VITA A HÚS'I'ERMELÉSRÖL
849
sok olyan ténymegállapítás van, amelyet a jövőben figyelembe kell vennünk, sok olyan hibára mutatott rá, amelyet meg kell szüntetnünk. A hibák okainak egy része azonban a tenyésztést irányító és a termelést elemző szakemberek munkáján kivülálló gazdaság— és, árpolitikai kérdésekre vezethető vissza.
Ezek helyes irányba való terelése eleve sok hibát fog megszüntetni. Az állat—
tenyésztés helyzetének elemzésével, következtetéseink megvitatásával mi is segítséget tudunk nyújtani a helyes szemlélet kialakításához, végső soron a
termelés növeléséhez, gazdaságosabbá tételéhez.
DR. KEREKES GYÖRGY —
PESIOME
ABTOp nonemnsnpyer c Hexoropmmn HOHOMGHHHMH, coaepmammmcn B crarse Ö-pa Flamegfia Tatcaua onexoropnx axonommecxnx npoőnemax nponssoncrea maca B Benrpnn, KOTOpaH őbina onyönnxosana B Ne 12 mypaana ,,Cramcrmecxoe Oöospeime" sa 1965 ma (crp. 1198— 1225). ABTOp cumae'r CHOprlMI/I BblCKaSbIBaHl/Ií! 11-pa TaKaua omocn- TEJIEI—IO ennen nemm norpeőnennem " nponaeoucrsowi maca, nanee omocmensno npousnou—
crna KOpMOB n, naxoneu, ornocu'rensno HOYOJIOBbíl prnnoro poraToro cxora n nponasoucreou mennyien. OH ne cumaer npasnnbnoü COCTaBJIeHHVlO u-pom Taxation MOlICJIb, Koropan nenaer Bunonm us ssanMocsnseü menoiy uncnom naxi'aunü n nponseoncmom yőoünoro CKOTa.
SUMMARY
The author discusses some statements of dr. József Takács published in his article on some economic problems of meat production in Hungary. The article appeared in No. _12, 1965 (1198—1255 pp.) ocf ,,Statistical Review". The author regards the statements of Dr. Takács on the relation between meat consumption and meat
production, on the position of fodder production and on the relation between the cattle stock and meat production as controversial. Nor does the author agree with the model prepared by Dr. Takács which draws conclusions on basis of the relation between the number of lactations and the production of animals for slaughter.
VÁLASZ DR. KEREKES GYÖRGY ÉSZREVÉTELEIRE
Legutóbbi tanulmányomban a hazai hústermelés közgazdasági problémái—
val foglalkoztam,3 és a hústermelésre ható néhány tényező jelentőségét, hatá—
sát kíséreltem meg felvázolni. Dr. Kerekes György vitacikkében egyrészt ki—
egészíti tanulmányomat, másrészt bizonyos megállapításokkal nem ért egyet.
A kiegészggsek nagy részét helyénvalónak is tartom, tanulmányomban ugyanis kifejtettem, hogy a hústermelésre ható számtalan tényező közül csak néhányat — véleményem szerint a legfontosabbakat — emeltem ki.4 Válaszom—
ban azonban ezekkel a kiegészítésekkel is foglalkozom, és azokat a megfelelő helyre igyekszem tenni, mert a megjegyzésekben azok inkább helyettesítő módszereknek tűnnek. Válaszomban megpróbálok a felvetett kérdések sor-—
rendjében haladni, de az ismétlések elkerülése végett az azonos tartalmú kér—
désekkel együtt foglalkozom.
! Lásd Statisztikai szemle, 1965. év! 18. sz. 1198—1225. old.
4 E témával foglalkoztam még ,,I—Iústerrnelésünk területi intenzitása" című cikkemben § (Megyei és Városi Statisztikai Értesítő. 1965. évi 10. sz. 481—497. old. 4- 4 kartogram).
5 Statisztikai Szemle
850 VITA A nosmnmamsaön
Először a húsfogyasztás. és —termelés közti kapcsolat kérdését egésZíti ki
dr. Kerekes. Úgy tűnik szavaiból, mintha ez a kapcsolat a tanulmányban közöltnél —— ahol én azt a kifejezést használtam, hogy ,,A húsfogyasztás . alakulását nagyrészt a termelés szinvonala határozza meg" (1198. old.) —— jóval lazább lenne. Ö a fogyasztásban a külkereskedelemnek szán jelentős szerepet.Ennek hatását én sem tagadtam, és most sem tagadom. Én azonban a hazai hústermelés egyes közgazdasági problémáiról írtam, és Magyarországon -—-— ahol az export-import egyenlege a termelt mennyiségnek 10—15 szazalekat teszi, ki —— elsősorban a termelés határozza meg a fogyasztást. Ha tehát a hús- fogyasztást tartósan emelni akarjuk, akkor ennek alapját először a termelés—
nél kell megteremteni. Ez az összefüggés nemcsak hazai, hanem világviszony—
latban is helytálló. A kiterjedt vagy magas színvonalú állattenyésztést folytató
országokban általában magas, a kevésbé intenzív vagy állattenyésztést alig folytató országokban alacsony a fejenkénti húsfogyasztás. Ezt a statisztikai, adatok világosan alátámasztják. Egyes esetekben természetesen lehetnek orszá—gok, amelyeknél a külkereskedelemnek nagyobb a szerepe, de a húsfogyasztás:
nagyobb részét ott is a hazai termelés adja.
A takarmánytermelés helyzetéhez dr. Kerekes két helyen is fűz —— jól- lehet nem lényegbevágó —— megjegyzést. Mindkét esetben egy-egy mondatot emel ki, és azt önkényesen, a tanulmány mondanivalójától eltérően magya—- rázza. Először vitatja a takarmánytermő területek némi növekedését. Erre ő maga adja meg a választ, amikor megállapítja: a növekedés vagy csökkenés attól függ, hogy a ,,változást melyik időszakhoz viszonyítjuk". Tanulmányom- ban én általában a háború előtti utolsó békeévet, 1938—at, vagy ahol rendelke- zésemre állott, az 1934—1938. évek átlagát választottam bázisul. A 2. táblában-.
(1200. old.) —- ahol dr. Kerekes ezt kifogásolja — az állatállomány alakulását 1938-tól mutatom be, így a takarmánytermő terület alakulását is ehhez kels
lett viszonyítanom. Az általa ajánlott módon és forrásból számolva is a szántó—- _ _ földi takarmánytermő terület 1938—ban 4,6, 1964-ben pedig 4,8 millió kat..
hold.5 Ez némi növekedést mutat. A takarmánytemelés problémáját azonban -— véleményem szerint —— nem a terület, hanem a megtermelt takarmány mennyisége és tápértéke alapján célszerű megközelíteni. így az elemzésnél leghelyesebb az egy állatra jutó takarmány mennyiségével és tápértékével
számolni, ahogyan ezt tanulmányomban (1214. old.) tettem.
A takarmánytermelés elemzésénél kifogás tárgyát képezi még, hogy meg- jegyzés nélkül közlöm a különböző állatfajoknál egységnyi súlygyarapodáshoz szükséges takarmány mennyiségét, melyet keményítőértékben adok meg. Nem, Világos előttem, hogy milyen megjegyzést kellett volna ehhez hozzátennem, de szabad legyen megemlítenem, hogy e témát csupán négy és fél oldalon elemzem tanulmányomban, Ez igen kevés ahhoz, hogy ennek a t ak ala—.
pos, minden részletére kiterjedő elemzését adjam. Egyébként ne? isl'volt célom, hogy a részletkérdésekker is kimerítően foglalkozzam és feleslegesnek,
is tartottam egy közgazdasági***elemzésnél 'az olvasó figyelmét technológiai—
biológiai témákkal lekötni. ' [_ " ,
Dr. Kerekes röviden foglalkozik a szarvasmarha—állomány és a marhahús—'
termelés közti kapcsolattal. Jóllehet megállapításai azonosak a tanulmányé'val,.
de hozzá teszi, hogy ez ,,csak tendenciájában és csak a tényhelyzetből adódóan,
5 Lásd: Mezőgazdasági adattár. I. köt. 282. old.
VITA A HÚSTERMELÉSRÖL
851
igaz." Ha igy igaz, akkor a további fejtegetés csak tautológia. További fejte- getéséből ugyanis kitűnik, hogy ez a tényhelyzet számára keveset mond, és mindez csak szemléletbeli okok következményének tekinthető. E szemléletből következtetve valóban a hústermelés fogalmát is másként értelmezi, és az élősúlytermeléssel keveri össze. Legalább is az ilyen jellegű megállapítások erre engednek következtetni: ,, . . .a hústermelést elsősorban nem a kivágás számbeli növekedésével kell elérnünk, . . . a kivágások számának nagysága és nem a hústermelés növelése járult hozzá a szarvasmarha—állomány csök- kenéséhez." Én a hústermelésen mindig a szarvasmarha, a sertés, a ló és a juh által termelt csontoshúst és belsőséget, valamint a baromfihúst értettem.
Ez egyben azt is jelenti, hogy a hústermeléshez az állatokat (akár darabban, akár élősúlyban kifejezve) le kell vágni, és így a hústermelés, valamint az- állatállomány közötti összefüggés elég határozottnak fogható fel. Ehhez azon—
ban most is mint tanulmányomban hozzáteszem, hogy az állomány nagysága csak egyik tényezője a hústermelésnek. A levágott állatok átlagsúlya termé- szetesen szintén befolyásolja a termelt hús mennyiségét. Dr. Kerekes ezt a gondolatot észrevételeinek következő fejezetében bővebben meg is magyarázza, és példával illusztrálja, hogy milyen különbség van egy 60 kilogrammos borjú
és egy 500 kilogrammos növendékmarha hústermelése között. Én ezzel egyet is értek, mert a tanulmányban, ha e kérdéssel nem is foglalkoztam részletesen,
de erre céloztam akkor, amikor megállapítottam, hogy ,,A marhahústenmelésnövekedését a marhahizlalás elterjedése is elősegítette" (1204. old.).
Az egy szarvasmarhára jutó hústermelés helyett dr. Kerekes az egy tehénre jutó hústermelés figyelembevételét ajánlja. Ennek óvatos használa—
tára magam hivtam fel a figyelmet tanulmányomban (1204. old.). Az egy szarvasmarhára jutó hústermelés mutatóját azonban még mindig jobbnak
tartom, mint az egy tehénre jutót. Ez utóbbi torzító hatására bizonyos mérté—kig utal a tanulmányomban kifejtett következtetés is (1201—1202. old.).
' Dr. Kerekes ahogy kétségbe vonta az állatállomány nagysága és a hús—
termelés közötti kapcsolatot, később még határozottabban tagadja az anya- állomány nagysága és a hústermelés közti összefüggést. Azt elismeri, hogy az állatállomány újratermelésének feltétele az anyaállomány megfelelő szinten tartása. Ebből viszont logikailag következik —— véleményem szerint -—, hogy az állatállomány nagysága a kivágások számát, a kivágások száma pedig a hústermelést határozza meg. Mindez statisztikai adatokkal is alátámasztható,.
és tanulmányom 5. táblájában —— melyet most feleslegesnek tartok megismé—
telni vagy újabbakkal kiegészíteni —— be is mutatom. A kettő közti kapcsolatot ilyenformán nehéz tagadni, és a dr. Kerekes által felhozott példák sem cáfol—
ják meg. Természetesen az anyaállománynak a hústermelésre gyakorolt hatása az egyes állatfajokra jellemző biológiai tulajdonságok miatt állatfajonként eltérő. Általában az évenként egyszer vagy ritkábban ellő és hosszú felneve- lési időt igénylő fajoknál nagyobb, az évenként többször ellő és rövid fel-A nevelési időt igénylő fajoknál pedig kisebb az anyaállománynak a hústerme—í lésre gyakorolt hatása. Az anyaállomány és hústermelés közti kapcsolat taga—
dása egyébként azért is veszélyes, mert abból olyan következtetés vonható—
le, hogy nem kell törekedni a tehénállomány növelésére, a kocaállomány cik—T likus ingadozásának mérséklésére vagy a tyúkállománynak legalább Változat—"
lan szinten történő tartására. Az ilyen szemlélet a távlati célkitűzések meg—' valósítását veszélyeztetné.
§.
852 VITA *A HÚSTERMELESBOL ;
Az anyaállomány nagyságán kívül természetesen más tényezők is ——'— így a dr. Kerekes által példaként említettek is —— befolyásolják a hústermelést.
Az anyaállomány megfelelő kihasználása, ahogy ezt részletesen bizonyitja is, szintén fontos tényezője a hústermelésnek. Ezt egyébként én is hasonló pél—
dával bizonyítom (1212. old.).
Feltűnő, hogy amig dr. Kerekes hozzászólásának ennél a résznél az anya—
állomány megfelelő kihasználásának tulajdonít nagyobb jelentőséget, addig
később —— az általam összeállított és a 4. táblában (1209. old.) közölt modellel
kapcsolatban —— a tehénállomány kihasználásának a hústermelésre. gyakorolt hatását vonja kétségbe. A modell mondanivalóját vitatja anélkül; hogy a mo- dell koefficienseit hiányosnak vagy szakmai szempontból kifogásolhatónak tartaná. Igaz, hogy a valóságban pontosan olyan tulajdonságokkal rendelkező tehenészet nincs, mint amilyet a modell tartalmaz; ha azonban a modell adatai valóságos, szakmailag elfogadható és nem elvonatkoztatott adatokra épülnek, akkor azok mozgása a jelenség valóságos mozgását tükrözi. A tanulmányban közölt modell adatai pedig szakmailag nem vitatható koefficiensekre épülnek.Azt feltételeztem ugyanis, hogy az üszőket 20,5 hónapos korban fedeztetík,
16 havonként elletik, és az utolsó ellés után még egy évig fejik. Ezek az ada——tok az országos átlag körül helyezkednek el, illetve azoknál valamivel jobbak.
A 75 százalékos szaporulati arány is megfelel az országos átlagnak, és a nemek
50—50 százalékos aránya is követi a nagyszámok törvényét. Ha ezeket el—fogadjuk —— márpedig miért ne fogadnánk el —, akkor a modell összeállítása már csak egyszerű számtani művelet. A modell adataiból levont következte—
tés aztán ismét szubjektív dolog. Én ismételten csak azt a következtetést vonom le, melyet tanulmányomban (1210. old.) leirtam: ,,A vágóállat—termelés növelését tehát a tehenek haszonidejének a biológiailag lehetséges ideig tör—
ténő meghosszabbítása inkább elősegíti, mint a tehénselejtezések magas szin- ten való tartása. Ez utóbbi csak annyiban eredményez több vágóállatot, amennyiben a korábbi selejtezés következtében jelentős számú nagyobb vágó- súlyú selejttehén kerül értékesítésre. Ezzel szemben a jobb minőséget kép—
viselő növendék vágóállatok aránya kisebb. A modell adataiból továbbá az is megállapítható, hogy a vágóállat—termelés a tehenek haszonidejének meg—
hosszabbításán és a tehénállomány növelésén kívül a gyakoribb elletéssel is emelhető". Egyébként akarva, nem akarva dr. Kerekes is erre a következte—
tésre jut, mert azt mondja ,,A laktációk számának növekedésével nő a jobb minőséget és a magasabb árat képviselő növendék vágóállatok száma . . ."
Ezt a helyes gondolatot azonban a mondat második felében kétségbe vonja, és azt a jövedelmezőség oldaláról igyekszik vitatni. Ennek érdekében a tanul—
mányomban közölt modellbe az árakkal és súlyokkal kombinálva számos szubjektív elemet visz be, és ezzel azt nagyon el is torzítja. Én a modellel a gövedelmezőséget nem akartam vizsgálni, mert arra nem tartom megfelelőnek.
A modell hosszú ideig ható, stabil koefficiensekre épül, mig ha a gyakran vál——
;OZÓ árelemeket is becsempésszük, akkor a modell csak az adott árviszonyok között és rövid ideig érvényes. Ezen túlmenően nagyon szubjektívvé teszi az elemzést az is, hogy önkényesen 16 forintos kilogrammonkénti árral számol,
amely a növendékeknél szinte a legalacsonyabb, a selejt-teheneknél' pedig az
érvényben levő legmagasabb árnak felel meg. Úgyszintén nagyon szubjektív—nek tekinthető az is, hogy az első laktáció után minden tehén extrém, minőségű; Véleményem szerint jobban megközelítette volna a valóságot, ha
; teheneknek csak 20 százalékát vette volna extrémnek, 40 százalékát első, 40
!,
VITA A HÚSTERMELÉSROL , 853
százalékát másodosztályúnak. Helyesebb lett volna továbbá megosztani a má- sodik, harmadik és negyedik laktáció után selejtezett teheneket is az első és a második osztály között fele-fele arányban. Ha a teheneknél 600 kilogram—
mos átlagsúlyt tételezünk fel, akkor a dr. Kerekes által felhozott indokolásból (a 4. tábla után következő bekezdésben ezt olvashatjuk: ,, . . . leellett üszőn—
ként . .. 100—120 kilogram súlytöbblet előnyhöz jutunk . . .") következik, hogy a növendékeket is átlagosan 480 kilogrammal kell elszámolni. Ezekből az adatokból számítva a következő adatokat kapjuk.
A súlytermelés és az árbevétel alakulása
' (dr. Kerekes György 4. és 5. táblája alapján)
Súlytermelés (mázsa) Árbevétel (ezer forint)
Aálaktáciltgk —
ízelgtaezisig él?;lílíigílál selejttehénből összesen 323323; selejttehe'nből összesen
1 _
l ... —— 4500 4500 —- 6300 6300
2 ... 2054 1932 3986 3697 2609 6306
3. . ... 2426 14.18 3844 4727 1644 6371
4 ... 2880 900 3780 5184 1215 6399
5 ... 3024 720 3744 5443 900 6343
6. . ... 3130 588 3718 5634 735 6369 ,
7 ... 3202 498 3700 5764 473 6237
8 ... 3240 450 3690 5832 428 6260
9 ... 3274 408 3682 5893 326 6219
Ennek a táblának sem a naturális, sem pedig az értékadatai nem monda—
nak ellent a tanulmányomból idézett és a korábban ismertetett megállapítá—
soknak, sőt azokat alá is támasztják. Az elmondottakat még jobban megerősí- tené, ha az árbevételnél a tejtermelés értéke is szerepelne. Ennek ellenére a modellt továbbra sem tartom alkalmasnak a jövedelemzőség megítélésére.
Mindössze azt akartam bizonyítani e számítással, hogy a valóságot nélkülöző, szubjektív elemek mennyire eltorzíthatják a dolgok lényegét. A tanulmányom—
ban közölt modellen ez a torzítás nem következik be, mert a közölt koeffici—
ensek megváltoztatása sem jelentené a tendencia és a mondanivaló lényegének a megváltoztatását.
Kifogásolja dr. Kerekes még a ,,forgási sebesség" fogalmának használatát, és tagadja hatását a hústermelésre. A kifejezést magam is idézőjelben hasz- nálom, de nem azért mert azt a vitacikkben leírtak szerint akartam volna értelmezni. A cikkemet ugyanis közgazdasági tanulmánynak szántam, és így a kifejezéseket is a közgazdaságtudományból vettem. A politikai gazdaság—
tanban forgási sebességgel mint közgazdasági kategóriával Marx foglalkozott először, aki a tőke megtérülésének gyorsaságát a profitráta egyik meghatározó tényezőjének tekintette. A forgási sebességen azt értette, hogy a befektetett tőke az év folyamán hányszor térül meg. A megtérülési idő csökkentése gyoxl—
sítja a tőke körforgását, és ezzel egyenes arányban nő a profitráta is. A for—
gási sebesség fogalmát más ágazati tudományokkal együtt az agrárgazdaságtan is átvette, és hasonló értelemben használja a forgóeszközökre vonatkoztatva;
Én még tovább mentem, és csak az állatállománnyal kapcsolatban vizsgáltam a hústermelésre gyakorolt hatását. Ezért tettem idézőjelbe a forgási sebességet, A forgási sebesség viszont ilyen értelemben a vágási arányokkal is mérhető mert az is megmutatja, hogy az állat megszületésétől, annak vágásrakész
.854. VITA A HÚSTERMELÉSRÖL
állapotig történő tartásáig általában mennyi időre volt szükség. (Például: 120 százalékos vágási arány mellett ez 304 nap.) A forgási sebesség gyorsításának a hústermelés növelésére gyakorolt hatását a tanulmányban együttesen is és állatfajonként részletezve is — véleményem szerint —- eléggé meggyőzően bizonyítottam. Úgy érzem, hogy itt felesleges az elmondottakat megismételni.
Egyébként ha mindenütt törekednek a forgási sebesség ésszerű növelésére-
a hozamok növelése és a költségek csökkentése érdekében, akkor ez miért járna
éppen az állattenyésztésben ellenkező eredménnyel? Természetesen a forgási sebesség növelését nem úgy kell értelmezni, ahogyan dr. Kerekes a szopós.
malacok vagy a szopós borjak levágásával értelmezi. A forgási sebességet intenzívebb takarmányozással, korábban érő fajták kitenyésztésével, fiatalabb, de a kívánt átlagsúlyt elért korú állatok levágásával stb. kell növelni.
Továbbiakban dr. Kerekes vitatja a jövedelmezőség vizsgálatának módszerét.
Jövedelmezőségen általában és az egyes termékeknél is az elért jövedelem és a ráfordítás különbségét értjük, ezért akár a termőegységre, (kat. hold, darab), akár a termékegységre (liter, mázsa) jutó költséget nehéz megkerülni.
A vizsgálatot természetesen megnehezíti az a körülmény, hogy azonos tartalmú
önköltségi adatok nem állnak rendelkezésre. Tanulmányomban erre és ennek okaira fel is ln'vtam a figyelmet. Az önköltségi adatok említett hiányosságai ellenére azonban az nem fedi a valóságot, hogy a jövedelmezőségi ráta az ál—lami gazdaságoknál a jövedelmet (a nettó jövedelmet vagy a v-t), a termelő- szövetkezeteknél pedig a jövedelem és a munkaegység értékének különbségét (a bruttó jövedelemhez közelálló kategória, az m—j—v egy részét) tartalmazza.
Mindkét szektornál ez nettó jövedelemként fogható fel. Mivel nem akartam a két szektor között párhuzamot vonni, az önköltség használatát a vizsgálat céljára alkalmasnak tartottam. Az egyes állati termékek (a hús, a tej, a tojás) eltérő jövedelmezőségére és annak következményeire akartam ugyanis felhívni a figyelmet. Ezt egyébként nemcsak az önköltséggel, hanem a termékek egyenértékével is bizonyítottam. Azóta ezeknek a termékeknek az árát ren—
dezték, és ez feltehetően módosította jövedelmezőségüket, azok egymáshoz viszonyított arányát. Ez is a kérdés aktualitását bizonyítja,
Végül elfogadom dr. Kerekesnek azt az észrevételét, hogy az élősúly—
.termelés önköltsége helyett a ráhízlalt súly önköltsége kifejezést kellett volna használnom. A tanulmány mondanivalóját azonban ez nem befolyásolta volna.
A tanulmány tárgyát képező kérdések nagy része az egyik legfontosabb élelmiszer, a hús termelésének _— véleményem szerint —— jelentősebb prob—
lémáit érintette, így ha a vita hozzájárult a Vitatott kérdések tisztázásához és a helyes álláspont kialakításához, elértem a kitűzött célt.
DR. TAKÁCS JÓZSEF
PESlOME
CTaTbíl Hengeres O'l'BeTOM Ha nacxvccnonnyio crarmo ö—pa ,Zlbepöx Kepefceuta,—Koropmii noasepr Kpm'uxe sumemuuű B Ne 12 mypnana ,,Crarucrmecxoe Oőoapenne"aa 1965 ron ero ouepx no sxonommecxum BonpocaM nponssoncrsa maca B Benrpnn. Amop orBeliaa Ha
couepmamueca B nucxyccuonnoü crarbe aaMeuanun noaropner csoü BbIBOlI, 'n'o nunamnxa norpeöneam maca aanncm B nepayio ouepenb or VpOBHH nponssoacrsa. O'rnocmenbno npo- usamcraa KOpMOB OH pastncnne'r pan cnopnmx Bonpocoa, nonuepxnaaz npn erom caoe MHC- .Hue, liro K paspemenmo aroü npoöneMu uenecooöpasno nonxozmrb ne 0 TOHKI/l sperma IUIO-
VITA. A HÚSTERMELÉSROL 855
maueü, a c TO'lKl/l sperma Konnuecrsa " nmarensuocm npoussonmwmx KOpMOB. Cornacno
ABTopY an/lBelIeHHble B ILHCKVCCHOHHOf/l CTaTbe HpHMepbl He onposepraior VCTaHOBHEHHYIO
MM BSal/IMOCBHSB memy Benmnuoü HOFOIIOBbSI " npouseoncmozw MHCa. Haxoneu ou omeuae'r,
'lTO llaHHble npnBenenuoü B ouepKe MOILEJIH OCHOBbIBalOTCSI Ha HeOCHOpHMbXX C axonommec—
Koü TOLlKl/I spemm Koeppuuuenmx, HO cumaer Henpasnnbnum ee ucnonbsosauue lUIH viccne—
nemm/m noxozmocm.
SUMMARY
The author's article is a reply to the polemic article of Dr. György Kerekes, in which the latter criticised the author's article on the economic problems of meat production in Hungary, published in No. 12, 1965 of ,,Statistical Review" (1198—-
1225 pp.).
Replying to the remarks of Kerekes the author repeats his statement that the development; of meat production depends, first of all, upon the level of production.
He clarifies several debated problems in the field of fodder production and emphasizes that this problem should be approached on basis of the guantity of fodder produced and its nutritive value and not on basis of the area. In the authorls opinion the examples cited by Kerekes do not refute the relation shown by him between the number of animals and meat production. Finally, he remarks though the data of the model published in his article are based on indisputable coefficients he regards it as inadeguate to use them for rentability studies.
