tiszatáj GÉCZI JÁNOS
21 rovinj
15. nap (1993. július 31.): tart tovább majd pedig nélküle, 62 sor (a vízhez fekszik nem volt
delfin az vagy egy üres forma) füleltem
mint mossák a merlotban a vöröst a marianne-sapkás lények
énekelnek a déltenger bűzös isteneiről a háborúról
amelyben holmi kultúráért áldoznak ezreket
és éppen azok
akiknek ez a kultúra mit sem ér vagy ha igen
nem többet egy marék magnál amely boldogan issza
mielőtt sokfésűs levéllel kicsírázna a vért
kobaltágyú volt az ég
akár marienbadban sevresben vagy pécsett a porcelánokat a kert asztaláról
a konyhákba tálcákon visszahordták de kagylómázukból kinn maradt egy kevés s a kevésből (a kevés alján) egy halovány ragyogás ennyi nyugalom a part
orrszarvú- s elefánt-szikláiban miképpen a vízhez fekszik nem volt
eddig nem szaladt a hars rianás
csak néhány tucat nagy olajszemű gázlómadár a borsfű-pajta cseréptetején
imbolyog
amíg berreg (jár) bennük az utórepülés ők is hallgatagok
mert őket is némának akarta látni mert némává lőtte őket a kék ha nem számítom a bádogtölcsért amelyben óránként büszkén menetelnek ha nem számítom a dermedt thonettszéket amelyben ott az evakuálás
27 törpehullám huzakodik gémlábnyomsorral
tart ez a történet s tart tovább
egy csigaforgató-tollászkodással majd pedig nélküle
e vidék felülete olyan síkos mint dagályban a halak háta
mint olajfában a hirtelen (váratlan) hasadás elzuhanna rajta minden mozdulat s elzuhan
mint zöldüvegtestben a zöldüveglélek ha lehajolnál
a talaj száraz (veres) felhámja alatt aprókövű mozaikban lelnél egy-két szegélymintát
gömbölyű gyümölcsöt háromlábú szatírt hangyasavval telt szentbőröket
amelyekben halálos injekciók áznak delfmuszony hasítja fel a horizontot nem látom
delfin az vagy egy üres forma vagy egyik sem
de akkor mik ezek
a keményszilánkos fényrétegek az élő s élettelen dolgok áttetsző bőre alatt
16. nap (1993. augusztus 1.): megtörténik, 76 sor
minden másképpen is van néhány lépésre
a kapaszkodó után a kőfejtésnél ahol az oromról felszálláskész egy teljes
ragyogásos látvány már-már megzavarodva adriaszelet (két vitorlás szörfös délen kopár
északi oldalt dús szigetek etc) csupagörcs píneák
mindaz ami ilyen helyt szokás abban
ott
tiszatáj ott a történetvesztes boróka
az örvénylő száraz szélben hallgatta
miként sodorja be a hangot a keserűsós víz a félig telt üregbe otthagyni
mondaná tovább
neki isten nem nyilatkozik meg a vibrálásban
a hozsánna tartozékaiban sehol
ezért sem készül el innen mi a készület azt se tudja azt se mi az ilyesmiket tudni lombjából kihull
néhány ikertűs sárga jelentéskioltás kijelölve az addig néma helyet két sásbuga közén
besűríti az árnyékát
elrendez rögzít néhány részletet nem őrjöng az esztétikától a monológból kivonult a történet meglehetős banálisan
hátrahagyva
mint szemléletben a spanyolcsizmát kiszippantott híg kagylót
zacskós tőzegtápot elhasznált asszonyt sietve
a fény szkafanderjébe utána ne lépjenek mások is ez ezredvégből
a borókafa az borókafa annyit hajlandó tudni a/egy túlvilág a/egy túlvilág romjai és közte nincs különbség (ennyi bennük az ami közös) a távolcsillag a hullámokon s ahogy közeledik
(de világosnappal nem lehet látni) mire csillag lesz
üres és értelmezhetetlen
29 egész (teljes) eget egy gallyal
kissé gótívben lehajolva meg lehet tartani
a nyelvi szerkezetekkel mi lesz ha kivonul alóla (belőle) a nyelv
(akkor) a fa a versbeszédből kiszárad letördel magáról vesszőket ágat enged a farontók ostromának gombáknak adja át magát és amint a kikericsekben a lila a távolságban a centiméter
mozdulatlanságban az abszolút nullafok megtörténik
nem nézek bele többé a messzeségbe az rossz álommunka emlékeztető eltolás minden másképpen is van mindez másképpen is mondható
17. nap (1993. augusztus 2.): odább elnézik a jövőidőből, 80 sor a jövőidőből
borostyán és babérágak közül a repüléstől vagy mástól áthevülve átzuhant egy teljes tűlevélkoronán gyantás kozmoszon
beleesett
és nem tudok véle mit kezdeni a versbe
a mondatot kiköveztem alkalmas jelzőkkel fordult a délután
s a személyes névmás székét
átcipeltem (toltam) a mondat hűvös csarnokán akkor
munka a boltív alatt a tejkék befészkelte magát az alvadt homályba síkosak a márványok a lécsőfokokban s úgy is maradnak
tiszatáj néhány fenyőtű
tövébe ragadt bangyaszámnyal arannyal befutott gally
zuzmó sárgazuzmó forró gejzíreket idézve
hol fürdőház épült és panzió de eltartani a családot az se tudja a papírra pergett
mocorgott majd betűkké vált ha beleások a jövőidőbe követve azt az utat (nyomot) fel fel amelyen a versbe esett
létramagasan egy szántóföld terül el árpaselyemben járnak a marokszedő lányok pipacskoszorút fonnak
várják a férjeket és ázik a szappanvirág
két lépéssel és tizennégy évvel odább könyvét olvassa az agg
morzsolva kutyája bársonyfülét friss mandulát eszeget
elnézi a napkitörést gekkót a porban
ahogy átesik mindig valami a levegőn oda már magam is előremennék onnan rézsút kétharmad századdal egy teljes falu alkony éggel
szél forog körbe-körbe nyitogatja az ólkapukat úgyhogy nincs szüksége segítőre és nincs meg
-fű nő és némaság - a part a fa a padom
a plázsról érkeznek a napsütötték bőrükben benne a rágásnyomok hangosak és betöltik mindkét oldalát a széldús utcának
fejbőrük piros ahogy elválik a hajuk láthatod
kiszámítottam mekkora az út a haláltánctól a haláltáncig ahol a vízből a só kimosható
s a fagyallevelekben hangok lapoznak mikor mit dúdoljak ki
31 nem jutottam túl az összeadásnál
a kriptafreskók előtti káromkodásnál más se marad
a címert ismeretlen nememberfiák kíhasgatták komoly augusztusi hold négykorébred
s vár hogy felhúzhassa húzza
mint földig érő vásznat a ládamélyből magához fel a sötétkék éjt
és a vízszag érzékeny kötőtűi és egy vitorlás kötélzete
miképpen (ahogyan) tustömény hangot ad
18. nap (1993. augusztus 3.): angolkeringő például opus magnum, 66 sor
nem hitte mennyire köves európa
pontosabban sziklás
mary és yvette látogatni jöttek fel felzúg az időzivatar
rögvest visszahalkítja égy édes dallam szürcsöli a kölyökörvény
szopja a szikla csecsét
fenyvesnek lenni nem választás favágónak lenni
tutajosnak lenni igen szól a rádió a versben kásaforró nyár van a vízvonal alatt formaetikás festőkagyló
üzen-e valamit a név a szó
vagy csak véletlen s nem fut be a sikerbe
se a győzelembe se a tragédiába nem lesz opus magnum de nyitva marad és folytatható ez afféle délután mert vannak ilyenek amikor a fény
tiszatáj foltokba gyűjti a halálszagot
van amely után bár történetmániás nem marad semmi történet szál a versben
gyűjteménybe vagy vacsorához háncskosárral szedhetek kagylót a megrendelt nyákot nem vagyok hajlandó kirohadt belőlem a metafizika a kagylószüret fejében nézem
a newton féle interferencia mily szertartásosan gyűrűzi az uszadékokat
vagy grammatikai katarzis vagy retorikai
a vers romlékony anyagában amelyet egyébként
darabokra fúr a rádió szól a versben
angolkeringő indult riminiből a cirkálót lehagyva
landol a keleti parton nem hitte mennyire köves minden egyéb vesztés hasadt gránátalma a szakadt part felett
csöpp káosz a mátyásmadár szemében de azért lecsap a haldögre
mintha ezüst holdat a fészkére viszi utóbb vagy előbb mindent elmesélek
a vonatkozó szakirodalmat lásd
júliusban például
33 19. nap (1993. augusztus 4.): benne vagy és szabad, 69 sor egy páva magánragyogása
a vattadús alkony felett ahogy hezitál a narancsnap miként oldja tovább a domboldal házainak halhúspiros kontúrjait míg a nyáron dolgozol szétteríti
bezárja
éppen ezért páva
magát a fügezöld sugárzásba tetszhalott pók
de azért a szél
szakálladba veti a pók vetőfonalát kiszáradt leánderek közén ösvény avarcsörgés kavicsnyiszogás amelyben térdig
a dombtetőnek haladsz a partot magukhoz húzzák a nyílt víz alkonyhalászai emelik s rakják a hálót emelik rakják a bárkákba egymáson átvetett négy jobbkéz a kőlap hátán
áll még sirálykilátó
gondolatok munkapadja ujjaid alatt
ugyanannak az állóképnek sokrajzú vázlatai benne vagy a részletekben és szabad se akarsz lenni így
kaphatsz-e egy levendulaházat szendemyugágyat
s az árnyéktalan fánál ahol a vemhes csacsi áll kaphatsz-e vadánizsernyőt
tiszatáj ez a fény a tiéd-e
amely
az ollóját így csattogtatja vagy egy szőlőszemű lányé aki a gyógynövénykertben él a kérdések kilógatnak
a tengerszaggatta part dúlt kövei fölé helyzetelsz
ajándékot fogadsz hintálsz a formában forgatod a formát
mint a páva szerződésben a tollát amely hozzátapad szokni a szabadságot amely hozzád tapad kagylóölő kölykök járják levágják a cölöpökről mint a sonkát kihúzzák a résekből vízlakta odúk belsejéből megnyitják
kipucolják
szárazra törölve fényt adnak nekik mutatják
ha dörgölik odavonzza az arcpihétpuha tollat mosott ruhát
a yachtkikötőnél mirko erkélye alatt darabja kétezer dinár
20. nap (1993. augusztus 5.): így távolit távolodik, 95 sor neszez a zene
érzelmes hangulat az elégiában mire felnő
lép közbe amélia az egyik a dallamot rágja ki a másik a zenét hiába
hiába
kipotyognak belőle kecskeszarként amelyek egyébként otthonosak
35 amélia egy jel
ott üldögél néhány szó társaságában köt vagy főz vagy sóban lábáztat hessegeti a tragédiát
ki más tudná ha nem én maga felé vonja
a dupla szamárhátívű fehér boltozatot (az alacsonyabb megfestve égnek a másik kormos a kályhától és néma)
egy sima késhegynyi bors egy fordított apró korty száraz vörös
a ház már csupa dőzs a padlizsánból kicsap a lila kicsit túlteng benne a porcelán meredek létra a hálóban nyiszorgás eresztékek ajtónyi mediterrán táj a lábtörlőért kiszalad magával hurcolja a tenger amélia nem látja tékozol
vájkálja a zehenéhét
máshol tán nem is emberek élnek így távolít távolodik
az a húsvéti körmenet
amely a kolostortól a világítótoronyig azon a szűk utcákon
a piac halenyves terén
a citromszagú korai darazsak közt lehorzsolta megint a feketeház a könyökét
de a legszörnyűbb amint a cipősarok beakadt a résbe és kitört
ezt kikotyvasztották a tűzhely démonjai hiába ellenök a varrottas beszédmód négyezerötszáz újdínár
négy éve a vihar kéményt döntött
mintha nem lenne külön lakása öreg beszéd
leforgatta a bazsalikomokat befeküdt az imákba plusz két halász meg csónak
és a jégtől szétvert finom csipke és ez tart vagy nyolcvan éve
tiszatáj csend gyereksírás feltartott kezek
halni csöppet majd annyit meg is születni máskor meg kihajt a tetőtér szobájában és termést érlel
mintha arannyal futtatták volna kívül-belül az ereszt
a füge tejet csöpögtet szoptatja a huzatot macska fial a ruháskosárban amélia
attól tart
még meglepi az éden a nyersolajból van egy hétre ha a falak is tartják az éjszakát nem csattog legyező
átcsúszik a rácson s a barna komádra illatos tobozt helyez a pínea fokhagyma szárnyas mag
kapaszkodni lehet a dátumokba s nyitni nyitogatni
aljmélyükön mágnespatkó lárifári spulni a dal
hogy milyen leszel majd tíz év múlva hogy milyen leszel majd tíz év múlva milyen lesz majd a versben lakni tologatni
mint nehéz padokat ugyanazokat a sorokat a jambusokban unt locsogás lesz-e hová nyesni
hely hová dugni a kihajtott új fügeágat amely majd áthajlik a képen nem illeszkedik
mint a kripta haláltáncfreskóján a masnis lánygyermek
maszatos markában rubin pomogránát aki én voltam
37 21. nap (1993. augusztus 6.): j. a.-vissza tarvision át (695 km), 104 + 1 sor
éjjel kettőkor fölriadtál
felderítő gépek húztak a város felett széttörték benne ami mediterrán széles ezüstszárnyakon jöttek ravennábál jöttek új és újabb hullámokban
a fülledt éjszakában
a meztelen nép a teraszokon didergett szótlan cigarettázva
mint kiket sok hasonlat csőrei tépnek vagy egy raj keselyű
riadt rémület szorongás huzatolt bennük - ez már élménylíra a kutyád pedig mellédfeküdt tenyered alá fúrta fejét
kimész a holdfényben vetkező lombok alá csillaghullást lesni s repülőket
itt megtörténhetsz itt mondták
kifordulhatsz a dolgokból akár a földből a fa ízületből az ízesülés kihullott rég kihullott belőled a szentjánosbogár amikor először fogott
hullámzó combjai közé a tenger várna felett az aranyhomokon hatvannyolcban
a határon tankokat láttál a mosdóban valaki hányt és szavalt de nem értetted
ez a tenger áttetsző cián marad-e a mostból fontéra az utolsó utca
amelybe búcsúzásként este belesétáltad magadat
jobb kezedben szatyomyi éretlen fügével balban tartva a pórázt
amelyen kutyamód a lépteid vezetnek csorgó fény kecskeólak
mézsárgán csöppenő érett márványlapok az árnyak katonaposztója
tiszatáj - feljajdulsz itt most
hogy hívják a napóleoni katonát nem tudod hiába gondolod át a bevezetés egy másik életbe hőse nevét pedig 5 írta
az övé
az európai költésrothadás
hajnalban elhagytad horvátországot a napkelte előtt Szlovéniát
te nem menekülsz te csupán elmégy van hova
és trieszttői józsef attila íme hát megleltem íme íme a házak napszívta fehér csigahéjai a folyosókban a spirálok árnya óránként százötven kilométer a lombfalak között latinoviccsal a viaduktokon vonatrobogással mennyi sínpár
mennyi fénypárhuzamos mennyi lélek a sínek felett rilkéből egy teraszt látni felette ablak s mintha rács
annak az árnyékán hevertem két éve a harmadik hosszúverssel
a bosszúversek legélesebbikével amelyben már csak nyelv van se isten se haza
akár a vadnarancsokban
aztán már egyre meredekebbek a háztetők egyre hegyebb minden karsztfehér júliább csinszkább flórább fannibb
vakítóbbak mint egy kórházi ágy az ember néha rászorul
hogy új bőrt vegyen vagy újszerűt olcsón gyorsan és lehetőleg kíméletesen
tarvisióban istván a király
hangzuhatagában fürdött mind a magyar próbált alkudott és megint próbált színes kivarrott a menő
és zsebwágner
39 átmegyünk négy országon
mire elérünk magunkhoz átmegyünk hunba meg epikába kizárólag a töredékek
azok maradnak a kitelt formák a jajdulások facsarodások visszanyelt sóhajok
úsztak a wörther seen a sóhajok hágó
alagút
alpesi tejmező előencián egyre több tekercselés szűkölés
meggylevélen a vércsepp sziveri
a vércserében a vércse-rét
kanyarok nagyáriájában a forró négy kerék és egy illattal feltöltött kamillás rét klágenfurt és grác súlypontjában
