HOZZÁSZÓLÁS AZ ÚJ MAGYAR AGRÁRPOLITIKA ELŐZMÉNYEI ÉS JELLEMZŐI C. TANULMÁNYHOZ
DR. MAYER LÁSZLÓ
A Statisztikai Szemle 1997. évi 3. és 4–5. számában megjelent dolgozat igen alaposan elemzi az új agrárpolitikát és létrehozó feltételeit.1 A tanulmány érdeme a történeti és vi- lággazdasági megközelítés. Sokrétűen idéz konkrét véleményeket, helyesen ismeri fel, hogy a rendszerváltozás körüli időszakban új agrárpolitika vált szükségessé, de nem fel- tétlenül a régebbi szervezeti forma (termelőszövetkezetek, állami gazdaságok) teljes fel- számolásával. A szocialista időszakban a szövetkezetek és az állami gazdaságok olyan nagyméretű gazdaságok voltak, amelyek az egyetemes agrárfejlődés hordozói lehettek.
Hozzászólásomban két kérdéshez szeretnék néhány adalékkal hozzájárulni. Az egyik a szerző azon állításával kapcsolatos, hogy a „…világon a családi gazdaságok vannak többségben” a másik pedig azzal, hogy „…a szövetkezetek és állami gazdaságok életkép- telenek”. Ezek nem Benet Iván állításai, hanem mint vitatható megállapításokat említi, ehhez kívánok néhány megjegyzést tenni.
A családi gazdaságok kérdése
A rendszerváltozást követő új agrárpolitika a családi kis gazdaságok előnyben része- sítését azzal indokolta, hogy a „világon a családi gazdaságok vannak többségben”. vizs- gáljuk meg ezt a kérdést néhány főbb ország esetében. Módszertanilag nem helytálló a családi gazdaságoknak pusztán statikus arányát tekinteni, meg kell nézni földterületük nagyságát és főleg a mezőgazdasági termelési értékben játszott szerepüket, arányukat, valamint történelmi fejlődési tendenciájukat is. Erre nézzünk meg néhány példát.
Az Egyesült Államok mezőgazdaságában is három fő farmtípus létezik: családi, társas (partnership) és vállalati (corporation). A családi farmok az összes farmok számának 86,9 százalékát teszik ki, az eladott mezőgazdasági termék értékének pedig csak 56,3 százalékát. Ezekből az arányokból a nem családi farmok nagyobb hatékonyságára lehet következtetni. Az International Herald Tribune 1997. október 5-i számában megjelent:
„America’s farms keep getting bigger and fewer” című cikk, egyfajta gazdasági darwi- nizmusról beszél, ugyanis az Egyesült Államokban 1935-ben 6,8 millió farm volt 1996- 1 A rendszerváltozás e sokakat érdeklő kérdéséhez a Statisztikai Szemle hasábjain is több észrevétel hangzott el. A sort Benet Iván az 1995. évi 3. számban nyitotta meg, amely az 1995. évi 11. számban hét írásos hozzászólással folytatódott. Az itt hivatkozott Benet-tanulmányt pedig újabb hozzászólás (1997. évi 7. sz.) követte. (Szerk.)
ban pedig már csak 2,2 millió, tehát évente közel 100 ezer farm szűnt meg. A földtulaj- don koncentrációját az információ az egyre fejlettebb technika alkalmazásával hozza kapcsolatba.
A farmok számának, művelt területének
és bruttó értékesítésének megoszlása 1993-ban az Egyesült Államokban
Megnevezés
Kevesebb mint 20,0 (átlag 5,16)
20,0–39,9
(átlag 8,23) 40,0–99,9 (átlag 67,18)
100,0–249,9
(átlag 159,53) 250–499,9
(átlag 351,31) 500,0 vagy több (átlag 1333,09) ezer dollár áru értékesítésű farmok aránya (százalék)
Farmok száma 59 11 14 11 4 2 Művelt terület 18 9 22 25 14 13 Bruttó értékesítés 4 4 12 24 17 39
Forrás: Internet: http://www.usda.gov/faxbook/contents.htm. Az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma 1993.
évi mezőgazdasági adata.
A farmok 70 százalékának évi eladási forgalma 40 ezer dollár alatti, de ezek az ösz- szes mezőgazdasági árueladásoknak mindössze 10 százalékát adják. Az egy farmra eső évi eladási értékük csak 5164 dollár. Ez az összeg alig több, mint az átlagos amerikai ha- vi bér 3-4-szerese. Ez jelzi, hogy ők nem tudnak csak mezőgazdaságból megélni, azaz részidejű farmerek. A másik pólus a 0,5 millió dollárnál többet értékesítők, a farmok mindössze 2 százalékát teszik ki, de az összes árueladás 40 százalékát adják. Mindezek- ből le kell vonni azt a következtetést, hogy nem elég pusztán a családi farmok (kis far- mok) számát, azok arányát figyelembe venni.
Angliában a The Times 1991. január 7-i számában megjelent cikk szerint, melynek alcíme „Big is beautiful” (A nagy szép), az angol mezőgazdaságban 1950-ben még 500 ezer farm volt, de számuk 1984-re 220 ezerre csökkent. Ezekből 116 ezer nagy farm (96 hektár feletti) adja a mezőgazdasági termelési érték 90 százalékát. Még nagyobb a cent- ralizáció az angol gabonatermelésben, a farmok egynegyede termelte meg a gabona há- romnegyed részét. 1990-ben 6000 főfoglalkozású farmer hagyott fel a termeléssel, ez kétszerese az előző tíz év átlagának.
Ugyancsak a The Times-ban, egy 1994. augusztus 22-i számában megjelent cikkben az olvasható, hogy egy 108 hektáron gazdálkodó farmer évi 7000 font állami támogatást kap ugyan, de gyermekei mégsem folytatják a mezőgazdasági munkát. A független kis farmereket a cikk, „veszélyeztetett fajnak” (endangered species) nevezi, és szembeállítja a családi farmokkal a nagy farmokat. „Minél nagyobb a birtok, annál nagyobb az EU tá- mogatása. Az angol mezőgazdaságnak adott 2,2 milliárd font négyötöde a farmerek egy- ötödéhez kerül, a legnagyobbakhoz és a leggazdagabbakhoz.” Vagyis a családi farmok (kis farmok) támogatásának hangoztatása mellett valójában főleg a nagy farmokat támo- gatják.
A Német Szövetségi Köztársaság mezőgazdasági minisztériumának az 1988/89-es mezőgazdasági évről szóló, a Financial Timesban közzétett jelentése a következő fontos információkat tartalmazza: 1989-ben 650 ezer farm volt, és ezek száma évente 14-15 ezerrel, azaz körülbelül 2,5 százalékkal csökken. A jelentés hozzáteszi, hogy „…nem elég gyors a csökkenés ahhoz, hogy jelentős strukturális változást hozzon létre”. Tehát a
kis farmok még gyorsabb megszűnését tartják kívánatosnak. A jelentés a német farmokat három kategóriába sorolja aszerint, hogy a farm bevétele milyen arányban származik a mezőgazdasági és a nem mezőgazdasági tevékenységből.
Az első kategóriába azok a farmok kerültek, amelyeknek jövedelme több mint 90 szá- zalékban mezőgazdaságból ered. Ezek a teljes idejű (full time) farmerek. 1989-ben 319 ezer ilyen farm volt, átlagos területük 29 hektár. Számuk évi 2,5 százalékkal csökken.
Farmonként évi 14 ezer márka támogatást kapnak.
A második kategóriába tartozók jövedelmének 50–90 százaléka származik a mező- gazdaságból. 1989-ben 58 500 ilyen farm volt, átlagterületük 17,5 hektár. Számuk évente 4,5 százalékkal csökken.
A harmadik kategóriába tartozó farmerek jövedelmének kevesebb mint 50 százaléka származik a mezőgazdaságból. Ők a részidejű (part time) farmerek, számuk 1989-ben 272 ezer volt. Átlagos területük 5,7 hektár, és évi 2 százalékkal csökken e farmok száma.
Az összes farmnak tehát közel fele teljes és fele részidejű farm. Az összes megszűnési arány évi 2,5 százalék, de a részidejű farmerek esetében ez kisebb, 2 százalék, ugyanis ők nem elsősorban mezőgazdaságból élnek.
Ezek az adatok közel 10 évvel ezelőttiek, de kategoriánkénti számuk alakulása kikö- vetkeztethető az évi százalékos csökkenésekből. Ezek szerint Németországban kis csalá- di farmok ma is léteznek, sőt az egészen kicsik (5,7 hektár) közel felét teszik ki az összes farmnak, de ezek jövedelme döntően nem a mezőgazdaságból származik.
Franciaországban a farmok száma és átlagterületük a következőképpen alakult:
1973-ban 1 millió 60 ezer farm volt és átlagterületük 25 hektár; 1995-ben már csak 750 ezer farm volt és átlagterületük 37 hektár. A farmok száma tehát 12 év alatt közel 300 ezerrel, azaz évi 25 ezerrel csökkent. A farmok közül az 1-5 hektár közöttiek száma sta- bil (mert nem elsősorban mezőgazdaságból élnek) az 5-20 hektár közötti farmok száma viszont felére csökkent, a 100 hektárnál nagyobb farmok száma pedig nőtt. Németor- szághoz hasonlóan Franciaországban is közel azonos mértékben, az összes farm 40 szá- zaléka részidőben gazdálkodik. Növekszik viszont a mezőgazdasági társas gazdálkodás, évi 2-3 ezerrel. 1995-ben számuk 43, 7 ezer volt 88 hektáros átlagterülettel.2
Japánban „a második világháborút követő amerikai megszállás alatt az Egyesült Ál- lamok olyan földreformot támogatott, amely újra elosztotta a földet, hogy igazságosabb társadalmat, de ezzel egyidejűleg kevésbé hatékony agrárszektort hozzon létre Az átlagos farmméret Japánban 1,3 hektár. A legtöbb farmer részidejű.3 A mezőgazdaság alacsony hatékonysága megnyilvánul a magas élelmiszerárakban. Az átlagos rizstermelő farm mé- rete 0,6 hektár (1991-ben), és 10 kilogramm fényezett rizs ára 4639 jen, ugyanakkor az Egyesült Államokban az átlagos rizstermelő farm mérete 94 hektár, a 10 kilogramm fé- nyezett rizs ára 800 jen.4
Dél-Koreában is földreformot hajtottak végre a második világháború után, felosztot- ták a nagybirtokokat, és törvényileg 3 hektárban szabták meg a farmok felső határát. A rizstermelő farmok átlagos mérete 1 hektár alatt van. Dél-Koreában a rizs 5-6-szor drá- gább, mint a világpiacon. Mind a belső gazdasági problémák, mind az Egyesült Államok és a Világkereskedelmi Szervezet (World Trade Organization – WTO) nyomása arra 2 Pálovics Béláné dr. : Koncentrációs irányzatok a francia mezőgazdaságban. Gazdálkodás. 1997. évi 4. sz. 1. old.
3 Japanese family farm: A way of life in crisis. International Herald Tribune. 1996. július 16. 1–4. old.
4 Nikkey Weekly. 1991. június 8.
kényszeríti az országot, hogy átszervezze a mezőgazdaságot. A közelmúltban törvényt hoztak, hogy 100 hektáros vállalati (corporate) farmokat hozhatnak létre. „Ez az első lé- pés – írja a Korea Newsreview –, hogy átalakítsuk a mezőgazdaságot, amely jelenleg kis, családi farmokból áll.” Tehát ebben az országban a családi farm nem a jövőt, hanem a múltat jelenti. Japán és Dél-Korea példája is azt mutatja, hogy nemcsak a családi farmok arányát, hanem a világpiaci árhoz viszonyított termelési költségarányokat is figyelembe kell venni.
A szövetkezetek és az állami gazdaságok életképességéről
Az életképesség döntő feltétele a hatékonyság, vagyis az, hogy mekkora ráfordítással termelik a termékeket. A nyugat-európai családi farmok életképesek; ezt a magas védőár és az állami támogatás biztosítja. Miért jelentős mégis a farmcentralizáció?
A hatékonyságra – életképességre – az exporttámogatások mértékéből következtethe- tünk, mert annak a világpiaci ár és a hazai termelési költség különbségét kell fedezni. A búza világpiaci ára 1990-ben 100 dollár körül volt. A Wall Street Journal értesülése sze- rint az Egyesült Államokban tonnánként 50 dollárral, Franciaországban pedig 150 dollár- ral támogatják az exportot, a Világgazdaság ausztriai információja pedig 220 dolláros támogatást említ. Ezekből az adatokból arra következtethetünk, hogy a búza tonnánkénti termelési költsége az Egyesült Államokban 150, Franciaországban 250, Ausztriában 320 dollár. Magyarországon ugyanakkor az 1990. évi 6000 forintos árral és 60 forintos dolárárral számolva 100 dollár, tehát mintegy 40, illetve 30 százaléka a franciaországi- nak, illetve az ausztriainak. Mind a nemzetközi statisztikai adatok, mind pedig a hazánk- ba látogató turisták tanúsíthatták, hogy 1990 előtt az élelmiszerárak Magyarországon sokkal alacsonyabbak voltak, mint Nyugat-Európában, és ezt tapasztalták a külföldön járt magyar turisták is. Mindezek a tények azt mutatják, hogy a magyar mezőgazdaság élet- képes, sőt sok esetben életképesebb volt, mint a nyugatiak. Felvetődik a kérdés, ha a kis családi farmok háttérbe szorulása világtendencia, és a magyar mezőgazdaság minden ne- hézség ellenére életképes volt, akkor miért kellett a szövetkezeteket és az állami gazda- ságokat szétdarabolni, privatizálni. A választ megtaláljuk Körösi Imre képviselő vélemé- nyében, aki egy interjúban a következőket mondotta: „Azért volt és van káosz, mert a tu- lajdonviszonyokat és szervezeti egységeket ideológiai alapon bontottuk fel. A gazdaságot nem lett volna szabad megideologizálni.”5
A nagyüzemek és a kis farmok viszonyára mutat az International Herald Tribune 1996. július 16-i számának egyik cikke: „Az Egyesült Államok kormányának ösztönzé- sére az Exim Bank kedvező hitelt nyújt 600 darab John Deere kombájn vásárlására Uk- rajnának, ott azonban ezeket 187 ezer dolláros áron nyilván csak a kolhozok és a szövet- kezetek tudják megvásárolni.” A cikk írója meg is jegyzi, hogy az exportőr cég és az Egyesült Államok gazdasági érdeke ütközik Ukrajna hivatalos privatizálási politikájával.
Az International Herald Tribune 1997. április 2-iki számában (5.old.) az oroszországi mezőgazdasági nagyüzemek privatizálásáról pedig ezt olvashatjuk: „A mezőgazdasági reform legláthatóbb eredménye, hogy létrehozza a falusi szegények olyan alsó osztályát (rural underclass), amelynek tagjai kötve vannak a földhöz, mert nincs pénzük azt el-
5 Népszabadság. 1995. augusztus 30.
hagyni, és ugyanúgy igen kevés reményük van a szabadságra és a jólétre, mint az egy év- századdal korábban jobbágy őseiknek volt”.A cikk hozzáteszi, hogy a mezőgazdasági földek 95 százalékát még nem privatizálták.
*
Összegezve: az agrár-világgazdaság a forrongás, a felgyorsuló átalakulás korszakában van. A gyors technikai fejlődés gyorsítja a farmcentralizációt is. A kisebb családi farmok – bár számuk egyelőre nagy – egyre inkább veszítenek a nagyobb gazdaságokkal, a vállalatokkal és a társas gazdaságokkal folytatott versenyben.
Mindezeknek politikai, világpolitikai vonatkozásai is vannak; országok, pártok politikája kapcsolódhat a világméretű farmkoncentrációs tendenciákhoz. Különösen a rendszerváltó országokban kerülnek az agrárkérdések a politikai csatározások középpontjába.
