a következtetésre jutottak, hogy az Osztrák Szövetségi Hadsereg nem lenne képes arra, hogy egy idegen állam támadását hagyományos módon elhárítsa. Fontosságát mutatja, hogy az osztrák területvédelmi koncepciót e gyakorlat lezajlása után tervezték meg.
A kötet muzeológiai és kultúrtörténeti utolsó nagy témaköre három tanulmányt foglal magába. Harald Heppner A háború az orosz zenei kultúrában a 19. és 20. században című tanulmányában megállapítja, hogy az orosz zeneszerzők a leginkább az orosz és a szovjet történelem kiemelkedő hadvezéreit, hadjáratait, csatáit és történelmi eseményeit jelenítet- ték meg a zeneművekben, továbbá ritkábban fordultak meg idegen hadszíntereken, mint a nyugat- és közép-kelet-európai kollégáik. Andrea Brait a második világháború XXI. szá- zadi megjelenítését veszi górcső alá a drezdai, a budapesti, a prágai és a párizsi hadimú- zeumokban. Megállapítja, hogy a közép-európai múzeumok saját országaik egykori tör- ténetére koncentrálnak kiállításaikkal, míg a franciák (mint volt gyarmattartó ország) inkább globális keretekben gondolkodva, nagyobb kitekintéssel élnek. Ernst Bruckmüller az Ausztriában az ezredforduló környékén végbement társadalmi változásokat járja körül tanulmányában. Bemutatja a társadalom elöregedését, a foglalkozási szerkezet megvál- tozását, a bevándorlási tendenciákat és a kvalifikált értelmiségi munkaerő kivándorlásá- nak okait, a vallási hovatartozásban bekövetkezett változásokat (a muszlimok és más val- lásúak számának emelkedését a római katolikusok csökkenését). A szerző hangsúlyozza, hogy az elmúlt 40 évben az Európai Unión kívüli államokból egy millió ember települt át Ausztriába. Kiemeli, hogy az Osztrák Szövetségi Hadseregnek erős integráló szerepe van a társadalmon belül.
A könyvet a tanulmányok szerzőinek rövid életrajzai, továbbá Manfried Rauchensteiner 1965-től 2016-ig megjelent műveinek jegyzéke egészítik ki. A tisztelgő kötet két évszáza- dot átívelő tanulmányai számos érdekes adalékkal szolgálnak a Habsburg-monarchia és Ausztria politika-, társadalom- és hadtörténetének jobb megértéséhez. Elolvasását első- sorban a történész kollégák figyelmébe ajánlom, de úgy vélem, hogy méltán számot tart- hat az elmúlt kétszáz esztendő európai történéseit jobban megismerni kívánó, a valódi könyvcsemegék iránt fogékony olvasóközönség érdeklődésére.
Balla Tibor
ORMOS ISTVÁN
EGY ÉLETÚT ÁLLOMÁSAI Kmoskó Mihály 1876-1931
(A függelékben: Jelentés a szíriai katolikus missziók jelen állapotáról. Az 1915–16. tanév második felében végzett tanulmányútja alapján benyújtja: Dr. Kmoskó Mihály egyetemi tanár.
METEM, Budapest, 2017. 508 o. ISBN 978-963-9662-97-1)
Bár Ormos István arabistát, sémi filológust talán senkinek sem kell bemutatni, Kmoskó Mihály neve valószínűleg ismeretlenül cseng a kedves olvasó előtt. Ezt részben azzal magyarázhatjuk, hogy az első világháború utáni években nyíltan antiszemita meg- nyilvánulásokat téve hívta fel magára a kortársak figyelmét. Ha Kmoskó életművének csak ezt a szakaszát néznénk, írásai alapján valóban a XX. század elfeledett kutatói között lenne a helye, azonban volt a paptanárnak egy másik, figyelemreméltó oldala is. Bár ezt
sokáig sem a magyar nyelvészek, sem a történészek, sem pedig az orientalisták nem boly- gatták, Ormos István 2017-ben megjelent könyve jórészt helyére teszi Kmoskó orienta- lisztikában, magyar őstörténet kutatásban és a magyar egyházpolitikában betöltött helyét, egyszersmind újabb adalékokkal szolgál a Monarchia, és ezen belül Magyarország első világháborús palesztinai szerepvállalását illetően is. De nézzük először röviden, hogy ki is volt pontosan Kmoskó Mihály!
Kmoskó 1876-ban született a felvidéki Illaván. Családja és anyanyelve is szlovák volt, de maga elmagyarosodott a későbbi évtizedek során. A trencséni piaristáknál végezte középiskolai tanulmányait, majd ezt követően az esztergomi főegyházmegye papnöven- dékeként teológiai tanulmányokat folytatott a bécsi egyetemen. Kezdetben héberül, majd káld (ószövetségi arámi), szír és arab nyelveken tanult, papnövendékként áthallgatott a bécsi egyetem bölcsészettudományi karára is. Kmoskót 1898. október 17-én szentelték pappá Esztergomban. Egyetemi tanulmányai lezárultával ösztöndíjjal a szíriai Sarféba utazott, ahol első közel-keleti élményeit gyűjtötte. 1904-ben a budapesti Központi Papnevelde tanulmányi felügyelője lett. 1910-től ószövetségi szentírástudomány és héber nyelvtanár a budapesti egyetem hittudományi karán, végül 1914-ben a Keleti Nyelvek Tanszék élére királyi kinevezéssel került. Mindezekről a könyv első (Kmoskó Mihály csa- ládja, gyermek- és ifjúkora) és második (A budapesti egyetem hittudományi karán) feje- zete részletesen is szól.
Ha az önéletrajz csupán eddig tartana, valószínűleg néhány keletkutatón kívül Kmoskó nem sok mindenki fantáziáját mozgatná meg. Azonban ezt követően két olyan jelentős ese- mény is történt, amit mindenképpen ki kell emelnünk, és ami Ormos könyvének elkészül- tére is nagy hatással volt. Először is Kmoskót kiemelte a kortársai közül, hogy 1916-ban a magyar kormány megbízásából 6 hónapot töltött az Oszmán Birodalomhoz tartozó Szíria tartományban (a mai Szíria, Izrael és Libanon területe), ahol feladata a katolikus egyházi intézmények vizsgálata, illetve egy esetleges magyar egyház- és kultúrpolitikai benyomu- lás előkészítése volt. A könyv gerincét adó és talán legnagyobb újdonságát is jelentő rész A szíriai út című negyedik fejezet, illetve az ehhez szorosan kapcsolódó függelék, mely tar- talmazza Kmoskó Vallás-és Közoktatási Minisztériumnak tett részletes útibeszámolóját.
(Jelentés a szíriai katolikus missziók jelen állapotáról). A paptanár utazását annak köszön- hette, hogy Nemes Antal püspök 1915-ben levélben fordult Tisza István miniszterelnök- höz, hogy Magyarország alakítson ki „vallási és kultuszprotektorástust” Jeruzsálemben, hiszen a keleti keresztényeknek most mindennél nagyobb szüksége van a nyugati testvérek támogatására. Az ok egyszerű volt: az Oszmán Birodalom első világháborús hadba lépé- sét megelőzően egyoldalúan eltörölte az úgynevezett kapitulációk rendszerét, ami külön- féle kiváltságokat biztosított a nagyhatalmak számára, többek között gazdasági, kulturális és vallási ügyekben. Ennek következményeként a birodalom ellenségeinek képviselőire kiutasítás várt. Bár az alapötlet a német katolikus kartól származott, a magyar miniszter- elnök, Burián István közös külügyminiszter, illetve Csernoch János esztergomi érsek is támogatta a kezdeményezést, és csatlakoztak ahhoz az osztrák katolikusok is. Az elkép- zelések arról szóltak, hogy az Oszmán Birodalomból kiutasítandó olasz és francia katoli- kus missziókat a három szövetséges ország misszionáriusai, köztük is leginkább a jezsuita rend tagjai vennék át, amivel egyrészt kulturálisan magukhoz vonzanák a Kelet következő generációit, másrészt magyar részről arra is számítottak, hogy Amerika helyett a követ-
kező nagy kivándorlási hullám keleti irányú lesz, így az ottani fokozott jelenléttel meg- akadályozható lenne a munkavállalási céllal érkező magyar állampolgárok asszimilációja.
A terv megvalósítása érdekében először Bécsben, majd Budapesten tartottak magas szintű, bizalmas értekezletet a keleti missziók ügyében. Magyar részről a gyakorlati lebonyolí- tással Várady Lipót Árpád kalocsai érseket bízták meg, míg a helyszíni „terepbejárásra”
kiküldött személyek egyike Kmoskó Mihály lett (mellette Schrotty Pál konstantinápolyi és Lombos László szentföldi kiküldetéséről tudunk még).
Kmoskó nem elég, hogy a háború közepén Konstantinápoly érintésével elutazott Szíriába – követve egyébként a Monarchia tüzéreinek útját –, de két jelentést is készí- tett az ott látottakról. Első, rövidebb jelentése nem ismert, ám hosszabb, végső jelentése (a forrást a bécsi levéltárban tulajdonképpen Fazekas István levéltári kiküldött találta meg) első ízben jelenik meg nyomtatásban. Bár a közös misszió német és osztrák szálai részben ismertek voltak a németajkú kutatók körében, annak magyar vonatkozásinak fel- tárását Ormos Istvánnak köszönhetjük. A szerző rendkívül alapos volt kutatásai során:
a magyar állami és egyházi levéltárak és könyvtárak mellett a különféle bécsi székhelyű levéltárakban is sikerrel kutakodott, emellett feldolgozta a témában fellelhető legfrissebb és legfontosabb szakirodalmat.
A könyv kiemelkedő erénye a Kmoskó-féle beszámoló magyarázatokkal és lábjegyze- tekkel ellátott átiratának megjelentetése, amiből egy kaotikus, a háború alatt talán min- denkinél többet szenvedő Szíria képe rajzolódik ki, ahol az általános politikai és humani- tárius helyzet teljesen lehetetlenné tette a magyar elképzelések megvalósítását. A jelentés leginkább a szíriai katolikus missziók állapotáról ír, de emellett részletesen szól a szíriai politikai helyzetről, az arab és török ellenállásról, a cionista mozgalomról, a szíriai keresz- tény közösségek helyzetéről, ezen belül pedig részletes adalékokkal szolgál az első világ- háborús örménymészárlások részleteit illetően. A forrás kiegészítéseként úgynevezett exkurzusok kaptak helyet, melyekben a szerző átlagos lábjegyzetnél hosszabb magyará- zatokat ad bizonyos kérdéseket illetően, mint például egyes mitológiai jóslatok eredete, az első világháborús szíriai politikai helyzet jobb megértését szolgáló részletek, vagy éppen a Berlin–Bagdad vasút rövid története. Amellett, hogy ezek rendkívül adatgazdagok, s többször szinte önálló értékezésként is megállnák a helyüket, nagyban segítik az általá- nos szíriai állapotok és a helyi politikai környezet átfogó megértését, .
A második fontos részlet, ami Kmoskó felé terelte Ormos figyelmét, a magyar őstörté- net arab forrásaival kapcsolatos. A szerző a könyv következő fejezeteiben (A közel-keleti tapasztalatok utóélete, A forradalmak kora, Küzdelem a felvidék megtartásáért, Kmoskó anyanyelve, Kmoskó kötődései, A katolikus egyház Szlovákiában, Radikalizálódás) igen részletesen elemzi Kmoskó antiszemitizmusának kialakulását és felerősödését. Ebben jelentős szerepet játszott a paptanár szlovák és magyar identitása közötti őrlődése, ami végül a Csehszlovák és ezen belül a szlovák nemzeti mozgalom felé lökte őt a háború után. Ormos itt külön fejezetet szentel Kmoskó közeli barátjának, Jehlicska Ferencnek, aki minden bizonnyal rávette Kmoskót arra, hogy elhagyja a magyar fővárost, s egye- temi tanári állás reményében Prágába és Pozsonyba utazzon. Bár később ezt Kmoskó a Tanácsköztársaság megtorlása előli menekülésként próbálta magyarázni, ez sem men- tette meg őt a budapesti egyetem fegyelmi eljárásától, bár komoly büntetésétől végül eltekintettek. Külön érdekesség, hogy visszatérését követően szerepet vállalt a nume-
rus clausus megalkotásában, és következő éveit fokozódó antiszemitizmusa jellemezte.
A könyv ezen fejezetei nem csak azért rendkívül figyelemreméltók, mert hús-vér szerep- lők életútján keresztül kapunk bepillantást a háború utáni Magyarország mindennapja- iba, de külön lenyűgöző, ahogy szinte belelátunk Kmoskó agyába: egy megbecsülésre vágyó, ugyanakkor labilis személyiség bontakozik ki előttünk, aki a nemzeti mozgalmak aktivizálódásával elveszti a talajt a lába alól, nem biztos identitásában és nem találja a helyét, ezt pedig egyre hangosabb antiszemitizmussal igyekszik palástolni. Mindezeknek köszönhető, hogy a korábban több eltérő szakterületen tevékenykedő kutató (sumerológia, asszíriológia, szentírástudomány, az ószövetség magyarázata, a zsidók története, szír iro- dalom) beleásta magát a magyarság korai történetének keleti forrásaiba, ezzel is bizo- nyítva hazafias elköteleződését. Ez a folyamat azonban fokozatosan vezetett el szélsőséges kilengéseinek csillapodásához, aminek erejét jelzi, hogy későbbi temetésén az egyetemi óráira áthallgató rabbi növendékek is megjelentek, ahol szeretettel emlékeztek meg egy- kori professzorukról. A könyv ezen részével kapcsolatos egyetlen kritikai észrevétel a rendkívüli adat- és részletgazdagsággal kapcsolatos: néha az egyszerű olvasó elveszti a történet fonalát a sok mellékszál miatt. Ormos István mentségére ugyanakkor azt is el kell mondani, hogy végtelen precizitásának jó oka volt, hiszen Kmoskó összetett szemé- lyisége csak a történelmi pillanatok, a háttérben munkálkodó politikai mozgalmak és a közeli ismerőseinek pontos ismeretével fejthető fel.
Kmoskó magyar őstörténettel kapcsolatos arab forrásfeldolgozásaira Zimonyi István arabista a 2000-es években figyelt fel hasonló témájú kutatásai során. Bár a források- kal már mások is dolgoztak a rendszerváltás előtt, közszájon forgott az a pletyka, hogy a Kmoskó-források el voltak zárva a kutatók elől, amit Ormos kutatásai egyértelműen meg- cáfoltak. Ugyanakkor a Kmoskó-féle arab fordítások nyelvezete, sokszor furcsának ható megfogalmazásai, illetve esetenként félremagyarázásai (például a „magyar” népnév arab megfelelőjét „leásott föld”-ként azonosítja) komoly kételyeket ébresztettek Ormosban Kmoskó származásával és anyanyelvével, majd személyiségével és élettörténetével kap- csolatosan (mindezt a szerző a bevezetőben részletesen is leírja). Tulajdonképpen itt kapunk választ arra is, hogy mi terelte a szerző figyelmét Kmoskó felé. Ormos kuta- tásainak kezdeti eredményeit a Keletkutatásban két részletben megjelentetett írásában mutatta be,1 s a Zimonyival a Kmoskó fordítások körül folytatott szakmai vita e folyóirat hasábjain is folytatódott,2 de szerencsénkre ezt követően sem tudott elszakadni a témá- tól (bár saját bevallása szerint ezzel többször próbálkozott). Így végül az eredeti szöveg- hez képest egy majd’ négyszeresére duzzadó szövegállománnyal jelent meg a Kmoskó- monográfiának tekinthető mű, ami közel tíz év kutatásának eredményeit tartalmazza.
Összefoglalásként kijelenthető, hogy a Kmoskó-féle jelentéssel együtt egy több mint 500-as oldalas, fényképekkel illusztrált, grandiózus monográfia született Ormos István
1 Ormos István: Adalékok Kmoskó Mihály alakjához I–II. Keletkutatás, 2009. ősz. 37–76. o., 2010. tavasz,
27–62. o.
2 Ormos István: A magyar őstörténet arab forrásainak újabb irodalma. Kmoskó Mihály, Hansgerd Göckenjan és Zimonyi István művei. Hadtörténelmi Közlemények, 118. (2005) 3. sz. 733–781. o.; Ormos István:
Kiegészítések „A magyar őstörténet arab forrásainak újabb irodalma. Kmoskó Mihály, Hansgerd Göckenjan és Zimonyi István művei” című írásomhoz. Hadtörténelmi Közlemények, 122. (2009) 4. sz. 1129–1157. o.;
Zimonyi István: Hamzától a magyar kultúra káros befolyásolásáig. Válasz Ormos István recenziójára. Hadtör- ténelmi Közlemények, 123. (2010) 3. sz. 329–337.; Ormos István: Rövid viszontválasz Zimonyi Istvánnak. Had-
tollából. A mű nemcsak adatgazdagsága és a felhasznált források újdonsága miatt érde- mes a figyelemre, de a benne feltárt információk hozzájárulnak az első világháborús keleti harctér, a háború utáni magyar nemzetiségi mozgalmak, illetve a magyar őstörténet arab forrásainak jobb megértéséhez is.
Fodor Gábor
ERICH KÖRNER-LAKATOS
62 HISTORISCHE LECKERBISSEN Sorgfältig recherchiert, gut ausgeleuchtet
(ZurZeit-Edition, Bd. 28. Wien, 2018. 277 o. ISBN 978-3-900052-37-9)
A burgenlandi magyar gyökerekkel is rendelkező szerző, Erich Körner-Lakatos, aki többek között a bécsi Zur Zeit jobboldali konzervatív hetilap valamint a Bécsi Napló mun- katársa, a magyar olvasók előtt sem ismeretlen, hiszen már több történelmi vonatkozású – többek között a Horthy Miklósról írt és a Hadtörténelmi Közleményekben már néhány
évvel ezelőtt ismertetett – kötete is napvilágot látott.
A mű írója korábbi könyveihez hasonlóan az utóbbi évtizedekben a szaktörténészek által feltárt legújabb kutatási eredményeket is felhasználta munkája megírásához, azon- ban – mint azt az előszóban megjegyzi – szándékosan kihagyta a tőle megszokott bő lábjegyzeteket, továbbá a mű végéről a felhasznált irodalomjegyzéket. Ennek ellenére – korábbi munkáinak igényességét ismerve – a mű tudományos igénye semmiképpen sem kérdőjelezhető meg.
A könyv fejezetei nem kapcsolódnak szorosan egymáshoz, egyetlen rendező elv alap- ján kerültek megírásra: az elmúlt 250 év történéseinek jobb megismerése utáni vágy ihlette azokat. A nyolc nagyobb témakörre tagolt mű szerzője 62 hosszabb-rövidebb terje- delmű, olvasmányos stílusban megírt, a legtöbb olvasó számára eddig kevésbé vagy egy- általán nem ismert köztörténeti, hadtörténeti és kultúrtörténeti vonatkozású kuriózum közkinccsé tételével örvendezteti meg az olvasóközönséget, tulajdonképpen egy, az euró- pai és a tengerentúli múltban tett képzeletbeli történelmi utazásnak lehetünk a részesei.
Az osztrák történész szakma manapság egyik legismertebb képviselőjének számító Lothar Höbelt egyetemi professzor rövid előszava után következő első nagy fejezet 17 kisebb témát jár körül Ausztria történetéből. Legelsőként Bécs 1913-as közállapotairól, majd az 1929-ben elfogadott osztrák kisnyugdíjas törvényről, azután az 1976-ban a szo- cialista politikusok által Ausztriában bevezetett állami házasság árnyoldalairól, továbbá Ferdinánd bolgár cár 1918 októberében Ausztriában tervezett, azonban meg nem való- sult letelepedéséről tudhatunk meg részleteket. Körner-Lakatos ír Adolf Hitler szü- leinek családjáról és származásáról, Vorarlberg tartomány rövid történetéről, Alfred Walheim nagynémet osztrák politikus 1920-as és 1930-as évekbeli politikai karrierjé- ről Burgenlandban, az osztrák Landbund párt 1922–1934 közötti belpolitikai szerepéről, az antant államok (Görögország, Románia, Portugália) birtokába jutott osztrák–magyar torpedónaszádok Monarchia felbomlása utáni sorsáról, két különleges státusszal rendel- kező tartomány (Bosznia-Hercegovina és Elzász-Lotaringia) rövid összefoglaló történe-
