"Megismerni ezt a csodálatos menyecskét" : vagy igez-e, hogy "Menyecskének nem jó lenni?"

(1)

417

„ M E G I S M E R N I E Z T A C S I N O S M E N Y E C S K É T "

vagy igaz-e, hogy „Menyecskének n e m jó lenni ? "

(Közreműködik az előadó, aki olvassa az összekötőszöveget, egyben a verseket szavalhatja és az énekkart — amennyire szükséges — beinti, vezényli. Parádésabb előadásban 1. felolvasó, 2. szavaló, 3. karnagy az énekkarával, zenekarral adja elő. A felolvasó lehet menyecske! A z énekkar menyecskékből álljon, cppen ez az eredeti és vonzó az előadásban. A rádióban 12 budapesti menyecske, a Budapesti

Mcnyecskekórus énekelte.)

(Élőzenét kezd a zenekar, halk csárdást. Ezután szólal meg a bemondó s el- mondja a fenti cimszöveget. A bemondó mögött felsorakozva áll a kórus, előttük ülhetnek, vagy féloldalt állnak a zenészek. Vagy ülhetnek a menyecskék — tekin- tettel a hosszabb szereplésre — s mögöttük áll a zenekar [cigány], A dalokat hang- szerelte Zakál Dénes (I—II. hegedű, brácsa, cselló, bőgő, klarinét és cimbalom). Meg- szerezhető a szerzőtől, vagv a Rádiótól (Budapest VIII., Sándor-u. 7.).

(Az előadó beinti a Menyecskekórust, s amilyen szépen csak lehet, kezdődik a nóta:)

Csárdás.

Meg - i s - meí- ni ezt a esi- nos me-nyecs-ke't,

Mert úgy kö- szöm' Ad - jon Is - ten jó es - tet!

Én meg csak úgy t e - tyá-ro-san el is fo-ga-dom:

ga-lam- bom.

Azt mondja a népdal is, hogy „megismerni a menyecskét": megismerni már messziről, ahogy Petőfi Sándor is megismerte a Tiszánál, mikor „nyári napnak alkonyulatánál ott megállt:

„Túlnan, vélem átellenben épen Pór menyecske jött. Korsó kezében.

Korsaját míg tele merítette,

Rám nézett át; aztán ment sietve."

Nem is beszélhettek Petőfi és a menyecske. Hiszen közöttük a széles Tisza folydogált. Csak a tekintetük találkozott, s Petőfi máris felismerte a menyecskét.

Miről ismerni meg a menyecskét? — Városi ember talán sokfélére gon- dol — s nem tudja kitalálni mégsem! A falusi ember viszont egyszerűen

megnézi a fehérszemély fejét, s aki ért a népviselethez; az megismeri a me- nyecskét! A falusi menyecske nem jár leeresztett hajjal. Az esküvője nap- ján elbúcsúzik a szép szalagos hajfonatoktól, melyek hátul leeresztve a leányi állapotot jelentették. Az esküvő napján „feltekerik", azaz felkon-

tyolják az új menyecske haját. Két ágból fonják a kontyot, például az Alsó-Dunántúlon és a Palócföld néhány helyén, három ágból más vidéke-

27

(2)

lcen, négy ágból a matyóknál. Tolnában és Baranyában a haj egy részét nem fonják be, csak apró, íves ráncokba „tűrik", fésülik. S amíg így me- nyecskévé szépítik a menyasszonyt a lakodalmas asszonyok, ő bizony rendesen — szép csendesen — sírdogál...

A falusi ember tehát nem kérdez ilyenfélét: „No, Maris, megvolt-e az e s k ü v ő ? . . . " Mert csak ránéz a kontyra, s tisztában van, hogy menyecske lett a lányból. S a kontyot a lakodalom éjtszakáján már felveszi a menyecske. A „konty" különben olasz eredetű szó. Régebben nem is a fel- tekert hajfonatokat jelentette, hanem azt, ami a fejet takarta, a hajfonatokat borította.

A nóta szerint is akkor lesz menyecske a lányból, mikor kerek kontyot csinálnak a hajából. Ez a „kontyoló csárdás":

Nem-tó- ká - ra me-nyecs-ke les* eb-ből a Uny-ból,

1

J J J J J L U

^{1 1}

J. J

Ke - rek kony-tyot esi - nál - nak a h a - j í - b ó l .

A menyecske különben nem járhat hajadonfővel. N e m is járhat „haja- don"-fővel az, aki nem hajadon! A kontyot tehát takarni is kell. A magyar nép szemléletesen mondja: „bekötik a fejét" annak, aki férjhez megy.

Hófehér „slingölt" fékötőt visel a bocsárlapujtői menyecske, s — hogy csak a színárnyalati ellentéteket említsem — fekete színű „pillé"-t a kop- pányszántói menyecske. Pillének nevezik azt a huncutul s furfangosan a kontyra kötött fekete kendőcskét, amelynek csücskei valóban úgy ülnek a fejen, mintha pille szállt volna a kontyra. A palóoföldön remek, gyön- gyös főkötőt viselnek a fiatal menyecskék, az úgynevezett „új menyecs- kék". A már nem olyan fiatal, a már nem „új" menyecskék pedig viselik a csákószerűen alakított, szebbnél-szebb, csecsekendős fejdíszeket. („Már nem olyan fiatal menyecskék" is vannak tehát, nemcsak „új menyecskék", ahogy a falu mondja.)

A menyecske különben még a mindennapi kendőt is másképen köti a fejére, mert nem az álla alatt, hanem hátul a fülei mögött köti a csomót.

Erre mondják, hogy „menyecskésen hátrakötötte a fejét".

A következő nóta szerint ez nem nagy boldogságot j e l e n t . . .

Ket ked-ve-eem,}

• l ó - r e meg el-ve-renij Esz-len - dó - re

(3)

419 Érdekes ez a nóta. Tudjuk, a magyar dal rendesen egy természeti kép- pel kezdődik, amit az ember lát, vagy hall, például: „Káka tövén költ a ruca". H á t a dalkezdő sorba becsúszott már a „hadihajó" is, nyilván azért, mert annyit halljuk a háborús jelentésekben.

Lassú csárdás.

. *.V»r.:r~3 J 3

J J J J I J J J J J^ j , A 6al - gá - ban áll egy ha - di - ha - jó.

— 3 J J

Azt ker - de - zik: Tan - e zab el - a - dó ?

i*

^r

r-

^{> J- 1}

J

^{j r}

Van - e zab el - a - dó ? Árpa is van, mégis zabot kérnek, Jobb a lánynak, mint a menyecskének.

Jobb a lánynak, kisangyalom, mint a menyecskének.

Mert a lánynak befonják a haját, Elmegy a bálba, kimulatja magát,

Elmegy a bálba, kisangyalom, kimulatja magát.

De a menyecskének bekötik a fejét, Búval éli az egész életét,

Búval éli, kisangyalom, az egész életét."

(Népdal.)

A menyecske különben a ruhája színével is kitűnik a sorból. A temp- lomba például a menyecskék olyan átmenctiféle színeket viselnek. Nem hordják a leányok fehér színeit, de a későbbi asszonyélet sötét színeit sem, a menyecskén még sok az élénkszínű ruha. Gyönyörködhet a szemünk a baranyai menyecskék viseletében: buggyosujjú ingváll, vállkendő, térdigérő kasmirszoknya, gombos harisnya, magasszárú bársonycipő! A kalocsai menyecske olyan, mint egy sétáló virágcsokor: eleven színű a bő szoknya, rózsás a pruszlik, virágos a kötény és virágos a papucs is a pici lábán!

Rövid szoknyát húz a rimóci menyecske (ő húzza talán az országban a legrövidebbet!) és a meztelen lábszárra piros csizmát ránt fel. Gyönyörű- ség az őrhalmi menyecskék színpompás selyemből készült harangalakú szoknyája is, 8—10 vasalt alsószoknyával, szélesre kivarrva, gyöngyökkel dúsan rakott a pruszlik, fehér a buggyos „válló", a „kallott" ingváll és vál- lon a jellegzetesen bukrosan kötött rojtos kendő. S nem kis dolog az érsek- csanádi menyecskék rokolyája alatt a piros csizma sem a muzsikáló patkó- v a l ! . . . Mennyi szép ékessége van a magyar menyecskéknek! Olyanok is, mint az ékes pávák. Jól mondja a nóta, hogy: „Nincs szebb madár a fecskénél, fehér lábú menyecskénél!"

25*

(4)

- s

Nincs szebb madár a fecs"ke-né 1, bumti-lá re' ra-U-tom.ii-rárom;

fe hér lá-bú menyecskénél, buratí-lá-ré ra-ü-tom, li-ráp>m.

Hej,mikor a csárdáit járja, bunti-lá-ré ra-ti-U-i-tom,ti-lá-rom,

A fecske szóra mindig szépen rímel a „menyecske". A fecske, ez a villásfarkú, sebesröplű, örökké ficsergő, karcsú szép madár valahogy mél- t á n emlékeztet e menyecskére. Termett is sok szép nótarím a fecske—

menyecske szavakkal:

„Sej-haj, recece, elszállott a fecske, Ablakom alatt sétál egy menyecske..."

• V

A „hosszúfarkú fecské"-vel kezdődik a barna menyecske kicsi balla- dája is:

L a s s ú csárdás.

Hosz-szú f a r - k ú fec«-ke, Te bar-na menyecske: »

de - gen föld - re.

N e m j ö t t e m én gyalog, A gőzkocsi hozott,

Csalfa volt a kisangyalom szeme.

Sej, avval csalogatott ide."

• (Népdal.)

Amilyen szép es szelíd bájú szokott lenni a fecske—menyecske rímmel induló nóta, éppen olyan huncut, sőt néha vaskos a nóta, ha a fecske helyett a „kecske" szerepel történetesen, ami rímnek ugyancsak jó! De ez a sza- kállas, szarvas, szikár állat valahogy a kevésbbé szépekre emlékeztet:

& dal.

„Hajtják a fekete kecskét, Verik a barna menyecskét.

Ha verik is, megérdemli, Ki az urát nem szereti!"

(Népdal.)

(5)

421

7. dal. „Árok partján lege'.ész egy kecske, Őrzi azt egy szép barna menyecske, Gyere, pajtás, fejjük meg a kecskét, öleljük meg a barna menyecskét."

(Népdal.)

(A 6.-7. dalnál elég a szöveg olvaiása, énekelni nem kell!)

De ne folytassuk ezeket a „kecske—menyecske" rímeket! Pillantsunk fel ismét arra a felhők fölé szálldogáló kedvesebbre, a fecskére! Kicsi fészke ott az eresz alatt arra a boldogságra emlékeztet, amit csak a menyecske adhat a férfinek. Az emberpár is családi fészket teremt, s ennek gondozója éppen úgy a menyecske, akár az eresz alatti fecskefészeknek az a fecske.

SaenHrmay Eleme'r.

kő - töd - be, me - nyecske ? fi —_ ——1 ^ r\

• f 1 1^'

_Tíyá-ri pi - ros a l - m a , bo-bo-bo-bo b o r - i - z ú ,

Kos - tol - j a meg kend, de jó - í - zű.

A magyar nép igen változatos jelzőkkel emlegeti a menyecskéket.

Biztosan van is rá oka! Van szelíd és mosolygós menyecske, van huncut, csalfa, kikapós, bokorugrós, kackiás és hepciás, nyelves, harcias, tűzről- pattant, boszorkányos, s van csárdás kis menyecske is! Ki tudná mindnyá- jukat jellemezni? Talán a dalok, a k ö l t ő k . . . A csárdás kis menyecskéről a komolyszavú Arany János írja:

„Kondorosi csárda mellett, Gulya, ménes ott delelget, Csárdabeli szép asszonynál Bort iszik az öreg bojtár.

öreg bojtár, kis számadó, A föcsikós után való, Leányokért élő-haló, Menyecskék kedvire való.

A hamis menyecskéről Endrődi i,Van egy hamis kocsmárosné

Dunántúl,

Megcsókolja az a legényt Magátul,

Dunántúl, magátul.

Héj, kocsmáros, hová lett kend?

Furcsa rovás megy odabent:

Hiba van a kréta körül, Egyet felír, kettőt törül.

Héj, kocsmáros, eb az ingét, Elszeretik a menyecskét!

El van az már réges-régen, Afelől már alhatik kend."

Sándor meséli, hogy:

Rózsákból van az ágya is Dunántúl,

Az arca is, az ágya is Rózsákbul,

Dunántúl, rózsákbuT.

tÓlV^íw^0

(6)

Dunántúl,

Rossz kedvében a menyecske Elájul,

Dunántúl, elájul.

Dunántúl,

Föltámad a halálból is Rózsástul,

Dunántúl, rózsástul." M

A hűséges menyecskékről pedig halljuk P e t ő f i Sándor szép verseit, ö írt a menyecskékről legtöbbet. Pesten, Iglón, Pécelen, D u n a v e c s é n egy-egy ver- set. C s u p a hűséges menyecskék voltak ők, — a száz évvel ezelőtti b a r n a és szőke menyecskék! K i t ű n i k ez abból, hogy Petőfi szörnyen reménytelenül volt Szerelmes mindegyikbe.

Pesten írta, 1844-ben:

(Kis menyecske, szép kis menyecske ...)

„Kis menyecske, szép kis menyecske!

Hejh, miért vagy te már menyecske?

Ha te nem volnál menyecske:

Nem volnék én kétségbeesve.

Nem választottál meg uradnak, Mert nem vagyok se szép, se gazdag.

Van most urad, módos, takaros — Módos, takaros, de haragos.

Nem tudom, szereted-e ötet?

De tudom, nem szeret ö téged.

Nem csak hogy szerelmet nem ismer, Szegény menyecske, még meg is ver.

Ha megúnod ezt az életet, Tedd a kezembe a kezedet, Menjünk ki a Duna partjára, Ugorjunk együtt a Dunába!"

Iglón írja, egy évvel később tréfálkozva, de még m i n d i g bús szívvel, — pedig a menyecske egészen biztosan már n e m az a pesti, h a n e m valamelyik szőke iglói:

,Mihelyt megpillantottalak, menyecske, Bordám alatt ez a kis húsdarab

Ugrálni kezdett, mint sziklán a kecske.

Azóta mellem folyton égő katlan, S a láng mindig tovább, tovább harap ...

Csak te ne volnál oly meggyújthatatlan!

Kebled fejérlő, mint az alabastrom, De búm sötét, mint holmi ócska klastrom, S csak a halál lesz dúlt szivemre flastrom."

(Fresco-ritornell.)

(7)

4 2 £

.. t

»

S ismét egy év múlva, 1846-ban, Pécelen jön a harmadik menyecskevers Petőfi nem kis tüzű szívéből:

(Barna menyecskének...)

„Barna menyecskének szeme közé néztem, Az én szemem fénye elveszett egészen.

Én teremtöm, ugyan hogy is teremhet már Olyan sötét szemben olyan fényes sugár!

Elveszett, elveszett az én szemem fénye, Hejh pedig talán már indulnom is kéne!

Hogy induljak? hova menjek, ha nem látok, Nyakamat szegheti valamelyik árok.

De mégis indulok ... állj elém, menyecske, Ha már el kell esnem: essem az öledbe:

Egyszer ölellek meg, s karomat levágom, Ne öleljek többé senkit a világon!

Nem kellek, úgy-e bár, nem kellek én neked?

Van már, kit te ölelsz, ki téged ölelget, Megyek hát, megyek ... ha árokba esem is, Habár az árokban nyakamat szegem is!"

Csárdás.

Pi-ci pi ros muskát li -nak raind le-hullott a le - ve-le.

Mi-ért n i n c s e n minden lánynak i-gazszi'-vü s z e r e - i ö - j e ?

Mert a ma- i menyecske Kacsingat a le-gényre:

' I I — -w , m 1 „

A zért nincsen minden lánynak i - gaz-azi-vu sze-re - to - je.

F r i s s c s á r d á s . , . , , i . l I

A r - r a a - lá k i s k a - l a - p o t vi-sel-nek, vi-sel-nek,

A le - gé-nyek há-za- sod-ni nem mer nek, nem mernek.

Mert mind o-lyan a m o s - t a - n i menyecs-ke, menyecske:

Szép az u- r a , még is le-gényt sze-ret-ne, ha le-het-ne ! (Népdal.)

(8)

lag egyhangú benne a sok „e" hang, pedig azok az e-hangok ahányan vannak, annyifélék a magyar nyelvben. Mondják szögediesen: „mönyecske", tiszántúliasan, palócosan, vagy pestiesen. Szinte kívánja, hogy foglalkozzék véle az ember! S mégis vannak íróink, akiknek az írásában elő sem fordul ez a szép szó! Talán félnek tőle? De hiszen a menyecske egyenesen a

„menny"-ből származik! (Már tudniillik a szó! Néha az is, aki viseli!>

A szép szó még az őshazából való, s a legrégibb írásokban, például a königsbergi töredékben is előfordul. Nem engedhetjük meg azt, hogy egv ilyen szép, régi, magyar szót kiszorítson a szürkébb „ifjú asszony", ,,fiatal asszony", vagy „kis nagyságos" és más hasonló kifejezés, amivel ma a fiatal asszonyokat szólítgatják. Már csak azért se, mert ezek egyáltalán nem emlékeztetnek a mennyre.

A menyecske szó a mennyből származik, de azért a menyecske élete még sem mindig mennyország! Panaszos menyecskenótákat is hallunk:

j J J J p J- 1 J P

Me - nyecs - ke - nek de ke - ser - vet!

J ó az uram, jónak látszik, D e csak akkor, mikor alszik.

Reggel felkel, jól összever, Megvan nékem a j ó reggel."

Csárdás.

m mm

Kis menyecske i- ga zán,csakugyan,bi-ró-hoz ment panaszra,

Hogyaz u ra i-gazán,csakugyan, mást szerel a ti-loe ban.

E-des lelkem, a re'-ten is azt fü-tyú-li csuhaj a ri-gó:

• m —" » _ Sze re -lem -ból i gazán,csakugyan,nem paran csol a ti - rfl.

(Népdal.)

(9)

..Sárga tolla, igazán, csakugyan, van a sárgarigónak.

Jó módja van igazán, csakugyan, a váralji bírónak.

Szereti a menyecskéket, szereti a lányokat.

Törvényházba igazán, csakugyan, be is csalja azokat."

( N é p d a l . )

V é g e z e t ü l egy k o m o l y s z ó t ! M a d á c h I m r e m o n d j a — s kicsiben t a l á n ez az e m b e r t r a g é d i á j a :

„Midőn a leányka csak menyasszony, Még csupa menny az egész asszony.

Későbben, amint lesz menyecske,

Folyton fogy a menny, s lesz mennyecske.

A menny végkép elfogy lassacskán, S csak az asszony marad meg pusztán."

E z a s z o m o r ú Metamorfózis, az átalakulás. í g y m ú l i k el a v i l á g dicső- sége, s a m e n y e c s k é k m e n n y o r s z á g a . . . É r d e m e s h á t a k k o r m e n y e c s k é n e k l e n n i ? — k é r d e z h e t i k azok, a k i k m é g n e m p r ó b á l t á k . Felel erre a búcsúzó- n ó t á n k :

Csárdás.

Har- ma - tos a ku - ko - ri - ca le - ve - le,

Azt sem bán-nám, ha min-den-nap el-verne:

Csak a ne - vem kis me-nyecs-ke le-het-ne!

(Népdal.)

Volly István