csak a zene és csak a szó, a szép szó
ad még erőt, hogy legyünk, mert vagyunk, fiunk a rácsos ágyban gögicsél
csicsija, mondja néki Bálint,
bubuja, mondja néki dalban el Sebestyén, akit halálra szánnak, él.
Párbeszéd Az ige
Eltelt az életedből hat nap.
Mosolyogtam és verekedtem.
Megszületsz majd a hetediken?
Látom a fákat,
tudom a szögek számát:
igen.
Ma már érzem, hogy hiba volt ki is hirdetnem az igét;
ma már tudom, hogy végzetes hiba.
Tanítványok támadtak hirtelen.
Nem is ismérem őket. Nem tudom miket zagyválnak össze-vissza.
Handabandáznak, hallgatok.
Tudom, ha önként nem megyek majd fölcipelnek ők a Golgotára.
H E R B S Z T Z O L T Á N
Őrizetlen szerelemmel
/ rSzerelmeimet fekete kalapba gyűjtöm, gyászt visel már lobogó hajuk.
Asszony lett mind, aztán megözvegyültek mint bennem a vágy,
de ha túl szép ez így,
hát céda lett mindahány.
A megmosdott lovakat szeretem, paráznán csillog a bőrük
mint a rubensi asszonyoké.
Még láttam egy lóherét.
Ennyi elég
— vagy négyfejű béka lehetett?
Aztán ujjaim kileveleztek s derekamba egy suhanc bicskája mélyed
„szeretlek Zsóka"
Ölelések
Könnyeidből a só számra cserepesedett,
bocsásd meg, ha megríkattalak, ha szerelmemben kevés volt az irgalom.
XJgy indultam mindig hozzád, mint Ábrahám indült nemzeni Izsákot, a késreszántat.
Mint nemzőpárok a Bibliából, szentek voltunk,
ihol glóriánk,
csak mosolyunk veszett el valahol.
Vérágas a felhő, ahogy mereven bámulod a falat, hajnali szél előtt. ..
hajnali sóhajod előtt.. . Ilyenek lettünk
tétovázva mászik arcunkra a virradat,
fényrepeszek robbannak be a redőny résein
s álmos szemünkben lassan felébred a közöny.
J Á N O S Y I S T V Á N
Szobortöredékek a budai várban
Gót boltív alatt csorba szobrok merengnek.
Érzékenység és valószínűtlenség.
Szabályos arcú férfiak, pufók hirtelenkék:
kőből kikandikáló sérülékeny lelkek.
Az összezúzó Sors megmaradást teremtett a gödörben nékik. Oly kíméletlen szép Sors: a magyarságé. A föld mély porában, s lelkünk pentatonában leljük az örök Rendet.
31
