8. szám.
Carnegie-Stiftung für internationalen Frie- den: Wirtschafts- und Sozialgeschichte des Weltkrieges. Österreichische und ungarische Serie: Die Einkommenverschiehungen in Öster- reich wáhrend des Weltkrieges.
Szerkeszti — Rédigé par Wilhelm Winkler.
279 old. —— p. Hölder—Pichler-Tempsky A. G. Wien, 1930.
A Carnegie-féle békealapítvány kiadásában meg- jelent mű részletes elemzésben teszi közzé azt a nagy nehézséggel megszerezhető anyagot, amelyből a világháború folyamán az osztrák császárságban be- következett gazdasági és szociális, valamint jöve- delmi eltolódások s végül a háború költségeinek mérlege megismerhetők. Általában csak az osztrák császárság viszonyai kerültek tárgyalásra, Magyar- országról vagy a Magyar-Osztrák Monarchiáról csak ott történik említés, ahol a két állam szoros közjogi és gazdasági kapcsolatából kifolyólag az ada- tok nehezen vagy egyáltalán nem választhatók szét.
Először az emberanyagsziikséglettel foglalkozik, az embertömeggel, amelyet a termelő munkától a honvédelem érdekei szempontjából el kellett vonni.
A világháború folyamán 36 korosztály férfinép-Js—
sége (az 1865—1900 között születettek) került soro- zás, illetve behívás alá s 1918 nyaráig az egész Magyar—Osztrák Monarchiában 8.888 ezer ember tel- jesített katonai szolgálatot, amiből Ausztriára 4.844 ezer esett. Az alkalmasnak találtak, de a ka- tonai szolgálat alól felmentettek száma a cs. és kir.
közös hadseregben (tehát az osztrák Landwehr és a magyar honvédség kötelékében álló felmentettek nélkül) 1917 végén 720000, 1918 május 1-én már 856800 volt.
A munkabíró férfinépesse'g nagyrészének, pon- tosabban a 13—58 éves férfinépesség 60%-ának ka- tonai szolgálattételre való bevonulása a női munka- erőknek fokozott mértékben való felhasználását vonta maga után. A bécsi munkásbiztositó intézet tagjainak 1913—ban 29'9%-a, 1917—ben pedig 42'6%í—a volt nő. Egyes ágazatokban különösen szembetűnő a nök t-érfoglalá—sa: pl. a bécsi villamosvasutaknál az alkalmazottak közül 1914-ben 2'4%, 1918-ban 54'1%
nő volt.
A mezőgazdasági termelésben a világháború hatása nem annyira a termelőterület csökkenésében (átlag 10—15% csökkenés mutatkozik a főtermé- nyeknél), mint inkább a munkaerőhiány, szakszerű termelési módok alkalmazásának és a műtrágyák- nak hiánya miatt a terméseredmény visszaesésében nyilvánűlt' meg. A háborús években Ausztriában a főtermények hozama évről—évre csökkenő eredmé- nyeket mutatott s 1918-ban az utolsó békeév ada- tainak búzánál 47%-át,
43%-át, árpánál 29%-át, zabnál 25%—át érte csak el.
Az ipari termelésnél a kép változatosabb, mert míg egyes cikkek világháború alatti termelése az 1913. évinek 6'9%—ára esett vissza (margarin, nö- vényi olajok, sör), addig mások, pl. villamáram és
—708—-——
rozsnál és cukorrépánál—
i932, gáz termelése 20—50%-kal meghaladta a háború előtti szinvonalat. Az osztrák gyáripar jelentékenyen érdekelve volt a hadiszállitásokban is. A es. és kir.
hadvezetöség főként a nagyobb iparvállalatokkal ál- lott összeköttetésben. Csak Ausztriát véve te—
kintetbe, 1916. év végén pl. 4.471 osztrák válla—
lat 1,322.336 munkással dolgozott a hadvezetőség
számára, tehát az 1902. évi osztrák ipari felvételkor
megszámlált üzemeknek 0'34%—a, de viszont az 1902.
évi munkáslétszám 32'8%-a .
A háborús évekről megbízható értékadatokhoz jutni igen nehéz. Minthogy a korona értékro—mlása jelentékenyen csekélyebb arányú volt, mint'az árak emelkedése, célszerűnek látszott az értékelésnél a korona háború előtti vásárlóerejét alapul venni
(Kaufkronen).
1 svájci 1 békekorona frank érté- vásárlóereje ke korona papirk.—ban
1914 július . 100 101
1915 ,, . . . 130 173
1916 ,, 1'56 3'96
1917 ,, 223 817
1918 , . . 242 1434
1918 november 21753 1640
A háborús kiadások nagyságára jellemző, hogy míg Ausztria költségvetése 1913-ban 34 milliárd ko—
rona kiadással számolt, amely összegből —— a közös kiadások Ausztriára eső részét is beleszámítva —— kb.
700 millió koronát fordított a haderő céljaira, addig 1917/18—ban 22'2 milliárd korona kiadásából 186 milliárd esett a háborúval összefüggő kiadásokra.
A kiadásoknak ez a rendkívüli emelkedése természe—
tesen rendes bevételi tételekkel nem volt fedezhető, minekfolytán a költségvetési hiány 1914 1918 ok—
tóber végéig Ausztriában 60'4 (Magyarországon 30 53 milliárd koronára emelkedett. Az osztrák államnak a jegybanknál való adóssága 1914 október 31-én 204 milliárd, négy évvel később 1026 milliárd ko- rona volt s a bankjegyforgalom ugyanezen idő alatt 215 milliárdról 31'48 milliárd koronára emelkedett. * A kiadási többlet ellensúlyozására szolgált a jegy- banknál felvett kölcsönökön kivül liadikölcsönöknek * 8 alkalommal való kibocsátása is, amelyeknek név—
leges hozadéka Ausztriában 351 milliárd korona bevételt jelentett.
A háborús kiadásokat évről évre, a pénz vásárló—
ereje romlásának megfelelően békebeli vásárlóerejű koronára átszámítva, kitűnik, hogy a háborús kiadá- sok, hadisegélyek, elpusztult területek újjáépítése, hadimenekültek, hadirokkantak, -özvegyek, —árvák támogatása címén Ausztria 1914 júliustól 1918 októ- ber ve'géig 14.454'3 (Magyarország 7.995'2) milliós békebeli vásárlóértékü koronát költött el.
Az utolsó békee'v (1913) költségvetési kiadásai Ausztriában és Magyarországon együttvéve 4'94 mil—
liárd korona, a két állam nemzeti jövedelme pedig ' Fellner Frigyes becslése szerint —- amelyet a mű szerkesztősége az összes többi hasonló becslés kö—
, 48," szám,
zött legjobbnak ismer el —— együttvéve 1.939'4 millió korona_r__ nemzeti vagyona 126.250'8 millió korona volt. A'hadikiadások tehát a Monarchia két állama békebeli összes évi kiadásának 4'5—szeresét, az évi nemzeti jövedelem 12 szeresét és a nemzeti vagyon- nak közel egyhatodát tették.
A mű nemcsak az állami pénzügyek alakulásá- val foglalkozik, hanem táblázatosan ismerteti a la—
kosság fontosabb rétegeinek (őstermelő és ipari népesség, állami tisztviselők, katonatisztek és bank- hivatalnokok) jövedelmében a háború folyamán be—
állott változásokat s a jövedelemnek az áralakulá- sokhoz való viszonyát.
Annak ellenére, hogy a mű 14—18 évvel ezelőtti időszak viszonyainak leírásával foglalkozik, eredmé—
nyének nagy érdekességet kölcsönöz, hogy olyan anyagot dolgozott fel, amely eddig jóformán isme- retlen és publikálatlan volt. Másrészt jellemzően ál- lítja az olvasó ele' a rendkívüli idők által okozott s csak rendkívüli eszközökkel helyrehozható károkat, amelyek a háború folytán Ausztria gazdasági életé—
ben bekövetkeztek. A könyv méltók helyet foglal ab- ban a sorozatban, amelyet a Carnegie-alapitvány a többi hadviselő ország és egyes semleges államok világháború alatti viszonyai tárgyilagos ismertetésé—
nek szentel, kívánatos volna azonban, hogy hasonló kötet foglalkozzék a világháborúnak
D. L. dr.
összefoglaló
Magyarországra való hatásával is.
Granatier Anton: ,,Etnické rozhranie slo- vensko-madarské".
(Tót-magyar etnikai határ. — Frontiére ethnigue slot/acc—
hongroise.) Pozsony-Bratislava.
A cseh—szlovák Nemzeti Tanács szlovák osztályának kia—
dása. —— Edition de la section slovagne du Conseil National tchéco-slovagne.
1930. 157. l. — 'p.
Granatier főtitkára annak a- Slovenská Liga- nak, amely főleg a vegyes nemzetiségű vidékre fekteti működésének súlypontját és ott, mint e könyv bevezetése dicsekedve emliti, több mint 100 cseh-szlovák iskola létesítését eszközölte ki az ál- lamtól, főleg a magyar kisebbség által lakott köz- ségekben.
Granatier fenti nemzetiségstatisztikai műve is erre a magyar—tót vegyes lakosságú zónára vonat- kozik, valamint az attól délre eső, de Cseh—Szlová-
kiához csatolt színmagyar vidékre. Beosztásában megtartja a régi magyar megyerendszert, amelyről elismeri, hogy geográfiai és etnikai szempontból sokkal helyesebb volt, mint —a később bevezetett nagymegyerendszer, mely azóta szintén megszűnt.
Almagyar—tót határvidék községein nyugat—kelet
irányban halad végig. Régi egyházi sematizmusok,
továbbá Bél Mátyás, Korabinsky, Vályi András, Fényes Elek, Acsády és más források, továbbá a
hivatalos'népszámlálások alapján kijegyezte mind-
—709— / ! 1982
azon utalásokat, amelyek arra vallanak, hogy az illető községben vannak, vagy voltak valaha tótok.
Ezeket az adatokat azonban megtoldja azzal, hogy a községek nevéből, valamint a legutóbbi válasz—
tási névjegyzékben felsorolt községi lakosok nevé- ből igyekszik megállapítani a mai, illetve hajdani maximális tótságot. E tekintetben törekvése a meg- engedett határon messze túlmegy nemcsak azáltal, hogy névelemzései és történelmi találgatásai el- fogultak, hanem következtetései olyan meg nem enged-ett elvekből indulnak ki, amelyek teljességgel elítélendők. így pl. a komárommegyei községek elé írt bevezetésében azt mondja: ,,A szlovákok nyomai után való kutatásunk e megyében is arra a Bars megyében bebizonyosodott tényre támaszkodik: aki katolikus, az származására nézve szlovák" (51.
lap).
Még tovább megy Hont megye tárgyalásánál, ahol egyenesen kijelenti, hogy: ,,Hont megyében érvényes az alapelv: aki katolikus, vagy evangé—
likus, az származására nézve szlovák" (65. l.). Sőt a volt Gömör megye délnyugati részének tárgya—
lásánál még a klimatikus viszonyokból is követ- keztet a nemzetiségi származásra: ,,Sajátságos -—
úgymond — hogy a jelentős magassági viszonyok és zord klíma ellenére magyarok laknak itt. Ennek a sajátságnak magyarázatát abban találjuk meg, hogy e vidék lakossága eredetileg szlovák volt.
Csupán a nyelvét változtatta meg, de nem termé—
szetét és életmódját" (101. l.).
Bár ilyen alapelvek mellett önmaga rontja le statisztikai összeállításainak tudományos és objektív jellegét, mégis félő, hogy Granatier könyvét kézi- könyv gyanánt fogják használni a magyar kisebb- ségi vidéken működő cseh—szlovák tanfelügyelők, közigazgatási tisztviselők, stb., aminthogy Granatier is a mű bevezetésében közölt szándéka szerint az- zal készítette e nemzetiségstatisztikai községi adat- tárat, hogy a kisebbségi vidéken működő cseh-, szlovák egyének részére a nemzetiségi terjeszkedés- nél támaszpontul használható, praktikus, statiszti- kai kézikönyvet adjon. Granatiernél sokkal tárgyi- lagosabb az orosz A. Petrov, aki ugyanezen és főleg a rutén-magyar-tót határvidék nemzetiségi viszo- nyaira vonatkozólag éppen azt bizonyította be, hogyha a vegyes nemzetiségű községekben történt is az évtizedek folyamán asszimiláció, ez éppen nem a szlovákság rovására történt, sőt a vegyes kÖZSégek aránylag sokkal nagyobb számában nem- hogy a magyarság asszimilálta volna a tótságot, hanem megfordítva. A magyarság eltótosodásának mások (Kőrösy, Petrov) által kétségbevonhatatla- nul bebizonyított tényeit Granatier sehol sem veszi tudomásul.
K . B. dr.
51
