Pannonhalmi Szemle 1940

P O M U

SZEmiE

XV.ÉVF. 1 9 4 0 I.5Z.

Á PANNONHALMI SZEMLE

évenként ötször: február, április, június, október és december 15-én jelenik meg a magyar kultúra és a bencés szellem szolgálatára a Pannonhalmi Szt. Benedek-

Rend kiadásában.

Főszerkesztő: BLAZOVICH J Á K Ó Felelős szerkesztő: MIHÁLYI ERNŐ dr.

Felelős kiadó: C S Ó K A 3. LAJOS dr.

Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pannonhalma, Győr megye.

A folyóirat szellemi részét illető küldemények a szerkesztőség, az anyagi részére vonatkozó küldemények pedig a kiadóhivatal címére küldendők.

Előfizetési á r : évente é pengő; egyes szám ára 1.50 p.

Az előző évfolyamok 3 — 3 pengőért kaphatók a kiadóhivatalban. A folyóirat csekkszámlája a Győri Első Takarékpénztárnál 4474. P. Sz.

TANULHÁNYOK

Kortünetek, korföladatok egy író tükrében A Brit világbirodalom szervezete

Á leventeképzés érdekében Rodin

A szívem nem fogy el. Vers Fagyos fák nevében beszélek „

Lábnyomok a havon „ Zúzmarás fák közt „

FIGYELŐ

Veszedelmes illúzió

T A R T A L O M

Blazovich Jákó Kalmár Gusztáv dr.

Jámbor Mike dr.

Mihályi Ernő dr.

Magasi Artúr dr,

a H

Gerézdi Rábán Rezek S. Román

Blazovich Jákó

Kühár Flóris dr.

Mihályi Ernő dr.

KÖNYVEK.

A világhódító kereszténység Regnum 1938/39.

RENDI HÍREK.

Liturgikus élet Magyarországon a XI.

században

TANULMÁNYOK.

Kortünetek, korföladatok egy író tükrében.

Romano Guardini.

Blazovich Jálcó.

Az 1914-es világháborút követő évek a nyugati kultúrvilág alapjai körül mozgó korkérdésektől, korföladatoktól terhesek. Mintha a háború utolsó csóvái kialvásuk előtt még fölrobbantották volna az összes puskaporos tornyokat, melyeket az újkor oly nagy számban emelt művelődésünk minden tartományában. A gazdasági életben a kapitalizmus válságáról beszélnek. A forradalmakból megszületett újkori társadalmi szerkezet teljesen fölbomlóban van. Az államélet a szabadelvű állameszme varázsának megtörésével új formákkal kí- sérletezik. A művészet csupa nyugtalan, lázas keresés. A tudomá- nyos életen ugyancsak a válság tünetei verődnek ki, Talán legföl- kavartabbak a világháborút követő esztendők világnézeti és vallási vonatkozásban. A XIX. század nagy bálványának, az anyagelvűség- nek világos csődjével föltörtek az emberi lélek legmélyebb, leglénye- gibb igényei: új lelkiséget, hitet, Istent követelt.

A súlyos, hihetetlenül összebogozott korproblémátikával szem- ben a katolicizmus világnézete fiatalos lendülettel vette föl a har- cot. A kor nemzetgazdászainak, szociológusainak, államférfíainak, tudósainak, szépiróinak, bölcselőinek sorában egyháziak és világi katolikusok egyaránt előkelő helyet foglalnak el. Az Egyház hithű gyermekei közt számos olyan névvel dicsekedhetik, amelyek nem- csak hazai körükben, hanem nemzetközileg is nemes hangzásúak.

Annak a szellemi csapatnak, amely a német katholicizmus kö- rén belül vívja a kemény harcot, egyik legelőkelőbb tagja Romano Guardini.1 A világháború utolsó évében kezdtek írásai Németország- ban ismeretessé válni, Hírneve az azóta eltelt két évtized alatt már régen átlépte a hazai határokat. Az olasz származású német írónak a magyar katolicizmus körében is számos és lelkes olvasója van, de mintha munkásságának idehaza mégsem volna meg az a vissz- hangja, amelyet méltán megérdemel. Ez utóbbi körülmény sugallta jelen tanulmányunkat. Két ok is igazolja a Guardinivel való részle- tesebb foglalkozást. Nevéhez maradandó irodalmi alkotások fűződ- nek. Szellemi előkelősége, gondolatvilágának gazdasága, mélysége, írásművészetének érett szépsége olyan értékek, amelyek megisme- rése a magyar katolicizmus számára csak gazdagodást jelenthet.

Guardini nevének ma, a katolikus körökön túl az egyetemes német szellemi életben is olyan csengése van, mint Scheler, Klages,

1 A t a n u l m á n y ú i n k b a n e l ő f o r d u l ó idézetek, ha k ü l ö n nem jelezzük, G u a r d i n i k ü l ö n b ö z ő m u n k á i b ó l valók.

Pannonhalmi Szemle 1

Heidegger vagy Jaspers nevének. Erős meggyőződésünk, hogy több műve akkor sem lesz a könyvszekrények rabja — ma gyakori sors!

— amikor szerzőjük már elhallgatott, E mellett irodalmi alkotásai- ban meglepő élességgel és tárgyilagossággal tükröződik időnk lázas, nyugtalan lelke a maga különleges igényeivel, szükségleteivel.

Guardini nemcsak a német, de az egyetemes katolicizmus körében is egyike a legbiztosabb járású vezetőknek korunk útvesztői között.

Nyugat és a kereszténység viszonyának mindkét fél részéről ma oly égető problémái egész mélységükben kevés írónál tárulnak föl oly teljességgel mint Guardininél.

I.

Romano Guardini 1885-ben született Veronában, mint olasz szülők gyermekei. Alig egy éves korában családja Mainzba költö- zött. A tehetséges fiú német iskolákban nyerte kiképzését. A közép- iskola elvégzése után először kémiai és nemzetgazdaságtani tanul- mányokba kezdett, de hamarosan áttért a theológiára s e mellett ki is tartott. 1923 óta a legutolsó időkig mint a boroszlói egyetem tanára kat. világnézeti előadások tartásával volt megbízva a berlini egyetemen. E hivatásos munka mellett tevékeny résztvett a német kat. ifjúsági mozgalmakban. Különösen a „Quickborn" néven ismert alakulatban fejtett ki élénk munkásságot. Egyik kiadója s egyúttal legbuzgóbb és legnagyobb hatású munkatársa az alakulat folyóira- tának, a ,,Die Schildgenossen"-nek. E folyóirat hasábjain látott nap- világot számtalan elmélkedése, tanulmánya.

Szellemi fejlődésére elhatározó hatást gyakorolt kettős örök- sége. Olasz származása szoros kapcsolatba hozta a latin-olasz mű- velődéssel, kiképzése a germán szellemi világban gyökereztette meg.

A két irányból jövő hatások szerves, termékeny összetevődéshez ve- zettek finom egyéniségében. A művészi formaérzék, a szemlélet tisz- tasága szerencsésen párosul benne a problémák mélységeinek meg- érzésével, alkotói kedvvel, a finom elemzés erejével és készségével.

A kettős örökség hordozójának széles látókört, mélyre-fúródó tekin- tetet, nyugodt, kiegyensúlyozott ítélőképességet biztosított. Szent Ágoston, Dante, Pascal szövevényes egyéniségéhez csakúgy megalálja az útat, mint Hölderlinhez, Nietzschehez, Rilkehez.

Önálló írói egyéniség. Élénk figyelemmel kíséri időnk szellemi, lelki zajlását, de megőrzi a maga teljes függetlenségét. Amennyiben jellegzetes eredetisége mellett kívülről jövő hatásokról beszélhetünk, főleg két oldalról kapott jelentősebb indításokat: az egyik a híres tübingi iskola, a másik Beuron. Fejlett történelmi érzéke, a meta- fizikai kérdések, modern szellemi áramlatok felé forduló eleven ér- deklődése a tübingi iskola hatására vall, amelyet főleg K. Braig, az egykori freiburgi metafizikus s W. Koch közvetítettek. Az egyházi élettel, a liturgiával való szoros kapcsolatát főleg Beuron mélyí- tette el, termékenyítette meg. Mint egyik fontos munkájának előszava

mutatja, bensőséges szellemi közösségben állt Kari Neundörferrel, a korán elhunyt mainzi plébánossal.

Guardini a német katolikus irodalom egyik legtermékenyebb munkása. Munkái tárgyi szempontból széles mezőn mozognak. Csak a fontosabbak fölsorolására szorítkozhatunk. Liturgikus tárgyú mű- vei a sok kiadást ért „Vom Geist der Liturgie" (az ,,Ecclesia Orans"

gyűjtemény első kötete), „Liturgische Bildung", „Von heiligen Zeichen" s különböző liturgikus szövegek fordítása. Nagy hatást gyakorolt az Egyházról tartott meleg, mélyszántású előadásainak gyűjteménye. „Vom Sinn der Kirche" cím alatt. A keresztény lelki- élet elmélyítésének, a vallásos önnevelésnek szolgálatában állnak

„Vom Lehen des Glaubens", „Vom lebendigen Gott", „Das Gebet des Herrn", „Briefe über Selbstbildung", „Das Gute, das Gewissen und die Sammlung", „Wille und Wahrheit", „Ehe und Jungfräulich-

keit". „Lucie Christine" és „Madeleine Sémer" címen lefordított és magyarázatokkal ellátott két naplót, amelyek írónői a modern élet zűrzavarában misztikus magaslatra emelkedtek, Nagy előszeretet- tel foglalkozik kiváló írók magyarázatával. Ilyen tartalmú munkái:

„Religiöse Gestalten in Dostojewskijs Werk", „Christliches Bewusst- sein — Versuche über Pascal", „Die Bekehrung des Aurelius Augus- tinus", „Der Engel in Dantes Göttlicher Komödie", „Hölderlin- Weltbild und Frömmigkeit." Művelődésünk válságával, új fejlődési irányával foglalkozik a „Briefe vom Comer See". Szorosan bölcseleti tárgyú a „Der Gegensatz". Évek kitartó, elmélyedő munkájának érett gyümölcse a „Der Herr", az evangélium alapján Krisztus köré fonódó elmélkedések gyűjteménye. E hatalmas munka megértésének, értékesítésének szolgálatában áll a „Das Bild von Jesus dem Christus im neuen Testament" s a „Das Wesen des Christentums". Guardini irodalmi munkásságának fontos részét alkotják a nagyszámú (aszketi- kus, bölcseleti, szellemtörténeti, theológiai stb. tárgyú) tanulmányok, amelyek legnagyobb része a különböző folyóiratokban, főleg a ,,Die Schildgenossen"-ben látott napvilágot. E tanulmányok egy része kü- lön kötetekben is megjelent: „Auf dem Wege", „Im Spiegel und Gleichnis" (több művészi utazási napló-töredékkel) s különösen az

„Unterscheidung des Christlichen" súlyos kötete.

Ha ennek a hatalmas írói munkásságnak, amely ma is állandóan gyarapodóban van, szellemtörténeti helyét keressük, azon az útvona- lon kell elhelyezkednünk, amely Platonból indul ki, Szt. János evangé- liumán keresztül beletorkollik a kereszténységbe s attól kezdve végig vonul Nyugat egész történelmén. Ezen az útvonalon állnak a nagy gö- rög teológusok, Szt. Ágoston, Canterbury-i Szt. Anzelm, Bonaventura, a középkori misztikusok, Szalézi Szt. Ferenc, az Oratorium theoló- gusai, s így tovább egészen napjainkig. Ez az irányzat „nem tud gon- dolkozást a szív együttrezgése nélkül, igazságot szeretet nélkül, létet érték nélkül elismerni." Ez a szellem sugárzik töretlenül Guar- dini munkáiból is. Guardini jól ismeri ennek az irányzatnak veszé- lyeit is, de egyetlen sorával sem jut azok közelébe. Kinyilatkozta- tás, hittétel, Egyház ránézve áthághatatlan, föllebezhetetlen normák,

Nemcsak olyan értelemben, hogy az ,,Imprimatur" megadása köny- vei számára nem lehet kérdéses, hanem mint eleven, öntudatosan érvényesülő természetesség. A szó nemes, meleg értelmében kato- likus író, aki szerint „katholisch sein heißt, die Kirche zu bejahen, wie sie ist, mitsamt ihrer Tragik."

Munkái nem szakirodalmi termékek. Guardini gazdag, mély uni- verzalista. Ez önként folyik egyéniségének teljességre való beállí- tottságából. A keresztény létforma minden oldala, ügye, igénye, szük- séglete érdekli. Az írói hivatás számára nem öncél, hanem Isten s a lelkek ügyének szolgálata. írói munkásságának alapvonása, hogy minden műve oktatói, nevelői, lelkipásztori tevékenységéből, hiva- tásából nő ki. Mint a berlini egyetem egyik tanszékének vendég-bir- tokosa, akit a sors éles, átható tekintettel áldott meg, elsőrendű pontról szemlélhette a kor problematikájának örvénylését, ismer- hette meg időnk igényeit, szükségleteit. A kor nyugtalan arculatát legközvetlenebbül az ifjúságon keresztül szemlélhette. Az ifjúsággal való kapcsolatát még szorosabbra fűzte az ifjúsági mozgalmakban való tevékeny részvétele. Ismételten tartott a ,,Quickborn"-tagok számára Rothenfelsben különleges lelkigyakorlatokat, ú. n. ,,Werk- woche"-kat, amelyek főcélja a keresztény közösségi tudat kifejlesz- tése, az Egyház liturgikus életébe való gyakorlati bekapcsolódás.

Guardini a kat. világirodalomnak egyik leöntudatosabban dol- gozó munkása. Élesen látja a kor lelkivilágából feltörő igényeket, az utakat, amelyeken a mai ember megközelíthető, a kereszténységnek az újkori nagy szellemi áramlatok következtében előállott új hely- zetét, E meglátások határozzák meg irodalmi munkásságát tárgyi és módszertani vonatkozásban egyaránt.

Guardini szerint a kat. irodalomnak legelső föladata, hogy ki- lépve merően védelmi állásaiból öntudatosítsa a kat. világban a kereszténység gazdag tartalmát, sajátos értékvilágát. ,,Ha a katoli- kus számára ma van föladat, akkor az, hogy a különböző csoportok- kal szemben elfoglalt minden ellentétességi álláspontot föladjon. A katolicizmusnak ú j r a azt a lényegének megfelelő magatartást kell sajátjává tennie, amely teljesen a maga lényegének átfogó birtoklá- sából él s nem ismer más ellenfelet mint a tagadást." Ez a magatar- tás kettős föladatot foglal magában.

Az első, hogy a keresztény fogalmak, igazságok, elvek teljes tisztaságukban álljanak a katolicizmus tudatvilágában. Az újkor nagy áramlatai — elsősorban a racionalizmus — sokat rombolt ilyen vo- natkozásban. Hogy elszintelentelenedett, tartalmilag összezsugoro- dott, a kereszténység több lényeges fogalma, igazsága. Mennyivel tel- tebb, melegebb volt pl. akárcsak a középkor egyház-fogalma. Mennyi racionalísztikus elem keveredett az újkor hitfogalmába. Milyen tor- zult, szegényes nézetekkel találkozunk a liturgikus életet illetően.

Meg kell tehát indulnia ,,annak a munkának, amelyet a véghez kö- zeledő újkor hagyott ránk, s amelyet a jelen egyre nagyobb erővel sürget: a keresztény fogalmakat meg kell szabadítani mindazoktól a reárakódásoktól, hamisításoktól és torzításoktól, amiket az újkor

kezdete óta elszenvedtek." Ez a kereszténység léte körül mozgó föl- adat csak úgy lesz elvégezhető, ha lehatolunk a kereszténység gyö- kérzetéhez, azokhoz a forrásokhoz, amelyekből az ó-és középkor ke- reszténysége táplálkozott. Ez természetesen nem jelent a jelen elől a múltba menekülő vértelen romanticizmust. „Nem akarunk a kö- zépkorba visszatérni; mi a mi jelenünket s a mi jövőnket akarjuk.

A mi akaratunk, vágyunk, hogy azok az erők, amelyek a középkort oly plasztikussá tették, újra ébredjenek."

A nagy keresztény korföladat második része az elsőnek szerves kiegészítője. Guardini nemcsak egyik legjelentősebb munkájának adta az „Unterscheidung des Christlichen" címet, hanem úgyszólván minden munkájában lépten-nyomon sürgeti az ,,Unterscheidung"-ot, a különböztetést. Mit értünk ezen?

Kultúránk keresztény alapzata, amint ezt a középkor lerakta, fölbomlóban van. „Der Wille zu nicht-christlichem Dasein und Werk, der im Lauf der letzten Jahrhunderte immer wieder durchgedrungen ist, wird erst jetzt zu einer offenen Macht im europäischen Gesamt- dasein. Geistige Entscheidungen, die schon im fünfzehnten und sechzehnten Jahrhundert dem Anspruch der Offenbarung gegen- über gefallen sind, kommen nun voll zu Wort und Tat." Azaz: az újkor elejétől kezdve jelentkeznek törekvések, amelyek az egyetemes életnek a Kinyilatkoztatás befolyása alól való fölszabadítására irá- nyulnak. Ezek a törekvések sokáig inkább eszmei síkon mozogtak — ma teljes erővel törtek be a valós életbe, a.nnak tevőleges tényezőivé lettek. A szó teljes értelmében új pogánysággal állunk szemben, amelyben — főleg erkölcsi vonatkozásban — jelentős értékek is rejtőznek, de lelke szerint nem-keresztény. Az új áramlatnak veszé- lyességét nagyban fokozza az a körülmény, hogy etikai és eszmei tartalma jelentős részben a kereszténység elevilágiasításából („ein- weltlichen") állt elő. Az áramlat megerősödését nagyban elősegítet- ték azok az eredmények, amelyeket a legújabb vallástörténeti, val- láslélektaní kutatások fölmutatnak s amelyek sokszor rosszindulatú beállításban a köztudatba is benyomultak. Végzetes hatása a keresz- ténység teljes relativálásában, viszonylagosításában mutatkozik, A kereszténység már nem isteni abszolutum, nem Isten utolsó szava az emberiséghez, hanem az emberiség fejlődésében az egyik vallás- típus, Krisztus a vallási lángelmék sorának legcsúcsán áll, de ter- mészetesen nem Isten fia. Az irányzat legszélsőbb képviselői már Krisztus vallási lángelméjűségét is tagadásba veszik.

Az áramlat a kereszténységen belül is érezteti a maga káros hatását. A vallástörténeti kutatások a különböző vallásokban szá- mos, a kereszténységhez feltűnően hasonló elemet, gondolatot, szim- bólumot, liturgikus cselekvényt tettek ismeretessé. A meglepő ha- sonlóság a keresztény gondolkozásban nagyfokú bizonytalanságot idézett elő. A kínos kérdés a hívők tudatéletében is nyugtalanítani kezd: vájjon a kereszténység nem merően történelmi fejlődés ered- ménye-e!? Egyre jobban elmosódik annak fontos tudata, hogy „a kereszténységnek, ha a tényleges történelemben s a reális emberi

létben ki akart fejlődni, magába kelllett olvasztania ennek az emberi létnek lényegi elemeit, ennek a történelemnek eszméit és erőit".

Ilyen körülmények közt a vallásos gondolkozásnak egyik leg- sürgősebb teendője, hogy élesen különböztessen — azaz: az eredeti keresztény elemeket, jelenségeket tisztán lássa, az egész véges létet átjáró egyetemes, mondhatnók természetes vallásosságtól elválassza, mindkettőt helyesen értelmezze s a köztük fönnálló viszonyt meg- határozza. Hogy egy határozott példával is megvilágítsuk, amiről szó van — a Logos-fogalom a kereszténységnek s a görög bölcseleti gondolkozásnak egyaránt eleme, de tartalmát illetőleg a kettő közt nem árnyalati, hanem lényegi különbség van, a kereszténység Logos - tartalma teljesen független a görög bölcseletétől. Bátor, nyugodt tárgyilagossággal álljunk az újkori pogány gondolatvilággal szemben, abban a biztos tudatban, hogy ami benne valóban érték, az minden- kor beilleszthető a kereszténységbe. A vele szemben való védeke- zésnek nem lehet az a módja, hogy esetleg veszedelmes engedmények árán a kereszténységgel való kíegyeztetésén fáradozunk. A keresz- ténység legszebb a egyúttal legeredményesebb védelme a krisztusi eszmevilág biztos ismerete, tudatosítása.

Hogy a kereszténység ismerete a középkorral szemben veszí- tett élességéből, annak egyik fontos okát Guardini szerint az újkori ismeretelméletben kell keresnünk. A racionalizmus ilyen vonatko- zásban is alapos munkát végzett: belesodorta Nyugatot az elvont fogalmak, meghatározások légüres világába, a ,,das begrifflich- mathematische Denken" rabjává tette. Különösen a XIX. század törtetett merészen ezen az úton. ,,Az utolsó évtizedek gondolkozása egy stigmát hord magán: az elvontságot... Ügy látszik, mintha gon- dolkozásunk megfeledkezett volna arról, hogy valóságokkal (Ding) áll szemben. Mintha elfelejtette volna, hogy a tárgyak (amelyek megismerésére tör) nem logikai jegy-képzetek, hanem alakkal bíró, telt, azaz konkrét valóságok. Fogalom és elvonás mégsem lehet más, csak eszköz a tárgyak megismerésére." Az elvonás szenvedélyének következménye, hogy elvesztettük érzékünket a valóságok iránt.

A kor egyik biztató jelensége, hogy a túlzó intellektualizmus veszélyére kezd ráeszmélni. ,,Ein grosses Aufwachen zur Wirklich- keit geschieht." Egy fajta új nominalizmus kezd jelentkezni, amely érintkezést, kapcsolatot keres magával a valósággal. ,,Die Dinge rund sehen" — a valóságokat a maguk teltségében akarjuk látni. Mint- hogy pedig a valóságnak, főleg az élőnek mindig értelem-fölötti magja is van, ezt viszont merően fogalmak révén megközelíteni nem tudjuk, alapos felülvizsgálat alá kell fogni ismeretelméletünket, lo- gikai nevelésünket.

Guardini jól tudja, hogy a tudományos foglalkozás, megismerés nem nélkülözheti a fogalmakat, de tiltakozik a „merően fogalmi gondolkozás ököl joga" ellen is. Szerinte a valóságok, különösen pedig az élők megismeréséhez csak olyan szellemi ténykedés révén juthatunk, amely „selbst überrational, das rationale und ausser- rationale Element in einem mehrseienden Totalakt umfasst" —

tehát sem nem merően fogalmi, sem nem merően intuitív, hanem a kettő közt álló megismerés. Guardini ezt a megismerési módot „An- schauung"-nak, szemléletnek nevezi. Egy összefoglaló tanulmány keretei nem engedik meg, hogy Guardini ismeretelméletével, amelyet a „Der Gegensatz" című munkájában ismertet, részletesebben foglal- kozzunk. Meg kell elégednünk annak hangsúlyozásával, hogy a szemléletes megismerés a valóságok azon alaptulajdonságára támasz- kodik, amely szerint minden élő konkrétum ellentétességekből föl- épülő egység. Az ember egy időben sztatikus és dinamikus valóság, egyedi és társadalmi lény, teltség és forma stb, Az élet „Einheit, die in gebundener Zweiheit steht," Guardini az élő valóságok ezen alap- szerkezetét nyolc ellentétességi fogalom-párra vezeti vissza. Ezek adják megismerésünk fogalmi alapzatát. Hogy ez az alapzat termé- keny, mélységeket föltáró írói munkásságot bir el, annak bizonyítékai a Guardiní-írások, amelyek kivétel nélkül a „Der Gegensatz" isme- retelméleti szellemében születtek meg.

A módszert, amellyel Guardini a valóság megismerésére törek- szik, fenomenológíkusnak mondhatnók, „Vom Ding auszugehen! Die Erscheinungen auf das Wesen hin zu durchdringen!" A valóságból induljunk ki s magán a jelenségen keresztül törekedjünk annak lé- nyegéhez eljutni, Guardini világosan látja, hogy a mai ember szem- léletében a gondolkozás, lét és cselekvés újra egymásba fonódnak

— ezen az úton kell tehát őt a valóságok megismeréséhez vezetnünk.

Minél kevesebb fogalmi állványozás — magában a jelenségben kell elmerülni s lényegét megkeresni. Guardini, akinek elemző, boncol- gató képességét sokszor megcsodáljuk, számtalanszor ver módsze- rével művészileg hidat a valóság lelkéhez a megismerő számára.

Említettük, hogy Guardini írói egyéniségének egyik jellegzetes- sége az egészre való beállítottság. Amit önmaga Pascalban lát, az Guardinire az íróra is jellemző: „Existenzielles Denken, denkende Existenz". Ennek megfelelően írói munkásságában mindig arról a pontról indul el, ahol „theológia és bölcselet még nem váltak szét, mint az újkorban, sőt még annyira sem, mint az a középkorban tör- tént — ahonnan nézve a keresztény létforma egészet mutat, s a gondolkozás — metodikai elkülönülésekkel nem törődve — ebből az egészből egészre, teljességre tekint" („wo Philosophie und Theologie noch nicht im neuzeitlichen Sinne geschieden sind, ja noch nicht ein- mal so weit, als es im Mittelalter der Fall war — wo vielmehr das christliche Dasein als Ganzes genommen wird, und das Denken, ohne sich um methodische Scheidungen zu kümmern, aus diesem Ganzen heraus auf das Ganze blickt"). Sokszor még beljebb fekszik kiindulási pontja: „vor der Scheidung in theoretisches Denken und geistig-praktisches Leben" — tehát ott, ahol az élet s az elmélet, a gondolkozás még szerves, élő egész. Erről a pontról nézve „az a világ, amely a Kinyilatkoztatásból lép elénk, maga a világ, s ezért a keresztényien hívő gondolkozás egyszerűen az igaz gondolkozás." Ez a következetesen megvalósított munkamódszer Guardini műveinek meglepő gazdagságot, teltséget, szervességet kölcsönöz.

Guardinínak, az írónak még két sajátosságát szeretnők kisar- kítani: lelkiismeretességét és tárgyilagosságát.

Könyveit, tanulmányait igen sokszor ,,Versuch"-nak, kísérlet- nek bélyegzi. Jól tudja, hogy időnk sodra szinte napról-napra nö- vekszik, problematikája egyre jobban bogozódik, a korkérdések, kor- föladatok egymást keresztül-kasul járják. A ma életének hallatlan bogozódottsága és dinamizmusa sokszor nagy akadályokat gördít a komoly, lelkiismeretes korfigyelő elé. A ma diagnózisára esetleg már a holnap rácáfol. Guardini teljes tudatában van e nehézségeknek.

Ezért találjuk műveiben, azok címében oly gyakran a „Versuch"- kísérlet jelzést. Jól jegyzi meg egyik alapos ismerője, hogy ez az írói lelkiismeretességnek és felelősségérzetnek ma nem éppen gya- kori bizonyítéka.

Guardini műveinek egyik formai különlegessége, hogy idézetek- ben feltűnően szegények, Ebből a felületes olvasó a „vonatkozó iro- dalom" ismeretének hiányára következtethetne. Nem kell hangsú- lyoznunk: helytelenül. Guardini a „vonatkozó irodalomnak" teljes birtokában van. Kevesen látják oly tisztán, oly finom árnyalatokban a kor arculatának irodalmi tükröződését. Ennél is feltűnőbb azonban az az előkelő tárgyilagosság, amellyel ezt a tükröződést szemléli. Soha elhamarkodott, érzelmektől fűtött ítélettel nem találkozunk írásai- ban. Csak a mélyen meggyökerezett hit, a kereszténység igazának rendületlen tudata adhatja meg azt a biztonságot és tárgyilagossá- got, amellyel Guardini időnk szörnyű útvesztőin jár. Benne új, vé- leményünk szerint az előbbi korénál hathatósabb hitvédelmi irány- zat indul meg, amelynek egyik legnagyobb erőssége éppen tárgyi- lagossága. Ez a nyugodt tárgyilagosság megóvja Guardinit annak az optimizmusnak csalódásaitól, amellyel a háború után sokan az európai korszellemnek tisztulását, keresztény eszmeiséggel és eti- kummal való töltekezését várták. Jól látja, hogy ennek a folyamat- nak útjába milyen nagy akadályokat gördít a föltörő új pogányság.

II.

Amikor Guardini eddigi alkotásait tárgyi, tartalmi szempontból fogjuk vizsgálat alá, az első felületes kép, amely bennünk róluk ki- alakul, sokszínűséget, némi nyugtalanságot árul el. Liturgikusnak indult, majd kultúrbölcseleti irányba fordult, azután theológiai kér- dések kötötték le figyelmét. Az első időkben támadások is érték, hogy erői szétforgácsolódnak. Az elmélyedő, komoly tanulmányozás azonban csakhamar meggyőzi az olvasót, hogy egy központi gon- dolat körül szervesen növekvő írói alkotással áll szemben. Guardini keresztény anthropológus. Szellemi világának tengelye a nagy kér- dés: mi a krisztusi ember? Hogyan illeszthető be a krisztusi létforma a mai életbe, miként valósítható meg az evangéliumi embereszme — ezek körül az egyén és köz szempontjából egyaránt sorsdöntő kér- dések körül vibrál Guardininek úgyszólván minden sora. A krisz-

tusi embsreszme felségének igézete alatt áll. Oly nagy az Isten gon- dolata az emberről, hogy saját erejéből csak egynek sikerült töké- letesen megvalósítania — az is az Isten Fia volt: Krisztus. Hogy ebből az isteni Ezsményből mi és hogyan valósulhat meg a mai élet- keretek közt, ez Guardínínek, az írónak legfőbb gondja.

* *

A világ, a kultúra, amelynek keretein belül a mai embernek az evangéliumi embereszményt meg kell valósítania, merész forduló- hoz ért, Guardini különösen a „Briefe vom Comer See"-ben mutat rá azokra a tünetekre, amelyek a korfordulót jelzik, de egyéb mun- kái is bőséges anyagot szolgáltatnak a korkép megrajzolásához.

Az első tünet a racionalisztikus szellemtől való elfordulás.

„Napjainkban a racionalizmus mindenütt veszít tekintélyéből. Irra- cionalitás és intuíció jellemzik egyre jobban a szellemi életet."

Guardini ismeretelméletével kapcsolatban már rámutattunk erre a kortünetre. Az elfordulás oly merész, hogy a túlzó antiintellek- tualista áramlat veszélyeitől kell tartanunk. Amilyen örvendetes tünet a XVIII—XIX. század racionalizmusának fölszámolása, any- nyíra veszedelmes volna, ha a kort mindenestől az antiintellektualiz- mus sodra kapná el. A helyes út csak a két szélsőség közt vezethet,

„Was not tut, ist ein Wille zu universeller Rationalität, der aber das Arationale nicht ausstreicht oder ihm Nebenrolle zugesteht, son- dern sich von vornhinein auf das Alogon bezogen weiss" — azaz meg kell őriznünk a lét észszerűségébe való hitünket s azon remé- nyünket, hogy értelmünk ennek az észszerűségnek fölismeréséhez sok ponton eljuthat, de ugyanakkor tudnunk kell, hogy a létnek értelem- fölötti elemei is vannak, amelyekhez az emberi észnek nincsen útja.

Nemcsak az újkori racionalizmus futott holtvágányra. Nagy el- változások tünetei mutatkoznak kultúréletünk más pontjain is.

Egyik legszembetűnőbb jelenség kultúránk s a természet közti szer- ves kapcsolatok veszedelmes lazulása. „Die Welt der natürlichen Menschlichkeit, der menschendurchwohnten Natur geht unter," Ter- mészet és kultúra lényegükből folyó feszültségben állnak egymással:

kultúra mindig a természet fölötti uralmat jelenti. Minél inkább fej- lődik a kultúra, annál lazább lesz a természettel való összenövése.

Azonban minden kultúra halálát jelenti, ha ez a lazulás teljes sza- kadásba megy át. Mintha mi ehhez a tragikus ponthoz közelednénk.

Ennek a változásnak leghatékonyabb tényezője kétségkívül a gép. A gép révén jutottunk hallatlan fölénybe a természettel szem- ben. A technika lépésről-lépésre új világot teremt, amely a termé- szet és az ember közé ékelődik s e kettőt egymástól egyre jobban elszigeteli. A gépember a maga célkitűzésében már nem alkalmaz- kodik a természethez, A régi alkotások tömegükben, méreteikben, vi- szonyaikban, dinamikájukban minden nagyságuk mellett is emberiek, természetesek maradtak, A gépember alkotásaiban már nem az emberi mérték, hanem a birtokba-vett óriási erőállománynak meg- felelő méretek érvényesülnek, „Es gibt kein Mass mehr, im Grossen

nicht, und nicht im Kleinen; nicht in der Masse, noch in der Dyna- mik." A közlekedési eszközök szinte áttörik a tér, a hírszolgálati be- rendezkedés az idő korlátait. Eddigi kultúránk mindenestül a ter- mészetbe, a földbe, a történelembe volt begyökerezve, ma szinte gyökértelenül állunk már a nagy zűrzavarban.

Bár nem kizárólag, de jelentős mértékben a technika világának szülötte a tömegember. Amiként az újkori racionalizmus veszedel- mes antiintellektualizmusba, azonképpen a szélsőséges individualiz- mus társadalmi eltömegesedésbe csapott át. Ez a dialektikus irány- változás kultúréletünk egész szervezetében gyökeres elváltozásokat idézett elő. Minden eddigi kultúra arisztokratikus jellegű volt: ma mindenhová benyomul a tömeg. Ennek legelső következménye oly méretű egyetemes tipizálódás, amelyhez hasonlót a történelem nem ismer. „Minden néhány egészen gyakorlati típusra — jobban mondva sémára alakul: hordók, autók, házak, ruhák, nyelv, iskola végűi maguk az emberek is." Ennek az agyontipizált tömegnek kielégítése az új világ minden törekvése. „Időnk kultúrmunkásságát a tömeghez igazodó tömegtermelés jellemzi." Régen az alkotás ritmusa lassú volt, a mű lassan ért. Ma mindennek nemcsak tömegesen, de gyor- san is kell készülnie, hisz a tömegember szemében a legnagyobb ér- ték a novum, az új. Hogy az alkotások tömegével, a gyors érlelte- téssel az értéket jelentő minőség nem tarthat lépést, azt nem kell hangsúlyoznunk.

A nagy változásnak további tünete a hihetetlen mérvű tudatosu- lás. Birtokunkba vettük immár úgyszólván az egész földet. A mult korok számára az „oikumene", a lakott illetőleg lakható terület a föld csak egy kis része volt — a mienk immár az egész földgolyó.

Ugyanígy a történelem is mint szerves egész vált birtokunkká, egyre élesebben látjuk mind kereszt-, mind hosszmetszetében. A különböző természettudományok az élő és élettelen világ titkaiba nyomultak be hihetetlenül mélyen. A lélektan, a statisztika, a jellemtan stb, az egész vonalon az egyedi és közösségi életet teszik egyre tudatosabbá, átvilágítottabbá. így pl. a fejlett statisztika a nyilvánosság elé t á r j a egy-egy állam gazdasági erőkészletét, társadalmi rétegeződését, kul- túrális értékállományát, munkáját, stb. Mennyire megváltoztatja ez a nagy nyilvánosság és tudottság az államférfiú, a politikus fölada- tát, magatartását.

Kétségkívül, minden kultúrának talán legelső feltétete a tuda- tosság. De ugyanúgy igaz, hogy „az életnek szüksége van az öntu- datlanságra. Minden életnek az öntudatlanban kell gyökereznie s onnan a tudat világosságába fölnyomulnia. Én azonban úgy látom, hogy a tudatosság egyre mélyebben nyomul le az élet gyökeréhez."

A nagy tudatosulás az újkori individualisztikus törekvésekkel párosulva sajátságos, nyugtalanító folyamatot indított el. Guardini gyakran emlegeti autonomizmus néven. A folyamat lényege, hogy célrendszerek, feladatkörök, kultúrszférák öncélúvá, autonommá lesznek s a utolsó fokon az embertől elvonatkoznak, A végső ered-

mény nem lehet egyéb, mint a kultúrának mint szerves egésznek föl- bomlása.

A tünetek a fölsoroltakkal természetesen nem merülnek ki.

Kultúréletünk egész szervezetében és élettanában gyökeres változá- sok vannak folyamatban. „Élettartalmunk, munka-stílusunk, társa- dalmunk formája, állami és politikai életrendszerünk szerkezete, gazdasági üzemeink berendezkedése — minden, de minden a régi formákba ütközik, nem tud azok közt elhelyezkedni, vagy ha mégis közéjük fészkeli magát, szétveti azokat," Káosz borítja egész éle- tünket — káosz, melyet mi magunk hívtunk létre. Ez a káosz a régi kultúra, a mult felől nézve a rombolás szellemének szülötteként áll előttünk — a jövő szemszögéből a születő új világ ősködét kell benne látnunk. Mérhetetlen új erőket idéztünk fel, de nem tudtunk úrrá lenni fölöttük. Az alkotás átcsapott az alkotón. Az új világ kibonta- kozása jó-néhány fázissal megelőzi az új ember kialakulását.

A csak néhány vonással idevetített drámai képet Guardini a kereszténység szemszögéből figyeli. Szeretettel csüng a múlton, vi- lágosan látja pl. a középkor lelki mélységét, de távol tud magától tartani minden erőtlen romantikát, amely a jelen óriási föladatai elől a múltba menekül. A mult szeretete nem teszi elvakulttá a szü- lető jövővel szemben. A valóság iránt mindig fogékony tekintete meglátja a gomolygó káoszban a jövő nagyság ígéreteit is. Egy pil- lanatra sem fogja el a félelem, hogy a kereszténység számára nem marad hely, munkatér a születő új világban. Az evangéliumi orto- doxia lelkes képviselője jól tudja, hogy az új korszak nem hozhat

„új vallási valóságot." „Nach Jesus Christus sind alle neuen Reli- gionen Literaten-Phantasie." A kereszténység föladata a korforduló- val szemben nem kétséges. „A mi helyünk a születő világban van.

Bele kell állnunk, mindegyikünk a maga helyén." Ne kísérletezzünk egy bármilyen szép, de kimúlásra ítélt világ megmentésével. A mi föladatunk az átalakulás nagy folyamatára írányítólag befolyni. Ha valaki, a kereszténység tudja fölismerni, mi a nagy történésben rom- boló, kivetni-való. Ennek kiküszöbölésével vegyük ki a részünket az elszabadult erők megfékezésében s azoknak ú j rendbe, egyen- súlyba való beállításában, A kavargó, ősködből csak úgy fog rende- zett, szép világ kialakulni, ha megszületik az új empertípus, „Ein neues Menschentum muß erwachen, von tieferer Geistigkeit, neuer Freiheit und Innerlichkeit, neuer Geformtheit und Formungskraft"

— egy szellemibb, lelkibb, szabadabb, bensőségesebb embernek kell megszületnie, új alkattal, új alakító erőkkel. Az új ember, akire ennek a forrongó kornak szüksége van, nem lehet más, mint a krisz- tusi ember,

* * *

Guardini a krisztusi embertannak egyik vezéralakja. A ka- tolikus írói gárdának kevés tagja hordott össze annyi értékes anya- got ennek az embertannak újjáépítéséhez, mint ő. A nagy célt rész- ben közvetve, részben közvetlenül szolgálja.

Mint már említettük, különös előszeretettel foglalkozik kiváló

írók magyarázatával. Ennek kapcsán túlzó eszteticizmussal ís vá- dolták. Alaptalanul, A Guardíni-féle író-magyarázatok célja, hogy a krisztusi embereszme megvalósítását célzó munkára részben a valós élettel, részben az irodalom tükrével vetítsenek fényt. A Lucie Christine, és Madeleíne-féle naplók lefordítása, Szt. Ágoston vallo- másainak elemzése, Pascal bonyolult lelkiségének boncolgatása a keresztény életformának különböző, de mindig a valós élet síkján maradó szemléltetése. ,,Hogy is van az, amikor egy ember (keresz- tényien) hisz? Hogyan van a hitre támaszkodó keresztény öntudat fölépítve? Hogyan alakul ki a hitből táplálkozó élet?" —ezekre a kérdésekre keresnek feleletet az említett magyarázatok. A Doszto- jewszkij-, Dante- és Hölderlin-féle magyarázatok hasonló célt szol- gálnak. Dantenak köszönjük a kereszténységnek eddigelé legművé- szibb és legmélyebb költői apotheozisát. Dosztojewszkij nagy re- gényein keresztül páratlanul magas irodalmi síkon bontakozik ki a vallási értékvilág mindent átjáró hatalma. Hölderlinben — ,,az antik kor után az egyetlen költő, akinek hinnünk kell, amikor azt vallja, hogy hisz az istenekbe" — annak a jellegzetesen újkori törekvésnek megroppanását kell látnunk, amelynek títáni célja ,,die Einwelt- lichung des biblischen Gottesreiches" — a kereszténység elevilágia- sítása.

Ezekkel a jelentős és értékes munkákkal párhuzamosan jelen- nek meg sűrű egymásutánban azok a Guardini-írások — részben ta- nulmányok, részben önálló könyvek — amelyek közvetlenül a ke- resztény embertan nagy kérdéseivel foglalkoznak. Gazdag tartal- mukról természetesen csak rövid vázlatot adhatunk. Három nagy té- tel köré fonódnak: a krisztusi embereszme megvalósulásának alapja, kerete a hit, színtere az Egyház, erőforrása és eszménye Krisztus.

sjc * *

Guardini természetesen tisztában van azzal, milyen rombolást vittek végbe az újkori szellemi áramlatok Nyugat keresztény hité- ben. Különösen a racionalizmus hatása volt végzetes. Nemcsak egyes hitigazságokat támadott frontálisan, hanem a hitnek gyökérzetét is kikezdte. A rombolás egyik legelső áldozata rnaga a keresztény hit fogalma volt, Sokan még a hívők közül is a hitben kizárólag az ér- telem hódolatát látták az egyes hitigazságok előtt. Mintha a hit nem volna egyéb mint egy következtetés utolsó láncszeme. Ennél is ve- szedelmesebb az a káros hatás, amely a hitet mint ilyent a rohamosan fejlődő racionalisztikus vallástudományok felől érte. Elsősorban ezek hatása alatt a keresztény hit relativálódott. A kereszténység már nem a teljes abszolutum, hanem a sok közül az egyik vallástípus, a keresztény hit a világot, az emberiséget átható numinozum egyik ki- sugárzása — tökéletesebb mint bármelyik más, de lényege szerint ugyanaz.

Mi a keresztény hit?

Nem oly egyszerű, első tekintetre kitáruló fenomén. A raciona- lisztikus szemlélet a hitigazságok előtti értelmi meghódolásban ke-

resi a lényegét. Kétségtelen, hogy a keresztény hit legelső útépítője az értelem, amennyiben látásával, okoskodásaival, érveível több- kevesebb fényt vetít a hittételek igazság-tartalmára. De lelke szerint a krisztusi hit nem értelmi tísztalátás, nem is akármilyen nemes ér- zelmektől átfűtött egyéni élmény, vagy valaminő misztikus megren- dülés, hanem a Krisztusban felénk jövő Istennel szemben köteles gyermeki engedelmesség. ,,Der Glaube ist die Antwort des Menschen an den in Christus kommenden Gott." A keresztény hit abból a titokzatos egységből sugárzik ki, amelyben kegyelem és szabadaka- rat egybeforrnak. „Hívővé annak az isteni cselekvésnek hatásakép- pen leszünk, amely megérint, megvilágít, magához vonz benünket, maga azonban a kegyelem leple alatt marad."

A keresztény hit lényegileg különbözik attól a vallási élmény- től is, amelyet a világ numínozus jellege vált ki az emberből. „Min- den létező vallási értékűséggel van telítve. Az a tény, hogy a világot Isten teremtette és tartja fönn, nem marad mintegy a világ kapuin kívül . . . " A létezők teremtett volta elválaszthatatlan azok lényegé- től. Ez a tényigazság kölcsönzi a világnak a „numinozus" jelleget, amelyről lelkiségünk vallási organuma révén vesz tudomást. Ez a tudomásul-vétel indítja el a természetes vallási életet. Ha a bűn az Isten s az ember közé nem ékelődik, ez a természetes vallás lett volna az igaz vallás. De a bűn végzetesen elhomályosította tekintetünket.

Az elhomályosulás következtében már nem ismerjük föl a létben az Isten arcát, képtelenek vagyunk a Hozzá való viszonyunk rendezé- sére. Ezért volt szükség a Kinyilatkoztatásra. A krisztusi hit tá- masza, alapja nem a numinozum, hanem Istennek a történelembe belecsendülő szava-lényege, lelke pedig az engedelmesség.

Az így értelmezett keresztény hit adja az embereszme tökéletes megvalósulásának kereteit. E hit által öntudatosul bennünk Isten élő valósága, általa kapcsolóunk az Egyházba, Krisztushoz. A hit- tételek alkotják azt az erős gyűrűt, amely az élet forrásait, mély- ségeit őrzi, védi.

* * *

A helyes embereszme őrzője, megvalósulásának szintere az Egyház. Guardini szóval és tollal, egész szeretetével áll ennek a nagy történelmi Valóságnak szolgálatában. írásainak talán legme- legebb sorai az Egyház köré fonódnak.

Már a világháború éveiben olyan jelenségek voltak észlelhetők, amelyek az Egyház értékelésében kedvező változásra mutattak, A háborút közvetlenül követő időkben ezek a tünetek megnövekedtek.

,,Egy beláthatatlan horderejű vallásos folyamat indult meg: az Egy- ház újra ébred a lelkekben . . . Az Egyház nagy történelmi valósága újra elevenné lesz. Megértjük, hogy ez az Egyház egyetlen és min- den . . . A vallásos élet már nem csak az egyénben sarjad, hanem az ellen-sarokban: a közösségben is kezd ébredni."

A legelső, amit Guardini szükségesnek tart hangoztatni, itt is az „Unterscheidung", a helyes különböztetés. Az Egyház nem a val- lásos igények, élmények egyik természetes történelmi rendszeresítő je,

hanem közvetlenül az Isten gondolata, műve. „A katolicizmus mindig határozott típusokban valósul meg, amint azok az egyes egyének, né- pek, korok lélektani, társadalmi, népi sajátosságaiban adva vannak.

Maga a katolicizmus azonban — ezt a legújabb idők tipizáló és vi- szonytagosító hajlamosságával szemben nyomatékosan hangsúlyoz- nunk kell — nem típus . . . A katolicizmus, miként maga az élet, ma- gában foglal minden típus-lehetőséget."

Az Egyház lényege szerint a történelmi folytonossággá lett Krisztus — Krisztus titokzatos teste, „der zur Gemeinschaftsform gewordene Christus". Ebben az élő, isteni erőkből táplálkozó em- berközösségben, amelynek tudatát az újkori individualizmus szinte teljesen kioltotta, kielégülnek az ember egyéni és közösségi vallási igényei egyaránt, a köztük fönnálló feszültség kiegyensúlyozódik.

„Die Gemeinschaft der Kirche ist wesentlich persönlichkeitsbezogen;

und die christliche Persönlichkeit richtet sich wesentlich auf die Ge- meinschaft" — az Egyház közössége személyiségre vonatkozó; vi- szont a keresztény személyiség lénye szerint a közösségre utal.

Amiként az újkori individualizmus az Egyházzal kapcsolatban a közösségi tudatot homályosította el, akként a racionalizmus az Egyház sajátos élete iránti érzéket tompította el. A racionalizmus valami sajátos, egyoldalú, hamis szellemiséget teremtett. Az anyag, a forma, az érzéki értéktelenné váltak. Ennek a létszemléletnek sze- mében pl. a test csak a munkához szükséges erők forrása, vagy pedig eszköz az érzéki élvezetekben való elmerüléshez. Ez az irány- zat a vallási életben „geistige Frömmigkeit"-ot sürgetett, amely a testet, az anyagot, az érzékit ki akarja zárni a vallási élet tevékeny- ségéből, Ekként a vallási bensőség s a külső vallásosság közt szaka- dék támadt, amely aztán magának a vallásos életnek elsorvadásá- hoz vezetett. A racionalisztikus szellemmel telített ember elvesz- tette minden érzékét az Egyház sajátos élete, a liturgia iránt.

A nagy szellemtörténeti forduló, nevezetesen a valóságok iránti érzék fölébredése az egyházi életformával kapcsolatban is kedvező lehetőségeknek nyitott útat. A liturgikus mozgalom a kor szükségle- téből sarjadt ki. Guardini lelkesedéssel csatlakozott a mozgalomhoz.

Természetesen a liturgiát is a kor problematikájába begyökerezve nézi. Nagyarányú tevékenysége nemcsak a katolikus köztudatba be- csuszamlott tévedések, torzítások kiigazítására szorítkozik, hanem föltárja a liturgikus élet szépségeit, gazdagságát, mélységeit is.

A liturgia nem egyéb mint az Egyház élete. Ennek az életnek hordozója nemcsak a papság, hanem a hívők közössége is. A ka- tolicizmus egyik nagy korföladatát éppen abban kell látnunk, hogy a hívők serege céltudatos neveléssel a liturgiába bekapcsoltassék.

A liturgikus mozgalom egyik-másik képviselőjének egyoldalúságá- val szemben Guardini a liturgiában nem a kiválasztottak, hanem az egyetemes katholikus közösség életformáját látja. A liturgia nem lehet szerzetes testületek kiváltsága, szellemének be kell nyomulnia a legegyszerűbb falusi templomokba is. A helyes liturgikus szellem ment attól az egyoldalúságtól is, amely semmiféle magán- vagy

népi ájtatossági formát nem tud, vagy nem akar beilleszteni az Egy- ház életformájába. (Guardini egyik legelterjedtebb írása egy ke- resztúti ájtatossági formula!)

A liturgikus mozgalom csak a hívők céltudatos nevelésével ér- het el maradandó és értékes eredményeket. Ez a nevelés — „Bil- dung", mint Guardini szereti nevezni — megérteti a hívőkkel, hogy a liturgiában nem különösen stilizált életformáról, hanem az Egy- ház lényegéből, krisztusi rendeltetéséből folyó egyetemes életvezetés- ről van szó. Nem merülhet ki ismeretek közlésében sem. ,,A litur- giában nem tudásról, hanem valóságról van szó . . . Miben áll a litur- gikus magatartás lényege? Milyen legyen az ember, milyen a kö- zösség, ha helyes liturgikus életet akar élni? Milyen erők szüksé- gesek ehhez? Milyen szervek? Milyen létforma („Sein")? Ezekre a kérdésekre kell helyes feleletet kapnia a hívők tömegének.

A legellentétesebb pontokról elinduló kísérletezések szemtanúi vagyunk egy új embertípus kialakítását illetően. Ebben a kavargó zűrzavarban, amelyben annyi forradalmi felelet sikoltoz a nagy kér- désre: mi az ember? — sokszorosan fontos, hogy az Egyház gondo- lata, eszmevilága, élettana a maga teljes fényében álljon a világ előtt, hogy a kor tisztán lássa, mi a szándéka az Egyháznak az emberrel.

Ennek a nagy célnak szolgálatában kevesen állnak annyi szeretettel, hozzáértéssel, munkakedvvel mint Guardini.

* * *

Guardini irodalmi működésében vagy egy évtizede egyre jobban a Krisztus-tan felé fordul. S ez természetes fejlődés. Aki a helyes embertan alapjait, gyökereit a hitben, a tökéletes embereszme őrzőjét, megvalósulásának színhelyét az Egyházban látja, annak szüségsze- rűen el kell jutnia a maga irodalmi tevékenységében Krisztushoz.

Krisztus felséges távlatú embereszmét adott az emberiségnek. „Ha tudni akarjuk, milyennek kell lennie a krisztusi embernek, ki kell nyomoznunk, milyennek gondolta őt Krisztus." De nemcsak tökéle- tes embereszmét kapott ez a világ Krisztustól, hanem ennél is többet:

az eszme megvalósulását, magát a tökéletes embert. „In Ihm wird es deutlich, was der Mensch sein kann und soll" — Krisztusban tárul a világ elé, mivé lehet s mivé kell lennie az embernek.

Guardini Krisztus-tani munkái ugyanabban a szellemben íródtak, ' mint a többiek. Nem szakmunkák, Guardini nem a szaktudományok útjain, módszereivel közeledik Krisztushoz. Egyetlen forrása a Ki- nyilatkoztatás. Ehhez a forráshoz az Egyház vezetése mellett jár, be- lőle hívő lélekkel merít. „Schauend und sinnend", szemlélődve — eszmélődve áll Krisztus titokzatos egyénisége, hatalmas műve előtt

— fölkészülve arra, hogy „mindent elfogadjon, amit az Újszövetség könyvei egy-egy mondatukban hoznak: Krisztus önmagáról tett ki- nyilatkoztatásának minden szavát, alakjának minden új vonását, mű- ködésének minden új mozzanatát", — Eleven hittel jár, kutat Krisz- tus nyomában — elkészülve arra is, hogy a világtörténelemnek e fel-

séges alakja szétveti az emberi lélektan, jellemtan kereteit, bármek- korára is méretezzük azokat.

Guardini idevágó munkáinak élére egy rövidebb tanulmány, Der Heiland kívánkozik. A mesteri kézzel megírt eszmélődés a vallástör- ténet ismert alakjai, a különböző Üdvözítők (Dionysos, Baldur, Budd- ha stb.) s Krisztus közt von párhuzamot. A párhuzam meglepő éles- séggel világítja meg azokat a lényegi különbségeket, amelyeket Krisz- tus alakja mutat a különböző üdvözítő-típusokkal szemben. Lépésről- lépésre, nyugodt, előkelő tárgyilagossággal végzett elemzések nyo- mán derül ki annak a relativisztikus nézetnek tarthatatlansága, amely Krisztusban a vallástörténelem üdvözítő-típusainak egyik megszemé- lyesítőjét látja. A tanulmány annak az új hitvédelmi módszernek remeke, amely a ma emberéhez is hozzá tud férni.

Guardini Krisztus felé forduló eddigi munkásságának koronája a „Der Herr" hatalmas kptete. Nem túlozunk, ha e műben katolikus világirodalmi viszonylatban is az utóbbi évek egyik legjelentősebb s legmaradandóbb alkotását látjuk. — Hogy maga. az író is nemcsak szeretettel csüng e művén, hanem annak fontosságot, nagy hivatást is tulajdonít, annak bizonyítéka, hogy két kisebb terjedelmű munkával is siet a „Der Herr" minél mélyebb, gyümölcsözőbb hatásának bizto- sítására, Az egyik „Das Bild von Jesus dem Christus im Neuen Testa- ment", a másik „Das Wesen des Christentums". Az első Krisztus beszédes, hű képének kialakítását akarja megkönnyíteni, a második Krisztus művének lényegét, lelkét keresi.

Krisztus képének kialakításában Guardini sajátságos módszert ajánl. Ne a látszólag legegyszerűbb evangéliumokból, a szinoptiku- sokból (Máté, Márk, Lukács) induljunk ki, hanem Szt. Pálból. Szt.

Pál az egyetlen apostol, aki Krisztust földi életében nem látta. Krisz- tusról — ha a belső kegyelmes megvilágítástól eltekintünk — Pál is csak hallomásból tudott, ,,ő a mi emberünk — s ha valaki azt állítja, hogy nélküle megérti az Újszövetséget, akkor az nem sokat érzett meg Krisztusból," Szt, Pál a Krisztus-misztériumnak két felséges ol- dalát világítja meg. Krisztus „Szellem, akiben élünk, mozgunk és va- gyunk", akiből erő sugárzik az egyes s az Egyház életére egyaránt.

De Krisztus a főpap is, aki belép a Szentek szentjébe s az Atyának viszi a világ bűneinek váltságát. Szt, Pál után Szt. János evangéliu- mához forduljunk. Ez az evangélium bevilágít Krisztus titokzatos lé- nyének mélységeibe. Krisztus az örök Ige, aki időben emberré lett

— akiben tehát a Logos s az ember imádandó egységbe forrott. Az- után vegyük elő a Jelenések könyvét. Ennek lapjairól Krisztus mint a végső dolgok ura sugárzik elénk, aki az idők végeztével újra eljő a Földre, hogy ítélkezzék fölötte s a kiteljesedett létet az idő és tér kateagóriáiból átemelje az örökkévalóságba. Csak ezek után nyuljunk a szinoptikusokhoz. Ezek a földi harminchárom évet, Krisztust, mint történelmi valóságot ábrázolják. Látszólag ez a legegyszerűbb, leg- áttekinthetőbb kép. De „ez a virágbimbó egyszerűsége, amely a jövő virágot, termést s az utódok beláthatatlan sorát is magában hordja."

A szinoptikusok egyszerűsége csak az előbbiek fényénél tárja föl minden gazdagságát, mélységét.

Krisztus beszédes, hű képének kialakításában feltétlenül sokat segít, ha tisztán látjuk, miben fejeződik ki a Christianum, mi a ke- reszténység lényege. A kérdés különben is időszerű, A kor egyre hajlamosabb a kereszténységben olyan tanrendszert, életszemléletet látni, amelynek kapcsolatai Alapítójával veszedelmesen lazulnak. Ez az irányzat a kereszténységet belerántja a történelmi fejlődés sod- rába s víszonylagosítja (relativálja). — Alapítójának csak a törté- nelmi elindítás megtépett dicsősége marad meg. Guardini ebben jog- gal a kereszténység létét fenyegető veszedelmet lát.

Krisztus művének természetesen lényegi tartozékai bizonyos igazságok, értékek, az élet bizonyos értelmezése. De a Christianum, a kereszténység lényegének magva mégsem ezekben rejlik, — ez ,,maga a názárethi Jézus, az ő konkrét léte, műve, sorsa, tehát az ő történelmi személye". Semmiféle tanról vagy erkölcsi értékrendszer- ről, semmiféle vallásos életrendről vagy életvezetésről nem állít- ható, hogy bennök fejeződik ki a krisztusi lényeg, jelleg, ha s ameny- nyíben elvonatkoznak Krisztustól. A kereszténység lelke Krisztus, lé- nyege az, ami Általa jut az emberiséghez, az a viszony, amely Krisz- tuson át fűzi az embert Istenhez. „Mindenben, ami a 'keresztény' minősítésre tart igényt, Krisztusnak benne kell lennie." Egy tan ke- resztény, ha Krisztus ajkáról jön. Az élet keresztény, ha Krisztus határozza meg f o l y á s á t , . . Jézus Krisztus személye a maga törté- nelmi egyszeriségében és örök felségében az a kategória, amely a ke- resztény létet, cselekvést, tant meghatározza." „Das Christliche ist die eigenste Prägung Jesu" — a kereszténység, a Christianum maga Krisztus, Aki ezt a köteléket próbálja lazítani, a kereszténység éle- tét veszélyezteti.

E két — különben önálló — munkán keresztül vezet a legbiz- tosabb út, a „Der Herr" gazdag világába. A szerző „Betrachtungen"

elmélkedések névvel jelöli meg a könyv 88 fejezetét. A magyar ol- vasó, amikor a 762 oldalas kötetet először veszi a kezébe, önkényte- lenül is irodalmunk gyöngyére, a Prohászka-Elmélkedésekre gondol.

A két hatalmas alkotás közt valóban van hasonlóság. Először is ér- tékben: mind a kettő a katolikus világ számára hallatlan gazdagságú aranybánya. Mindkét munka tárgya, középpontja Krisztus. Prohász- ka is, Guardini is az evangéliumok titokzatos világát járja, szemléli, magyarázza. Találkoznak végső célkitűzésükben is: az Elmélkedések s a Der Herr közös gondja, hogy ezt a forrongó világot közelebb vi- gyék Ahhoz, akitől oly végzetesen messze sodródott: Krisztushoz.

Amiként az Elmélkedések, úgy a Der Herr is „a lélek nagy felada- tainak szolgálatában indult meg" (az Elmélkedések előszavában),

A jelzett hasonlóságok mellett a két munka jelentős eltéréseket is mutat,

Prohászka „segítségére akar lenni a lelkeknek, hogy a krisztusi életet magukban kialakíthassák. Be akarja őket vezetni krisztusi élet tartalmába s ráképesíteni, hogy ők maguk hatolhassanak abba bele

Pannonhalmi Szemle 2

szívvel s kedéllyel" (az Elmélkedések előszavában). Ezt a célt úgy akarja elérni, hogy „hódító szinthézisét adja a soha idejét nem múló, régi keményveretű, önmegtagadó aszkétíkának és a való értékeket igenlő, e világban Krisztus országát diadalmas optimizmussal építő világfölényességnek" (Schütz Antal). Prohászka tehát a meleg, szép aszkézis lánglelkű prófétája, aki két kézzel, pazarul szórja a legmé- lyebb gondolatokat, de a Krisztushoz vezető utat elsősorban az em- ber érzelmi és akarati világán keresztül keresi. Ez út szépségeiről utolérhetetlenül szépen tud beszélni.

A Guar dini-írások is meleg lélek vetületei. Ö sem tud „gondol-»

kozást a szív együttrezgése nélkül, igazságot szeretet nélkül, létet érték nélkül elismerni". Nála is lépten-nyomon költői szépségeken maradozik el a figyelmes olvasó tekintete. Jellegzetes sajátossága mégis másban mutatkozik. Elmélkedései nem közvetlenül aszkétikus célzatúak, érzelmi világa tartózkodóbb, hűvösebb, költészete halkabb.

Guardini úgy látja, hogy a kor Krisztus-képe nemcsak színeiben, me- legségében lett szegény, hanem vonásaiban is eltorzult, hűségében is megfogyatkozott az evangéliumi valósággal szemben. „Christus ge- genüber wird die Bekehrung des Denkens gefordert. Nicht nur die Bekehrung des Willens und Tuns, sondern auch die des Denkens. Die aber besteht darin, daß nicht mehr von der Welt her über Christus nachgedacht, sondern Christus als der Maßstab des Wirklichen und Möglichen angenommen und von Ihm her über die Welt geurteilt werde". Azaz: nem elég, hogy akarati világunk, cselekvésünk fordul- jon Krisztus felé, gondolkozásunknak is meg kell térnie. El kell jut- nunk oda, hogy ne a világ felől, a világból gondolkozzunk, alkossunk ítéletet Krisztusról, hanem megfordítva, Krisztus legyen a valóságok és lehetőségek mértéke, Krisztus oldala mellől ítéljünk a világról.

Kell-e hangoztatnunk, hogy Krisztushoz fölemelkedni nem raciona- lisztikus hágcsón, hanem az eleven hit szárnyain lehet és kell?!

A „Der Herr"-en egy hatalmas célgondolat vonul át töretlenül:

a valóságos Krisztus megjelenítése az elmélkedő szemei előtt, még- pedig úgy, amint a szentírók lelkén keresztül az újszövetségi szent- iratok lapjaira rajzolódott. Guardini közvetlenül Krisztus szavain, tettein keresztül keres bepillantást a Krisztus-misztériumba. Nem riad vissza attól sem, hogy meglátásai egymás közt ellentétességet fognak mutatni. „Krisztus személyiségének középpontjában az Isten- fiúság titka áll s ez érvényen kívül helyez minden pszichológiát. . . Alapjában csak egyet tehetünk: mindig újabb kiindulási pontokból bizonyosodhatunk meg arról, hogy Krisztus alakjának tulajdonságai, lényének vonásai a megfoghatatlanban vesznek el: természetesen olyan megfoghatatlanságban, amely telítve van nagy ígéretekkel". Há Krisztust illetően számunkra nincs is kategória, egy megdönthetetlen bizonyossággal áll előttünk: Krisztus végtelen szeretete az emberiség iránt.

Guardini halk szavú kísérő a krisztusi életnek mélységeken és magasságokon át húzódó útjain. Amikor csak lehet, Krisztust magát beszélteti. Egy-egy megjegyzéssel, közbeékeléssel mesterien t á r j a föl

Krisztus mondatainak értelmét, tartalmát. A ,,Der Herr"-ben való- ban maga az Ür beszél a mai emberhez, s aki nyitott szívet, kitárult lelket visz az olvasásba, annak sokszor része lesz a munka egy né- met bírálójának találó megjegyzése szerint az emmauszi tanítványok felejthetetlen húsvéti élményében: „Nemde szívünk gerjedezett ben- nünk, amint szólott az úton és megfejtette nekünk az írásokat."

Megkíséreltük vázlatosan ismertetni Guardini írói módszerét, keresztmetszetben bemutatni gondolatvilágát. Módszere új útakat ke-

res és talál, gondolatvilága meglepően gazdag. A katolikus iroda- lomnak kevés munkása érzi oly finoman, elevenen a kor igényeit módszer és tárgykör szempontjából egyaránt. Friss tavaszi levegő árad ki ezekből a kisebb-nagyobb kötetekből, amelyek száma immár a harminc körül jár. Régi igazságok üdén, új távlatokban, művészi szemléltetésben tárulnak elénk, Guardini finom tapintású keze egy pillanatra sem engedi el az élet ütőerét. Az egyedi és közösségi tu- datélet e nagy búvára mindig megtalálja azokat a pontokat, amelyek- ről a krisztusi értékvilágot a mai emberrel láttatni kell, azokat az evnagéliumí eszméket, amelyekre a kornak oly égető szüksége van.

Előkelő nyugodtsággal, művészi kézzel, ritka szellemi erőkkel, fá- radhatatlan munkakedvvel, meleg szívvel, rendületlen hittel dolgozik a krisztusi embereszme szolgálatában, A katolikus irodalom, lelkes, hűséges olvasóinak tízezrei nagy reményekkel néznek a következő esztendők Guardini írásai elé.

Fagyos fák nevében beszélek.

Ha láttok fát szűzi fehérben, Fehér fákat és fagyba burkolt amint a hó terhe üli, szívet, hitet ne bántsatok!

ne rázzátok meg; legszebb titka Avatatlan megérintéssel most legszebb álmait szüli! angyalt földre ne rántsatok!

Vagy ha a zúzmara csipkézi Ha valaki már jónak érzi a csupasz fának ágait, a hószemfödős tetszhalált, hagyjátok békén dermedt teste örüljetek, hogy halvány csendje kiékszerezett vágyait! a tél mögött vigaszt talált!

Ha pedig az ólmosesőnek Ha láttok fát szűzi fehérben, cukorhártyája fagy reá, amint a hó terhe üli,

hadd higgye, ha a Nap csúszkál rajt, ne rázzátok meg; holt ábrándja hogy rügyet, bimbót hagy reá! most megholt meséit szüli!

Magasi Artúr.

Á Brit világbirodalom szervezete.

Kalmár Gusztáv dr.

A Brit világbirodalom a világtörténelem legnagyszerűbb és leg- érdekesebb állami alakulata. Minden világrészben, minden éghajlati övben találunk angol területeket. Az alattvalók között képviselve van Földünk mind a három nagy emberfajtája: az indoeurópai, a mongol és a néger; csaknem minden nyelvű, vallású és műveltségű nép a bálványimádó pogánytól a keresztényig, a kőkorszakban élő ausztrál- négertől a modern kultúra teljességét élő nagyvárosi angolig. Az angol nemzetnek kétségbevonhatatlan nagy fölényét, értékes saját- ságait mindennél jobban bizonyítja ennek a természeténél fogva széteső birodalomnak egyetlen állami szervezetben való egyesítése.

A Brit birodalom nagyszerűségét és érdekességét éppen a két szem- benálló sajátság: az egység és a sokféleség adja.

Ismeretes még legalább is az idősebb nemzedék előtt, hogy a hajdani Osztrák-Magyar monarchia két államának egymáshoz való viszonyát még a művelt emberek közül is kevesen ismerték a monar- chia határain kívül. Ma, sőt már jó régóta ugyanaz a helyzet a Brit világbirodalom egyes részeinek az anyaországhoz való viszonya isme- retében is. A közbeszédben, sőt még a sajtóban is Nagybritannía ten- gerentúli részeit egyszerűen gyarmatoknak szokták emlegetni, pedig Kanada, Ausztrália, Dél-Amerika, Üj Zealand, Üj Foundland már jó ideje nem gyarmat, sőt nem lehet a gyarmatok közé sorolni Indiát sem, noha Anglia legértékesebb gyarmataként szoktuk emlegetni.

A Brit világbirodalom szervezetének ismerete valóban nem is olyan egyszerű dolog, mert egyrészt rendkívül változatos, másrészt semmi állandóság sincs benne főleg a világháború óta. Változatosság tekintetében legjobban a westfaliaí béke után kialakult Németbiroda- lommal hasonlíthatnók össze. Hogy miről van szó, azt legjobban két brit államférfi, tehát kétségtelenül szakember nyilatkozatából érthet- jük meg. Ausztrália ismert miniszterelnöke, Hughes 1921-ben ezt írta: „Sok tapasztalatlan ember úgy beszél a birodalmi alkotmány- ról, mintha az tervszerűen kigondolt alapokon nyugodnék, holott valójában egy olyan intézményről van szó, amelyet az idő és a viszonyok alakítottak k i . . . Valami központi tanácsról álmodnak, amely teljes hatalommal rendelkezik a Birodalom minden részéveL Elfelejtik, hogy a Birodalom évszázadokon át e nélkül állott fenn. . . A Birodalom egységének alapja a birodalmi részek teljes önkor- mányzata. A minden rész számára biztosított tökéletes szabadság a d j a meg a lelki egységet, amely bennünket összeköt." Annyit ebből

az első pillanatban is megállapíthatunk, hogy nem valami roppant arányú, tehát a világbirodalom múltjához és tekintélyéhez mért nagy- szabású jogászi műről van szó, hanem egyszerűen csak egy több szá- zados fejlődés pillanatnyâ helyzetéről.

Az egységes birodalmi alkotmány kialakulásának nehézségeire Smuth, délafrikai tábornok szavai mutatnak rá: ,,Mi nem egy álla- mot alkotunk, hanem államok és nemzetek közösségét. Nincs szó, amely ezt a rendszert találóan jellemezné. Tévedés volna a régi ,,állam" szót alkalmazni rá. Sokkal nagyobbak vagyunk, mint bár- mely más korábbi birodalom. Mi egymagunk egy egész világot alko- tunk, amely sok államból és népből, különféle közösségekből áll, de egy és ugyanazon zászló alatt. Állam-rendszer vagyunk, de nem vál- tozhatatlan merev formákba zárva, hanem folytonos fejlődésben új rendeltetések és helyzetek szerint."

A Brit világbirodalom kifejezés egyáltalában nem azonos értékű a Francia vagy Olasz világbirodalom kifejezéssel. Az a központi hatalom, amely Párizsból vagy Rómából ellentmondást nem tűrő aka- rattal rendelkezik a Francia, illetve Olasz világbirodalom minden részén, a Brit világbirodalomban ismeretlen. Ezeknél viszont isme- retlen az egyes tengerentúli területek olyan szabadsága, aminőt a brit dominiumok (Kanada, Dél-Afrika, Ausztrália, Üj Zealand, Üj Foundland) élveznek.

A Brit világbirodalom egységes alkotmányának hiányát nem egyedül az okozza, hogy egyes részei szétszórtan feküsznek a világ minden táján, hanem első sorban az angol gyarmatosítás természete, vagy pontosabban az angol gyarmatosítás változatossága.

Pusztán az éghajlat alapján két nagy csoportja alakult ki az angol gyarmatoknak: fehér lakosságú és színes lakosságú gyarmatok.

Ez a két csoportra különülés egyúttal a legfőbb oka, hogy miért nem fejlődhetett ki egységes brit világbirodalmi alkotmány, A fehér lakos- ságú gyarmatoknak ugyanis kezdettől fogva más volt a jogi helyze- tük, mint a színes lakosságú gyarmatoké. A 13 északamerikai gyar- mat röviddel megalakulása után már önkormányzatot kapott. Az önkormányzati forma először Virginiában alakult ki 1619-ben. Később minden újabb fehér lakosságú gyarmat ezt vette példának. Az Űnió államaínak elszakadása után Kanada is hasonló törvényhozó testü- letet kapott, Ezeket követték később a többi fehér népességű gyar- matok is. Az önkormányzat elnyerése után ezek a területek már nem voltak többé szoros értelemben gyarmatok, mert a lakosság teljes jogú angol állampolgár volt. Angliával körülbelül olyan viszonyban votak, mint 1848 előtt Erdély volt Magyarországgal.

A színes lakosságú gyarmatokban önkormányzatról természete- sen beszélni sem lehet még ma sem, annál kevésbbé régebben. Az angol a színeseket sohasem ismerte el egyenlő jogú embereknek. A spanyolok, portugálok, sőt még a franciák is összeházasodtak szí- nes alattvalóikkal, de az angolok sohasem tartották ezt megengedhe- tőnek. A tropikus gyarmatokban élő angol társadalmi tekintetben ís teljesen elzárkózik a bennszülöttektől még akkor is, ha teljesen

egyedül, magárahagyva él is valamely eldugott vidéken. A színes ember lehet akármilyen hűséges szolga, akármilyen értékes munka- társ vagy akár bajtárs, de a társaságban nem egyenrangú fél, A leg- nagyobb baj az, hogy ritka kivételtől eltekintve, egyetlen angol sem t a r t j a trópusi állomáshelyét végleges hazájának. A túlnyomó rész gyökértelen elem a tropikus vidékek színes népeinek tengerében.

Nincs tehát senki, aki a bennszülöttek ügyét magáévá tenné, és ki- emelné őket a gyarmati szolgaságból. Ennek egyébként ma még kér- lelhetetlenül ú t j á t állná az említett angol felfogás a fehér és a színes ember egymáshoz való viszonyáról. A francia bizonyos körülmények között elismeri az északafrikai arabot, berbert, sőt a szudáni négert polgártársának, az olaszok szintén ezen az úton haladnak, de az angolok ebben a tekintetben hajlíthatatlanok.

Az egységes birodalmi alkotmány kialakulását még más körül- mények is megnehezítik. Az indiai császárság például kimondottan bennszülött lakosságú brit birtok, de gazdasági fontossága, népeinek kultúrája és történeti múltja miatt egészen más jogi helyzetben van, mint a néger Nigéria vagy Kenya gyarmatok. Nem lehet a színes lakosságú gyarmatok mintájára kormányozni Máltát, Cípruszt és Gibraltárt sem, de viszont legalább is jelenleg nem lehet a fehér népességű területek szabadságában sem részesíteni. Lakosságuk ugyan túlnyomóan fehér, de ellenségesen viselkedik az angol uralom- mal szemben, Angliát fontos geopolitikai szempontok arra kényszerí- tik, hogy Málta és Ciprusz több százezer főnyi fehér lakosságát gyarmati alattvalóként kormányozza. Nehezen illeszthetők bele az egységes birodalmi alkotmány keretébe a védett államok és a man- dátumos területek is. Ezeknél ugyanis szerződések szabályozzák az angol uralom mértékét. Palesztinát és Angol-Egyiptomi-Szudánt pél- dául nem lehet a Brit világbirodalom ugyanolyan részének tekinteni, mint Ceylont vagy az afrikai Sierra Leonét, mert Palesztina mandá- tum, Keleti-Szudán pedig közös angol-egyiptomi birtok,

A Brit világbirodalom egyes részeit tehát igen különböző, gyak- ran csak nagyon gyenge állam jogi kapcsok fűzik az anyaországhoz, Angliához. A birodalom egyes részeinek összetartásában legfonto- sabb tényező az angol király. A világ előtt a birodalom egységét a király személye képviseli. Bármilyen laza szálak kapcsolják is az egyes részeket Angliához, az angol királyt, mint a birodalmi egy- séget képviselő tekintélyt eddig egy sem tagadta meg. Hogy milyen sokat jelent a király személye, legjobban Írország eljárása mutatja.

Hosszas harcok után szerezte vissza ez ország függetlenségét. Az angol kormány végül csak egy feltételhez ragaszkodott: az angol király legyen egyúttal Írország királya is. Az ír függetlenségi moz- galom hívei azonban még ezt a tiszta personalis úniót is elvetették, mert ez a Brit világbirodalomba való tartozásukat jelentené! Az angol király a birodalom egyes részeiben főkormányzókkal, főmeg- bízottakkal és Indiában az alkirállyal képviselteti magát,

A király személyén kívül még egy általános összekötő kapocs van a Brit világbirodalomban: a Judicial Committee of the Privy