A lakossági jövedelmek makrostatisztikai rendszere és az adóreform

A LAKOSSÁGI JÓVEDELMEK MAKROSTATISZTIKAI RENDSZERE ÉSAZ ADÓREFORM

FAJTH ._GASPÁR

Az 1988. január elsején életbeilléptetett adóreform a statisztikai rendsze—nt a gazdaságstatisztika valamennyi ágára kiterjedően érinti. Következményeivel a la—

kossági jövedelmek statisztikai számbavételekor messzemenően számolni kell

E területen a változások fontos tartalmi kérdéseket érintenek: az adóreform be—

vezetése után az eddig használatos jövedelemmutatók egy része nem, illetve nem az eddigi tartalommal és megbízhatósággal számolható ki. A másik oldalról te—

kintve ugyanakkor az adózással kapcsolatos kimutatások gazdagíthatják az élet-

szinvonal—statisztika információs bázisát.

1. A jövedelmek makrostatísztikai rendszerének alapjellemzői

A lakossági jövedelmek makrostatisztikai rendszere az életszínvonallal fog—

lalkozó sokoldalú empirikus vizsgálatok egyik fontos adatbázisa. E rendszer sa—

rozatos módszertani fejlesztések eredményeképpen kialakított alapvető. a nemzet—

közi statisztikai gyakorlatban is elismert jellemzői: a népgazdasági elszámolá- sokhoz illeszkedő komplex jellege és a nettó elszámolás elve alapján megvaló—

sított belső konzisztenciója.

Komplex jellege révén a lakossági jövedelmek elszámolása fogalmilag illesz- kedik a népgazdaság jövedelemelszámolási mérlegeibe, tartalmilag felöleli mind- azon jövedelmek összességét, amelyek a népgazdasági jövedelem létrehozása és elosztása során a lakossághoz kerülnek. A lakosság összes jövedelme a mak- rostatisztikában ennek megfelelően a népgazdaság összes jövedelmének az a része, amelyhez a lakosság pénzbeni, illetve természetbeni formában hozzájut.

vagy úgy, hogy személyes rendelkezésére áll. vagy úgy, hogy valamilyen szolgál—

tatást igénybe vesz (természetbeni társadalmi jövedelmek). Személyes (rendelke—

zésre álló) jövedelemnek a makrostatisztika a pénzbeni formában kapott jőve- delmeket, valamint a természetben kapott munkajövedelmeket tekinti. A további- akban a lakossági jövedelmek globális mutatóinak az összes. a személyes és a pénzbeni jövedelemaggregátumokat nevezzük.

A mutatószám—rendszer másik hagyományos alapvonása a nettó elszámolás

alapján megvalósított belső konzisztencia. Ez azt jelenti, hogy a jövedelem em—

lített globális mutatószámai külön—külön nettósitott jövedelemelemekből ,,alulról építkezve" állnak össze egységes rendszerré.

A személyes jövedelem alakulásával ennek megfelelően konzisztensen volt vizsgálható valamennyi részösszetevő változása: a főállásban (teljes munkaidő—

ben) dolgozók bére és jutalma (1986—ban a személyes jövedelmek 47,7 százaléka).

.amely egyben a reálbérszámítás alapját is jelenti; a másod— és mehlékáltlások

és hasonló címek révén történő bérjellegű kifizetések (arányuk 9.0 százalék); a vállalati gazdasági munkaközösség-ben (vgmk). ipar—i szolgáltató isza—kcsoportba—n

(iszszcs) keresett jövedelmek (2,6 százalék); az önállák és gazdasági munka-

közösségeik jövedelme (7.0 százalék); az ún. egyéb munkajövedelmek (10.4 szá- zalék). illetve a nyugdíjak (15,6 százalék); a gyermekneveléshez kötődő (49 szá—f

zalék) és egyéb (2.8 százalék) pénzbeni társadalmi jövedelmek. Mindezen részmu- ( tatók. valamint egyes összetevőik [nominális és reálértékének alakulásáról, arányai-

ról hosszú idősorok állnak rendelkezésre. Ezek elemzéséből olyan fontos következ—

tetések adódnak. amelyek pusztán a globális mutató alakulásából nem vonhatók le.

1986-ban a lakosság összes reáljövedelme. azaz a globális jövedelem egy főre jutó értéke 111 százaléka volt az 1978. évinek. A reáljövedelem 11 száza- lékos növekedése úgy jött létre, hogy ugyanezen idő alatt 5.3 százalékkal csök-

kent a főkeresetreálértéke (a reálbér); a főmunkaidőn túl vállalt többletmunka (ami természetesen nem általános, hanem a keresőknek csak egy részére jel—

lemző), illetve a magántevékenység differenciált bővülése révén azonban a mun- kajövedelmek reálértéke 8 százalékkal emelkedett. Végül is az összes jövedelem emlitett gyorsabb növekedését a társadalmi jövedelmek eredményezték. amelyek viszont főként demográfiai okok, automatizmusok következtében emelkedtek meg jelentősen (például nőtt a nyugdíjasok száma, emelkedett az egészségügyi, okta- tási ráfordítások volumene stb.), az egyes ellátmányok reálértéke. szinvonala ugyanakkor nem javult, több tekintetben határozottan romlott. A 8 év alatti 11

százalékos jövedelemnövekedést tehát a lakosság nem. vagy csak igen részle-

gesen érzékelhette életszínvonal—javulásként. '

Az adóreform megvalósításával a jövedelemstatisztikában több vonatkozás-

ban is új helyzet állt elő. ,

— A globális jövedelemmutatók esetében az adóreform bevezetése miatt nincs szükség lényegi módszertani változtatásra, és továbbra is biztosított a nép—

gazdasági mérlegrendszerrel való konzisztencia; fenntartható az eddigi formá- ban az összes jövedelemnek a jövedelemfelhasználással (fogyasztással. lakás- felhalmozással és a pénzmegtakarítással) való összhangja is.

— Alapvetően érinti viszont az új adórendszer a jövedelem legfontosabb belső összetevőinek (például a reálbérnek, a többi munkajövedelemnek és tár—

sadalmi jövedelemnek) a kimunkálását. Ez a korábbi egyértelmű tartalommal és az eddigi statisztikai pontossággal a jövőben nem valósítható meg. Oka, hogy az adó nem az egyes jövedelemösszetevőkhöz, hanem a jövedelem összességéhez kapcsolódik: az egyes jövedelemelemek nettó. tehát adóval csökkentett nagysá- gánialk meghatározása s ennek következtében a reálérték-változás kimutatása a továbbiakban ezért csak valamilyen feltételezés, fikció alapján lehetséges.

A hazai statisztikai gyakorlat az adóreform miatt tehát azzal a dilemmával került szembe, hogy vagy megszünteti az összes jövedelem, a személyes jövede- lem. illetve a pénzjövedelem globális mutatóknál részletezettebb (nem bruttó) mutatók számítását. vagy pedig a korábbiaknál bizonytalanabb talajon állva, tu!

datosan vállalt kompromisszumok mellett. de megkísérel ilyen mutatókat számítani az összevont adózás alá kerülő jövedelmekre is. . ,

Külön hangsúllyal említendő a főkereset reálértéke. A reálbérindex kifejező

ereje az utóbbi időszakban részben a sok többletmunka. részben az életszínvo- nal egyéb meghatározóinak növekvő fontossága miatt gyengült. Az életszinvo-

476 ' FAJTH: GÁSPÁR

nal. alakulásának jellemzésére önmagában tehát kevésbé alkalmas, mint ko-

rábban. Olyan fogalmat képvisel azonban, ami alapvető realitás: a törvényes munkaidőben megkeresett jövedelem vásárlóértékének alakulását. E mutató sze—

repét a lakosság sokkal inkább tudja érzékelni. mint az összes reáljövedelem vagy mint a személyes jövedelem (a pénzjöved—elem) reálértékének alakulását.

2. A jövedelem belső összetevői számításának alapproblémája az adóreform bevezetése után

Az egyes jövedelemösszetevők reálértékének meghatározása -— ahogy már utaltunk rá — feltételezi a jövedelmek előzetes nettósitását, azaz megtisztítását a jövedelmekhez kapcsolódó adóktól, elvonásoktól. Ennek hiányában például a

reálérték — tehát a vásárlóerő —- növekedését jelezhetik az adatok pusztán amiatt, hogy az adóteher emelkedik.

A személyi jövedelemadó egyik leglényegesebb tulajdonsága, hogy az adó mértéke általában nem kötődik ahhoz. hogy a jövedelem milyen forrásból szá—r- mazik; ezt kizárólag az adózó összevont, együttes jövedelmének nagysága ható- rozz—a meg. Ebből következik. hogy ha az összevont jövedelmet fel akarjuk bon'lcmí összetevőire, akkor azt vagy adózás előtti (bruttó) formájában végezhetjük el. vagy amennyiben nettó jövedelmekkel akarunk számolni, szembekerülünk azzal a prob- lémával. hogy az összevontan kirótt adóterhet hogyan vonjuk le az egyes jöve- delemösszetevőknél.

Például, ha egy munkás a főmunkahelyéről származó keresetén kívül vgmk- ban is dolgozik, és az adott évben táppénzt is kapott. éves adóját a három forrás-

ból származó együttes jövedelem határozza meg. A statisztikában, ha továbbra

is ismerni kívánjuk a reálbér. valamint a munkából származó jövedelem és G pénzbeni társadalmi juttatások reálértékét. az adót háromfelé kell szétbontani.

Tekintve a 48 000 forintos adómentes sávot és ezt követően az adó 20 szóza-

léktól 60 százalékig emelkedő terheit, nyilván egészen más nettó összegek (és

reólértékek) adódnak az egyes jövedelmeknél attól függően, hogy azok milyen adósávba kerülnek. A jövedelmeknél azonban nincs rögzítve, hogy az egyik jö- vedelemfajta ilyen, a másik olyan kulccsal adózik. Az adó ,.felosztása" egyértel—

mű elvi alapokon nem hajtható végre. Ez csak valamilyen fikció révén valósítható

meg.

Tovább nehezítik a nettó jellegű mutatók értelmezését az adókedvezmények.

Ezek sem egy-egy meghatározott jövedelemforrásra, hanem az összesített jöve- delmekre vonatkoznak. Az adókedvezmények révén az összevont adózás alá ke-

rülő munka- és társadalmi jövedelmekből a személyek egy része (például a há—

rom— és többgyermekesek, a lakásra takarékoskodók, a közcélra adakozók stb.) kevesebb személyi jövedelemadót fizet, ezáltal a bruttó jövedelmekből nagyobb nettó összeg marad meg.

Mindezek a problémák jelzik tehát. hogy a személyi jövedelemadó másféle

gondolkodást feltételez, mint amit hazai körülményeink között eddig megszok-

tunk. Számos országban, ahol személyi jövedelemadó működik. még a munka—

bérekre és keresetekre sem közöl a statisztika nettó típusú adatokat.

A probléma legélesebben a reálbérmutatónál merül fel, de a munkajöve—

delmek zömét érinti. A teljes adóalap egy-egy állampolgár esetében. nemcsak kü- lönböző típusú munxkajövedelem elemeket tartalmazhat hanem pénzbeni társadal- mi juttatásokat is, mivel egyes társadalmi jövedelmek — példóul táppénz, gyerm-ek- gondozási díj (gyed) — után szintén kell személyi jövedelemadót fizetni.

Ha tehát az adóreform bevezetése után is részletező (reálbér, munkából származó jövedelem. pénzbeni társadalmi juttatások reálértéke) jövedelemmuta—

tókat kívánunk számítani, akkor dönteni kell abban a kérdésben, hogy az össze- vontan kirótt adóterhet miként osszuk fel a különböző jövedelemforrások között.

3. A megoldási alternatíva

A legegyszerűbb megoldás az volna, ha azoknál a jövedelemösszetevőknél, amelyeknél a nettó érték nem határozható meg egyértelműen, a brüttó érték változásából kiindulva számitanánk reálmutatókat. Ez esetben az adófelosztás problémáját megkerülve, például a kereset reálértékének változását úgy mutat- nánk ki, hogy a bruttó kereset növekedésével vetnénk egybe a fogyasztói árak változását. Ez a megoldás egyszerű. de teljesen elrugaszkodna a valóságtól. Az így számolt reálbérmutató azt jelezné: hogyan változna a főkereset reálértéke.

ha egyáltalán nem lenne a progresszív jövedelemadó miatti elvonás. Mivel az ilyen eljárás nem a lakosság valóságos jövedelmi helyzetét bemutató adatokat tenne közzé, a továbbiakban ezzel nem is foglalkozunk. Vállalva az adó szét—

osztásának elvi és gyakorlati gondjait, nettó alapon szükséges számolni. Erre lé- nyegében kétféle megoldás kínálkozik.

a) Az egyik megoldás az, hogy formálisan követjük az adórendszer logiká- ját, s abból indulunk ki, hogy minden egy forintnyi jövedelemre azonos adóte—

hernek kell jutnia. Ez az adóterhek jövedelemarányos felosztását jelenti. Az egyes

jövedelemösszetevőkre így akkora adóteher jut, amilyen arányban azok hozzájá-

rultak az összjövedelemhez.

Bár-millyen konzisztens és tetszetős is ez az eljárás, valójában nem jelent igazi megoldást. Ha így számolunk, akkor két időszak között az egyes jövede- lemösszetevők nettó értéke az adott jövedelemösszetevő nagyságától függetlenül, ,, aszerint is ing—adozik, hogy más jöved-elemösszetevők szintje hogyan változik. lgy számolva például a reálbér pusztán attól csöilckenh'etne, hogy a keresők több mel- lékmun'kát vállalnak, mivel a jövedelmek összeszámolása révén az egy forintra jutó átlagos adóteher megemelkedik (illetve növekedhetne a fordított esetben).

b) A másik megoldás a jövedelmeket nem kezeli egységesen, közöttük elvi, fontossági rangsort állit fel. Az összevonásra kerülő jövedelemelemek adóterhei—

nek s így a nettó értékeknek egymástól való függése. ingadozása teljeskörűen még a jövedelmek következetes sorrendbe állításával sem küszöbölhető ki. Az azonban megtehető, hogy egy jövedelemforrást -— értelemszerűen a főkeresetet — ,.elsőnek" nyilvánítva megkülönböztetett kezelésben részesítünk. Ha ezt a jövedel- met az adóskálán minden egyes személynél ,,előre vesszük", akkor ennek ala- kulását a többi jövedelem változása nem módosíthatja. Fel kell ugyanakkor hivni a figyelmet arra, hogy ennek olyan következménye is van. hogy az így számított nettó kereset és reálbér évről évre valamivel kedvezőbb képet mutat, mint ha az adóterhet a főkeresetre is és a mellékjövedelmekre is jövedelemarányosan osz- tanánk fel. (E problémának különösen a jövedelmek inflációs jellegű növekedése adhat nyomatékot, ha az alkalmazott adósávok évről évre nem kerülnek indexelés—

re.)

A tábla egyszerűsített számpéldával mutatja be a főkereset és a mellékjöve- delmek alakulását az adóteher ,,jövedelemarányos" és ,.keresetcentrikus" szét- osztása esetén. Látható, hogy a bruttó jövedelmek egységes 10 százalékos emel- kedése mellett jövedelemarányos adófelosztás esetén mind a főkereset, mind a mellékjövedelem nettó értéke az átlaggal egyezően -.— 7.4 százalékkaI-— emelke-

478 FAJTH GÁSPÁR

dik: keresetcentrikus adófelosztós esetén viszont a nettó kereset az átlagnál va—

lamivel jobban (7,5 százalék), a mellékjövedelem pedig az átlagnál kevésbé

(6.4 százalék) növekszik.

A nettó iővedelem (! ..iövedelemarányos szétosztás"

es a .,keresetcentrikus szétosztás" esetén

1 .

0. időszak 1. időszak f o_ 101633); 1003

Megnevezes A I B A I B ; A I B

—--- Átlag Átlag * Átlag

dolgozó dolgozó 1 dolgozó

Bruttó éves jövedelem (ezer forint) Főkereset . . . 100

Külön jövedelem . —

Összesen 100

1 100 100 1_110 166110 1 110 1110.0 "0.0 11010

1

1

Személyi jövedelemadó t

1

1 33 1 - 11o.0 110.o 160 1130 1 110 1176 143 11100 1100 1100

(ezer forint). . . 8.9 282 18.6 11,8 34.4 23.1 132.6 122,0 1242 Személyi jövedelemadó

aránya (százalék). 8.9 17.6 14,3 10,7 19.5 16.2 - - -

Nyugdíjjárulék

(ezer forint). . . . . 10 10 10 11 111 111 11100 1110,o 110.o

Nettó éves jövedelem (ezer forint)

Összesen 81,1 1121,8 1101,4 1 87.2 1130,6 1108,9 1107,5 1107,2 1107,—4

a) A személyi jövedelemadó (nettó) jövedelemarányos

, szétosztása esetén

Netto főkereset . . . . 81,1 76,1 78,6187.2 81.45!' 844 107511072 107.4

Nettó különjövedelem . . — 45,7 22,8 § —— 49,0124.5 - 107,4

b) A személyi jövedelemadó keresetcentrikus szétosztása esetén

87,2 87.2 87,2 -— 43,4 21,7 81 .1

20.4 Nettó lőkereset . . . . 81.1181.1

Nettó különjövedelem . . —- 40.7

1 1

A jövedelemarányos szétosztás mellett azonban nem egyezik a főkereset nettó értékének változása A és B dalgozónól (pedig a bruttó összeg változása azonos). Ha ezt a megoldást vólasztjukjakkor tehát a különböző szektorok. ága?

zatok stb. keresőinek nettó keresete eltérő lehet attól függően. hogy az adott szektorban. ágazatban stb. dolgozók milyen további jövedelmekkel rendelkeznek.

A probléma az időbeli változások esetén is fennáll: ha például 8 dolgozó abba- hagyja a mellékmunkót, főkeresetének nettó összege — jövedelemarányos adó- terhe növekedése miatt — pusztán emiatt megemelkedik: a két keresöótlagos nettó keresete így (a bruttó kereset 10 százalékos emelkedése mellett) 109 szó—

zalékkal nő. ha pedig A dolgozó is hasonló mellékmunkót vállal, átlagos nettó keresetük növekedése csak 3.8 százalék lesz.

107.5 107.5 1015

— - 11064

1 1

l

A keresetcentrikus módszer esetén a különmunka végzésével meg—jelenő tel-

jes odótöbblet a különmunkák nettó értékét csökkenti; a főkereset nettó összege így nem ingadozik a mellékmunka-jövedelmek változása miatt.

Melyik megoldás áll közelebb a valósághoz? E kérdésre valószínűleg nincs válasz Az adóteher jövedelemarányos felosztása a személyi jövedelemadó alap- gondolatához kétségtelenül közelebb áll. ebből azonban nem következik, hogy a keresetcentrikus megoldásnál nagyobb valóságtartalma lenne.

A keresetre koncentráló megoldás választása mellett ugyanis igen reális ér- vek szólnak. A legfontosabb. alapvető — sok háztartásban az egyedüli —- megél- hetési forrás az alkalmazottak főkeresete. A főmunkahelyen-végzett tevékenysé-

get az emberek nem tekintik ,,versenysemlegesnek" a napi 8 órán! túl végzett

munkájukkal. A főmunkaidőt mindenképpen ledolgozzák,- és a -túlmunkára fordított időt a pótlólagos — nettó -- jöwved—elxemhozamrmaii vetik nyilván egybe.

(Megjegyzendő. hogy a főkereset megkülönböztetett kezelése'az adóreform b'e- vezetésekor — a keresetek ..bruttósítása" -— nem a különböző forrásból származó jövedelmek ,,egyenrangúságán" . .,semlegességén" . hanem éppen a főkereset ki- emelésén. előresorolásáin alapult)

Ha elméleti jellegű megoldást keresünk, akkor tulajdonképpen nem is any- nyira a főkereset gazdasági vagy politikai fontosságát. mint inkább azt kell hang- súlyoznunk, hogy a főkereset esetében az állam-polgárok számára lényegében nincs döntési alternatíva a tekintetben, hogy -—- a progresszív jövedelemadó függ—

vényében — elhagyják. vagy lényegesen mérsékeljék törvényesen meghatározott munkaidejüket. A mérlegelés lehetősége azonban nemcsak a főkereset. hanem valamennyi ezt helyettesítő jövedelem esetében hiányzik. így tulajdonképpen kevés ailapunk van a táppénz, a gyermekgondozási díj (gyed) elé sorolni a főkeresetet az adósikálán; ezen az elhatároláson belül tehát már a ,.jövedelemará—nyos" meg- osztás ellen kevés elvi kifogás hozható. — !

4. Az adatgyűjtés technikája és az adóreform *

A makrostatisztikában szereplő, lakossági jövedelmekre vonatkozó adatok ál—

talában olyan kimutatásokból származnak, amelyekben egy—egy személy külön- böző jövedelmei nem az illető összes jövedelmének részeiként kerülnek regiszt- rálásra (mint például a reprezentatív háztartásstatisztikai. jövedelemstatisztikai felmérésekben), hanem a személytől elszakítva számviteli. nyilvántartási kimuta- tások egy-egy nagyobb aggregátumának (például bérjellegű jövedelmeknek) ré—

szeként jelennek meg. Ebből következően az adóreform újabb — ezúttal technikai

— problémát okoz. Tegyük fel. hogy eldöntöttük az előbbi dilemmát: az egy fa—

rint jövedelemre jutó adóteher alapján akarjuk kiszámítani a nettó jövedelmeket.

Nem mindegy ekkor, hogy az egyes személyek jövedelmeiből vagy pedig jövede- lemforrások szerint már összevont adatokból indulunk ki. Minden egyes személy—

nél más és más lesz az egy forint jövedelemre jutóladóteher: összege csak vélet- lenül eshet egybe azzal. ha már a személyek összevont csoportjára, illetve jöve- delemforrások szerint összevont jövedelmére számítjuk ki' az átlagos adóterhe—

lést. Ugyanez a probléma azonban a ,.keresetcentrikus" megoldás esetén is fenn- áll. Más ugyanis az egy főre jutó nettó összeg. ha az adóskálán az előre való rangsorolást egyénenként vagy ha az összesített. az egy főre jutó átlagos bruttó

keresetből kiindulva végezzük el. ! - v -

Ez az adatgyűjtési probléma a makrostatisztikai rendszer átalakításával.

hagyományos mikrostatisztikai felvételek személyre koncentráló jellegéhez való közelítéssel oldható meg. Kérdéses. hogy a számviteli, nyilvántartási rendszer el tud—e vi'sel'nii ilyen többletterhet jelentő feladatat. Mivel a számviteli rendszer az adatszolgáltatók amúgy is jelentős terhei miatt ilyen. a statisztika céljait szolgáló irányban csak minimálisan bővíthető, és a vállalati munkaügyi statisztika értelem—

szerűen a jövedelmek szűfkebb körével foglalkozhat csupán, döntő, hogy mennyire

lehet a statisztikai aéldk érdek—ében kiaknázni az adórendszer kimutatásai—t, a mak-

ro- és mikraközelitést összekapcsolni.

480 FAJTH: A LAKOSSAGl JUVEDELMEK

Tekintve, hogy az adózás nyilvántartási és kidolgozási rendje még alig kör-

*vonalozódatt. az adányilvántortázsakban rejlő sta'ciszisiikiazi lehetőségek csak hozzá—- merőlegesen ítélhetők meg. Az eddigi tapasztalatok arra utalnak, hogy jövedelem- statilsztiikai célokra az adónyilvám'oartásak önmagukban eleinte csak korlátozottan *

lesznek felhasználhatók (mentvnem ház-tartósak. hanem csak személyekkerü'linek az adáhatóságdldloal kapcsolatba. a bevallási kérdőív nem a statisztikai céloknak meg- felelően részletezett stb.). Bizonyos azonban, hogy olyan adoúorrá-st jelente—nek, amelynek tartalma fontos, és amely potencialisan a jövedelemsbatiisztiloa jövendő fő adatforrását jelentheti. Ennek részletes vizsgálatba előttünk álló felada—t.

!

Az eddigiekben tárgyalt elvi és gyakorlati problémákból következik, hogy a

globális jövedelemmutatóknál részletezőbb adatok a jelenlegi időszakban, amikor

a lakosság jövedelmi helyzetére minden korábbinál nagyobb figyelem helyező—

dik. a jövedelmek forrásaira vonatkozóan; csak nominális — bruttó - vetületben

állhatnak a korábbi megbízhatósággal és egyértelmű tartalommal rendelkezésre.

A részletező reálmutatók számítása csak módszentani engedmények. kompromisz—

szumolk árán oldható meg. így ezek inkább csak közelítő. tájékoztató jellegű oda—

tdkkérvt lesznek értelmezhetők.

Az összes jövedelem, illetrve a személyes jövedelmeken belül a munkajövedel—

mek és a társadalmi jövedelmek összesített ;mu'toatájátra előreláthatólag viszonylag csekély hiiibaihxatárral lehet majd számításokat végezni; ezeknél valamivel kisebb

lesz a reá'libéraclm megbizható-sági foka. E három kiemelt fontosságú belső össze—

tevőn kívül további részletező számításra már valószínűleg nem vállalkozhat a sta-

tisztika. Az állagok mögötti folyamatok szükséges dil'rferenciálrt megközelítése így azt kívánja. hogy hosszabb távon nagyobb szerepet adjunk a rétegvizsgálatoknak:

például a csa-ládimodellek jövedelmi szintjének vizsgálatával vagy a különböző háztartástípusok jövedelmi helyzetének rendszeres összehasonlításával.

TÁRGYSZÓ: Jövedelem. Adó.

PESlOME

Aarop uaneraev enm-mu ueneuuoü : 1988 rogy cum-emu nmnux nonoxonuux Hano- ros na na cux nap npumeunemue nonasarenu onoaon, u aosnukaioume npn yuere mope—

muecrme " npanruuecxue npoóneMu.

SUMMARY

The study deals with the ellect of the personal tax introduced in Hungary in 1988 and upon the income indicators used so far as well as the conceptual and pracmiaal problems of the income surveys.