a t i , l a t i n és keleti, görög á g r a s z a k a d . í g y önállósult s a l a k u l t k i öncélú t u d o m á n n y á a bizánci filológia, a k ö z é p k o r i l a t i n - s á g filológiája s t b . E z t a z e l k ü l ö n í t é s t a z o n b a n az ó k o r r a v o n a t k o z ó - lag n e m v i h e t j ü k k e r e s z t ü l a nélkül, h o g y a z e l v á l a s z t ó h a t á r v o n a l okot és o k o z a t o t ne s z a k í t s o n el e g y m á s t ó l .

2 A z érvelés W u n d t t ó l való. ( E i n l e i t u n g in die P h i l o s o p h i e 67., 08. 1.)

3 J u l i u s S t e n z e l : Die G e f a h r e n m o d e r n e n D e n k e n s u n d der H u m a n i s m u s (Die A n t i k e IV. 1928, 42—65). L. k ü l ö n ö s e n a z 54. és k ö v . 1. : D a s V e r g a n g e n e k a n n so wie es w a r nie w i e d e r k o m m e n , s o n d e r n es ist e i n m a l i g u n d einzig im s t r e n g s t e n S i n n e . . . M a n k a n n d e n E i n f l u s s , den diese E i n s i c h t auf die g e i s t i g e H a l t u n g eines Zeit- a l t e r s a u s ü b t , g a r n i c h t ü b e r s c h ä t z e n . M a n d a r f e i g e n t l i c h e r s t von d e m E i n t r e t e n dieser E r k e n n t n i s a n sagen, d a s s es einen g a n z s t r e n g e n Begriff d e r I n d i v i d u a l i t ä t g i b t . . . Von d i e s e m I n d i v i d u a l i t ä t s g e f ü h l b e k o m m t n u n die G e s c h i c h t e a l s W i s s e n s c h a f t eine neue A u f g a b e . . . sie h e i s s t . ein v e r g a n g e n e s Individuelles, sei es Sache o d e r P e r s o n : in s e i n e m einzigen u n w i e d e r h o l b a r e n Sein zu e r k e n n e n , s o wie es gewesen ist . . . A u c h a l l g e m e i n e r e g e s c h i c h t l i c h e A u f g a b e n , wie e t w a d e r Geist einer Zeit, sollen j a als e t w a s c h a r a k t e r i s t i s c h Individuelles e r s c h e i n e n ; wie k ö n n t e m a n d a s I n d i v i d u e l l e a n ihm a n d e r s e r f a s s e n , als d a s s m a n ihn v o m ^Besonderen her b e g r e i f t !

4 U . v . W i l a m o w i t z—M o e l l e n d o r f f : E r i n n e r u n g e n 101. 1.

6 J . B e l o c h f e j t e g e t é s e i t 1. G e r c k e — N o r d e n : E i n l e i t u n g in die A l t e r t u m s w i s s e n s c h a f t . 11IJ 148. s k . 1. A l e g ú j a b b k i a d á s b ó l (Leipzig- B e r l i n . 1923) B. e r é s z e k e t t ö r ö l t e .

3 E d . Meyer : Z u r Theorie u . M e t h o d i k d e r G e s c h i c h t e . Kleine S c h r i f t e n I2 67 : « t r o t z d e m gibt es n a c h wie v o r n u r eine einzige Art der G e s c h i c h t e u n d d e r B e h a n d l u n g h i s t o r i s c h e r P r o b l e m e , diejenige, welche d e r A t h e n e r T h u k y d i d e s zuerst g e ü b t u n d deren V o r b i l d er in e i n e r v o n k e i n e m s e i n e r N a c h f o l g e r e r r e i c h t e n V o l l k o m m e n h e i t hingestellt hat». 1,. m é g : F o r s c h u n g e n z u r a l t e n G e s c h i c h t e . I I . 369

«er ist n u n e i n m a l d e r u n v e r g l e i c h l i c h e u n d u n e r r e i c h t e L e h r e r der G e s c h i c h t s s c h r e i b u n g » .

7 H . TJsener : E i n a l t e s L e h r g e b ä u d e d e r Philologie. S i t z . - B e r . d. M ü n c h e n e r A k a d e m i e pliilos. philol. u . h i s t . OL 1892, 582. és k. 1.

( = K l e i n e S c h r i f t e n I I . 265. s k . 1.)

8 A. B o e c k h : E n c y k l o p ä d i e u . M e t h o d o l o g i e der philologischen W i s s e n s c h a f t e n . L e i p z i g , 1877. 10. 1.: « H i e r n a c h scheint d i e eigent- liche A u f g a b e d e r Philologie das Erkennen des v o m m e n s c h l i c h e n Geist Producirten. d . h . des Erkannten zu sein». Boeckh m e g h a t á r o - z á s á t a s z ö v e g b e n k ö z ö l t f o r m á b a n ITsener a d j a a l á b b (11. j.) idé- z e n d ő m ű v é b e n 9. 1.

5 4 4

18

" F. A. Wolf : D a r s t e l l u n g d e r A l t e r t h u m s - W i s s e n s c h a f t n a c h B e g r i f f . U m f a n g . Z w e c k u. W e r t h . ( M u s e u m der A l t e r t h u m s - W i s s e n - s c h a f t . H e r a u s g . v o n F r . A. Wolf u n d Pli. B u t t m a n n . Í. B d . B e r l i n 1807. 125. 1. = K l . S c h r i f t e n II. 883.)

10 U. v o n W i l a r n o w i t z—M o e l l e n d o r f f : G e s c h i c h t e d e r Philologie ( G e r c k e — N o r d e n : E i n l e i t u n g in d i e A l t e r t u m s w i s s e n s c h a f t P L e i p z i g . 1921.) 1. 1.

11 H . Usener : P h i l o l o g i e u. G e s c h i c h t s w i s s e n s c h a f t . B o n n . 1882.

Ú j r a k i a d v a a V o r t r ä g e u . A u f s ä t z e c. g y ű j t e m é n y b e n 1—35. 1.

12 W . W. J a e g e r : Philologie u n d H i s t o r i e . N . J a h r b . f. d. k l a s s . A l t e r t u m etc. 1910. 81—92. 1.

13 Zur T h e o r i e u . M e t h o d i k d e r Geschichte. (Kl. S e h r . I2 65. 1.) J a e g e r s z a v a i (i. h . 84. 1.) : « K ü n s t l i c h u n d g e g e n s t a n d s l o s ist j e d e n - f a l l s die b e r ü h m t e B e s c h r ä n k u n g d e r Philologie auf d a s Gewesene.

Z u s t ä n d l i e h e (die f r ü h e r s o g e n a n n t e n A l t e r t ü m e r ) , w ä h r e n d d i e G e s c h i c h t e a n S t a a t . Kriegswesen u s w . die E n t w i c k l u n g d a r z u s t e l l e n h a b e1. É r d e k e s , h o g y e n n e k ellenére Meyer g o n d o l a t a i m e n n y i r e h a t o t t a k J a e g e r r e . «Das Wesen d e r Philologie a b e r m ö c h t e ich s o definieren, dass sie d i e P r o d u k t e d e r Geschichte i n die G e g e n w a r t v e r s e t z t u n d als g e g e n w ä r t i g u n d d a h e r z u s t ä n d ü c h b e b a n d e l t . D a s gilt z u n ä c h s t u n d v o r a l l e m von den E r z e u g n i s s e n d e r L i t e r a t u r u n d d e r K u n s t , die j a in d e r Gegenwart n o c h i m m i t t e l b a r w e i t e r w i r k e n . . . Die Philologie b e h a n d e l t ihr O b j e k t n i c h t als w e r d e n d u n d h i s t o r i s c h w i r k e n d , s o n d e r n a l s s e i e n d . . .» (Meyer i. h . 65—66.1.) E «pozitivista»

m e g á l l a p í t á s o k a t J a e g e r n é l m i n t e g y a «szellemtudomány» v i r á g o s n y e l v é r e l e f o r d í t v a k a p j u k . «(Die P h i l o l o g i e ) . . . g e h t n i c h t auf d a s G e s c h e h e n e , s o n d e r n in erster L i n i e auf das G e s c h a f f e n e , auf d i e n i e m a l s v e r g e h e n d e n , weil in d e u t l i c h e r G e s t a l t — ,wie a m e r s t e n T a g ' — vor der N a c h w e l t s t e h e n d e n W e r k e der A l t e n . . . D a s E r - k e n n e n bezieht sich auf Z u s a m m e n h ä n g e k a u s a l e r u n d zeitlicher A r t , d e r e n V e r k n ü p f u n g a u s b e s t i m m t e n D a t a s y n t h e t i s c h zu e r h e b e n i s t . D a s V e r s t e h e n e r s t r e c k t sich n i c h t auf solche r e a l e n B e z i e h u n g e n

(yeyevij/xéva), s o n d e r n auf geistige G e g e b e n h e i t e n (Svra) u n d W e r t e , nie a l s solche a n e r k a n n t u n d vom V e r s t e h e n d e n a n g e e i g n e t w e r d e n . . . Die Geschichte s u c h t n u r zu v e r s t e h e n , u m zu e r k e n n e n . Die P h i l o - l o g i e . . . e r k e n n t u m zu verstehen».

14 V. ö. az 5. j e g y z e t e t . — Á l l j o n i t t m é g B e l o c h f u r c s a p á r - h u z a m a (Griech. G e s c h . I2 2. 15. 1.) : «Der Philologe g l a u b t , was in d e n Quellen s t e h t , b i s i h m bewiesen w i r d , dass es f a l s c h ist ; d e r H i s t o r i k e r g l a u b t es n u r , wenn i h m bewiesen w i r d , d a s s es r i c h t i g i s t . D e r Philologe e r z ä h l t n u r . w a s i n den Quellen s t e h t . . . , d e r H i s t o r i k e r s t e h t ü b e r s e i n e m M a t e r i a l . . . >

15 E d . S c h w a r t z : A n U. v . W i l a r n o w i t z — M o e l l e n d o r f f . Die A n t i k e V . 1—5. «Philologie ist die K u n s t n a c h s c h a f f e n d e n Verstehen»».

16 J . E. S a n d y s : A h i s t o r y of c l a s s i c a l s c h o l a r s h i p . P . C a m b r i d g e ,

5 4 5

19

I

1921. 2. 1. a j á n l j a a «classical scholarship» t e r m i n u s t a f r a n c i á b ó l és n é m e t b ő l s z á r m a z ó «philology» h e l y e t t , a m e l y az a n g o l b a n n y e l v é - s z e t e t is j e l e n t . IT. o. 3. 1. a t e r m i n o l ó g i á r a v o n a t k o z ó l a g idézi Giles, M a n u a l of c o m p a r a t i v e p h i l o l o g y - t és az E n c y c l o p a e d i a B r i t a n n i c a - t :

«Philology is t h e g e n e r a l l y a c c e p t e d c o m p r e h e n s i v n a m e f o r t h e s t u d y of t h e w o r d ; i t d e s i g n a t e s b r a n c h of k n o w l e d g e , w h i c h d e a l s w i t h h u m a n speech a n d w i t h a l l t h a t s p e e c h discloses a s t o t h e n a t u r e a n d h i s t o r y of man».

17 J a e g e r i. h . 89. 1. : «Die universelle W i s s e n s c h a f t v o m A l t e r - t u m m u s s t e die P h i l o l o g i e w e r d e n , e b e n weil sie die W i s s e n s c h a f t v o n der S p r a c h e u n d L i t e r a t u r i s t . . .»

546 2*

• t . ' • .1

i

j

•

• ' ' . ' ' . • . .

- ; , . . • . . . . .

;

• • t

. . - A

• \ ; •'-.•

<

•r Tndcmányos AkaUcuw K.fii.yv. .. J O 3 4.ÍÍ/195 V

a

AZ É R T E K E Z É S E K

A NYELV- ÉS S Z É P T U D O M Á N Y O K KÖRÉBŐL c. kiadványsorozat XXV. kötetének tartalma:

1. F Ö R S T E R A U R É L : Az aristotelesi u. n. Parva Naturalia _

szerkezete és keletkezése. ^V

2. P E T R O V I C S E L E K : Jegyzetek művészetünk történetéhez a XIX. század első felében.

3. ZSIRAI M I K L Ó S : Az obi-ugor igekötők.

4. M E L I C H J Á N O S : Latinbetűs helyesírásunk eredete.

5. M O R A V C S I K G Y U L A : A Magyar Szent Korona görög feliratai.

6. A L S Z E G H Y Z S O L T : A XVII. század magyar lírai köl- tészete.

7. SZIDAROVSZKY J Á N O S : Újabb elméletek az indoger- mán inyhangzókról.

8. B R I S I T S F R I G Y E S : Vörösmarty Mihály és az Akadémia.

9. CSEKEY F E R E N C : Liszt Ferenc származása és hazafisága.

10. MÉSZÖLY G E D E O N : Kölcsey Hymnusa és a Hymnus Kölcsey je.

11. GYOMLAY G Y U L A : Inverziók és choriambusok Arany János tizenkettős verssoraiban.

12. F Ö R S T E R A U R É L : A filológia fogalma.

FRANKLIN-TÁRSULAT NYOMDÁJA.