Az erdélyi magyarság sorsa

(1)

....-Ut.-.CI-ntllcllilnllI'll-IIDUIDIIn!...-ni!-...luunl—l-Ill.-...IOIIll.ICI-lllllunlllllllnu—

e TERÚLET És NÉPESSÉG .

nlc'....I've-noonúlolnll-oucnunul...u.n.-...nicin-unun-nnnnon-uno..-onnon-..n-

Az erdélyi magyarság sorsaf)

Le sort des Hongrois ele Transylvanie?)

, Résume'. Une reuue de langue [rang-ai e, [on—

dée a Kolozsvár l'année derniere pour latter contre la reoision du trailé de pair, s'e/l'orce de mettre en lumiére, au point de vue roumain, par des articles historiaues et statistirlues, la guestion des minori- tés nationales de Transylvanie. On y trouve un article statistioue (le M. Sabin Manuila, directeur de l'O/I'ice du recensemeut de Roumanie, gui sur cette (]uestion, a [ait plusieurs con/érences et articles; ces derniers ont paru en divers périodigues.

Il est a rvemarguer gue les résultats du recensement de la population ne sont pas encore officiellemcnl publiés en Roumaine; on nly a fait paraíire, jusgue-la, aue les chi/i'res bruts, e't (liailleurs pro- visoires, reiatifs a la population des communes.

Dans ses articles 'et ses conférences, M. Manuila souligne (Iue dans le R eg a t, la population siaccroít bien plus (lu'en Transylvanie et aue, dans cette l'accroissement des Roumains de'—

passe fort celui des Hongrois et des autres mino- rite's. La présente e'tude prouve gulavant la guerre, et méme dans les premieres années de la domina—

tion roumaine, c'est lléle'ment hongrois gui s'accrois- sait le plus, (]uoigulil cornptát bien plus de citadins gue les autres éléments de la population. Si clest le contraire aujourdyhui, cela ne peut étre expligué gue par la situation ou le régime roumain (! mis Péle'ment hongroís, et dans Iaauelle celui—ci est prioe' de la possibilité de se diévelopper,

Des résultats du recensement et des données du mouvement de la population pendant les der- niéres années, M. Manuila tire cette conclusion trop optimiste (Iue les Hongrois disparaitront com- plétemenxt des villes, et méme des communes oil ils sont en minorité. Il base cette prédiction sur le recensem'ent, d'aprés leauel dans les vílles la proportion des Hongrois est tombe'e, de 62'0%- en 1910, a 38'/i%. Pendant le merne temps, la proportion des Roumains slest élevée de 1913 0- a 35'3%, et leur nombre a augmenté de plus du double.

Mais ce résultat a été obtenu en cliassant une partie des Hongrois des villes et en y attirant, au moyen de diuerses faueurs (re'auisitions de laye—

ments, expropriations (ie maisons, etc.) des rurauxr Regan derniére,

roumains; on y a fait venir en outre, du

1) Felolvasutatotl a Magyar Statisztikai Társa- ság 1935 április 9—íki előadóülésén. — Cette con- férence, faite dans la séance du 9 avril 1935 de la Société Hongroise de Statistioue, paraitra en fran—

cais dans le no 1—2 du J 0 u rn al de cette Société.

une l'oule de fonctionnaires, de clzeminots et de postiers, Et encore, les Roumains ont—ils changé, a leur avantage, par toutes sortes diartifices, les données relatives aux nationalités. Ainsi, ils n'ont pas permis aux Israélites des uilles de se déclarer Hongrois, et ils ont (lédait arbitrairement du nombre des Ilongroís, ceux de religious orthodoxe et gréco—

orientale, ainsi gue les Arméniens, éle'ment devenu Hongrois, et les Allemands de la région de Szat- már, gui s'étaicnt également assimilés a la popula—

tion hongroise. Ils ont en outre fait passer pour Roumains, lors du recensenzenl, une foule o."habítants ayant un ancétre roumain ou un nom de consonnance roumaine, et ne paplant point la langue roumaine.

Ils prenaient 'en général pour base Forigine, en l'interpre'tant arbitrairement, La non plus, il nyétaient pas conséauents, car, par exemple, en ce (lui con—

cerne les Tzigan—es de Transylvanie, ils en ont in—

scrit 'environ la moitié comme Tziganes et fait passer pour Roumaíns les autres. Dans le Rega t, on a également compte' parmi les Roumains 'en—

víron 120 mille Israélites. De méme (Iulon Ify veut pas reconnaítre comme Hongrois les Souabes du comitat' de Szatmár, complétement magyarise's, de "

méme on comprend parmi les Roumains les cent mille Csángós de Moldavie gui pourtant, aujourd'hui encore, syappellent ,,Ungurs" (Hongrois). En outre, ils ont fait passer pour Roumains les Tziganes du Regal, gui sont, au moins, 300 mille. Ces incon- séguences ont ceci de systématiou'e ()uüflles sont toujours a Pauantage des Roumains, Si cependant cette méthode se retourne contre eux, ils protestent.

Par exemple, le recensement de Bulgarie ayant compte' 60 mille Roumains sur la base de la natio- nalité et 84 mille sur celle de la langue maternelle, on slindigne en Roumanie de ce (]ue la statistiaue bulgare ait pris, de ces deux chi/fres, le moindre

comme nombre officiel des Roumains.

La présente étude dément encore cette assertion selon laouelle les villes transylvaines auraient été jadis roumaines et gue les Hongrois ,,auraient magyarisé les Roumains et les évincés (les oilles."

Ciest prócisément par un relevé roumain du XVIIIe siecle guion peut prouoer le contmire. ()n peut prouver aussi (]ue c'est justement sous le régime hongrois (Ill—e Féle'ment roumain (mait

dans les uilles transylvaines, ce auí montre gue le régime hongroís ntavait pas empéché [*e'volution des Roumainst Si ces derniers n*avaient pas, sous la domination hongroise, dans la population urbaine

17

angmenté

(2)

4. szám. ——248— 1935

une proporlíon conforme a leur nombre total, c'est g—uyils étaient artiére's, íntellectuellement et econo- miguernent. Cela n'étaít pas non plus la faute des Hongrois: avant la guerre, dans le Regal, la proportion des illettrés étaít la méme gue dans la population rouma'ine de Transylvania

Aujourd'hui, les Roumains s'efforcent par tous les moyens de se rattraper sur le lerraín culture!

et e'conomíaue, ("auteur olte a cet égard plusieurs données statistigues; envers les minorities, ils nllzé—

silent pas de recourir a la violence etldla lerreur.

Mais, considérant les lois de la nature et les droits

assurés aux minoritás par le lraíté de paix, le pi u 121 desiden'um de M. Manuila de voir disparaítre des villes transylvaines les Hongrois, ne se réaluisera pas, parce' aue, diaprés la staxlístigue

méme, il y a lá—bas dans les uílles prés de 400 mille Hongrois, et dans les communes un million (en réalité, bien plus) et aue, aujourdihui encore, [*accroíss'ement nature! des Hongroís y est supé—

ríeur () celui de la Hongrie ucíuelle.

Cyest á Pégard des Székelys aue le recense—

ment roumaín a été le plus arbitraire, en les con—

sidérant comme des Roumains magyarísés; les Roumains ont essayé de le prouwver méme par de nombreuses analyses de song. Le mot dlordre est de reroumaniser les Székelys, bien aue le tmite' de paix leur assure une autonomie culturelle. En dépit de cecí, parmi les ínstituteurs du comital Csik, il y a trois fois plus de Roumains gue de Hongrois, auoz'gue dans ce comitat, la proportion des Szé-

kelys est de 82%—. Devant Ilassaut, Pélém'en't székely tient bon; heureusement, sa natalite' est favorable; les efforts roumains seront donc uaíns.

Lle'lément hiongrois se maintiendra certainement lá—bas par sa force raciale et sa culture éleuée.

roumaine

*

A trianoni békeszerződés _ amint ismeretes _ az ezeréves Magyarország területéből nem kevesebb, mint 102.181

k'mZ-t juttatott Romániának (az 1910.

évi népszámlálás szerint) 523630?) lakossal. Ezek közül a magyar népszám- lálás megállapítása szerint 2,819.405, vagyis 53'8% volt román, 2,416.900, vagyis 46'2% pedig nem román anyanyelvű. A román állam tehát csak Magyarország te—

rület—étől közelannyi nem románt kebele—

zett be új határai közé, mint románt és

csak a régi területén élő mintegy 8 milli—

ónyi román tömegeivel tudja bizonyos mértékben majorizálni a neki ajándékozott milliónyi kisebbségeket. A nem román anyanyelvűek között természetesen a ma—

gyarok vannak legnagyobb számmal:

1,663.576 fővel, ami az átcsalolt terület la—

kosságának 31'8%—át teszi, Olyan tekinté-

lyes kisebbség tehát, amellyel magával is számolni kell, nem szólva arról, hogy a má—

sodik legnagyobb nemzetiség, amely e te- rületen él, a németség 556944 lélekkel,

10'6% —rklal szerepel. A németek pedig, akik—

nek lkisebb része az erdélyi szászok, 700 év óta élnek e földön, a többiek a bánsági svábok, a török kiűzése után, tehát csupán

200 évvel ezelőtt telepíttettek oda, a magyar uralom idején .a leglojálisabb alatt- valói voltak a magyar államnak, politikai tekintetben pedig mindig együtt mentek a magyarsággal. A szászok képviselői pl. ál—

landóan a kormánypárt soraiban foglaltak helyet, a svábok pedig a különböző magyar pártokban helyezkedtek el; soha kü—

lön politikai aspirációik nem voltak, irre—

denta irányú mozgalmaikról pedig már csak a nemzettársaiktól való földrajzi tá- volság miatt sem lehetett szó. A magyar—

ság tehát az erdélyi németséget, bár az át- csatolás óta kétségtelenül történtek eltávo- lítási kísérletek és érzelmi változások, bi—

zonyos mértékben ma is fegyvertársaiul tekintheti, aminthogy egyes választásoknál a magyarok és németek közös listával is indultak.

A magyarság a békekonferenciának azt a döntését, amellyel Erdélyt és a szom—

szédos területeket tisztán azon az alapon, hogy e területen a románság csekély ab—

szolút többséget alkot, Romániának ítélte, feltétlenül igazságtalanságnak tartja, mert hiszen, ha csak a számbeli többség a döntő.

akkor Magyarországot meg kellett volna hagyni teljes egészében. Magyarországon ugyanis — nem számítva társországát, Horvát—Szlavonországot. amelynek teljes nyelvi autonomiája volt —— a magyarság 54'5%—os abszolut többségben volt a többi

nemzetiség fölött, amelyek hétfelé oszlot—

tak el és a legnépesebb köztük: a románság is csak 16'1%—ot képvis—elt az egész ország lakosságában. Annál is inkább igazságta- lannak kell, hogy érezze a magyarság az ország megcsonkítását. mert tudvalevő.

hogy a világháborút befejező fegyverszünet pillanatában egyetlen idegen katona sem volt Magyarország területén; a foglalás, a fait accompli megteremtése csak a fegy—

verszünet után történt meg. amikor a magyar csapatok már elszéledtek és az ország a hosszú háború után teljesen dezorgani-v zált állapotba jutott.

Aki a magyar történelmet csak futólag is ismeri és tudja azt, hogy Magyarország nemzetiségi viszonyai hogyan keletkeztek és mi volt az oka annak, hogy a nem ma—

(3)

4. szám.

gyar nemzetiségek száma ennyire felduz—

zadt, annak meg kell értenie a magyarság keserűség—ét ezeréves országának elvesztése fölött. Magyarország a 15. század végéig nagyhatalom volt Európában kb. 5 millió lakossal, kiknek 75 8()%-a magyar volt.

A török invázió és később a 160 éves török uralom az országnak éppen a legvirágzóbb és leginagyarabb részeit pusztította ki, ahova viszont a török uralom után a Bal- kánról tömegesen menekültek különböző népelemek (szerbek, oláhok), amelyeknek hazája továbbra is török uralom alatt maradt. Magyarország vendégszer—etően befo- gadta őket népteleniil maradt területeire, :az osztrák kormányzat pedig, amely nem jó szemmel nézte a magyarságnak Béccsel szemben folytatott szabadságküzdelmeit, a magyarság ellensúlyozására telepítette be a német gyarmatosok tömegeit. A magyar—

ság megmentette Nyugat—Európát a török uralomtól, e küzdelemben meggyöngült, a beözönlő más nemzetiségek ennek folytán kisebbségbe juttatták saját országában. A franciák nagy történetírója, Michelet mondja egy helyen a magyarokról: ,,Mikor fogjuk adósságunkat leróni ez áldott nem- zettel szemben, amely a Nyugatot megmentette?" S most Európa hálából azoknak adta a magyar területeket, akik csupán a magyarok önfeláldozása folytán és a magyarok nagylelkűségéből jutottak új és mondhatjuk sokkal boldogabb otthonhoz, mint amilyenben eddig volt részük.

Lélektanilag is meg lehet tehát magya- rázni a békerevizióra irányuló magyar tö- rekvéseket, amelyeket még csak erősíthet az a tény, hogy a békekonferencia nem a népek önrendelkezési jogán, hanem telje—

sen önkényesen vonta meg az új ország- határokat és a nemzetiségi kérdést sem oldotta meg, mert hiszen egy nemzetiségi állam helyett hármat csinált. Az u. n. utód—

államok saiát népszámlálásai szerint is Cseh-Szlovákiában a csehek aránya csak '50'7%, Romániában a románoké 73'1%, Jugoszláviában a szerbeké csupán 47'7%

(ez is csak a bolgár—macedónok beszámítá- sávall). Ha összeállítjuk a három ország adatait, a következő képet kapjuk:

! Ebből az uralkodó néphez

Ország Lelekszám VBÉt(lZÉ___W_—_

szám szerint l %

" * ':

Cseh—Szlovákia l4,729.500§ 7.465600 (cseh) 50"?

Románia. 18.052.900 13,196.7OO (román) 73'1 Jugoszlávia 13,934.000 t 6,653.5OO (szerb) l 477

Összesen. . [ 46,716.400l27,315.SOO 158-5

—249—

₁₉₃₅

A három állam együttes lakosságában tehát csak 58'5% tartozik a vezető nemze- tiséghez, ellenben 41'5% más nyelvű, vagy más nemzetiségű és érzületű. Ha pedig a 700.000 főnyi bolugá'r—mraeedont, akiket a szerbek maguk közé számítanak, levonjuk, az arányszámok 57'0, illetőleg 43'()% -ra mó- dosulnak. Cseh-Szlovákia az államalkotó néphez veszi a tótokat is, de tudjuk, hogy a tótoknak más irodalmi nyelvük van, mint a cseheknek és hogy a csehek a valóságban kisebbségként kezelik a tótokat és rájuk oktrojálják nyelvüket, amiről a tótok szám- talan panaszai tanuskodnak. A horvátok ugyanazt a nyelvet beszélik, mint a szerbek, de hogy milyen áthidalhatatlan ellen—

tét van köztük és hogy a szerb uralom milyen elviselhetetlen a nyugati művelt—

ségű horvátokra nézve, azt a közelmult eseményei is élénken bizonyítják. A bor—

vátokat tehát kisebbségnek kell tekinteni s még inkább a szlovéneket, akiknek nyelvre teljesen különbözik a szerbekétől.

A történeti Magyarországon a háború előtt

8,320.000 ember élt kisebbségi sorsban, ma

csak e három új, illetőleg megnagyobbított államban 19,400.000 ember (a bwolgár-m.a-.

cedonokkal együtt 20,1()().000) éli ugyan—

azt a sorsot, ami miatt az egész átcsoportosítást és országalakítást meg—

csinálták. Joggal kérdezhetjük min—

den józanítéletű, művelt embertől: ér- demes volt ezért az eredményért egy ezer év óta fennállott országot, amely a világ legtökéletesebb földrajzi és gazdasági egy—

sége volt, darabokra szakítani és 3 millió magyaron kívül még 17 millió embert ki- sebbségi sorsra kárhoztatni? Ne csodál—

kozzék tehát senki és ne vádoljon bennün—

ket békebontó szándékkal, ha mi a rosszul informált Európától a helyesen informált Európához fordulunk panaszainkkal és nem szűnünk meg hangoztatni azt az igaz—

ságtalanságot, amelyet velünk magyarok- kal és gyönyörű országunkkal elkövettek.

csupán azért, mert a szövetségi hűséget nem akartuk megtagadni!

A békekonferencia ellenünk döntött;

kötetekre rúgó és meggyőző ellenérveink süket fülekre találtak. A világtörténelem—

ben azonban nem volt még békeszerződés, amely örökérvényű lett volna. Bízunk abban, hogy a világ közvéleménye idővel be- látja azt a súlyos tévedést, amelyet a bé- kekonferencia elkövetett és békés úton jó- váteszi azt az igazságtwalanságot, amely ben—

nünket ért. De most számolnunk kell a

N*

(4)

, 4, szám. —-—250——

_,xlass

jelenlegi helyzettel. Addig, mig változás be nem következik, kötelességünk figyelni arra, hogy idegen uralom alá került vére—

inknek mi a sorsa, hogy azok az államok, amelyeknek fenhatósága alá kerültek, milyen mértékben teljesítik a békeszerződé- sekben elvállalt kötelezettségeket a kisebb- ségekkel szemben.

Jelen tanulmánynak az ad aktualitást, hogy a mult évben Erdély fővárosában, Kolozsvárott egy folyóirat indult meg több- nyire egyetemi tanárok szerkesztésében

* (Revue de Tran'Sylvanie), amely a békere—

vizió elleni küzdelmet tűzte ki céljául. Az első számban történeti és statisztikai cik- kek igyekeznek megvilágítani az erdélyi kisebbségi kérdést természetesen román szempontból. A maguk szempontjából tel—

jesen igazuk van, nekik tűzzel-vassal meg kell védelmezni azt a zsákmányt, amely csekély áldozattal a nyugati hatalmak ke- gyéből, minden történeti jog, földrajzi, gazdasági, sőt néprajzi indok ellenére az ölükbe hullott. A történeti érvekkel, job- ban mondva hamisításokkal nem óhajtunk foglalkozni, nem tartozván szakmánkba,

rábízzuk azt szakavatott történettudo- sainkra, akiknek bizonyára nem lesz nehéz dolguk a történeti ferdítéseket megcáfolni.

Megjegyzéseinket a ,,Les problemes dé—

mographigu'es en Transylvanie" c. statisztikai tárgyú tanulmányra, amelyet dr.

Sabin Manuíla, .a román népszámlálási hi—

vatal vezetője írt, kívánjuk megtenni.

Előre kell boesátanunk, hogy Manu- ila úr igyekszik objektiv lenni, ő csak kon—

statálja a népmozgalmi jelenségek különbö- zőségét, amelyek egyrészt a régi királyság- ban, másrészt Erdélyben mutatkoznak, azonkívül azt az egymástól eltérő vitalitást és szaporodóképességet, amely Erdélyben az egyes nemzetiségek fejlődését befolyá—

solja. Ezekből a jelenségekből azonban rendkívül optimista következtetéseketvon le a románság jövő fejlődését illetőleg és igen vigasztsalannak látja úgy a városi, mint a falusi magyarság jövőjét. Maga az a tény, hogy Erdély lakossága sokkal kisebb mér—

tékben szaporodik, mint a Regáté (régi ki—

rályság) a magyarságra nézve még egyál—

talán nem jelent imminens veszedelmet, annál kevésbbé, mert hiszen maga az er—

'délyi oláhság is jóval gyengébben szapo—

r_odik, mint a regáti. amit Manuila példák—

kal is illusztrál. A magyarságra nézve a baj ' abban van, hogy Erdélyben a románok ter-

* mészetes szaporodása az utolsó évek adatai

szerint ezer lélekre 11'9, míg a magyaroké

csak 83 (egész Erdély átlaga 10'3). Tény, hogy ilyen szaporodási külömbség mellett a magyarság még akkor sem tudná birtok- állományát megtartani, ha egyébként anyagi és szellemi fejlődésének lehetőségei teljes mértékben megvolnának és 'nem lenne az eloláhosításnak kitéve. 15 év ta—

pasztalatai után azonban tudjuk azt, hogy a román kormányzat a békeszerződésben igért kisebbségi védelem helyet-t mindent elkövet, hogy a kisebbségeket, első sorban a rá nézve legv-eszedelmesebb magyarságot háttérbe szorítsa és fejlődésképtelenné te—

gye. Ezt alább számadatokkal fogjuk iga-

zolni. ,

Ha a magyarság ma tényleg kevésbbé szaporodik természetes úton, mint a ro—

mánság (amit egyébként egy év, vagy más—

fél év eredményéből még nem lehet meg—

ítélni), az bizonyára abban lel—i magyará—

zatát, hogy a román kormányzat olyan helyzetet teremtett számára, amely a fej- lődés eddigi lehetőségétől megfosztotta.

Mert a háború előtt, sőt még a román ura—

lom első éveiben is fordított volt a helyzet.

A Magyar Statisztikai Szemle 1929. évi decemberi aszámábanl) kimutattam, hogy a háború előtt, 1909m1912—ben, abban a 19 törvényhatóságban, amelyek teljes egé- szükben Románia fennhatósága alá kerül- tek (a szorosabb értelemben vett Erdély 15 megyéje és két törvényhatósági jogú vá—

rosa, továbbá Szilágy és Krassó—Szörény vármegye) és amelyek lakossága az egész elcsatolt terület népességének túlnyomó többségét teszi, a (magyarok természetes szaporodása ifi-at tett ezer lélekre'éven- kint, az *oláfhokwé ellenben csak 10-et; Bizo—

nyítottam ezt a vallásfelekezetek adataival is. A túlnyomóan magyar felekezetek sza- porodása így alakult: római katholikus 11'6, református 127, unitárius 11'8, izrae—

lita 19'4'. Ezzel szemben a görög katolikusok 122, a jóval nagyobb számú görög kele- tiek csak 81 arányú szaporodást mutat- tak.

A *háború után közvetlenül a román statisztika szerint is megvolt még a ma—

gyarság fölénye a szaporodásban. Az 1921—27. évi természetes szaporodás Er—

délyben 329701 főnyi volt. Ebből a val- lásfelekezetek közölt adatai alapján ki le—

1) Erdély népmozgalma vallásfelekezetek sze—

rint az 1921—27. években.

(5)

4. szám.

'hetett számítani, hogy kb. 108.100 esett a magyarságra (32'8%), az olávhokra pedig 180.000 (54'6%). A magyarságnak a ter—

mészetes szaporodásból való részesedése nagyobb, a románságé pedig kisebb volt, mint a milyen arányokat az 1930. évi ro—

mán népszámlálás e két nemzetiségre vo—

natkozólag megállapított (magyar 24'4, az

összes zsidókkal együtt is csak 27'6%, ro—

mán 57'9%). A román uralom első (hét esztendejében tehát Erdély területén a magyarság természetes szaporodása két—

ségtelenül kedvezőbb volt, mint az oláh—

ságé, annak dacára, hogy a magyarság között, amint Maniuila is megállapítja, jó- val több a városlakó. Az utolsó években úgy látszik a románság szaporodik job—

ban, a magyarok természetes szaporodása nagyon visszaesett. Ez általános jelenség Európában. A folyamat nyugatról halad kelet felé és a városiasságban, műveltség—

ben magasabbrendű népeket előbb éri, mint a primitívebb viszonyok között élőket. A szaporodás visszaesése ezért is nagyobb mértékű lehet a németeknél, a zsidóknál és a magyaroknál, mint az oláhoknál, akiknek még ma is 89'5%—a falvakban lakik.

De része lehet ebben annak a bánásmód—

nak is, amelyben a románok a kisebbsé-

geket részesítik, midőn életfeltételüket megvonják tőlük. Ennek a hatása is kezd most már mutatkozni a magyarságnál a születések és a szaporodás nagyfokú visz- sz'aesésében.

Túlságos optimizmus kell azonban ahhoz, hogy ebből Manuila úr azt követ—

keztesse, hogy most már ,,a magyarság a városokból teljesen el fog tűnni", hogy kihalásra van itélve, ,,a—nyagi értelemben _vett megs-emmisülésre" és hogy ,,teljesen felhasználta a falvakban meglévő népe—

sedési tőkéjét". Meg is jósolja, hogy 1940- ben ,,a magyar városi lakosság aránya minden bizonnyal sokkal alacsonyabb

lesz, mint volt 1930—ban". Úgy hangzik ez

a jóslat, mintha előre alibit akarna bizo—

nyistaini a statisztikának, .ha az 1940-i népszámlálásnál sikerül a városi magyar- ság számát különböző mesterkedésekkel újra 112.000-rel lenyomni, mint ahogy ezt 1930—ig megtették.

Csodálatos változás állott be ugyanis az erdélyi városok lakosságának nemzeti- ségi megoszlásában 1910 óta, amikor még a magyar statisztika állapította meg a

— 251- —

) magyar statisztika

1935 nemzetiségek számát. ;Manuila adatai az

1910 éviekkel összehasonlítva a követke- zők:

1910 1930.

Nemzetiség

lélekszám ! D/o lélekszám I 0/0

Román . . . . 1518001 Z9'6i 338000 35'3 Magyar . . . . 480000 62'0 368000 38'4 Német . .! 123000 150 127.000 13'3

Egyéb .t 19.000 25 124000 13'0

Összesen Tf:-3.800 [1000 , 951000 [ 100-0

Húsz év alatt, amelyből csupán 12 év esik a román uralomra, valóban meglepő változás! A román statisztika ezt első sorban .azzal érte el, hogy a zsidókat, kiket a vallásfelekezetnek te—

kint, a nemzetiség, illetőleg anyanyelv szerint való osztályozásnál ellenben be- vallott anyanyelvük szerint soroz be, egy- szerűen kiemelte a magyar anyanyelvűek létszámából, külön nemzetiségnek dekla- rálván őket. Mi ezt teljesen helytelen ál—

láspontnak tartjuk, mert nem lehet va—

lakit olyan nemzetiséghez számítani, amelynek még nyelvét sem tudja. Már pe—

dig az erdélyi zsidók a zsidó, vagy héber nyelvet nem beszélik, legfeljebb egyházi szertar—

tásaiknál használják úgy, mint a római katolikusok a latin nyelvet. A főok az volt, ahogy a zsidók túlnyomóan a ma—

gyart vallották anyanyelvül (egész Erdély—

ben az 1910. évi népszámlálás szerint a

zsidók 73'5%-a), kisebb részük pedig a

rontott német nyelvet (jiddis) és alig akadt közöttük oláhnyelvű (kb. 1.000).

Erdeke volt tehát a román statisztikának, hogy a zsidókat külön nemzetiségnek ve- gye, ha már nem szaporíthatja velök a ro- mánsá—got. Mennyire abszurd dolog ez ki- sebbségvédelmi szempontból is, kitünik abból, hogy a magyar anyanyelvű zsi—

dóknak jelentékeny része, több, mint egy harmada, nem is beszél máskép, mint magyarulF) Milyen nyelven tudja a ro- mán kormányzat ezeknek a kisebbségi jo- gokat biztosítani? Pedig a kisebbségvéde—

lemnek, amelyre Románia a békeszerző—

désben kötelezte magát, legelemibb sza- bálya, hogy mindenkinek szabad akara- tára kell bízni, hogy milyen kisebbséghez tartozónak vallja magát és milyen nyelven

1) Lásd: Magyar Statisztikai Közlemények 64.

kötet 143. lap, ahol az adatok törvényhatóságon- kint közölve vannak.

(6)

_ 4. szám. _{——-252——}

1 93—5__,

kívánja a tkisebbségvédelmet igénybe vetkezetlenstégre. A zsidó jó románnak, de

venni. nem jó magyarnak?

Sem statisztikai, sem jogi szempont— A szóban forgó kimutatásban 107749 ból nem lehet tehát indokolni ezt az ál— cigányt is találunk, láthatólag jólval töb—

láspontot; de ha már a román statisztika erre az elvre, a származás elvére helyez- kedik, akkor ezt az egész vonalon követ—

kezetesen keresztül kellett volna vinni. Az 1930. évi román népszámlálásnak a nem- zetiségre és vallásfel-ekezetre vonatkozó részletes adatai ma, 1935—ben, több mint 4 évvel a népszámlálás után még mindig nincsenek közzétéve s így egészen behav

tóatn nem lehet foglalkozni ezzel a kérdés—

sel, de a már eddig nem hivatalosan, ha-

nem különböző folyóiratokban szórvá- nyosan közölt adatokból is meg lehet ál—

lapítani, hogy az etnikai származás elve nem érvényesült az egész vonalon, hanem csak addig a határig, ameddig nem ártott a románság érdekeinek. 1)

Egy nem hivatalos munkában a Silviu Dragomir kolozsvári tanár ,.l.a Transyw - nie et ses minori-tés etlmidues" 1934-ben Kolozsvárt megjelent munkájában, amely—

hez a könyv előszava szerint szintén S Manuila szolgáltatta a statisztikai adatokat, megtalál-juk az Erdélyre vonatkozó nemzetiségi adatokat iii—egyék (district) szerint. Ebből kitűnik, hogy a zsidóknak, mint külön nemzeti kisebbségnek az 1930. évi száma (178421) majdnem meg—

egyezik az e területen 1910—ben vallásfe- lekezet gyanánt megállapított számá 'at (178000). Minthogy szaporodásuk a nagy kivándorlás mellett nem nagyon való—

színű, világos, hogy az erdélyi zsidóságot úgyszólván kivétel nélkül nemzeti ki- sebbségnek vették. Románia egész területén 829000 zsidó nemzetiségű lakos van, zsidó vallású azonban ugyancsak Manuila köz—

lése szerint 950000. A különbség 121000, ezek tehát más nemzetiséghez, minden valószínűség szerint a rounz'tnokhoz van—

nak számítva, nem Erdélyben, hanem a

régi királyságban. Ime egy példa a kö—

1) Az 1930. évi román népszámlálásról eddig csupán egy kötet jelent meg 1932—ben: I'ndi—eatorul Statistie címmel, amely csupán a házak, háztar—

tások, lakosok és az ipari és kereskedelmi válla—

latok számát tartalmazza községenkint, de még mindig csak az előzetes adatokatt. JE munka ibeve- zetésébeun igeretet tesz a Statisztikai Intézet, hogy a végleges adatokat a legnagyobb részletességgel 8 kötetben fogja közzétenni. Egyúttal a 8 kötet vánható tartalmát is közli. Mindeddig azonban adós maradt a közléssel.

bet, mint amennyit a magyar statisztika kimutatott, amely a nyelv alapján ugyan—

ezen a területen kb. csak 60.000 cigányt;

talált. Itt tehát első pillantásra objektív——

nek látszik a román statisztika. Magyar—

országon azonban 1893—ban volt egy kii- lön cigányszámlálás, amelynek eredmé- nyei 1895-ben egy külön kötetben nap—

világot is :láttakf) Ez az összeírás a nyelvre való tekintet nélkül valamennyi cigányszármazású egyénre terjedt ki, te—

hát ugyanolyan elvek szerint történt, mint amilyen elveknek kellett volna érvényesül—

niök a mostani román nrépszámlálásnál.

Az 1893. évi cigányszátmlálás szerint a Ro- mániához csatol-t magyar területen kb.

148.000 ,,etni'kai származású" cigány ta- láltatott, tehát 40.000—rel több, mint ameny—

nyit a román népszámlálás 38 évvel ké-

söbb (az 1893. évi eigányszámlálás jan.

31—én tartatott) ugyanazon a területen megállapított. Ismerve a cigány faj nagy szaporaságát, még az esetleges elvándor—

lást is figyelembe véve, (itt beolvadással nem szabad számolni, mert csak nyelvileg:

lehet asszimilálni, de fajilag nem!) a ei—

gányság 38 év alatt legalább is 20.000 főre szaporodott. A román népszámlálás ennek a 220000 főnyi cigánytömegnek csak felét mutatta ki a ,,faj" alapján ci- gánynak, a többit nyilvánvalóan a ,,nyelv"

alapján sorozta be. A legk—iáltóbb pelda Nagy-Küküllő Vármegye, amely Erdély—

nek cigányoktól legsűrűbben lakott me—

gye'je. Az 1893. évi cigányszámlálás itt 14.037 cigány—t talált, a lakosság 10%-át.

Még az 1910. évi magyar népszámlálás is 7.525 cigány .anyanyelvűt mutatott ki ebben a megyében; az 1930. évi román nép—

számlálás pedig itt a származás alapján csak 3.799 cigányt állapított meg. Ime tehát a másik következetlenség! Lehet, hogy ebben nem volt semmi oélzatosság, de akkor ez megint egy erős bizonyíték amel——

lett, hogy milyen labilis alap a nemzeti—

ségnek a ,,származás" alapján való meg—

fhatározása.

1) Magyar Statisztikai Közlemények. Új fo—

lyam IX. kötet. Az adatok járasonkint vannak kö—

zölve, söt .a jelentékenyebb számú 'eigánylakossal bíró községek egyenkint is fel vannak sorolva.

(7)

4. szám. —— 253 —— 1935 Egyebkent Ó-Románia az az ország, tokkal való összehasonlítást, hogy a ma- ahol egész Európában a legtöbb cigány gyarok tömeges elsikkasztásáról világos található. Ha csak olyan arányt tétele— kepet kapjunk.

zünk fel, mint amilyen Erdélyben van Érdekes különben, hogy maguk a (470), akkor magában Ó-Romániában kib. román statisztikusok is többre becsülik 360000 cigánynak kell lennie. A végle-

ges nemzetiségi adatok közlése elé tehát fokozott kíváncsisággal tekintünk, vajjon ezek a ,,faj" illetőleg ,,népi eredet" alap- ján cigányokul szerepelnek-e a román sta-

tisztikában?

Általánosan Moldvában

tudott dolog az is, hogy évszázadok óta élnek római katolikus vallású csángó—magyarok, akiknek egy része már kétségtelenül el- olálhrosodott. A román népszz'imlálz'is elve szerint ezeket a ,,nópi eredetu alapján fel—

tétlenül magyaroknak kell kimutatni.

Moldvában a római katolikusok száma bizonyára meghaladja a 100.000—et, hiszen már az 1899. évi román népszámlá—

lás szerint 88.803-an voltak. Maguk a re—

mán statisztikusok elismerik, hogy ezeknek a római katolikusoknak túlnyomó nagy többsége, legalább 90%-a magyar eredetű, sőt nagyobb részük ma is magyarul beszél.

Az eddig nyilvánosságra jutott adatok sze—

rint egész Nagy—Románia területen 1,387.668 magyart talált a román népszámlálás. Eb—

ből magára a Magyar—országtól elszakított részekre esik Dragomir idézett munkája szerint 15353575. Az Erdélyen kívül Ösz- szes területekre tehát, ide számítva Ó- R—omániát, Besszarábiát, Bukovinát, mind- össze 34.000 magyar jutna. Hiszen ma- gában Bukarestben már a háború előtt volt ennyi magyar, azóta pedig éppen román források szerint rendkívül nagy

volt a ibeözönlés Bukarestbe, sőt román

lapok állítják, hogy Budapest után ma a legnagyobb magyar város Bukarest, ami bizon'ára túlzás. Bukovinában magában több mint 10.000 magyar volt már az osztrák népszámlálás szerint. Ezeket bi—

zonyára nem tudta eltüntetni a román statisztika sem. Ellenben eltüntette —— leg—

alább is az eddigi jelekből ítélve — a száz- ezernyi moldvai magyarságot és a Buka—

restben, valamint más román Városok-ban (Braila, Galac, Ploesti stb,) található magyarok tömegeit. Pedig ezek bizonyára nem románosodtak még el nyelvileg sem, népi eredet szerint pedig feltétlenül ma-

gyarok. Mindenesetre meg kell várnunk a végleges eredményeket és a vallási ada-

a nyelv alapján felvett nemzetiségi sta- tilSthlilkát, mint azt, amelyet *a népi eredet szerint állapítanak meg. Ezt burkoltan a fenti példák is mutatják, de nyilt kifeje- zését is találtuk ennek a Buletinul Statis—

tic al Románie—i c. hivatalos román folyó—

irat 1932. évi 1. számában a 39. lapon.

Bulgária nemzetiségi adatait ismerteti itt valaki I. jelzéssel (valószínűleg Istrati, aki az 1920. évi hinhedt Dictionacrulltl) szer- kesztette). A bolgár statisztika szerint Bul- gáriában számmazás, nepi eredet szerint 69.080 román van, anyanyelv szerint azonban 83.746. Ehhez a cikkíró a következő megjegyzést fűzi: ,,Vizsgálva a fenti ösz—

szel'og'laló táblázatból lkitű—nő adatotkatl meg kell jegyeznünk mellesleg azt az el—

térést, mely kitűnik akkor, ha román anyanyelvű lakósok számát összehason- lítjuk az előző táblából a lakosoknak nép—

faj szerinti megoszlásával.

Úgy hisszük, hogy a Bulgáriában élő

románok valóságos száma az, amelyet a második tábla mutat, azaz 83.746 lélek."

Mihelyt tehát anyanyelvi alapon több románt lehet kihozni, egyszerre hitelesebb- nek látszik az anyanyelv szerint megállapí—

tott adat.

Viszont népi eredet alapján olyan fur—

esaságok jönnek ki, hogy kénytelenek ro—

mánul nem is tudó románokat kimutatni.

Az 1933. évi román statisztikai évkönyv szolgál ilyen csodabogárral. Kimutatja, hogy egész Románia területén 3,03/r.210 román tanköteles van, kik közül 45.566 (Erdélyben 8.652) egyáltalán nem tud ro—

mánul. Ki hiszi el, :hogy ezek tényleg ro—

mának?

'Manuvila idéz—ett munkájában felhozza,

hogy az egyesülés utáni években Ó—Ronná—

niából is erős bevándorlás volt Erdélynek különösen a városaiba. Példalkópe-n rész- letezi Kolozsvár lakosságát születési he- lyek szerint. Az általa közölt adatokat ki—

egészítjük itt ugyancsak Kolozsvárnak 1910.

évi adataival. Az Összehasonlítás élesen megvilágítja azt .a vándormozgalmat, amely a lakosság nyelvi Összetétel-ét is alkalmas volt bizonyos mértékben megváltoztatni.

1) Kritikáj-át l. Szesmlén'k 1929. évi 2. számában.

(8)

1935—

4, szám. —— 254! ——

Az adatok a következők: elismerni, hogy ott ma a zsidóság leszámí- tásával is több magyar van, mint 1910—ben

1910 1930 , ,

Születési hely —,,_,__,_,,_ , —————— volt. Ugyan ez a helyzet Brassóban es valo—

szam 0/ Szám 0/ , " r " , p . .

fsz—erint 0 szerint ,0 szmuleg meg tobb mas varosban IS. Korai

' _ l _ , tehát Maniuila úrnak az az Öröme, 'hogy a

Kolozsvar (helybeli) . 25.905 4216 30.87? 35:6 városi magyarság telj-esen el fog tűnni, mert

Kolozs megye . . . . 7.889 130 14.962 149 ,, _ , , ,

Erdély egyéb részei . 19.717 324 39.020 388 hlanyozm fog naluk a kepesseg ahhoz, *hvgy

—Rom_ám'a . . . 84! 01 3.492 35 a Városok lakosságát a vidékről odajött Églftfgána, Besszaráb'a 7328! 35 ágai ;? anyaggal felfrissítsék. Hiszen még az ő Ismeretlen: '_ : '571 0-1 '520 0-5 adatai szerint is egymillió falusi magyar

Összesen leososi 10070] massal" 100-0

Nem új dolog e szerint, hogy a váro—

sok lakossága főképp bevándorlás útján növekszik. Hiszen már a háború előtt Ko- lozsvár lakosságának 57'4%-a idegen szü—

letésű volt és ezt a százalékot folytonos növekedéssel érte el. A helybeliek

természetesen ennek megfelelően vissza—

esett. 1890-ben volt ugyanis 469, 1900- ban 44'3 és 1910—ben 421576. Tízévenkint tehát a százalék átlag 2—vel csökkent. Most 20 év alatt egyszerre 7-tel kisebb az arány- szám, ami egymaga mutatja, hogy milyen nagymértékűnek kellett lenni a bevándor—

lásna'k. A bevándoroltak túlnyomó nagy része Kolozsmegyéből és Erdély többi ré- szeiből jött, feltünő ellenben, hogy míg 1910-ben csak 84 egyén találtatott Kolozs—

váron, aki Ó-Romániában született, 1930- han már 3.492. A másik két új területről, Bukovinából és Besszarábiából a háború

előtt körülbelül csak IDO—an származtak, 20

év mulva ellenben 1.058—an. Nem kevesebb, mint 4.550 olyan egyén van tehát most Kolozsváron, aki Romániának Erdélyen kí- vüli területén született, míg 1910-ben ez a szám csak 184 volt. Valóságos invázió volt

tehát Ó-Romániából Erdély fővárosába.

T—isztviselőket, postásokat, vasutasokat ezer számra telepített-ek oda a kiüldözött ma—

gyarság helye—tt. Emellett az erdélyi falusi oláh parasztságot is beédesgették és min—

denfvéle k'edv—eziésekkel (*lakásrekvirálások, ház-kisajátítások stb.) könnyít—ették meg számukra a letelepedést. Ilyen mesterséges eszközökkel természetesen nem nehéz statisztikai eredményt elérni.

Kétségtelen azonban, hogy a földjétől megfosztott, sőt a falvakban életében is veszélyeztetett magyarság is nagy szám- mal tódult a városokba. Kolozsvárról pél- dául maga a román statisztika kénytelen aránya

van. Szerinte ez "jelentéktelen és nem lesz képes az idő romboló hatásának ellent—

állni". Általában érdekes a román íróknak az értékítélete a számokról és az arányszá—

mokról. Ha a románokról van szó, akkor

azoknak 50%-ot is alig meghaladó több—

ségét már ,,impozáns többségnek" (l. Dra- gomir i. m. 83. lap) tekintik és egészen természetesnek találják, hogy Erdélynek, amelynek lakosságában meg az ő statiszti- kájuk szerint is csak 57'9% a román, fel—

tétlenül Romániához kell tartoznia, holott Magyarországot azért osztották fel, mert ott a magyarság csak 54'5% -ot képviselt.

A románoknak még az a hihetetlennek látszó nagy fejlődés is, amit a románság Er—

d—ély városaiban mutat, kevésnek látszik és panaszkodnak azon, hogy a magyarok még mindennek dacára ma is relatív több—

ségben vann—ak Erdély városaiban. Olyan hangok is hallatszanak, hogy (hiszen ez a mostani folyamat csak retorzió a magya—

rokkal szemben, akik tulajdonképpen csak elmagyarosították az idők folyamán az er- délyi városokat, amelyek eredetileg romá—

nok voltak. Jamandi belügyminisztert, aki azt merte állítani, hogy az erdélyi városok

sohasem voltak románok, lemondásra

kényszerítették. Maga Tatarescu román mi—

niszterelnök Jamandi kijelentésének ellen—

súlyozásána Kolozsvárott 1934 december—

ben tartott beszédében azt állította, hogy az erdélyi városok lakosai régebben románok voltak, a magyarok csak kiszorították és el—

magyarosították őket, Aki csak egy kissé is—

meri az oláhok történetét és elterjedését Er—

délyben, csak mosolyoghat az ilyen naiv állí- táson. Szerencsére Tatarescu kijelentésére ép- pen egy fajtársának T ogan Miklós román gö—

rög katolikus lelkésznek egy munkája cáfol rá. Togan 1898-ban Nagyszebenben kiadta a Klein oláh püspök által 1733-ban készített oláh egyházi összeírás adatait, amelyek