Hackel, Helmut: Hogyan lehet meghatározni a tartós fogyasztási javak tényleges fogyasztási mutatóit?

STATISZTIKAI *IRODALMI FIGYELÖ

lemben nem tévesztendő össze a munka—

bérből élők részesedésével a nemzeti jö-

vedelemből. -

Szerző a bő anyag tárgyalását 3 részre tagolja. Először az elvi kérdéseket, a munkabérek arányának —, franciaországi és amerikai alakulását ismerteti, a má—

sodikban a munkabérek arányának vál—

tozását előidéző tényezőket vizsgálja, kü—

lönös figyelmet szentelve .a munkabérből élők hányada és a munkabérek aránya kapcsolatának, végül a munkabérarány változásának * különböző hipotézisekre alapított elemzésével és az analízis függ- vénytani apparátusával foglalkozik; itt kap helyet a marxista közgazdaságtan álláspontjának ismertetése is.

Kutatásaiból a szerző arra a következ—

tetésre jut, hogy a munkabérek arányá- nak alakulásában bizonyos ellentmondás mutatkozik, ha ezt az alakulást rövidebb időszakokon belül vizsgálva ennek ered—*

ményeit a tartós irányzattal hasonlítja össze. Szerinte rövidebb időszakokokon belül a gazdasági pangás idején növek- ' szik, míg a fellendülés alatt csökken a munkabérek aránya.

Ezek az ingadozások főként a munka—

bérek színvonalának és a foglalkoztatott—

ság mértékének változásában lelik ma—

gyarázatukat a nemzeti jövedelem össze- gének változásán kívül. Ez a konjuktúra- ciklussal ellentétes alakulás —— szerző vé—

leménye szerint —— annak következménye, hogy a munkabér (reálértékben) viszony—

lag a legstabilabb eleme a gazdasági élet jelenségeinek. A munkabér arány válto—

zásának ez az ,,anti ciklikus" jellege azonban nem szükségszerű, hanem gaz—

daságpolitikai intézkedéseknek vagy a szakszervezeti tevékenység erősödésének folyományaként az ellenkezőjére is for-

dulhat.

A tartós irányzatot tekintve a munka—

bér arányának lassú, de eléggé szabályos emelkedése tapasztalható (szerző szerint 10 évenként kb. 1 százalék.) Ezt az arány- lag kismértékű javulást azonban köny- nyen elfedik a konjuktúra ciklusokban fellépő sokkal nagyobb mértékű hullám—

zások. A rövid távú és a tartós irányzatú mozgások tehát ellentmondóknak látsza—

nak, mert ha a nemzeti jövedelem növe- kedésével —— rövidebb időszakon belül ——

párhuzamosan csökken a munkabérek aránya, akkor a fejlődőben levő orszá- gokban idők folyamán végeredményben ennek a csökkenésnek állandósulnia kel—

lene. A tények azonban megcáfolják ezt a feltevést. Ennek pedig az a magyará—

zata, hogy egy teljes gazdasági ciklus le- zajlása után a munkabérek aránya min-—

1079

dig magasabb színvonalra kerül, mint ahonnan a ciklus elején kiindult. Ez a jelenség annak következménye, hogy minden válság felszámolja az önálló lie—' resők egy részét, akik a munkabérből élők sorai közé kerülnek és ezek hánya—

dát növelik. Eszerint a munkabérek ará—

nyának rövidebb időszakonkénti ciklikus hullámzása és tartós irányzata csak lát—

szat szerint különül el egymástól, való—

jában azonban a kettő legszorosabban összefonódott. A ciklikus hullámzás azon—

ban bizonyos mértékig elleplezi annak a mechanizmusnak egyes vonásait, melyen keresztül bonyolódik le az a folyamat, amit a szerző a közgazdaság ,,munkabé—

resedése'nek" (salarisation) nevez.

A foglalkoztatottság mértékén és a bé—

rek színvonalán kívül azonban más ténye—

zők is befolyásolják a ,,munkabéresedés"

hatását a munkabérek arányának alaku—

lására. A fejlődés nem a munkabérből élők átlagos életszínvonalának más kereső kategóriákhoz viszonyított emelkedésé—

ben nyilvánul meg -— ez a színvonal pangó, sőt esetleg viszonylag romló is le—

het más kategóriák életszínvonalának alakulásához képest -—-— ez azonban nem zárja ki az életszínvonal abszolut mérté—

kű javulását minden kereső kategóriá- ban. Mindenesetre, hogy a munkabérek aránya a munkabérből élők életszínvo—

nalával valamiféle kapcsolatba hozható legyen, ahhoz a munkabérből élők hánya- dának változását (taux de salariat) ki kell küszöbölni; az olyan vizsgálat, mely—

ben ez utóbbi ismérv is változó értékkel szerepel, csak a globális (makroökonomi—

kus) gazdasági helyzet elbírálásában le—

het mérvadó.

(Ism.: Juhász László)

*

Hackel, Helmut:

Hogyan lehet meghatározni a tartós

fogyasztási javak tényleges fogyasztási mutatóit?

(Wie wir zu realen Verbrauchskennziffern für langlebige Konsumgüter kommen.) —— Der Handel. 1959. 11. sz. 674—6'79. p.

Szerző a tartós fogyasztási cikkek fo—

gyasztását kifejező mutatószámok saiá- tosságait elemzi. Nem tartja megfelelő mutatónak az egy főre jutó fogyasztás, illetve az egy főre jutó árukészlet muta—

tószámokat, mivel ezek a mutatók csak az egyes évek fogyasztásáról adnak szá- mot, illetve nem fejezik ki kellően a to—

gyasztási szinvonalat.

1080

A tartós fogyasztási cikkek ugyanis jellegükben különböznek azon fogyasz- tási cikkek nagy többségétől (élelmiszer, bizonyos iparcikkek), amelyek közvetlen anyagi mivoltuk felhasználásán keresztül egyszer vagy legalább is rövid idősza- kaszban elégíthetik ki a felmerült szük- ségleteket.

Ennek alapján a szerző két mutató—

szám együttes alkalmazását javasolja.

Az első mutatószám a lakosság ellátott—

ságának színvonaláról nyújt képet, a la- kosságnál levő összes tartós fogyasztási cikkek mennyisége és az évközi népes- ség számának aránya alapján.

A másik mutató az ,,egy főre jutó fo—

gyasztás", illetve az ,,egy főre jutó áru—

ellátás" kifejezésére szolgál. Ez a mutató az ellátottság növekedésének az ütemét méri.

Hackel a továbbiakban az elsőnek em—

litett mutató bizonylati alátámasztásá- nak a problémáját tárgyalja. Forrásként jelöli meg a járműveknél a rendőrségi engedélyek zámát, rádiónál és televízió—

nál a postai engedélyek számát. Szerző kiemeli, hogy több cikk esetében csak becslések alapján lehet meghatározni a fogyasztás mértékét.

Szerző hangsúlyozza, hogy a tartós fo- gyasztási cikkeknél jelentős szerepe van a pótlási szükséglet megállapításának, mivel, az évi eladás nagy része ugyan az ellátottság növekedését célozza, azonban az ellátottság növekedésével együtt je-

lentősen növekszik a pótlási szükséglet is. A távlati árualap megtervezésénél te- hát meg kell becsülni a pótlási alap évenkénti mértékét.

(Ism.: Gacs István)

Möbius, Klaus:

A világpiaci árindexek problematikája és tájékoztatási értéke

(Problematik und Aussagewert der interna—

tionalen Weltmarkt—Preisindizes.) — Weltwtrt—

schaftuches Archiv. 1960. 1. sz. 98—140. p.

Kézenfekvő és nem is új gondolat: az egyes országok statisztikailag megbízható és reprezentativ jellegű árindexeiből az egyes országoknak a nemzetközi árucse—

rében való részvételi arányának súlyo—

zott világpiaci árindexet kialakítani. Mi- vel azonban az egyes ismert árindexek felépítési és számítási módja különböző, lényegében csak a világpiac tekintetében reprezentativ jellegű javak (elsősorban a mezőgazdasági és ásványi nyersanya—

gok) áralakulására szoritkozhatunk. A nyersanyagoknak az árucserében elfog- lalt aránya igen jelentős (1956—ban 50%),

STATISZTIKAI IRODALM nem

nagy részük tőzsdei forgalom tárgya, a kereslet-kínálathoz viszonyított árkie—

gyenlítődésük gyors, fajta— és minőségi jellemzőik statisztikailag messzemenően homogének.

Késztermékeknél a helyzet mind meny—v nyiségi, mind minőségi tekintetben prob- lematikusabb, nem szólva a regionális különbségekről, a technika és divat okoz—

ta statisztikai heterogenitásról, a nyer—

hető átlagok csökkent reprezentativ jel- legéről. Ez az oka, hogy az ismertebb ár—

indexek lényegileg nyersanyagokra (Reu—

ter, Moody), de legfeljebb alapanyagokra (Schulze) vonatkoznak. (A nyersanyag természetes állapotban, esetleg kismérvű helyszini, mechanikus kezelés után értő—

dik; ezen túlmenően (nyersvas, nyers- acél, bőr stb.) már csak alapanyagokra?

beszélhetünk.)

A világpiaci árindex számításának előfeltételeit a következőkben foglalhat- juk össze:

1. Fontos feltétel, hogy a kiválasztott.

árunemek lehetőleg jól reprezentálják az alapul szolgáló sokaságot, melyet e célra már eleve homogén csoportokra és al—

csoportokra kell osztani. Törekedni kell a mintavételi hiba csökkentésére, anélkül azonban, hogy ezzel torzulás jöjjön létre.

E tekintetben az egyes árukon felül az egész árustruktúra meghatározott idő-—

pontbeli reprezentativ jellegére ügyelni kell (a személygépkocsi fogalma például nem változott, de reprezentativ jellege már nem homogén a 10 vagy 20 év előt—

tivel).

Ami az indexszámitás alapjául szol—

gáló ársorok számát illeti, itt elsősorban az egyoldalúság veszélyét kell elkerülni.

(A természetes gumi például igen homo—' gén áru, a fő piaca London, mégis hiba volna az indonéziai termelés nagy felve—- vő piacát, Szingapurt, vagy a gazdasági—

lag rendkiviil rugalmas műgumitermelés miatt fontos newyorki piacot kikapcsol—

ni.)

Az ársorokból egyszerű, zott átlag képezendő.

2. Forrásul a hivatalos statisztikai ada—

tok, az érdekképviseletek által nyilván——

tartott vagy a kereskedelemben közvet—

lenül beszerzett adatok egyformán al—

kalmasak. Figyelembe kell venni az árak idényszerű alakulását. Hosszabb idősza—

kok áttekintésnél célszerű az árakat pél—

dául aranvvalutára átszámítani, ami nemcsak közös nevezőt biztosít, de kikü—

szöböli az árfolyamingadozás okozta tor- zulást is.

3. Bázisév lehet bármelyik vagy több év átlaga is; e tekintetben az index célja vagy súlyo—