GeoUtero
HU ISSN 2060-7067
G eoszférák időszaki kiadvány HU ISSN 2062-2465
Kiadó
SZTE TTIK Földrajzi és Földtani Tanszékcsoport
Sorozatszerkesztő Pál-Molnár Elemér
A sorozat szerkesztőbizottsága Geiger János Hetényi Magdolna Keveiné Bárány Ilona Kovács Zoltán M. Tóth Tivadar Mezősi Gábor Mészáros Rezső Rakonczai János Sümegi Pál Unger János
A Geoszférák időszaki kiadvány köteteinek grafikai terve Jacob Péter és Pál-Molnár Elemér munkája
Címlapfotó: Az aljzati magaslat és környezetében számított hőmérsékleti mező keresztmetszeti képe (Vass et ül., 250. oldal)
GEOSZFÉRÁK
2014
A Szegedi Tu do m ányeg yetem Földtudom ányok Doktori Iskola és a Környezettudom ányi Doktori Iskola (Környezeti geográfia program )
eredm ényei
Szerkesztette
Unger János - Pál-Molnár Elemér
item
GeoLitera
SZTE TTIK Földrajzi és Földtani Tanszékcsoport Szeged,2015
Szerzők Ahmed Abdelaal
Bajmócy Péter Boros Lajos Égerházi Lilla Farsang Andrea
Fodor Nándor Jordán Győző Józsa Klára Kántor Noémi
Kiss Tímea Knipl István M .Tóth Tivadar
Pap Ági Sándor Renáta Sümeghy Borbála
Sümegi Pál Szalontai Csaba
Szanyi János Szilassi Péter Szolnoki Zsuzsanna
UngerJános Váss István
© SZTE TTIK Földrajzi és Földtani Tanszékcsoport, 2015 Minden jog fenntartva
Nyelvi lektor Kosztolányi Éva
Nyomda Generál Nyomda Kft., Szeged
Felelős vezető Flunya Ágnes 6728 Szeged, Kollégiumi út 11/FI.
GeoLitera
SZTE TTIK Földrajzi és Földtani Tanszékcsoport Felelős kiadó Pál-Molnár Elemér
6722 Szeged, Egyetem u. 2.
w ww.geolltera.hu
TARTALOMJEGYZÉK
Előszó 7
Ahmed Abdelaal, Péter Szilassi, Győző Jordan
Environmental modelling and spatial landscape analysis for the contamination risk assessment of sensitive areas 9
Égerházi Lilla Andrea, Unger János, Kántor Noémi
Városi közterületek komplex humán-bioklimatológiai értékelése és annak várostervezési vonatkozásai
egy szegedi példa alapján 39
Józsa Klára, Bajmócy Péter
A magyarországi aprófalvak sikerességi tényezőinek vizsgálata 61
Knipl István, Sümegi Pál
A Duna—Tisza közi Hátság és a Kalocsai Sárköz Hajós és Császártöltés községek közötti határterületének
geoarcheológiai elemzése 85
Pap Ági, Boros Lajos
Épített örökség és helyi identitás - az érdekek és konfliktusok földrajzi vizsgálata budapesti mintaterületeken 109
Sándor Renáta, Fodor Nándor, Sümegi Pál
A talaj—növény—légkör rendszer modellezésének léptékfüggő problémái
Léptékfüggés a talaj vízgazdálkodási tulajdonságaiban, valamint a megfigyelt hőmérsékleti adatsorokban 133
Sümeghy Borbála, Kiss Tímea
A Maros hordalékkúp fejlődéstörténeti rekonstrukciója 155
Szalontai Csaba, Sümegi Pál
A Maty-ér és a kapcsolódó vízrendszer szerepe és jelentősége Szeged környékének településtörténetében 179
Szolnoki Zsuzsanna, Farsang Andrea
Nehézfémek környezeti viselkedése antropogén hatásokra módosult kerti talajokban, Szeged példáján 205
Vass István, M. Tóth Tivadar, Szanyi János
Aljzati fluidum-tárolók komplex repedéshálózat vizsgálati módszeren alapuló hidrodinamikai
és hőtranszport modellezése 231
A kötet - 2014-ben PhD fokozatot szerzett - szerzői 255
A DUNA-TISZA KÖZI HÁTSÁG ÉS A KALOCSAI SÁRKÖZ HAJÓS ÉS
CSÁSZÁRTÖLTÉS KÖZSÉGEK KÖZÖTTI
HATÁRTERÜLETÉNEK GEOARCHEOLÓGIAI ELEMZÉSE
K n ip l István1, S ü m e g i Pál23
1 Kiskun Múzeum, Kiskunfélegyháza
2 Szegedi Tudományegyetem Földtani és Őslénytani Tanszék, Szeged 3 Magyar Tudományos Akadémia Régészeti intézet, Budapest
e-mail: istvan@knipl.hu
ÖSSZEFOGLALÁS
Munkánk célja az Alföld egy speciális területének geoarcheológiai elemzése volt. A kutatás során felhasználtuk a rendelkezésre álló környezettörténeti és régészeti vizsgálatok eredményeit. Megvizsgáltuk a környezetben történt változásokat, a területen élt régészeti kultúrák lakosságának települési helyszíneit. Végezetül a környezettörténeti vizsgálat eredményeit hozzárendeltük a megfelelő régészeti korszakokhoz.
1. Bevezetés
H ajós és C sászártöltés terü lete a D u n a - Tisza közi H átság és a K alocsai Sárköz találkozásánál az A lföld egyik legérd e
kesebb területe, am ely kiváló h elyszín t biztosít régészeti és körn yezettörtén eti vizsgálatok elvégzésére (1. ábra). Itt ta
lálkozik a Duna ártere és a tőle m arkán
san elk ü lö n ü lő , folyóm ed rek által alá
m osott, 10-15 m éterrel az allúvium síkja fölé m agasodó, lösszel fedett futóhomok rétegek alkotta, száraz magaspart, mely a D una-Tisza közi Hátság nyugati pereme.
Ez a k ettő sség tette és teszi a terü letet kiváló települési helyszínné a különböző
1. ábra - A vizsgált terület elhelyezkedése Magyarországon (Zölddel a tőzeges terü
letek jelölve.)
en történt (Knipl, Sümegi, 2011, 2012). Ezzel ellentét
b e n je le n tan u lm án y b an a korszakolást a régészeti k o ro k ra a la p o z tu k , m e
lyekhez hozzárendeltük a környezettörténeti vizsgá
lat eredm ényeit. Az ada
to k fe ld o lg o z á s a so rá n teljes értékű régészeti geo
lógiai feldolgozásra tö re
kedtünk, am ely m agában foglalja a terü letre jellem ző k ö rn y e z et v á lto z á sá t, a rég é sz eti le lő h ely ek és környezetük egykori kap
c s o la tá n a k v iz s g á la tá t, to v áb b á az em b eri m eg telepedés és gazdálkodás környezetre gyakorolt h a
tását is.
korok em berei számára. Ideális m ennyi
ségben volt jelen az élethez n élkü lö zh e
tetlen víz, a gazdálkodáshoz szükséges term őföld és a települések létesítéséh ez elengedhetetlen száraz, lényegéb en ár
vízmentes terület. A tanulmány megírása során a rendelkezésre álló nagy m eny- nyiségű régészeti adat (A rnold, K nipl, 2002; W icker, K nipl 2005; K nip l, 2004, 2009a, 2009b, 2013) valam int a területen végzett őskörnyezeti vizsgálat (Süm egi, 2001a; Jakab et al., 2004a, 2004b) össze
k a p cso lá sá v a l a te rü le t k o m p lex geo- archeológiai elem zését végeztük el. Az így nyert adatokból elkészítettük a terü letre jellem ző környezet változásait leíró elem zést, m elyet összekapcsoltunk a ré
gészeti ku tatás során n y ert ism eretek kel. Eredm ényeinket két tanulm ányban publikáltuk. Ezek az elem zések azonban a terület fejlődését a fokozatosan feltöltő
dő m eder szem pontjából vizsgálták, így a korszakokra bontás is ennek m egfelelő-
2. Természettudományos és régészeti vizsgálatok
2.1 A term észettudom ányos vizsgálatok eredm é
nyeinek összefoglalása
A v iz s g á lt te rü le t a m eleg m é rs é k e lt övben (Koppén féle Cfa klím aövben) h e
lyezkedik el. A jan u ári középhőm érsék
let - 2 °C-nál enyhébb, a tél h osszúsága m indössze 2,5-3 hónap. A terület klím ája k o n tin en tá lis, ó ceán i, sz u b m e d iterrán k lím a h a tá ssa l eg y a rá n t je lle m e z h e tő , égh ajlati szem p on tból tipikus átm eneti terület. A csapadék éves m ennyisége 500 és 600 mm közé esik, így a h ő m érsék le
ti és p áro lgási v iszonyokat figy elem b e vév e a tőzeg k ép ződ és h atárán h e ly e z k ed ik el. E n n ek ellen ére a d u n ai allú - v iu m o n k ia la k u lt m agas ta la jv íz s z in t h a tá s á ra a fo ly ó sz a b á ly o z á sig és csa to rn ázásig az elh ag y o tt és feltö ltő d és- nek in d u lt folyóm ed rekben folyam atos
tőzegkép ződ és alaku lt ki. C sászártöltés és H ajós községek területén egy környe
zettörtén eti p rojekt keretében a h ozzá
v e tő le g e se n é sz a k -d él irá n y b a fu tó , a D una egykori m edreit követő egyik leg
jelen tő seb b láp vonulat, a Turján, Ő rjeg legd élebbi részén 6 db zav artalan m ag
fú rá st m é ly íte tte k le (H ajó s K asz á ló k 1-4, C s á s z á rtö lté s V ö rö s-m o c sá r 1-2, 4 6 ° 2 3 '4 0 " N, 1 9 ° 0 9 '3 0 " E). A fú rá so k k ü lö n b ö z ő m é ly sé g e k ig (H K 1 5,4 m, H K2 2,2 m, H K3 3m, H K4 3m, C s tl 4,4 m, C st2 2,8 m) feltárták a terü leten ta lálh ató felszín közeli rétegeket, m elyek lehetővé tették a terü let k örn yezettörté
neti v izsgálatát. Ennek során elkészü lt a fúrások geokém iai, szedim entológiai, m alakológiai, m akrofosszilia és p ollen elem zése (Sü m egi, 2001a; Jak ab et al., 2004a, 2004b). A H ajós K aszálók 1. fúrás vizsgálata alapján 7 pollenzónát kü löní
tettünk el, m elyek jól bem utatják az egy
kori környezeteket, az ezekben éghajlati és em beri tevékenység nyom án kialakult v áltozásokat. A zónákat (Folyóvízi sza
kasz; Jégkor végi - holocén kezdeti tavi és lápos tavi állapot; H olocénre jellem ző tőzegképző környezet és a nádtőzeg kifejlő d ése; Z so m bék-sem lyék fázis; A zsom béklápok pusztulása, fűzláp kifej
lődése; K özépkori vegetációfejlődés) 14C m érésekkel datáltuk (1. táblázat).
2.2. A régészeti vizsgálatok eredm ényeinek összefoglalása
A Császártöltés és Hajós területén végzett terepbejárások (2000-2001,2010) és a korábbi esetleges régészeti munkák és lelőhely be
jelentések eredményeként jelenleg 183 régé
szeti lelőhelyet ismerünk (Knipl, 2004,2009a, 2009b, 2013). A lelőhelyek közül mintegy 25 korábban is ismert volt, míg a terepbe
járás során 158 új lelőhelyet azonosítottunk 1. táblázat - A hajósi—császártöltési Duna-medrek feltöltődésének vegetáció- és faunaváltozásai a régészeti korok tükrében (Knipl, Sümegi, 2011,2012 alapján)
Régészeti kor Üledék Makrobotanika Pollen
Középkor Fekete lápföld és Iszapos
tavi üledék Zsombéksással, náddal tagolt sekélytó Gyertyános tölgyes foltokkal kevert kiterjedt sztyeppék, szántóföldek
Népvándorlás
kor Nád- és fú'ztó'zeg Nád-ésfú'zláp Antropogén hatású sztyeppe maximális
kiterjedése Császárkor
Ligetekkel tagolt antropogén sztyeppék Vaskor
Zsombék- és nádtó'zeg Zsombéksással, náddal tagolt sekélytó Bronzkor
Bükk, gyertyán terjedése a fával borított allúvlumon, szántóföldek, legelők jelentős kiterjedése
Rézkor
Nádtőzeg Iszapos
Nádasokkal tagolt sekélytó
Bükk, gyertyán megjelenése az allúvlumon, legelők kiterjedése
Neolitikum
¡aromákkal Gabona- és gyompollenek megjelenése, erdők
vlsszaszorulásának,kezdete
Mezolitikum Mohatőzeg Barnamoha láp Zárt tölgyes erdők az allúvlumon, erdó'ssztyepp a magasparton
Epipaleolitikum Tavi üledék Lápos tavi állapot Vegyes lombozató tajga az allúvlumon és ligetes tajga a magasparton
Paleolitikum Fluvlálls üledék Folyóvízi állapot Zsurlós mocsár hldegtűrő tajgával fedetten
(2. ábra). A terepbejárás során a lelőhelyek kiterjedését 1:10 000 léptékű térképen rög
zítettük. A régészeti topográfia összeállítá
sa során a területre vonatkozó publikációk mellett felhasználtuk a terület egykori mor
fológiáját rögzítő, 17-18. századi térképeket (I. Katonai felmérés (1763-87) 1:28 800, II.
Katonai felmérés (1806-1869) 1:28 800, III.
Katonai felmérés (1872-1884) 1:25 000, Balla- térkép (1793)) is. A középkori települések azonosításához (Csalaegyház, Csákányfő, Kall, Morcs) a jelenleg is használatos föld
rajzi neveket, illetve a császártöltési és hajósi lakosok emlékezetében élő mondákat, törté
neteket elemeztük (pl. Császártöltés telepítő mondája, Csákányfőhöz, Csalaegyházhoz, Homokhegyhez köthető mondák). A lelő
helyek száma nem azonos a ténylegesen megtalált régészeti jelenségek számával. A lelőhelyek mintegy felének (45,9%) esetében ugyanis több, igen gyakran 2-3, egymástól időben jól elkülöníthető kultúra nyomai is m egtalálhatók az adott területen. Ennek következtében a 183 lelőhelyen dokumen
tált település- és temetőnyomok száma 311 (3. ábra). A lelőhelyek mintegy harmada a Hátság és a magaspart területén, míg kéthar
mada a Sárközben található. A terepbejárás során gyűjtött anyag bebizonyította, hogy a terület a korai neolitikumtól kezdve a késő középkor időszakáig szinte folyamatosan la
kott volt (4. ábra). A neolitikum időszakát (17 lelőhely, 5,4%) a Körös-kultúra, a Dunántúli vonaldíszes kerámia kultúrája és esetlegesen
2. ábra - Régészeti lelőhelyek összesítő térképe
3. ábra -A régészeti lelőhelyek korszakonként! eloszlása
a őskor
■ neolitikum
■ rézkor bronzkor
■ vaskor
■ szarmata
»avar
■ Árpád-kor
■ késő középkor
4. ábra - A régészeti lelőhelyek korszakonkénti százalékos eloszlása
a Lengyel-kultúra képviseli. A kora és közép
ső rézkor időszakának kisszámú lelőhelye a Tiszapolgár-kultúra és a Bodrogkeresztúr- kultúra népességéhez, míg a késő rézkor megnövekedett számú településnyom a a Baden-kultúrához köthető (rézkor 20 lelő
hely, 6,4%). A lelőhelyek negyedén (81 lelő
hely, 26%) bronzkori leletek is előkerültek. A településnyomok száma a bronzkor idősza
kából a legmagasabb, jelentősen meghaladva minden korábbi és későbbi korszakra jellem
ző mennyiséget. A bronzkori lelőhelyeken a Makó-kultúra, Nagyrév-kultúra, Vatya- kultúra, Halomsíros-kultúra, Gáva-kultúra és esetlegesen az Urnamezős kultúra lelet
anyagát dokumentáltuk. A nagy mennyiségű
bronzkori lelőhelyhez képest szinte elenyésző számban ke
rült elő vaskori, pontosabban kelta leletanyag (5 lelőhely, 1,6%). A terület újbóli jelen
tős benépesítésére a szarmata időszakban került sor, ekkor mind a Sárköz, mind a ma
gaspart és a Hátság terüle
tén jelentős számú település létesült (64 lelőhely, 20,6%).
A szarmata korhoz képest mintegy felére esik az ava
rokhoz köthető lelőhelyek száma (27 lelőhely, 8,7%).
A kora középkor idejéből jelentős szám ú kisebb-na- gyobb település és három tem plom os h ely nyom ait találtuk m eg (47 lelőhely, 15,1%), m íg a késő közép
korra jelentősen visszaesett a településnyomok száma, a kisméretű tanyahelyek mel
lett nagyobb falvak egykori területét dokumentáltuk (22 lelőhely, 7,1%). A kutatás során két tem plom os hely (Csalaegyház, Csákányfő) te
rületén hitelesítő feltárást végeztünk. Ennek során meghatároztuk az egykori templomok kiterjedését, korát.
3. Környezeti viszonyok és települési helyszínek a régészeti korokban
3.1. Környezeti viszonyok és települési helyszínek a paleolitikum és m ezolitikum idején
A paleolitikum utolsó időszakában a szá
raz-hideg, szélsőségesen arid klím a fo
kozatosan jav u lt, enyhébbé vált (Dryas II.) (Járainé, 1969). Az átlaghőm érséklet
a globális felmelegedés hatására mintegy 7-9 °C-ot emelkedett 15 000 és 9 000 év kö
zött (Sümegi, 1998; Kertész, Sümegi, 1999).
Kialakult a Kárpát-medence makro-, mezo- és m ikroszintű m ozaikossága (Süm egi, 1996; Sümegi, H ertelendi, 1998; Sümegi, Kertész, 2001; Süm egi et al., 1999, 2007;
Kertész, Sümegi, 1999).
Az ekkor még aktívan fejlődő folyómedret a napjainkban az alpi, kárpáti hegyvidéken elterjedt zsurlós mocsár szegélyezte. Az ár
téren ekkor vegyes lombozattá tajga, míg a magasparton száraz kontinentális sztyepp terjedt el. Az ártéri tajga erdei fenyő (Pinus sylvestris), cirbolyafenyő (Pinus cembra), lápi fenyő (Pinus mugo), vörösfenyő (Larix de- cidua), éger (Almis cf. glutinosa), törpenyír (Betula nana), közönséges nyír cserjékkel és fákkal jellemezhető, amelyek közé ma- gashegységi-tundrális elemek (pl. csipke- haraszt (Selaginella)) keveredtek. A Hátság sztyeppével fedett területeit erdei fenyőkből és nyírfákból álló tajgafoltok, csupasz ho
mokfelszínek tagolták (Sümegi, 2001; Jakab et ah, 2004a; Knipl, Sümegi, 2011, 2012). A lágyszárú növényzetben a Kárpát-medencei würm-késő glaciális korú pollenösszletekre jellemző (Járainé, 1969; Sümegi, 1998) iiröm- (Artemisia) és libatopfélék (Chenopodiaceae) voltak a legjelentősebbek.
A paleolitikum végén, mezolitikum kez
detén a klíma fokozatosan tovább javult, humidabbá vált (Járainé, 1969). A vegyes lom bozatú tajga növényzete átalakult, a cirbolyafenyő (Pinus cembra), vörösfenyő (Larix decidua), csipkeharaszt (Selaginella selaginoides), törpenyír (Betida nana) vissza
szorulásával párhuzamosan az erdei fenyő (Pinus sylvestris), közönséges nyír (Betula) dominanciája emelkedett meg. Jelenlétük a boreális erdők jellemzője, amely nagyobb nedvességtartalomra utal (Ilon et al., 2005).
Megjelentek - a Kárpát-medence többi részé
hez hasonlóan (Járainé, 1969) - az enyhébb éghajlati viszonyokat jelző tölgy- (Quercus),
hárs- (Tilia), és szilfák (Ulmus). Jelentős és folyamatosan emelkedő mennyiségben volt jelen a fűz (Salix) és lucfenyő (Picea) is. Az át
laghőmérséklet tovább emelkedett, megnőtt a spontán erdőtüzek esélye (Sümegi, 1998, 2001b; Sümegi, Jakab, 2008; Kertész, Sümegi, 1999; Ilon et al., 2005). A növényzet válto
zása igen gyorsan, mintegy 80-100 év alatt mehetett végbe, eredményeként a vegyes lombú tajgaerdő zárt lombos erdővé alakult (Sümegi, 1998). A magasparton eltűntek a tundrális elemek és az erdei fenyő (Pimis sylvestris). Boreális erdők és kontinentális sztyepp növényzetének keveredése alkotta erdőssztyepp, míg a homokkal és lösszel bo
rított száraz felszíneken nyírligetekkel tagolt füves sztyepp fejlődött ki (Sümegi, 2001a;
Jakab et al., 2004a; Knipl, Süm egi, 2011, 2012). A sztyeppfoltok lágyszárú növény
zete lassan átalakult (Járainé, 1969,1989), a fűfélék (Poaceae) aránya folyamatosan nőtt (Sümegi, 2001a; Jakab et al., 2004a).
A mezolitikum végén, neolitikum elején, a boreális fázis idején a klíma fokozatosan száraz meleggé vált, az erdőségek visszaszo
rultak, a Duna-Tisza közén homokpuszta- rétek, füves, ürmös, szikes puszták terjedtek el (Járainé, 1969, 1989). A kezdeti mintegy 90%-ról az erdővel fedett területek aránya a korszak végére 50%-ra esett vissza. Ez a kör
nyezet egészen a Krisztus előtti 6. évezred kezdetéig fennmaradt annak ellenére, hogy ekkor már az erdei fenyvesek mind az ár
térről, mind a magaspartról kiszorultak és a helyüket a tölgy (Quercus), szil (Ulmus), kőris (Fraxinus), hárs (Tilia), mogyoró (Corylus avellana) dominanciával jellemezhető liget
erdők vették át. A m agaspart növényzeti fejlődésének legjelentősebb vonása, hogy a m érsékelt övi fák előretörése ellenére a kontinentális sztyeppelemek fennmaradtak, a mélyebb helyzetű talajvízszint következ
tében az erdőzáródás nem történt meg és a holocén első felében is erdőssztyepp vegetá
ció maradt fenn (Knipl, Sümegi, 2011,2012).
A fenyőerdő/lombos erdő váltás bizonyítja, hogy a mezolitikum és neolitikum emberi közösségei egymástól jelentősen eltérő kör
nyezetben éltek (Ilon et al., 2005).
A paleolitikum és mezolitikum lakosairól, települési stratégiáikról területünkön nem rendelkezünk információkkal. A terepbejárás során sem Császártöltés, sem Hajós terüle
tén nem találtunk e korszakokra datálható lelőhelyet (Arnold, Knipl, 2002; Knipl, 2004, 2013). Nincs ez másként a közeli Kecel és H om okm égy területén sem (Biczó, 1984;
Gallina, 1998). A leletanyag teljes hiánya azonban nem a terület lakatlanságára, hanem sokkal inkább a lelőhelyek és leletek elpusztu
lására, elfedésére utal. Ezt támasztja alá, hogy a nem is olyan távoli Madaras területén felső paleolit lelőhelyet tártak fel a szakemberek. A lelőhely mintegy 7 méter mélységben „boly- gatatlan és homogénnek tűnő löszben" került elő (T. Dobosi, Kőhegyi, 1989). Az egykor sztyepp, erdős sztyepp borította vidéken található lelőhely átmeneti vadásztanya le
hetett, amelyet az alföld-peremi, hegylábi ál
landó telepekről kiinduló, vadak útját követő, a medence belső területein mozgékony, kis közösségek használtak (T. Dobosi, 1989). A leletanyag tanúsága szerint a lelőhelyet léte
sítő népesség kapcsolatban állt a Mecsek és a Dunántúli-középhegység vidékével (T. Bíró, 1989). A település kora 18080±405 BP év, azaz Ságvár-Lascaux interstadiális korú (T. Bíró, 1989). A madarasi lelőhely elhelyezkedése alapján feltételezhetjük, hogy területünkön is több méternyi lösz, illetve folyóvízi üle
dék fedheti az egykori települések, szállások nyomait.
3.2. Környezeti viszonyok és települési helyszínek a neolitikum idején
A mezolitikum utolsó időszakában jelentős változások alakultak ki a terület környe
zeti viszonyaiban. A K risztus előtti 7-6.
évezred fordulóját követően a növény- és
állatközösségek összetétele jelentősen meg
változott. A boreális száraz, meleg klímá
ját fokozatosan az atlantikus fázis meleg, nedves, kiegyenlített éghajlata váltotta fel (Járainé, 1966, 1989). Az atlantikum során az árterek területén fűz-, nyár- és éger
ligetek terjedtek el, míg a m agasabb ár
tereken tö lg y -k ő ris-szil erdők alakultak ki (Járainé, 1966, 1989). Nincs ez másként területünkön sem, m ivel a m edreket ko
rábban szegélyező keményfás ligeterdők helyét fokozatosan lokális bokorfüzes part menti növényzet foglalta el. Mintáinkban m egjelent a szőlő (Vitis), am ely a tölg y - kőris-szil erdők klímaoptimumra jellemző növénye volt (Járainé, 1966). A neolitikum során folyamatosan és jelentősen csökkent az erdei fenyő (Pinus Sylvestris), valamint a fűz (Salix) aránya, m íg a szil (Ulmus), tölgy (Quercus), hárs (Tilia) aránya foko
zatosan növekedett (Sümegi, 2001; Jakab et al., 2004a; Knipl, Sümegi, 2011,2012). A Hátság területén is megindult a növényzet változása, amelynek során az Alföld egész területére jellem ző (Járainé, 1966) üröm félékben (Artemisia), fészkesvirágzatúak- ban (Compositae) és ernyősvirágzatúakban (Umbellifeme) gazdag, kisebb tölgyes foltok
kal tagolt, emelkedő arányú mogyoróval (Corylus avellana) jellemezhető, meleg konti
nentális sztyepp fejlődött ki. A lágyszárúak között a fűfélék (Poaceae) aránya folyamato
san csökkent, míg az ürömfélék (Artemisia) egyre nagyobb teret nyertek. A korszakban megjelentek az egyértelműen emberi hatást tükröző búzapollenek (Triticum), illetve a taposásra, bolygatásra utaló fajok (Sümegi, 2001; Jakab et al., 2004a; Knipl, Sümegi, 2011, 2012). Az üröm előretörése fokozódó emberi hatást is jelenthet (Ilon et al., 2005).
A m intáink alapján rekonstruálható ter
mészetes növényzet képe hasonló a több más elem zésben tapasztaltakhoz (Ilon et al., 2005; Sümegi et al., 2011). A régészeti lelőhelyek elhelyezkedése jól mutatja, hogy
a folyók boreális kori m érsékelt feltöltő tevékenysége a csapadék növekedésével megszűnt (Somogyi, 1989). A boreálisban keletkezett folyóhátak, parti dűnék és öv
zátonyok kiváló helyszínei voltak az emberi megtelepedésnek. A fázis elején tapasztalt jelentős pernyecsúcs is minden bizonnyal az emberi hatások növekedésére utalhat (Sümegi, 2001a; Jakab et al., 2004a; Knipl, Sümegi, 2011, 2012). Ugyanakkor a gyors és erőteljes változás azt is jelentheti, hogy a helyi neolitikum nem fokozatos fejlődés
sel alakul ki, hanem m inden bizonnyal a földművelő kultúra kialakultan érkezett a térségbe (Ilon et al., 2005).
A t e r e p b e j á r á s s o r á n H a j ó s és Császártöltés területén, 8 lelőhelyen talál
tunk a korai neolitikumra datálható Körös
kultúra megtelepedésére utaló nyomokat (Knipl, 2004, 2013). Telepeik minden eset
ben a bokorfüzesekkel jellemezhető Sárköz területén találhatók. Az egykori települé
sek kisebb-nagyobb nyom ait az ártérből szigetszerű en kiem elkedő, többn yire a medrek partján található, azzal párhuza
mos hátakon találtuk meg. Az általában hosszan elnyúló lelőhelyek szorosan kap
csolódnak az egykori vízfolyáshoz, annak vonalát követik. A lelőhelyek mérete nagy változatosságot mutat, az igen kis m ére
tű lelőhelyektől az egészen nagy, akár 1 km hosszú településekig. Ezek a hosszan elnyúló települések azonban nem egyszer
re léteztek a lelőhelyek m inden pontján, hanem minden bizonnyal a term őföldek kimerülése után lakhelyet változató, áttele
pülő népesség nyomait őrzik (Tóth, 1998).
A terep bejárás eredm ényei alap ján a Körös-kultúra népessége nem szállta meg a m agaspart, illetve a H átság területeit.
Ennek minden bizonnyal gazdasági okai lehettek. Egyrészt a Sárköz területén kellő mennyiségű és minőségű területet találhat
tak az irtásos-égetéses földművelés és állat- tenyésztés számára (az erdővel fedett terü
letek aránya 30-35%-ra csökkent), másrészt feltehetőleg a termelő gazdálkodás kezdeti fokán álló közösségek technikai lehetőségei nem tették lehetővé a rosszabb minőségű talajok kihasználását. Ennek bizonyítéka lehet, hogy a Sárköz területünkre eső leg
magasabb pontján Hajós-Homokhegy ho
moktalajokkal fedett területén nincs nyoma a korai neolit megtelepedésnek.
A középső neolitikum idején a vizsgált terület minden bizonnyal a Dunántúli vo
naldíszes kerámia kultúra (DVK) szálláste
rülete volt. A Körös-kultúrához hasonlóan állattartással kiegészített irtásos-égetéses földm űvelést folytató népesség települé
sei lényegesen eltérnek a K örös-kultúra lelőhelyeitől. A gyakori helyváltoztatásnak köszönhetően azoknál sokkal kisebbek, rövidebb élettartamúak. A kultúrához fel
tételesen köthető települések minden eset
ben a Sárköz területén, a Körös-kultúrához hasonlóan a medreket kísérő hátakon talál
hatók. Méretük igen különböző, de datálá- sukhoz hasonlóan kiterjedésük is bizony
talan. A m i biztosan kijelenthető, hogy a Körös-kultúra telepeinél lényegesen kisebb településnyomok maradtak fenn utánuk.
A késő neolitikum időszakában a Sárköz területének jelentős része nagy valószínű
séggel e korban is a Dunántúlhoz (Lengyel
kultúra) tartozhatott. Hajós és Császártöltés (Arnold, Knipl, 2002; Knipl, 2004, 2013) területén nem került elő biztosan a késői neolitikumra datálható leletanyag, így te
lepüléseik elhelyezkedéséről, m éretéről sem alkothatunk képet. Amennyiben a bi
zonytalan datálású, fentebb a DVK kultú
rához feltételesen kapcsolt lelőhelyek egy részét a késői neolitikumba soroljuk, a kor települési viszonyai megegyeznek a közép
ső neolitikum nál ism ertetettel. A közép
ső és késő neolitikum idejére a lelőhelyek száma visszaesett (a vizsgált lelőhelyek fele a K örös-kultúra népességéhez köthető), ami feltételezhetően a lakosság számának
visszaesését jelezheti. A középső és késő neolitikum időszakára is igaz, hogy sem a magaspart, sem a Hátság területén nem található m egtelepedésüknek nyoma, to
vábbá a hasonló adottságokkal rendelkező Hajós-Homokhegy határrészben sem tele
pedtek meg. A települési stratégia a neoli
tikum során nem változott, a települések a nyilvánvalóan kedvezőbb körülményeket biztosító Sárköz árvízmentes részein jöttek létre. A 16 vizsgálható lelőhely közül (a 17. neolitikumba sorolható lelőhely pontos helye nem ismert) kettő kivételével mind 91,5 m tszf magasság felett található. (91,5 m 5 db, 92 m 9 db), míg a két kivételt képe
ző lelőhely is 91 m tszf felett helyezkedik el. Mindkettő a Körös-kultúrához köthető, ugyanúgy, mint a 91,5 m tszf magasságú lelőhelyek jelentős része. A lelőhelyek kö
zépső és késő neolitikumban tapasztalható kissé m agasabb térszíneken jelentkezése elképzelhető, hogy egy kissé emelkedő ár
vízszinthez igazodott.
Annak ellenére, hogy a neolit közösségek technikai szintje a mai ember számára fejlet
lennek, kezdetlegesnek tűnhet, a növényzet kiterjedt égetésével és megbontásával már e korszak emberei is igen jelentős kiterjedé
sű eróziót, talaj- és üledékáthalmozódást, valamint vegetációváltozást indíthattak el területünkön, hasonlóan a Kárpát-medence többi részéhez (Sümegi, 2001b; Ilon et al., 2005; Kertész, Sümegi, 1999; Sümegi et al., 2007, 2011).
3.3. Környezeti viszonyok és települési helyszínek a rézkorban
A neolitikum végén, rézkor elején a kör
nyezet jelentős változáson ment keresztül.
Az atlantikum földművelésre kifejezetten alkalm as, bár egyre szárazabbá és szél
sőségesebbé váló klím áját (Kordos, 1977;
Gábris, 1995) fokozatosan a szubboreális hűvösebb, nedves id őszaka váltotta fel
(Járainé, 1966, 1989; Soó, 1959; Somogyi, 1989). Ugyanekkor az Alföld területén egy szárazabb, kontinentálisabb klím afázis
sal számolhatunk a rézkor elején (Kordos, 1977). M inden bizonnyal a késő neoliti
kum - kora rézkor idején bekövetkezett környezeti változásokat tükrözi, hogy újra megjelent és folyamatosan kissé növekvő arányban jelen volt a bükk. (A bükk gya
koribb megjelenése a szubboreális és így a rézkor igen fontos jellemzője (Járainé, 1966, 1989; Sümegi, 1998,2001b; Ilon et al., 2005;
Sümegi et al., 2007)). A bükk megjelenésé
vel párhuzam osan a tölgy (Quercus), szil (Ulmus), mogyoró (Corylus avellana) egyre jobban visszaszorult. A területen jelentő
sen csökkent, majd gyakorlatilag eltűnt a fűz (Salix) és a hárs (Tilia). Az enyves éger (Alnus glutinosa) aránya kismértékben nö
vekedett és a korszakra jellemzően (Járainé, 1966,1989; Sümegi et al., 2011) újra terjedni kezdett a gyertyán (Carpinus betulus). Az erdőátalakulás m inden bizonnyal össze
függésbe hozható az emberi tevékenység
gel, ez az úgynevezett „szilfa visszaesési horizont" (Sümegi, 1998; 2001a). Az ártér lokális, bokorfüzes, part menti növényzete, liget- és láperdei lassú átalakulásával pár
huzam osan a m agasparton is megindult a növényzet változása. Az ürömfélékben (Artemisia) gazdag, kisebb tölgyes foltokkal tagolt meleg kontinentális sztyepp terüle
tén az üröm (Artemisia) aránya stagnált, az ernyősvirágzatúak (Umbelliferae) mennyi
sége kissé csökkent, míg a fűfélék (Poaceae) száma nőtt. Az erdők aránya fokozatosan csökkent, alig érte el a 30%-ot. Az emberi jelenlétre, bolygatásra utaló lágyszárú flóra folyamatosan jelen volt, a fészkesvirágza- túak (Compositae) és a vadkender/komló (Cannabis/Hunulus-típus) fokozatosan emel
kedő aránya mellett a fűfélék előretörése is a növekvő emberi hatásokat tükrözi (Knipl, Sümegi, 2011, 2012.). Ezen hatások állan
dó településekre, állattenyésztésre és utak
létezésére utalnak.
A rézkor során a legkorábbi betelepülők a Tiszapolgári-kultúra népességéhez köthe
tők. Területünkön összesen két lelőhelyen sikerült kimutatni megtelepedésüket (118.
lelőhely, Wicker et a l, 2001; és 140. lelőhely, Arnold, Knipl, 2002; Knipl, 2004). A 140.
lelőhely a magaspart szélén található, míg a bizonytalan helyű 118. lelőhely minden bizonnyal a Sárköz egy kiemelkedő pontján helyezkedett el. A két lelőhely elhelyez
kedése megfelel a kultúra megtelepedésé
ről kialakult képnek, amely szerint rövid életű telepeiket az árterek partján található dombsorokon alakították ki (Tóth, 1998). A kisszámú rövid ideig létező telep minden bizonnyal a terület gyér benépesítésére utal.
Ennek következtében a kora rézkori lakos
ság környezetre gyakorolt hatása, tájátala
kító tevékenysége is igen mérsékelt lehetett.
A k ö zép ső rézk o r so rán a B o d ro g - keresztúr-ku ltú ra népessége érkezett a területre. A terepbejárások során megtele
pedésük nyoma nem került elő, így telepü
léseik elhelyezkedésére, tájhasználatukra utaló konkrét információkkal nem rendel
kezünk. A nagyállattartó életmódot folyta
tó, mozgékony népesség minden bizonnyal kihasználta a Hátság és a Sárköz eltérő kör
nyezeti viszonyaiból fakadó lehetőségeket, am elyek ideálisak lehettek a legelőváltó állattenyésztés számára. A szinte folyama
tosan mozgásban levő népesség életében az állandó „igazodási pontot" a temetők jelen
tették. Ezek mind a Sárköz (a hajósi határ
hoz közeli M9-5. lelőhely, V. Székely, 2010), mind a magaspart területén megtalálhatók (129. lelőhely, Knipl, 2009a, 2009b). A nagy sírszámú temetők (Nemesnádudvar 82 sír) arra utalnak, hogy a területen a kultúra megtelepedése folyamatos volt, népesség
száma a kora rézkorinál m agasabb lehe
tett. A folyamatosan mozgó népességnek és állatállományának (a kis kérődzőkkel szemben egyre nagyobb számban szarvas
marha) környezetre gyakorolt hatása a kora rézkorhoz képest megemelkedett.
A késő rézkorban b eköv etkezett egy
ségesedési folyam at hatására kialakult a Baden-kultúra, amely után jelentős számú településnyom (13 lelőhely) maradt fenn. A legkorábbi letelepedők a kultúra Boleráz- csoportjának tagjai voltak. A korai időkre jellem ző leletanyag egy sárközi és két, a magaspart területén található lelőhely te
rületén került elő (Knipl, 2004,2009a, 2013).
A lelőhelyek elhelyezkedése teljesen meg
felel a korábban leírtaknak, vagyis telepeik a vízpartok mentén húzódó magaslatokon találhatók.
Hasonló helyeken alakította ki telepeit a klasszikus Baden-kultúra népessége is. A nagyállattartó életmódot folytató, de kis
mértékben már a földműveléssel is foglal
kozó kultúra gyakori helyváltoztatással járó életm ódja következtében sok kisebb-na- gyobb településük alakult ki. A települések mind a Sárköz, mind a magaspart területén megtalálhatók (Knipl, 2004,2009a, 2013). A magaspart területén, annak csak egy kes
keny sávjában, illetve a partra merőleges völgyek mentén (de még igen közel a m a
gaspart pereméhez), míg a Sárköz területén az ártérből jelentősen kiemelkedő hátakon találhatók. Az ártéren található lelőhelyek egy k iv ételév el közvetlenü l az egykori medrekkel párhuzamos, azok vonalát köve
tő hátakon, dombsorokon helyezkednek el.
Ennek igen jó példája a 20. lelőhely, amely m integy 1400 m hosszan, m íg a szintén jelentős kiterjedésű 27. lelőhely egy egy
kori patkó alakú medret követő háton, igen hosszan terül el. Ezeken a nagy kiterjedé
sű lelőhelyeken a leletanyag valószínűleg nem egyidejű (pontosabb korszakolásra a terepbejárás eredményei nem használhatók, arra csak a lelőhelyek feltárása lenne alkal
mas), így nem az egyszerre a területen élő népesség nagy számát jelzik, hanem sokkal inkább a folyamatos megtelepedésre utal
nak. Ezek lehettek a környéken állatokat legeltető népesség állandónak tekinthető szállásterületei, m íg a kisebb lelőhelyek inkább csak ideiglenes szállások voltak. A lelőhelyek átlagos tszf magassága a neoli- tikum idejéhez képest kissé emelkedik. A 92 m tszf alatti lelőhelyek aránya a neolitra jellemző 35%-ról mintegy 25%-ra esik visz- sza. Az emelkedés esetlegesen összefügghet az átlagos árvízszint emelkedésével.
A késő rézkori lelőhelyek jelentős száma, a hosszabb ideig létező települések mind azt bizonyítják, hogy a terület igen alkalmas volt az állattenyésztésre alapozott gazdál
kodás folytatására. A Baden-kultúra népes
sége a korábbiaknál sokkal intenzívebben népesítette be a Sárköz, illetve a H átság peremének területét, így jelentősen kiter
jesztette az emberi megtelepedés határait.
Területünkön a Hátság magasparttól távo
labb elhelyezkedő részeiről nem került elő a kultúrára jellemző leletanyag, azonban a neolitikum és a kora/középső rézkor idején szinte lakatlan terület legelői a magaspart környezetéből könnyen elérhetők voltak, így kiváló helyszínt biztosítottak az állat- állom ány legeltetésére, ideiglenes, rövi- debb életű tanyahelyek kialakítására. A területen élő mozgékony, szekeret haszná
ló népesség (Banner, 1956), legelőváltó és irtásos-égetéses gazdálkodása folyamatos hatást gyakorolt a környezetre. A szekér és az eke használata növelte a talajerózió lehetőségét (Sümegi, 1998, 2001b).
3.4. Környezeti viszonyok és települési helyszínek a bronzkorban
A korszak kezdetén, a K árpát-m edencei trendnek m egfelelően, a klím a csapadé
kosabbá vált, míg a középső szubboreális során a csapadékm ennyiség fokozódása m ellett em elkedett a hőm érséklet, m ajd a korszak végén ism ét hűvösebb, konti- nentálisabb szakasz következett (Kordos,
1977; Gábris, 1995). A morotva tavakban a vízszint egyértelműen megemelkedett. A legjelentősebb erdőalkotó tényező a tölgy (Quercus), bár aránya fokozatosan csök
kent. A szil (Ulmus) aránya jelentősen és folyamatosan csökkent, majd gyakorlatilag eltűnt. A bükk (Fagus sylvatica) terjedése jelzi, hogy valójában a csapadékmennyiség emelkedett, a hőmérséklet szélsőségei csök
kentek. Az ártéren a gyertyán (Carpinus betulus) és a bükk (Fagus sylvatica) terjedt el, gyertyános-tölgyes és gyertyános-bükkös társulások jelentek meg. Az éger (Alnus glu
tinosa), nyír (Betula) és fűz (Salix) arányának emelkedése a part menti vegetáció válto
zására utal. A medrek mentén elhelyezke
dő erdős területek között erősen taposott, bolygatott, legeltetett rétek helyezkedtek el. A Hátságon a holocén korábbi fázisában kifejlődött tölgy-hárs erdőkkel jellemezhető erdőssztyepp helyét fokozatosan kaszálók, legelők és gabonaföldek vették át. A sztyep
pek kiterjedése elérte a 75-80%-ot. Az üröm (Artemisia) és őszirózsa (Aster) visszaszo
rulásával párhuzamosan a fűfélék (Poaceae) aránya folyamatosan és jelentősen emelke
dett. A korszakban az antropogén hatás jelentős, a búza (Triticum) és a bolygatásra, legeltetésre utaló gyomok (Compositaé), lán- dzsás útifű (Plantago lanceolata), vadkender/
komló (Cannabis/Humulus) folyamatosan jelen voltak. M egjelentek és fokozatosan elterjedtek a libatopfélék (Chenopodiaceae), fo ly am ato san és foko zato san növekvő arányban jelen volt a szegélynövényzetben igen gyakori mogyoró (Corylus avellana).
Az erőteljesen jelentkező pernyecsúcsok, valamint a fás vegetációval fedett területek csökkenése (a csapadékmennyiség növe
kedése ellenére) mind á fokozódó emberi hatást tükrözik. A szántóföldi növényter
m esztést és állattartást folytató kultúrák népessége kisebb-nagyobb legelő- és szán
tóterületeket alakíthatott ki. Ennek követ
keztében az erdők záródása nem történt
meg, arányuk alig érte el a 20%-ot (Knipl, Sümegi, 2011, 2012). Az erdők arányának csökkenése összefüggésben állhat az ártér m ezőgazdasági használatával (legelő- és szántóterületek kialakítása), illetve az állan
dó települések épületfaigényével. Az éger (.Alnus glutinosa) és a gyertyán (Carpinus be- tulus) kissé ingadozó mennyisége esetlege
sen szelektív irtásra utalhat. A libatopfélék (■Chenopodiaceae) előretörése, valamint az er- nyősvirágzatúak (Utnbelliferae) folyamatos jelenléte intenzív állattenyésztésre, erősen legeltetett, taposott területekre utalnak (Ilon et al., 2005, 2006).
A terepbejárás során 78 lelőhelyen talál
tunk bronzkorra keltezhető leletanyagot (Knipl, 2004, 2009a, 2013). A lelőhelyek negyede esetében a leletanyag pontosabb m eghatározására is volt lehetőség. Ezek alapján megállapíthatjuk, hogy a területen főként a kora és középső bronzkor során számolhatunk nagyobb lélekszámú emberi megtelepedéssel. Ezt támasztja alá, hogy a pontosabban meg nem határozható (régé
szeti kultúrához nem köthető) lelőhelyek túlnyom ó többsége is a kora és középső bronzkor időszakára datálható.
A kora bronzkori M akó-kultúra népes
sége a leletanyag tanúsága szerint mind a Sárköz, mind a m agaspart és a H átság területén kialakította többnyire kism ére
tű, ritkásan elhelyezkedő településeit. A biztosan a kora bronzkor időszakára kel
tezhető 9 lelőhelyből négy a Sárköz, négy a magaspart területén, míg egy lelőhely a Hátság magasparttól távolabb elhelyezkedő részén található (Knipl, 2004, 2009a, 2013).
A lelőhelyek elhelyezkedése alapján meg
állapíthatjuk, hogy a Sárköz területének legnagyobb részét igénybe vette a Makó- kultúra népessége. Ritkán elhelyezkedő településeik a magas ártér teljes területén m egtalálhatók, míg az alacsony ártér és H ajós-Homokhegy területén nem ism ert megtelepedésük nyoma. A sárközi lelőhe
lyek minden esetben 91,5 m tszf magassá
gon találhatók. A Hátság pereme a lelőhe
lyek tanúsága szerint fontos megtelepedési zónája volt a Makó-kultúra népességének.
N égy ism ert lelőhelyük m inden esetben a környezetükből enyhén kiem elkedő, a Hátság pereméhez igen közel elhelyezke
dő dombokon találhatók. A M akó-kultúra népessége által folytatott állattartó, föld
művelő életmódnak mindkét terület igen kiváló helyszínt biztosított. Az ismertetett megtelepedési térszínek mellett azonban a kultúra nyomai a Hátság mélyebb részén, a magasparttól mintegy 5 km-re található 165. lelőhely területén is előkerültek. Itt igen kis mennyiségű, de biztosan datálható kerámia bizonyítja a kultúra népességének egykori megtelepedését. Ez minden bizony
nyal a homokkal fedett térszíneken is jel
lemző, kis kiterjedésű, tanyaszerű település nyoma. A Hátság régészetileg vizsgálható területein egyéb településnyomuk nem ke
rült elő. Ennek következtében a tájhaszná
latról pontosabb képet nem kaphatunk, de ismerve a Sárköz és a magaspart területén elhelyezkedő lelőhelyek sűrűségét, valószí
nűsíthetjük, hogy ezen a területen kevesebb településnyommal számolhatunk. Ez azon
ban nem zárja ki az intenzív tájhasználatot, ugyanis a Hátság fűfélékben (Poaceae) gaz
dag sztyeppéi kiváló helyszínei lehettek az állatok legeltetésének.
A Makó-kultúrát követő Nagyrév-kultúra megtelepedéséről jelenleg igen keveset tu
dunk. Területünkön m indössze két lelő
helyen került elő e kultúrához köthető le
letanyag (Knipl, 2004, 2009a, 2013). A két lelőhely elhelyezkedése bizonyítja, hogy a kultúra népessége mind a Sárköz, mind a m agaspart területén m egtelepedett. A magaspart területe kiváló helyszínt bizto
síthatott a Duna mentén teli-telepeket építő, elsősorban földművelő lakosság számára.
A H átság belső területein nem sikerült a kultúra megtelepedését dokumentálnunk,
annak ellenére sem, hogy a kultúra lakossá
ga alkalmazkodott az eltérő természeti kör
nyezethez és más vidékeken benépesítette a homokbuckás területeket is (Tóth, 2003).
A D una m en tén a k özép ső bron zkor elején, a Nagyrév-kultúra örököseként ki
alakult a Vatya-kultúra. Területünkön, ha kis szám ban is, de mind a Sárköz, mind a m agaspart területén m egtaláljuk m eg
telepedésük nyomait (Knipl, 2004, 2009a, 2013). A Sárközben egy, a környezetéből erőteljesen kiem elkedő dom bon (96 m), míg a magaspart területén, annak közvet
len szélén található egykori településük nyoma. Az alapvetően paraszti társadalom települései a lelőhelyek tanúsága szerint igen ritkán helyezkedhettek el a területen.
Ez alól csak a magaspart területe jelenthet kivételt. Mint ismert, a kultúra a Duna men
tén létrehozta az erődített földvárakból álló teli-telepek rendszerét, amelynek egy vagy több eleme területünkön, illetve annak köz
vetlen közelében is megtalálható. A magas
parton létesített földvárak tanúsága szerint, a csekély mennyiségű leletanyag ellenére feltételezhetjük, hogy a kultúra népessé
ge a területen folyamatosan jelen volt, és településeivel mind a Sárköz, mind a m a
gaspart területén számolhatunk. A Hátság belső területein nagy valószínűséggel nem telepedtek meg, ezt támasztja alá, hogy a kultúra lakossága kerülte a homoktalajokat, legtöbbször löszös folyóhátakon, m arad
ványfelszíneken telepedtek m eg (Sánta, 2011). A főként földműveléssel foglalkozó lakosság számára a Sárköz területe kiváló termőterületet szolgáltatott, míg a sárközi és hátsági legelők az állatállom ány szá
mára jelentettek igen jelentős mennyiségű legelőterületet.
A Vatya-kultúra „bukásával" jelentősen megváltozott a terület települési képe. A korábbi földvárak, földm űves települé
sek helyét az újonnan betelepülő, nagy
állattartó H alom síros-kultúra kisméretű,
rövid ideig létező települései foglalták el.
M egtelepedésük em lékeit öt lelőhelyen fedeztük fel (K nipl, 2004, 2009a, 2013).
Településeik jelen tős része a m agaspart m entén található, egymástól mintegy 4-7 km távolságban, míg a Sárközben egy eset
ben sikerült megtelepedésük nyomát kimu
tatni. Annak ellenére, hogy a Hátság belső területein jelenleg nem ismerünk a kultúrá
hoz köthető lelőhelyet, megtelepedésükkel itt is számolnunk kell, hiszen közösségeik alkalmazkodtak a homoktalajok adottságai
hoz (Sánta, 2011). A kultúra népességének életmódjából adódóan az egymástól távol elhelyezkedő települések ellenére is min
den bizonnyal felhasználták a Sárköz, és a H átság jelentős legelőterületeit, m íg a m agaspart környezetében esetlegesen ál
landó szállásaik lehettek.
A késő bronzkorban - jelenlegi ismere
teink szerint - a területen jelentősen vissza
esett a lakosság, és így a települések száma.
Késő bronzkori megtelepedés öt lelőhelyen mutatható ki (Knipl, 2004, 2009a, 2013). A nagy valószínűséggel a Gáva-kultúrához köthető, egymástól igen távol elhelyezke
dő települések mind a magaspart, mind a Sárköz területén megtalálhatók.
Végezetül a bronzkor időszakáról meg
állapíthatjuk, hogy főként a korszak korai és középső időszakában számolhatunk je
lentősebb szám ú településsel. A m egte
lepülés folyam atos volt, amelynek során legintenzívebben a Sárköz m agas ártéri szintjén és a magaspart vonalában létesül
tek kisebb-nagyobb falvak, tanyahelyek.
A Sárközben az egykori m edrek partján található, azokkal többnyire párhuzamos, folyóvízi hordalékból kialakult dombhátak voltak a kedvelt megtelepedési helyszínek, de a lelőhelyek tanúsága szerint a lénye
gesen eltérő m orfológiájú H om okhegy területén is létesültek kisebb települések.
A magaspart területén, a part vonalát kö
vetve, annak igen keskeny sávját tekinthet
jük lakott zónának, míg a Hátság távolabb fekvő vidékein igen elenyésző számban ta
lálkozhatunk bronzkori megtelepedéssel. A települési helyszínek kiválasztásakor a leg
fontosabb az árvízmentesség volt, és kisebb mértékben függött a települést létrehozó népcsoport életmódjától, gazdasági priori
tásaitól. Mind a főként földművelésre, mind az inkább állattenyésztésre épülő kultúrák esetében a magaspart környezete jelentette a legkiválóbb települési helyszínt. Innen igen könnyen elérhetők voltak a Sárköz és a Hátság művelésre és legeltetésre alkalmas területei. Hasonló szerepet töltöttek be a Sárköz területén az ártérből jelentősen ki
emelkedő, nagyrészt árvízmentes hátak is.
3.5. Környezeti viszonyok és települési helyszínek a vaskorban
A kora vaskor id őszakán ak k ö rn y eze
ti viszonyai gyakorlatilag m egegyeznek a bronzkorban ism ertetettel. A középső vaskor során a szubboreálist fokozatosan felváltotta a kissé szárazabb, hűvösebb klí- májú szubatlantikus fázis (Járainé, 1966, 1989; Som ogyi, 1989). A tölgy (Quercus) fokozatosan visszaszoru lt az A lföld te
rületén, míg a bükk (Fagus sylvatica) és a gyertyán (Carpinus betulus) szinte teljesen eltűnt (Járainé, 1966,1989). Területünkön a legjelentősebb erdőalkotó tényező a tölgy (Quercus), emellett folyamatosan jelen volt a bükk (Fagus sylvatica). Az ártéren gyer
tyán (Carpinus betulus), bükk (Fagus sylva
tica), éger (Alnus glutinosa), nyír (Betula) és fűz (Salix) alkotta erdők találhatók. A Hátságon a sztyeppek kiterjedése továbbra is 75-80% . A sztyeppek fő alkotóelemei a fűfélék (Poaceae). Az erdős területek aránya kismértékben emelkedett. Ez esetlegesen összefügghet a terület lakosságszámának késő bronzkorban, vaskorban tapasztalható visszaesésével (Sümegi, 2001b), továbbá a betelepült keleti népek (preszkíták, szkíták)
nagyállattartó gazdálkodásával, amelynek során csökkent a mezőgazdasági művelés alá vett területek száma, és így lehetséges volt az erdők m egújulása. Az antropo- gén hatás folyam atos, a búza (Triticum) és a bolygatásra, legeltetésre utaló gyo
mok (Compositae), lándzsás útifű (Plantago lanceolata), vadkender/komló (Cannabist Humulus) folyamatosan jelen voltak (Knipl, Sümegi, 2011, 2012) a területen. Ennek el
lenére, és az általános trenddel szemben (am ely szerint a táj regenerálódása álta
lában a kelták betelepülésével véget ért (Süm egi, 1998, 2001b), illetve az elegyes lombos erdők ritkulása a szubatlantikum során folyamatos az egyre nagyobb m ér
tékű erdőirtás és földművelés miatt (Willis et al., 1995)), területünkön egészen a Kr. u.
3. század közepéig folyamatosan em elke
dett a beerdősült területek aránya, amely nyilvánvalóan összefüggésben van a cse
kély számú vaskori településnyommal, és feltehetően az alacsony számú lakossággal.
A vaskor első felében az Alföldön a pre- szkíta, m ajd a szkíta kultúra népessége telepedett le. Területünkön nem m aradt fenn hozzájuk köthető településnyom, így települési stratégiájukról sem alkothatunk képet (Knipl, 2004, 2013). Azonban az bi
zonyos, hogy a kezdetben nagyállattartó népesség számára mind a Sárköz, mind a H átság nagy kiterjedésű sztyeppéi m eg
felelő legelőterületet jelentettek. A vaskor második felében, a Kr. e. 3. század közepé
től az Alföld területe fokozatosan a kelták uralma alá került. A terepbejárás során öt lelőhelyen találtunk kis mennyiségű, kelta megtelepedésre utaló kerámiatöredékeket.
Négy lelőhelyük a magaspart területén, egy lelőhelyük pedig a Sárközben, egy patkó alakú medret követő dombháton található.
A lelőhelyek elhelyezkedése megfelel a kör
nyező települések határában (Gallina, 1998;
Biczó, 1984) tapasztalt településnyom ok
nak. Ezek Hajós és Császártöltés területé
hez hasonlóan vízparton elhelyezkedő, kis kiterjedésű, tanyaszerű települések voltak.
A kelták tehát használták és betelepítették a magaspart területét, és a Sárközben is jelen voltak. A Hátság belső területein eddig nem sikerült a kelta m egtelepedés nyom aira bukkanni, így a terület használatára sem következtethetünk. Azonban kijelenthet
jük, hogy a Sárköz kedvezőbb talajai és a m agaspart környezetének löszös talajai jobb termelési feltételeket biztosíthattak a földm űvelést folytató kelta lakosság szá
mára, így településeik jelenlétére is ezen a területen számíthatunk nagyobb számban.
Településeik száma és kiterjedése azonban lényegesen kisebb a korábban, a bronzkor idején tapasztaltaknál. Ennek következté
ben környezetre gyakorolt hatásuk is lé
nyegesen kisebb lehetett.
3.6. Környezeti viszonyok és települési helyszínek a római (szarm ata) korban
A római kor idején kismértékű lehűlés kö
vetkezett be (Kordos, 1977). A legjelentő
sebb erdőalkotó fafaj, a folyamatosan emel
kedő arányú tölgy (Quercus). Erdőalkotó tényező a bükk (Fagus sylvatica) és az éger (Alnus glutinosa), jelen volt a fásszárúak közül a fűz (Salix), továbbá fokozatosan csökkenő arányban a gyertyán (Carpinus betulus), nyír (Betűid) és a mogyoró (Corylus avellana). Kissé emelkedő arányban m eg
található v olt a fenyő (Pinus sylvestris).
Az ártéren gyertyános-tölgyes és gyertyá
nos-bükkös társulások a jellemzők. A med
rek mentén elhelyezkedő erdős területek között erősen taposott, bolygatott, legelte
tett rétek helyezkedtek el. A Hátság tölgyer
dőkkel jellemezhető erdőssztyepp területén jelentős kiterjedésű kaszálók, legelők és gabonaföldek létesültek. A sztyeppek ki
terjedése annak ellenére elérte a 75-80%-ot, hogy az erdőterületek kismértékű növeke
dése tapasztalható. A sztyeppterületek nö
vényzetében fokozatos változás mutatható ki. A fűfélék (Poaceae) fokozatos és jelentős mértékű csökkenésével párhuzamosan az üröm (Artemisia) aránya fokozatosan nőtt.
Ugyanekkor a libatopfélék (Chenopodiaceae) mennyisége kismértékben csökkent. A kor
szakban az antropogén hatás jelentős, a búza (Triticum) folyam atosan jelen volt, m egjelent a rozs (Secale). A bolygatásra, legeltetésre utaló gyomok (Compositae), a lándzsás útifű (Plantago lanceolata), a vad- kender/komló (Cannabis/Humulus) jelenléte folyam atos. M egjelent a m adár keserűfű (.Polygonum aviculare) és egy m adárhúr ('Cerastium) típus. A mogyoró (Corylus avel
lana) aránya fokozatosan kissé csökkent (Knipl, Sümegi, 2011, 2012).
Az Alföld területén a Kr. u. 1. század első felében az iráni eredetű nomád szarmata ja- zigok csoportjai telepedtek le. A terepbejá
rás során, 64 lelőhelyen mutattuk ki megte
lepedésüket (Knipl, 2004,2013). Lelőhelyeik megtalálhatók a Sárköz, a magaspart és a Hátság területén is. Településeik jelentős része a Sárköz és a m agaspart területén helyezkedett el. A sárközi lelőhelyek min
den esetben az egykori medreket (mélyebb, vizes területeket) követő, a környezetükből többnyire markánsan kiemelkedő domb
hátakon találhatók, azaz az egykori med
rek mentén, arra szinte felfűződve jöttek létre. A lelőhelyek a magas ártér területén helyezkednek el, de a korábbi korszakok
hoz képest változás, hogy egyes, kissé mé
lyebben fekvő részeken is telepjelenségeket találtunk. Több esetben, a korábban álta
lános 91,5 m tszf magasságnál mélyebben fekvő területen is létesítettek települést, melyek 90-90,5 m tszf magasságon talál
hatók. A lelőhelyek kissé alacsonyabb tér
színre „csúszása" összefügg a szarmata kor második felében bekövetkezett környeze
ti változással, m elynek során az éghajlat kissé szárazabbá vált, és ennek következ
tében az árvízszint csökkent. A települé
sek hasonló elhelyezkedését figyeltük meg 2009-2010-ben, a közeli M 9-es autópálya nyomvonalának feltárása során is (Knipl, Süm egi, 2011, 2012.). A lelőhelyek nem egyenletesen oszlanak el a Sárköz terüle
tén, hanem kisebb-nagyobb csoportokat alkotnak. Ilyen jól körülhatárolható tele
püléscsoportok találhatók a hajósi határ északi részén (Kalocsai- és Morcsi-dűlők), illetve Kall-szigetek/puszta területén. E két blokk között csak elvétve találni szarmata megtelepedésre utaló nyomokat. A szar
mata települések által nem érintett területek jellege azonos (természetesen az alacsony árteret kivéve) a benépesített területekkel.
A különbség okait nem a területek jellem zőiben, hanem inkább gazdálkodási okok
kal magyarázhatjuk. A Hátság peremén, a m agaspart területén, annak egy keskeny sávjában sűrűn helyezkednek el a lelőhe
lyek. A Sárköz sűrűbben lakott részei (pl.
H ajós-K all-puszta területe) m ellett ez a keskeny sáv volt a szarm ata m egtelepe
dés legfontosabb helyszíne. Területünkön itt jelentkeznek legsűrűbben a település
nyom ok, am elyek között több nagyobb település is volt. A korábbi korszakokkal ellentétben a szarmaták a Hátságnak már nemcsak a magasparthoz igen közeli részét lakták be sűrűbben, hanem bizonyíthatóan nagyobb számú települést hoztak létre a H átság m agasparttól távolabb eső vidé
kein is. Ezek jelentős része a magaspartra merőleges, a Hátság területébe mélyen be
nyúló völgyek mentén, azok két oldalán, de azokhoz igen közel jöttek létre. Ennek kiváló példái a császártöltési Szamár-völgy mentén található szarmata településnyo
mok: A települések kisebb része a Hátság magasparttól és völgyektől távolabb fekvő területein létesült. Itt többnyire kisebb ki
terjedésű települések nyomait találtuk meg, azonban egy esetben nagyobb falu nyomai kerültek elő. A Hátság területét, a terep- bejárás adatai alapján minden korábbinál
sűrűbben belakták, kisebb-nagyobb tele
püléseik a teljes területen előfordulhatnak.
3 .7 . K ö rn yezeti viszo n yo k és te le p ü lé si h e ly sz í
n e k a n é p v á n d o rlá s korban
A természeti környezet fokozatosan meg
változott, egy szárazabb éghajlati periódus fejlődött ki (Kordos, 1977; Rácz, 2001). A m orotva tavakban a vízszint erőteljesen lecsökkent, ami az árvizek mennyiségének csökkenésével hozható összefüggésbe. A változást tükrözi a term észetes növény
zet átalakulása is. A fő erdőalkotó a tölgy (Quercus), amelynek aránya meredek emel
kedés után jelentősen csökkent. A vegyes lombozatú erdőkben a kezdeti csökkenés után kissé emelkedő arányban jelen volt a gyertyán (Carpinus betulus), a bükk (Fagus sylvatica), a nyír (Betula) és a fenyő (Pinus sylvestris). A fűz (Salix) aránya fokozato
san csökkent, míg az éger (Alnus glutinosa) m ennyisége gyakorlatilag stagnált. Újra megjelent a mogyoró (Corylus avellana) és a szil (Ulnius). Az erdővel borított területek aránya kismértékben emelkedett, fokoza
tosan elérte, majd m eghaladta a 30% -ot.
A Hátság erdőssztyepp területén a fűfélék (.Poaceae) arányának erőteljes csökkenésével egy időben az üröm (Aretmisia) és a libatop- félék (Chenopodiaceae) mennyisége jelentő
sen nőtt. Az antropogén hatás folyamatos, a búza (Triticum) és a rozs (Secale) mellett a gyomok (Compositae) és a lándzsás útifű (.Plantago lanceolata) mennyisége is fokozato
san növekedett. Megjelentek a keresztesvi- rágzatúak (Cruciferae) és az útifű (Veronica) (Knipl, Sümegi, 2011, 2012). Ezek és az irt- ványokon terjedő nyír (Betula) (Sümegi et al., 2007) arra utalnak, hogy a szárazabb térszíneken művelt területek, szántóföldek, legelők, kaszálók és utak voltak.
A z av aro k töm eg es m e g te le p e d é s é re a D u n a -T isz a közén - így H ajós és C sászártöltés terü letén is - a 7. század
középső harm adában került sor. Az avar m egtelepedés 25 lelőhelyen mutatható ki (K nipl, 2004, 2009a, 2013). A nagyállat- tartó-földművelő életmódot folytató avar n ép esség telep ü léseit m egtalálh atju k a Sárköz, a magaspart és a Hátság területén is. Településnyomok mindhárom területen előkerültek, azonban igen eltérő számban.
A 25 településnyom 80%-a a Sárköz terüle
tén található. így nyilvánvaló, hogy terüle
tünkön a Sárköz jelentette a legfontosabb települési helyszínt. A sárközi lelőhelyek az egykori medreket kísérő dombhátakon találhatók, nagyrészt 91 m vagy e feletti tszf magasságon (17 lelőhely, 85%), míg 3 esetben e magasság alatt is településnyo
mokat találtunk (90,5 m tszf, 15%). A lelő
helyek eloszlása a Sárköz területén nem egyenletes, egy nagyobb, egymás közelében elhelyezkedő lelőhelyek alkotta töm bön (Kall-puszta/szigetek, 16 lelőhely) kívül csak elvétve találunk települési nyomot.
Kall-puszta területén m inden bizonnyal egy laza szerkezetű, házbokrokból álló, tanyaszerű települések alkotta töm bbel szám olhatunk. A m agaspart területén a korábbi korszakokhoz képest (bronzkor, szarmata) lényegesen kevesebb település
nyomot találtunk (4 lelőhely, a lelőhelyek 16%-a). E lelőhelyek a magaspart egy kes
keny sávjában h elyezked n ek el, a part mentén található alacsony dombokon. A magaspart területének kisebb intenzitású betelepítése minden bizonnyal éghajlati és gazdálkodási okok együttesére vezethető vissza. A szárazabb éghajlat és az árvíz
szint csökkenése lehetővé tehette, hogy a Sárköz területén nagyobb lélekszámú, fo
lyamatosan lakott települések jöjjenek létre.
Ennek következtében a magaspart feltehe
tőleg elvesztette korábbi, az árvizek ellen menedéket nyújtó szerepét. Ugyanakkor fontos szempont lehetett, hogy az igen mo- bilis népesség és állatállománya számára a magaspart és a Hátság vidéke is könnyen
elérhető volt a Sárközből. A Hátság vizs
gálható területén csak egy esetben sike
rült avar megtelepedést kimutatnunk. Ez a m agasparttól mintegy 5 km távolságra található 165. lelőhely. A leletanyag inten
zitása és a lelőhely kiterjedése alapján je
lenleg nem eldönthető, hogy egy nagyobb, folyam atosan lakott faluszerű település, vagy egy időszakosan lakott, tanyaszerű telep nyomait találtuk-e meg.
3.8. Környezeti viszonyok és települési helyszínek a középkorban
A m agyar honfoglalás idején a korábbi kism értékű lehűlés után az éghajlat ked
vezőbbé (meleg, de mérsékelten száraz) és kissé csapadékosabbá vált (Kordos, 1977;
Frisnyák, 1996). A felm elegedés (kis klí
maoptimum) a 13. századig tartott, majd egy hűvösebb periódus (14-15. sz.) után rövid felmelegedés, átmeneti időszak kö
vetkezett (15-16. sz.), am ely egy általá
nos hűvösödésbe (kis jégkorszak) ment át (Kordos, 1977; Rácz, 2001). A korszakban az erdőterületek aránya megközelíttette, majd időlegesen meg is haladta a 40%-ot. A vegyes lombozató erdőkben a fő erdőalkotó a tölgy (Quercus), amelynek aránya jelentős ingadozást mutat. Szintén hol emelkedő, hol csökkenő mennyiségben volt jelen az erdőkben a gyertyán (Carpinus betulus), a bükk (Fagus sylvatica), a szil (Ulmus), a fűz (Salix) valam int a kissé növekvő arányú éger (Almis glutinosa). A nyír (Betula) eltűnt az erdőkből. Kevert tölgyesek és gyertyá
nos-tölgyesek terjedtek el a területen. A magaspart területén erőteljes emberi hatás és kiterjedt gyomokkal és kultúrnövények
kel kevert erdőssztyepp rekonstruálható.
Ezen a területen a fűfélék (Poaceae) aránya kismértékben, de szinte folyamatosan emel
kedett, míg az üröm (Aretmisia) és a libatop- félék (Chenopodiaceae) mennyisége jelentős ingadozásokat mutat. A búza (Triticum)