A harmadik generációs osztrák elbeszélőket bemutató számunk annak a sorozat- nak a része, amely közel három évtizeddel ezelőtt indult a Tiszatájban. A címet ez- úttal módosítanunk kellett volna: a Most–Punte–Híd-at a Brücke szóval kiegészíteni.
Olvasóink azonban bizonyára e nélkül is érzik, hogy a szándék, a vállalkozás ugyan- az. Osztrák számunkat Bombitz Attila, a JATE Germanisztikai Intézetének munka- társa szerkesztette.
*
A Tiszatáj Könyvek legújabb darabjaként jelent meg Fried István Árnyak közt mulandó árny. Tanul- mányok Baka István lírájáról című kötete. „Fried Ist- ván Bakáról szóló írásainak fő érdeme – mondja Ilia Mihály –, hogy a művet nemcsak elemzi, hanem min- dig nagyobb kultúrtörténeti, irodalomtörténeti, mo- tívumtörténeti összefüggésbe helyezi. Érezhető: tár- gyát szereti, becsüli, olvasójával ezt szeretné megosz- tani, a versolvasás és a fölfedezés örömét.” Vekerdi László értékelése szerint „Fried Baka-tanulmányai évek óta következetesen és ragyogóan demonstrálják, hogy »Baka Istvánnak sikerült ’újra hazudni a létet’
kíméletlenül pontos szavaival, s maradandóságának éppen ez a záloga«. Fried Baka-tanulmányai és értel- mezései megkerülhetetlenek a terebélyesedő Baka-ku- tatásban és -filológiában”.
Júliusi számunk tartalmából:
JUHÁSZ FERENC,ÁGH ISTVÁN,ZALÁN TIBOR versei PÜNKÖSTI ÁRPÁD: Gerinctáji történet I. rész
DOMOKOS MÁTYÁS,FÜZI LÁSZLÓ,SÁNDOR IVÁN,TORNAI JÓZSEF esszéje PÉTER LÁSZLÓ: Még egyszer Illyés és a Tiszatáj
Hollósi Zsolt beszélgetése a Herder-díjas Fried István professzorral
FRIED STVÁNI
Tanulmányok Baka István lírájáról
Árnyak közt mulandó árny