• Nem Talált Eredményt

A Tiszatáj Könyvek sorozatban megjelent

N/A
N/A
Protected

Academic year: 2022

Ossza meg "A Tiszatáj Könyvek sorozatban megjelent"

Copied!
2
0
0

Teljes szövegt

(1)

A Tiszatáj Könyvek sorozatban megjelent Baka István műveinek első kötete, amely köl- teményeinek eddigi legteljesebb gyűjteményét tartalmazza. A versek gerincét a Tájkép fo- hásszal 1996-os kiadása alkotja, mely bár posz- tumusz műként látott napvilágot, tartalmát még Baka állította össze. Kötetünk függeléke a Tájkép fohásszal eredeti kompaktságát és zártságát hivatott ellensúlyozni az oda fel nem vett, de Baka életében megjelent, valamint a ha- gyatékból előkerült versek, változatok és váz- latok közlésével. Baka István életműsorozatát indítjuk ezzel a kötettel. Terveink szerint évente jelenik majd meg egy-egy könyv; jö- vőre a Próza, dráma, majd a Műfordítások és a Publicisztikai írások.

Simai Mihály jel/ölhetetlen jel/ölhető c. könyvét november 3-án mutattuk * be a szegedi Juhász Gyula Művelődési Központban. A költővel Olasz Sándor beszélgetett, közreműködött Babos Ágnes, Beslin Anita és Czene Zoltán.

A Baka István Alapítvány november 15-én „Én itt vagyok” címmel ren-* dezte meg országos vers- énekelt vers- és prózamondó versenyét a Bartók Béla Művelődési Központban. Bevezetőt Olasz Sándor mondott. Ekkor nyílt meg Elblinger Ferenc Töredékek Baka István emlékére c. fotókiállítása.

Bethlen Gábor-díjasok. A Bethlen Gábor Alapítvány Kuratóriuma novem-* ber 3-án új Bethlen-díjasokat köszöntött Jakubinyi György érsek és Vadkerty Katalin történész személyében. Márton Áron-emlékéremmel Balogh Ferenc művésztanár, Göncz László közíró és Bethlen Otthon munkásságát ismerték el. Tamási Áron-díjat kapott régi szerzőnk, Bertha Zoltán irodalomtörténész.

Gratulálunk!

Januári számunk tartalmából:

ACZÉL GÉZA,DOBOZI ESZTER,LÁSZLÓFFY CSABA,TÉREY JÁNOS versei GRECSÓ KRISZTIÁN,NAGY KOPPÁNY ZSOLT prózája

FRIED ISTVÁN,GERGELY ANDRÁS,KULCSÁR-SZABÓ ZOLTÁN tanulmánya NICOLÁS MÜLLER ismeretlen fotói

Diákmelléklet: HANKOVSZKY TAMÁS Pilinszky Jánosról

(2)

Ara: 250 Ft

Előfizetőknek: 200 Ft

Hivatkozások

KAPCSOLÓDÓ DOKUMENTUMOK

Abból az alkalomból, hogy a Tiszatáj könyvek sorozatban megjelent Vörös László- nak Kányádi Sándorról szóló kötete, a költő október 15-én a kiskunhalasi Bibó

2950 Ft, 2850 Ft Báger Gusztáv: Míg leírom, felébredek (versek) 1800 Ft Kiss László: Árnyas utcai szép napok (novellák) 1800 Ft Simai Mihály: Titkos testvériség (versek

a Németh Ágnes összeállításában és gondozásában a Tiszatáj Könyvek sorozatban megjelent Naplóban 1940-ben Vallombrosai zarándoklatáról írt jegyzetében fogalmaz: „[…]

1995-ben maga a kifejezés, hogy huligán, már közhasználatú szó volt, belement a nyelvbe; míg a harmincas években, amikor a könyv íródott, a szó az újdonság erejével

Csiki László A szótolvaj című, a Tiszatáj Könyvek sorozatban megjelent ver- seskötetének bemutatóját június 17-én rendeztük meg a szegedi Sík Sándor Könyvesboltban.. A

A Tiszatáj Könyvek sorozatban megjelent Imre László Műfajtörténet és/vagy komparatisztika című könyve, mely nyolc tanulmányt tartalmaz a klasszikus magyar irodalomról*.

A kötet, melyet Olasz Sándor válogatott és szerkesztett, jórészt azokat az írásokat tartal- mazza, amelyek a háború utáni magyar irodalom ki- emelkedő alkotóival

Az 1997-ben indított Tiszatáj Könyvek sorozatban 1999-ben három kötet jelent meg: Fried István: Árnyak közt mulandó árny.. Tanulmányok Baka István költészetéről, Bozai