64
Új dizájnt kap a Firefox
Ismertté váltak a projekt első részletei.
Sören Hentzschel web- és kiegészítőfejlesztő a blogbejegyzésében árulta el az első információkat a Firefox böngésző Proton nevű új dizájnjáról, amelyen a Mozilla munkatársai jelenleg dolgoznak.
A Proton az elképzelések alapján a Firefox 89-es verziójában jelenhet meg, amely az előzetes ütem- terv szerint 2021. május 18-án lesz elérhető. Ez az időpont ugyanakkor még bőven változhat.
A Proton kódnév egyébként némileg félrevezető lehet, ugyanis az aktuális dizájn neve Photon és 2017 novemberében a Firefox 57-es kiadásában mutatkozott be. E hasonlóság miatt a két dizájnprojekt könnyen összekeverhető.
A szakember hozzátette, hogy ugyan számos váz- lat és minta érhető el a Protonról, de azok eltérő dizájnirányokat mutatnak meg, így némi időbe telik, amíg a végső irány kiforrja magát. Ő betekin- tést nyerhetett ezekbe a tervekbe és annyit elárul- hatott, hogy a Firefox az új külsővel még moder- nebb kinézetű lesz, ráadásul észszerű javításokkal is felvértezik majd.
Az is kiderült, hogy a Proton számos szinten átdol- gozott vizuális elemeket fog tartalmazni, ezek ma- gukba foglalják majd az ablakok, a főmenü, a to- vábbi menük és az értesítési sávok módosítását.
De a Proton sokkal többet fog jelenteni egy új kül- sőnél, az elsődleges cél ugyanis a felhasználói élmények javítása.
A Protonról egyelőre nem érhetők el felvételek és a felhasználók számára nem is tesztelhető, de ez a következő hetekben és hónapokban változik majd.
Forrás: https://sg.hu/cikkek/it-tech/143939/uj-dizajnt-kap- a-firefox
Válogatta: Berke Barnabásné