dyaaiait <5*

dyaaiait

<5* J

I

Á G H ID I

■■■<.- ? i

.■'.i-fiis *

•

, ■' ■ I * ‘ ;• ■ '■ f i" , . - ; M

.

• • . • ' * * , • ■ } *í

A borítékot Szőts Jenő tervezte.

Copyright by Cserépfalvi 1937

Pápai Ernő múintézete, Budapest

VÁGHIDI FERENC

A

DYNAMIT REGÉNYE

ALFRED NOBEL ÉLETE

C S E R É P F A L V I

BUDAPEST IV, MÁRIA VALÉRIA-UTCA 5

6 3 4 1 7

NSvaiéknapíé

Jó üzlet a puskaporgyártás.

Szó sincs róla, nem igaz az a nemrég világgá terjesz­

tett hír, hogy Alfréd Nobel családja Németországból származik. Hiába érvelnek azzal, hogy ennek a névnek tiszta német a csengése, az okmányok mást bizonyítanak.

Ugyanolyan valótlan a zsidó eredetéről elterjedt le­

genda is.

Hogyan jutott Alfréd Nobel ehhez a névhez? A család svéd paraszti származású. Legelőször a tizenhetedik szá­

zadban találkozunk velük, Nöbbelöv községben laknak.

A nemesség ebben az időben kezdett vezetékneveket fel­

venni s követték őket az alsóbb osztályok tudományos pályára lépő tagjai. Petrus Olavi, Olof nevű sonei paraszt fia beiratkozik az upsalai egyetemre. Mivel ezt a nevet több más diák használta, hozzáfűzi a születési helyéről, Nöbelövből képezett Nobelius szót. Petrus Olavi volt Alfréd Nobel ükapja, aki érvényesülését tulajdonképpen

annak a társadalmi berendezésnek köszönhette, amely módot adott arra, hogy egy svéd paraszt fia már a tizen­

hetedik században is az egyetemi hallgatók sorába emel- kedhetik.

Petrus Olavi mestere az upsalai egyetem egyik legtehet­

ségesebb professzora, Olof Rudbeck lett. Rudbeck termé­

szettudós volt és szenvedélyes muzsikus. Értett még az építészethez, a technikai tudományokhoz és a közigazga­

táshoz. Azonkívül fékezhetetlen fantaszta volt. Megterem­

tette Svédországban azt a nemzeti történetírást, amelyhez hasonló, magyar vonatkozásban Horvát István délibábos elmélete. Rudbeck szerint az ókori kultúra őshazája Svéd­

ország, a humanisztikus tudományok nem délről, hanem északról indultak meghódítani a világot; megállapítása szerint az ősnyelv a svéd. Mint nagyszerű anatómust, aki a vérkeringés titkainak megfejtésében rendkívülit alko­

tott, csak a szűkebb szakma ismerte, míg nevetséges és komolytalan elmélete híres embert csinált belőle és rop­

pant hatást gyakorolt kortársaira. Tudós volt és műked­

velő, természetesen az utóbbira a legbüszkébb. Jegyezzék meg ezt a jellemzést, még szükségünk lesz rá. Rudbeck lányát vette feleségül Petrus Olavi.

Alfréd Nobel, akinek elmondom élettörténetét és igyekszem megrajzolni arcképét, sokat örökölt Rudbeck- től. Alfréd Nobel, akit ellenszenvesnek és visszataszító­

nak tartok mint zseniális szakembert, de nagynak mint dilettánst. De erről majd később . . .

Immánuel, Petrus Olavi unokája, orvos szeretett volna lenni, de anyagi okokból nem fejezhette be a tanulmá­

nyait. Altiszt lett a hadseregben, ahol ebben az időben nemzeti felbuzdulásból megkövetelték, hogy latin nevét svéddel cserélje fel. Így kapta a Nobell nevet. A második

„1" betű az idők folyamán lekopott, de ennek ellenére a kiejtésnél a második szótagot hangsúlyozzák. 1788-ban kitört a háború Oroszországgal és az altisztet sebésszé léptették elő. Amint később látni fogjuk, Immánuel Nobell óta, a család valamennyi leszármazottjának min­

dig jó alkalomnak bizonyult a háború. Sajnos semmi jó nem tart örökké. A békekötés után Immánuelnek ott kel­

lett hagynia a hadsereget. A sebészi pályán nem tudott érvényesülni, mert az embereknek több bizalmuk volt a diplomás orvosokhoz, mint a gyanús előképzettségű tá­

bori felcserhez. Szegényes körülmények között, elkal­

lódva halt meg. Mint a béke áldozata.

A fiát is Immánuelnek hívták és vele kezdődik a csa­

lád igazi története. Ö volt Alfréd apja, korának igen ki­

tűnő, közmegbecsülésnek örvendő puskaporgyárosa és hadseregszállítója. Alfréd későbben kifejlődött képessé­

geinek meg volt a szolidan megalapozott családi hagyo­

mánya. Alfréd nagyszerűen választotta meg a papáját.

Már kiskorától fogva apja és két bátyja csak robbanó­

anyagokkal foglalkozott s így könyvem igen tanulságos útmutató lehet azok számára is, akik gyermeküket ha­

sonló pályára szánják. A fiuknak ne ólomkatonákat és

miniatűr tankokat ajándékozzanak karácsonyra, mert ez ma már túlhaladott álláspont. Akár az ebédlőben rendez­

zenek be számára egy kis laboratóriumot s ha esetleg a kredenc a levegőbe is repülne és a herendi szerviz, ame­

lyet a nagynéni nászajándékul adott, cserepekre is hullna szét, sose sajnálják. Vigasztalja meg az a megnyugtató tudat, hogy gyermeküknek kitűnő nevelést adtak és még egy új Alfréd Nobel válhatik belőle.

Megfigyelem az altiszt nagyiparossá cseperedett fiának, a nyomorgó hajósinasból a maga erejéből lőporgyárossá emelkedett ifjabb Immánuel Nobelnak az arcképét Beret- vált, pofaszakállas, szélesvállú, kerekarcú, kicsattanó egészségű, nagyon öntudatos és nagyon önző paraszt.

Térdére faragott elefántcsont sétapálcát támaszt, gomb­

lyukából vastag aranylánc lóg, ő még az első generáció, a céltudatosan törtető parvenü. Megérte Alfréd diadalát mint feltalálóét és nagyiparosét, szerencséjére nem érte meg világboldogító terveit és fennkölt dilettantizmusát, különben kiábrándultán, lelkileg megtörve szállt volna sírba. Egy Nobel, aki örök békéről álmodozik, olyan állapotról, amely nemcsak az apját, hanem őt is tönkre­

tette, egy Nobel, aki vagyonának legnagyobb részét nem a családra, hanem valamilyen misztikus célra hagyomá­

nyozza . . . Minő dekadencia, már a második generációban.

Immánuel Nobelról, az ifjabbról, tudjuk, hogy alig járt iskolába és tizennégytől tizenhét éves koráig mint hajósinas szolgált. Vagy megúnta ezt a mesterséget, vagy

belátta, hogy nem kecsegtet nagy lehetőségekkel. Vissza­

tért hazájába; beiratkozott mint rendkívüli hallgató a mechanikai iskolába, a műegyetemek és technológiák ősébe. Immánuel, aki autodidakta volt, tele természet- tudományi és technikai érzékkel, elég könnyen az első tanulók közé küzdötte fel magát. Hatvan talléros ösztön­

díjat nyert egy levegőtől hajtott szivattyú tervezéséért.

Később kitalált valami mozgatható házat, amelyért újra megjutalmazták, noha soha nem lehetett megvalósítani.

Ez az utóbbi találmány már jellemzően Rudbeck-örök- ség. Nála és még inkább Alfrednál gyakran fordult elő, hogy a reális elképzelések és a fantázia határvonalai néha elmosódnak.

Anélkül, hogy oklevelet szerzett volna, huszonhat éves korában megnősült és építési vállalkozásba fogott. Tőkéje, pénze nem volt, mindent spekulációra vállalt, bízva sze­

rencséjében és helyes üzleti ösztönében. Eleinte még sike­

rültek műveletei, de öt év múlva csődbe jutott és az adó­

sok börtönével fenyegették. Vitézül keresztülvergődött egy súlyos korszakon, de mivel tudta, hogy Svédország­

ban soha többé hitelre nem számíthat, váradan elhatáro­

zással Oroszországba utazott. Immánuelnek most felnyílt a szeme, tisztába jött az orosz titokkal, amely panamán és erőszakon keresztül vezet az érvényesüléshez. Meglátta, hogy a vagyonszerzés nem apró gazdasági érdekektől,, hanem a politikai helyzettől függ. Ezt kell kihasználni, kegyetlenül, minden újabb késedelem és érzelgősség és

időveszteség nélkül. Már erősen feszültté vált Oroszor­

szág viszonya Angliával és Franciaországgal. A háború rengeteg új lehetőséget rejt magában, a halál csak az áldozatok számára díjtalan és nem kerül pénzbe, de a költséget valami máson többszörösen behajtják. A hábo­

rúban nincs idő leszorítani az árakat, mint békebeli épít­

kezéseknél, gyorsan kell cselekedni és határozni, néha még a számolásra sem marad elég idő. Immánuelnek eszébe jutott, hogy az apja szerencsecsillaga is a háború­

ban kelt fel és monomániájával érvényesülési terveit a hadseregszállításra alapította.

Már svédországi tartózkodásának utolsó évében kezdett vegyi kísérleteket végezni; a gummigyártás érdekelte. E téren is autodidakta volt, elméleti tudatlanságát szorga­

lommal és bizonyos ösztönszerű rátermettséggel helyette­

sítette. Legelőször valamely biztos dologgal akart foglal­

kozni, ami a háborúban feltétlenül szükséges; tehát puskaporgyártással. Ez csak a kezdet volt, utána a puska­

pornak kitalálta egy újabb alkalmazását, a viziaknát, amelynek segítségével a kikötők elzárhatok az ellenséges hajóhad elől. A találmány még nem jelentett anyagi hasz­

not, el is kellett fogadtatni a hadsereggel. Nobeléknek mindig ragyogó szemük volt ahhoz, hogy megtalálják a helyes embert céljaik keresztülvitelére. így Immánuel összeismerkedett Egareff tábornokkal, aki lelkes híve volt Immánuelnek és találmányának. Orosz tábornokoknak természetesen meg kell fizetni az ilyen „hitet". A had-

ügyi bizottságnak bemutatott kísérletek kielégítően sike­

rültek. Az aknát elhelyezték egy öbölben, az odairányított csónak a levegőbe repült és a jelenlévők megnyugvására néhány perc alatt elsüllyedt. Immánuel 40 ezer ezüst- rubelt kért a találmányáért, amely összeg nem is mond­

ható magasnak. Egareff tábornok lelkes felterjesztést inté­

zett a hadügyminiszterhez, hogy az összeget haladéktala­

nul fizessék ki. A találmánytól ugyan mindenki el volt ragadtatva, de nem került megvételre, az orosz hadse­

regre jellemző formai okok miatt. A puskaporgyártás a hadügyminisztérium hatáskörébe tartozott. De ott úgy vélekedtek, hogy mivel tengeri aknáról van szó, a döntés a tengerészetügyi minisztert illeti. A tengerészetügyi minisz­

ter erre azt válaszolta, hogy az aknák puskaporral töltöt­

tek és minden ami puskapor az hadügy és ahhoz neki nincsen beleszólása. Mit gondolnak, mennyi ideig lehet vitatkozni ezen a jelentéktelen problémán? Természete­

sen nem sokáig. Oroszországban tizenhárom évig. Csak azért nem még tovább, mert 1854-ben kitört a krimi háború és a finn öbölt meg kellett valamilyen módon védeni az angol flotta támadásaitól. A minisztertanács néhány pillanat alatt elintézte a hatáskör kérdését, amely eddig azért késett, mert az orosz fegyvergyárosoknak is voltak tábornokaik, akiknek az volt az érdekük, hogy ne higyjenek az idegen Nobelben. Mivel az orosz tisztek nem tudták az aknákat kezelni, a finn öböl védelmének a meg­

szervezését Immánuel legidősebb fiára, Robertre bízták.

Noha a negyvenes évek elején a hadsereg az aknákat még nem vásárolta meg, Immánuel a kísérletezéseiért mégis szerzett néhány ezer rubelt. Ebből az összegből egy kis öntődét állított fel s mint a hadseregszállítás szerel­

mese, aki tudja, hogy a puskapor azért nem elég a háború­

hoz, kocsikeréktől a hajókazánig, mindent kezdett elő­

állítani, amire hadseregnek csak szüksége lehet. Eközben

— mivel a Nobel-családban néha előtört az idealisztiku­

sabb szándék is — feltalálta és egy kórháznál alkalmazta a központi fűtésnek valamely korai változatát.

A krimi háború alatt gyára ezer munkással dolgozott.

Hogy ez akkoriban milyen hatalmas számot jelentett, csak úgy foghatjuk fel, ha tekintetbe vesszük, hogy az egész svéd ipar nem foglalkoztatott többet tizenkétezer embernél.

Immánuel terjeszkedett, újabb hitelek segítségével bőví­

tette üzemét. Elérte élete célját: gazdag ember lett, hatal­

mas befolyású és tekintélyes nagyiparos. Magával ragadta az optimizmus és elfelejtette, hogy semmi jó nem tart örökké, még a háború sem. Békét kötöttek és újra meg­

nyíltak a határok. A jobban felszerelt és olcsóbban pro­

dukáló külföldiek kezdtek szállítani, elsősorban termé­

szetesen a tegnapi ellenségek, az angolok. Immánuelnek be kellett látnia, hogy a kapitalizmus nem érzelgős és nem hálás. Kiverekedett érdemek nem számítanak. Hiába vette be most már nyíltan társnak Egareff tábornokot, hogy gyárát oroszosítsa. Fizetésképtelen lett és újra ugyan-

olyan szegény, mint húsz esztendővel azelőtt. Immánuel egy nagy tanulsággal tért vissza Svédországba, amelyet azután Alfrédnek adott tovább. Hogy minden baj ellenére a legjobb üzlet a puskaporgyártás. Csak nem szabad abba a végzetes hibába esni, hogy az ember csak egy nemzet­

nek szállít. Gondolni kell arra, hogy az ellenségnek is vannak szükségletei. . .

A zért olajjal is lehet vagyont szerezni.

Immánuel Nobel még oroszországi útja előtt nősült meg. Feleségül vette Ahlsell kamarás lányát, Andriettát.

Ebből a házasságból a következő sorrendben születtek gyermekei: 1829-ben Róbert, 1831-ben Ludwig, 1833-ban Alfréd és 1842-ben Emil. Amikor 1859-ben Immánuel visszatért Svédországba, a két idősebbik fiú Pétervárott maradt, hogy megmentsen néhány rubelt a csődből.

Róbert nemsokára belátta, hogy ez a kísérlet teljesen' reménytelen és hiábavaló. Otthagyta Oroszországot, Finn­

országba költözött s egy évvel később megnősült. A haj­

dani nagyiparos fia ügynökké süllyedt. Lámpákkal s ami abban az időben szorosan hozzátartozott, petróleum el­

adásával kezdett foglalkozni. Szűkös körülmények között, majdnem nyomorogva küzködött. Sorsa csak akkor for­

dult jobbra, amikor Alfréd szabadalmaztatta nitroglycerin gyártási eljárását. Róbert belépett öccse vállalatába, de

úgy látszik, hogy üzletileg nem fértek össze. Az együtt­

működés nagyon rövid ideig tartott.

Ludwig, a tehetségesebb, céltudatosabb és szívósabb, továbbra is Oroszországban maradt. Verekedett a hitele­

zőkkel és valahogyan sikerült magának ötezer rubelt meg­

mentenie. M it is csinálhat egy Nobel, ha újra rendelke­

zik valami pénzzel? Az csak természetes, hogy csekély tőkéjét, nagy tudását, rendíthetetlen hitét, fékezhetetlen érvényesülési vágyát, pénzsóvárságát a hadiipar szolgála­

tába állítja. Immánuel papa gyermekkori meséiben bizo­

nyosan mindig a boldogító háború fordította kedvezőre a szerencsétlen és balsorstól sújtott hősnek az életét. Ha olyan kitűnő üzlet a puskaporgyártás, miért lenne rosz- szabb maga a puska? Ludwig csekély pénzével puskákat kezdett gyártani, mert kevés ember akad, aki ellent tudna állni családi hajlamainak. A kis műhelyből hatalmas gyár virágzott ki, nyolc esztendő alatt félmillió darabot szállí­

tott az orosz államnak, ámbár béke volt, reménytelen kor­

szak. Róbert közben szétbontotta üzleti összeköttetését Alfreddal és Ludwig gyárába társult.

A puskaagyak előállítására mindig több és több fára lett szükség és Róbert Nobel elhatározta, hogy maga megy el „körülnézni" az ország legfagazdagabb vidékére, a Kaukázusba. Azt hitte, hogy csak rövid időre indul s nem sejtette, hogy útjának milyen rendkívüli következ­

ményei lesznek.

Az ember gyakran talál mást, mint amit keres. Robert-

ben, a régebbi petróleumkereskedőben buzogott valami érdeklődés, amely ahhoz a foglalkozáshoz fűzte, amelyből néhány esztendeig megélt. Meglátogatta a bakui olajfór-, rásokat és megdöbbent, hogy milyen rosszul aknázzák ki azokat. Sietett észrevételeiről értesíteni öccsét. Róbert és Ludwig a következő évben együtt utazott Bakuba. A föld öntötte gyomrából mérhetetlen kincsét, az oroszok tech­

nikai ismeretek híján nem tudtak vele mit elkezdeni.

Amerika látta el a világot petróleummal és az orosz for­

rások semmit sem értek. A két Nobel testvérben deren­

geni kezdett valami. Hogy Immánuel papa tanítása, ame­

lyet Alfréd is híven követ, mégsem teljesen helyes. A hadiiparon kívül is akadnak a vagyonszerzésnek egyéb le­

hetőségei. Róbert és Ludwig megtagadták a családi hagyo­

mányt, eladták a puskagyárat, noha a közeljövőben már nyugodtan lehetett számítani egy kis üdítő háborús kon­

junktúrára. Ügyszólván ingyen összevásárolták a tőkében szegény és műszaki tudással nem rendelkező vállalkozók­

tól a források nagy részét.

Rájöttek arra, hogy a petróleum kiaknázása az első­

sorban a szállítás problémája. A forrásoktól tíz kilomé­

ter hosszú csővezetéket fektettek Bakuba, a Káspi-tenger partjára. A csővezetéknek kilométere körülbelül 50 ezer aranykoronába kerül és a tizenhatodáért szállítja az ola­

jat, mint a legolcsóbb vonat. Ez lett később Rockefeller érvényesülésének a titka, aki ilyen csővezetékkel hálózta be Amerikát és tett lehetetlenné minden konkurrenciát.

Nobelék még másban is forradalmasították az olaj szállí­

tását. Hordók helyett hatalmas tankhajókat építettek s ebben megelőzték Lord Bearsteadot, a Shell tulajdonosát.

Nobelék kezdeményezésére épült a transzkaukázusi vasút, amely a Káspi-tengert köti össze a Fekete-tengerrel. Ez volt az a világraszóló ötlet, amelybe majdnem belebuktak.

Az építést pénzelő párisi Rotschild-bankház összeszövetke­

zett egyik kisebb konkurensükkel és tönkre akarta tenni őket. A Nobel-részvények rohamosan zuhantak, a válla­

lat átmenetileg csak 2 százalék osztalékot fizetett. Nem az én feladatom ennek az olajháborúnak az ismertetése.

Csak annyit kell megállapítanom, hogy Nobeléket nem sikerült letörni, se akkor, se később.

Amikor Róbert és Ludwig 1872-ben Bakuba érkezett, az egész orosz olajprodukció nem haladta meg az évi 25 ezer tonnát. Tíz évvel később csak Nobelék évi 680 ezer tonnát pumpáltak kútjaikból saját csővezetékükön, saját tankhajóikba. Baku napi olajprodukciója ma 15—20 ezer tonna. A múlt század hetvenes éveiben lakosainak száma nem haladta meg a 20 ezret, ma pedig félmillió.

Becsületükre legyen mondva Nobeléknak, hogy ők voltak az első nagyiparosok, akik a munkáskérdés felé irányították érdeklődésüket. Abban az időben nem ismert Oroszország semmiféle szociális törvényt. Merész és kár­

hoztatott forradalmi újításnak számított, hogy nem alkal­

maztak tizenkétéven aluli gyermekeket és tizenegyre csök­

kentették a kötelező napi tizennégyórás munkaidőt.

Építettek munkásházakat, könyvtárakat és iskolákat.

Talán az elsők voltak, akikben felébredt a tőke lelkiisme­

rete. Bizonyos kulcs szerint részesítették alkalmazottaikat vállalatuk hasznából. A tisztviselők és a munkások között osztották szét a nyolc százalékon felüli osztalék negyven százalékát. Nobelék az őket jellemző svéd korrektséggel, soha nem csináltak hamis mérleget, nem könyvelték el homályos kiadásokra rendkívüli hasznukat és a Rotschil- dékkal való küzdelem néhány válságos évén kívül, mindig túlhaladta az osztalék a nyolc százalékot.

Ludwig Nobel 1888-ban halt meg s gyermekeire 35 millió rubelt (körülbelül 70 millió svéd koronát) hagyott.

Miért is beszélek minderről, amikor Alfréd Nobel éle­

tét akarom elmondani és a dynamit regényét? Mert isme­

rem jó szívüket, együttérzésüket a kitagadottakkal és nem szeretném, ha olyan nagyon sajnálnák Alfréd Nobel unokaöccseit, amiért az álmodozó és beszámíthatatlan nagybácsi vagyonának csak nyolc-húszad részét hagyta rájuk egy homályos és vitatható cél megvalósítása érde­

kében . . .

A gyár a levegőbe repül.

1833 október 21-én, amikor Alfréd Stockholmban meg­

született, Immánuel ellen már megindították a csődöt s a család a legnagyobb anyagi bajokkal küzdött. Alfréd gyermekkoráról semmi jelentősét nem jegyeztek fel.

„Már elemista korában feltűnt nagyszerű felfogóképessé­

gével, csak a magaviseletét lehetett nehezen fegyel­

mezni" — ez annyira közhely, amit majdnem valamennyi jelentős pályát befutott emberről el lehet mondani. Saj­

nos az életrajzíró hűsége kötelez arra, hogy a közhelye­

ket se tagadjam meg.

Nyolcéves korában apja után küldik Oroszországba.

Ott már nem járhatott iskolába, testvéreivel együtt házi­

tanító foglalkozott további oktatásával, aki az eredmény után ítélve, amire a Nobel-fiúk vitték, kitűnően eleget tehetett kötelességének.

Bizonyos az is, hogy Alfréd a gyárban dolgozott már

gyermekkorától fogva és ott szerezte meg vegyészt kép­

zettségének alapjait. Autodidakta volt ő is, mint apja és két bátyja és mindennemű főiskola megkerülésével lett mérnökké.

Tizenhat éves korában megszűnnek rendszeres otthoni tanulmányai. Már önálló ember, akit ki lehet küldeni a világba. Angliába és Franciaországba utazik, hosszabb- rövidebb időre. Gyárakban szimatol, üzemi titkokat tud meg, hogy új eljárásokat sajátítson el, tovább képezze ma­

gát és tökéletesebb módszerekkel fejlessze apja gyárát.

Már majdnem hibátlanul ír és beszél franciául, angolul, németül. Magába szívta a nyugati kultúrát s most igyek­

szik megemészteni az „anyagot". Nem válik egyoldalúvá, akit csak a technika és az üzlet érdekel. Voltairet olvas és szabad idejében humanisztikus tudományokkal foglal­

kozik. Magával ragadják a kor szabadságeszméi, roman­

tikus üteme, az emberiség felszabadításának a vágya.

Arról nem tudunk, hogy Alfréd harcolt volna valamelyik barrikádon mások boldogságáért. Nem tartozott az embe­

reknek abba a csoportjába, akik önkéntesen kockára teszik valaki másért életüket. Eszméért, magasztos célért, diadalmas érvényesülésért. Amint később látni fogjuk, még a dynamitért sem . . . De ha kockázat nélkül lehet­

séges, szeretett valamiben széplelkesedve hinni és maga­

sabb eszményért lelkesedni, hacsak ezzel nem rontja az üzletet.

Alfréd hinni kezdett Shelleyben. Lelki rokonságot

fedezett fel a nagy angol költő fenkölt emberszeretete, rajongó pacifizmusa, az egész világot magába foglaló idealizmusa és a saját gondolatai között. Elismerte és helyeselte még Shelley radikális társadalmi szemléletét is.

Ezt kissé szerénytelennek tartom egy hadiszergyáros fiától, aki ugyanabba a szakmába készül, noha minden viszonzatlan szerelem megindító. Ha Shelley öregen hal meg s megéri Alfréd Nobel diadalát, semmi esetre sem zengett volna költeményt a dynamit emberszerető hatal­

máról.

Látni fogjuk a későbbiek folyamán, hogy hála Immá­

nuel papa kitűnő nevelésének, Alfréd nem züllött soha romantikus gyárossá, nem vált belőle elefántcsont­

toronyba zárkózott, realitásoktól eltávolodott nagyiparos.

Éppen csak napi egy-két órát áldozott a romantikára, mint más a testgyakorlásra, sétára, nőre vagy kártyára.

Alfréd nem elégedett meg azzal, hogy rajongó és ol­

vasó, hanem költő is szeretett volna lenni. Verseket kez­

dett írni eszményképének modorában, angolul. Az egyik hosszabb versciklusa így kezdődik:

You say I am a riddle — it may be, Fór all of us are riddles unexplained.

Begun is pain, in deeper torture ended This breathing clay what business has it here?

A költő megállapítja, hogy ő rejtély és a rejtélyek mindnyájunk számára megfej thetetlenek. Ez a felfedezés olyan frappánsan és váratlanul újszerű, hogy még máig

sem értem, miért nem homályos!tóttá el a dynamitét?

Az utolsó sorban felveti a kérdést, hogy ez a lélekző agyag, már mint az ember, mit is keres itt lent a földön? Igen mélyreszántó, szinte prófétai ösztönnel fel­

használja az angol nyelvnek azt a sajátságát, hogy a „mit keres" a „business" szóval fejezhető ki. Készségesen el­

hiszem, hogy ez véletlen és nincs kedvem rosszhiszeműen következtetni. Alfréd pályafutása mindenesetre pontosan válaszolt erre a feltett kérdésre.

A költemény folytatásából megtudjuk, hogy a fiatal­

ember elhagyja anyját, idegenbe megy, nekivág a ten­

gernek, végül visszaérkezik Párisba. Megismerkedik egy lánnyal, akihez méltó szeretne lenni, hogy elnyerje sze­

relmét. Egyetlen-egy csókkal pecsételik meg érzelmeiket, szeretnének összeházasodni, de ó jaj, a lánynak más vég­

zetet jelölt ki a sors.

... My lőve is with the dead.

Nor was I there to soothe her latest hour, Bút came to gazé upon a putrid corpse, Such as bút fools can cherish. At the sight A shudder seized me, and I turnéd away In frenzied anguish, unrelieved by tears.

A lány meghalt, mialatt távol volt és most siratja két­

ségbeesetten. Amint látják, szembe kell szállnom azzal a destruktív felfogással, hogy a dynamitgyárosoknak nincs szívük. Nagyon is van. Milyen megkapóan poétikus a kezdő sor: „My lőve is with the dead," — ami magya-

rul úgy hangzik, hogy „a halottat szeretem". Ez egy olyan megállapítás, amelyet egyformán alkalmazhat ro­

mantikus költő és dynamitgyáros.

Ezután a költemény után Nobel hallgat harminc évig.

Élete utolsó éveiben hajlik újra az irodalom felé. Többi ifjúkorában írt költeményét megsemmisítette, csak ez az egyetlen egy maradt meg, hogy hírt adjon az utókornak a későbbi hadianyag-gyáros lelki életéről. Alfréd Nobel erős kritikai érzékének, fölényes okosságának és makacs érvényesülési vágyának köszönhető, hogy reálisabb pályát választott a költészet helyett. Pedig ha tekintetbe vesz- szük, hogy az angol költeményeket egy tizennyolc esz­

tendős svéd kamasz írta, dagályos közhelyeik ellenére sem teljesen tehetségtelenek. Alfréd minden dilettáns fellángolásában van valami rokonszenvesen megnyerő s nem tudom, hogy nem szolgálta volna-e jobban az em­

beriséget, ha véglegesen erre a pályára szánja magát és növeli a rossz vagy közepes költőknek a számát?

Kevés adattal rendelkezünk ezekről az ifjú éveiről.

Semmit sem utált jobban, mint önéletrajzokat, pontos és részletes feljegyzéseket egyes korszakok lefolyásáról.

Arra kérte egyszer valamelyik bátyja, hogy szerezzen meg néhány adatot a készülendő családfához. Ezt a kérést ke­

reken visszautasította. Nem érdekelték családi hagyomá­

nyok, az ősök és ivadékok életének rejtelmes össze­

függései, tekintély és előkelőség, a származás értékelése.

Puritán maradt, gyűlölője minden formalitásnak s tár-

sadalmi képmutatásnak. Törtetésében az érvényesülés volt az öncél. Csak az elégítette ki, amit saját maga vereke­

dett ki. Mindig a jövő izgatta, néha a jelen. A múlt soha.

Amikor az upsalai egyetem hatvan éves korában tisz­

teletbeli doktorrá avatta, a hagyományokhoz híven tar­

tozott életrajzát benyújtani. Más oldalakat szokott tele írni ilyen alkalommal, elemezve pályafutását, lelki fej­

lődését, mestereivel és barátaival való viszonyát. Alfréd Nobel, későbbi életrajzíróinak legnagyobb bánatára, ezt a kötelezettséget csak puszta formalitásnak tekintette s kényszeredetten néhány sorban intézte el.

„Alulírott, aki 1833-ban Stockholmban született, ma­

gánúton szerezte ismereteit, anélkül, hogy felsőbb isko­

lákat látogatott volna. Különösen ipari kémiával foglal­

kozott, robbanószereket állított elő, amelyek dynamit, robbanógummi, füstnélküli por, ballistit és C 89 néven ismeretesek. 1884 óta tagja a Királyi Svéd Tudományos Akadémiának, a londoni Royal Instimtion-nak, a párisi Societé des Ingénieurs Civils-nek. 1880 óta a Nord- stjárn-rend lovagja. Megkapta a Becsületrend lovagi ke­

resztjét. Nyomtatásban nem adott ki mást egyetlen angol nyelvű, ezüstéremmel kitüntetett előadásnál."

Hogy mennyire pontatlanok az adataink, arra nézve mi sem jellemzőbb, mint az, hogy értesülésünk szerint ifjú­

korában járt Amerikában, de hogy egy esztendőt töl­

tött-e ott, vagy pedig négyet, arra nézve nem tudtak

megegyezni életrajzírói. Az Egyesült Államokban Erics- sonnál, világhírű mérnökhonfitársánál dolgozott, aki, amint ez ismeretes, a csavargőzös feltalálója. Arról sokkal kevesebben értésültek, hogy Ericsson azonkívül az első páncéloscirkálónak, a „Monitor"-nak is a meg­

tervező je, amelynek segítségével az északi államok meg­

nyerték a Hampton Roads-i tengeri csatát. Bámulatra- méltó és lelkesítő Immánuel papa gondos nevelése, aki még tengerentúl is csak olyan mesternél hagyta dol­

gozni, akinek valami köze volt a szakmához.

Alighanem Amerikából való visszatérése után, Páris- ban néhány hónapig Pelouze professzor laboratóriumá­

ban működött. Azok az életrajzírók, akik beleszeretnek Alfréd Nobelba, mint hősbe, azt állítják, hogy már ott kezdett nitroglycerinnel és robbanóanyagokkal foglal­

kozni és a fény városában is családi hagyományokhoz ragaszkodó mintagyerek maradt. Bármennyire is fáj, hitelesség szempontjából kénytelen vagyok önöket kiábrán­

dítani. Pelouze professzor laboratóriumában Alfréd mes­

terével együtt cukrot próbált kivonni céklából, ami elmé­

letileg lehet izgalmas feladat, de hadiipari szempontból teljesen haszontalan munka. Szerencsére Immánuel mind­

erről nem tudott, a sors megóvta felesleges bánattól.

Jóvátehető bűn, ha a gyerekek Párisban hűtlenek ma­

radnak az apai tanácsokhoz.

A hatvanas évek elején Alfréd visszatért Svédországba.

A szívós és elpusztíthatatlan Immánuel akkor kezd ma-

gához térni. Sikerült újra berendezni egy kisebb labora­

tóriumot, puskaport gyárt és újabb, hatásosabb robbanó­

anyagok előállításán fáradozik.

Az explozív hatásnak a nitroglycerinnel való fokozá­

sára Nobelék előtt már mások is foglalkoztak. Alfréd előtt mindenesetre kísérletezett Immánuel és legfiatalabb fia, Emil. Amikor Alfréd a saját nevére kérte a szaba­

dalmat, az elsőbbségért folyó vita hatalmas veszekedéssé és gyűlöletté fajult apa és fia között. Immánuel félté- kenykedett Alfredra, mint ahogyan Bolyai Farkas a ná­

lánál zseniálisabb Jánosra. Immánuel rendszeres, törtető munkával megközelítette a célt, az utolsó, döntő lépést mégis Alfréd tette meg. A tudományos életben gyakori, hogy az egyik tudós eléri az ígéret földjét, olyan fárasztó és kíméletlen küzdelemmel, mintha a sivatagban vándo­

rolna negyven esztendeig, de a határokat már más hágja át, könnyedén, fáradtság nélkül. Németországban gyak­

ran boncolgatták mind a fizikusok, mind a psychoanali- tikusok körében a „Lénárd problémát". Ennek a rend­

kívüli tudósnak sikerült a katód-sugarakat a Hittorf-cső- ből, légüres térből a levegőbe kibocsátania, anélkül, hogy megfigyelte volna, hogy ezek a sugarak mire képesek.

A sokkal csekélyebb felkészültségű Röntgen csak Lénárd felfedezését alkalmazta praktikusan és egyik legnagyobb vívmányává fejlesztette a modem orvostudománynak.

Nem csodálható, hogy Lénárd ebbe lelkileg belebetege­

dett és embergyűlölete tudóshoz méltatlan szélsőséges és

türelmeden politikai szereplésre kényszerítette, abban az időben, amikor a német tudományos életben ez még nem volt szokás s a katedra megtartása nem függött tő le . . .

Nobeléknél az ellentét inkább apa-fiú complexumra szorítkozik. Alfréd Immánuelhez intézett nagyon hatá­

rozott és erőteljes levelében tagadja apja elsőbbségét és tudomására hozza, hogy az ő munkája az értékesebb. Az utókor Alfrednak adott igazat, mint ahogyan ilyen viták­

ban kivétel nélkül mindig annak van igaza, aki túléli a másikat.

Alfréd levele úgy kezdődik, hogy „Jó apám" s udva­

rias, de metszőén kegyetlen hangon szemére hányja az öreg úrnak, hogy tudatlan és fogalma sincs a dolgokról, tanácsaival csak nevetségessé tette magát. A tőle kapott eredmények semmit sem érnek s Immánuel hibája, hogy egész nyáron át olyan kísérletekre pazarolták idejüket, \ amelyekkel több módszerességgel egy nap alatt végez­

hettek volna.

Sajnos, nem ismerjük Immánuel válaszát, amely alig­

hanem Alfredra nézve tartalmazhat kínos szemrehányá­

sokat. Mint Nobel valamennyi életrajzírója, adataimnak egy részét én is Ragnar Sohlmannak, Alfréd Nobel volt

| —- r f l w - I n_ ... . - I ■-

asszisztensének könyvéből merítettem. Sohlman egészen fiatalon annyira megnyerte Alfréd bizalmát, hogy őt bízta meg a végrendelete végrehajtásával. Jelenleg a Bofors-művek, a stockholmi Nobel-intézet és múzeum igazgatója; az egyetlen, aki valamennyi okmánnyal ren-

delkezik. Olyan körültekintéssel és óvatossággal szűri meg adatait, mint egy felelős állást betöltő diplomata.

Azt akarja, hogy a mester arcképe emberi gyarlóságoktól mentesen ragyogjon a következő évszázadokban és lehe­

tőleg mindörökké. Az a naivitás, ahogyan elsiklik azon a szépséghibán, hogy Alfréd Nobelről, a békeapostolról mégsem lehet letagadni, hogy azonos az ugyanolyan nevű robbanóanyag- és hadiszergyárossal, annyira primitiv, hogy méltatlan egy ilyen kitűnő emberhez. Sohlman hű­

séges, hálás és igaz barát, előkelő lélek, aki megőrzi a sírontúli szeretetet. Mi írók ordenáréak vagyunk és per- fidek. Eláruljuk a legjobb barátunkat, ízléstelenül nyil­

vánosságra hozzuk családunk piszkait, meztelenre vetkőz- tetjük és feltárjuk szerelmesünk és saját lelki életünket, mindent világgá kiáltunk másokról és sajátmagunkról, gyengédének vagyunk és kíméledenek, tapintadanok és önzők. Nem igaz, hogy az igazi író finom lélek. Ellen­

kezőleg. A finom lelkek sorából kerülnek ki a dilettán­

sok és a rossz írók. Mi minden érzelmi szempont meg­

tagadásával csak az igazságot akarjuk megmutatni és az embert a maga valójában. Sohlman a baráti hűséget vá­

lasztotta. Ez mindenesetre jellemesebb, ha nem is bizo­

nyos, hogy férfiasabb. Kövesse mindenki a maga útját.

Hogy kinek a módszere, világnézete és állásfoglalása a helyesebb, azt nem én vagyok hivatva eldönteni.

1864 szeptember 3.-án a levegőbe repült Nobelék Stockholm melletti laboratóriuma és a szerencsétlenség

öt halálos áldozatot követelt. Ezek: Emil Nobel, Hertz- mann nevű asszisztens, egy laboránsnő, egy kifutófiú és egy egészen véletlenül arra sétáló munkás. Különös az, hogy sem Immánuel, sem Alfréd nem tartózkodtak a közelben ezeknél a végzetes kísérleteknél.

Alfréd Nobel soha nem járt szerencsétlenül. Ha valaki egész életében robbanóanyagok feltalálásával és tökélete­

sítésével foglalkozik, akkor ennek három oka lehet. Vagy rendkívüli módon óvatos, vagy hihetetlenül szerencséje van, vagy pedig a legkockázatosabb keverési munkát mással végezteti. Valószínű, hogy Alfréd mind a három körülménynek köszönhette, hogy természetes halállal fe­

jezte be pályafutását. Az utóbbit bizonyítja, Alfréd egyik vallomása, hogy bizonyos veszélyes kísérleteket egy Schnell nevű német munkással végeztette, azonkívül Emil halála. Nem tudok ezért az óvatosságért rá haragudni.

Ki beszél ma arról a pár száz emberről, aki a gyárakban elpusztult és nagylelkűen kinevezték őket a tudomány áldozatainak? Ki tud Emil Nobelról? Okos ember első sorban a maga életét szereti.

Bizonyos, hogy Alfréd karrierjét befolyásolta ez a sze­

rencsétlenség. Emil volt a család egyetlen elméletileg is képzett vegyésze, aki főiskolát látogatott. (Halálának évében még az upsalai egyetemen diákoskodott.) Ha élet­

ben marad, Alfrednak minden találmányát és diadalát meg kell vele osztania.

A szerencsétlenség viharzásba hozta a sajtót és a köz-

véleményt. Hatalmas támadásokkal árasztották el Nobelé- ket, akik úgylátszik megfeledkeztek arról, hogy már nin­

csenek Oroszországban, ahol néhány áldozat nem számít.

A svédeknek megvan az a furcsa tulajdonságuk, hogy különösen nagyra becsülik az emberi életet. Mondják azt, hogy kulturaellenesek; de inkább le akartak mon­

dani a nitroglycerin áldásairól s követelték Nobelék köz- veszélyes üzemének a betiltását.

Immánuelből mély gyásza ellenére kitört a kíméletlen és egészségesen önző paraszttemperamentum. A szegény gyerekét feltámasztani már nem lehetett és védekezni kellett. A hatóságokhoz egy hosszú felterjesztést intézett, amelyben kifejtette, hogy nem a nitroglycerin a veszé­

lyes, hanem az ő könnyelmű és tudatlan Emil fia dolgo­

zott vigyázatlanul. Nem használt hőmérőt, a keverék 180 fok fölé emelkedett és ezért röpült a levegőbe. Egyéb­

ként az ő nitroglycerinje egy teljesen ártatlan, szelíd, szófogadó s egyszerűen kezelhető anyag. Csak az a sze- leburdi fiú okozott most neki ilyen kellemetlenséget. . .

Ezek olyan állítások maradtak, amelyeket Emil soha nem cáfolhatott meg.

Vigyázat, új világipar készül.

Tudjuk, hogy a kínaiak már Krisztus születésekor is­

merték a puskaport. Európában legelőször a hatodik szá­

zadban bukkant fel, Görögországban, ahová keletről jövő bizánci hajósok hozták. Azután ez a régi felfede­

zés elkallódott, megfeledkeztek róla. A tizenharmadik században újra meg kellett találni. Ami az elsőbbséget illeti, hiányosak az adataink. Valószínű, hogy Roger Bacon és Albertus Magnus jött rá újra arra, hogy a porrá tört salétromnak, kénnek és szénnek a keveréke bizonyos esetekben robban. Berthold Schwarcz már ágyút is öntött a következő évszázadban és megkezdte az emberiség e rendkívülien hasznos felfedezésének gyakorlati felhaszná­

lását. Különös az, hogy mind a három férfiú szerzetes volt.

A puskapor feltalálása empirikus és valószínűleg merő véletlenség. Semmiféle elméleti tudásuk nem lehetett

abban az időben a kísérletezőknek arról, hogy mely anya- gpk robbannak. Az a bizonyos korlátolt emberek jellem­

zésére alkalmazott közhely, hogy „ő sem találta volna fel a puskaport" ugyanolyan ostoba és helyt nem álló, mint a legtöbb közhely, amelyet, mint bölcsességet kritikátlanul és megfontolatlanul alkalmaznak. Attól, hogy valaki fel­

találta a puskaport, még akár hülye is lehet.

Ágyút először III. Edward angol király alkalmazott 1346-ban, a franciák ellen. Alaposan elrakta a Crécy mel­

letti ütközetben Valois Fülöp seregét. A franciákat meg­

hökkentette az első pillanatban romboló hatásával az is­

meretlen fegyver, de bámulatosan hamar mindent elta­

nultak az angoloktól. Nincs még egy vívmánya az emberi kultúrának, amely rohamosabban vált volna közkinccsé, mint a puskapor és az ágyú.

A következő évszázadban azonban nem történt semmi.

Az anatómia forradalmosította az orvostudományt, a könyvnyomtatás hatványozta a gondolat terjedését, fel­

fedezték a villamosságot és megszerkesztették a gőzgépet, Newton megváltoztatta a fizikai és Lavoisier a kémiai szemléletünket, csak éppen a puskaporgyártás nem akart fejlődni, ott nem történt semmi. A legkiválóbb elmék csalódottan forgatták a tollat és piszmogtak a laborató­

riumokban. Az idő a pesszimistákat igazolta; mégsem halad az emberiség . . . Szépek és izgalmasak az új kémiai elméletek, de mit érnek, ha a puskapor robbanóerejét nem lehet velük megsokszorozni? Ott tartunk, mint a

szemfényvesztő alchimista barátok, akiknek alig volt tudo­

mányos képzettségük.

Ötszáz év késését sikerült behozni az emberiség nagy örömére, a tizenkilencedik században.

1845-ben Schönbein Bázelben és tőle egészen függet­

lenül néhány hónappal később Böttger Frankfurtban fel­

fedezte, hogyha gyapotot mártunk koncentrált kénsav és salétromsav keverékébe, olyan anyag képződik, amely bizonyos esetekben felrobban. Schönbein az új anyagot robbanó gyapotnak (Cotton poudre-nak) nevezte. Álta­

lában az szokta jellemezni az új robbanóanyagokat, hogy ugyanolyan szeszélyesek, önfejűek és megbízhatatlanok, mint a nők. Ha szállítani akarjuk ezeket az anyagokat, akkor a levegőbe repülnek, ha pedig explozív hatásukat kívánjuk felhasználni, akkor az egész massza ártalmatlan, jámbor és veszélytelen marad, akár csak a liptói túró.

Rengeteg szerencsétlenség történt. A vegyészek nem ér­

tettek a robbanó-gyapot megfékezéséhez. Respektálták az új anyagot, de nem tudtak bánni vele. Jobbnak látták további használatáról lemondani.

Ascanio Sobrero olasz vegyész az, aki nélkül Nobel működése nem képzelhető el, aki a dynamit hatóanyagát, a nitroglycerint feltalálta. Sobrero orvosi diplomát szer­

zett, de valamilyen rejtélyes ok miatt nem kapta meg az engedélyt önálló rendelés folytatására. Vegyész lett. Fő­

képpen Németországban tanult (rövid ideig Párisban is) és megismerkedett Schönbein felfedezésével. A kénsav és

a salétromsav keverékét cukorra, mamutra, majd glyce- rinre hagyta hatni és az utóbbi módszerrel előállította a nitroglycerint. Ennek a robbanó hatása minden eddig is­

mert anyagét sokszorosan felülmúlta. A klasszikus elő­

állítási módja, amelyet Sobrero 1847-ben a turini Akadé­

mián felolvasott, igen egyszerű és könnyen keresztül­

vihető. Két térfogat kénsav és egy térfogat salétromsav keverékéhez óvatosan glycerint csöpögtet. Az így kapott folyadékot a reakció befejezése után vízbe önti és ekkor egy sűrű olajos anyag üllepszik le. Ez a nitroglycerin.

Hogy nem Sobrero nevéhez fűződik a nitroglycerin bevezetése a robbanótechnikába és a hadászatba, az csak rajta múlt. Sobrero akkor még orvos szeretett volna lenni, aki gyógyító, nem pedig rombolószerek előállításával gazdagítja az emberiséget. Felfedezése túl jól sikerült, megijedt tőle. Miután nem lehetett a tudományos folyó­

iratokban megjelent közleményeket megsemmisíteni és elfeledtetni a világgal a nitroglycerin előállítási módját, Sobrero elhatározta, hogy az új szert gyógyítás céljaira próbálja felhasználni. Az eredmények nem voltak túlsá­

gosan biztatóak. Sobrero tudós létére erkölcsösebbnek tar­

tott bizonyos esetekben egy hazugságot vállalni, mint az igazat. Glonoine néven forgalomba hozott, alkoholos oldatot állítottak elő a nitroglycerinből. Különösen Amerikában terjedt el az új szer, pénzt is lehetett vele keresni, ártalmas se volt az egészségre, tehát jellemezte a manapság divatos gyógyszerek legnagyobb részét. Is-

merve a nitroglycerin egyéb tulajdonságait, már ez a passzivitás is óriási érdem.

Már vidáman a hadiszergyártással foglalkozott Szent- pétervárott Immánuel és Alfréd, amikor Sinin, az egye­

tem egyik tanára a nitroglycerin robbanó hatására terelte figyelmüket. Hogyan lehetséges az, hogy Sinin ismerte Sobrero felfedezését, Nobelék pedig, akiknek ez a szak­

májukhoz, üzletükhöz tartozott, nem? A válasz erre igen

r

egyszerű. Sinin, az anilin egyik első feltalálója, tudós volt, tehát figyelemmel kísérte a kémia fejlődését, a szakirodal­

mat, kollégáinak munkáját. Érdekelte, nyugtalanította a kémia, minden kérdésével és problémájával együtt. Nobe- léket csak az üzlet izgatta s nem értek rá bajlódni el- , méleti hiábavalóságokkal.

Immánuel eleinte nem mert tiszta nitroglycerint hasz­

nálni, hanem puskaporral keverte. Már ezzel a módszer­

rel is hét-nyolcszorosára remélte fokozni a robbanó ha­

tást. Ez a keverék eleinte kitűnően működött, de rövid idő múlva, Immánuel szomorúságára ártalmatlanná vált.

A puskapor ugyanis magába szívta a nitroglycerint és ettől mindkét anyag tönkrement.

Alfréd Nobelnek sikerült megoldani, hogy miképpen robbanjon fel egészen bizonyosan a nitroglycerin. Ezzel már Sobreronak és követőinek sok baja támadt. Ha meg- gyújtjuk a nitroglycerint, rendszerint olyan ártatla­

nul ég el, mint a gyertya. Valamilyen külső fizikai ha­

tásnak, ütésnek kell bekövetkeznie, hogy ez az anyag a

levegőbe repüljön. Nobel találmánya olyan egyszerű, hogy m indenkinek rá kell jönnie, aki ezt az anyagot nem a gyógyászatban, hanem a hadiiparban kívánja felhasz­

nálni. A nitroglycerinnek fel kell robbannia egy másik robbanóanyag legkisebb mennyiségének az ütése által.

Nem kell egyebet csinálni, mint a nitroglycerin mellé egy üvegcsőben olyan explozív testet helyezni, amely már robban a kanóccal való meggyújtásra is. Nobel eleinte erre a célra közönséges puskaport használt, később a ha­

tás fokozására ezüst vagy higany fulminátot. Ki fedezte fel a higany fulminátnak ezt a hatását? Hower, egy angol vegyész, 1799-ben. Az csak természetes, hogy nem Nobel.

Még az is csökkenti Alfréd Nobel találmányának új­

szerűségét, hogy puskánál és ágyúnál gyutacsot már jóval ő előtte használtak. Kétszázötven éven keresztül a puska­

por robbanásához szükséges szikrát fizikai úton, dörgö- lés által hozták létre — rendszerint tűzkővel. Ezek a szer­

kezetek a dohányosok számára készült öngyújtók ősei.

Berthollet a tizennyolcadik század végén előállította az első robbanó vegyületeket, a klorátokat és az ezüst fulmi­

nátot s megdöntötte azt a hipotézist, hogy csak keverékek repülhetnek a levegőbe. Már ő gyártott primitív kémiai gyutacsokat is. Nobel technikailag tökéletesített higany- fulminát gyutacsa után, ennek az anyagnak is kezdtek hibái mutatkozni. Más hatóanyagok után kutattak. Ilye­

nek az azid- és diazo-vegyületek. Az jellemző rájuk, hogy

a festékgyártáshoz óriási mennyiségben állítják őket elő.

Békés iparágak igen könnyen változtathatók át háborús termelésre.

Nem akad egyetlen egy sem ezek között az anyagok között, amelynek felfedezése, szintézise és analízise Nobel érdeme lenne. Ö mindezt már készen kapta másoktól.

Gyakorlati kémikus maradt élete végéig. Tudós volt? Nem volt tudós. Az elméleti kémiához bámulatosan nem ér­

tett. Nagyon szorgalmas, kitartó, pontosan és lelkiisme­

retesen dolgozó, kitűnően kísérletező mérnök maradt.

Hiányzott belőle az az alkotó fantázia, amely a nagy tudó­

sokat jellemzi és néha téves elméletekbe, mellékvágá­

nyokra sodorja. A kémiában Nobelnek nem voltak hamis elméletei, helytelen következtetései, téveszméi. Mert egy­

általán nem voltak elméletei.

Mi is az, hogy robbanás? A robbanás rendkívül gyor­

san végbemenő kémiai reakció. Csak olyan anyagok mu­

tatják, amelyeknek atomjai labilis egyensúlyban vannak és arra törekszenek, hogy meleg vagy munka behatására stabilisabb gáznemű egyensúlyi helyzetbe menjenek át.

A robbanásnál a kémiai energia a legrövidebb idő alatt felszabadul, mialatt a résztvevő anyag atomjaira bomlik és új vegyületet képez. Más szóval: a robbanás olyan meleget fejlesztő kémiai folyamat, amelynél bizonyos anyagok a hőmérséklet és a reakció sebességének a növe­

lése által, óriási térfogat-, vagy rendkívül heves nyomás- növekedésre tesznek szert. A nitroglycerinnél a hőmér-

séklet fokozása a robbanáshoz rendszerint nem elegendő, munkára, azaz bizonyos ütésre is van szükség. Ezt ered­

ményezi a gyutacs-detonátor: a higanyfulminát és a töb­

biek. Ha ez az ütés a nitroglycerinnek csak a legkisebb részét érinti, fellép a másodpercenként hat-hét kilométer sebességgel terjedő robbanási hullám és az egész tömeget reakcióba hozza.

Ez a robbanás elméletének hevenyészett magyarázata, amelyet könyvem terjedelmének és céljának tekintetbe­

vételével, nem léphetek túl. A kémiai kinetika egyik leg­

érdekesebb része. A fő kérdéseit Mallard, Berthelot, Claude, Dixon és Nernst tisztázták. A bibliográfiában felsorolok néhány e kérdésekkel foglalkozó munkát. Ha ez az elmélet nem érdekli az olvasót, megvigasztalód- hatik azzal a tudattal, hogy túlságosan magát Nobelt sem érdekelte.

Bármennyire is kerülöm könyvemnek számokkal való túlzsúfolását, nem állhatok ellent, hogy két adattal ne jellemezzem a nitroglycerin hatalmát.

Ha egyliter térfogatú, nagyon erős falu vaskockában egykiló nitroglycerint robbantunk, akkor a robbanási nyomás négyzetcentiméterenként 35.010 kilogramm. Ha a nitroglycerint nem zárt edényekben hagyjuk felrob­

banni, akkor elméleti számítások szerint térfogatának 18.802-szeresére kellenne kiterjednie. Bánatos szívvel kell bevallanom, hogy kísérletek kimutatták, hogy kedvenc vegyületünk térfogatának „csak" tizenötezerszeresére nö-

vekszik. A robbanás folyamata alatt megbocsájthatatlan ügyetlenséggel elveszít valamit 4210-es hőfokából s az ideális állapot ezért nem következhetik be.

Nobel az előállításban teljesen Sobrero eljárását kö­

vette. A kémiában nem szabadalmaztatható a vegyi össze­

tétel, csak a név és a gyártási eljárás. Ezt Sobrero elmu­

lasztotta. Nobel az élete végéig hihetetlen módon ügyelt érdekeinek megvédésére. Szőkébb szakmáján kívül ren­

geteg egyéb szabadalmat is jelentett be. Barométergyár­

tásra, öntöttvas tisztítására, mesterséges gummi előállí­

tására, térképkészítésre léghajóról való fényképezés segít­

ségével és így tovább. Ezek a szabadalmak már abban az időben is értéktelenek voltak. De Nobel gondoskodott arról, hogy megvédje agyán csak pillanatokra átsuhanó legjelentéktelenebb ötletét is. Ez a különbség a tudós és az üzletember között, akiből később Európa egyik leg­

hatalmasabb nagyiparosa válik . . .

Az első részvénytársaság nitroglycerin gyártására Stock­

holmban alakult, 1864 október 22-én. A dátumot nem kell megjegyezni. Nem fontos, csak éppen jellemző. Pon­

tosan hét hét telt el a helenenborgi szerencsétlenség óta, amely többek között Emil Nobel életébe is került. Alfréd­

nél nem játszottak szerepet szentimentális szempontok.

A 125 ezer tallér alaptőkével megalapított részvény- társaságnak, Alfréd 100 ezer tallérért adta el a nitrogly­

cerin gyártásának svédországi jogát. Kapott ezért 38 ezer tallér készpénzt és hatvankét, ezer tallér névértékű rész-

vényt. A részvények felét apjának kellett átengednie, hogy meg ne támadja a szabadalmat. Immánuel sem volt szenti­

mentális. Sobreróról természetesen megfeledkeztek. A tár­

saságban szerepelt még Smitt 32 és Wennerström 31 rész­

vénnyel. Nobelék tehát kisebbségben maradtak.

A három társ közül Alfréd adta a műszaki tudást, Smitt, a jólismert milliomos a pénzt, mit is adhatott Wennerström, akinek nem voltak se ismeretei, se pénze?

Wennerström nyugalmazott százados volt. Nagy össze­

köttetésekkel rendelkezett és ő lett a vállalat ügynöke.

Járt-kelt, utazott és próbálta az új robbanóanyagot a had­

seregbe és az iparba bevezetni.

A Nobel-féle szabadalom, amely szerint eleinte a nitro- glycerint előállították, lényegében megegyezett Sobrero- nak 1847-ben a turini Akadémiához benyújtott dolgoza­

tával. Csak annyi volt a különbség, hogy Sobrero az új vegyületet pyroglycerinnek nevezte. A nitroglycerin ki­

fejezés Nobeltől származik, így leghatározottabban vissza kell utasítanom azt a vádat, hogy soha ne lettek volna önálló ötletei. Igaz, hogy ez az önálló ötlet árulóan sze­

rencsétlen. A „nitroglycerin" a glycerinnek úgynevezett esztere, nem pedig nitro-származéka, helyesen propylen- trinitratnak vagy legalább is glycerin-trinitratnak kellene nevezni. Nobel elméletileg nem volt tisztában még azzal az anyaggal sem, amelynek később karrierjét és millióit köszönhette. Dehogy téves elmélet ez. Csak egyszerű tudatlanság.

Más probléma elé állítja a vegyészt egy új anyagnak a laboratóriumi előállítása, mint az iparba való bevezetése.

Kis mennyiségeknél alig játszik szerepet az előállítási költség. Az iparban arra törekszenek, hogy az alapanya­

gok minél teljesebben alakuljanak át az új vegyületté.

Tehát, hogy az eljárás hatásfoka minél kielégítőbb legyen.

Ügy látszik, hogy annyira elragadta Nobelt az új robbanó­

anyag diadala, hogy ilyen csekélységekkel nem törődött.

Egy font nitroglycerin előállításához hat és fél font sav­

keverékre volt szükség, nem kevesebbre mint Sobrero- nak. A nitroglycerin fontja Svédországban két és fél ko­

ronába került. Mérnökeink ma elszörnyűködnek, ha eze­

ket a számokat hallják. A mathematikusok feladata ki­

számítani, hogy mennyivel drágább lenne a hadviselés, ha ezt a módszert azóta nem tökéletesítették volna szám­

talanszor. Szerencsére a tudomány halad . . .

A második nitroglycerin-gyár egy esztendővel később alakult Hamburg közelében, Krümmelben, az Elba part­

ján. A németek, megszokott alaposságukkal, rendkívüli óvintézkedéseket követeltek. Az egész telepet hat méter széles földsánccal kellett körülvenni. Egymástól tökélete­

sen elválasztott épületekben kellett a gyutacsokat és a nitroglycerint előállítani.

Alfréd Nobel ragaszkodott hozzá most is, mint később is mindig, hogy az alakulandó gyár az ő nevét viselje.

Eljárásait és szabadalmait csak részvények ellenében en­

gedte át. Rendkívül okos, világosfejű és előrelátó üzlet­

ember volt. H itt találmányában. Tudta, hogy értéke az idők folyamán csak emelkedhetik. Lesz még konjunk­

túra . . .

Ügynökei ebben az időben már kezdték behálózni Eszak-Európát. Wennerström kapitány Norvégiát utazta be, Adelsköld mérnökkari tiszt Svédországot. Városokban és falvakban propaganda- és felvilágosító-előadásokat tar­

tottak az új csodaszerről. Meg akartak győzni mindenkit;

az egész népet. A kocsi tetejére helyezték el a nitrogly- cerinnel töltött palackokat. Néha eltörött az üveg és ki- csurgott az olajos folyadék. Az is előfordult egyszer, hogy valamelyik szolga kenőolajnak tartotta a megfagyott nitro- glycerint és bedörgölte vele a kocsi tengelyét. Csoda, hogy a tudatlanság és könnyelműség nem okozott végzetes sze­

rencsétlenséget. Csak később kezdődött a katasztrófák sorozata.

A krümmeli gyár tengerentúli exportra rendezkedett be. A világsajtóban, az akkori kezdetleges eszközökkel hadjárat indult az új robbanóanyag érdekében. A nitro- glycerint bádogkannákban, kovaföldbe csomagolva, küld­

ték szét. Végre 1866-ban Amerika is felfigyelt, egymás­

után futottak be a rendelések. A gyár igazgatósága min­

den pénzét és hitelét az üzem rendelkezésére bocsájtotta.

New-Yorkban az egyik ügynök annyi óvóintézkedést szentelt a nitroglycerinnek, mintha harisnyával vagy cipő­

fűzővel házalna. A szállodában a portás gondjaira bízta az üvegeket, azután elment egyéb dolgai után. A folya-

dék egyszerre gyanús vörös gőzöket kezdett eregetni. A portásnak nem tetszett a dolog, ösztönösen kicipelte az üvegeket a szomszédos utca sarkára, letette valamennyit és visszamenekült a szállodába. Néhány pillanattal később hatalmas explozió rázta meg a levegőt, lehámlott a kör­

nyékbeli házak homlokzata, darabokban repültek szét ablakok és ajtók, beszakadt az aszfalt. A halálos áldozá­

sok számáról Sohlman szemérmesen hallgat.

A következő hónapokban halmozódtak a szerencsétlen­

ségek. Az „European" gőzös a Csendes-Óceánon szállít nitroglycerint; Panamánál minden előzetes értesítés nél­

kül a levegőbe repül és elsüllyed. Eredmény: negyvenhét halott. A sanfranciscoi raktárban kisebb robbanás: tizen­

négy halott. Sidney: két láda levegőbe repült nitroglyce- rintől a raktárak melletti lakóházak is összeomlanak.

Majdnem száz halott. Szerencsétlenség a krümmeli gyár­

ban, de erre kár már szót vesztegetni, ez a vállalkozók magánügye, hivatásbeliek kockázata. . .

A szerencsétlenségekért egyes-egyedül Alfréd Nobel a felelős. Olyan robbanóanyagot engedett ki a gyárából, amelyet nem ismert. Mondottam, hogy elméletileg meny­

nyire tudatlan volt. Ezt nem akarta belátni s nem szerve­

zett kutatólaboratóriumot a gyárában olyan tudósok ré­

szére, akik az új vegyület tulajdonságait megvizsgálhatták volna. Nobel retteneseten sietett, a tudományos mun­

kához a felkészültségen kívül mindig időre van szükség.

Néha nagyon sok időre, kiszámíthatatlanul sok időre.

Nobelt elragadta a kapzsiság, türelmetlen sóvárgással sok pénzt akart szerezni, minél hamarabb, minél lázasabban.

Fiatal korában költő szeretett volna lenni. Lehet, hogy olyan korszaka is volt életének, amikor tudós. Ez már a múlté, ennek most már vége. Nobel iparfejedelem akar lenni, hatalmas, erőszakos és lelkiismeretnélküli. Sikerülni fog neki.

Hogyan is lehet nitroglycerint veszélytelenül szállítani?

Ma már tudjuk. Nobel is tudta volna, ha akkor alaposab­

ban a mélyére néz a dolgoknak. . . Sehogyan sem lehet és a világ valamennyi országában szigorúan tilos.

Érzett Nobel lelkiismeretfurdalást a katasztrófák miatt?

Nagyon is. Mindenki rettegett az új robbanóanyagtól.

San-Franciscoban az ügynök minden található nitro­

glycerint, a kínaiakkal egy elhagyott mezőre szállítatja, három mérföldnyire a várostól. Az ügynöktől minden­

esetre igen szimpatikus az a bizalom, amellyel ilyen kényes helyzetben a sárga faj iránt viseltetett. Anglia, Franciaország és Belgium megtiltja a nitroglycerin bár­

mily módon való szállítását. A hajókból nem lehet ki­

rakodni és a rettegő kapitányok az egész szállítmányt a tengerbe hajítják. Tömve vannak a Nobel-gyárak raktárai ezzel a kitűnő és nagyjövőjű cikkel, amelyet még a leg­

olcsóbb áron sem mer átvenni senki. Már minden pénzt és hitelt kimerített a gyártás, anyagi összeomlás fenyeget, fizetésképtelenség, csőd. Így nem csodálható hogy a kor­

rekt és tisztességes Nobelt gyötri a felelősség, hogy azo-

kát a derék részvényeseket, akik annyira bíztak benne, most anyagi veszteségekbe kergeti . . .

A vállalkozás legválságosabb pillanatában találta fel a dynamitot. Az eredeti dynamit nem volt egyéb, mint kovaföldbe itatott nitroglycerin. A kovaföld a folyékony, olajos anyagot szilárd halmazállapotúvá változtatja s mi­

vel bizonyos melegmennyiséget is felemészt, nehezebben robban. Ez a felfedezés a robbanás ereje tekintetében visszafejlődést jelentett, mert a kovaföld inaktív s körül­

belül huszonöt százalékkal csökkenti a nitroglycerin rob­

banó képességét. Csak később állított elő Nobel olyan dynamitot, amelynek a kötőanyaga fokozza a robbanás intenzitását.

Az a közhit van elterjedve, hogy a dynamit feltalálása véletlenség. Ez nem felel meg a valóságnak. Említettem, hogy a krümmeli gyár a nitroglycerines palackokat egy ideig kovaföldbe csomagolva szállította s állítólag egy­

szer az egyik palack eltörött és így képződött az első dynamit. Lehet, hogy ez az eset is előfordult, de azért megdönthetetlen tény marad, hogy a dynamithoz labora­

tóriumi kísérletek vezettek. Már Immánuel Nobel elő­

állította a szilárd puskapor-nitroglycerin keveréket, de ezt csak bajosan tudta felrobbantani. Alfréd faszénnel próbálta lekötni a nitroglycerint. Ezek a kísérletek semmi célszerű eredményre nem vezettek és abbahagyta őket.

A sorozatos szerencsétlenségek után, amikor az egész vállalkozás sorsa azon fordult meg, hogy a nitroglycerin

szállítását biztonságosabbá tegyék, a krümmeli gyárban Cári Dittmar, volt német mérnökkari tiszt vezetésével indultak meg a kísérletek. Nobel és Dittmar néhány hó­

nap múlva összevesztek és Dittmart kidobták. Annyit Nobel is bevallott, hogy együttes kísérletezés vezetett a dynamit feltalálásához. Dittmar azt állította, hogy az öt­

let tőle származik. Való az, hogy Nobel előbb foglalko­

zott a szilárdított nitroglycerin előállításával, de ez a munka semmi célszerű eredményre nem vezetett. De való az is, hogy az adszorbáló kovaföldet, amely alig fordul elő Svédországban, de Németországban annál hatalma­

sabb mennyiségben, kettőjük közül csak Dittmar ismerte.

Aki életében már kutató-laboratóriumban vagy gyárban dolgozott, jól tudja, hogy milyen gyakran sajátítja el a főnök munkatársai kezdeményezéseit és ö tleteit. . . Ditt­

mar végül pörrel támadta meg Nobel szabadalmát, de a dynamitkartell akkor már tudott fizetni sokat és állan­

dóan. Az apaság-kérdést Dittmar már nem is bánta.

Hiányzott belőle az a hiúság, mint Nobelből, aki a saját nevére alakíttatott meg minden részvénytársaságot.

A több mint hetven esztendő előtti laboratóriumi kísér­

letnek szemtanúi nem voltak, szereplői már régóta halot­

tak. Nem lehet egészen bizonyosan megállapítani azt, hogy ki sajátította el a másiknak az ötletét. Legyünk lojálisak és állapítsuk meg, hogy a dynamit Nobel és Dittmar közös találmánya.