• Nem Talált Eredményt

10 tiszatáj miképp lett ködülte novemberi első

N/A
N/A
Protected

Academic year: 2022

Ossza meg "10 tiszatáj miképp lett ködülte novemberi első"

Copied!
1
0
0

Teljes szövegt

Loading

Hivatkozások

KAPCSOLÓDÓ DOKUMENTUMOK

A Mintha emberekből állna történeteket mesél, Benedek prózába hajló szövegei hűek maradtak az első kötet számos irányvonalához – főként az utolsó, a

A visszautalás tényét erősíti, hogy az idetartozó három novellában (A festő és a szomszédja, A szencseni agyag átka, Tündérdomb) felbukkan Lao Szu alakja, akit A lojangi

Lehet, hogy nem is látják a színeket, vagy ha mégis, semmit nem jelent nekik.. Lehet, hogy nem

Továbbá megmutatta, hogy a történeti nézőpont megjelenítésével érzékeltethetjük, hogy a gyermekkor történeti konstrukció, azaz a gyermekkort nem

ebből az következik, hogy a koronának ezt a szent jelentését úgy tekinthetjük, mint a kora újkori magyar rendi nemzet önazonosságának egyik legfontosabb elemét.. egy

Érdekesség, hogy a sportág nemzetközi szabályozó szervezete, az International Snowboard Association (ISA) csak há- rom évvel később, 1989-ben alakult, és alig

A friss lap (ez a második szám) az e-könyv bemu- tatására is vállalkozik. E-book járat- lanok, vagy ismerked ő k részére is kényelmesen, ugyanakkor lényegre koncentráltan

A fiatalabb, rövidebb idő óta dolgozó nők általában gyakrabban maradnak el —— a szerző nem kutatja, hogy indokoltan vagy indokolat—. lanul -— de a nők általánosságban