VALLÁSLÉLEKTAN, VALLÄSKRITIKA, ATEISTA NEVELÉS
Dr. BERENCZ JÁNOS
Az ateista nevelőmunka problémáinak a szocialista országokban egyre terebélyesedő irodalma van. Az utóbbi években n ál u nk is számos tudományos és népszerű mű látott napvilágot, melvékből hasznos filo- zófiai, történelmi és pedagógiai szempontokat m erí t h et ü nk materialista világnézeti nevelésünk — és ezen belül az ateista nevelés — h atéko ny- ságának fokozásához.
Az örvendetes mé r t é kb en évről évre gyarapodó ateista irodalom sorában a pszichológiai, valláslélektani szempontú valláskritika, az ate- ista nevelés pszichológiai megalapozása — mindezideig meglehetősen h á t t é rbe szorult. A vallásról, istenhitről szóló népszerű ateista mű v ek némelykor egyértelműen a filozófia körébe ut al ják a valláskritika pszi- chológiai szempontú kérdéseit is (pl. P. PAVJOLKIN : ,,Az istenhitről."
Kossuth Kiadó, 1959. 59. 1.) — és ezzel túlzottan leegyszerűsítik a tud o- mányos valláskritika sokrétű, differenciáltan vizsgálandó kérdéseit. Az ateista nevelésről szóló kiadványokban pedig inkább a probléma általá- nos filozófiai, logikai, értelmi nevelési oldala dominál — a vallásosság es ateista nevelés bonyolult pszichológiai, fejlődés- és neveléslélektani megalapozása pedig meglehetősen elsikkad, vagy felületesen kerül em- lítésre.
Az elmondottak talán motiválják t an u l mán yu nk témaválasztását.
A következőkben a valláskritika és ateista nevelés n é h á ny pszichológiai, valláslélektani problé máj ára igyekszünk — te rj ed el münkh öz kötve, szűk- refogottan, töredékesen — rámut at ni.
Jelen t an u l m án y u nk anyaga —- címéből is következően — két részre oszlik: I. A valláslélektannak néhány, a materialista valláskritika szem- pontjából fontos megállapítása; II. az ateista nevelés n é h á ny fontos, idő- szerű kérdése.
Témánk kifejtésekor tekintettel voltunk arra, hogy — főleg a ma - terialista világnézeti nevelés, az ateista nevelés köréből — az utóbbi években számos publikáció látott napvilágot. (Ezek legfontosabbjait t a - n u l m á n y u nk végén, a „Tájékoztató irodalom"-ban felsoroljuk.) E publi- kációk ismertetésétől, felesleges ismétlésektől igyekszünk eltékinteni, és az ateista nevelést az eddig viszonylag elhanyagoltab b oldalakról, néző- pontokból megvilágítani.
Rá t ér ve a f en t i sorrendben témánk fejtegetésére:
I.
A vallás eredete ko mpl ex folyamat, melynek kutatása alapvetően a különféle társadalomtudományok (történelem, kultúrtörténet, politi- kai gazdaságtan, szociológia stb.), valamint a filozófia körébe tartozik.
A vallás, m i n t társadalmi t udat for m a rendkívül összetett jellegű, benne különféle objektív és szubjektív pszichikai folyamato k kölcsönhatása érvényesül. (Vö. A. S ZPI RK IN: A tu dat eredete. Bp. 1963. Gondolat.
IX. fej. 230—273. oldal.)
Az eddigiekből következik, hogy a vallás objektív gazdasági, társa- dalmi alapjainak ku ta tá sa mellett megvan a létjogosultsága és jelentő- sége a vallás pszichológiai szempontú vizsgálatának, a vallásos tudat, élmény és magat art ásmód pszichológiai kutatásának. A valláslélektan problémái közül a tudományos valláskritika szemszögéből a következő problémákat e me lhe tjük ki:
A) A valláslélektan kutatja, feltárja a különféle vallások tételeinek (dogmáinak) pszichológiai vonatkozásait
Minthogy valamennyi, széles tömegek között elterjedt vallás dog- máinak pszichológiai vizsgálata egyrészt helyszűke miatt nem lehetsé- ges, másrészt nálunk n em elterjedt vallások elemzése kevés gyakorlati jelentőséggel kecsegtet —, ezért a következőkben a keresztény tanítá- sokat vesszük a pszichológiai jellemzés, kritika alapjául és néhány f on - tosabb kérdésben uta l unk más, elterjedt világvallásokra is. Részletezve, a következő fontosabb valláslélektani kérdések me r üln ek fel:
a) Melyek a vallásos tudat legfontosabb, általános pszichikai fo r rá- sai, motívumai?
A teológusok, vallásos szerzők igyekeznek cáfolni azt a materialista tételt, mely szerint a vallás pszichikai forrását, motívumát az emberek tudatlanságában — függőségi helyzetük átélésében — képzeletükben és a különféle hatalmas, lényegében ismeretlen erőktől való félelmükben kell keresnünk.
A különféle teológiai kézikönyvek e materialista, ateista tanításo- kat úgy igyekeznek pl. cáfolni, hogy szerintük sem a képzelet, sem a félelem n e m elsődleges, ezért ezek nem lehetnek a vallás forrásai. (Vö.
pl. SCHÜTZ ANTAL: Dogmatika. — A katolikus hitigazságok rendszere.
3. kiadás. Bp. Szt. Is tván Társ. kiad. 1937., 23—32. oldal.)
Az említett teológiai érvelés azonban sem ténybelileg, sem logikai- lag nem állja meg a helyét. Elsősorban: elmulasztják feltárni a képze- letnek és a félelemnek viszonyát az emberi megismeréshez, tapasztalat- hoz. Az helytálló, hogy a képzelet nem „elsődleges" annyiban, hogy a megismeréstől, tapasztalattól teljesen függetlenül, n e m hozhat valami abszolút ú j at létre. De az ember éppen a képzelet segítségével létrehoz- hatja olyan tárgyak, jelenségek képét is, mely éknek megfelelőit sem a jelenben, sem a m ú l t b an nem tapasztalta, melyek soha nem léteztek (pl. a népmesei képzelet a „kacsalábon forgó vár"-ról). A félelemnek is lehet különböző m é r t é k ben reális alapja.
A teológiai érvelés további h ib á ja abban van, hogy nem tesznek különbséget a pszichikai megismerés reális és torz, hamis mivolta kö- zött. Képzeletünk lehet hamis, torz, — ugyancsak a félelem is lehet reális vagy irreális.
b) A kereszténység hisz a személyes istenben, akinek „abszolút ér t el m e" van és egyébként is pszichikailag mindenbe n tökéletes lény.
Különösen hangsúlyozzák a teológusok az „isteni akarat" tökéletes- ségét, ennek jegyeiként az isteni akarat teljes „szabadságát" és „mi n- denhatóságát" említik.
Ismét, többszörösen is hibás a keresztény teológusok érvelése : első- sorban a „pszichikailag abszolút" tökéletes lény feltételezése pszichikai- lag magában véve is képtelenség, kibékíthetetlen belső ellentmondások- kal terhes, abszurd ismeretelméleti és pszichológiai konstrukció. Még- inkább képtelen állítás, hogy test, idegrendszer nélkül létezhet egy ilyen tökéletes pszichikummal bíró lény. Ez a koncepció, amellett, hogy ön- kényes, szubjektívista, .még szélsőségesen fejlődésellenes, metafizikus is:
az isteni pszichikum „abszolút tökéletessége" kizár minden fejlődést.
Márpedig a fejlődés egyetemes természeti és társadalmi törvény. Ha mármost erre a teológusok azt felelik, hogy egy „természetfeletti világ- b an " ne m érvényesek a „természeti világrend" törvényei — tovább- k é rd ezh et j ük: akkor honnan ismerhetik meg e számunkra megismerhe- tetlen világ törvényeit? Itt már nyilván semmiféle objektív, bebizonyít- ható tényre, tapasztalatra nem hivatkozhatnak , h ane m csupán a „kinyi- l a t k o z t a t á s ár a, az isteni sugallatra — ezek azonban semmiképp nem tekinthetők tudományos érveknek, bizonyítékoknak.
c) A keresztény teológia lélekkel bíró testetlen szellemeknek kép- zeli el az ún. „angyalok"-at. Ezeknek az emberénél sokkal f ejletteb b pszichikumot tulajdonítanak. (Bár az, hogy milyen mér ték ű és jellegű az angyalok értelme, szabad akarata, tettereje, beszédje stb. sok tekin- tetben vitás a teológusok között is.) Ezzel kapcsolatban ugyanolyan cáfoló érveket kell felhoznunk, mi n t amelyeket az isten személyes pszi- chikai tökéletességénél már említettünk.
d) Idealista, tu do má nyt a l an tanításokat tartalmaz az emberi lélek- ről szóló egyházi tanítás is. Eszerint: az emberi lélek — „szellem", „sza- bad ak arata " van és az emberi lélek „halhatatlan". A lélek a test
„szubsztanoiás f o r m á j a" a keresztény vallás szerint. A teológusok között nem kevés vita folyik az egyes emberi „lelkek" eredetéről (preegziszten- cializmus, emanatizmus, generácionizmus, kreácionizmus stb.) és fej lő- déséről is.
Az érvelés alapvető tudománytalansága itt is az idealista „lélek - fogalom", melyből — na gymé rté kben ókori idealista filozófusokra t á- maszkodva — a keresztény dogmatika az említett tételeket f e j t e t t e ki.
A bizonyítási elj árás itt is — abszurditása mellett — önellentmondó is.
Az élet és halál, az anyagok felbomlásának analógiáját próbálják rá- húzni a lélek-fogalomra — teljesen logikátlanul, önellentmondóan. Az élet, a természet és társadalom valósága ugyanis csupán különböző f a j t a átalakulásokat ismer, de az anyagnak és energiának teljes megszűnése
— ismeretlen a „természet világálban". Te hát az analógia alapvetően hamis. Amellett önellentmondás is a „természetes világ" bármilyen analógiájára hivatkozni egy olyan „természetfeletti", szellemi világban, amely a természeti világtól lényegében különböző és megismerhetetlen.
e) A keresztény tanítások pszichológiai képtelenségei folytatódnak a „megváltásról" szóló tanításokban, Krisztus emberségével, emberi pszichikai tulajdonságairól szóló tanításokban. Ide kapcsolódnak a kato- likus vallás „Szűz Máriával" foglalkozó tanításai, Mária megdicsőülése
„lélek szerint" és „anyai közvetítése" az istennél.
f) A katolikus dogmatika különleges pszichikai problémákat vet fel az ún. „szentségekkel" kapcsolatban is, főleg a „bűnbánat szentségé"-nél. g) Végül sajátos — misztifikált pszichológiai problémák adód- nak az ún. „végső dolgokkal" — a pokollal és mennyországgal — kap- csolatban is.
Az említett tényezők a keresztény tanításból vettek —, de meg- jegyezhetjük, hogy ehhez hasonló problematika számos egyéb, nem ke - resztény vallásban — különösen az izlámban és az izraelita vallásban — megvan.
Nag yab b eltérés adódik a buddhizmus esetében, amely a személyes isten helyett személytelen isteni őselvben 'hisz.
A buddhizmussal szemben tehát nem érvényesíthetők azok a pszichológiai kritikai szempontok, amelyek a keresztény sze- mélyes istenhittel, az isten pszichikai tulajdonságaival kapcso- latban említésre kerültek.
Viszont újaibb — nem 'kisebb — kritikai szempontokat kell felvetni a hinduizmus, buddhizmus és egyéb vallások „lélek- vándorlást' tanításaival szemben. Ez a tanítás egyrészt misz- tifikálja, a vallási tökéletesedés szemszögéből az abszurditásig torzítja az örökléssel kapcsolatos tapasztalatokat, — másrészt pedig az egyének és tömegek felemelkedési, boldogulási vágya szolgálatába is állítja a „lélekvándorlásban" való hitet.
* **
Eddig a vallási tanítást, annak pszichikai oldalát a vallás dogma- rendszerével kapcsolatban, a vallással, mi nt a társadalomban érvénye- sülő hitbeli közösséggel kapcsolatban vizsgáltuk kritikailag.
Ezzel azonban nem m e r ü lt ki a valláslélektan, a pszichológiai val- láskritika területe. Felvetődik még a következő kérdés:
B) Hogyan jön léire az egyéni vallásosság? Melyek az egyének vallásosságának főbb pszichikai vonásai?
E kérdésekre a tudományos fejlődéslélektan, a gyermeklélektan a dj a meg a választ.
Tovább differenciálva: spontán fejlődik ki a gyermekbe n a tételes vallás, személyes istenhit, a vallásosság, vagy csupán a környezet, a ne- velés hatására?
További kérdésünk: szükségszerű tényező-e az egészséges élethez, az ember boldogságához a vallás?
A tudományos pszichológia válasza mindkét kérdésre tagadó.
A vallásos alapon álló polgári gyermekpszichológusok közül sokan a vallásosságot a gyermeki spont án fejlődés eredményének, sőt „lelki szükséglet"-nek ta r t já k. Ezek szerint a gyermek kíváncsiságtól, tudás- vágytól hajtva , a „végső okokat" keresve elj ut a személyes isten esz- méjéhez, a mai tételes vallások istenhitéhez. Mások szerint a gyermek inkább érzelmi alapon — támaszt, gyámolítót keresve —• ju t el a min- denkor igazságos „mennyei at y a " képzetéhez.
A jellemzett gyermeklélektani felfogások bírálatakor kiindulásul megj egyezhetj ük, hogy azokat többé-kevésbé nyílt apologétikus célzat h at j a át. Ezen tú lme nően azonban ténybeli érveik nem meggyőzők és bizonyításuk logikai hibában is szenved. Elsősorban, nehezen bizonyít- ható, hogy a gyerme k spontán, a környezettől elzárt fejl ődése milyen lenne. Történelmi és pszichológiai egybevetések, következtetések alap- ján valószínű, hogy a kevés tapasztalat, a pszichikai képességek és első- sorban a második jelzőrendszer fejletlensége 'következtében a kisgyer- mek be n bizonyos kezdetleges, mágikus szemlélet alakulhat ki. Az ilyen
„mágikus világkép" azonban csupán a spontán fejlődés és a környezet- től való teljes elzártság hipotézise mellett állhat fenn, tehát a modern kor kisgyermekére vonatkozóan a mágikus világikép nem is tekinthető általános, életkori sajátosságnak. A gyermek tapasztalatainak bővülése, pszichikai képességeinek, különösen gondolkodásának realisztikus és gyakorlatias, konkrét irányú fejlődése azonban — éppen a mágikus, misztifikáló szemlélet ellenére ható tényezők. A gyermek vallásos f e j - lődése, a személyes istenhit és a tételes vallások alapján álló világkép, világnézet kialakulása mi ndenképpen a vallásos környezet, a vallásos nevelés, az utánzás, a vallásos hatások befogadásának, elfogadásának tulajdonítható.
De téved az említett gyermekpszichológiai felfogás annyiban is, hogy a gyermeket valamiféle „igazságkereső filozófus"-nak és feltétle- nül irreális, természetfeletti támaszt kereső lénynek tüntetik fel. Ennek éppen a modern gyermeklélektanban általánosan elfogadott konkrét, gyakorlatias gyermeki szemléletmód, gondolkodásmód ellentmond.
Méginkább nyilvánvaló a vallásos elfogultság akkor, mikor egyes pszichológusok a vallást, mint a gyermek számára nélkülözhetetlen lelki szükségletet, mi nt a boldog emberi élet feltételét emlegetik. Nap jain k- ban .a szocialista országok sok milliós, boldog, kiegyensúlyozott, ateista szellemben nevelt és ateista meggyőződésű i f j ú s ága és felnőttel — be- szédesen tanúsítják, hogy vallás nélkül is lehet becsületesen, boldogan élni. Másfelől azt, hogy a vallás nagyon sokszor ne m tudja biztosítani a kiegyensúlyozott, boldog életet, szintén sok példával lehetne illusztrálni.
*
Érdékes, hogy a vallások modern pszichológus-apologétái — főleg az első, maj d a második világháború után — hogyan igyekeznek bizo-
nyítani a vallás nélkülözhetetlenségét. Egyre gyakr abb an arra hivatkoz- nak, hogy az e m b e r n e k szüksége v a n valami világnézetre, hitre. Már- pedig — a material izmus és a kommunizmus is hit, tehát valami „sajá- tos val lás" (egyesek szerint „valláspótlék"). Ezzel az egyszerű, meglepő, de logikailag teljesen megengedhetetlen, t udo mán yt a l an fo rdu latta l igye- keznek bizonyítani, ho gy általában a vallás nélkülözhetetlen az ember számára. (Pl. Jame s Bissett P R A T T : Why religions die? — University of California Press, Berkeley and Los Angeles, 1940. — 120. oldal. — Cristopher Henry DAWSON: „Religion and culture. " — Meridián Books, Inc. N e w York, 1958. — 217—218. oldal.
Az említett logikai bakugrásoknak indoka, motivációja nagyo n is kézenfekvő: a mai szerzők nem t ag adha tj ák, hogy a szocialista orszá- gokban, de m á su tt is egyre nagyobb a vallástalan, ateista tömegek ará- nya. Ezért hibás, szofisztikus érveléssel azt bizonygatják, hogy általá- ban mindenféle világnézet — t eh át a materializmus, az ateizmus is:
vallás. Nem nehéz emögött az okoskodás mögö tt a logikai hibát fel- fedezni: hamisan azonosítják a vallást általában a világnézettel, és ki- jelentik, hogy a vallástalanság is vallás — ezzel f it t y e t h án ynak a logika közismert alaptörvényére, az ellentmondás törvényére.
* **
A vallásos gyermekpszichológusok egyébként egyoldalúan vetik fel a vallásos fejlődés, nevelés problémáj át. Ak ár azt bizonygatják, hogy a gy erme k spontán, határozott nevelői ráhat ás nélkül is vallásossá f ej - lődik, a k ár azt, h o g y értelmi vagy érzelmi okokból az ember, de külö- nösen a gyermek s z á má ra lelki szükséglet a vallás — egyoldalúak any- nyiban, hogy csak a vallásos fejlődést t a r t j ák „normálisnak", természe- tesnek, értékesnek. Ez azonban magában véve is megengedhetetlen, világnézeti elfogultságból származó álláspont. Éppen olyan joggal le- h et ne ugyanis f e l t e n n i azt a —- n e m kevésbé érdekes és jóval idősze- r ű bb kérdést —, ho g y milyen feltételek mellet t alakul a vallásos kör- nyezetben, vallásos szellemben nevelt gyermek ateistává?
E probléma természetesen má sként alakul a szocialista társadalom- ban és a kapitalista kö rny ezet be n. A szocialista társadalomban az ateis- tává fejlődött — vallásos családi környezet ben élő i f jú — éppen a terv- szerű, iskolai, i f j ú s á gi mozgalmi nevelés, a materialista világnézet h at á- sára tud elszakadni családja vallásos hagyományaitól, kötelékeitől.
A kapitalista tá rsadalo mban jóval bonyolultabb az i f j ú ság ateista fejlődésének f o l y amat a . Itt rendszerint vagy mag ában a vallásos hitben, az egyház tételeiben, a papok ma gat a rt á sában megmutatkozó ésszerűt- lenség, csalódás, — v a g y még általánosabban a kizsákmányoló, elnyomó, képmut a tó társadalmi-politikai rendszer és en n e k a vallásos tanítások- kal való összefonódása, az ezzel kapcsolatos felismerések indí tj ák el az i f j út az ateista f e j l ő d és útjára.
A modern p ol gári valláslélektan a vallásos „megtérések" gazdag t á r h á z át dolgozta fel, elemezte pszichológiailag, de alig találkozunk a XX. században ol ya n polgári valláspszichológiai művel, amely az ateis-
Iává való fejlődést elemezte volna tudományos objektivitással, alapos- sággal. Nyilvánvaló, hogy e tekintetben is a modern polgári pszicholó- gusok világnézeti elfogultsága mutatkozik meg.
Ha a polgári pszichológia elfogultan, egyoldalúan foglalkozik a g yer- mek ateista fejlődésével, — annál szélesebb á rnyal at ú irodalmi feldol- gozással találkozhatunk idevonatkozólag a nagy írók műveiben. Péld a- ként említsük meg, hogy mennyi re változatosan, a művészi realizmus mellett milyen pszichológiai éleslátással ábrázolta Maxim GORKIJ a gyermek vallásos, illetve ateista fejlődését a kapitalista társadalomban. Gorkij élesen, helyesen látta, hogy a vallást a szülők plánt álják a gyermekbe, mégpedig elsősorban a rendszeres szoktatással, imádkozta- tással, a vallási rítushoz való szoktatással. Ehhez a gyakorlati vallásos neveléshez próbálnak azután érzelmi kiegészítést fűzni a vallásos legen- dák, történetek elbeszélésével. (Vö. a n ag y mama elbeszéléseit a „Gyer- mekkorom"-ban.)
Könnyen érthető, hogy az effajta, konzervatív vallásos nevelés — melyhez a katekizáló-formalisztikus iskolai vallásoktatás hozzájárul - értelmi síkon többszörösen is zavarba hozza a nyiladozó értelmű gyer- meket. A g yermek kérdéseket tesz fel pl. istenről, pokolról, me n n y- országról stb. A felnőttek n e m tudnak — n e m is tu dh atn ak — ezekre kielégítő választ adni. Megtévesztő, elterelő, vagy homályos feleleteket adnak. Ez nyilvánvalóan fokozza a gyermek értelmi fejlődésének zava- rát, olykor megoldhatatlan tépelődések sorozatát i ndítja meg . . .
A gyermek vallásos kételkedésének g y ak r a n az a forrása, hogy r á- jön a nagy ellentétre, ami a vallás parancsai és az emberek mindennapi élete, magatartása között feszül. Ennek n yo mán sok esetben felismeri a gyermek, hogy a vallás szinte a fel nőtt ek hibáinak, ké pmu tat ásának elleplezőjévé lesz, Igen szemléletes megfigyelése Gor kijna k — gyer- mekkorából —, hogy nagyszülei ké tfé leképp imádkoznak, mintha két különböző isten volna. A nagyapa merev, azonos szövegű, minden egyéni íz és érzés nélküli imákat mormol, — a nagyany a viszont személyes, egyéni átéléssel imádkozik. („Gyermekkorom", VII. fejezet, 95. oldal.) Gorkij számos művé ben a vallástól való elfordulásnak, kételynek, ateistává fejlődésnek sokféle, változatos típusait vo nultatj a fel. E fej l ő- désre nem kevés hatást gyakorolnak a g yermek környezetéből vett t á r- sadalmi tapasztalatok és a nemi fejlődés, a nemi élet köréből származó élmények, tapasztalatok is. Mindezek Összességükben olyan irányban hatnak, hogy a serdülő ki á b rá n dul a felnő ttek képmutatásából, és abból a társadalomból, mely a ké p mu t a t á st a vallás eszközeivel is támogatja, szentesíti.
Mint nagy realista író, Gorkij azt is helyesen l át ja meg, hogy az emberek csak idősebb k o r u k b a n j ut na k el a határozott kételyhez, szkep- szishez. Pl. Matve j Kozsemjákin vezekelni, felejteni megy a kolostorba, de ottani tapasztalatai a l ap ján — idős koráb an — leszűri a maga szá- már a: „szemfényvesztés az egész!" (i. m. IV. rész, 399. oldal).
Van azután olyan Gorkij-hős is, aki végig megmarad vallásosnak.
Ilyen pl. Motya, a „Gyónás" főszereplője. Azonban ő is — hosszas ko-
lostori zarándoklás u t án — r áj ön arra, hogy a kolostorokban a jel lem - telenség, besúgás, olykor kíméletlen durvaság, sőt kicsapongás u r a lk o - dik. Teljesen k i á b r á n d ul a hivatalos pravoszláv egyházból, a papságból, antiiklerikális lesz. De istenhite megmarad, magányos, egyházonkívüli
„istenkeresővé" válik.
Sokkal egyszerűbben jut el a telje s kételkedéshez a jómódú, k ép- mutató, romlott polgári kö rnye zetben felnövekvő Klim Számgin. Ö m ár gy e rmekk or áb an így nyilatkozott: „Isten nincs. Csak az öregek talál- ták ki . . ." (i. m. I. 26. 1.)
C) Milyen támpontokat szolgáltatnak a modern valláslélektan megállapításai a valláskritika számára?
A modern, XX. századi valláspszichológiában többféle irányzat k ü- lönböztethető meg. í g y:
Az empirikus irányzat
jellemző vonása a pártatlanság hangoztatása, a semlegesség zászlajának lobogtatása a vallással szemben. (Amint azt FLOURNOY kifejezte : az empirikus valláslélektan minden vallásos jelenség objektív értékeitől eltekint és távol áll a l áthat atl an világgal folytatott harcoktól.) A vallás tényeit tehát n em t é ki nti eleve ,.természetfölötti''-nek, h a n e m igyekszik legalábbis p r og r amj a szerint — tudományosan, p árt at lanul vizsgálni a vallásos embere k hitét, tudatát, magat artá sát. Ezt az elvet 1957-ben a Brüsszeli XV. Nemzetközi Pszichológiai Kongresszuson is hangsúlyozta GODIN belga pszichológus. (A tudományos valláslélektannak egyik alapelve szerinte „a telje s lemondás a transzcendentizmu s problémáitól".) Az „empirikus valláslélektan" voltaképp gyűj tőnév, mel y egymás- tól j el ent éke nyen eltérő világnézeti tartalmú, irányultság ú — különféle módszerekkel k u t a tó valláspszichológusokat kapcsol össze az empirikus - ságra, tapasztalatiságra való építés égisze alatt. Számottevő kü lö nb sé- gek v an n a k az empi riku s valláspszichológusok között aszerint is, hogy a vallásos élet, megnyilvánulások mel y területeit t ar t j ák lényegesnek, milyen tár gykörö ket vo nn ak be vizsgálati körükbe. Vannak, akik pl. a vallásos élményleírásra, élménymagyarázatra és a vallásos típusok k u - t at ására helyezik a súlyt. (Pl. WUNDERLE : Ei n f ü h r u ng in die mo d ern e Religionspsychologie, Kösel, 1922.) Mások ennél tágabban (pl. a dog- mák, vallásos élmények, szertartások, valláserkölcs stb. pszichológiai szempontú vizsgálata) vagy szűkebben (pl. az ún. „megtérés-probléma") értelmezik a valláslélektan t erüle tét.
Hasonlóan nagy a változatosság az alkalmazott valláspszichológiai módszerek te rületén is. Régebben szinte kizárólagos volt az önmegfigye- lés, a kü l ön fé le do k u men t u mo k pszichológiai elemzése — a mú lt század vége óta erősen t e r j e d ő b en van a kérdőív (-ankét) -módszer (pl. James, St arb uck kutatásai). Próbálkoztak különféle feladatok, tesztek adásával a valláspszichológia ter ületén is (pl. GIRGENSOHN: Der seelische A u f - bau des religiösen Erlebens. Leipzig, 1921.).
A következőkben n é h á ny legismertebb empirikus valláspszicholó- gus műv eit fo gj uk röviden jellemezni.
WILLIAM JAMES, az ismert amerikai pragmatista filozófus és pszichológus, valláspszichológiai működésével is jelentős hírnévre tett szert századunk elején. Művében (,,A vallásos élmény a maga sokféle- ségében") a pártatlanságot csupán egyes vallásokkal szemben őrzi meg, az egész kereszténység i r á nt viszont határozott rokonszenvvel viseltetik.
Pl. a keresztény egyházi szerzőket magasabbra értékeli (nagyobb imp ul - zív erejük, állítólagos érzelembeli gazdagságuk miatt) az ókori vallásos íróknál. A felvilágosodott, polgári racionalizmust, ateizmust „felszínes"- nek minősíti. Az ateista emberek jellemét a könnyelműek, felszínesek közé sorolja. Végül nyíltan is azt vallja, hogy a vallás pszichikailag hasznos az emlber számára, me rt az egyén egységét, megnyugtatását, lelki gazdagodását szolgálja — szerinte. Sőt, még a vallási fan atizmu s t is mentegeti, és bizonyos fokig védelmébe veszi, „megértéssel" kezeli.
Az említett kon krét umok alapján is nyilvánvaló, hogy Jame s ne m őrzi meg teljesen, feltétlenül pártatlanságát —, hiszen az ateizmussal szemben nyíltan a vallások pá rt j án áll —, ha az egyes felekezetekkel szemben általában elfogulatlannak mutatkozik is. (Legfeljebb egy he- lyen n yi l v án í t ja rokonszenvét a metodizmus javára, írván, hogy „a me - todizmus megtérés-felfogása a legmélyebb benyomást h agy j a az emb er - ben, pszichológiailag a legtökéletesebb.") Műve az említett vallásos el- fogultság ellenére is érdekes olvasmány, főleg a vallásos típusok sok- színű, gazdag illusztrációja miatt. Szá mu nkra főleg két szempontból tanulságos:
a) Több hel y ü tt is határozottan vallja, hogy az egyén vallásosságá- n a k alapja töb bnyi re n e m az észbeli meggyőződésben, han em érzelmi és sokszor tudatt al an tényezőkben van. A vallásosság megalapozásában a racionális okokat, a hittételek logikai e r ej ét kevésre becsüli: az isten - bizonyítékok n e m ter emt en ek vagy alapítanak hitet — vallotta. Az is- teni tulajdonságokról és hasonló teológiai kérdésekről szóló fejtegetések v ajmi csekély jelentőségűek a gyakorlati vallásosság szempontjából.
Az említett érvelés, álláspont a XX. században elég gyakori az egyes felekezeteken belül is. Részben a vallás visszavonulását, a tud o - mányos kritika, érvelés elől való kitérést tükrözi —, részben apologéti- kai célzata is van, mer t érzelmi, vágybeli szükségletként tünt eti fel a vallást. A modern empirikus valláspszichológusoknál ez a hitvédelmi cél nyilvánvaló.
b) Másik, számunkra tanulságos mozzanata a vallásos túlzás, a val- lásos fanatizmus egyes megnyilvánulásainak pszichológiai megítélése.
A szentek egyoldalúságát, szűklátókörű életét kifogásolja. Szent Teréz- zel kapcsolatban sajnálkozik, hogy annyi lelkierőt igen haszontalanul pazarolt el. Luigi di Gonzaga esetében ellenszenvvel ír abnormális világ- megvetéséről, rendkívül szűk látóköréről. Elmondja róla az anekdotát, hogy több hónapig étkezett m ár a kolostor éttermében, és azt sem tudta, hol ül a rektor, m er t állandóan lesütötte a szemét! Értetlenül, meg-
ütődve teszi fel a kérdést: és egy ilyen i f jú volna a fiatalság védő- szentje?
James ilye nfa jt a álláspontjából a gyakorlatias amerikai polgár, a pragmatista filozófus érződik 'ki. Azt viszont nem veszi észre, hogy ilyenféle megállapításaival sok tekintetben saját apologetikus álláspont- ját gyengíti, ingatja meg, sőt ellentétbe is kerül vele. (Pl. akkor, amikor egyhelyütt védelmébe veszi a vallási fanatikusokat, máshelyütt kifogá- solja a szentek életmódját, beállítottságát.) Ha a vallás csakugyan ny ug - tató érzelmi szükséglet —, akkor miért kifogásolja a szentek világmeg- vetését, szemléletét?
— A James-éhoz hasonló empirikus beállítottság sok valláspszicho- lógusra jellemző a XX. sz. elején. Pl. J ames Bissett PR AT T is hasonló megállapításokra jut 1907-ben a vallásos hit forrására vonatkozóan:
,,a mai istenhit nem annyir a tekintélyre és érvekre, mint inkább érze- lemre van alapozva" — írta.
— Szintén empirikus módszerrel — kérdőívek statisztikai feldolgo- zásával -— jutott el tanulságos valláslélektani megállapításokra J ames egy kortársa, Edwin Diller STARBUCK. Ő vizsgálódásainak középpont- jába a vallásos „megtérést" állította. A megtérésen nála nem a „po- gány"-ból, vagy más vallásfelekezetből való áttérést, h a n e m olyan val- lásos krízist kell érteni, amelyből — átmeneti közömbösség, esetleg ateista beállítottság u tán — az egyén ismét visszatér az intenzív val- lásossághoz.
Sok adatot gyűjtött, csoportosított és dolgozott f el a „megtérés"-re vonatkozóan Starbuck. Néhány érdekesebbet kiragadva: a megtérések leggyakoribb motívumai között szerepel — a gyakoriság sorr endjében: a társadalmi nyomás, kényszer; az erkölcsi ideálra törekvés; a lelki- ismeretfurdalás és halálfélelem. Érdekes továbbá a „hitre vonatkozó nézetek" táblázata is. Ebből kitűnik pl., hogy az i f j ú k o r b an a vizsgáltak túlnyomó többsége vallásos, később azonban — kimutathatóan — a val- lástól való függetlenedési folyamat megy végbe. Ezt a válaszok határ o- zottan mu t a t j á k. így pl. a 30 éven felüli nők 63 %-a számos hittételt nem fogad el, 16%-uk nem hisz a „lélek halhatatlanságában" sem. A 40 éven felülieknél a fenti arányok 70%-ra, illetve 30%-r a növekszenek!
Érdemes Starbuck század elejei adatait egyes maiakkal egybevetni.
Pl. 1956-ból származó ny uga t né met adatok szerint („Pädagogikim Bild", herausgegeben von Fra nz HILKER, Freiburg. 1956.) — a 15—25 éves fiúk arra a kérdésre, hogy „van-e jelentősége a vallásnak az ön szá- má r a ?" -— 62%-ban igennel, 26% -ban nemmel válaszoltak. Arra a k é r- désre pedig, hogy „hisz-e a halál utáni életben?" — 43%-uk igennel, 38%-uk n emme l válaszolt. Ugyancsak figyelemreméltók a nyugatnémet HUNGER lelkész adatai. Ezek szerint na pj ainkba n a fiúk 78%-a, a lá- nyok 72%-a nem vallási meggyőződésből, érzületből, hanem szülei kí- vánságára, megszokásból, barátai kedvéért, vagy egyáb, nem vallásos meggyőződésbeli okból j ár templomba. (Idézi ZOLTAI Dénes: „A világ- nézeti nevelés és vallásos világnézet." I. kötet, Bp. 1963. Tankönyvkiadó, 113. oldal.)
Az említettekhez hasonló nyugati, egyházi forrásokból is származó adatok al apján valószínűsíthető, hogy napjainkban a vallásosság csök- kenése tapasztalható a kapitalista világban is —, ne m csupán az idősebb felnőtt korosztály, hane m a 20 év körüli ifjúság körében is. Nem vélet- len, hogy napjainkba n a II. vatikáni zsinat számos intézkedése, terve igyekszik megfékezni a vallásos közömbösség, az ateizmus rohamos ter- jedését a nyugati országokban.
Hazánkban a Nevelési Terv előmunkálatainak keret ében folytak felmérések általában a világnézeti nevelés eredményei, hatásossága és a tanulók ateista beállítottsága tekintetében. Az adatok „A tanulók világ- nézeti és erkölcsi fejlődése" című, a PTI mu nkat ársai által írt g y ű j t e- ményes kötetben olvashatók. (Bp. 1962. Tankönyvkiadó Vállalat; az ált.
isk. felső tagozatára vonatkozó adatokat lásd 129—158. oldalon.) Orszá- gos, áttekintő, pontos adatokkal nem rendelkezünk a tanulók világnézeti fej lett ségére vonatkozóan. Az említett felmérés szerint a felső tagozatos tanulók jelentékeny részénél zavaros, idealista és materialista felfogá- sokat keverő nézetek tapasztalhatók; többnyire kisebb rész ad világos materialista választ (átlag 20—30% körül) és határozottan visszaszoru- lóban van, de még mindig számottevő a vallásos beállítottságúak ará- nya. Az idézett kötetben a kísérleti és kontrollosztályok tapasztalatai arra vallanak, hogy rendszeres és következetes világnézeti nevelőmun- kával m ár egy év alatt szembetűnő ere dményt é r h e t ü nk el (i. m. 141.
oldal). A t emp lombajá rás motívumait vizsgálva, a hazai adatok szerint is, nagy szerepet játszik a szoktatás, utánzás, esztétikai és egyéb nem vallásos motívumok; több tanuló kijelenti, hogy n e m vallásos, de azért szeret templomba járni. (Ez bizonysága annak is, hogy men n y ire fe l ü- letes a vallásosságot egyszerűen a templombaj árással azonosítani!) Meg- jegyzendő azonban, hogy az említett ki advány kutatásmódszertani szem- pontból több tekintetben is kifogásolható: a világnézeti állásfoglalást nem eléggé a cselekvéssel összefüggésben, nem kellő kritikával veszi számításba. A válaszok pszichológiai értelmezése, a motiváció kutatása sok hel yütt elmarad vagy fogyatékos; a módszerek kombinálása, egybe- vetések alkalmazása szintén hiányzik.
— Az empirikus valiáspszichológusok sorában v an n a k olyanok is, akik határozottan ellenségesek a tételes vallásokkal szemben. így pl.
J . H. LEUBA korszerűtlennek minősíti a személyes istenben való hitet, és azt valami racionalizált, személytelen istenhittel k ív ánná pótolni.
— A szintén empirikus R. de la GRASSERIE azt kutatta (1899), hogy a vallás tételeiben és gyakorlatában miként érvényesülnek a „nagy pszichológiai törvények": a létesítő ok, az evolúciós forma, a sűrűsödés és ritkulás, a heterogénitás és szimbolizáció, a szimbolizmus stb. törvé- nyei. (E „pszichológiai" törvények önkényesek, tudományosan nem bi- zonyíthatók, és voltaképp eklektikusán a Spencer-féle evolúciós polgári filozófiából, szociológiából meríte tte ezeket a szerző.)
* *
Sajátos kritikai álláspontot foglal el a vallással szemben a freudista pszichoanalízis.
Sigmund F RE UD -n a k a vallással kapcsolatos álláspontja röviden abb a n foglalható össze, hogy a vallásos h it illúzió, lényegében ösztönös vágyak — az ap a i rá nti vágy („apa-komplexum") átszellemítése, szubli- mációja. Ez a fr eud i st a t an í t ás legrészletesebben az „Egy illúzió jövője"
és a „Mózes, vagy az ist en h it " című fr eu d i művökben kerül kifejtésre.
Egyébként a vallással kapcsolatos f r e u d i ta nít ásnak hosszas előz- ményei van nak . 1907-ben, a kényszerneurózisokról írva („Zwangshund- lungen u. Religionsübungen", megj. először a „Zeitschrift f ür Religions- psychologie", 1907. I. kötet, 1. füzetben, — később F r e u d : Gesammelte Werke, VII. kötetben) F r e u d kifejtette, hogy a vallás is elnyomás, de nemcsak a szexuális ösztönöké, hane m az önző, a társadal omra nézve káros ösztönöké is. A neurózis — egyéni vallásosság, a vallásosság — általános kény szerneurózis szerinte. A lényeges különbséget általában a neurózis és a vallás között F reu d abban látta, hogy a neurózisnál az ösztönök kizárólag szexuálisak, a vallásnál viszont egoisztikus erede - tűek. A vallásban ösztönök elnyomása és az istenre való áttolása szere- pel Freud szerint.
Később, 1920-ban — egy 4 éves g y erme k gondolat-asszociációiról írva — Fr eud ismét k ifejti , hogy az isten gondolata az apa-komplexum, átszellemített, szublimált for máb an. (Freud: Gesammelte Werke, XII.
kötet, 305—306. 1.)
Majd egy XVII. századi ördögűzési-neurózisról írva, („Eine Teufels - neurose i m XVII. J a h r h u n d e r t " , Imago, 1923. évf. Ges. Werke, XIII.
köt., 352. oldal) megállapítja, hogy a társadalmi elnyomottság és egy- általán a ny omo r erősíti az apa iránti vágyat, és ezzel magyarázhat ó az ördöggel kapcsolatos neurózis széleskörű társadalmi elterjedése.
Néhány év múlva, 1928-ban, egy amerikai vallásos orvos levelére válaszolva, F r eu d ismételten megerősíti álláspontját, mel y szerint a val- lásos élmény mögött mindig az Oedipusz-komplexum van, az apa u t áni vágy. („Ein religiöses Erlebnis", 1928. Imago, — megj. Ges. Werke, XIV. köt.)
Bizonyos továbbfejlesztésre ad lehetőséget a pszichoanalitikus felfogáson belül a vall ásnak „védekezé si mechanizmusként" való felf o- gása. Az idevonatkozó f r e u d i s t a tanítást F reu d lánya, ANNA FREUI) dolgozta ki, illetve foglalta össze. („Das Ich und die Abwehrmech anis- men", Imago Publ. Co. Ltd. London, 1946.) Ha a 10 védekezési mecha- nizmust vizsgáljuk, n é h án y n ál a vallás szembetűnően szerepel, így pl.
az elfojtás, a meg n em t ö r t é n t t é tevés, a szublimálás esetén. Más ese- tekben a vallás közvetve, rej t ettebbe n szereplő védekezési mechaniz- musna k tekinthető.
Figyelemreméltó, hogy Fr eu d első és nemzetközileg talán legismer- tebb magy ar híve, FERENCZI SÁNDOR is — hasonló ateista szellem- ben nyilatkozott 1908-ban, a salzburgi első Nemzetközi Pszichoanaliti- kus Kongresszuson t a r t o t t előadásában. Ateista állásfoglalását Ferenczi összekapcsolta a konzervatív-vallásos nevelés, egyáltalán a konzervatí-
vizjmus bírálatával is: „A vallásos babonákhoz és ceremóniákhoz való ragaszkodás — mondotta többek között — az idejétmúlt társadalmi be- rendezkedések tunya konzerválása . . . a vallásosságban részint a halál- félelem elleni, tehát önös célzatú orvosszert, részint a kölcsönös t ürel- metlenségnek egy megengedett mód ját t isztelik . . ." (Lásd: Ferenczi Sándor: „Lélekelemzés." Bp. 1910. Szilágvi Béla könyvker. biz. 90-—94.
oldal.)
Napjainkba n a nyugati országokban a freudizmusna k a vallással szemben békülékenyebb irányzatai alakultak ki. (Különféle „neo-freu- dista" irányok.) Az orthodox fr eu dizmu s hívei azonban m a is a polgári ateizmus t al aján állnak, és nyilván a különféle egyházak is szemben- állnak vele. Ezért téves, megalapozatlan azt állítani, hogy napjaink ban a fr eu dizmu s „terjedését, terjesztését az egyház is támogatja". (Vö. ..Köz- nevelés", 1963. 23. sz. „Kislexikon", 792. 1.)
* *
Miben l át h a t j uk a freudist a valláskritika pozitívumait és negatí- vumait?
a) A freudista valláskritika értékének számít, hogy határozottan leleplezte a vallás illúzió-voltát, azt, hogy a vallás antagonisztikus ellen- tétben áll a tudományos világképpel, világnézettel szemben.
b) Pozitív vonás az is, hogy Freud észreveszi a szoros kapcsolatot a társadalmi elnyomás, nyomor és a vallásosság erősödése, a babonás hiedelmek között. (Pl. a XVII. századi „ördögűzési neurózis"-ról írva, Ges. Werke XII. kötet, 305—306. oldal.) Természetesen e fontos meg- figyelését teljesen eltorzítva, sajátos — tudományosan téves — elvei, koncepciói alapján próbálja magyarázni, ami a vallás és társadal mi összefüggését torz, hamis összefüggésbe hozza. Hasonlóan pozitívan ér- tékelhet ő Ferenczinek a konzervatív nevelés és konzervatív-vallásos rendszer elítélése is —, ha bár további magyarázatait a pszichoanalízis torzító, egyoldalú keretébe illeszti.
c) Hiba viszont, hogy a freud i zmus a vallást egyoldalúan, egyéni- pszichikai jelenségként tekinti. Elhomályosítja, hogy a vallás történeti- társadalmi produktum, mely .az osztálytársadalmakban sajátos osztály- funkciót tölt be, osztályérdekeket szolgál.
d) Hasonlóképpen tudományosan nem fogadható el az az egyolda- lúság sem, ahogyan a freud izmus a vallást az ösztönéletből próbálja levezetni. Nem tagadható általánosságban, hogy az egyéni vallásosság- nak, főleg a valláserkölcsinek van kapcsolata az ösztönökkel, illetve az ösztönök korlátozásával, elterelésével —, de egészben véve a vallásnak ösztön-szublimációként való felfogása túlzó, egyoldalú és bizonyíthatat- lan állítás.
e) Bizonyos értékes gondolati magot tartalmaz a vallásnak „véde- kezési mechanizmus "-ként való felfogása annyiban, hogy a vallásos em- ber csakugyan men e kül a realitás teljes tudomásulvétele, a bizonyta - lanság elől. Helytelen azonban a „védekezési mechanizmus " egyoldalú,
patologista szemlélete és tudományosan nem igazolt a vallásnak „kény- szerneurózisként" való felfogása.
* *
Az 1929—30-a.s nagy világazdasági válság óta, a polgári valláspszi- chológusok körében észrevehető változás megy végbe. A magukat empi- rikusnak, objektívnek valló pszichológusok e g y r e i nkább a vallásos hit védelmezőiként l ép nek fel. Jellegzetes példája ennek az eredetileg f r e u - distának indult, m a j d renegátt á lett C. G. JUNG, aki 1940-ben. a vallás és pszichológia viszonyáról írt művében nyílt an is ki a k a r j a küszöbölni a pszichológiából az t a problémát, hogy a megismerés mennyiben t ü k- rözi az objektív valóságot. A „tükrözés" fogalmát a „pszichológiai rea- litás"-sal akarná helyettesíteni.
E koncepció a l a p j án a szubjektív idealista J u n g számára a vallás
„igazsága" teljese n azonos ért ékű a tudományéval. Hangsúlyozza, hogy az isten, mint „őskép" (— „archetí pus" —) meg v an a legtöbb népnél — és ez a tény szerinte figyelemremélt ó minden „theológia naturalis " szá- mára. Bár sajnálatos félreért ésnek nevezi, ha valaki az ő álláspontját istenbizonyításként fogná fel — lényegében egész gondolatmenete apo- logétikus jellegű. Ha ugyanis e l e j t j ük a tükrözés realitását és elfogad- juk a szubjektív idealista ért el m ű „pszichikai realitást", akkor ilyen értelemben J u n g „bizonyította" is az isten létét, hiszen az istennek, mint archetípusnak, pszichológiai realitása van —J u n g felfogása szerint.
Sőt, még t ová bb is jut e hitvédelmi mozzanatoknál és nyíltan szem- be k er ült a f r eu d i z mu s val láskritikájának értékes elemeivel is, amikor teljes mérté kben t agadj a a vallás és neurózis kapcsolatát. „Teljesen meg vagyok győződve arról — érvel J u n g —, hogy a dogma és rituálé rend- kívül hasznos az embernek, legalábbis, mint a szellemi higiéné mód- szere." (Jung: Psichologie und Religion, Zürich. 1940. Rascher-Verlag, 81. oldal.)
A nyíltan teológiai
valláslélektan a polgári valláspsziohológián belül erősödőben van. Szá- mos esetben az empirikus, t é ny fel t ár ó módszerekkel dolgozó pszicholó- gusok nyíltan is apologikus célzattal, sőt lelkesedéssel művelik a vallás- pszichológiát. (Pl. Alphonse MAEDER: Wege zur seelischen Heilung.
Zürich, 1944. — H. C. RÜMKE: The psychology of unbelief. London, 1952. Hollandból ford.) Jellemző példa az 1960-ban megjelent KATZ- féle pszichológiai kézikönyvben (David KATZ—R. KATZ: Handbuch der Psychologie. Benno Schwabe & Co. Verlag, Basel/Stuttgart, 1960.
IV. fej . 385—398. 1.). Robert B. THOULESS állásfoglalása, aki szerint a valláslélektan n ag y jelentőségű a vallás gyakorlata számára. Szerinte a valláspszichológia érdeme, hogy n ap jain kb a n türelmesebbek vagyunk vallási kérdésekben, mint régen.
A nyíltan teológiai valláspszichológiának és az empirikus kut ató- módszereknek összeötvöződéséről tanúskodnak olyan kiadványok is, mi n t az 1962-ben megjelent Archiv f ür Religionspsychologie 7. kötete.
(Szerkesztette: Wilhelm Keilbach, München, 1962. Benne 20 t anul mány,
mint pl. a lélekhitről a vallásokban, az öregkori vallásosság, a megtérés egyszerisége és általános érvénye stb.) Ebben a kötetben a szerzők val- lásos talajon állnak és többé-kevésbé empirikus kutatási módszereket alkalmaznak.
Ugyanennek a tendenciának tulajdoníthat ó, hogy általánosabb pszi- chológiai problémák kutatása közben is eg y re gyakrabban történik hi - vatkozás a vallásra, valláspszichológiára n a p j a i n k polgári pszichológiá- jában. (Pl. az „öngyilkosság elleni harccal" foglalkozó nemzetközi pszi- chológus-konferencián sokan a vallásoktól és a valláspszichológiától k é r- tek segítséget ahelyett, hogy az öngyilkosságok tényleges társadalmi- gazdasági okaiban keresték volna a gyökeret. „Psychologische Ru n d - schau", 1963. évf. 4. füzet, Klaus Thoma tudósítása, 300—301. oldal.) A nyíltan vallásos, teológiai valláspszichológián belül is különféle árnyalatok különböztethetők meg. Vannak, akik nyíltan vall ják, hogy a vallás pszichológiai ma gyar áza tá ra a t ud o má ny ne m képes, sőt erre nincs is feljogosítva, m e r t ,,a pszichológus csak a természetes okokról adhat felvilágosítást, a természetfölöttinek sem bizonyítására, sem tagadására nincs feljogosítva, mert kívül esnek t u do m án ya körén." (Vö. Kü hár Flóris: Bevezetés a valláslélektanba. 1926. Szt. István társulat, 7—8. o.) Máskor a teológiai valláspszichológia hívei nem val lj ák ennyire nyíltan a pszichológia vallásos-dogmatikus korlátait.
Eddigi megállapításainkból, kritikai ismertetésünkből kitűnik, hogy a polgári valláspszichológia ne m foglalkozik — egyáltalán, vagy nem kielégítően — a vallás lé trejött ének társadalmi-történelmi gyökereivel, a vallás igazi társadalmi funkciójával. E probl émákat a mar xis t a társa- dalomtudomány és filozófia, valamint a tudományos, materialista val- láspszichológia t u d j a kellően megvilágítani. (Vö. legutóbb D. M. UGRI- NOVICS művét, ,,Ö szpecifike religii", Izd. Moszkovszkovo Univ. 1961.) összefoglalásképpen a vallásos hit, ma g a t a rt ás pszichikai gyökereit a következőkben l át h a t j u k:
a) A vallásnak — főleg a régebbi t ársadal makban — egyik számot- tevő forrása volt a többé-kevésbé ismeretlen természeti és társadalmi erőktől való objektív függés — ennek irreális i rán yban eltorzított, szub- jektív átélése.
b) Fontos tényezője a vallásos hitnek, magat artásnak — mind ré- gen, mind nap jainkb an — a szoktatás, neveltetés, a vallásos környezet utánzása, általában a konzervatívizmus. Ezt erősíthetik a családi hagyo- mányokhoz, az ősökhöz fűződő érzelmi szálak is.
c) A vallás másik forrása az ember egzisztenciális bizonytalansága, irreális, túlvilágra irányuló vigasz-keresése, félelme az élet nehézségei- től, a haláltól. Rokon motívum az emberek kielégületlensége, az osztály- társadalmak ridegségéből a misztikumba men ekü l ő képzelete, a vallás esztétikai mozzanatai is. (Vö. Szénási Béla: Az ateista nevelés és a pszi- chológia né hány összefüggése. Ped, Szemle, 1962. 5. sz.)
d) Szerepel továbbá mot ívumként az embernek a természetre, t ársa- dalomra való hatni aka rása, ennek misztifikált, eltorzított esete. (Mági- kus-erkölcsi motiváció. Pl. úgy gondolja valaki, h o g y bizonyos vallási előírások megtartása megóv bajoktól, vagy szerencsét hoz stb.)
A szocialista országokban sajátos motí vumként szerepelhet továbbá a makacsság, a többség világnézetével való szembeforduln i akarás is.
II.
Az ateista nevelés lényeges vonásainak kifej té sét a következő el- rendezésben vázoljuk f el :
A) Az ateista nevelés lényege, h elye a ko mmunista nevelés rend - szerében;
B) Az ateista nevelés konkrét tartalmi vonásai, feladatai az általá- nosan művelő iskolában;
C) Az ateista n ev el és néhány módszertani kérdése.
*
* *
A megadott so rrendb en haladva :
A) Miben láthatjuk az ateista nevelés lényegét, helyét a kommunista nevelés egészében?
A mi t á rs a da l mu n kb an az ateista nevelés szükségszerűen a kom- m u n i s t a embernevelés szerves részét alkotja. Közelebbről, materialist a világnézeti nevel ésünk körébe tartozik, mint a n n a k egyik fo ntos össze- tevője, részfunkciója. (Tehát rendszertani elképzelésünk szerint az ate- ista nevelés kérdései a részletes okt atás- és neveléselmélet III/3. feje - zetében ke rü l nek 'kifejtésre, vö. jelen köt etünkben közzétett ,,A neve- léstudomány időszerű rendszertani és kutatásmódszertani kérdéseiről"
című t an ul má n yu n ka t .)
E koncepcióból következik, hogy az ateista nevelés nem választható külön a szocialista nevelés többi területétől, h a n e m csakis a többi terü- lettel szerves, har mo ni k us összefüggésben, a materialista világnézeti nevelés részfeladatának tekintendő.
Következik t o v á b b á előző megállapításainkból az is, hogy az ateista nevelés n e m azonosíthat ó bármi féle — a polgári társadalmakban elter- jedt, de a szocialista társadalomban is előforduló — ateista érzülettel, beállítottsággal,, világnézettel. Konkrétebben, példákkal illusztrálva:
Ateista n e v e l é s ü nk célkitűzése nem azonosítható az egyszerű, felü- letes, érzületi ateizmussal. Ilyen gyakorlati ateista pl. a J a m e s egyik pél d áj áb an (i. m. IV. f ej . 75—77. oldal) bemutatott 67 éves kereskedő, akinek gyakorlati ateizmusa elsősorban a vallásos emberek k é p mu t at á- sán ak elítélésléből, a vallás haszontalanságának belátásából származik.
De n e m azonosítható a mi nevelésünk ateista eszménye a különféle idealista filozófiákból — vagy anarchista, individualista nézőpontból,
meggyőződésből táplálkozó ateizmussal sem. Számunkra nem fogadható el pl. eszményül az egzisztencialista, az „abszurditás filozófiája" (vö. pl.
CAMUS álláspontját) alapján álló ateista sem. Távol állnak a szocialista ember ateizmusától a cinikus, nihilista, amorális alapon álló „ateisták"
is. (Ilyen ellenszenves ateistákra sok irodalmi példát találhatunk DOSZ- TOJEVSZKIJ egyes regényeiben.)
Nem azonos tovább á a szocialista ember ateizmusával a mechani- ku s materialista, pozitivista alapon álló ateizmus sem, vagy a pusztán szemlélődő, apolitikus ateizmus. Nem f o g ad h atj u k el azt a revizionista álláspontot, mel y szerint a világnézeti, ateista nevelést nem szabad ösz- szekapcsolni a szocialista társadalom politikai, társadalmi, erkölcsi cél- kitűzéseivel. (Vö. Heliodor MUSZINSKI 1957-ben kifejtet t álláspontjá- nak helytálló bírálatát ZOLTAI Dénes id. művében, i. m. 84. oldal.)
*
Amikor az ateista nevelés lényegét, a ko mmun ist a nevelésben el- foglalt helyét igyekszünk helyesen meghatározni, n e m feledkezhetünk meg arról, hogy jelentőségét nyomatékosan, meggyőző erővel bizonyít- suk olyan pedagógusok számára, akik a konzervatív-vallásos pedagógia égisze alatt nevelkedtek, vagy egyébként ingadozók, csak felszínesen l át j ák az ateista nevelés mibenlétét.
Ilyen célzattal hasznos kritikailag vizsgálnunk, hogyan próbálta megindokolni a vallásos világnézeti, a vallásos nevelés szükségességét a konzervatív pedagógia a múltba n?
FINÁCZY Ernőnek, a konzervatív pedagógia ismert, nagyhatású képviselőjének idevonatkozó érvelése így foglalható össze:
A nevelést világnézetileg kell megalapoznunk. Fináczy szerint ilyen megalapozásra csak az a világnézet alkalmas, „mely állandó, abszoiute értékes célt szolgáltat." (Fináczy Ernő: Elméleti pedagógia. Budapest, 1937. Kir. Magy. Egy. ny. 15—16. oldal.) Továbbfolytatva érvelését: az abszolút értékek, eszmények meggyökereztetésére csak a vallás alkal- mas, „mert a teljes tökéletesség a valóságban sehol sem találhat ó fel;
csakis a vallásban . . ." „Vallás nélkül tehát nincs nevelés" —- vonta le a konklúziót Fináczy.
A fent i gondolatmenetet azért idéztük, mert ennél kidolgozottabb, logikusabb érvelésre törekvő Okfejtésre a konzervatív-vallásos nevelés ma i napig sem jutott. Az okfejtés hibái nyilvánvalók: minden egyes premissza önmagában is hibás, önkényes, bizonyítatlan. Azt, hogy a nevelésben nincsenek állandó, abszolút célok — a neveléstörténet tényei meggyőzően, az adatok tömegével bizonyítják. Az, hogy a vallás az abszolút értékek egyedüli megvalósítója és a legtökéletesebb —, csak a vallásos elfogultság által diktált, tudományosan semmiképp el nein fogadható állítás. Végül az a konklúzió, hogy „vallás nélkül nincs neve- lés" — olyan tétel, amelyet a világtörténelem maga cáfolt meg olyany- nyira, hogy napj ai nk ba n maguk a vallásos emberek sem t ag ad j ák a szovjet nevelés l é t é t. . .
B) Melyek az ateista nevelés konkrét feladatai az általános iskolában?
Az ateista nevelés konkrét szintjének, követelményeinek meghatá- rozásában nagy könnyebbséget j el en t a nevelök számára, hogy a Neve- lési Ter v igyekszik életkorok szerint pontosabban megszabni e téren a nevelési feladatokat.
Az ált. iskola felső tagozata számára a Nevelési Terv „a természet- tel, a társadalommal, az emberrel és a gondolkodással kapcsolatos tudo- má ny ta l an és vallásos nézetek elleni harcra mozgósító tevékenységi for - mák", sorában a következőket tartalmazza — osztályonként részletezve (Nevelési Terv, Bp. 1962. Tartkönyvkiadó, 152—153. oldal):
V. osztály:
A tanuló „ g y ű j t sön népi mondókákat és babonás hiedelmeket. Fi- gyelje meg a különbséget köztük, k ér j en magyarázatot szüleitől, t aná- raitól a babonás hiedelmekre."
„Kisebb testvérei nek mo ndjo n el meséket és magyarázza meg azok tanulságait. Világosítsa fel őket, n e féljenek csodás lényéktől, mert azok csak a mesében szerepelnek. A valóságban nincsenek."
E követelményekből, aj ánl o tt magatartásformákból leszűrhető, hogy a felső tagozatba lépéskor a Nevelési Terv a realitás-érzék fejlesztését, a kritikus, összehasonlító gondolkodás ehhez kapcsolódó aktivizálását (pl. a kistestvérek, kisebb paj tások irányában) t ar t j a fontosnak.
VI. osztály:
A tanuló „magyarázza meg — olvashatjuk a Nevelési Tervben — a kisebbeknek a babonás hiedelmek okait, t á r ja fel azok naiv, nevetsé- ges voltát."
Továbbá: „hallgassa meg a rádióban és a televízióban a természet- tudományos né psz er ű előadásokat. Hívja fe l barátai figyelmét is az ilyen műsorszámokra."
„Cserélje ki pajtásaival az érdekes t ermészettudományos cikkeket és könyveket."
A VI. osztály követelménye — mint látható — nagy lépéssel megy t ovább az V. osztályos szinthez képest. Fel is vethető vele szemben az, hogy talán túlságosan széleskörűen, általánosan fogalmaz. Annál is in- kább, mert a t a n t e r v i oldalról nézve, inkább csak a biológiai ismeret- terjesztés iránt l e h e t meg a kellő felkészülés alapján álló érdeklődés, m e r t a fizikát csak a VI. osztályban kezdik új tárgyként, a kémia pedig csak a VII. osztályban szerepel. Másrészt kétségtelen az is, hogy nem akármilyen előadásoknak van közvetlen értékük az ateista nevelés szempontjából.
VII. osztály:
„Iskolája t a n u l má n y a it kiegészítve, olvasson népszerű tudományos cikkeket, melyekből a babonás hiedelmek tudományos magyarázatát ismerheti meg."
(Az eddigieken túlmenő, új feladatot az ateista nevelésre vonatko- zóan a VIII. osztály számára a Nevelés Terv nem tartalmaz.)
Az idézett részekből több általános tanulság vonható le az általános iskolai ateista nevelés kereteit, jellemvonásait illetően:
a) A Nevelési Terv lényegében a babonás, tudo mányt al an nézetek elleni harcon nem megy túl;
b) A j á n l ja a Nevelési Terv a természettudományos előadások, az ismeretterjesztés, rádió, t v iránti érdeklődés, fogékonyság élesztését, vagyis az indirek t materialisztikus, ateista nevelést. Voltaképp ezzel az ateista nevelés természettudományos bázisát v e t j ük meg;
c) N em tartalmazza viszont a Nevelési Terv az aktív vallásellenes magatartást, a direkt ateista propagandát.
Annák, hogy az általános iskolában a f en t i k er ete k között mar a d a Nevelési Terv, több oka van: egyrészt számol azzal, hogy az egyes tárgyak — indirekt módon, a tudományos, materialista nevelés erősíté- sével, bőven tar t al mazn a k támpontot, anyagot az ateista nevelés szá- mára. így a fizika, k émia és biológia tanításakor el kell jutni a m at e - rialista következtetésekig:
— Az anyagot senki ne m teremtette, az anyag n e m semmisülhet meg.
— Az élet, az élő anyag n em különös teremtő aktu s folytán jött létre, h an e m sajátos feltételek következtében jött létre, a fej lő- dés folyamán, az élő anyagból.
Másrészt a Nevelési Terv számol az életkori sajátosságokból adódó korlátokkal — és a családok sokhelyütt vallásos beállítottságával is.
Ezért n e m k í v á n j uk meg az általános iskolai tanulóktól a nyílt és aktív ateista állásfoglalást a fe lnőt tek irányában. Az ilyen tartalmú követel- ménnyel szemben több, indokolt ellenvetés tehető. Egyrészt, az ilyen- féle fellépés, állásfoglalás az általános iskolai tanulók at meghaladó tud o- mányos felkészültséget, kritikai beállítottságot k í ván na még a VIII.
osztályos tanulóktól is. Másrészt az ilyen fellépés megkívánása bizo- nyos, kedvezőtlen i rán y b an kibontakozható k onflik tu sra vezethet a ta - nulók és a felnőttek, különösen a g yermek ek és szüleik (illetve n agy - szüleik) között. Emellett a határozott ateista állásfoglalás —, mely ugyanakkor a felnőttek tekintélyét sem sérti — olyan tapintatot, érv e- lésbeli, vitatkozásbeli stb. jártasságot kíván meg, mely a 14 év körüli tanulók zöméből még hiányzik.
Megjegyezzük, hogy a Nevelési Terv első fogalmazásaiban szere- pelt a nyílt ateista állásfoglalást is megkíván ó követelmény a VIII. osz- tályosokra vonatkozóan. Ez a tétel azonban a végleges megfogalmazás- ból — nagy jából az említett fejlődéslélektani és pedagógiai megfonto- lások alapj án — kimaradt.
C) Az ateista nevelés néhány módszeres kérdése
Bővebb indokolásra, ki f ej té s re nem szorul, hogy a tanulók ateista nevelésében a szocialista pedagógia általános elveinek (a didaktikai és nevelési alapelvek) szükségszerűen érvényesülniük kell. Bizonyos egy- oldalúságokra, hibákra és teendőkre azonban érdemes figyelmeztetni az általános pedagógiai elvek érvényesítésekor, alkalmazásakor:
a) Az ateista nevelésben nyilván me gva n a jelentősége annak, hogy a tananyag elsajátításakor fokozott mértékben t ör e ke dj ünk a „tények tanúságtételé"-nek meggyőző erejére. Igyekezzünk mindenko r reális alapokon nyugvó logikus gondolkodást fejleszteni, teremts ünk kapcso- latot a különféle — világnézetileg fontos — ismeretanyagok között.
Mutassunk rá az emberi megismerés fejlődő, dialektikus jellegére és a hipotézisek valóságos szerepére is. Mindezek fontos értelmi nevelési tényezők, de sokszor bizonyos egyoldalúsággal kerültek hangsúlyozásra az ateista neveléssel kapcsolatban. A gyermekek vallásossága ugyanis a gyakorlatban nem ilyen értelmi, filozófiai megfontolásokból, problé- mázásból ered. Ebből következik, hogy az említett értelmi tényezők mellett — nagy gondot kell fordí tanunk az érzelmi, érzületi, szokásbeli
stb. motívumokra is.
b) Különös jelentőséget kell tulajdonítanunk a gyermek érzelmi nevelésének az ateista nevelés keretében.
Az ateista nevelés érdekében alkalmazott érzelmi nevelés többirá- nyú: egyrészt, igyekeznünk kell a gyermek érzelmeit a realitás felé terelnünk, a realitással összhangba hoznunk . (Semmiképp nem adha- t u n k teret irreális, misztifikális ijesztgetéseknek, — nem odázhatjuk el a gyermek vágyainak teljesítését a jóistenre stb.) A félelmek és vágyak ne terelődjenek irrealitásba, mer t az ilyesmi táptalaja a vallásosságnak.
Másrészt számolnunk kell azzal, hogy a vallási szertartások, külső- ségek gyakran váltanak ki tetszést, esztétikai és egyéb kellemes érzel- met, érdeklődést a gyermekekből. Helyesen hangsúlyozta az ilyenféle érzelmi hatások jelentőségét nemrég G. G. BÜKOVA cikke. (Szovjet- szkája Pedagógika. 1963. évf. 8. sz.-ban.) Ugyanakkor az említett cikk
— reálisan — arra is r á muta t, hogy a vallási szertartásoknak sokszor kettős, kétféle érzelmi h at ás uk is v a n : egyrészt elkápráztatják, esztéti- kailag megragadják, bámulatba ejtik a kisgyermeket —, másrészt a hosszas, érthetetlen szertartások később fárasztó, untató hatást is ki- váltanak.
Az érzelmi nevelés körébe vág továbbá, hogy igyekeznünk kell a gyermekekhe z érzelmileg is közelhozni a kommunista, ateista emberek társadalmi felelősségtudatát, erkölcsi példamutatását. Az ateista érzelmi nevelésnek ez a területe különösen elhanyagolt, pedig nagy jelentőségű az if jús ág nevelése szempontjából. Nem véletlen, hogy az egyházak olyan nagy gondot fordítottak s a ját hőseik (szentek, vér tanúk, híres embereik stb.) népszerűsítésére, pél dá juk pedagógiai felhasználására, — ugyanakkor pedig hamis, torzító módon általánosítva az ateistákat er- kölcstelen, cinikus, „eszmények nélküli'', megvetendő emberekne k m u - tatták be. Az előzőkben említett valláslélektani művekben a vallásos hit
forrásaként, a vallásos „megtérés" motívumaként gyakran szokás emle- getni, hogy a vallásosság a magasabb erkölcsi eszménykép u t án való törekvésből sarjad. Nos. a mi nevelésünk sem hanyagolhatja el a magas erkölcsi példaképeket — az ateista nevelés érdekében!
c) Ateista nevelésünkben nagy szerepet játszik az aktív, szocialista közösségi ember nevelésére törekvés.
Egyik fontos tanulság a valláslélektanból, hogy az egyén vallásos- ságának kialakulásában menny i re nagy szerepet játszik általában a féle- lem (bűntől, túlvilági büntetéstől, haláltól stb.), az irreális vágyak, a magányosság; a vallások elismerik és felhasználják az ember társas, közösségi h aj l amát a maguk érdekében, lényegében azonban céljában, irányultságában misztifikálják az emberi közösséget, társadalmat a „ter- mészetfölöttiség'' j egyében.
Az elmondottak alapján nem kétséges, hogy milyen nagy jelentő- sége van a reális céllal megtöltött, termékeny, aktív közösségi nevelés- n e k az ateista nevelés szemszögéből. A szocialista közösségi nevelés t u d j a leküzdeni a természettől és az ismeretlen, vak társadalmi erőktől való függés, kiszolgáltatottság érzését. Az irreális eszközökhöz, hatal- makhoz való fordulás (pl. a Gondviseléshez, imához, vallási j©cseleke- detekhez stb.) helyett a szocialista közösségi érzés és aktivitás fejleszti ki a tanulókban az erő és biztonság tudatát, az emberi cselekvés, akti- vitás jelentőségét és örömét ez gyökerezteti meg.
Nem f e l ej t h e t j ük el azt sem, hogy gyakorlatilag a vallásos embe - rek, a vallásos tanulók a rni tá rsad al munk ban egyre jobban elszigete- lődnek, egyre i n k á bb magányossá lesznek —, hiszen sok, alapvető világ- nézeti kérdésben elszigetelődnek, nem tudnak és nem is akarna k velünk haladni. Ilyen esetekben a nevelők fontos feladata a magányossá váló, elszigetelődő tanulókat tapintattal és céltudatosan bevonni a közösség életébe, hogy a szocialista közösség örömein keresztül a materialista világnézet is hasson rá juk.
d) Sok esetben a gyermek vallásosságának forrása egyszerűen a fel- nőttek utánzása, a szokás, a hagyományokhoz való ragaszkodás — a szü- lők, nagyszülők iránti engedelmességből, kegyeletből fakadóan. Ilyen esetekben —, ha a vallásos szokások nem fonódtak mélyen egybe más érzelmi, érzületi tényezőkkel — új szokások kialakításával, más, t ársa- dalmi hasznos elfoglalással, aktivizálással, a vallásos külsőségek más- irányú kompenzálásával segíthetünk. Természetesen a figyelemeltere- lés, a vallástól eltéríteni szándékozó foglalkozás — nem ajánl hat ó álta- lános receptként. Sokszor az ateista „elvonó foglalkoztatás" adminiszt- ratív jellegű rendszabálynak tűnik, és éppen makacsságot vált ki a val- lásos szülőkből és a gyermekből is. Ilyen esetekben a figyelemelterelés hatástalan, sőt esetleg káros is.
e) A szülő és a gyermek vallásosságának — az említett gyakori motívumán 'kívül — sokféle, egyéni változata, összeszövődöttsége van.
Ezért is fontos, hogy a nevelő jól ismerje a gyermek környezetét, csa- ládi viszonyait, személyiségjegyeit. Az ateista nevelés csak akkor lehet hatásos, ha nem általános sémákat alkalmaz egyes esetekre, h an e m a
