• Nem Talált Eredményt

GeoUtero HU ISSN 2060-7067

N/A
N/A
Protected

Academic year: 2022

Ossza meg "GeoUtero HU ISSN 2060-7067"

Copied!
27
0
0

Teljes szövegt

(1)

GeoUtero

HU ISSN 2060-7067

G eoszférák időszaki kiadvány HU ISSN 2062-2465

Kiadó

SZTE TTIK Földrajzi és Földtani Tanszékcsoport

Sorozatszerkesztő Pál-Molnár Elemér

A sorozat szerkesztőbizottsága Geiger János Hetényi Magdolna Keveiné Bárány Ilona Kovács Zoltán M. Tóth Tivadar Mezősi Gábor Mészáros Rezső Rakonczai János Sümegi Pál Unger János

A Geoszférák időszaki kiadvány köteteinek grafikai terve Jacob Péter és Pál-Molnár Elemér munkája

Címlapfotó: Az aljzati magaslat és környezetében számított hőmérsékleti mező keresztmetszeti képe (Vass et ül., 250. oldal)

(2)

GEOSZFÉRÁK

2014

A Szegedi Tu do m ányeg yetem Földtudom ányok Doktori Iskola és a Környezettudom ányi Doktori Iskola (Környezeti geográfia program )

eredm ényei

Szerkesztette

Unger János - Pál-Molnár Elemér

item

GeoLitera

SZTE TTIK Földrajzi és Földtani Tanszékcsoport Szeged,2015

(3)

Szerzők Ahmed Abdelaal

Bajmócy Péter Boros Lajos Égerházi Lilla Farsang Andrea

Fodor Nándor Jordán Győző Józsa Klára Kántor Noémi

Kiss Tímea Knipl István M .Tóth Tivadar

Pap Ági Sándor Renáta Sümeghy Borbála

Sümegi Pál Szalontai Csaba

Szanyi János Szilassi Péter Szolnoki Zsuzsanna

UngerJános Váss István

© SZTE TTIK Földrajzi és Földtani Tanszékcsoport, 2015 Minden jog fenntartva

Nyelvi lektor Kosztolányi Éva

Nyomda Generál Nyomda Kft., Szeged

Felelős vezető Flunya Ágnes 6728 Szeged, Kollégiumi út 11/FI.

GeoLitera

SZTE TTIK Földrajzi és Földtani Tanszékcsoport Felelős kiadó Pál-Molnár Elemér

6722 Szeged, Egyetem u. 2.

w ww.geolltera.hu

(4)

TARTALOMJEGYZÉK

Előszó 7

Ahmed Abdelaal, Péter Szilassi, Győző Jordan

Environmental modelling and spatial landscape analysis for the contamination risk assessment of sensitive areas 9

Égerházi Lilla Andrea, Unger János, Kántor Noémi

Városi közterületek komplex humán-bioklimatológiai értékelése és annak várostervezési vonatkozásai

egy szegedi példa alapján 39

Józsa Klára, Bajmócy Péter

A magyarországi aprófalvak sikerességi tényezőinek vizsgálata 61

Knipl István, Sümegi Pál

A Duna—Tisza közi Hátság és a Kalocsai Sárköz Hajós és Császártöltés községek közötti határterületének

geoarcheológiai elemzése 85

Pap Ági, Boros Lajos

Épített örökség és helyi identitás - az érdekek és konfliktusok földrajzi vizsgálata budapesti mintaterületeken 109

Sándor Renáta, Fodor Nándor, Sümegi Pál

A talaj—növény—légkör rendszer modellezésének léptékfüggő problémái

Léptékfüggés a talaj vízgazdálkodási tulajdonságaiban, valamint a megfigyelt hőmérsékleti adatsorokban 133

Sümeghy Borbála, Kiss Tímea

A Maros hordalékkúp fejlődéstörténeti rekonstrukciója 155

Szalontai Csaba, Sümegi Pál

A Maty-ér és a kapcsolódó vízrendszer szerepe és jelentősége Szeged környékének településtörténetében 179

Szolnoki Zsuzsanna, Farsang Andrea

Nehézfémek környezeti viselkedése antropogén hatásokra módosult kerti talajokban, Szeged példáján 205

Vass István, M. Tóth Tivadar, Szanyi János

Aljzati fluidum-tárolók komplex repedéshálózat vizsgálati módszeren alapuló hidrodinamikai

és hőtranszport modellezése 231

A kötet - 2014-ben PhD fokozatot szerzett - szerzői 255

(5)

A DUNA-TISZA KÖZI HÁTSÁG ÉS A KALOCSAI SÁRKÖZ HAJÓS ÉS

CSÁSZÁRTÖLTÉS KÖZSÉGEK KÖZÖTTI

HATÁRTERÜLETÉNEK GEOARCHEOLÓGIAI ELEMZÉSE

K n ip l István1, S ü m e g i Pál23

1 Kiskun Múzeum, Kiskunfélegyháza

2 Szegedi Tudományegyetem Földtani és Őslénytani Tanszék, Szeged 3 Magyar Tudományos Akadémia Régészeti intézet, Budapest

e-mail: istvan@knipl.hu

ÖSSZEFOGLALÁS

Munkánk célja az Alföld egy speciális területének geoarcheológiai elemzése volt. A kutatás során felhasználtuk a rendelkezésre álló környezettörténeti és régészeti vizsgálatok eredményeit. Megvizsgáltuk a környezetben történt változásokat, a területen élt régészeti kultúrák lakosságának települési helyszíneit. Végezetül a környezettörténeti vizsgálat eredményeit hozzárendeltük a megfelelő régészeti korszakokhoz.

1. Bevezetés

H ajós és C sászártöltés terü lete a D u n a - Tisza közi H átság és a K alocsai Sárköz találkozásánál az A lföld egyik legérd e­

kesebb területe, am ely kiváló h elyszín t biztosít régészeti és körn yezettörtén eti vizsgálatok elvégzésére (1. ábra). Itt ta­

lálkozik a Duna ártere és a tőle m arkán­

san elk ü lö n ü lő , folyóm ed rek által alá­

m osott, 10-15 m éterrel az allúvium síkja fölé m agasodó, lösszel fedett futóhomok rétegek alkotta, száraz magaspart, mely a D una-Tisza közi Hátság nyugati pereme.

Ez a k ettő sség tette és teszi a terü letet kiváló települési helyszínné a különböző

(6)

1. ábra - A vizsgált terület elhelyezkedése Magyarországon (Zölddel a tőzeges terü­

letek jelölve.)

en történt (Knipl, Sümegi, 2011, 2012). Ezzel ellentét­

b e n je le n tan u lm án y b an a korszakolást a régészeti k o ro k ra a la p o z tu k , m e­

lyekhez hozzárendeltük a környezettörténeti vizsgá­

lat eredm ényeit. Az ada­

to k fe ld o lg o z á s a so rá n teljes értékű régészeti geo­

lógiai feldolgozásra tö re­

kedtünk, am ely m agában foglalja a terü letre jellem ­ ző k ö rn y e z et v á lto z á sá t, a rég é sz eti le lő h ely ek és környezetük egykori kap­

c s o la tá n a k v iz s g á la tá t, to v áb b á az em b eri m eg ­ telepedés és gazdálkodás környezetre gyakorolt h a­

tását is.

korok em berei számára. Ideális m ennyi­

ségben volt jelen az élethez n élkü lö zh e­

tetlen víz, a gazdálkodáshoz szükséges term őföld és a települések létesítéséh ez elengedhetetlen száraz, lényegéb en ár­

vízmentes terület. A tanulmány megírása során a rendelkezésre álló nagy m eny- nyiségű régészeti adat (A rnold, K nipl, 2002; W icker, K nipl 2005; K nip l, 2004, 2009a, 2009b, 2013) valam int a területen végzett őskörnyezeti vizsgálat (Süm egi, 2001a; Jakab et al., 2004a, 2004b) össze­

k a p cso lá sá v a l a te rü le t k o m p lex geo- archeológiai elem zését végeztük el. Az így nyert adatokból elkészítettük a terü ­ letre jellem ző környezet változásait leíró elem zést, m elyet összekapcsoltunk a ré­

gészeti ku tatás során n y ert ism eretek ­ kel. Eredm ényeinket két tanulm ányban publikáltuk. Ezek az elem zések azonban a terület fejlődését a fokozatosan feltöltő­

dő m eder szem pontjából vizsgálták, így a korszakokra bontás is ennek m egfelelő-

2. Természettudományos és régészeti vizsgálatok

2.1 A term észettudom ányos vizsgálatok eredm é­

nyeinek összefoglalása

A v iz s g á lt te rü le t a m eleg m é rs é k e lt övben (Koppén féle Cfa klím aövben) h e­

lyezkedik el. A jan u ári középhőm érsék­

let - 2 °C-nál enyhébb, a tél h osszúsága m indössze 2,5-3 hónap. A terület klím ája k o n tin en tá lis, ó ceán i, sz u b m e d iterrán k lím a h a tá ssa l eg y a rá n t je lle m e z h e tő , égh ajlati szem p on tból tipikus átm eneti terület. A csapadék éves m ennyisége 500 és 600 mm közé esik, így a h ő m érsék le­

ti és p áro lgási v iszonyokat figy elem b e vév e a tőzeg k ép ződ és h atárán h e ly e z ­ k ed ik el. E n n ek ellen ére a d u n ai allú - v iu m o n k ia la k u lt m agas ta la jv íz s z in t h a tá s á ra a fo ly ó sz a b á ly o z á sig és csa ­ to rn ázásig az elh ag y o tt és feltö ltő d és- nek in d u lt folyóm ed rekben folyam atos

(7)

tőzegkép ződ és alaku lt ki. C sászártöltés és H ajós községek területén egy környe­

zettörtén eti p rojekt keretében a h ozzá­

v e tő le g e se n é sz a k -d él irá n y b a fu tó , a D una egykori m edreit követő egyik leg­

jelen tő seb b láp vonulat, a Turján, Ő rjeg legd élebbi részén 6 db zav artalan m ag­

fú rá st m é ly íte tte k le (H ajó s K asz á ló k 1-4, C s á s z á rtö lté s V ö rö s-m o c sá r 1-2, 4 6 ° 2 3 '4 0 " N, 1 9 ° 0 9 '3 0 " E). A fú rá so k k ü lö n b ö z ő m é ly sé g e k ig (H K 1 5,4 m, H K2 2,2 m, H K3 3m, H K4 3m, C s tl 4,4 m, C st2 2,8 m) feltárták a terü leten ta ­ lálh ató felszín közeli rétegeket, m elyek lehetővé tették a terü let k örn yezettörté­

neti v izsgálatát. Ennek során elkészü lt a fúrások geokém iai, szedim entológiai, m alakológiai, m akrofosszilia és p ollen ­ elem zése (Sü m egi, 2001a; Jak ab et al., 2004a, 2004b). A H ajós K aszálók 1. fúrás vizsgálata alapján 7 pollenzónát kü löní­

tettünk el, m elyek jól bem utatják az egy­

kori környezeteket, az ezekben éghajlati és em beri tevékenység nyom án kialakult v áltozásokat. A zónákat (Folyóvízi sza­

kasz; Jégkor végi - holocén kezdeti tavi és lápos tavi állapot; H olocénre jellem ­ ző tőzegképző környezet és a nádtőzeg kifejlő d ése; Z so m bék-sem lyék fázis; A zsom béklápok pusztulása, fűzláp kifej­

lődése; K özépkori vegetációfejlődés) 14C m érésekkel datáltuk (1. táblázat).

2.2. A régészeti vizsgálatok eredm ényeinek összefoglalása

A Császártöltés és Hajós területén végzett terepbejárások (2000-2001,2010) és a korábbi esetleges régészeti munkák és lelőhely be­

jelentések eredményeként jelenleg 183 régé­

szeti lelőhelyet ismerünk (Knipl, 2004,2009a, 2009b, 2013). A lelőhelyek közül mintegy 25 korábban is ismert volt, míg a terepbe­

járás során 158 új lelőhelyet azonosítottunk 1. táblázat - A hajósi—császártöltési Duna-medrek feltöltődésének vegetáció- és faunaváltozásai a régészeti korok tükrében (Knipl, Sümegi, 2011,2012 alapján)

Régészeti kor Üledék Makrobotanika Pollen

Középkor Fekete lápföld és Iszapos

tavi üledék Zsombéksással, náddal tagolt sekélytó Gyertyános tölgyes foltokkal kevert kiterjedt sztyeppék, szántóföldek

Népvándorlás

kor Nád- és fú'ztó'zeg Nád-ésfú'zláp Antropogén hatású sztyeppe maximális

kiterjedése Császárkor

Ligetekkel tagolt antropogén sztyeppék Vaskor

Zsombék- és nádtó'zeg Zsombéksással, náddal tagolt sekélytó Bronzkor

Bükk, gyertyán terjedése a fával borított allúvlumon, szántóföldek, legelők jelentős kiterjedése

Rézkor

Nádtőzeg Iszapos

Nádasokkal tagolt sekélytó

Bükk, gyertyán megjelenése az allúvlumon, legelők kiterjedése

Neolitikum

¡aromákkal Gabona- és gyompollenek megjelenése, erdők

vlsszaszorulásának,kezdete

Mezolitikum Mohatőzeg Barnamoha láp Zárt tölgyes erdők az allúvlumon, erdó'ssztyepp a magasparton

Epipaleolitikum Tavi üledék Lápos tavi állapot Vegyes lombozató tajga az allúvlumon és ligetes tajga a magasparton

Paleolitikum Fluvlálls üledék Folyóvízi állapot Zsurlós mocsár hldegtűrő tajgával fedetten

(8)

(2. ábra). A terepbejárás során a lelőhelyek kiterjedését 1:10 000 léptékű térképen rög­

zítettük. A régészeti topográfia összeállítá­

sa során a területre vonatkozó publikációk mellett felhasználtuk a terület egykori mor­

fológiáját rögzítő, 17-18. századi térképeket (I. Katonai felmérés (1763-87) 1:28 800, II.

Katonai felmérés (1806-1869) 1:28 800, III.

Katonai felmérés (1872-1884) 1:25 000, Balla- térkép (1793)) is. A középkori települések azonosításához (Csalaegyház, Csákányfő, Kall, Morcs) a jelenleg is használatos föld­

rajzi neveket, illetve a császártöltési és hajósi lakosok emlékezetében élő mondákat, törté­

neteket elemeztük (pl. Császártöltés telepítő mondája, Csákányfőhöz, Csalaegyházhoz, Homokhegyhez köthető mondák). A lelő­

helyek száma nem azonos a ténylegesen megtalált régészeti jelenségek számával. A lelőhelyek mintegy felének (45,9%) esetében ugyanis több, igen gyakran 2-3, egymástól időben jól elkülöníthető kultúra nyomai is m egtalálhatók az adott területen. Ennek következtében a 183 lelőhelyen dokumen­

tált település- és temetőnyomok száma 311 (3. ábra). A lelőhelyek mintegy harmada a Hátság és a magaspart területén, míg kéthar­

mada a Sárközben található. A terepbejárás során gyűjtött anyag bebizonyította, hogy a terület a korai neolitikumtól kezdve a késő középkor időszakáig szinte folyamatosan la­

kott volt (4. ábra). A neolitikum időszakát (17 lelőhely, 5,4%) a Körös-kultúra, a Dunántúli vonaldíszes kerámia kultúrája és esetlegesen

2. ábra - Régészeti lelőhelyek összesítő térképe

(9)

3. ábra -A régészeti lelőhelyek korszakonként! eloszlása

a őskor

■ neolitikum

■ rézkor bronzkor

■ vaskor

■ szarmata

»avar

■ Árpád-kor

■ késő középkor

4. ábra - A régészeti lelőhelyek korszakonkénti százalékos eloszlása

a Lengyel-kultúra képviseli. A kora és közép­

ső rézkor időszakának kisszámú lelőhelye a Tiszapolgár-kultúra és a Bodrogkeresztúr- kultúra népességéhez, míg a késő rézkor megnövekedett számú településnyom a a Baden-kultúrához köthető (rézkor 20 lelő­

hely, 6,4%). A lelőhelyek negyedén (81 lelő­

hely, 26%) bronzkori leletek is előkerültek. A településnyomok száma a bronzkor idősza­

kából a legmagasabb, jelentősen meghaladva minden korábbi és későbbi korszakra jellem­

ző mennyiséget. A bronzkori lelőhelyeken a Makó-kultúra, Nagyrév-kultúra, Vatya- kultúra, Halomsíros-kultúra, Gáva-kultúra és esetlegesen az Urnamezős kultúra lelet­

anyagát dokumentáltuk. A nagy mennyiségű

bronzkori lelőhelyhez képest szinte elenyésző számban ke­

rült elő vaskori, pontosabban kelta leletanyag (5 lelőhely, 1,6%). A terület újbóli jelen­

tős benépesítésére a szarmata időszakban került sor, ekkor mind a Sárköz, mind a ma­

gaspart és a Hátság terüle­

tén jelentős számú település létesült (64 lelőhely, 20,6%).

A szarmata korhoz képest mintegy felére esik az ava­

rokhoz köthető lelőhelyek száma (27 lelőhely, 8,7%).

A kora középkor idejéből jelentős szám ú kisebb-na- gyobb település és három tem plom os h ely nyom ait találtuk m eg (47 lelőhely, 15,1%), m íg a késő közép­

korra jelentősen visszaesett a településnyomok száma, a kisméretű tanyahelyek mel­

lett nagyobb falvak egykori területét dokumentáltuk (22 lelőhely, 7,1%). A kutatás során két tem plom os hely (Csalaegyház, Csákányfő) te­

rületén hitelesítő feltárást végeztünk. Ennek során meghatároztuk az egykori templomok kiterjedését, korát.

3. Környezeti viszonyok és települési helyszínek a régészeti korokban

3.1. Környezeti viszonyok és települési helyszínek a paleolitikum és m ezolitikum idején

A paleolitikum utolsó időszakában a szá­

raz-hideg, szélsőségesen arid klím a fo­

kozatosan jav u lt, enyhébbé vált (Dryas II.) (Járainé, 1969). Az átlaghőm érséklet

(10)

a globális felmelegedés hatására mintegy 7-9 °C-ot emelkedett 15 000 és 9 000 év kö­

zött (Sümegi, 1998; Kertész, Sümegi, 1999).

Kialakult a Kárpát-medence makro-, mezo- és m ikroszintű m ozaikossága (Süm egi, 1996; Sümegi, H ertelendi, 1998; Sümegi, Kertész, 2001; Süm egi et al., 1999, 2007;

Kertész, Sümegi, 1999).

Az ekkor még aktívan fejlődő folyómedret a napjainkban az alpi, kárpáti hegyvidéken elterjedt zsurlós mocsár szegélyezte. Az ár­

téren ekkor vegyes lombozattá tajga, míg a magasparton száraz kontinentális sztyepp terjedt el. Az ártéri tajga erdei fenyő (Pinus sylvestris), cirbolyafenyő (Pinus cembra), lápi fenyő (Pinus mugo), vörösfenyő (Larix de- cidua), éger (Almis cf. glutinosa), törpenyír (Betula nana), közönséges nyír cserjékkel és fákkal jellemezhető, amelyek közé ma- gashegységi-tundrális elemek (pl. csipke- haraszt (Selaginella)) keveredtek. A Hátság sztyeppével fedett területeit erdei fenyőkből és nyírfákból álló tajgafoltok, csupasz ho­

mokfelszínek tagolták (Sümegi, 2001; Jakab et ah, 2004a; Knipl, Sümegi, 2011, 2012). A lágyszárú növényzetben a Kárpát-medencei würm-késő glaciális korú pollenösszletekre jellemző (Járainé, 1969; Sümegi, 1998) iiröm- (Artemisia) és libatopfélék (Chenopodiaceae) voltak a legjelentősebbek.

A paleolitikum végén, mezolitikum kez­

detén a klíma fokozatosan tovább javult, humidabbá vált (Járainé, 1969). A vegyes lom bozatú tajga növényzete átalakult, a cirbolyafenyő (Pinus cembra), vörösfenyő (Larix decidua), csipkeharaszt (Selaginella selaginoides), törpenyír (Betida nana) vissza­

szorulásával párhuzamosan az erdei fenyő (Pinus sylvestris), közönséges nyír (Betula) dominanciája emelkedett meg. Jelenlétük a boreális erdők jellemzője, amely nagyobb nedvességtartalomra utal (Ilon et al., 2005).

Megjelentek - a Kárpát-medence többi részé­

hez hasonlóan (Járainé, 1969) - az enyhébb éghajlati viszonyokat jelző tölgy- (Quercus),

hárs- (Tilia), és szilfák (Ulmus). Jelentős és folyamatosan emelkedő mennyiségben volt jelen a fűz (Salix) és lucfenyő (Picea) is. Az át­

laghőmérséklet tovább emelkedett, megnőtt a spontán erdőtüzek esélye (Sümegi, 1998, 2001b; Sümegi, Jakab, 2008; Kertész, Sümegi, 1999; Ilon et al., 2005). A növényzet válto­

zása igen gyorsan, mintegy 80-100 év alatt mehetett végbe, eredményeként a vegyes lombú tajgaerdő zárt lombos erdővé alakult (Sümegi, 1998). A magasparton eltűntek a tundrális elemek és az erdei fenyő (Pimis sylvestris). Boreális erdők és kontinentális sztyepp növényzetének keveredése alkotta erdőssztyepp, míg a homokkal és lösszel bo­

rított száraz felszíneken nyírligetekkel tagolt füves sztyepp fejlődött ki (Sümegi, 2001a;

Jakab et al., 2004a; Knipl, Süm egi, 2011, 2012). A sztyeppfoltok lágyszárú növény­

zete lassan átalakult (Járainé, 1969,1989), a fűfélék (Poaceae) aránya folyamatosan nőtt (Sümegi, 2001a; Jakab et al., 2004a).

A mezolitikum végén, neolitikum elején, a boreális fázis idején a klíma fokozatosan száraz meleggé vált, az erdőségek visszaszo­

rultak, a Duna-Tisza közén homokpuszta- rétek, füves, ürmös, szikes puszták terjedtek el (Járainé, 1969, 1989). A kezdeti mintegy 90%-ról az erdővel fedett területek aránya a korszak végére 50%-ra esett vissza. Ez a kör­

nyezet egészen a Krisztus előtti 6. évezred kezdetéig fennmaradt annak ellenére, hogy ekkor már az erdei fenyvesek mind az ár­

térről, mind a magaspartról kiszorultak és a helyüket a tölgy (Quercus), szil (Ulmus), kőris (Fraxinus), hárs (Tilia), mogyoró (Corylus avellana) dominanciával jellemezhető liget­

erdők vették át. A m agaspart növényzeti fejlődésének legjelentősebb vonása, hogy a m érsékelt övi fák előretörése ellenére a kontinentális sztyeppelemek fennmaradtak, a mélyebb helyzetű talajvízszint következ­

tében az erdőzáródás nem történt meg és a holocén első felében is erdőssztyepp vegetá­

ció maradt fenn (Knipl, Sümegi, 2011,2012).

(11)

A fenyőerdő/lombos erdő váltás bizonyítja, hogy a mezolitikum és neolitikum emberi közösségei egymástól jelentősen eltérő kör­

nyezetben éltek (Ilon et al., 2005).

A paleolitikum és mezolitikum lakosairól, települési stratégiáikról területünkön nem rendelkezünk információkkal. A terepbejárás során sem Császártöltés, sem Hajós terüle­

tén nem találtunk e korszakokra datálható lelőhelyet (Arnold, Knipl, 2002; Knipl, 2004, 2013). Nincs ez másként a közeli Kecel és H om okm égy területén sem (Biczó, 1984;

Gallina, 1998). A leletanyag teljes hiánya azonban nem a terület lakatlanságára, hanem sokkal inkább a lelőhelyek és leletek elpusztu­

lására, elfedésére utal. Ezt támasztja alá, hogy a nem is olyan távoli Madaras területén felső paleolit lelőhelyet tártak fel a szakemberek. A lelőhely mintegy 7 méter mélységben „boly- gatatlan és homogénnek tűnő löszben" került elő (T. Dobosi, Kőhegyi, 1989). Az egykor sztyepp, erdős sztyepp borította vidéken található lelőhely átmeneti vadásztanya le­

hetett, amelyet az alföld-peremi, hegylábi ál­

landó telepekről kiinduló, vadak útját követő, a medence belső területein mozgékony, kis közösségek használtak (T. Dobosi, 1989). A leletanyag tanúsága szerint a lelőhelyet léte­

sítő népesség kapcsolatban állt a Mecsek és a Dunántúli-középhegység vidékével (T. Bíró, 1989). A település kora 18080±405 BP év, azaz Ságvár-Lascaux interstadiális korú (T. Bíró, 1989). A madarasi lelőhely elhelyezkedése alapján feltételezhetjük, hogy területünkön is több méternyi lösz, illetve folyóvízi üle­

dék fedheti az egykori települések, szállások nyomait.

3.2. Környezeti viszonyok és települési helyszínek a neolitikum idején

A mezolitikum utolsó időszakában jelentős változások alakultak ki a terület környe­

zeti viszonyaiban. A K risztus előtti 7-6.

évezred fordulóját követően a növény- és

állatközösségek összetétele jelentősen meg­

változott. A boreális száraz, meleg klímá­

ját fokozatosan az atlantikus fázis meleg, nedves, kiegyenlített éghajlata váltotta fel (Járainé, 1966, 1989). Az atlantikum során az árterek területén fűz-, nyár- és éger­

ligetek terjedtek el, míg a m agasabb ár­

tereken tö lg y -k ő ris-szil erdők alakultak ki (Járainé, 1966, 1989). Nincs ez másként területünkön sem, m ivel a m edreket ko­

rábban szegélyező keményfás ligeterdők helyét fokozatosan lokális bokorfüzes part menti növényzet foglalta el. Mintáinkban m egjelent a szőlő (Vitis), am ely a tölg y - kőris-szil erdők klímaoptimumra jellemző növénye volt (Járainé, 1966). A neolitikum során folyamatosan és jelentősen csökkent az erdei fenyő (Pinus Sylvestris), valamint a fűz (Salix) aránya, m íg a szil (Ulmus), tölgy (Quercus), hárs (Tilia) aránya foko­

zatosan növekedett (Sümegi, 2001; Jakab et al., 2004a; Knipl, Sümegi, 2011,2012). A Hátság területén is megindult a növényzet változása, amelynek során az Alföld egész területére jellem ző (Járainé, 1966) üröm ­ félékben (Artemisia), fészkesvirágzatúak- ban (Compositae) és ernyősvirágzatúakban (Umbellifeme) gazdag, kisebb tölgyes foltok­

kal tagolt, emelkedő arányú mogyoróval (Corylus avellana) jellemezhető, meleg konti­

nentális sztyepp fejlődött ki. A lágyszárúak között a fűfélék (Poaceae) aránya folyamato­

san csökkent, míg az ürömfélék (Artemisia) egyre nagyobb teret nyertek. A korszakban megjelentek az egyértelműen emberi hatást tükröző búzapollenek (Triticum), illetve a taposásra, bolygatásra utaló fajok (Sümegi, 2001; Jakab et al., 2004a; Knipl, Sümegi, 2011, 2012). Az üröm előretörése fokozódó emberi hatást is jelenthet (Ilon et al., 2005).

A m intáink alapján rekonstruálható ter­

mészetes növényzet képe hasonló a több más elem zésben tapasztaltakhoz (Ilon et al., 2005; Sümegi et al., 2011). A régészeti lelőhelyek elhelyezkedése jól mutatja, hogy

(12)

a folyók boreális kori m érsékelt feltöltő tevékenysége a csapadék növekedésével megszűnt (Somogyi, 1989). A boreálisban keletkezett folyóhátak, parti dűnék és öv­

zátonyok kiváló helyszínei voltak az emberi megtelepedésnek. A fázis elején tapasztalt jelentős pernyecsúcs is minden bizonnyal az emberi hatások növekedésére utalhat (Sümegi, 2001a; Jakab et al., 2004a; Knipl, Sümegi, 2011, 2012). Ugyanakkor a gyors és erőteljes változás azt is jelentheti, hogy a helyi neolitikum nem fokozatos fejlődés­

sel alakul ki, hanem m inden bizonnyal a földművelő kultúra kialakultan érkezett a térségbe (Ilon et al., 2005).

A t e r e p b e j á r á s s o r á n H a j ó s és Császártöltés területén, 8 lelőhelyen talál­

tunk a korai neolitikumra datálható Körös­

kultúra megtelepedésére utaló nyomokat (Knipl, 2004, 2013). Telepeik minden eset­

ben a bokorfüzesekkel jellemezhető Sárköz területén találhatók. Az egykori települé­

sek kisebb-nagyobb nyom ait az ártérből szigetszerű en kiem elkedő, többn yire a medrek partján található, azzal párhuza­

mos hátakon találtuk meg. Az általában hosszan elnyúló lelőhelyek szorosan kap­

csolódnak az egykori vízfolyáshoz, annak vonalát követik. A lelőhelyek mérete nagy változatosságot mutat, az igen kis m ére­

tű lelőhelyektől az egészen nagy, akár 1 km hosszú településekig. Ezek a hosszan elnyúló települések azonban nem egyszer­

re léteztek a lelőhelyek m inden pontján, hanem minden bizonnyal a term őföldek kimerülése után lakhelyet változató, áttele­

pülő népesség nyomait őrzik (Tóth, 1998).

A terep bejárás eredm ényei alap ján a Körös-kultúra népessége nem szállta meg a m agaspart, illetve a H átság területeit.

Ennek minden bizonnyal gazdasági okai lehettek. Egyrészt a Sárköz területén kellő mennyiségű és minőségű területet találhat­

tak az irtásos-égetéses földművelés és állat- tenyésztés számára (az erdővel fedett terü­

letek aránya 30-35%-ra csökkent), másrészt feltehetőleg a termelő gazdálkodás kezdeti fokán álló közösségek technikai lehetőségei nem tették lehetővé a rosszabb minőségű talajok kihasználását. Ennek bizonyítéka lehet, hogy a Sárköz területünkre eső leg­

magasabb pontján Hajós-Homokhegy ho­

moktalajokkal fedett területén nincs nyoma a korai neolit megtelepedésnek.

A középső neolitikum idején a vizsgált terület minden bizonnyal a Dunántúli vo­

naldíszes kerámia kultúra (DVK) szálláste­

rülete volt. A Körös-kultúrához hasonlóan állattartással kiegészített irtásos-égetéses földm űvelést folytató népesség települé­

sei lényegesen eltérnek a K örös-kultúra lelőhelyeitől. A gyakori helyváltoztatásnak köszönhetően azoknál sokkal kisebbek, rövidebb élettartamúak. A kultúrához fel­

tételesen köthető települések minden eset­

ben a Sárköz területén, a Körös-kultúrához hasonlóan a medreket kísérő hátakon talál­

hatók. Méretük igen különböző, de datálá- sukhoz hasonlóan kiterjedésük is bizony­

talan. A m i biztosan kijelenthető, hogy a Körös-kultúra telepeinél lényegesen kisebb településnyomok maradtak fenn utánuk.

A késő neolitikum időszakában a Sárköz területének jelentős része nagy valószínű­

séggel e korban is a Dunántúlhoz (Lengyel­

kultúra) tartozhatott. Hajós és Császártöltés (Arnold, Knipl, 2002; Knipl, 2004, 2013) területén nem került elő biztosan a késői neolitikumra datálható leletanyag, így te­

lepüléseik elhelyezkedéséről, m éretéről sem alkothatunk képet. Amennyiben a bi­

zonytalan datálású, fentebb a DVK kultú­

rához feltételesen kapcsolt lelőhelyek egy részét a késői neolitikumba soroljuk, a kor települési viszonyai megegyeznek a közép­

ső neolitikum nál ism ertetettel. A közép­

ső és késő neolitikum idejére a lelőhelyek száma visszaesett (a vizsgált lelőhelyek fele a K örös-kultúra népességéhez köthető), ami feltételezhetően a lakosság számának

(13)

visszaesését jelezheti. A középső és késő neolitikum időszakára is igaz, hogy sem a magaspart, sem a Hátság területén nem található m egtelepedésüknek nyoma, to­

vábbá a hasonló adottságokkal rendelkező Hajós-Homokhegy határrészben sem tele­

pedtek meg. A települési stratégia a neoli­

tikum során nem változott, a települések a nyilvánvalóan kedvezőbb körülményeket biztosító Sárköz árvízmentes részein jöttek létre. A 16 vizsgálható lelőhely közül (a 17. neolitikumba sorolható lelőhely pontos helye nem ismert) kettő kivételével mind 91,5 m tszf magasság felett található. (91,5 m 5 db, 92 m 9 db), míg a két kivételt képe­

ző lelőhely is 91 m tszf felett helyezkedik el. Mindkettő a Körös-kultúrához köthető, ugyanúgy, mint a 91,5 m tszf magasságú lelőhelyek jelentős része. A lelőhelyek kö­

zépső és késő neolitikumban tapasztalható kissé m agasabb térszíneken jelentkezése elképzelhető, hogy egy kissé emelkedő ár­

vízszinthez igazodott.

Annak ellenére, hogy a neolit közösségek technikai szintje a mai ember számára fejlet­

lennek, kezdetlegesnek tűnhet, a növényzet kiterjedt égetésével és megbontásával már e korszak emberei is igen jelentős kiterjedé­

sű eróziót, talaj- és üledékáthalmozódást, valamint vegetációváltozást indíthattak el területünkön, hasonlóan a Kárpát-medence többi részéhez (Sümegi, 2001b; Ilon et al., 2005; Kertész, Sümegi, 1999; Sümegi et al., 2007, 2011).

3.3. Környezeti viszonyok és települési helyszínek a rézkorban

A neolitikum végén, rézkor elején a kör­

nyezet jelentős változáson ment keresztül.

Az atlantikum földművelésre kifejezetten alkalm as, bár egyre szárazabbá és szél­

sőségesebbé váló klím áját (Kordos, 1977;

Gábris, 1995) fokozatosan a szubboreális hűvösebb, nedves id őszaka váltotta fel

(Járainé, 1966, 1989; Soó, 1959; Somogyi, 1989). Ugyanekkor az Alföld területén egy szárazabb, kontinentálisabb klím afázis­

sal számolhatunk a rézkor elején (Kordos, 1977). M inden bizonnyal a késő neoliti­

kum - kora rézkor idején bekövetkezett környezeti változásokat tükrözi, hogy újra megjelent és folyamatosan kissé növekvő arányban jelen volt a bükk. (A bükk gya­

koribb megjelenése a szubboreális és így a rézkor igen fontos jellemzője (Járainé, 1966, 1989; Sümegi, 1998,2001b; Ilon et al., 2005;

Sümegi et al., 2007)). A bükk megjelenésé­

vel párhuzam osan a tölgy (Quercus), szil (Ulmus), mogyoró (Corylus avellana) egyre jobban visszaszorult. A területen jelentő­

sen csökkent, majd gyakorlatilag eltűnt a fűz (Salix) és a hárs (Tilia). Az enyves éger (Alnus glutinosa) aránya kismértékben nö­

vekedett és a korszakra jellemzően (Járainé, 1966,1989; Sümegi et al., 2011) újra terjedni kezdett a gyertyán (Carpinus betulus). Az erdőátalakulás m inden bizonnyal össze­

függésbe hozható az emberi tevékenység­

gel, ez az úgynevezett „szilfa visszaesési horizont" (Sümegi, 1998; 2001a). Az ártér lokális, bokorfüzes, part menti növényzete, liget- és láperdei lassú átalakulásával pár­

huzam osan a m agasparton is megindult a növényzet változása. Az ürömfélékben (Artemisia) gazdag, kisebb tölgyes foltokkal tagolt meleg kontinentális sztyepp terüle­

tén az üröm (Artemisia) aránya stagnált, az ernyősvirágzatúak (Umbelliferae) mennyi­

sége kissé csökkent, míg a fűfélék (Poaceae) száma nőtt. Az erdők aránya fokozatosan csökkent, alig érte el a 30%-ot. Az emberi jelenlétre, bolygatásra utaló lágyszárú flóra folyamatosan jelen volt, a fészkesvirágza- túak (Compositae) és a vadkender/komló (Cannabis/Hunulus-típus) fokozatosan emel­

kedő aránya mellett a fűfélék előretörése is a növekvő emberi hatásokat tükrözi (Knipl, Sümegi, 2011, 2012.). Ezen hatások állan­

dó településekre, állattenyésztésre és utak

(14)

létezésére utalnak.

A rézkor során a legkorábbi betelepülők a Tiszapolgári-kultúra népességéhez köthe­

tők. Területünkön összesen két lelőhelyen sikerült kimutatni megtelepedésüket (118.

lelőhely, Wicker et a l, 2001; és 140. lelőhely, Arnold, Knipl, 2002; Knipl, 2004). A 140.

lelőhely a magaspart szélén található, míg a bizonytalan helyű 118. lelőhely minden bizonnyal a Sárköz egy kiemelkedő pontján helyezkedett el. A két lelőhely elhelyez­

kedése megfelel a kultúra megtelepedésé­

ről kialakult képnek, amely szerint rövid életű telepeiket az árterek partján található dombsorokon alakították ki (Tóth, 1998). A kisszámú rövid ideig létező telep minden bizonnyal a terület gyér benépesítésére utal.

Ennek következtében a kora rézkori lakos­

ság környezetre gyakorolt hatása, tájátala­

kító tevékenysége is igen mérsékelt lehetett.

A k ö zép ső rézk o r so rán a B o d ro g - keresztúr-ku ltú ra népessége érkezett a területre. A terepbejárások során megtele­

pedésük nyoma nem került elő, így telepü­

léseik elhelyezkedésére, tájhasználatukra utaló konkrét információkkal nem rendel­

kezünk. A nagyállattartó életmódot folyta­

tó, mozgékony népesség minden bizonnyal kihasználta a Hátság és a Sárköz eltérő kör­

nyezeti viszonyaiból fakadó lehetőségeket, am elyek ideálisak lehettek a legelőváltó állattenyésztés számára. A szinte folyama­

tosan mozgásban levő népesség életében az állandó „igazodási pontot" a temetők jelen­

tették. Ezek mind a Sárköz (a hajósi határ­

hoz közeli M9-5. lelőhely, V. Székely, 2010), mind a magaspart területén megtalálhatók (129. lelőhely, Knipl, 2009a, 2009b). A nagy sírszámú temetők (Nemesnádudvar 82 sír) arra utalnak, hogy a területen a kultúra megtelepedése folyamatos volt, népesség­

száma a kora rézkorinál m agasabb lehe­

tett. A folyamatosan mozgó népességnek és állatállományának (a kis kérődzőkkel szemben egyre nagyobb számban szarvas­

marha) környezetre gyakorolt hatása a kora rézkorhoz képest megemelkedett.

A késő rézkorban b eköv etkezett egy­

ségesedési folyam at hatására kialakult a Baden-kultúra, amely után jelentős számú településnyom (13 lelőhely) maradt fenn. A legkorábbi letelepedők a kultúra Boleráz- csoportjának tagjai voltak. A korai időkre jellem ző leletanyag egy sárközi és két, a magaspart területén található lelőhely te­

rületén került elő (Knipl, 2004,2009a, 2013).

A lelőhelyek elhelyezkedése teljesen meg­

felel a korábban leírtaknak, vagyis telepeik a vízpartok mentén húzódó magaslatokon találhatók.

Hasonló helyeken alakította ki telepeit a klasszikus Baden-kultúra népessége is. A nagyállattartó életmódot folytató, de kis­

mértékben már a földműveléssel is foglal­

kozó kultúra gyakori helyváltoztatással járó életm ódja következtében sok kisebb-na- gyobb településük alakult ki. A települések mind a Sárköz, mind a magaspart területén megtalálhatók (Knipl, 2004,2009a, 2013). A magaspart területén, annak csak egy kes­

keny sávjában, illetve a partra merőleges völgyek mentén (de még igen közel a m a­

gaspart pereméhez), míg a Sárköz területén az ártérből jelentősen kiemelkedő hátakon találhatók. Az ártéren található lelőhelyek egy k iv ételév el közvetlenü l az egykori medrekkel párhuzamos, azok vonalát köve­

tő hátakon, dombsorokon helyezkednek el.

Ennek igen jó példája a 20. lelőhely, amely m integy 1400 m hosszan, m íg a szintén jelentős kiterjedésű 27. lelőhely egy egy­

kori patkó alakú medret követő háton, igen hosszan terül el. Ezeken a nagy kiterjedé­

sű lelőhelyeken a leletanyag valószínűleg nem egyidejű (pontosabb korszakolásra a terepbejárás eredményei nem használhatók, arra csak a lelőhelyek feltárása lenne alkal­

mas), így nem az egyszerre a területen élő népesség nagy számát jelzik, hanem sokkal inkább a folyamatos megtelepedésre utal­

(15)

nak. Ezek lehettek a környéken állatokat legeltető népesség állandónak tekinthető szállásterületei, m íg a kisebb lelőhelyek inkább csak ideiglenes szállások voltak. A lelőhelyek átlagos tszf magassága a neoli- tikum idejéhez képest kissé emelkedik. A 92 m tszf alatti lelőhelyek aránya a neolitra jellemző 35%-ról mintegy 25%-ra esik visz- sza. Az emelkedés esetlegesen összefügghet az átlagos árvízszint emelkedésével.

A késő rézkori lelőhelyek jelentős száma, a hosszabb ideig létező települések mind azt bizonyítják, hogy a terület igen alkalmas volt az állattenyésztésre alapozott gazdál­

kodás folytatására. A Baden-kultúra népes­

sége a korábbiaknál sokkal intenzívebben népesítette be a Sárköz, illetve a H átság peremének területét, így jelentősen kiter­

jesztette az emberi megtelepedés határait.

Területünkön a Hátság magasparttól távo­

labb elhelyezkedő részeiről nem került elő a kultúrára jellemző leletanyag, azonban a neolitikum és a kora/középső rézkor idején szinte lakatlan terület legelői a magaspart környezetéből könnyen elérhetők voltak, így kiváló helyszínt biztosítottak az állat- állom ány legeltetésére, ideiglenes, rövi- debb életű tanyahelyek kialakítására. A területen élő mozgékony, szekeret haszná­

ló népesség (Banner, 1956), legelőváltó és irtásos-égetéses gazdálkodása folyamatos hatást gyakorolt a környezetre. A szekér és az eke használata növelte a talajerózió lehetőségét (Sümegi, 1998, 2001b).

3.4. Környezeti viszonyok és települési helyszínek a bronzkorban

A korszak kezdetén, a K árpát-m edencei trendnek m egfelelően, a klím a csapadé­

kosabbá vált, míg a középső szubboreális során a csapadékm ennyiség fokozódása m ellett em elkedett a hőm érséklet, m ajd a korszak végén ism ét hűvösebb, konti- nentálisabb szakasz következett (Kordos,

1977; Gábris, 1995). A morotva tavakban a vízszint egyértelműen megemelkedett. A legjelentősebb erdőalkotó tényező a tölgy (Quercus), bár aránya fokozatosan csök­

kent. A szil (Ulmus) aránya jelentősen és folyamatosan csökkent, majd gyakorlatilag eltűnt. A bükk (Fagus sylvatica) terjedése jelzi, hogy valójában a csapadékmennyiség emelkedett, a hőmérséklet szélsőségei csök­

kentek. Az ártéren a gyertyán (Carpinus betulus) és a bükk (Fagus sylvatica) terjedt el, gyertyános-tölgyes és gyertyános-bükkös társulások jelentek meg. Az éger (Alnus glu­

tinosa), nyír (Betula) és fűz (Salix) arányának emelkedése a part menti vegetáció válto­

zására utal. A medrek mentén elhelyezke­

dő erdős területek között erősen taposott, bolygatott, legeltetett rétek helyezkedtek el. A Hátságon a holocén korábbi fázisában kifejlődött tölgy-hárs erdőkkel jellemezhető erdőssztyepp helyét fokozatosan kaszálók, legelők és gabonaföldek vették át. A sztyep­

pek kiterjedése elérte a 75-80%-ot. Az üröm (Artemisia) és őszirózsa (Aster) visszaszo­

rulásával párhuzamosan a fűfélék (Poaceae) aránya folyamatosan és jelentősen emelke­

dett. A korszakban az antropogén hatás jelentős, a búza (Triticum) és a bolygatásra, legeltetésre utaló gyomok (Compositaé), lán- dzsás útifű (Plantago lanceolata), vadkender/

komló (Cannabis/Humulus) folyamatosan jelen voltak. M egjelentek és fokozatosan elterjedtek a libatopfélék (Chenopodiaceae), fo ly am ato san és foko zato san növekvő arányban jelen volt a szegélynövényzetben igen gyakori mogyoró (Corylus avellana).

Az erőteljesen jelentkező pernyecsúcsok, valamint a fás vegetációval fedett területek csökkenése (a csapadékmennyiség növe­

kedése ellenére) mind á fokozódó emberi hatást tükrözik. A szántóföldi növényter­

m esztést és állattartást folytató kultúrák népessége kisebb-nagyobb legelő- és szán­

tóterületeket alakíthatott ki. Ennek követ­

keztében az erdők záródása nem történt

(16)

meg, arányuk alig érte el a 20%-ot (Knipl, Sümegi, 2011, 2012). Az erdők arányának csökkenése összefüggésben állhat az ártér m ezőgazdasági használatával (legelő- és szántóterületek kialakítása), illetve az állan­

dó települések épületfaigényével. Az éger (.Alnus glutinosa) és a gyertyán (Carpinus be- tulus) kissé ingadozó mennyisége esetlege­

sen szelektív irtásra utalhat. A libatopfélék (■Chenopodiaceae) előretörése, valamint az er- nyősvirágzatúak (Utnbelliferae) folyamatos jelenléte intenzív állattenyésztésre, erősen legeltetett, taposott területekre utalnak (Ilon et al., 2005, 2006).

A terepbejárás során 78 lelőhelyen talál­

tunk bronzkorra keltezhető leletanyagot (Knipl, 2004, 2009a, 2013). A lelőhelyek negyede esetében a leletanyag pontosabb m eghatározására is volt lehetőség. Ezek alapján megállapíthatjuk, hogy a területen főként a kora és középső bronzkor során számolhatunk nagyobb lélekszámú emberi megtelepedéssel. Ezt támasztja alá, hogy a pontosabban meg nem határozható (régé­

szeti kultúrához nem köthető) lelőhelyek túlnyom ó többsége is a kora és középső bronzkor időszakára datálható.

A kora bronzkori M akó-kultúra népes­

sége a leletanyag tanúsága szerint mind a Sárköz, mind a m agaspart és a H átság területén kialakította többnyire kism ére­

tű, ritkásan elhelyezkedő településeit. A biztosan a kora bronzkor időszakára kel­

tezhető 9 lelőhelyből négy a Sárköz, négy a magaspart területén, míg egy lelőhely a Hátság magasparttól távolabb elhelyezkedő részén található (Knipl, 2004, 2009a, 2013).

A lelőhelyek elhelyezkedése alapján meg­

állapíthatjuk, hogy a Sárköz területének legnagyobb részét igénybe vette a Makó- kultúra népessége. Ritkán elhelyezkedő településeik a magas ártér teljes területén m egtalálhatók, míg az alacsony ártér és H ajós-Homokhegy területén nem ism ert megtelepedésük nyoma. A sárközi lelőhe­

lyek minden esetben 91,5 m tszf magassá­

gon találhatók. A Hátság pereme a lelőhe­

lyek tanúsága szerint fontos megtelepedési zónája volt a Makó-kultúra népességének.

N égy ism ert lelőhelyük m inden esetben a környezetükből enyhén kiem elkedő, a Hátság pereméhez igen közel elhelyezke­

dő dombokon találhatók. A M akó-kultúra népessége által folytatott állattartó, föld­

művelő életmódnak mindkét terület igen kiváló helyszínt biztosított. Az ismertetett megtelepedési térszínek mellett azonban a kultúra nyomai a Hátság mélyebb részén, a magasparttól mintegy 5 km-re található 165. lelőhely területén is előkerültek. Itt igen kis mennyiségű, de biztosan datálható kerámia bizonyítja a kultúra népességének egykori megtelepedését. Ez minden bizony­

nyal a homokkal fedett térszíneken is jel­

lemző, kis kiterjedésű, tanyaszerű település nyoma. A Hátság régészetileg vizsgálható területein egyéb településnyomuk nem ke­

rült elő. Ennek következtében a tájhaszná­

latról pontosabb képet nem kaphatunk, de ismerve a Sárköz és a magaspart területén elhelyezkedő lelőhelyek sűrűségét, valószí­

nűsíthetjük, hogy ezen a területen kevesebb településnyommal számolhatunk. Ez azon­

ban nem zárja ki az intenzív tájhasználatot, ugyanis a Hátság fűfélékben (Poaceae) gaz­

dag sztyeppéi kiváló helyszínei lehettek az állatok legeltetésének.

A Makó-kultúrát követő Nagyrév-kultúra megtelepedéséről jelenleg igen keveset tu­

dunk. Területünkön m indössze két lelő­

helyen került elő e kultúrához köthető le­

letanyag (Knipl, 2004, 2009a, 2013). A két lelőhely elhelyezkedése bizonyítja, hogy a kultúra népessége mind a Sárköz, mind a m agaspart területén m egtelepedett. A magaspart területe kiváló helyszínt bizto­

síthatott a Duna mentén teli-telepeket építő, elsősorban földművelő lakosság számára.

A H átság belső területein nem sikerült a kultúra megtelepedését dokumentálnunk,

(17)

annak ellenére sem, hogy a kultúra lakossá­

ga alkalmazkodott az eltérő természeti kör­

nyezethez és más vidékeken benépesítette a homokbuckás területeket is (Tóth, 2003).

A D una m en tén a k özép ső bron zkor elején, a Nagyrév-kultúra örököseként ki­

alakult a Vatya-kultúra. Területünkön, ha kis szám ban is, de mind a Sárköz, mind a m agaspart területén m egtaláljuk m eg­

telepedésük nyomait (Knipl, 2004, 2009a, 2013). A Sárközben egy, a környezetéből erőteljesen kiem elkedő dom bon (96 m), míg a magaspart területén, annak közvet­

len szélén található egykori településük nyoma. Az alapvetően paraszti társadalom települései a lelőhelyek tanúsága szerint igen ritkán helyezkedhettek el a területen.

Ez alól csak a magaspart területe jelenthet kivételt. Mint ismert, a kultúra a Duna men­

tén létrehozta az erődített földvárakból álló teli-telepek rendszerét, amelynek egy vagy több eleme területünkön, illetve annak köz­

vetlen közelében is megtalálható. A magas­

parton létesített földvárak tanúsága szerint, a csekély mennyiségű leletanyag ellenére feltételezhetjük, hogy a kultúra népessé­

ge a területen folyamatosan jelen volt, és településeivel mind a Sárköz, mind a m a­

gaspart területén számolhatunk. A Hátság belső területein nagy valószínűséggel nem telepedtek meg, ezt támasztja alá, hogy a kultúra lakossága kerülte a homoktalajokat, legtöbbször löszös folyóhátakon, m arad­

ványfelszíneken telepedtek m eg (Sánta, 2011). A főként földműveléssel foglalkozó lakosság számára a Sárköz területe kiváló termőterületet szolgáltatott, míg a sárközi és hátsági legelők az állatállom ány szá­

mára jelentettek igen jelentős mennyiségű legelőterületet.

A Vatya-kultúra „bukásával" jelentősen megváltozott a terület települési képe. A korábbi földvárak, földm űves települé­

sek helyét az újonnan betelepülő, nagy­

állattartó H alom síros-kultúra kisméretű,

rövid ideig létező települései foglalták el.

M egtelepedésük em lékeit öt lelőhelyen fedeztük fel (K nipl, 2004, 2009a, 2013).

Településeik jelen tős része a m agaspart m entén található, egymástól mintegy 4-7 km távolságban, míg a Sárközben egy eset­

ben sikerült megtelepedésük nyomát kimu­

tatni. Annak ellenére, hogy a Hátság belső területein jelenleg nem ismerünk a kultúrá­

hoz köthető lelőhelyet, megtelepedésükkel itt is számolnunk kell, hiszen közösségeik alkalmazkodtak a homoktalajok adottságai­

hoz (Sánta, 2011). A kultúra népességének életmódjából adódóan az egymástól távol elhelyezkedő települések ellenére is min­

den bizonnyal felhasználták a Sárköz, és a H átság jelentős legelőterületeit, m íg a m agaspart környezetében esetlegesen ál­

landó szállásaik lehettek.

A késő bronzkorban - jelenlegi ismere­

teink szerint - a területen jelentősen vissza­

esett a lakosság, és így a települések száma.

Késő bronzkori megtelepedés öt lelőhelyen mutatható ki (Knipl, 2004, 2009a, 2013). A nagy valószínűséggel a Gáva-kultúrához köthető, egymástól igen távol elhelyezke­

dő települések mind a magaspart, mind a Sárköz területén megtalálhatók.

Végezetül a bronzkor időszakáról meg­

állapíthatjuk, hogy főként a korszak korai és középső időszakában számolhatunk je­

lentősebb szám ú településsel. A m egte­

lepülés folyam atos volt, amelynek során legintenzívebben a Sárköz m agas ártéri szintjén és a magaspart vonalában létesül­

tek kisebb-nagyobb falvak, tanyahelyek.

A Sárközben az egykori m edrek partján található, azokkal többnyire párhuzamos, folyóvízi hordalékból kialakult dombhátak voltak a kedvelt megtelepedési helyszínek, de a lelőhelyek tanúsága szerint a lénye­

gesen eltérő m orfológiájú H om okhegy területén is létesültek kisebb települések.

A magaspart területén, a part vonalát kö­

vetve, annak igen keskeny sávját tekinthet­

(18)

jük lakott zónának, míg a Hátság távolabb fekvő vidékein igen elenyésző számban ta­

lálkozhatunk bronzkori megtelepedéssel. A települési helyszínek kiválasztásakor a leg­

fontosabb az árvízmentesség volt, és kisebb mértékben függött a települést létrehozó népcsoport életmódjától, gazdasági priori­

tásaitól. Mind a főként földművelésre, mind az inkább állattenyésztésre épülő kultúrák esetében a magaspart környezete jelentette a legkiválóbb települési helyszínt. Innen igen könnyen elérhetők voltak a Sárköz és a Hátság művelésre és legeltetésre alkalmas területei. Hasonló szerepet töltöttek be a Sárköz területén az ártérből jelentősen ki­

emelkedő, nagyrészt árvízmentes hátak is.

3.5. Környezeti viszonyok és települési helyszínek a vaskorban

A kora vaskor id őszakán ak k ö rn y eze­

ti viszonyai gyakorlatilag m egegyeznek a bronzkorban ism ertetettel. A középső vaskor során a szubboreálist fokozatosan felváltotta a kissé szárazabb, hűvösebb klí- májú szubatlantikus fázis (Járainé, 1966, 1989; Som ogyi, 1989). A tölgy (Quercus) fokozatosan visszaszoru lt az A lföld te­

rületén, míg a bükk (Fagus sylvatica) és a gyertyán (Carpinus betulus) szinte teljesen eltűnt (Járainé, 1966,1989). Területünkön a legjelentősebb erdőalkotó tényező a tölgy (Quercus), emellett folyamatosan jelen volt a bükk (Fagus sylvatica). Az ártéren gyer­

tyán (Carpinus betulus), bükk (Fagus sylva­

tica), éger (Alnus glutinosa), nyír (Betula) és fűz (Salix) alkotta erdők találhatók. A Hátságon a sztyeppek kiterjedése továbbra is 75-80% . A sztyeppek fő alkotóelemei a fűfélék (Poaceae). Az erdős területek aránya kismértékben emelkedett. Ez esetlegesen összefügghet a terület lakosságszámának késő bronzkorban, vaskorban tapasztalható visszaesésével (Sümegi, 2001b), továbbá a betelepült keleti népek (preszkíták, szkíták)

nagyállattartó gazdálkodásával, amelynek során csökkent a mezőgazdasági művelés alá vett területek száma, és így lehetséges volt az erdők m egújulása. Az antropo- gén hatás folyam atos, a búza (Triticum) és a bolygatásra, legeltetésre utaló gyo­

mok (Compositae), lándzsás útifű (Plantago lanceolata), vadkender/komló (Cannabist Humulus) folyamatosan jelen voltak (Knipl, Sümegi, 2011, 2012) a területen. Ennek el­

lenére, és az általános trenddel szemben (am ely szerint a táj regenerálódása álta­

lában a kelták betelepülésével véget ért (Süm egi, 1998, 2001b), illetve az elegyes lombos erdők ritkulása a szubatlantikum során folyamatos az egyre nagyobb m ér­

tékű erdőirtás és földművelés miatt (Willis et al., 1995)), területünkön egészen a Kr. u.

3. század közepéig folyamatosan em elke­

dett a beerdősült területek aránya, amely nyilvánvalóan összefüggésben van a cse­

kély számú vaskori településnyommal, és feltehetően az alacsony számú lakossággal.

A vaskor első felében az Alföldön a pre- szkíta, m ajd a szkíta kultúra népessége telepedett le. Területünkön nem m aradt fenn hozzájuk köthető településnyom, így települési stratégiájukról sem alkothatunk képet (Knipl, 2004, 2013). Azonban az bi­

zonyos, hogy a kezdetben nagyállattartó népesség számára mind a Sárköz, mind a H átság nagy kiterjedésű sztyeppéi m eg­

felelő legelőterületet jelentettek. A vaskor második felében, a Kr. e. 3. század közepé­

től az Alföld területe fokozatosan a kelták uralma alá került. A terepbejárás során öt lelőhelyen találtunk kis mennyiségű, kelta megtelepedésre utaló kerámiatöredékeket.

Négy lelőhelyük a magaspart területén, egy lelőhelyük pedig a Sárközben, egy patkó alakú medret követő dombháton található.

A lelőhelyek elhelyezkedése megfelel a kör­

nyező települések határában (Gallina, 1998;

Biczó, 1984) tapasztalt településnyom ok­

nak. Ezek Hajós és Császártöltés területé­

(19)

hez hasonlóan vízparton elhelyezkedő, kis kiterjedésű, tanyaszerű települések voltak.

A kelták tehát használták és betelepítették a magaspart területét, és a Sárközben is jelen voltak. A Hátság belső területein eddig nem sikerült a kelta m egtelepedés nyom aira bukkanni, így a terület használatára sem következtethetünk. Azonban kijelenthet­

jük, hogy a Sárköz kedvezőbb talajai és a m agaspart környezetének löszös talajai jobb termelési feltételeket biztosíthattak a földm űvelést folytató kelta lakosság szá­

mára, így településeik jelenlétére is ezen a területen számíthatunk nagyobb számban.

Településeik száma és kiterjedése azonban lényegesen kisebb a korábban, a bronzkor idején tapasztaltaknál. Ennek következté­

ben környezetre gyakorolt hatásuk is lé­

nyegesen kisebb lehetett.

3.6. Környezeti viszonyok és települési helyszínek a római (szarm ata) korban

A római kor idején kismértékű lehűlés kö­

vetkezett be (Kordos, 1977). A legjelentő­

sebb erdőalkotó fafaj, a folyamatosan emel­

kedő arányú tölgy (Quercus). Erdőalkotó tényező a bükk (Fagus sylvatica) és az éger (Alnus glutinosa), jelen volt a fásszárúak közül a fűz (Salix), továbbá fokozatosan csökkenő arányban a gyertyán (Carpinus betulus), nyír (Betűid) és a mogyoró (Corylus avellana). Kissé emelkedő arányban m eg­

található v olt a fenyő (Pinus sylvestris).

Az ártéren gyertyános-tölgyes és gyertyá­

nos-bükkös társulások a jellemzők. A med­

rek mentén elhelyezkedő erdős területek között erősen taposott, bolygatott, legelte­

tett rétek helyezkedtek el. A Hátság tölgyer­

dőkkel jellemezhető erdőssztyepp területén jelentős kiterjedésű kaszálók, legelők és gabonaföldek létesültek. A sztyeppek ki­

terjedése annak ellenére elérte a 75-80%-ot, hogy az erdőterületek kismértékű növeke­

dése tapasztalható. A sztyeppterületek nö­

vényzetében fokozatos változás mutatható ki. A fűfélék (Poaceae) fokozatos és jelentős mértékű csökkenésével párhuzamosan az üröm (Artemisia) aránya fokozatosan nőtt.

Ugyanekkor a libatopfélék (Chenopodiaceae) mennyisége kismértékben csökkent. A kor­

szakban az antropogén hatás jelentős, a búza (Triticum) folyam atosan jelen volt, m egjelent a rozs (Secale). A bolygatásra, legeltetésre utaló gyomok (Compositae), a lándzsás útifű (Plantago lanceolata), a vad- kender/komló (Cannabis/Humulus) jelenléte folyam atos. M egjelent a m adár keserűfű (.Polygonum aviculare) és egy m adárhúr ('Cerastium) típus. A mogyoró (Corylus avel­

lana) aránya fokozatosan kissé csökkent (Knipl, Sümegi, 2011, 2012).

Az Alföld területén a Kr. u. 1. század első felében az iráni eredetű nomád szarmata ja- zigok csoportjai telepedtek le. A terepbejá­

rás során, 64 lelőhelyen mutattuk ki megte­

lepedésüket (Knipl, 2004,2013). Lelőhelyeik megtalálhatók a Sárköz, a magaspart és a Hátság területén is. Településeik jelentős része a Sárköz és a m agaspart területén helyezkedett el. A sárközi lelőhelyek min­

den esetben az egykori medreket (mélyebb, vizes területeket) követő, a környezetükből többnyire markánsan kiemelkedő domb­

hátakon találhatók, azaz az egykori med­

rek mentén, arra szinte felfűződve jöttek létre. A lelőhelyek a magas ártér területén helyezkednek el, de a korábbi korszakok­

hoz képest változás, hogy egyes, kissé mé­

lyebben fekvő részeken is telepjelenségeket találtunk. Több esetben, a korábban álta­

lános 91,5 m tszf magasságnál mélyebben fekvő területen is létesítettek települést, melyek 90-90,5 m tszf magasságon talál­

hatók. A lelőhelyek kissé alacsonyabb tér­

színre „csúszása" összefügg a szarmata kor második felében bekövetkezett környeze­

ti változással, m elynek során az éghajlat kissé szárazabbá vált, és ennek következ­

tében az árvízszint csökkent. A települé­

(20)

sek hasonló elhelyezkedését figyeltük meg 2009-2010-ben, a közeli M 9-es autópálya nyomvonalának feltárása során is (Knipl, Süm egi, 2011, 2012.). A lelőhelyek nem egyenletesen oszlanak el a Sárköz terüle­

tén, hanem kisebb-nagyobb csoportokat alkotnak. Ilyen jól körülhatárolható tele­

püléscsoportok találhatók a hajósi határ északi részén (Kalocsai- és Morcsi-dűlők), illetve Kall-szigetek/puszta területén. E két blokk között csak elvétve találni szarmata megtelepedésre utaló nyomokat. A szar­

mata települések által nem érintett területek jellege azonos (természetesen az alacsony árteret kivéve) a benépesített területekkel.

A különbség okait nem a területek jellem ­ zőiben, hanem inkább gazdálkodási okok­

kal magyarázhatjuk. A Hátság peremén, a m agaspart területén, annak egy keskeny sávjában sűrűn helyezkednek el a lelőhe­

lyek. A Sárköz sűrűbben lakott részei (pl.

H ajós-K all-puszta területe) m ellett ez a keskeny sáv volt a szarm ata m egtelepe­

dés legfontosabb helyszíne. Területünkön itt jelentkeznek legsűrűbben a település­

nyom ok, am elyek között több nagyobb település is volt. A korábbi korszakokkal ellentétben a szarmaták a Hátságnak már nemcsak a magasparthoz igen közeli részét lakták be sűrűbben, hanem bizonyíthatóan nagyobb számú települést hoztak létre a H átság m agasparttól távolabb eső vidé­

kein is. Ezek jelentős része a magaspartra merőleges, a Hátság területébe mélyen be­

nyúló völgyek mentén, azok két oldalán, de azokhoz igen közel jöttek létre. Ennek kiváló példái a császártöltési Szamár-völgy mentén található szarmata településnyo­

mok: A települések kisebb része a Hátság magasparttól és völgyektől távolabb fekvő területein létesült. Itt többnyire kisebb ki­

terjedésű települések nyomait találtuk meg, azonban egy esetben nagyobb falu nyomai kerültek elő. A Hátság területét, a terep- bejárás adatai alapján minden korábbinál

sűrűbben belakták, kisebb-nagyobb tele­

püléseik a teljes területen előfordulhatnak.

3 .7 . K ö rn yezeti viszo n yo k és te le p ü lé si h e ly sz í­

n e k a n é p v á n d o rlá s korban

A természeti környezet fokozatosan meg­

változott, egy szárazabb éghajlati periódus fejlődött ki (Kordos, 1977; Rácz, 2001). A m orotva tavakban a vízszint erőteljesen lecsökkent, ami az árvizek mennyiségének csökkenésével hozható összefüggésbe. A változást tükrözi a term észetes növény­

zet átalakulása is. A fő erdőalkotó a tölgy (Quercus), amelynek aránya meredek emel­

kedés után jelentősen csökkent. A vegyes lombozatú erdőkben a kezdeti csökkenés után kissé emelkedő arányban jelen volt a gyertyán (Carpinus betulus), a bükk (Fagus sylvatica), a nyír (Betula) és a fenyő (Pinus sylvestris). A fűz (Salix) aránya fokozato­

san csökkent, míg az éger (Alnus glutinosa) m ennyisége gyakorlatilag stagnált. Újra megjelent a mogyoró (Corylus avellana) és a szil (Ulnius). Az erdővel borított területek aránya kismértékben emelkedett, fokoza­

tosan elérte, majd m eghaladta a 30% -ot.

A Hátság erdőssztyepp területén a fűfélék (.Poaceae) arányának erőteljes csökkenésével egy időben az üröm (Aretmisia) és a libatop- félék (Chenopodiaceae) mennyisége jelentő­

sen nőtt. Az antropogén hatás folyamatos, a búza (Triticum) és a rozs (Secale) mellett a gyomok (Compositae) és a lándzsás útifű (.Plantago lanceolata) mennyisége is fokozato­

san növekedett. Megjelentek a keresztesvi- rágzatúak (Cruciferae) és az útifű (Veronica) (Knipl, Sümegi, 2011, 2012). Ezek és az irt- ványokon terjedő nyír (Betula) (Sümegi et al., 2007) arra utalnak, hogy a szárazabb térszíneken művelt területek, szántóföldek, legelők, kaszálók és utak voltak.

A z av aro k töm eg es m e g te le p e d é s é ­ re a D u n a -T isz a közén - így H ajós és C sászártöltés terü letén is - a 7. század

(21)

középső harm adában került sor. Az avar m egtelepedés 25 lelőhelyen mutatható ki (K nipl, 2004, 2009a, 2013). A nagyállat- tartó-földművelő életmódot folytató avar n ép esség telep ü léseit m egtalálh atju k a Sárköz, a magaspart és a Hátság területén is. Településnyomok mindhárom területen előkerültek, azonban igen eltérő számban.

A 25 településnyom 80%-a a Sárköz terüle­

tén található. így nyilvánvaló, hogy terüle­

tünkön a Sárköz jelentette a legfontosabb települési helyszínt. A sárközi lelőhelyek az egykori medreket kísérő dombhátakon találhatók, nagyrészt 91 m vagy e feletti tszf magasságon (17 lelőhely, 85%), míg 3 esetben e magasság alatt is településnyo­

mokat találtunk (90,5 m tszf, 15%). A lelő­

helyek eloszlása a Sárköz területén nem egyenletes, egy nagyobb, egymás közelében elhelyezkedő lelőhelyek alkotta töm bön (Kall-puszta/szigetek, 16 lelőhely) kívül csak elvétve találunk települési nyomot.

Kall-puszta területén m inden bizonnyal egy laza szerkezetű, házbokrokból álló, tanyaszerű települések alkotta töm bbel szám olhatunk. A m agaspart területén a korábbi korszakokhoz képest (bronzkor, szarmata) lényegesen kevesebb település­

nyomot találtunk (4 lelőhely, a lelőhelyek 16%-a). E lelőhelyek a magaspart egy kes­

keny sávjában h elyezked n ek el, a part mentén található alacsony dombokon. A magaspart területének kisebb intenzitású betelepítése minden bizonnyal éghajlati és gazdálkodási okok együttesére vezethető vissza. A szárazabb éghajlat és az árvíz­

szint csökkenése lehetővé tehette, hogy a Sárköz területén nagyobb lélekszámú, fo­

lyamatosan lakott települések jöjjenek létre.

Ennek következtében a magaspart feltehe­

tőleg elvesztette korábbi, az árvizek ellen menedéket nyújtó szerepét. Ugyanakkor fontos szempont lehetett, hogy az igen mo- bilis népesség és állatállománya számára a magaspart és a Hátság vidéke is könnyen

elérhető volt a Sárközből. A Hátság vizs­

gálható területén csak egy esetben sike­

rült avar megtelepedést kimutatnunk. Ez a m agasparttól mintegy 5 km távolságra található 165. lelőhely. A leletanyag inten­

zitása és a lelőhely kiterjedése alapján je­

lenleg nem eldönthető, hogy egy nagyobb, folyam atosan lakott faluszerű település, vagy egy időszakosan lakott, tanyaszerű telep nyomait találtuk-e meg.

3.8. Környezeti viszonyok és települési helyszínek a középkorban

A m agyar honfoglalás idején a korábbi kism értékű lehűlés után az éghajlat ked­

vezőbbé (meleg, de mérsékelten száraz) és kissé csapadékosabbá vált (Kordos, 1977;

Frisnyák, 1996). A felm elegedés (kis klí­

maoptimum) a 13. századig tartott, majd egy hűvösebb periódus (14-15. sz.) után rövid felmelegedés, átmeneti időszak kö­

vetkezett (15-16. sz.), am ely egy általá­

nos hűvösödésbe (kis jégkorszak) ment át (Kordos, 1977; Rácz, 2001). A korszakban az erdőterületek aránya megközelíttette, majd időlegesen meg is haladta a 40%-ot. A vegyes lombozató erdőkben a fő erdőalkotó a tölgy (Quercus), amelynek aránya jelentős ingadozást mutat. Szintén hol emelkedő, hol csökkenő mennyiségben volt jelen az erdőkben a gyertyán (Carpinus betulus), a bükk (Fagus sylvatica), a szil (Ulmus), a fűz (Salix) valam int a kissé növekvő arányú éger (Almis glutinosa). A nyír (Betula) eltűnt az erdőkből. Kevert tölgyesek és gyertyá­

nos-tölgyesek terjedtek el a területen. A magaspart területén erőteljes emberi hatás és kiterjedt gyomokkal és kultúrnövények­

kel kevert erdőssztyepp rekonstruálható.

Ezen a területen a fűfélék (Poaceae) aránya kismértékben, de szinte folyamatosan emel­

kedett, míg az üröm (Aretmisia) és a libatop- félék (Chenopodiaceae) mennyisége jelentős ingadozásokat mutat. A búza (Triticum)

Hivatkozások

KAPCSOLÓDÓ DOKUMENTUMOK

Hozd el a napraforgót, hogy só szítta földbe, kertembe ültethessem el, és égre tárva napestig hadd vetüljön a kéklő tükörre elevensárga arcának vágyakozása..

Ugyanaz a problematika bontakozik ki Ró- zsássy Barbara költészetében, mint Nagy Ciliében, azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy amíg Nagy Cili lí-

Még mindig nem hittem el, hogy ez már ezentúl így ma- rad.. Csak tessék-lássék kezeltek, de én reménykedtem,

Misi tanult, noha nem szeretett tanulni, tudta, hogy az iskolák elvégzése után majd olyan ember lesz belőle, aki az apja fogalmai szerint „úr", de ő már nem akart

Én csak elveszem, ami az enyém, de jogtalanul visszatartják t ő lem: mert jogos az - úgy pat- togtak a szavai, mint az ostorcsattanások -, hogy egész nap melózok, s csak annyit

Bonfini mester munkája azonban elveszettnek látszik, pedig bizonyos, hogy figye- lemre méltó alkotás lehetett, hiszen Őfelsége Lajos király idvezült atyja, a szépemlékű

Innen azt következtetem, hogy a codex sokkal előbb készült, mint a czimlap díszes kerete, vagy is sokkal előbb, mint azt Mátyás királynak a k a r t á k ajándékozni; mi

Az olyan tartalmak, amelyek ugyan számos vita tárgyát képezik, de a multikulturális pedagógia alapvető alkotóelemei, mint például a kölcsönösség, az interakció, a